 |
    |
 |
Süle Jenőék vettek biciklit-de hogyan? Két kezemen tán több ujj volt, mint ahány kerékpár volt akkoriban a faluban, különösen az 1930-as évek folyamán, amikor a munkanélküliség a boletta uralkodott falun is. A kerékpárral megrövidítettem az utjaimat, Vasvárt, Sárvárt, Rumot, stb. Nagyon sokszor kerekedtem fel és indultam ide-oda. A világítás még ebben az időben karbidlámpa volt. Volt kb., három dl, tartály alul, ebbe kellett a karbidot beletenni, majd erre csavaradott a felső tartály, amiben meg víz volt, egy vékony csövön csöpögve eresztettem rá a vizet, majd az égőfejnél süstörgő gázt meggyújtottam, és úgy, mint a mai lámpáknál van egy üveglencsés előtét, be kellett csukni és gyönyörű fénnyel világította meg az utat. Egy-egy töltés kb. két-három óráig is kitartott és akkor újra kellett tölteni karbittal. Még ma is látni a halászok körében ilyen lámpát, éjjeli halászoknál. A következő kis történet megvilágítja a kerékpár értékét, nagyságát és megbecsülését, de tán a felfoghatatlan nagy örömét. Süle Jánosék a falunak nem voltak a gazdagok sorában, tán úgy középtáján helyezkedtek el a parasztok közt. Volt vagy öt-hat gyerek, bizony sokszor aludt ott is a kenyér. Fiaik, Jenő, Pisti, János, stb. részben tanítványaim, vagy leventéim voltak. Törekvő, becsületes család hírében éltek a faluban, a következő történet fűződik hozzájuk. Kb., a harmincötös évek utáni időszakban, amikor egy kicsit a gazdasági helyzet csigalassúsággal vagy kakaslépéssel ment előbbre, /a háborús előkészület fuvallata már adott munkalehetőséget, keresletet/ mind több kerékpár bukkant elő, mint amikor a vakondok hirtelen a talajfelszín felé kerül, de hamar el is búvik. Sülééknél négy fiú is van, bizony jó volna egy kerékpár a családban, hiszen a legidősebb is már több mint húsz éves, a többi is levente sorú, mind legények már, hát hogyne vágyódnának egy bicikli után. Kezdetben csak álom volt, hiszen a pénz kell egy rét, vagy legelő vételre, vagy esetleg a szomszédnak a düllője eladó, tehát a pénzt rakni kell, mert a kataszter adja a tekintélyt, adja a jobbmódot. Akkoriban még üzemi élet nagyon nagy ritkaság volt, most számolgatom öt fiú volt a családban. A sóvárgásokból, a vágyakból mégiscsak egyszer megszületett a családi konferencián a határozat, veszünk egy biciklit. Ki is tűzték a napot, melyik napon mennek Rumba a Fürst zsidóhoz, kereskedőhöz, akinek a boltjában bicikli is kapható. A család összes férfitagja nagy sóvárgások közepette várta a kitűzött napot, amikor is zsebbe csúszik a bicikli ára, csak a papa lehet erre méltó, senki más. Felvirradt a várva-várt nap, apa és kettő fia: Jenő és Pisti befogták a teheneket a szekérbe, a szekeret is ünnepiesebbé tették, leseperték, új ülésdeszkát tettek fel, na meg kötelet, és hogy poros ne legyen hazáig sem az új ragyogó bicikli, hát pokróc is felkerült a szekérre. A család minden tagja ministrált, ki a kaput nyitotta ki, ki a ludakat kergette el a szekér alól, de hogy ünnepnap van, habár közönséges szerdai nap volt, az látható az öltözékekből, mert bizony az apa is, na meg a gyerekek is a legszebb ruhájukat vették fel, hiszen a vendéget nem illik hétköznapi ruhában fogadni. Süle mama szinte megtörölte a szemét, mert könnyezve gondolt erre a nagy vételre, tán könnyelműség is így pazarolni a vagyont. A János bácsi még egyszer megtapogatta a belső zsebében megbúvó bankókat, amit előző este olyan sokáig olvasgatta, rakta össze, jó meg van minden, héhajszás-csélis indulhatunk, mindenki a szekérre felkuporodott az új szekérdeszkára, amin most a pokróc szolgáltatta a rugózatot, majd egy ismételt bíztatásra zörögni kezdett a szekér minden porcikája, kapu tárva, irány Rum... Süle mama még egyszer szerető figyelmességgel felkiáltott: János! A pénzre nagyos vigyázz!!! Be ne csapjanak!!! És ha lehet, alkudjál!… és még ki tudja milyen jó tanácsokat mondott, mormolgatott, amit már a távolság és a szekér nyekergése mind magába zárta. Elindultak. Hová János? -ilyen ünnepélyesen... Rumba... volt a válasz, de semmi mást nem szólhattak...hiszen ez titok, ezt nem szabad másoknak is tudni, mit szólnának az irigyek, a gazdagok, ezek a koldusok... a helyett hogy… inkább biciklit vesznek... nagy a flanc, nem tudom mire való ez?... voltak a megjegyzések. Ezer és ezer gondolatok közepette, de nem sok beszéd hangzott el az úton, mindenki magában már mérlegelte az új jövevénynek a formáját, ha lehet, akkor fekete legyen, pumpa is legyen hozzá, lámpás is kell... na meg valami pucolni való is.... Amint így elmélkedtek a tehenek is valamiképpen jobban szaporázták a lábaikat, tán ma jobb abrak volt a reggeli mint máskor és ezt akarták meghálálni. Íme már itt is vagyunk, és közvetlen a Fürst úr előtt állnak, aki hangos Isten hozta magukat, nagy kedvességgel parolázott le a János bácsival, de a gyerekek is kaptak egy-egy kézszorítást, az üzlet, az üzlet.... Na, mi járatban vannak-kérdezte a boltos bácsi?... János bácsi csak kinyögte, nagy nehezen, mert bizony nem biztos, hogy... de csak kinyögte a János bácsi ...lesz ami lesz, elárulja a nagy titkot és ha mintha gyónni akarna odasúgja a Fürst úr fülébe, senki se hallja meg az üzletben: Egy bicikli kellene. Fürst úr ekkora üzlet láttán még jobban kedveskedett János bácsinak, félrehívta az üzlet kis fülkéjébe, na ebben a hosszú útban el is fáradtak, jöjjön János Bácsi, igyon egy fröccsöt! Na még ezt is.... ? Hát persze, hiszen meleg is van, na meg a szekéren hosszú volt az út… öt km. nagy út a tehenekkel… Dehogy is, megszoktuk mi már ezt- mentegetőzött János bácsi, Jenőék meg ezen időközben lopva hordozták szemüket körül az üzletben, hol is láthatják meg az újszülöttet? Milyen lesz? Na végre mégis csak jön a Fürst úr, és nyomban előtol egy gyönyörű szép férfikerékpárt, ragyogott, fénylett a nikkel kormánya, a gyerekek nem is mertek hozzányulni, féltek hogy piszkos lesz a bicikli. Amikor minden kis porcikáját átvizsgálták a biciklinek, mint a szülők csinálják az újszülöttnél, mindene megvan, ép? Akkor tértek csak rá a vételárra, Mi az ára?- kérdi János bácsi...Fgyszázhúsz Forint... sok ez érte... feleli az apa… a gyerekek már féltek, hogy nem lesz ebből vétel, ha ennyit kell érte fizetni. ...kevesebbre gondoltam, szólt a gazda.... Hát mennyit szánt érte Süle bácsi?... kérdi a boltos- bizony csak százat....mondta János bácsi a maga csendességével. Hát mennyit ér meg magának....?- szólt a boltos... Hát... hát...ez sok ... volt a válasz. A gyerekek féltek, nem lesz itt már bicikli, hiszen nincsen nekik százhúsz forintjuk, szinte már majd sírásra pityeredett a szájuk, amikor látták a vétel megsemmisülését... De az alku csak ismét kezdődött. Hát János bácsi 115-ért kell?... mert ez az utolsó ára. Nem kell, ez is sok… nem tudom megvenni... Fürszt úr is úgy tett, mintha elvesztette volna a vevőjét, hát ha nem megy, akkor nem megy. De egy kis szünet után, amikor majd János bácsiék bicikli nélkül indultak kifelé, de sóvárgó szemekkel mágnesként húzták maguk után a biciklit, csak megkérdi ismét Fürszt úr... 110-ért kell? Nagyot nyel János bácsi, az asszony is mondta, csak alkudjak, nem dobtam olyan könnyen a pénzt, hiszen már vagy fél órája megy az alkudozás, egy jó fröccsel is megkínált az a jó ember, hát tényleg én sem akarom tönkre tenni azt a jó boltost, nem fizethet rá a boltjára, tán nem is keres rajta egy fillért sem, elengedett az utolsóig mindent. János bácsi nagyot köpött a markába, csattant a tenyér... hát akkor kész a vásár.... Nagy vigyázattal húzta elő a zacskóban bujkáló forintokat János bácsi, amit otthon olyan sokszor megolvasott... Olvasgatta-olvasgatta, de lassan és figyelmesen, nehogy elolvassa magát, vagy ne adj Isten többet adjon... Kijött a száztíz, sőt még maradt is a zacskóban, mégis csak jó üzletet kötött-gondolta a Süle bácsi. Bicikli is van, meg még pénz is maradt. A kerékpár hazaszállítása Na, az asszony is meg lesz velem elégedve, hiszen nem költöttem el minden pénzemet, jól is alkudtam, szinte majd sajnálta szegény zsidót, hogy most ráfizetett a boltra, ennyi engedmény, meg még egy fröccs is?! Amikor leszámolta az obulusokat, még egyszer kezet ráztak, az eladó és a vevő, ekkor már a gyerekekkel nem fogott kezet a boltos, sok szerencsét kívánt, máskor is jöjjenek ide vásárolni...most jött még csak a neheze. A kerékpárt a Jenő a vállán hozta ki a boltból, mert ha tolja, akkor a gumija földes lesz. Pista felugrott a szekérre, a biciklit egyenesre állította, majd a kötéllel kikötötte finoman, aztán a Jenő az egyik oldalról, Pista a másik oldalról fogta az újszülöttet. Mint aki nem tud a lábán menni, főleg gurulni. Leterítették pokróccal, hiszen hazáig poros is lehet, mit szólna a mama, hogy porosan vittük haza ezt a drága masinát és még egy utolsó integetés a zsidó felé és egy kis ostorbiztatás a tehenek felé, irány haza… Jaj csak el ne dűljön, csak meg ne karcolódjon... az egész kerékpárból semmi sem látszott ki… hiszen nagy volt a takaró… Leírhatatlan sugárzó boldogság ragyogott Jenő és Pisti arcán, hiszen egy álomvilág megvalósult igazi csodáját foghatják már meg, ami az övüké, sajátjuké. Hiszen itt van a szekéren. Az új biciklinek a ragyogása közepette észre sem vették, hiszen már haza is érkeztünk, a kíváncsiskodók megmerevedett szemmel nézték a szekér letakart kincsét... csak nem biciklit vettek Süléék?... Na, ugye, már erre is telik nekik... Süle mama ez idő alatt többször kikandikált a rumi út felé, teli aggodalommal, jaj ha a pénzt elvesztik útköz- rumi út felé, tele aggodalommal, jaj, ha elvesztik a pénzt, vagy ha nem alkudtak elegendőt, még nem látni őket, feleli a kíváncsiskodó kisebbik fiának, csak lesd őket és szóljál ha meglátod jönni a szekeret. Nem sok időre, bizony nagy kiabálás hallatszik, édesanyám jönnek apámék, valamit hoznak a szekéren, Jenő és Pista igen fognak valamit, apám meg vezeti a teheneket, hamar lekapta a forrásban levő levest a tűzhelyről. Süle néni a kötényében az idegességtől kipirult arcát végigtörölte, hiszen hátha lisztes lett főzés közben és mit szól az új vendég az ilyen fogadtatásra, és már tárja is ki a kaput. Megjöttünk- szólt az apa, Jenő és Pista meg mozdulatlanul, de tele örömmel várták, míg a szekér teljesen megáll. Apa kifogta a teheneket, bevezette őket az istállóba, és most jött az igazi leleplezés, Jenő felhajtotta a pokrócot, és íme egy igazi, szép fekete, csillogó bicikli volt a szekéren. Amíg a köteleket oldozták le a kerékpárról, az egész család ott topogott a jövevény körül, de szép! Milyen jó az ülése! Még pumpa is van rajta... s közben Süle mama megkérdezte az urát, alkudtatok? Engedett a zsidó?... s amikor megtudta a mama, hogy az ura fröccsöt is kapott, na meg húsz forintot le is alkudott az árból, megnyugodott a család a jó vételáron. Nagy figyelemmel emelték le a biciklit a szekérről, s ekkor már az egész családnak a segítő keze fogta az új jövevényt, csodálták elölről, hátulról, egy ici-picikét meg is tolták, a csengőjét megszólaltatták, szépen szólt, mint a templomi csengő- Mikor szabad kerékpározni? s még sokáig nagy boldogságtól kipirulva simogatták tekintetükkel az új járgányt. A kamrába erre a célra külön helyet készített a család, szinte úgy mondhatnám fészket, vagy bölcsőt, ahová elhelyezik a háznak legszebb ékességét, de előbb már a kézben levő ronggyal Jenő és Pisti ismételten letörölte a kerékpárt, majd Laci a vállára kapta, úgy vitte a kijelölt helyre. Hiszen ez idő alatt is piszkos lehetne, ha a földön kellene szegény gumiknak futnia, kettő kampós szegre lett akasztva az új vendég, majd mindenki még egyszer mosolyával elbúcsúztak az álmok valóságától, betették a kamra ajtaját, hiszen az udvarról a por rászállhat. A családi konferencián úgy döntött a család, hogy vasárnap reggelén, aki tud biciklizni, tehát a Jenő és a Pisti egyszer végig mehet az utcán az új kerékpáron és nincs tovább... Úgy is lett, oly nehezen jött el a vasárnap reggele, de csak felvirradt a szép nap. Ismételten vállon hozta ki Jenő a kamrából a szép fekete paripát, egy kis törölgetés, majd a Jenő vitte ki a kapuig, de már ekkor tolva. Ezer figyelmeztetés közepette, ne ám hogy elessél, nem ám hogy gyorsan menjél, ne menj ám semminek se, minden akkori kressz utasítást hirtelen a család felsorolt, és az egész család bámulatára, de már a szomszédok is észrevették a korai sürgést-forgást, ők is a kapuba álltak ki, hogy maguk csodálói lehessenek a próbautazásnak. Jenő nagy büszkeséggel hajtott végig az utcán. hajtott-hajtott betartva a családi utasításokat, kikerülve az utcán tanácskozó libacsoportot is, majd a falu végét érve leszállt, megfordult gyalogosan, mert hiszen ez volt a biztonságosabb megoldás, majd visszafelé tekergette az új masinát, a család pedig hálás tekintettel nyugtázta Jenőnek a szép bemutatkozását, és boldogan adta át öccsének, Pistának a kormányt, mehetsz öcsém... szintén megismételve: Vigyázz, mert Horváték előtt sok lúd van, na meg Kovácsék kutyája majd kiszaladt hozzám, meg hajt a kanász is, nehogy a disznókba ütközzél, és még ki tudja számon tartani mennyi jó tanáccsal megterhelten ülhetett Pisti a nyeregbe és ő is megjárta a falu útját, és vissza. Minden baj nélkül megtörtént a nagy első és felejthetetlen úti élmény, s megszokott formák közepette, tisztára letörölve az utca porát a kis masináról« még a gumikon sem maradhatott por, vállra téve, majd a kamrába felakasztva ismét egy hétnek kellett eltelni, hogy ugyanennyit, se többet se kevesebbet igénybe vehessék a biciklit. Az idők folyamán mégis történt valami csodálatos nagy baleset, azaz tragédia a bicikli körül. Amint mondám mind több kerékpár bukkant fel már a faluban, és a legénykék bizony a szomszéd falvak búcsúira már ezzel a járgánnyal igyekeztek eljutni, státusszimbólumnak számított a kerékpár. Így Pisti a család tudta nélkül, egy óvatlan pillanatban beosont a kamrába, teljesen biztosította magát, hogy senki se vegye észre tettének a halálos bűnét, hiszen Ikervárra csak biciklin lehet menni búcsúra, és uram isten, Pisti kilopta a család ékszerét a kamrából, majd köd-... | |
