 |
    |
 |
BALOZSAMEGGYES 1990. szept. 23. a II. világháborúban elesetteknek emeltek, állítottak márványtáblát. Ünnepi beszédet mondta: Czeglédy Gyula nyug. tanító. Felszentelte: Tóth Ferenc esperesplébános Emeltette a község lakóinak az egészének áldozatkészsége. Az ünnepélyt rendezte: A községi MDF, és a Tanács. A műsort összeállította és betanította: Tóth Ferenc esperesplébános úr. A szózatot szavalta: Horváth Zsigmond /Rábakovácsi születésű /Szécsiszigeti plébános/ Balozsameggyes, mint község a szegényebb falvak közé tartozott. De egészében melegszivű, barátságos, dolgos nép lakta. A falu déli részénél volt egy cigányszer, akik annak idején igen szegényen élték életüket. Jó muzsikusok is voltak: Kila Jenő, hegedűprímás. A falunak volt egy lelkes dolgos példamutató családja: Pavlics Károly tanító és a felesége, akiknek kilenc gyermekük volt, a kilenc gyermek mellett a tanító néni hajnalban sütötte a kenyeret, de nyolc órakor már az iskolában tanított. Károly bácsi a kultúrának, a szeretetnek igazi nagysága volt, az első világháborúban lábsérülést, lövést kapott ezért bottal járt kelt, egy kicsit bicegve. Valóságos apostola volt a falujának, ügyvédje, papja, jegyzője volt egy személyben. A kilenc gyermek diplomás lett, az egyik fia mérnök, Ő szerkesztette meg a holdon járó hatkerekű autót. Róluk ugyanis hivatalosan szót sem szabadott ejteni, egészen addig, amíg a tisztánlátás, ezt a sztálini örökölt görcsünket is feloldotta. Tudtommal elsőben a megyében a háború után elsőben Gércén, majd Nagycenken mertek emlékművet állítani. Becslések szerint 350 ezren estek el, de pontos számadatok nincsenek. A koncentrációs táboroknak 500 ezer áldozat volt, 1,4 millió foglyot hurcoltak meg, közülük 250 ezernek ez volt az utolsó útja. Velük együtt a háború mintegy 5 millió magyart sodort magával, űzött el a hajlékából, hogy közülük sokan soha ne térhessen haza. Ez a szám hatalmas, az akkori Magyarország lélekszámának 1/3-a. Ez a maroknyi nép 5. abban a szomorú rangsorban, amely az áldozatok számát sorolja. Eddig voltak jó és rossz halottak, pedig tudjuk, a halálban nincsen minőségi különbség. Akikre itt emlékezünk életüket, a legszentebbet áldozták fel. Tisztelet emléküknek. Az a véleményem nem önként ment a háborúba sem az orosz, sem a német, sem a magyar, sem más ország fiai. Vittek bennünket!!! Egy népnek el kell viselni a történelmét. 1939. szept. 1. /51 évvel ezelőtt/ a II. világháború kitörésének napja. 1942. nov. havában indultam a Doni harcterekhez, a 7. hadosztályhoz. A halál minden percben leselkedett rám és ránk, akik ott voltunk, ha valaki utazott Önök közül a Briánszki erdőben, a partizánoknak gócpontjában, az én szerelvényem előtt robbantottak fel egy vonatot, a mi szerelvényünk előtt három kaviccsal megrakott vagon kocsi volt, nehogy a mozdony alatt robbanjon az akna... mikor pedig tűz alá vették az orosz partizánok a szerelvényünket, a golyók átütötték a vagon oldalát, a vagon lakói pedig hasra húzódva feküdtünk a vagon padlózatán, borzalmas pillanatok, percek, a vagont elneveztem élők koporsójának... az én vagonomba nem lett sebesült, de a szomszédságban volt a konyha, és ők állva voltak, főzés közben, bizony ott lett áldozat. | |
