 |
    |
 |
Pintér plébános döfése pápa áldásával ellátott kis érmécskéket. Boldogan hordták nyakukban, amíg el nem veszett. Ekkora és ilyen áldással megáldott emléktárgy nem volt az egész faluban, de még a környéken sem. Nagyon örültek a gyerekeim ennek a gazdag ajándéknak, hiszen eszmei értéke, hitbeli érzelme, minden más földi értéknél mélyebb volt. Hát persze, hozhattam volna minden gyereknek aranygyűrűt is, na de hol vagyok én attól, hogy ekkora ajándékozásra valutám is legyen. Volt olyan rokonom, aki ezüstolvasót kert tőlem, pápai áldással, Főző Rezsőné személyében. Természetes hogy ekkora kívánságok teljesítésére szintén nem volt pénzbeli lehetőségem, hiszen örültem, hogy az utazási szükségletre a kívánt befizetési összeget tudtam biztosítani. Utólagosan is nagy élmény volt látni a falum védőszentjeinek a templomát. Kozma és Dömjén, akik a koruknak nagyon művelt orvosai voltak, azaz az egyik csak, mert a képen is úgy vannak ábrázolva, míg az egyik gyógyítja a teste, addig a másik imádkozik, gyógyítja a lelket. Na, aztán megkaptam a szeretett plébános urunktól, az egyház hű szolgájától az igazi döfést. "Na látta az egyház flancát-, csillogását?”- kérdezte az én uram. A története a következő, amikor elindultam volna Rómába, valahol elszóltam magamat, na most majd meglátom a názáreti Jézus egyszerűsége után a papok által kiszínezett fénykorát, fényes ceremóniában megjátszott misztikumban, ez tény is, mert ha tényleg Isten ismételten eljönne a világra, meglátná ezt a körmenetet és papifényt, összehasonlítaná önmagával, amikor szamárháton bevonult Jeruzsálembe, biztosan korbácsot fogna Biblia kiadása az örökösökre, akik az Isten nevében és annak hitének a terjesztésének köntöse alatt a földi élet igazi paradicsomi Édenkerti- bőséget biztosítottak maguknak. Ebbeni földi jólétnek a biztosítására teljes erővel koncentráltak minden erejüket. Ez a gúny-kérdés volt a mindent, amit a drága egyházfim felém érdeklődött. Tudtommal Ő nem volt Rómában, hiszen a nagy vagyoni helyzete nem adott rá időt, mert csak a tőkegyarapításban lelte minden örömét. Télen nem mehetett, mert hideg volt, tavasszal nem mehetett, mert jött a tavaszi nagy gazdasági munkák özöne, borgyúztak a tehenek, nyáron az aratás tartotta vissza, ősszel a gazdag termésnek a betakarításában kellett résen lennie. Így teltek az évek egymás után, csak a pénz, a tőkenövelés volt az Isten, minden más csak porhintés az ég felé. Bizony nem is igen örült az én utazásomnak, talán egy kicsit féltékeny is volt az utazásomra, hiszen az egyház nem kedvelte sohasem a felvilágosultabb nemzedéket /Luther, Csokonai, Kepler, Michelangelo és sokan mások, akiket az inkvizíció máglyán égetett el, mert valami hitbeli tézisben nem voltak közös nevezőn. Azért volt az egyház még abban is fukar, hogy a könyvek-konyvét a „Bibliát“ nagyon sokáig nem engedte a nemzetek nyelvére lefordítatni. A Biblia ismerete századokon át a papi rend kiváltsága volt. Az egyház úgy és annyit közvetített belőle a népnek, ahogy és amennyi az uralkodó osztályok hatalmi érdekei szerint szükségesnek látszott. A két testamentum: az Ószövetség és az Újszövetség nyolc évszázad alatt feljegyzett hatvanhat könyvéből, fejezetéből, leveléből csak azután kristályosodhattak ki fogalmak, amikor a héber, görög, latin bibliaszövegeket a reformáció nagyrészt antifeudális mozgalmának egyik eszközeként Különböző szent könyvek nemzeti nyelvekre is lefordították. /Károli Gáspár 1590-ben Vizsolyi Biblia/ A jezsuita Káldi György a katolikus egyház igénye és korlátozása szerint készült el Vulgata fordításaként elenyészően kevés texus került a vi1ág használatára. Földünk jelentős területén az emberiség számottevő hányada számára az Ószövetség és az Újszövetség hosszú fejlődési szakaszon át ugyanazt jelentette, mint a földteke más lakóinak sok százmilliós táborában, különböző idő- és térhatárokon belül. A babiloni, asszír, a sumér, akkád, a hettita, a föníciai, az egyiptomi, az ógörög, a tibeti és a laoszi, a kínai, és japán, az ősgermán, az ősszláv és más népek teremtésmítoszai, hőstörténetei, társadalom-rendező parancsolatai. Természetesen a természettudományi ismeretek a társadalomszemlélet terjedésével semlegesítik a sokféle kozmogenitikus eposzoknak, hitregéknek a vallási fantazmagoráknak a befolyását. A különböző szent könyvek költészetében megörökített prédikációkban sűrűn idézett axiómák szállóigékként túlélték isteneiket. Népszerűsítették a figurájukat: Ádám-kosztümben szemérmes József, hitetlen Tamás, a bölcs Salamon, szegények, mint Lázár, szenvedők, mint Jób, úgy élnek, mint a paradicsomban, fajtalankodnak Sodoma-Gomora lakói, Mammon-nak szolgálnak, egy tál lencséért eladják mindenüket. Lót felesége sóbálvánnyá mered. Van, aki Ponthiustól Pilátusig szaladgál, egyiptomi sötétségben szaladgál, Saulusból Paulusok lesznek, a megtérők, az árulók Júdás-csókot adnak, a gonosztevők homlokán Káin bélyeg ég. A gyengébb A nyomtatott szöveg, Isten szava A gyengébb néha győzedelmeskedik az erősön, mint Dávid Góliáton, kevesen élik meg a matuzsálemi kort, de valamennyien meg térünk Ábrahám keblébe. Izgalmasak ezek a testamentumi citátumok, de az évszázadok sokasága lemosta róluk mar pietista rozsdáját, és más-más tartalommal kell megtölteni ezeket a bibliai képeket. Mivel sem olvasni sem írni nem tudott a köznép, így képekkel, szobrokkal jelenésekkel tette gazdagabbá a templomokat az egyház, ezek a mítoszi jelenesek feltétlen áhitatra, engedelmességre parancsolta az egyszerű hívőt aki fügött, aki félt, aki remélt az egyes figuráktól. Éppen ezért voltak és vannak a mai napig is a katolikus templomok tele szobrokkal, képekkel, mert a bibliát nem olvashatta a köznép, mondván ha olvasná is nem értené, nem tudná a maga lelki gyarapodására felhasználni. A bibliával találkozott a hívő, mint nyomtatott írással és ez Isten szava volt. Meg is maradt a mai napig az emberekben, hogy szeretnének hinni a nyomtatott betűknek, mert kezdetben csak a biblia, korán, a mohamedánok szent könyve mind-mind Isten szava, és ebből ered sok ferde nézet, amikor a nyomtatott sorokkal sok -sok téves és ferde nézet betört az olvasó világába, nem tudott eligazodni, hol lehet az igazság, a középút. Ezért igyekezett már Fazekas Mihály a nép kezébe adni az első nyomtatott könyvet "naptár" formájában mert ebben a könyvben a sok-sok igazság közlésével szeretett volna az emberekben tiszta képet rajzolni. Egy naptár volt, egy évi olvasnivaló a magyar ember kezében. Egy évi forgatás után jött a másik évnek a naptára, ami egyedül szolgálta az olvasottságot. Emlékszem a falusi vásárokra, nagy hanggal kiabálta a rikkancs, elővette a naptárt és mondta a szöveget, de ez nem elég, adott rá még egy kaszakövet, ceruzát, noteszt, amibe beírja az adósságát, de ez mind nem elég had menjen rája, mint a papa a mamára-egy álmoskönyvet is rája és egész ára 10 fillér. Kapkodták a vásárban járók, hiszen egy naptárral mennyi-mennyi mást is kaptak. Mivel nyomtatott szöveget látott az egyszerű nép, szentnek vallotta az olvasottak minden sorát. Most egy kicsit vicinálisra tért a gondolatom menete, de Puskin mondotta: „Nem a kevély világnak szántam barátságom e zálogát" E sorokat kiváltotta Pintér plébános ironikus kérdése, továbbá lenézése, tán minek egy néptanítónak Rómába utazni, miért kell látni a kulisszák mögé is, elégedjek meg a színpad által nyújtott cselekményekkel, mert más a színpadi élet és más a színpad mögötti drámai élet. Pintér plébános szigorúan képviselte a korának és idejének egyházi sugallatát-csak állam lehet az egyház az államban, ahogyan a Vatikán állam Olaszországban. Ez a nézet hozta meg az egyházon belül a törést napjainkban, amit Pintér már nem érhetett meg. Persze abban az időben csak egy igazság lehetett a szervilizmusból eredő teljes alázatosság /mai is ez a tünet kezd lábra kelni/ "Nem szabad hozzányúlni a bálványokhoz, az aranyozás a kezünkön marad.” Mellőzés Persze egy pap még nem az egyház és főleg nem a nagy eszméknek igazi bronzszobra, akire fel kell tekinteni. De egy ember is tud lelkitörést, zátonyra tudja futtatni a hajót és szenvednek ezrek és ezrek halált egy földi halandó helytelen hozzáállása miatt. Hogy mekkora érték voltam a szemében, már említettem, hogy hét éven keresztül nem lépte át küszöbömet, mert az megalázó lett volna papi méltóságához, na meg a gazdagságához mérten. De a környező uraságoknál azonban szívesen tett látogatást, hiszen társadalmi, gazdasági, na meg osztályi helyiértékükkel azonos nézeten, azonos céllal élték le életüket. Talán már nagyon is kiteregettem minden emberi gyarlóságot Pintérről, és csak típus rajzot akartam adni az ilyenféle szemléletű papokról, mert szerencse találkoztam teljesen ellenkező, igazi humanitással, tanítói szeretettől átitatott papokkal, akik fel tudták mérni nagyságuk erejét, s tudatában voltak annak, hogy csak együttes összefogás mellett lehet igazi egyházi és világi életet élni. Vallották egyenlők között az első, de nem csak első és senki más. Erre volt példa az utódaiban- Tihanyi Ödön tiszti tanár, pap- Dr. Székely László -Szombath József plébános, akik nagy szeretettel és igazi baráti összefogásban való életet vallották és gyakorolták. Na de majd ezekről csak később szólok, mert hiszen vissza kell kanyarodnom az iskolához, a további életem folyamatához, hiszen nagyon sok esemény sorozata következett be életem folyásában. | |
