 |
    |
 |
Zanaton is hősök tábláját avatják... Zanaton is hősök tábláját avatják, Szalai Ignác ig. tanító emlékezik meg a II. világháborúban meghaltakról Zanat, 1989. október utolsó vasárnapja emlékezetes nap volt kis falunk, azaz Szombathely zanati városrészben. Kiemelkedő nap volt, mert e napon a sok év óta dédelgetett álmunk valóra vált. Méltó tisztelettel a II. világháborúban elesett dicső bajtársaink emlékére emelt, „Emlékművet” felavattuk. Újra elsirattuk fájdalmunkat, amikor a hősökre emlékezünk. Elsírta magát az „Ég” is. A szemerkélő esőcseppek egy-egy hitvesi, testvéri könnycseppek voltak. Ritkánn látott nagy tömeg szorongott a temető sírhalmai között. A zene hívószavára eljött közösség megilletődött komolysággal az elszavalt verseket, a helyi plébánosunk áldását kísérő kegyeletes szavait, és a falu 34 évig itt működő tanítójának, aki egyben maga is a doni harcok rokkantja avató beszédet. Együtt voltunk a halált osztó harcokban, Ti az életeteket adtátok drága hazánkért, És ott távolban, az ismeretlen helyen, sírotokra a kegyelet, a szerető megemlékezés fonjon hervadhatatlan koszorút. A koszorúzást, a virágok elhelyezését, majd az ünnepséget bezáró Himnuszt az eső ellenére mindenki megvárta. Drága hőseink nyugodjatok békében! Tisztelt ünneplő közönség! Okt. 23. a nemzeti megbékélés napja, köztársaság kikiáltásának néhány nappal azért gyűltünk itt össze, hogy ha megkésve is, de eleget tegyünk hazafias kötelességünknek, hogy emlékszobron örökítsük meg azok nevét, és ezáltal emléket, akik a városrészünkből a II. világháború hősei, áldozatai voltak. Áldozatokat is mondtam és nemcsak hősöket, igen hősök, áldozatok voltak ők, mind a 17-en akiknek a neve a tablón ragyog és áldozat volt az a 800 000 honfitársunk mind, akiket a II. világháború követelt kis országunktól. A kulturnemzetek történelmét és irodalmát olvasva a következőket állapíthatjuk meg: Valamennyi nép a honfoglaló és a honvédő háborúkat tartja meg legmélyebben emlékezetében, ezek harcosait ismeri el hősöknek, ezekről zengenek költői eposzokat és hősi énekeket. A spártai anya e szavakkal búcsúzott fiától az országba betört ellenség ellen hadba vonult, miközben a pajzsot átnyújtotta: „Ezzel, vagy ezen.” amivel azt akarta kifejezni, hogy vagy győztesen a pajzzsal együtt térjen vissza, vagy a pajzson holtan hozzák haza, de a hont védő csatából meg ne futamodjék. A római költő a hazát védő harcosokat e szavakkal buzdította: „Szép és dicső a hazáért halni meg!” És hogyan jellemzi a magyar édesanyát a költő az 1848/49-es szabadságharc idején az édesanyát, akinek legdrágább, legféltettebb kincse a gyermekei: „Az egyiket már odaadta, a másikat nem siratja.” Volt a II. világháború időszakában magyar anya, aki mint a Kőszívű ember fiai Baradlaynéja, öntudattal küldte harcolni fiait? Nem volt. Azért nem volt, mert ebbe a háborúba a fasiszta Németország erőszakolt bele minket. Emlékművet avatunk a II. világháborús áldozataikra emlékezzünk. Voltak köztük akiknek feleségét és gyermekeit itt hagyva kellett hadba vonulni, voltak akik tényleges katonai szolgálatukat teljesítettek, voltak akiket a végtelen távoli orosz mezőkön ért el a könyörtelen halál, voltak, akik hazai földön estek áldozatul. A magyar nép nem akarta a II. világháborút, abban nem akart részt venni. Még sokan vannak, akik kényszerítve voltak fegyveresen személyesen részt venni a harcokban, még többen vannak, akik itthon élték át a háború borzalmait. Ők a hiteles forrás, a mérvadó kútfő a magyar népnek a II. világháborúról alkotott véleményről. A II. világháború történetét és eseményeit mind a szak, mind a szépirodalomban széleskörűen feldolgozta már, elemzett és értékelt titkos anyagokat, hozott nyilvánosságra, memóriákat jelentettek meg annak egyes szereplői. Ezért a mai megemlékezés napján célszerű, ha mi is nagyon röviden dióhéjban foglalkozunk a II. világháború magyar vonatkozású eseményeivel. A 2. magyar hadsereg 1941. jún. 27-én lépte át a magyar-orosz határt, egyidejűleg az akkori kormány a parlament jóváhagyása nélkül hadat üzent a Szovj.U-nak. A hadüzenet indoka az volt, hogy jún. 22-én orosz repülőgépek Kassát bombázták, amiről a kormány már június 23-án értesítést kapott, hogy a bombázást nem orosz repülőgépek hajtottak végre. A magyar nép háborúra nem volt felkészülve, bizonyítja, hogy SZU. elleni hadba lépést nem előzte meg a honvédség korszerű technikával való felszerelése, hogy nem tartotta jogosnak, igazolja a 2. hadsereg személyi állományának rossz, szinte apatikus hangulata, valamint a parlamentben és a társadalmi közéletben fellépő háborúellenes ellenzék. A 2. magyar hadsereg megsemmisítő vereséget szenvedett 1943. jan. havában. A történészek egybehangzó megállapítása szerint 250 000 személyi állományból a honi földre soha nem tért vissza 190 000 magyar katona és hadfelszerelésének majdnem teljes egésze odaveszett. E katasztrofális veresség okát a szakértők többsége abban látja, hogy a magyar hadseregből hiányzott a harci készség és felszereltsége nem felelt meg a követelményeknek. /Tél tábornok/ A 2. magyar hadsereg veresége után az ország egyes vezetői keresték annak a megoldását, miképpen lehetne kilépni a tömegektől nem támogatott háborúból, ami 1944. márc. 19-én arra vezetett, hogy a fasiszta Németország háborús szövetségesünk, hadseregével megszállotta hazánkat, amihez a legfelsőbb vezetésünk beleegyezését adta. A német megszállás a háborút ellenzők tömeges letartoztatását vonta maga után, német érdekeket kiszolgáló kormány alakult, amely a németekkel kötött egyezmény értelmében mindenekelőtt ágyútöltelékeket szállított a harmadik birodalomnak. 1944. április és június között frontra küldték az 1. magyar hadsereget több mint 300 000 emberrel. Szörnyű sors jutott a magyarországi zsidó lakósságnak osztályrészül. Mintegy 450 000 embert deportáltak hazánk határain túlra, ahol a megsemmisítő táborokban 80%-a elpusztult. Minél kíméletlenebbül nehezedett az országra a megszálló hatalom, annál inkább aktivizálódtak az illegalitásba kényszeríttet pártok, mozgalmak és haladó erők. Megalakult a Magyar Front, amely ellenállásra, sztrájkra, szabotálásra, a zsidósággal szemben elkövetett brutalitások elleni tiltakozásra szólította fel a lakosságot. A nyugati hatalmak franciaországi partraszállása, Románia sikeres kiugrása a háborúból arra ösztönözte a Kormányzó Horthyt, hogy most már az utolsó órában meg kell kísérelni a háborúból való kiugrást. Leváltotta a német báb Sztójay kormányt és bizalmi embereinek bevonásával, megkezdte a fegyverszüneti tárgyalásokat a SzU-val. A fegyverszüneti tárgyalások megkezdését sürgette, hogy az orosz csapatok szeptember végén átlépték a magyar határt és gyorsan nyomultak előre B.pest felé. Horthy okt. 15-én a rádióban elhangzott proklamációjában közölte, hogy fegyverszünetet kért. A proklamáció azonban nem hívta fel sem a magyar népet, sem a hadsereget a németekkel való szembefordulásra. A proklamáció elhangzásakor adott volt az alkalom arra, hogy a német csapatokat a szovjet hadsereggel együtt 2-3 hét alatt nyugati határainkon túlra űzzük és ezáltal az ország területén dúló háborút 6 hónap helyett 2-3 hétre rövidítsük. E megállapítás nem illúzió, alapja a német Wermacht harci fegyelmének elvesztése, amely már Románia háborúból való kiugrásakor nyilvánvalóvá vált. A rosszul előkészített kiugrási kísérlet a belső árulás, az a ki nem adott parancs, hogy a félmilliós magyar honvédség fordítsa fegyvereit a németek nemzet elenyésző hányadának fasizálódása, a tömegekben való bizalom hiánya, a proklamációt eleve kudarcra ítélte. Horthy a proklamációt már másnap visszavonta és kinevezte Szálait miniszterelnöknek, és ezzel kezdetét vette a magyar tragédia utolsó jelenete. Meg vagyok győződve arról, hogy a II. világháború, amelyben hazánk úgyis csak statiszta szerepet játszott, sokkal kevesebb ember és anyagáldozatot követelt volna népünktől, ha az ország vezetői a magyar nép és nem önző osztályérdekeiket szolgálják. Kevesebb lett volna az emberáldozat, ha humanitásra tanítanak, ha nem nagyhatalmi métellyel fertőzik, hanem Széchenyi István féle honszeretetre nevelik népünket. Mar rég tudatosították nemzeti nagyjaink, hogy egy népnél sem vagyunk alábbvalóak, és ezt minden kisiskolás tudja, akkor miért van az, hogy egyik korban ezt, a másik érában azt a népet csodáljuk és utánozzuk. Ha kis nép vagyunk is, érünk annyit, mint a legnagyobb, hisz nem a sokaság, hanem a lélek és szabad nép tesz csodadolgokat, amit immár közel kettőszáz éve mondott megyénk szülötte Berzsenyi. Kedves ünneplő közönség! Mint beszédem elején említettem, néhány napja volt a nemzeti megbékélés napja. Sajnos és sajnálatos, hogy az ország vezetői 1948 és 1956 között nem vették figyelembe a nemzeti sajátságokat, népünktől idegen, soha el nem fogadott szokásokat igyekeztek megvalósítani a politikában, a társadalmi és gazdasági életben egyaránt. Míg a jelszó azt hirdette, hogy tiéd az ország, magadnak építed, addig a valóság az volt, hogy előre megmondták, ki lesz a követ, a nép nem válaszhatott, csak nyíltan szavazhatott. A torzulások vezettek az 1956 okt. eseményekhez az okt. 23-i népfelkeléshez, aminek ismét egy nemzeti tragédia lett a vége. Ami már megtörtént, meg nem történtté nem lehet tenni. A nemzet, az ország a jelenlegi kritikus állapotából csak akkor tud kiszabadulni, ha elismeri a népfelség elvét, igazi demokráciát teremt, a kisebbség aláveti magát a többség akaratának, a többség a kisebbséget nem nyomja el, állampolgári jogait nem korlátozza. Boldogulni csak akkor fog az ország, ha József A-val mindenki egyetért. Én dolgozni akarok. A harcot, mint őseink vívtak, mi toldjuk meg azzal, hogy a harcot, mit egymással vívtunk, oldja békévé az emlékezés és rendezzék végre közös dolgainkat. Ez a mi munkánk és nem kevés. Tisztelt ünneplő közönség! Tisztelegve és emlékezve városrészünk áldozatainak megörökítésre emelt emlékmű előtt, kötelezzük el magunkat a béke magasztos ügye mellett. Kívánjuk egy szívvel és egy lélekkel, hogy soha többé ne kelljen városrészünkben, de édes hazánkban se háború áldozatául esni senkinek. Éljünk mi és minden ország békében! Erre emlékeztet bennünk e tábla minden egyes neve. S miközben gondolatban jeltelen sírjaikra a megemlékezés koszorúit elhelyezzük, mondjuk el nekik, hogy a magyar nép él, és élni akar, hogy itthon hagyott gyerekeik minden nap gondolnak rájuk. Kedves hallgatóim! Engedjék meg, hogy végül köszönetet mondjak mindazoknak, akik munkával vagy pénzadománnyal hozzájárultak az emléktábla elkészítéséhez. Névszerint mindnyájunk nevében köszönet az emléktábla kivitelezőjének Babos Józsefnek. Ugyanosak hadd mondjak külön köszönetet a Városgazdálkodási V.-nak Vasm. Term. Szöv-nek, hídépítő V.-nak szombathelyi kirendeltségnek...stb. Zanat nemesszívű lakóinak, akiket a hála és a nagyrabecsülés nemes érzése kötötte mindenkor drága hősi halottainkhoz. Az elvégzett társadalmi munka 300 órát kitett, az adományozott pénzösszeg pedig több mint 30 ezer Forint. Ez olyan tett, hogy szívem meghatottságtól összeszorul, lelkem pedig kitárul, hogy mint drága virágcsokrot magamhoz ölelhesselek Benneteket. Mindezért áldjon meg Benneteket a jó Isten! Külön köszönet a kezdeményezőknek, vezetőknek, akik szerénységükből kifolyólag nem kívánják, hogy nevüket megemlítsem, de őket mindnyájan ismerjük. Drága Hőseink nyugodjatok békében! A beszéd elhangzott 1989. okt. Zanat községben Elmondotta: Szalay Ignác ig. tanító, aki Zanaton tanított sok éven át. | |
