 |
    |
 |
László István, Szeleste: A vén bohém A vén bohém! Gallérom, mandzsettám rongyos Mindig kócos a frizurám, Kabátom pecsétes és foltos Nem híres szabó varrta rám. Nem vagyok a park klub tagja, Állandóan züllök én, Hej mindenki azt hangoztatja, Hogy Bohém vagyok, egy vén Bohém... Egy vén bohém. Csak egy asszony szeretett engem Szegény szerencsétlen anyám Hogy agg legény vagyok, elzengem Egy tiszta lányt, hej de ki bízna rám. De ha csókra van szükségem Még ma is szabott áron vásárolom én, Pedig a szerelemből hej, de réges Régen kikapott már a vén Bohém, Ez a vén bohém. Akár meddig tart vándorlásom Tudom ez az én életem. Egy hófehér kórházi ágyon Majd bevégzem én. Hideg lesz majd kezem, lábam A bűneim meggyónom én Egy kedves testvér szűz karjában Elszenderül a vén Bohém... Ez a vén Bohém. Nem kell lakbért fizetni ottan Ahol ezután én lakom A föld alatt fekszem nyugodtan, Gondot, s bút nektek hagyom. Én meg felmegyek a mennybe S a szentekkel brúdert iszom én. Az angyalokat / de haj / megtanítja Lumpolni a vén Bohém... Ez a vén Bohém... | |
