Kártyaadósságok, feleség és vagyon

Ebben semmi kifogásolni való nincsen, miért ne ismerjék meg egymást az emberek, főleg Polgár Jenő, a falu kántora, főtanítója miért ne vizitelhetne Försteréknél.
Be is kopogtatott az ajtón, majd kisebb várakozás után jön a szobalány, elmondja Jenő a jövetelének a célját, majd eltűnik a szobalány, kis várakozás után jön a nagyságos asszony, akinek Jenő kellő illemtan után bemutatkozik, kezet csókol, majd vár, az úrnő tudomásul veszi a Jenő szándékát, sem több sem kevesebb, azt se mondja hogy üljön le, vagy tessék befáradni, szóval ... Jenő úgy érezte életének ez volt a legnagyobb pofonja, majd sarkon fordult, elköszönt és eljött. Ebből állott a vizit.
Na én erre úgysem gondoltam, tehát én nem jutottam ekkora csöbörbe.
Hogy kártya dolgok ekkoriban milyen nagy jelentőségnek és egyben veszélyesek is voltak, bizony több vagyoni csődöt okozott, párbajt, életet kívánt a kártyaadósság, szent volt annak minden hozama és huzala.
Ugyancsak egy anekdota tartotta fenn magát sokáig, hogy hogyan vesztette el vagyonát az egyik méltóságos uraság, de azt is milyen véleménnyel nyerte is vissza még abban az iccakában.
Nagy tétek futottak a lapokon át, száz és ezer holdak voltak az aduttak, bizony sok-sok váltónak a már pénzváltónak kártyaadósság volt a forrása.
Így történt, amikor az utolsó ezer holdját is elvesztette az uraság (Gróf Sigray) és egy éjszakán borzalmas szegény lett, minden elveszett a kártyán, de mégsem lehet ez így, valamiképpen vissza kellene nyerni a vagyont, de lapjaira igen rossz idők jártak.

János és a gróf története

Nem mentek a lapok, nem segítették a nyereséghez, még többet is vesztett. Egy halom pénz az asztalon, előtte minden vagyona de a másé, nem megy, nem megy sehogyan sem.
Gondolt egyet... kiment az iccakában az udvarra, kocsisának kiáltott, aki ugorva ugrott, hogy azonnal befog és indulnak haza. Nem arról van szó János. Hát miről méltóságos úr? Tudsz-e szarni, János?- kérdi az uraság Jánostól. Tudok! -méltóságos úr. Akkor gyere ide! A méltóságos úr letolta a gatyáját és így szólt: Na, János most szarj bele! - De méltóságos úr! -szabadkozott János. -Hát ilyent, ki látott még! -Szarj bele ha mondom...parancs, az parancs... János is letolta a gatyáját, nagyot rottyantott a méltóságos úr gatyájába. Mi sem történt volna, a méltóságos úr felöltözött, és ha mi sem történt volna, visszamegy a helyére, hogy a félbe maradt kártyapartit kijátszák. Amint a kezébe veszi a kártyát, majd ütni kezd, mind jobban terjed a János szarának a szaga a többi méltóságos úr méltóságos orra alá. Kezdetben csak úgy félve szagolgatnak, bízva abban, hogy talán egy kis megfeledkezés, valamelyik úr részéről. De biz a bűz csatornája nem szűkült be, mind jobban kibírhatatlan volt a bűz és megállapították közösen, hogy a szag Róberttől ered, majd szólnak is neki: Te Róbert, te beleszartál a nadrágodba! Kikérte magának a sértett, ilyesmit rá fogni, de amint szemlélik a barátjukat, már a nadrág vizes is volt a szartól, hiszen már csöpög is, és befogják az orrukat, Róbert miért szartál bele a nadrágodba? Kikérem magamnak, én nem szartam bele a nadrágomba. Mindenki láthatta a nyomokat, majd egyre erősí

tették a látottakat, de Róbert csak tagadott. Majd erre fel jöttek a fogadások, míg majd az egész vagyonát látva az asztalon, fogadott Róbert az ellenkezőjébe. Jó fogásnak vélték a barátjai, gyerünk hát fogadjunk ebben a vagyonban.
Amikor szabályosan megtörtént a fogadás, kézbecsapás, tanuk stb., ... már mindenki úgy érezte, na ma aztán nagyon gazdag napra virradtak, ennyit nyerni egy éjjel... !
S ekkor behivatta Jánost Róbert. János, szólt a méltóságos úr. Ki szart bele a gatyámba, János? János egy kicsit szégyenkezett, de mégis olyan igazi katonásosan, hangosan válaszol, én szartam a gatyájába méltóságos úr, mindenki pillanatok alatt vesztesnek érezte magát, csak Róbert nem, aki nyomban ismét gazdag lett, visszanyerte a vagyonát, ha nem kártyával, de ravaszsággal.
Az ilyen hírek, abban az. Időben, szájról szájra terjedtek, volt pénzük és idejük az akkori uraknak valami huncutságot teremteni maguk köré.

1938-ban Budapesten Eucharastia
Főző József, a sógor jön búcsúra


1938-ban Budapesten a világ Eucharisti ünnepsége, amely a vasúti kedvezménytől kezdve, sok-sok felemelőt ígért. Természetesen szerveztem egy ifi gárdát, akikkel felutaztam a fővárosunkba. Bizony volt csodálkozás, ámulat és bámulat, hiszen a kis falunk mellett áthidalhatatlan nagy méretek és változatok ezrei. Volt is többször elszólás, mekkora kis gunyhó, na meg a hidakra, mekkora bürü! - Bizony a naivságukon nemcsak magam nevettem, de akik hallgatták az élcelődést szintén nevettek, Gárdonyi; Göre Gábor szerepkörbe illettek be a gyerekek. Nagy élmény volt ezidőben Budapestre utazni, hiszen majd a százévesek sem voltak még Pesten, hát akkor mit keresnek ott ezek a fiatalok. Mint a szomjas spongya, úgy szívták magukba a sok-sok élményt és elragadót.
Egy alkalommal a Margit hídon mentünk át, és valahogyan Ga1mabos Lajos, a falu réme, elkiáltja magát -rossz felé megyünk, forduljanak vissza!- Az egész villamoson ezen derültek az utasok, de a villamos azért csak ment tovább.
Nagyon szívesen szerveztem már ekkor utazásokat hazánk különböző vidékeire, hiszen az utazás is egyik alapja az ismeretszerzésnek.
Kedves emlékeim közé sorolom Sógorom (Főző József) búcsúi látogatásait. Az én kedves sógorom legtöbbször már búcsú előestélyén megjelent, kerékpárral, a kerékpáron öt literes demizson, tele borral. Szép kettes együttlétben tartottuk meg az előbúcsút, zavartalanul, csüngtem a bátyja szavain, mindig nagyon okosan társalgott. Általában majd minden évben meglátogatott. Jól éreztük magunkat.

Feri bácsiék búcsúkor nálam

Na aztán már nagyobb parádéval jöttek el hozzám Feri bácsiék, anyám testvére és Erzsi néni, Feri bácsi volt az én menedzselem, édesanyám halála után ő kölcsönözte havonta a fizetést, majd ő vezetett el az első állomásomra is.
Erzsi néni mindig jól felpakolva jött el hozzám- és a jó ebéd után Feri bácsi legtöbbször egy kicsit elszundított. Történt egyszer, hogy búcsú napján Süle Ferencék pajtája kigyulladt, borzalmas nagy zaj, trombitaszó, harangok félreverése, futkosás ide és oda. Magam is meg megijedtem, na ilyet búcsú napján tűz, hát ez meg mire való?
Feri bácsi álmában valahol szép helyeken járhatott, de azért csak költögettük, hiszen ki tudna ilyenkor nyugodt lenni? Feri bácsi keljen fel, tűz van... Feri bácsi felnézett, olyan álmosan és kérdi -a fejem felett?- nem válaszoltam -akkor jó és tovább aludt- borzalmas nyugodt ember volt e tekintetben. Mindig Fiákeren jöttek Újlakról, elhozta a Tőke Péter bácsi őket. De szép volt....
Most jut eszembe a búcsú, hát kérem, ha most kellene azt tenni, mindenki röhejbe fulladna.
Sokan felteszik a kérdést, hogy a mai ifjúság nem függ senkitől sem, sem a szülőktő1, se a főnökeitől. Mi lehet ennek az oka?
Hát kérem, abban az időben a család szoros kötelékben élte le életét, hatalmi trónon székelve az apa, vagy az anya. A gyerekeknek egy szent kötelességük volt, hogy a családi vagyonban, földben sokat dolgozni, gyűjteni, spórolni, hogy a pár holdat mielőbb a keresetből növeszteni tudják.