A palotaőrségről általában.

Kettő méter széles, azaz talán a hossza kettő méter és a szélessége másfél méter üvegkalitka. Igazi üvegkalitkában vagyok, aminek ugyan van kettő ajtaja, az egyiken kijuthatok valami halfélébe, a másikon pedig a telefonközpontnak a mellékszobájába juthatok. Nagyon érdekes szituáció ez, hiszen a jelenben 22 órát mutat az óra, tehát ki-ki nyugovóra tér vagy már tért is, én pedig a jelenben virrasztok, nézegetek. Amint írtam az egyik ajtó a halba vezet, ahol nagyon kedves bőrfotelok, piros szürkében virítanak felém, előttük kis asztalka, egy-két folyóirattal.
A falat mindenhol parkettás faburkolat védi, azaz takarja, nagyon felemelő látvány, nagyúri színezetet kölcsönöz a bejövőnek, de felemelő is egyben, mert eltér a mindennapi megszokottságtól, felemelőbb szint kölcsönöz a jövevény felé.
A hal mellett, van egy kávézónak nevezett helyiség, ahová le-lejárnak az elfáradt dolgozók kávézni, vagy talán egy kis időt eltölteni, mert csak nem olyan szigorú a napi munkamenet, hogy egy kávéra ne érne rá a számokban, a statisztikában elfáradt dolgozó ezen a címen ne hagyhassa el székét. Itt aztán mindig talál partnerre, akivel vagy tudatosan találkozik, vagy a sietős játszikot kell megjátszani, mert nem biztos, hogy akivel itt találkozott, jó szemmel nézi már a harmadik kávéivási kiesést.
Na mindegy, fő hogy van jogcím elhagyni az irodának a négy falát és feloldódni egy enyhültebb légkörben.
Na még halban, persze mint üzemben divatos a faliújság tábla, ami híven igyekszik tükrözni az üzemi életnek fontos állomásait, munkaütemét, de kiszélesedve a nagy politikai vízgyűrű módjára sok mindenre kiterjednek a feliratok, fényképek, sajtókivonatok, folyóiratok. Küllemre, szemre való látványt nyújt igazán ez a sajtófal, de még nem láttam volna valakit itt, aki ezeket el is olvasta volna. Lehetséges, hogy a szerkesztőbizottság nagy gonddal figyeli időbeli létjogosultságukat, de kinek íródtak, ez örök titok, és hogy kinek is kell ez. Hiszen napisajtó, rádió, Tv néző nemzedék vagyunk, minek azt naponta ismételten megnézni, vagy elolvasni, amit már minden kommunikációs, audiovizuális apparátuson keresztül már csöpögtetően végigrágtam magam.
Világos és tetszetős neonfény világítja be az előteret, ami nappali világosságot ad a helyiségnek, de jó a szemnek is. Nem fárasztó és nem bántó.
Előttem egy asztal, amelyen telefonközpont foglal helyet, habár éjszakára kikapcsolják, nem csoda, hiszen nappal van mit hallgatnia, így iccaka legalább kipihenten tudja a másnapot, teljes erővel szolgálni. De hogy mégis kapcsolat legyen a külvilággal, egy telefont azért bekapcsolunk a nagy hálózatba, ami összeköt a várossal és a távolabbi városokkal.
Bizony jó dolog ez a kis masina, mert unalmas perceimet össze tudom kötni a családdal, komáékkal és más ismerősökkel.
Mindezeknek előrebocsátása után kérdezheti valaki, hát hogyan került a csizma az asztalra, azaz hogy kerültem én ebbe a miliőbe, ebbe a környezetbe?
Érdekes előzmények sorozata játszódott le, még mielőtt idekerültem volna.
1970-ben mentem nyugdíjba, semmilyen nyugdíj nem jó, sem a munkamegszakítást beleértve, sem pedig az anyagiakat, amelyek biztosítani akarjak...hogyan tovább. Az iskolát nehezen hagytam el negyvenévi szolgálat után. Nekem az iskola volt talán az első otthonom és azután jött a többi. Persze az iskolán nem azt a tantermet kell érteni, ami falakkal volt körülvéve, nekem az iskola az egyik faluvégtől a másik falu végéig jelentette a tantermet. Így volt is tenni, dolgozni, intézkedni való. De nagyon szerettem és bírtam is annak minden buktatóját, véremben volt a közösségért való hajrá. Voltak vagy sikereim, de voltak nagy bukásaim is, de mindig felemelkedtem és csak világítani a kis koponyákba majd erről egy másik alkalommal irogatok, iskolai életről stb.
Szóval nyugdíj után, amikor úgy jártam, mint az a valaki, aki egy meleg otthonból kikerül az utcára, ahol senki nem ismeri, senki sem figyel fel rá. No most mi lesz ezután.
Nem sokáig, tartott a pihengetés, ugyan szept. első csengetés nem szól nekem, de hamarosan hívtak a Dózsa iskolába helyettesíteni, s azt kell mondani, hogy majd minden évben rövidebb hosszabb ideig hol itt, hol ott helyettesítgettem. Majd erről is egykor irogatok, hogy melyik iskolában voltam és mit csináltam ott. Sok kedves barátot, s még kedvesebb gyerekeket ismertem meg, akik bearanyoztak éltemet.
Ahogyan öregedtem, úgy éreztem, hogy lassan-lassan jönnek a fiatalabbak, akik igyekeznek betölteni az iskolákban a rést, sőt a képesítés nélküliek, akik fele pénzért szerződnek, hogy jobban csináljak-e vagy sem mint mi, arról most nem nyilatkozok, de úgy vélem a pedagógiai keresztmetszet önmagáért beszélget. Szóval jött az új tanév, sehol semmi jelzés, teltek a hetek, hónapok, így nem jó, hogy az ember sehová sem tartozik, főleg a nyugdíj-kiegészítés csatornái befagytak, a kiadások nem csökkennek, sőt a sok árrendezés annyira rendezi a nyugdíj realitást, hogy maholnap mire lesz elég?

Hogyan kerültem ebbe az állásba? Attila szerezte ezt az állást.
Sütő Zsigmond /volt vasvari Sütő Zsiga bácsi fia. itt a rendész./


Na így morfondéroztam magamban, suttyomban szagolgattam az iskolák felé is, van e valahol lehetőség helyettesítésre, de sehonnan biztató válasz, de még csak ígéret sem. Így jutottam én arra a gondolatra, hogy munkaterületet kellene változtatni, valami más úton módon kellene bekapcsolódni a kereseti elfoglaltság vérkeringésébe. Az unokatestvérem a Feri, aki MÁV főfelügyelőképpen ment nyugdíjba, elvégezte a központi fűtő tanfolyamot, és mint kazán központi fűtő nyert állást és munkát. Én ezt nagyon értékeltem, sőt a legelső állasa egy teljes fizikai munkakör volt, ládaszegelő állást vállalt, ahol nagyon jól érezte magát, a sokat szaggatott íróasztalt megunva új legkörbe esett. Na később hallottam hogy elégé megutálta a környezetet, mert becsületesnek lenni ma nem egészen kifizetődő, a sok lógós munkatársakkal szemben és főleg nem lehet megkívánni a precizitást, termelést, mert akkor ferde szemekkel kísérik a munkatársak. Kb. egy év után el is hagyta a helyét és akkor lett fűtő. Amikor nem remélhettem hamarosan hogy visszakerülök iskolába, amit nagyon szerettem /habár már sokszor fárasztó volt/ akkor gondolkodtam én is azon, hogy elmegyek központifűtőnek, látván, hogy a szomszédságunkban levő MOP fűtői milyen úri módon töltik el a napi idejüket.
Amikor én a Feritől érdeklődtem, hogy hogyan van ez a központi fűtési mesterség kitanulása, mit fizetnek stb. akkor mondta, hogy végleg lemondott erről a szakmáról, mert látva a veszélyes központi berendezések mindenkori felrobbanthatóságát, félt vállalni ilyen helyen munkát, hanem elment éjjeli őrnek.
Végtelenül dicséri, nyugodt állás, csend, és még mellette fizetnek is. Igaz éjjelezni kell, de hát valamit valamiért el kell követni.
Bennem is megérlelődött ez a gondolat, elmegyek éjjeli őrnek valamelyik üzembe.
Figyeltem az újságokat, hirdetéseket, találtam is Herényben egyet. Körülnéztem de már be is töltöttek a hirdetés napján. Jól van, nem is tetszett nagyon, lepra helynek nézett ki. Figyelgettem a körülöttünk levő szép helyiségekből álló éjjeliőrségeket /Tervező hiv. Építők központja, Számviteli hiv./ valami ilyen helyre vágyódtam, ahol van egy kis kulturáltság, van valami emberiesség, szóval ne valami külszolgálati telepőrség, ahol éjjel mászkálni kell, esetleg órákat is felhúzogatni. Szóval valami nekem megfelelő helyet kellene akkor kifogni.
Ebbeli szándékomat nem rejtettem véka alá, a családdal is közöltem, nekem el kellene menni valahova éjjeli őrnek. Figyeltem a hatást, mit kapok vissza választ, de fiaimnak is tetszett az elhatározásom, sőt szinte javallták, jó lesz apu, lesz valami lekötöttsége. Aludni úgysem tudok, van amikor három óra felé tudok csak elaludni, tehát akkor miért virrasszak ingyen, lehet ezt az éberséget pénzre beváltani. Legjobban Attila fiam vette pártfogásba ezen elhatározásomat és én is kértem, ha tudsz valami helyet, szóljál és megyek.
Hamarosan jön is a felhívás a kisfiamtól, hogy apu menjek Szőlősbe, az állami gazdaságba és jelentkezzem valami Zsigánál. /Sütő, vasvári származású/
Előttem megjelenti a z állami gazdaság minden színe, pompája, tehene, trágyája, bűze, amit csak egy gazdaság magába tud foglalni. Ha már gazdaság, amit ismertem már régebbről, hogy mit is jelenthet egy gazdaság, elképzeltem valami uradalmi helyet, istállókkal, ahová be kell járnom, az elszabadult teheneket megkötözni, esetleg a borgyúzandó tehenet figyelni és a jó ammóniát a tüdőmre szívni.
Mit is érthettem volna mást, egy állami gazdaság kijelentésére.
Igyekeztem magamat a helyszínre szállítani gondolatban, hol is lehet ez a gazdaság, hiszen én errefele már jártam, de hol van ilyen gazdaság. Nem jutott eszembe.
No lényeg, lesz hely, csak menjek jelentkezni a Zsigánál. A kitűzött napon a magam módja szerint felöltöztem, nem kocsin mentem, csak biciklin, a szőlősi sétány mentén és érdeklődtem útközben, hogy merre van itt az áll. gazdaság. Meghökkenésemre válaszolták, itt van nem messze, menjek csak egy nagy sárga emeletes épület, kastélyszerűség, talán még palota is lehetett egykor. Hát ez meg mi lehet, hát hol vannak a marhák, a lovak? Ballagok-ballagok ezernyi szikrázó agytörmelékkel hová megyek, mit akarok, jó lesz ez, érdemes, hát nem elég… kell ez nekem?
Hát most fenn vagyok, vagy lent vagyok, hová kerülök.... Amint így fonogatom hálómat, tényleg előttem egy sárga emeletes épület, tényleg kastély, de hol is kell bejönni ide? Megtalálom a nagy kaput, előttem park, fenyők, gépkocsik, de nem érzek sehol sem istállószagot, nem hallom a tehenek bőgését, rossz helyen járok?…
Találkozok egy fiatal dolgozóval, köszöntök illő módon. Valami Zsigát keresek… ja, igen a Sütő Zsigát, tessék itt van az irodája. Egy kisebb épület a nagy kastély mellett, de irodák láncolata végig, és ahogyan kopogok, már szembe is találom magamat a Zsigával. Kellő illemtanom módján bemutatkozom, kb. negyven körüli fiatal emberrel beszélgetek, és mondom mi járatban vagyok. Attila fiam mondta

Gondolatok érzések az új állással kapcsolatban. Ki-ki elnéz felettem.

hogy itt van valami éjjeliőri állás. Igen van, azért is kérettem. Megdobban a szívem, vállalkozom arra, amit nem is ismerek, nem is tudom, hogy mi az és főleg azt se tudom, mit kell itt csinálni. Kevés hangot adtam, mert csak figyeltem a környezetet, adott pillanatnak a teljes súlyát és hogy mire is akarok én szegődni. Okosan csinálok most? Lehet ezt nem okosan csinálni, úgy voltam, mint aki a vízparton áll és csak áll, nem mer a vízbe menni, mert nem is tud úszni, és zsupp megfogják bedobják a legmélyebb örvénybe, majd csak kimászik valahogyan. Talán én is így, teljesen megállt előttem a világ, nem néztem én sem hátra, azaz igenis néztem hátra, mert ez a létra nem visz engem fel a magasba, ez lépcső, ami visz lefele a mélybe. Hol voltam és most hova evezek a tenger életén. Félve kérdem, és mikorra kellene a szolgálatot megkezdeni? Most elsején. -volt a felelet. Teljesen megperdült előttem a világ, színes tarka-barka képzetek körvonalai futkároztak előttem. Hát hol kell lennem? Hol lesz a szolgálat?… és főleg miből is fog állni ez a szolgálat?…Ezernyi kérdések, de főleg csak magam felé, hiszen nem akartam, hogy a Zsiga észrevegye rajtam a nagy félszegséget. Bíztatott, hogy nagyon jó helyem lesz. Hárman látjuk el a szolgálatot, meleg is van ott, nem kell fázni, na meg nagyon csendes finom kis hely lesz.
Az igazgató úr is szereti, ha műveltebb éjjeli őrök vannak. De hogy hol van az a bódé, ahol nekem éjjel kell állnom, lopva nézegettem körül az udvarban, amíg keresztül jöttem rajta, de csak nem láttam sehol sem őrbódét.
Átvezet egy folyosón, ami a főépületnek a folyosója, egymás mellett irodák, majd elvezet az osztályvezetőhöz, akit korábban már ismertem, Farkas Pali, akinek gyermekeit tanítottam is. Nem tudom mit érzett, hogy onnan a magas polcról, hogy csöppentem ide a mélybe, hiszen mindenki tudja, hogy az éjjeli őr nem kíván diplomát. Na mindenesetre átestem a szerződési aktuson is, ígérték, hogy az órabért felemelik tíz forintra. Nem is számoltam a lehetőségekkel, csak kavarogtam és néztem az irodában dolgozók hadát, akik szintén olyan mélabúsan néztek rám,, csak azt nem tudom, sajnáltak-e vagy marhának néztek-e?…
Nem tudom ezt teljesen eldönteni, mert most azt mondom, ahogyan jellemeztem ezt az állást, olyan, mint az ajtóküszöb, mindenki azon jön keresztül és rálép, beletöröli a cipő sarát, és méla undor, büszke gőggel indul tovább, hiszen csak egy éjjeliőr, és nem igazgató, mert az is lehetnék… na persze akkor egyszerre más lenne a felismerés és az emberbecsülés.
Ha valaha számított a helyi és névérték, talán most ennyire sohasem éreztem mekkora fajsúllyal bír e kettő értéknek a nagyság sorrendje. Talán én magam vagyok az okozója, hiszen ezek a jó jámbor, lelkes dolgozók, akik itt rójják a sorokat, intézkednek, nem ismerhetnek s főleg; nem is tisztelhetnek úgy amint egy ledolgozott ember, megérdemelné, hiszen eddig is csak szolga volt a szemükben, helyi értékénél fogva, de névértékben is a legkisebb volt, aki ezen a helyen töltötte el az idejét.
Magam is új ember vagyok itt, érzem és főleg az első napokban éreztem, hogy mennyire semmibe tudnak venni egy ledolgozott embert , itt egy fiatal mérnököcske, aki alig van még harminc, de elfogadja tőlem, hogy ajtót nyissak neki, de a köszönöm, az már neveltség folytán elmaradt. Sajnálni tudom szegényt, mert ugyan egyszer megsértődött is már. Ugyanis a gépkocsikat be kell írni a naplóba, mikor jöttek be. Mint kezdő szorgoskodó látom hogy jön egy Zil, kiszáll belőle egy magyar, és kérdezem tőle, hogy sofőr úr még ki tetszik-e menni vagy már itt benn marad. Hangosan kijelenti, hogy ő főmérnök… bocsánatot kértem, habár mondom mindkettő vezető állás, mindkettő valamit vezet. S akkor mondtam el neki úgy kutyafuttában, hogy a Mikes püspök találkozott a rábakovácsi kanásszal, aki a következőkkel tisztelte meg a püspök urat. Uram nincs nagy különbség kettőnk között, Ön is pásztor meg én is pásztor vagyok.
Nem csak a múltban voltak érzékenyek az emberek a címükre, de átragadt a szoc. világába is és talán még szenvedélyesebben.
Ott akarom folytatni, hogy az anyu nagyon várta a visszaérkezésemet. Na mi van?…
Anyu elsejétől éjjeliőr leszek. Úgy láttam, hogy kettős az öröm az arcán, talán nem is öröm, hiszen tudja, hogy nem ezt akartam én, de más nincsen.
Kérdések halmazával látott el, amire nem tudtam válaszolni, hiszen elsőben majd meg kell még kóstolni az ottlétet, és csak majd azután tudok véleményt mondani. Hogy magam is megtituláztam magam , szakítottam a hagyományos éjjeliőr szóval, mondván ha van koronaőr, testőr, pénzügyőr, miért ne lehetne belőlem pl. palotaőr?… És így is léptettem elő magamat titokban és már csak így is szólítanak a családi körben, hát a palotaőr… hogy van?