 |
    |
 |
Akikért a harang szól... gondolatok az ünnepéllyel kapcsolatban Akikért a harang szó1... Csak visszaemlékezés 1930-ban kerültem Rábakovácsiba, ahol 54 pályázó közül elnyertem a megüresedett osztálytanítói állást. Végtelenül nagy öröm vett körül hiszen ennyi pályázó közül, és ebben a gazdasági válságban, semmi protekció nélkül elnyerni egy állast, szinte a csodával volt egyenlő ekkoriban. Erről már úgyis több alkalommal már zengedeztem hol regényeket, hol anekdotákat, de az tény, hogy összesen három faluban tanítottam egykor, de valamiképpen ehhez a faluhoz van a legnagyobb kötődésem, tán az is teszi, hogy Németh Gyuláék, akit annak idején tanítottam, hálás és sok-sok gyengédséggel vesznek körül, de az egész család, így a fiaik: Gyuszi és a Tibi, na persze a kis háziasszony a Mariska, az pedig a mindig a legjobb falatokkal rakja meg az asztalt- „terülj asztalkám...” Hát a dologra térjek, annak idején már üdvözöltem az I. világháborús „Hősöket” ...mert 1924-ben lett egy törvénycikk, hogy május utolsó vasárnapját szenteljük a hősök emlékezetére. A II. világháborúban elesettekről pedig ez ideig szó sem lehetett, csak lopva lehetett róluk megemlékezni, /Gérce-Nagycenk/ most pedig amikor a politika lehantolta rólunk a „háborús bűnös” jelzőt, mert mindazokat akik a háborúban, mint szereplők, vagy áldozatok, mártírok, hősi halottak lettek, azokról hallgatni kellett, nem szabadott őket méltán ünnepelni, vagy márványba vésni a neveiket, ez halálos politikai bűnténynek számított. Na végre eljött a feltámadásnak a napja, Rábakovácsiban és Balozsameggyesben, amikor a lelkes hazafiak már több helyen látták a II. világháborúnak hőseinek a megünneplését, elsiratását, temetését, itt is megszületett az a gondolat, legyen a II. világháborúban bármi úton is elesett, eltűnteknek a meggyászolása. Ami számomra talán a legszebb volt, hogy az ünnepi beszédre engem kértek fel, ami bizony nagy feladat számomra, hiszen a korom, na meg a mondanivalóm az már számomra nagy feladat. De én lelkesen készültem a mondanivalókkal, gyűjtöttem a gondolatokat, olvasgattam az újságban megjelenő sorokat, így valóban összeállott a beszédemnek a törzse, most csak az idő legyen kegyes hozzánk, ne hogy a záporesővel könnyeztesse el az ünnepélyt. Korábban már össze is ültünk Németh Gyusziéknál. Jelen volt a plébános úr… Zsoldos József MDF helyi vezetője, Takács László, Németh József községi elöljáró... megbeszéltük a programot, a plébános úr vállalta a verseknek a betanítását, a műsor itt van jelen... lelkes volt minden jelenlevő tag, és szívből vállalt valamit. Szept. 23-án 14 órakor lesz Rábakovácsiban az avatás. Németh Gyusziék értem jöttek autóval, velem jött a fiam is Endre, aki szívesen hallgatja az apját, hiszen ő is hasonló cipőben jár. Megérkeztünk a tetthelyre. Az idő kegyes irántunk... szép idő van... süt a nap... ahogyan közeledünk az ünnepi helyre, már a falu lakosai ott gyülekeztek a harangláb előtt... jobban mondva a gyalogjárdán, ez egy kicsit nem is volt szerencsés helykiválasztás, mert közben volt az úttest, ott ment a forgalom... így ez a távolság nem volt a legszerencsésebb a szembenézésre. Nagyon fontos, hogy a szónok lássa az arcokat, hogyan mimikáznak az arc redői, mikor könnyeznek a szemek?... A helybéli szervezők már készen voltak, a gyerekek, diákok kezükben tartották a piros szegfűt, a gyertyát... csak kondulni kellett a harangnak és már ezzel a szép zenével el is kezdődött a műsor. Talán jobb lett volna, ha a Himnuszt játszó magnó hangosabb lett volna, de így is vele együtt énekeltük a nemzeti imánknak szép dallamát, szövegét. Megható volt, amikor Horváth Zsigmond Szecsusziget plébánosa, falunknak szülöttje elszavalta a Szózatot... megrázó és felemelő volt minden szava, átérezte a költő mondanivalóját. Szép volt tőle, hogy erre vállalkozott és a falujában ily szép példát mutatott. A kis diákok bátran, átérezve szavaltak a verseket, örültem neki, hogy a plébános úr talált vállalkozó diákot, akik mertek verset mondani. Megható volt a beszentelés, jelképesen most szentelték be a sírjukat, és ez a hely szent lett a faluban. Az áldozatok, mártírok iránti, a hősökhöz fűzött gondolataim mélyen beszálltak a hallgatóságnak a szívébe, úgy éreztem, tényleg gyógyítólag hatott ez a beszéd a gyászolók szívében. Kedves jelenet következett: a plébános úr hangosan olvasni kezdte az emléktáblán lévő neveket, majd ekkor egy diák vitte a virágát a közös vázába, majd meggyújtotta a kegyeletnek a gyertyáját. Nagy szegfűcsokorra való gyűlt össze és a gyertyák lángja visszahozta a meghaltaknak a fényét, itt élnek közöttünk, hazajöttek. Majd a szózat éneklésével itt be is fejeződött az ünneplés, s azután mentünk Balozsameggyesbe, ahol ugyancsak ezek az ünnepi műsorok játszódtak le. Talán egy kicsit melegebben érződött az ünnepnek a fénye, mert itt a gyászolók közvetlen az emlékmű körül tudtak koszorút alkotni. Sikeres volt a gyertyáknak a meggyújtása is, az emlékmű előtt volt egy porhanyó földréteg, ahová minden gyertyát le lehetett dugni, tényleg, mintha egy síron égett volna a megholtaknak kegyeleti gyertyája. Gyertyatábortűz volt valóban... de nem csak a gyertyák fénylettek, csillogtak a szemek is, mert egy-egy könnycsepp csak lehullott a gyászolók szeméből... Nagy szeretettel köszönték meg mind a két faluban a szereplésemet, hogy segítettem a műsor összeállításában... és hogy hatvan év után sem lettem hűtlen a volt falvaimhoz, ahol annyi örömben volt részem hajdanán. Magam is boldog voltam, de úgy éreztem el is fáradtam, Takács Laci hozott haza az autójával. Boldog emlékezés napja volt számomra. Rábakovácsi, Balozsameggyes, 1990. szept. 23. Gyertyát az elesettek oltárára. Tóth Tímea, Zadorozsnyi Mónika, Tarr Márta, Tóth József diákok szavaltak egy-egy háborúra emlékeztető verset, majd nagyon megható volt amikor Horváth Károly idős hazafi szavalta a hősökről szóló verset. Majd következett ismét a harangszó, a falu lakói megkoszorúzták a hősi emléktáblát, lerakták a szeretetnek a virágát, égő, lobogó gyertyák lángja mellett a Szózat eléneklése után vettek búcsút az áldozatoktól, mártíroktól és a hősöktől. Felemelő és felejthetetlen gyászos élményben volt része a falunak, „Emlékezzünk és emlékeztessünk!” a gyászos időkre. | |
