Téli ruhával láttak el bennünket. Poloskahadjárat...

Jött is a téli felruházkodás, ami a következőkből állott. Mindennemű bőrcipő itt mínusz húsz foknál felmondja a szolgálatot, megkeményedik nem tart meleget, a láb elfagy benne.
Helyette kaptuk a valenki csizmát. Ez a csizma préselt szőr, filcszerűség, kapca nélkül is elviselhető a mínusz ötven fok is, csak nem szabad vizesen felhúzni, a havat állandóan le kell róla takarítani, ne hogy elolvadjon rajta, mert akkor átázik és jégpáncél keletkezik rajta és benne. Ekkor biztos a láb elfagyása. Este mindig kiszárítottuk a picskén, a tűzhelyen, hogy reggel szárazon húzzuk fel.
Vattás kabát és vattás fufajkába bujtunk. Adtak még valami kecskebőr kabátot, téli sapkát, kesztyűt. Amikor felöltöztünk, mintha állarcost játszottunk volna, nem ismertük meg egymást. Teljesen oroszok lettünk most, ruházatban azonosultunk a oroszokhoz. Kár, hogy nincsen fénykép erről a díszmagyarról.
Így már megkönnyebbülten fogadtuk a telet, hiszen ez az öltözet itt már kipróbált és bevált öltözet, csak ez véd meg a hideg ellen.
De aztán ebben a kóccsomában borzalmas nagy búvóhelyet talál a tetű az is igaz, nem szeretett belebújni a vattába a tetű, mindig a huzatjába, azaz annak a területén szeretett elszaporodni.
A fertőtlenítés itt is megindult, valamivel több vízzel. Érthetetlen mindig éjjel vittek a fertőtlenítőbe. Amikor pihenni kellett volna akkor davaj a banyába. Hogy megszáradtunk-e vagy sem, az nem volt fontos, ahogyan kidobálták a ruhákat, már öltözni is kellett, a sietés folytán meg is izzadtam, de már hajtottak ki a szabadba, ahol csikorgó hideg várt ránk. Hajtottak a barakkba, mert hiszen hamarosan reggel lesz akkor meg indulás a munkahelyre. Na itt aztán minden munkából kivettem a részemet. Időrendi sorrendre már nem emlékszem, majd ahogyan eszembe jutnak úgy írom le egymás után.
Ebben a lágerban voltak németek, sőt a németek uralkodtak is, német volt a láger parancsnok, borzalmas gőggel és utálattal fogadtak bennünket. Itt is uralkodott már és a némettől többet szenvedtünk, mint a az orosztól. Minden jó munkahelyet maguknak kaparintottak meg, nekünk hagyták a szemetjét, a rosszat. Hát mit is akarok majd itt még megírni?.. sok-sok-sok élményt. Időközben a sérvem mindjobban nődögélt.
Hát itt volt mindenféle munkanem. Téli-nyári. De állandóan kellett robotolni.
Aludni itt sem tudtam. Éjjel megindult a poloskahadjárat felém, reggelre összefüggő hólyagos lett a testem. Kaparóztam, simogattam a csípés helyét, borzalmasan sokat szenvedtem a poloskáktól. Nagyon szerettek.
Próbáltam magamat este a pokrócba belemúmiázni magam, de csak megtalálta a bevezető lyukat és már lakmározott is a testem véréből. Megindult a viszketés érzete, kezdtem kaparni magam és kaparászhattam magam

majd reggelig és bizony álmosan keltem, fáradtan indultam a munkába. Próbáltam a pokróc szélét végig vizezni, mert azt mondták, hogy vizes pokróc szélétől fél és nem jön közelebb. Nem emlékszem az eredményre, de nappal százával fogdostam meg őket az ágyam deszkarepedéseiben elbújva, és ismételten százan jöttek az éjjel valahonnan. Voltak, akiket nem szerettek, azok nyugodtan feküdhettek, álmukban nem zavarta meg ez a bestia.
Talán, amikor az egész barakkot kezdtük levadászni és minden kis zugot végigfürkésztünk és öltük őket halomra, tán pár éjjel kivételével nyugodtabban lehetett aludni. Hetenként csináltunk barakk poloskairtást.

Kulacs, mint éjjeli remek ötlet... Itt már WC volt

Még itt meg kell említeni, a poloskák mellett még az is zavaró körülmény volt számomra, hogy éjjelenként a megfázástól többször kellett pisálni. Igen ám, de öltözzek fel, odakünn mínusz 20-30 fok van, a barakk mellé tilos volt pisálni, az őr ordított ha észrevette a barakk melle való pisálást, minden mozgásra nagyon figyelt éjjel.
Na egy éjjel ötször-hatszor kijárni, öltözködni, vetkőzni, mert itt ez a barakk megengedte a teljes levetkőzést, ugye sokan is voltunk, földbe is voltunk, bemelegítettük a légteret, sőt ,még valami picskiszerüség is melegítette a barakkot.
Mit csináljak, ha ennyiszer kell nekem éjjel pisilni. Jött az ötletem. Erre legjobb edény a kulacs. Nagyszerű, van dugasza is, zárt edény kész.
Bizony csak belecélozgattam iccakánként, csörgedezett a pokróc alatt, arra vigyáztam, túl ne folyjék, bedugtam és ahányszor kellett, mindannyiszor belepisiltem. Reggel aztán dugva vittem a rendeltetési helyére, itt már volt víz is, kiöblítettem, készre várt már a következő éjjelre. Borzalmas kínoktól mentett meg a kulacsom, amit úgy tudom haza is tudtam hozni magammal, csak az enyészet eltűntette valahol. Jó, de igen jó szolgálatot tett ez az éjjeli megoldás, hiszen a barakktól még kb. száz métert kellett volna sétálgatnom és vissza. Itt leleményesnek és találékonynak kellett lenni. Soha nem tudták meg az én rejtett éjjeli vizelésemet, mert mindig nagyon diszkréten rendeztem el.
Itt láttam egy szörnyűséget a vécén. Egy alkalommal magam is birtokoltam a vécét, itt már nem latrina volt, fedett deszkabódék, nem üléssel csak guggolással. Egy hazánkfia, amikor bevégezte a nagy műtétet, nézem egy ruhát vesz ki a zsebéből, mintha zsebkendő lett volna és szépen törölgeti a szaros valogát, hosszadalmasan és finoman, majd a törölgetés befejeztével, ahogyan a zsebkendőt szokás összehajtogatni, az én barátom szintén szépen összehajtogatta a rongyát, és uram Isten a zsebébe tette. Te jó Isten!!! Hát ez meg mi?...Valószínűnek találom, hogy ezt a tisztes ruhadarabot vagy megszárította, vagy valahol kimosta és kezdődött a művelet elölről. Hát szóval itt a legváltozatosabb meglepetéseket lehetett látni.