 |
    |
 |
RÁBAKOVÁCSI - 1990. szept. 23. A II. világháborúra emlékezünk. Hajtsuk meg a fejünket a nemzet áldozatai, mártírjai, hősei előtt. Emeljük fel rájuk szemünket abban a biztos tudatban, hogy nem történelem kiszolgáltatott áldozati voltak csupán, de egyúttal cselekvői, a nagy magyar eszmékért küzdő harcosok, akik a történelmet halálukkal is formálták, alakították. A magyar nép tiszteletétől övezve nyugodjanak békében idegen, vagy magyar földben, akiket valamennyien magunkénak vallottunk. Nem sebeket ütni, nyitogatni hanem, sebeket akarunk gyógyítani, osztozkodni akarunk a gyászolók fájdalmaiban, vesztességeiben. A magyar 2. hadsereg 150.000 embert vesztett a doni harctereken. A 2. hadsereg halottjainak a megsiratása sokáig elmaradt, majd eltellett 45 év. Németh József tanácselnök emlékezik. Ezek a gyerekek még ilyen ünneplésben nem vehettek részt, szinte csodálkoznak, hogy most merünk arról beszélni, amit a történelemben sohasem hallhattak. Hazugságot, ámítást kellet nekik tanulni a történelem óráin. Szinte nem is hiszik el a mostani napnak a nagyságát, hiszen még egy évvel ezelőtt ilyenről beszélni... öngyilkosság lett volna. Mi ma a végtisztesség megadására vagyunk elkötelezettek, s amit nem szabadott az elmúlt évtizedekben még csak megkísérelni sem, ma az utókor kaphatott ma lehetőséget a megváltozott politikai változások folyamán, hogy az utókor, a falu és annak lelkes gondolatviselői megvalósíthatták rég óhajtott kívánságot, emlékmű felállítását. „Soha háborút!” Ezzel az emlékmű felállításával egyben temetjük is őket jelképesen, mert hiába is keresnénk nyugvóhelyüket, úgysem találnánk rájuk, de most itt együtt vannak az áldozatok, a mártírok, a hősi halottak. Van egy hely, ahol elsirathatjuk őket, az édesanyák a fiaikat, az özvegyek az férjüket, unokák a nagyapjukat, rokonokat, meggyújthatják az emlékezés gyertyáit, koszorúval, virággal áldozhatnak emléküknek, van egy hely, ahol megemelhetjük kalapunkat e szent honfiak előtt. Szentelt víz hullott nevetekre, jelképes sírotokra, ezzel elismertük, hogy igen is ez a hely szent, és ami szent, annak tisztelet, megbecsülés a jutalma. Kedves Gyászolók! A nemzet függetlenségéért, fennmaradásáért, az emberi társadalmi is nemzeti szabadságáért mindenütt vannak veszteségek, olykor vereségek is ezt kísérik a hősök, mártírok, áldozatok tetemei. Az emberek tudják, hogy a vérveszteségben is benne van, benne rejtőzik a győzelem, tudják, hogy az áldozat a holnap ígérete. A magyar történelemben többször is volt sorsfordulat 1948, 1919, 1956, 1990... A magyar nép túlélte valóban túlélte a háború rettenetét, az első világháborút, a hősi halottainak nevei itt állnak előttünk, majd végig élte a 133 napi vörös terrort, a II. világháborút, túlélte, sőt kitakarította uralmából az új nyomorgatóját a magát kommunizmusnak nevező népidegen rákosista, sztálinista rendszert. Sok-sok áldozatot kívánt. Hajtsunk fejet a nemzet hősei előtt. Emeljük fel rájuk szemünket abban a biztos tudatban, hogy nem a történelem kiszolgáltatott áldozatai voltak csupán, de egyúttal cselekvői, a nagy eszmékért küzdő harcosok. Rábakovácsi, 1990. szept. 23. A II. világháborúban elesettek: mártírok, áldozatok, hősi halottak emléktábláját avatjuk. 1945-tól még csak emlékezni sem szabadott a II. világháborúban elesettekről. Egy nemzetet az is jellemez, hogyan él a szívekben az elesetteknek emléke, milyen a kegyelet irántuk? Rábakovácsiban 20 fő hősi halott van. Ezek ismeretlen időben, és helyben ontották ki vérüket idegen, vagy magyar földben. Három polgári személy is meghalt, majd hat zsidót hurcoltak el, sohasem tértek haza, ismeretlen körülmények közepette hunyt ki életük fénye. Az a véleményem, nem önként ment a háborúba sem az orosz, sem a német, sem a magyar katona. Vittek bennünket. Egy népnek, nemzetnek el kell viselnie a történelmét. A nemzet függetlenségéért, szabadságáért veszteségek, olykor vereségek kisérték és kísérik a hősök mártírok, áldozatok tetemei. Egy népnek el kell viselnie a történelmet, a sorsfordulatot, ilyen pedig többször volt a magyar történelemben: 1948, 1956, 1990. akik a történelmet halálukkal is formáltak, alakítottak. A magyar nép tiszteletétől övezve nyugodjanak békében idegen és magyar földben, amelyet valamennyien magunkénak vallottunk. Fájdalmas, nehéz feladatra vállalkozott az, vagy azok... akik megkísérelték összeállítani azok névsorát, akik a II. világháborúban életüket adták a haza szent nevében. Köszönet a rendezőknek, a falu áldozatkészségének, adományaiknak, fizikai munkájuknak. Miért is van erre szükség? Azért, hogy iszonyú késéssel is végre megörökítessék azoknak a nevei és emlékei, akik mártírok, áldozatok, hősök lettek akár békés járókelőként, kenyérért sorba állóként vagy otthonukban, pl. Pintér volt plébánosunkat Szombathelyen... vagy a harctereken, internálótáborokban érte a tragikus halál, a vég. Egy nemzetet az is jellemez, hogyan él a szívekben az elesetteknek emléke, milyen a kegyelet? Mostanában kezdjük megtanulni, hogy becsülnünk kell mindazokat, akiknek életét. | |
