Fényképek a gyémántdiplomával kapcsolatban

Szombathely, 1990. szept. 8.
Várakozás a Széll Kálmán utcában, mert az ebédre egy kicsit várakozni kell. Együtt van a család, valamint egyik osztálytársam: Bagoly Kálmán is a családjával.
A szeptemberi nap is velünk van, ontja ránk meleg sugarát.
Aki a halál közelében dolgozik, az megtanulja a maga hátralévőjét okosan, takarékosan kihasználni s beosztani.
Ünnepélyes légkörben köszöntöm az egybegyűlteket: a főiskola hallgatóit, tanári kart, vendégeket. Hivatásunk: „Vadócba is rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!”
A szombathelyi „Sportpalota” színpadán van a szombathelyi Tanárképző Főiskola tanári kara.

Fénykép- Ünnepi beszédet mondom /1990. szept. 8-án Sport palotában/

Szombathely, 1990. szept. 8.
A „Sportpalota” színpadán köszöntöm az egybegyűlt főiskolásokat, vendégeket, valamint a tanári kart.
Gyönyörű és emlékezetes marad számomra ez a szép ünnepély.
„Az élet ünnepnapok nélkül olyan, mint a hosszú vándorút a vendégfogadók
nélkül!”
A sajtó is beszámolt a „Gyémántdiplomásoknak” megünnepléséről.
Nagyon sok gratulációt kaptam a hallgatóságtól. Igen nyolcvan évesen visszagondolni az életútjának a kezdetére, hogyan s miként telt el ez az elmúlt hat évtized a pedagógus pályán.
„Ne civakodjunk a fölött, hogy mik voltunk, egyesüljünk arra, amit tennünk kell!” Hogy milyen lesz a jövőnk, csak tőlünk függ, csak akarjunk! Egymás kezét megfogni jó, elereszteni átok! Egymásra boruló kezek tartják fenn a világot! Az én korosztályom elindult a temető felé, csak a napot, órát nem tudjuk, hogy ki-ki mikor ér oda! Mindenki hagyjon valami örököt maga után, lehet, hogy ha még ma nem is, de egyszer még érték marad.

Gyémántdiplomáról elmélkedés…

GYÉMÁNTDIPLOMA adományozása: Szhely, 1990. szept. 8.

Az életben vannak percek, órák, napok, jobban mondva események, amik csak egyszer adódnak meg a szerencsetetteknek, pl. a születés, is a halál, sok minden egyéb életfolyamat többször is ismétlődhet, pl. az utazás, esküvő, névnap… ilyen megismételhetetlen nap volt számomra, talán azt is mondhatom számunkra szept. 8-án a „Gyémántdiploma” adományozása.
Talán azért is, mert hiszen ehhez 80 esztendőt kell legalább megérni elsősorban, másodszor kellett az egykori diploma, ez a kiemelkedő, tündöklő élménydúsított esemény végtelenül boldoggá és a meghatódástól telitett felemelő érzést adott elsősorban nekem, de velem rezonált az egész család, ÉDES „Párom” a Böske, az Erzsi... édes fiaim, menyeim, unokáim, barátaim is rajtuk kívül még vagy ezren osztozkodtak örömömben, a napnak rendkívüli ragyogásában.
Hogyan is zajlott le ez a páratlan ünnepelés?
Majd ha elkészül az újság fénymásolata, akkor majd küldök belőle és az majd mindent elmond helyettem, fényképekkel szemléltetve, dokumentálják valóban a gyémánt csillogását.
A nagy „Sportpalotában” zajlott le az esemény, ahol többen, mint ezren gyülekeztek össze, főleg főiskolások és azoknak hozzátartozói, de ott voltak a hivatalos szerveknek is képviseletük, majd 40 prof. A nagy színpad gyönyörűen dekorálva, a napnak nagyszerűsége sugallott mindenünnen, és ami rám nézve talán legmagasztosabb, meghatóbb volt, hogy engem kért fel Főiskola ig. hogy mondjak egy ünnepi beszédet a hallgatósághoz, főleg a „Gólyákhoz”. Erről a beszédről így írt másnap az újság: Czeglédy Gy. életére, pályájára visszaemlékező, magával ragadó szavait vastapssal köszöntötték meg az elsősök. Szép útravalót kaptak…
Egyébként már szombaton de. 8h 45 perckor a győri rádió készített velem egy riportot és azt már sugározta az éter hullámain...
Kár, hogy nem hallottátok!!
Szóval a lélek megtelt, de test is, a lét is kapott-
„Díszebéd”
volt a Főiskolán, a professzorokkal együtt... remek ebéd volt... összesen voltunk nyolcan, akik vagy arany, vagy gyémánt diplomát kapott...
Az ebéd után a családdal együtt mentünk és egy igen jó barátommal, aki szintén „Gyémántos lett” az ő családjával vagy 11-en ismét Díszebédre sorakoztunk fel az egyik vendéglőben, persze én már enni nem tudtam, csak koccintgattam... Bámulatos jó hangulat, kacagás, nóta spékelte az eltöltött együttlétünket...
Barátom a családjával elmentek 18 órakor, ők vidékiek voltak... ment a vonatjuk... mi pedig a gyerekekkel még elmentünk a cukrászdába...
Minden elmúlik egyszer, ennek is vége lett... anyuval hazaballagtunk hatalmas virágcsokorral, csipkedtem magamat ez valóság volt, vagy talán csak álom?!!
Tán röviden csak ennyit, majd a fénymásolat többet mond.
Az ünnep fényét nagyon emelte a kedves megemlékezéstek... nagy meglepetés, váratlan vendég... végtelenül köszönjük és köszönöm, hogy szívetekben még élek és van hozzám valami szivszorogató szeretet.
Nagyon de nagyon köszönöm a kedves megemlékezést!!!!!
Felejthetetlen marad számomra ez a nap, erről tanúskodik a „Gyémánt díszérem”, amit még majd az unokák is nézegetni fogják.
Persze ennek a gyémántnak van folytatása is 1995-ben lenne a „VAS” diploma, de ki merne ennyire messze nézni, ez már az én koromban nagy távlat. Ha nem is érném meg az 1995. szeptembert nekem nagyszerű finálét adott a gyémántos nap, szeretném megérni, de csak akkor, ha még „Szoba tiszta” maradnék, akkor vállalnám a kort, ellenkező esetben /„isa por és hamu vogymuk”/. Ami megvagyon írva a nagy könyvben, ám úgy legyen. A főisk. nyelv. prof. gratulált azt mondotta, hogy ilyen beszedet, ilyen előadói stílusban még nem hallgatott Szombathelyen, ezt tanítani kellene a főiskolán. Nagy elismerő gratuláció volt!!!!
Szombathely, 1990. szept. 11.