 |
    |
 |
Csak sűrű legyen az étel, a korpakása Mit kaptunk még? Kaptunk meg teát is, na nem mindig orosz teát, valami teaféle lehetett, kellett is a víz miatt megforralni, mert a kolera miatt az orosz is félt, nem tudni mikor lép fel a fertőzés. Kaptunk amerikai konzervet, csodálkoztunk, nekünk hadifoglyoknak amerikai konzerv, de úgy hallottuk, hogy a civil lakosság is ebből él valami amerikai konzervekből. Hát hol van az orosz tartalék?… Persze a konzerveket dobozonként osztottak ki, és annak a tartalmát a létszámhoz szabták, művésznek kellett lenni az osztónak, hogy igazságosan tudja elosztani, mert egy főre nem jutott nagyobb kocka, mint egy kockacukor. De ez is nagyon segített a szervezeten, hiszen zsiradék volt benne, íz, amit itt nem lehetett megtalálni sehol sem. Volt rá eset, amikor mazsolát is osztottak. Egy főnek jutott tíz-tizenöt szem. Na ez is idegfeszítő volt, hogy azt a keveset egy ellehessen osztani, hogy szemre is egyezzen minden egyes cseloveknak. Itt már kialakult köztünk a „SŰRŰ” fogalma. Ugyanis ha a korpát nem loptak ki a levesből, akkor sűrű volt az étel, vagy az utolsók közé került osztáskor, akkor a kondér alján már malter sűrűséget is lehetett merni, ám borzalmas nagy főnyeremény volt. Na aztán egy ilyen sűrűség kifogásakor jött az utóebédezés, a nyálcsordogáló ceremónia. Nem szabadott az ebédlőből kivinni az ételt tilos volt, azért kerítettünk valami konzerv aljat, és abban csempésztük ki a jó korpasűrűt. Aztán következett a nagy celebrálás a protokoll előírása szerint. Már szereztem egy kb. harmincszor-harmincas deszkát. Elővettem a dugi kenyeret, mert félni kellett a másiktól, mert bizony nem volt biztonságban a kenyér az éhes pléni előtt. Jött a kés, ami abból állott, hogy az evőkanál, ami meg akkor mégis volt, az egyik oldalát addig csiszolgattam a szikladarabon, amíg csak annak éle nem lett. Persze ez is tilos volt, csak rejtve lehetett ezt a műveletet csinálni, mindentől félt az orosz, hátha elvágjuk vele a nyakat. Tehát jött kanál, kés. Ugyancsak a korpakenyeret felvagdaltam, a kenyér nagyságától függött, hat-nyolc kis vékonyka szeletekre. Sorba kiraktam őket, mint a kártyavető, kiraktam egymás mellé a kártyákat, ez a művelet már sok nyálcsörgedezéssel járt, hiszen az éhes gyomornedvek, a száj nyálkahártyai termeltek a váladékot bőven. Mi volt a következő művelet? Elővettem a rejtett korpakását, és majd nagy megtervezéssel úgy kellett elosztani a mennyiséget, ne legyen egy kenyér sem meztelen. Rákentem a kasát figyelmesen minden kis szeletkére, figyelve a z egyenlőség szigorú betartása mellett. Netán ha egyiken vastagabbra jutott, igyekeztem leszedni róla megfelelő mennyiséget és odakentem a soványabb részre. Ez magában is eltartott időben vagy húsz percig. Időnyerés, élethosszabbítás, és főleg csapás az imperialistákra. Amikor úgy láttam, na igazságosan kapott minden szelet a korpából, jöttek elő a nemes fűszerek. Mik is voltak ezek?... A készletben állott elsősorban a cukor, só, ha tudtunk lopni, akkor hagyma, káposztalével, na ha olyan nap volt, akkor négy-öt szem mazsola, volt amikor sárgarépát raktunk ki a vagonból, akkor pár szelet sárgarépa, szóval minden egyik szelet kenyér más és más ízet kapott. Az volt a tetőzet a nyálcsordogálásban, hiszen már csak egy-két perc volt hátra a falastól. Amikor már elrendeztem mindent, akkor nagyon félre vonultam, a szemek elől elfedve, jött az ünnepélyes úrvacsora. De melyikkel kezdjem? Ez magában valami mondóka játékkal kezdődött, egyedem begyedem… és amilyekre kijött a mondóka az a szelet lett a nyertes, a jogosult az a megevésre. Az emésztő mirigyek becsapása... Megindultak a mirigyek, ontották a nyálat, de amire nagyon kellett vigyázni, csak lassan, nagyon lassan szabadott enni, ebben rejtőzött a győzelem. Ugyanis az kimutatott tény, hogy evés alatt a nedvet kibocsátó mirigyek kiválassza a megfelelő mennyiségű nyálakat, nedveket és íme kifogyván, na meg a rágóizmok is a hosszabb idő alatt kifáradnak és annak egy jóllakottság érzetét, kielégülést és ezt kellett a kevés étellel elérni és betelni. Mert akkor pillanatnyilag megszűnt az éhség, minden szerv, ami besegített az evésbe, a hosszú idő alatt, ami tartott fél órán át, ha kellett tovább és persze hogy kifáradva az izmok nem kívántak tovább szolgálni, nem kívántak több étel. Amit megehettem volna fél perc esetleg egy alatt, azt harminc-negyven percre állítottam be. Ez döntő volt a fogság ideje alatt. És meg találtunk több variációt, pl. konzervdobozban egy sor korpát raktunk, arra eves cukor, arra kevés szeletelt káposztát, répát, ismét korpát és így folytattuk, amíg lehetett és az egészet a picskinél a tűzhelynél megsütöttük. Fenséges is, zamat, ínycsiklandozó illat, álmok-álma, csak ez is kevés volt. Na ezeket a tanulmányokat a nyomor fundálta ki, igyekezett valami változatosat tenni, mert az egyhangúság az magában véve borzalmasan nyomasztó volt. Itt nem kellett a heti étrendet kiírni, tudtuk előre pontosan három hónapra, na mi is lesz a reggeli, ebéd és a vacsora. Hohó, kaptunk mi közben halat is, kb. nyolc dekára valót de ekkor ünnep volt a gyomornak, foszfor, fehérje, zsír. Persze a szálka volt a legzamatosabb falat, mert abból egy fogpiszkálónagyság sem veszett el. Igen jó volt a lazac, mert még azt is kaptunk párszor, finom volt a sonka, füstölve és sózottan kaptuk. Remek volt az íze, ekkor ettem először és utoljára lazacot. | |
