 |
    |
 |
Itthon a Mars-kutató 1997. NOVEMBER 6. CSÜTÖRTÖK Itthon a Mars-kutató Zsúfolásig megtelt tegnap délután a jánosházi művelődési ház nagyterme egy rendhagyó előadásnak köszönhetően. A fiatalokból és idősekből álló közönség nagy tapssal fogadta Pavlics Ferenc Egyesült Államokban élő mérnök-tudóst, aki a fő tervezője volt a Marson sikeres kutatást végző kis járműnek. • Kozma G. A rumi származású professzor lélegzetelállító fotókkal illusztrálta mondandóját, kifejtve: a Mars azért érdekes számunkra, mert közel van, s pár millió évvel ezelőtt a Földhöz hasonló légköre volt. „Huszonöt év múlva indulhat el az első ember a vörös bolygóra” – jelentette ki, majd a tegnapelőtt hivatalosan is véget ért Patfinder-program egyes állomásairól beszélt. Felmorajlott a közönség, közte a Szent Imre Általános Iskola népes diákserege, amikor „bizalmas" részleteket árult el a program egyes állomásairól. „A leszállást irányító vezérlésnek olyan pontossággal kellett dolgoznia, mintha egy Budapestről elütött golflabda pontosan beletalál egy Londonban lévő tíz centis lyukba, miközben a lyuk el-elmozdul.” „A program sikere bizonyítja, hogy helyes volt az elképzelés, és a viszonylag kevés pénz ellenére is történelmi jelentőségű tettet vihettünk végbe” – hallottuk. A méltán híres és elismert Pavlics Ferencet – aki testvérei körében távozott a művelődési házból – előadása végén percekig ünnepelte a közönség. Egy kérdésére, miszerint akadna-e jelentkező a Mars-utazásra a jánosházi ifjak köréből – nyolcan tartottak fel a kezüket. Balozsameggyes… Mit mond nekem ez a fénykép?... Végtelenül boldog vagyok, hogy ismetelten találkozhattam e nagy tudóssal, a Ferivel, aki valaha az ölemben ült, simogattam a fejecskéjét, de nem egymagában, mert kilenc testvérével egyetemben élte a család a maga példás életét a nevezett faluban, a falu közepe táján elnyújtózkodó tanítói lakásban. Na erről szeretnék írni pár sort, míg másnak csak egy szürke fénykép, nekem meleg, boldogot sugárzó szép emlékeket visszaidéző történelmi öröm, boldogság, ha ezt a kepét nézegetem. Megpróbálok visszamenni az idő elmúlásában és felkelteni a tudósnak családi körülményeit, szüleit, testvéreit, mindenkor példás életüket, amit a család kifejtett abban az időben. Balozsameggyes a Rába-folyó mellett a Körmend-sárvári műút, mentén fekszik. Eredetéről nem sokat tudunk, de valószínűleg a közeli Rum község és régi vár sorsában osztozkodott, melyet 1292-ben kapott donációba /adomány, alapítvány/ a Rumy család. Jelenleg Förster Ottónak van itt földbirtoka... A község lakóssága közép és kisbirtokosokból /5- 10 hold/ zsellérekből áll, szorgalmas, józan életű, hazafias érzelmű nép, amely szerény viszonyok között él. Az első világháború alatt 82 lakósa vonult be közöttük 21 hősi halált halt, kiknek szép hősi emlékművet állítottak fel, majd a második világháborúban elesetteknek is állítottak itt fel emléket, s talán itt említem meg, hogy ennek a második világháborús emlékműnek a felavató beszédét én tartottam meg. Erről van is fénykép, az egyik kötetemben szerepelnek ezen események. Lakóinak a száma az 1930-as népszámlálás alapján 610 lélek élt főleg R.kath. és kb. 2-3 zsidó élt a faluban. Az egyik zsidóra jól emlékszem, igen jószívű ember volt, egy kis kocsmát, majd vegyes boltot tartotta, körjegyző Ikervár, Hessky Béla a főjegyző... Jól ismertem a Hessky főjegyzőt, fess, jó kiállású férfi volt. Hatóságilag Ikervárhoz tartozott. Iskola érdekes, az iskola községi iskola volt, községi elemi népiskola és itt nem a plébános volt az igazgató. A tanító: Pavlics Károly... Rábatótfaluban született 1896-ban 1921 óta lett itt tanító. 1915-ben bevonult katonának, rokkant lett, a lábát érte a sérülés, csak bottal közlekedett, mint hadnagy szerelt le. Felesége: Parasits Rozina végtelenül értékes munkát végzett a népművelés terén. 1930-ban kerültem Rábakovácsiba, mivel Balozsa mint fára Rábakovácsihoz tartozott, itt hamarosan megismerkedtem a Pavlics családdal... Károly bácsi, tele tanítói lelkesedéssel, tervezéssel, központ a falu, majd saját családja, szikár külsőt mutatott, sok értékes tapasztalati történetekről tud mesélni. A baráti összejövetel minden szerdán Rumban volt, a Pados féle vendéglőben, fedett kuglipálya volt, ha kellett még fűteni is lehetett télen, ide gyülekeztünk össze, kollégák, majd a körjegyző Fülöp Lajos, jó megtermett fizikumi ember volt, majd a vasúti főnök... a környék kollégái... Elszórakoztunk, kugliztunk, nagyokat nevettünk... majd 20 óra tájban ismét biciklire, indulás haza. Egy hétre elég volt a szórakozásból, ma ez elképzelhetetlennek tűnik... de erre is volt időnk, baráti szórakozással tölteni pár órát. Hogy tovább szőjem a múltnak hálóját... Pavlicsékhoz többször elmentem, nagyon kellemesen el tudtunk csevegni a tanító nénivel, aki már ekkor nem is tudom már mind a kilenc gyermekének örülhetett?... Szóval kilenc gyermek, lányok, fiúk vegyesen, és most kapaszkodjon meg az olvasóm, mind a kilenc gyermek diplomás lett, szorgalmasan tanultak. Többek között Ferenc ez a nagy tudós, majd a legidősebb úgy tudom téglagyári igazgató lett Pápán... István a jelenben is 1997. nov. 8. Jánosházán esperes plébános kanonok, Imre Nagygyencsen volt gyógyszerész, szóval mind a kilenc gyermek elnyerte a jövőjét, egy lány Rumban van, Németh János ig. tanító felesége, de van itt egy lány Szombathelyen, orvos a férje... nem is tudom mind követni. Amikor megnősültem 1940-ben feleségemmel többször voltunk e népes család látogatója, a tanító néni, mindig hozta az ünnepi süteményt, mákos kalácsot, mondván most csak ez van... de akárhányszor mentünk ugyanaz a mákos kalács került kínálgatásra... de olyan kedvesen, mosollyal tudta a tanító néni felszolgálni, kínálni, mintha a legcsodálatosabb süteményt tálalta volna fel... Itt mindig volt kacaj, mosoly, e népes gyermek csoport sok feladattal tudta szüleiket szórakoztatni... és ami a legcsodálatosabb, reggel már hajnalban kezdte dagasztani majd megsütni a kenyeret, de nyolc órára már a tanteremben volt, tanított, mosolygott, de úgy is volt hogy a karján bevitte a tanterembe a pici babát... mert magára hagyni nem lehetett, cselédlány nincsen, nincs rá fedezet... ünnepnaponként átvezettek az iskolásokat Rábakovácsiba a templomba... majd vissza, gyalogosan, és csak azután jöhetett a főzés... Soha egy panaszos szó, vagy siránkozás nem volt... azt szokták mondani, ha az Isten birkát ad, akkor legelőről is gondoskodik... A mai szemmel nézve... kilenc gyerek... kilenc fekvőhely... kilenc karéj kenyér… a szülőkkel együtt tizenegyen... cipő, kabát... szóval valahogyan a csodálattal felérő teljesítményt vívtak meg Pavlicsék... És ami most jön még... mindezek után Károly bácsiék tudtak házat építeni, nem is kicsit, hat hold gyümölcsöst telepítettek... bekerítve a gyümölcsös... hát ezt meg hogyan lehetett létrehozni??? Valami rémlik előttem a Károly bácsinak volt egy tanítónő testvére, Rábatótfaluban, nem volt férjes, öreglány maradt, úgy halottam, hogy ez a testvér Pavlics Anna, aki nagy magyar volt, mert ez a térség, vend lakók élték életüket, Anna pedig a magyarságot igyekezett bennük kifejleszteni. Akárhogyan is gyűrjük, csavarjuk a dolgot ma próbáljon valaki kilenc gyermeknek eletet adni, diplomát adni a kezükbe... na ja van mai is ilyen létszámú család... a cigányok közt, de még kultúrájukban igen alul vannak. Most nincs szándékomban Pavlics családi történetet írni... de amikor az újságban megláttam Feri fényképét, Itthon a Mars... kutató... ekkor gondoltam, hogy a magam számára írok pár sort az ő családi múltjáról. Ez is érdekes, hogy a magyarság ennyi szürkeállományt tud exportálni, Feri sem kapta meg idehaza azokat szükségleteket, amik célját segítették volna, így kellett neki külhonba menekülni, ott ráismertek erre a nagy termékeny magyarra, mindent igyekeztek szolgálatába állítani, s így lett a világ nagy magyar tudósa, szerkesztette a holdjáró masináját, stb. Az újságolvasók közül, nagyon kevésnek van ekkora ismerete, a Pavlics családról, az Isten megadta azt a boldogságot hogy a tanító néni megérte „Rubin” diplomát is, anyai meleg szívvel ölelhette magához z a felnőtt gyermekeit, és tán annyit még, hogy az elvetett mag jó földbe került, ki-ki a maga képzettségével boldogulnak a mindennapi életben... Ha Balozsa felé vitt az utam, mindenkor megálltunk anyuval, főleg amikor még autóval jártam, megkerestem a temetőben már akkor ott pihent Károly bácsit... letettem pár szál virágomat a sírra, majd elgondolkodtam, ma van ilyen pedagógus? Van még aki ekkora szellemi, fizikai erőt tud átplántálni a tanítványaiba... a falu dolgozóba? Ez már más világ... más kor... mi idősebbek nem értünk meg sok mindent... Kedves Feri tudom, hogy sohasem fogunk találkozni fizikailag ebben az életben, de mégis olyan jó volt számomra egy kis visszapillantás arra a családi fészekre, amelyben Te is felnevelkedtél, biztosra veszem, hogy a siker, a világhír nem vakított el, nem szégyelled a kis tanítói fészket, a volt poros utcákat. Most amikor írnak 1997. nov. 9-ét, csodával határos volt a Te édes szüleidnek példás családi életük, a falu kulturális grafikonját emelni, a mai ifjaknak ez valami meseszerűség, kilenc gyermek akik testi és lelki harmóniában jöttek e világra, szülői gondoskodás szent kötelékében, valamint a rokonságnak segítő, készsége főleg a kedves Anna néni, aki szintén pedagógus, mind a kilencen boldogságra születtetek, óriási nagy akarattal és főleg szorgalmi erő bevetése mellett, valamennyien sikeres földi pályát értetek el, ki ebben, ki abban... Még áll a régi iskolaépületnek az a része, ahol édes szüleitek emeletes ágyakban, vagy tán supiban mesélgettek nektek szép tündér meséket, legalább a mese szárnyaiba kapaszkodva éljetek egy reményteljes jövőben. Ki tud ma kilenc gyermeket adni ebbe a buktató világba, ahol ma csak a pénzgarázdaság, a sok csalás, lopás, jellemtelenség az úr, hol van már a Pavlics erkölcs? A falu aprajának és nagyjának a boldogítása... javasoltam, a mostani polgármesternek, hogy legyen Pavlics utca... legyen díszpolgár a Pavlicsok közül... méltán kiérdemelte ez a család hogy neve nemesfémként éljen az utókorban. Remélem tán egyszer erre is sor kerül. Most pedig amikor befejezem soraimat, visszaemlékezéseimet... mennyi szellemi erőt tudtak magukból kisugározni, iskolán belül és az iskolán kívül nagy szeretettel vette körül őket a falunak dolgozói, csak az a félő, hogy az ő nemzedékük velük együtt lassan mind a temetőben gyűlnek össze, a mai új nemzedék pedig félő hogy elfelejti ezt a szent nevet, hogy Pavlics Károly és Károlyné... Amíg mi élünk, ők is velünk élnek. A Mars kutatónak ismételten csak örvendezve gratulálok, e kis ország hazánkfia tudott adni e világnak szellemi kincset, szépítette a magyar nevet. Szeretettel: Czeglédy Gyula vasdiplomás tanító, szibériai hadifogoly, doni harcos, zsákoló munkás, t. honvéd százados. Vas Népe 1997. november 8. szombat „A mars a jövőnket rejtheti” Beszélgetés Pavlics Ferenc Amerikában elő NASA mérnök-tudóssal Kozma Gábor Szikár, magas férfi. Ahogy mondani szokás: igen jól tartja magát. Bár sohasem tagadta, hogy magyar, azért van benne valami sajátosan amerikai. Talán a higgadtsága; vagy az állandó, diszkrét mosolya. Érezhető rajta az a távolságtartás, amely a nagy dolgokat megélt és véghez vitt emberek sajátja. Pavlics Ferenc mérnök-tudós egy nyugati magazin szerint benne van a Föld „felső tízezrében”. Tehát ahhoz az elithez tartozik, amely bolygónk csaknem ötmilliárd emberét irányítja. Pavlics Ferenc esetében az elismerés kétségtelenül a Pathfinder névvel fémjelzett Mars-program sikerének köszönhető. A balozsameggyesi származású tudós ugyanis meghatározó alakja volt annak a huszonkét tagú teamnek, amely a vörös bolygót megszondázó kis „játékautót” megalkotta. E pillanatban tehát a vasi kötődésű tudós a világ legfejlettebb technológiájának egyik képviselője. Csuda dolgokat mond a jánosházi parókián. Kanonok testvére, István, szeretettel terelgeti a rá váró „sajtósok” között. Más testvérei – összesen nyolcan vannak – türelemmel várják az ebédlőben. De addig még sokszor el kell mesélnie a Mars-sztorit. Ebben is profi: rezzenéstelenül mondja el ezredszer is a részleteket. „A NASA, vagyis az amerikai űrkutatási központ versenyezteti a programokat. Mi olcsó és ügyes csomagot kínáltunk, bejött” – mondja, és már át is vált: „Huszonöt év múlva indulhat az első ember a Marsra. Nem lesz könnyű dolga, hiszen éjjel mínusz 120, nappal pedig nulla fok várja.” Beszél, és közben tűnődik egy picit: vajon hova lett a víz a bolygóról? „Valami különös történhetett. Hát ezért küldtük fel a Nyomkeresőt” – zárja le hangosan a komorba forduló gondolatsort. Ellenben szívesen említi a technikai részleteket. Így aztán az első kérdés is adott: miként szállt le a szonda a bolygóra fékezőrakéták nélkül? – Hát úgy, hogy kifejlesztettünk egy új technológiát – válaszolja. – Megspóroltuk a rengeteg üzemanyagot, vagyis a kerozint. A szonda védőburokba zártan zuhant alá. Amikor Marsot ért, tizenhatszor megpattant, majd egy kilométert gurult. Gondolhatja, milyen energiák működtek közre. De kibírták a műszerek. – Az ön által szerkesztett Mars-autó miként keletkezett? – Három évig dolgoztunk rajta. Persze, csak azután, hogy sikerült eladni a gondolatot a NASA-nak. Ezután még meg kellett őket győznünk arról, hogy érdemes belevágni. Hiszen a NASA egyes részlegeinek is harcolniuk kell a sikerért. Itt főleg a pénzért, a befektetésért megy a küzdelem. Az a részleg, amely a Mars-kutatást csinálja, az a robotikához tartozik. Na most; a robottechnika Pasadenához (Kalifornia állam) csatolt, az űrhajós képzés pedig Houstonhoz (Texas állam). Hát minduntalan megy a küzdelem a jobb pozíciókért... Az tény, hogy az ember által történő űrhajózáshoz sokkal több pénz kell. Gondoljunk csak bele: vissza kell hozni őket, és ez drága, komplikált dolog. Mert nemcsak az oxigént, az ételt, a vizet kell magával vinnie az embernek, de az üzemanyagot is. A mi esetünkben, vagyis a robotfejlesztésben a cél miniatürizálás volt. A holdjármű meg kilencszáz kilogrammot nyomott, marsi testvére már csak tíz és fel kilót. Kellett is a kis méret, hiszen a szállító űrhajó „spórolt” az üzemanyaggal. A holdjármű szerkesztésekor, amiben szintén részt vettem, összesen négyszázan dolgoztunk. Most egy nagyobb feladaton már csak huszonketten. – Mi volt a marsi kisautó gyártásában a legnehezebb pillanat? – Az, amikor a NASA-t meg kellett győznünk: a mi tervünk a legjobb, erre adjanak pénzt... De erről már szóltam. A legkeményebb diót a kis méret jelentette. Az, hogy a tízkilós autó egyszerre menjen, ásson, fotózzon, elemezzen. Talajmintát például úgy vett, hogy a hat kerék közül egyet befékeztünk, s az beásta magát. Ezután elvégezhettük a talajmechanikai vizsgálatokat. De még sok mást is tud a kis jármű. Fedélzetén valóságos laboratórium működik. Vagy inkább működött, hiszen a kapcsolat már megszűnt. – Professzor úr: mit hoz a jövő? Már csak azért is kérdezem, mert a NASA mintha lassítaná az űrprogramokat. Éppen költséges voltuk miatt. – A NASA jó ideig valóban nem tervez például Hold-expedíciókat. A Mars-program viszont fut, 2000 után várható az újabb szondázás. De ami egészen új, és talán az önök lapja adja először itthon hírül: egy magánvállalat alakult nemrég Duna Corporation néven az USA-ban. Ez egy olyan robotjármű kifejlesztésen dolgozik, amely a Holdra kerülvén a Földről irányítható. Méghozzá tévéképernyőn keresztül. Az az elgondolás, hogy egy olyan helyről, mint mondjuk a Disneyland, a nagyközönség élőben navigálhassa a robotot – a Holdon! – Öveges professzor most bizonyára azt mondaná: ez aztán a népszerű tudomány... – Hát, ha lesz elég pénze a közönségnek a „játékra”. Ha lesz, még kirándulhat is. Mert a robottal meglátogathatja a korábbi Apolló-program Holdon hagyott ereklyéit. De a nagy kérdés, mibe fog ez kerülni. – E tájékon, tehát Vas megyében is sokan büszkék önre és a többi magyar tudósra. Személy szerint ön továbbra is részt vesz a programokban? – Szándékom szerint igen. A Mars-program jövője öt-tíz évre biztosított. Még számos titok akad a porviharos, vörös bolygón. Sok tudós gondolja úgy, hogy a bolygón akad valamiféle élet... Nagy kérdés például, hogy mi történt a vízzel? Még nagyobb feladvány, hogy miként keletkezhettek a ként tartalmazó sziklák? Véleményem szerint, ha csak részlegesen is, de megfejtjük a Mars titkát – akkor választ kaphatunk saját, földi kérdéseinkre. Mert a Mars a jövőnket rejti, rejtheti. – 1996 december ötödike... – Igen, a fellövés dátuma. Nagyon izgultunk. De minden jól ment, minden működött. Harminc napra terveztük a járművet, és nyolcvannégy napig funkcionált. Most egy picikét sajnálom, mert a végső parancsa magányossá teszi... – Ezt hogy értsük? – Ami a Marsra tette, vagyis az anyajármű már elhallgatott, kimerültek a telepei. De a mi kis autónk napelemes, így állandóan töltekezhet. Azt a végső utasítást kapta, hogy mindaddig, amíg az anyajármű nem éled fel, tízméteres távolságban körözzön. – Akár ezer évig? – Igen, ha nem kap jelet. Ez az utolsó parancsa. – A mostani Mars-program pár napja hivatalosan is véget ért. Ön pedig, több társával egyetemben, a magyar kormány kérésére hazarepült. Mi volt a meghívás oka? – Horn úrék a Magyar Tudomány Napja alkalmából kérettek haza. Szívesen jöttünk, és jó, hogy van ilyen nap. A magyar származású tudósok figyelemmel kísérik, hogy mi történik itthon. Szomorúan látjuk, hogy el van hanyagolva a magyar tudomány, a képzés, az iskoláztatás, a műszaki felkészítés is. Szerintünk sokkal több figyelmet és pénzt kellene fordítani az oktatásra. Mert ott ugranak ki az igazán értékes emberek. Nagyon sok világhírű tudós ma is büszkén emlékezik a kitűnő magyar iskolákra. Jómagam is itthon, részben a szombathelyi Faludi gimnáziumban, részben pedig a budapesti műszaki egyetemen tanultam. Olyan bázist adtak, amire Amerikában már kitűnően építhettem. – Erősíthetik a magyar tudományt a külföldön élő magyar származású tudósok? – Igen, de ez bonyolult kérdés. Most voltunk Marosvásárhelyen, és lenyűgözött, amilyen tisztelettel az erdélyi magyarok viselkedtek. Előadásom után az ottani főiskolások ragyogó szemekkel figyeltek. – Talán ezzel nálunk sem lenne baj, hiszen a tizenévesek nemrég önt percekig ünnepelték előadása után... – Ez igaz, de tényleg több pénzt érdemelne a tudomány. Találkoztunk a kormány tagjaival is a Magyar Tudományos Akadémián. Ott a miniszterelnök kijelentette: többet kell szentelni a tudományos kutatásra és a tudomány fejlesztésére. Megtapsoltuk. Remélve, hogy szavait tettek is követik majd. – A NASA-ban hány magyar dolgozik? – Sokan, és főleg műszakiak. Azt mondanám, hogy az űrkutatás a mi specialitásunk... De a fiatalabbak már nem tartják számon a magyar múltat. A számítógépes vonalon akadnak olyanok, akik rengeteg dollárt kerestek. Sajnos, a pénz mámorában elfeledkeznek a hazáról. Ez nem jó, ez szomorú. Azok tartják még a magyarságukat, akik itthon kapták az oktatást. Czeglédy Gyula Szombathely, Balogh Gyula u. 15. 1997. dec.4. tel: 337 055 Főtisztelendő Pavlics István úr! 1997. nov. 6-án Vas Népe napilap méltatta Pavlics Ferenc mérnök-tudóst... E cikk olvasása után felpezsdült bennem a múlt, amit levélben egy nagy borítékban voltam bátor a Kanonok úrnak elküldeni, fénymásolatokkal együtt. A mai napig se tudom, hogy megkapta-e a levelet, vagy csak a hallgatás, feledés homályába merült ez a levél. Ha nem kapta volna meg akkor érthető a mellőzés... de ha mégis kezébe adta volna a postás, a levél elolvasása után csak azt kérdem, volt benne valami sértő?... mert én semmi okot nem találtam volna erre. Elnézését kérve, többet nem zavarom. Legszívesebb üdvözlettel: Czeglédy Gyula | |
