 |


|
 |
 |

Levelek

Czeglédy Gyula Szombathely Balogh Gy. u. 15. 9700 1998. ápr. 6.
Kedves Jsukó és Domi!
Oly sokszor való megemlékezésteket mindig nagy szeretettel nyugtáztuk és bámuljuk azt a nagy szeretetet, amit irántunk ennyi év után is oly nagy becsben tartjátok, Ez aztán az igazi felebaráti szeretet, önzetlenül szeretni, tisztelni valakiket, ez nekünk nagyon jó érzés, a földbe vetett mag csirába szökött, majd friss hajtások közepette termőre fordult. Érdemes volt ültetni.
Annak kimondottan örülünk, hogy általában csak jót irtok magatokról, a családról. Veletek való találkozásnak voltak szép napjai, örömteljes időszakai, mi is mindig oly nagy melegséggel tudunk rólatok megemlékezni ha az Endre, vagy az Aranka hoz Rólatok valami hírt.
Sajnos a lányaitok már más nyomvonalon haladtak, hiszen nem is ismertük meg egymást, nekik is megvoltak a maguk földi életküzdelmei, harcai, amit nekik kellett megoldani, és úgy véljük sikeresen oldották meg céljaikat. Csak gratulálni tudunk nekik.
Talán pár sort magunkról, magam még csak megvolnék, de Erzsi bizony nagyon lerobbant, már nem tudna vállalkozni egy látogatási körútra.
Az eltelt évekkel párhuzamosan jelentkeznek az öregedéssel járó jujjjjj, jajjj itt fáj... ott fáj… aminek nincsen orvossága, együtt kell élni a földi kínokkal, fájdalmakkal... és néha-néha nagyon borzalmas és nehéz órákat szül. Hiába van orvos, ezekre a az évek múlására nincsen orvosság, és bizony sokszor napjaink nagyon is gondterheltek.
Magam részéről... hát bizony ha nem vigyázok, hamarosan elhagyom 88-at, belépek a 89-be... megrakott bőven ez a rövid földi pályafutásom, hiszen most látom csak mily rövid volt ez a pár évtized... minden igyekeztem megírni... a jelenben most viszem a 14. kötet könyvemnek lapjait bekötésre vinni, hiszen oly gazdag volt e rövid életemnek napjai, magasztalástól kezdve majd akasztásig vittem, és olyan jó néha-néha olvasgatni a kezdő könyveimet, mi is volt hajdanán, hogyan is énekeltük lopva a „Pityer vendéglőben”... Szép város Kolozsvár… homályba borult a szemünk... a könny csatornái öntözte a fájdalmat, de azért szép volt és kibírtuk ezt is… most úgy hallom és olvasom... engedett a fagyos szemléleti légkor, majd talán a NÁTÓ… de hol leszek én már akkor, mire virágba borul e nemes szándék és meghozza az emberiesség édes gyümölcsét.
Tél nem is volt, azaz hó nem esett, a földek porosak, nincsen eső... a mag nem csirázik a földben...
Pénzünkért még kapunk valamit... úgyis értesültök lányaitok után, mi mennyibe kerül. Szóval életünk alkonyának árnyéka mind hosszabban nyújtózkodik, amíg aztán csak egyszer megáll, megpihen és örökre eltűnik...
Ismételten köszönjük a sok-sok megemlékezést... mi lehet Árpiékkal?... szegények… Tudom, hogy sok a vonati költség... azért nincsen remény arra nézve hogy még egyszer ölelhessük egymást, de ha mégis-mégis lenne rá esély, úgy boldogok lennénk ismét a találkozásban. Sok-sok szeretettel és boldog visszaemlékezéssel ölelünk Benneteket:
Gyuszi és Erzsi
Czeglédy Gyula Szombathely, Balogh Gy. u. 15. 9700 Tel: 337 055
Kedves Professzor Úr!
Nagy meglepetéssel olvasom Hargitai József kollégám" Emberközelben c. könyvének 204-205. oldalán lévő sorokat, amik visszaemlékeztetnek azokra az időkre, amikor nem lehetett mindig kedvező szeleket befogni az életviteli vitorlánkba, de bennünk élő, burjánzó tettrekészség, műveltebb falu, műveltebb emberkivitelezése érdekében dolgoztunk, faradoztunk, legyőzve minden akadályt.
Professzor Úr is ezen a sínen, azaz ebben a vonatba utazott, hol ide, hol oda, így jutott ki Söptére is.
Csodálatos, hogy könyvtári lexikális, tudományos ismeretek gazdagsága mellett még mindig él benne annak az estnek az emléke, amit akkor és ott, Söptén bevésődött sejtjeibe, és ami csodálatos meg tudta tartani emberi méltóságát, abban az ateista eszmei áradatban, nem sodorta el a homokra építetett érvényesülés tündöklési pillanatnyi ragyogása.
Magam is utólag boldogan emlékezem vissza erre az estére, mily ragyogó, lelkesedő hallgatóság szomjazta Önnek az értékes mondanivalóját… Abban az időben igyekeztem megszólaltatni hasonló nagyságokat, pl. Dr. Bence, Dr. Buga... Szepesi, Karsai, Dezséri /püspök/, Dr. Zsigmond, mind-mind ragyogó csillagok voltak a kultúra egén, a falu most is emlegeti mindezekeket a szellemi nagyságokat, kár, hogy mostanában kong a kultúrház, a székek üresek maradnak esténként... Szép volt, páran voltunk, akik ilyen szenvedélyesen voltunk elkötelezve hivatásunkban, hogy ma hogyan csinálnám?...
Amikor olvasgatom a jelzett könyv 204 oldalát és tovább, egy hézag maradt az énemben, annak a párbeszédnek volt még egy tagja, a kultúrigazgató... kár hogy a nyomdai festék arra elfogyott, mire a nevem nyomásaira került volna, így csak kérdezgetik tőlem, vajon nem te voltál az a söptei igazgató?
Most pedig azzal a tisztelettel fordulok Ön elé, hogy a csatolt meghívón jelzett „Élménybeszámolómra” szíveskedjék eljönni, most amikor a 88.évem parfellájára lépek, tán ez lesz az utolsó hattyú dalom... boldog volnék, ha a kedves feleségével megtisztelne ezen alkalommal.
Tudom, tengernyi fontosabb közérdekű elhivatottsága sokasodik elé, de „az erős alkat, minden akadályt legyőz!
Kézcsókomat szíveskedjék tolmácsolni kedves feleségének.
Professzor Urat pedig megkülönböztetett tisztelettel üdv.
Szombathely,1998. jan. 18.
Czeglédy Gyula
Czeglédy Gyula Szombathely Balogh Gyula u. 15. 9700.1998. jún.
Méltóságos Püspök Úr!
Vác
„Zsinatot tart az egyházmegye” – kezdi sorait a Vas Népe c. újság, a amint olvasgatom a zsinat eszmei mondanivalóját, engedje meg, hogy pár mondattal én is adjak hozzá mondanivalót.
Pár évvel ezelőtt, amikor nagyanyám ágybanfekvő beteg lett, napokon át csak a szoba zárkájának a foglya lett, a vasárnapi rádió közvetetett egy szent misét... gondoltam, templombajáró nagyanyámnak szerzek örömet... bekapcsoltam a szt. mise közvetítést... egy darabig csak hallgatta nagyanyám… majd kérve kért... kapcsold ki ezt a rádiót... „ne kornyikáljanak a fülembe”... kikapcsoltam... a némaság vette birtokába a beteg nagyanyámat... Kérdem ennek a vallásos, templombajáró, imádságos, éneklő nagyanyámnak miért volt idegesítő ez a rádió közvetítés?... Felelet megvan: ez a mai miserend, ami eltér a korábban megszokott lelket, szívet átmelegítő, felemelő hagyományitól, amelyben a mi nemzedékünk felnevelkedett, elrabolták a népi egyházdalainkat, amik tartalmukban, zenei sugallatában átjárta a szív zsigereit, összekovácsolta, megtöltötte a hitvilág zsigereit.
„Meg kell újítani lelkipásztori módszereket, hiszen a hagyományos miliő, amelyben korábban éltünk és dolgoztunk, megszűnőben van...” írja a zsinati konferencia...
P1. itt Szombathelyen ahol a „szekták bő aratást végeznek” ennek szedik áldozataikat.
Ballagások idején, boldog voltam hogy a püspöki templomban gyülekeztek a jövő társadalomnak építő, formáló diákhada. Kovács püspök oltáránál néztem végig e reménykeltő ifjúságot, gyülekeztek a szentélyben... Több százan voltak... diákok, szülők, stb... Kivonult a papság... élükön dr. Konkoly István püspök úr... orgona zengi a magasztos fuvallatát... az emberi arcok kivirulnak, ünnepel a test és a lélek... fény, csillogás külsőségek közepette kezdődik a szt. mise... én mint volt kántor... különös figyelemmel vegyültem el a nagy ünnepi celebrálásban... megszólal egy énekkar... hogy mit kornyikált nem tudom... a szoprán valóságos rikoltozás volt a fülemnek... ki érti ezt?... és ez így megy tovább.... majd egy kis idő elteltével szemlélem a gyülekezet magatartását… főleg a diáksereget... egyik lábáról a másikra düledezik, ásítozik... de hasonló képet láttam a hivők sokaságán is... az énekkar pedig ontja ki magából az operának beillő zengeződést, szegény karmester már törölgeti a homlokát, izzad... az ájtatos hivősereg pedig unatkozik. Miért törölték el a
az évszázadokon át énekelt, vérünkbe beivódott szép dallamos népi egyházi énekeket? Kinek volt ez idegen?...
Én vasváron nevelkedtem a Domonkos atyák szent hajlékában... mi tartotta össze ezrek és tízezrek búcsúsokat a Szentkút völgyében... nem a mai idén énekrend... Téged jöttünk köszönteni... ezrek ajkán harsogott a dal... ifjú, öreg egyaránt fújta e szent dallamot, szöveget... tartotta össze az internálótáborokban, az orosz szibériai rideg, kegyetlenségében... Te vagy földi éltünk... Mária dalok felemelő szövege, dallama... Megjártam a Szibériát /3 év/ majd a helyi int. táborokat Beresztóczy és még vagy harminc pappal voltam együtt... mi font körénk reményt, vigaszt? Bús magyarok imádkoznak...
Száz szónak is egy vége... Megrabolták hagyományainkat... a mi korosztályunkat tették búskomorrá, a mai nemzedék pedig csak ámul-bámul... üres lélekkel unalommal néz-néz minden idegen neki...
82 zsinatig tag közül 30 világi hivő volt. Igen kellenek és kellettek mindig világi hivők, de amikor fénykorát élte az egyház... sokszor vétettek egyesek e szent elhivatottság ellen, pl. gróf Mikes Püspök... annak idején amikor bérmálkozni jött a falunkba... megszerveztem a levente disz századot, diszkapukat... lovasbandériumot... díszsövényt építettünk ki... virágszirmot hintő lányokat állítottam fel... pompás ragyogás mindenfelé... jött a püspök úr... nyájas mosolyával hintette a áldását... szebbnél szebb énekeket énekeltünk a szt. mise alatt... zengett a templom... a falak majd megrepedtek a hanghullámaitól, mint világi hivő nagyban emeltük a püspök úrnak kijáró hódolatot... és csak most annyit, hogy mit is kaptam érte?...
A nagy püspöki ebéden nem vehettem rész, mert a püspök Úr kijelentette, hogy a püspöki ebédnél nem akarok tanítót látni a püspöki ebédnél... Akkor fényben úszott püspök úr, egy tanító a személyében csak szolgai lélek volt... Hogy most a püspöki templomban jártam, ott találkoztam Mikes püspök szobrával, Kovács püspök úr szomszédságában, aki pedig amikor jött bérmálni a püspöki ebédnél jobbjára ültetett, mondván: a kántor úrnak itt a helye.
Visszatérve a nagy ballagási együttlétre, a prédikációt nem a szószékről mondják el az egyházfik, hanem az oltártól, vagy a külön ottlévő mikrofontól, igen ám, csak akkor miért van a szószék? Ha közvetítik a ref., vagy az evang. Istentiszteletet, a szent beszédet mindig a szószékről mondja el a tiszteletes úr. Na aztán, ha még tudnák beállítani a mikrofont, a hangszórókat hogy érthető volna még a magamfajta rossz hallónak is, időseknek... csapni való a közvetítés, sokan csak bámulnak, de szót nem értenek... Mit szólna mindezekhez? Prohászka püspök, Bangha páter, Tóth Tihamér, Csávosi hitszónok... miért száműzték a szószéket, ez a szónoklat szószéke, nem is beszélek arról, amikor a pap olvasni kezdi a mondanivalóját... olvasni szt. beszédet?
Már merje kimondani valaki, hogy a KIRÁLY meztelen...
„Feltétlenül meg kell újítani lelkipásztori módszereinket, hiszen az a hagyományos miliő, amelyben korábban éltünk és dolgoztunk, megszűnőben van, hangoztatta a Zsinat fórum... Felbomlott családokban felnövekvő fiataloknak teljesen idegen ez a templomi légkör, sajnos amikor én is teljes erőmben voltam és több kartársam, nem kapta meg azt a megbecsülést a papok részéről, kivétel volt, pl. Dr. Székely László, Szombath József, de pl. a rumi esperes úrnál csak a grófnál kezdődött az emberi elismerés, a hegyfalusi plébános úrnál pedig az volt a szokás, ha egy falusi bement hozzá, akkor elment akkor izzó parázson tömjénnel füstöltette ki az irodáját.
Sok-sok gond forrása, kevés a pap, négy-öt helyre kell furikázni sok vidéki papnak, számos helyen elkülönülnek egymástól a papok, és a hívek, a papok nemegyszer még egymástól is, egymás meg nem értésének a forrása. Prohászka Ottokár könyveit index alá helyezték... de kik? kérdem... és miért?
Sajnos már semmi sem szent és megbecsülendő, az emberi élet és a tulajdon védelme, ma már ott tartunk, hogy a templomokból ellopják a gyertyatartókat és ami csak mozdítható...
Nem tudom, hogy a püspök Úr hány éves, mit ért meg a múltban, mi volt számára gonosz és jó,?... de engedje meg hogy tovább szőjem a múltból visszamaradt emlékezéseimet, ami talán Ön előtt ismert, vagy nem...
Visszakanyarodva az internálótáborra... Volt köztük példás, szívós lelkületi pap, pl. a keszthelyi plébános, zokszó nélkül mostuk a tábor folyósólyát térdre ereszkedve... erőt és vigaszt sugárzott ki a tábor lakóira, és ez ebben a helyzetben nagyon felemelte a csüggedőket, az elesetteket.. Beresztóczi mondotta nekem: aki az Andrássy út 60-ból került ide a Budai-déli táborba, hogy nem bírna ki még egy kéjelgő, csámcsogó ÁVÓs kancsukás dá-dázást... Jó ezt meg is értettem, de ellenben volt itt olyan pap köztünk, aki azon sopánkodott /falusi plébános/ mondván otthon hízik vagy tizenöt lúdja, ki eszi majd meg őket???… szegény... nagyon sajnáltam... szabadulás után hamarosan meghalt...
Majd itt üdült köztünk egy Dr, x.y hittanár... volt falusi pap, aki azon panaszkodott nekem, hogy milyen borzasztó, hogy egy plé edénybe belecsapják a létet biztosító ételt, majd letörik a keze,.. bezzeg odahaza "Here ndi porcelán tányérokból evett.. " hallgattam a siránkozó Isten szolgáját, majd így vigasztaltam... én három évig voltam Szibériai hadifogságban... örültem volna, ha ehhez hasonló koszton dolgoztattak volna.... szb. majd ezzel válaszolt: ja akkor már maga megszokta... E szavak hallatára elfogott a Szt. Antal tüze... szégyellje magát, itt szorongunk családosok, nősök... nem méltó, arra hogy felvegye a szent reverendát... stb. és még amit a mondottam neki... be is panaszalt a püspökvárba, Dr. Szakis Gyulának... behivatott Gyula kedves jó barátom volt... és elmondottam neki, a történteket... Azóta mindketten elköltöztek e siralomvölgyből...
„Papság elöregedése és a hivatások számának szinte állandó csökkenése”... hangzott el a zsinati teremben.
Igen valamikor a háború előtt a papi állás az egy biztonságos, nagy tekintélyű állás volt, nem is volt hiány, hiszen egy-egy jó plébánia birtokolt vagy 50-100 vagy ennél több kataszteri hold földet, pl. az én plébánosomnak 145 kat. hold volt a birtokában, gazdag, nagy tekintélyű plébánia volt... nem is igen tölthette be azt minden proli származású földi lény... Anyagilag a zsíros jövedelmező állásnak örvendett egy-egy plébánosi szék, parochia... több esetben a plébános szülei is odaköltöztek, ami sokszor nem vált be a szerencsés lépésbe. Ez a jól dotált, gazdaságot biztosító papi állás telitett volt, kevés munka, nagy jövedelem, hiszen abban az időben négy óra volt a heti hittanórák száma, amiből kettőt a tanítónak kellett megtartani... minden egyházközségnek volt papja.
Itt említem meg azt, hogy voltak egy kicsit elvakult plébánosok, akik a tanítóban papi szolgát, szervilizmus embert akartak formálni a tanítóban, kántorban kutya-macska együttélésben éltek a falvakban, ezt csak Prohászka püspök ismerte el már annak idején... és figyelmeztette a papságot, a szocializmust megoldják, de jaj, ha nélkületek oldják meg... ezt a pár évtizedes korszakot keservesen átéltük, mert bekövetkezett a jövendölés. Éppen ebből következik, hogy nagyon sok tanító balra kanyarodott, felszabadult a fekete csuhás elnyomatásból, ők lettek az igazgatók... nem volt szerencsés ez a lépés a pedagógusok részéről, tisztelet a kivételnek... magam is megvetettem ezt a ballepést... Dr. Székely László apátplébános, amikor falumba került, azt mondotta: a papság, a plébánosok tanítók nélkül felkarú óriások.
Nagy tekintéllyel viszonyult a tanítóság felé... szerettük is nagyon...
A korábbi plébánosom, 1937-ben bekerült kanonoknak Sz.helyre... eladott minden eddigi ingóságait, vett itt a közelben egy nagy birtokot... de sajnos rövid volt annak javainak élvezete, mert amikor Sz.helyen bombázás volt, szegény fukar kezekkel mérő kanonok urat egy másik kanonokkal bombatámadásnak az áldozata lett, Dr. Kiss Alajos kanonok.
Ma híveink egy részében hiányzik a keresztény hit tudatos vállalása, és csak kevesen vannak, akik őszintén, komolyan elkötelezik magukat a keresztény, a krisztusi életre fogalmazott meg a zsinaton. Igen hiányzik, nemcsak igével él az ember... pl. a szombathelyi püspökség vagy harmincezer hold ingatlana volt... aminek felgyülemlett adóját nem fizette Mikes püspök, és az állam nagylelkűen leírta, így tudom... Az igaz, hogy Mikes püspök volt az aki elsőben repülőgépen utazgatott... ez padig akkoriban nagy luxus volt...
Ne haragudjon rám Püspök Úr, de „könnyebb a panasz, ha kidalolom”... most úgy vegye, Ön ott ül a gyóntatószékben, én meg előtte térdepelve mondom: gyónom az Atyának... és a gyónási titok az mindig titok is kell hogy maradjon... nem benzinnel akartam a tüzet oltani, de meg kell hallgatni az ellenfelet is, és mérlegelni az elbujtatott igazságot.
Hogy ez a levél megszületett f. hó 21-én Vácról közvetített mise váltotta ki, amikor hallgattam, azaz csak akartam hallgatni, borzalmas volt a fülemnek ez az operai vonyítás, a szoprán rikogató, értelmetlen karicsálásuk, ismétlem ez csak nekem, de ismerőseim körében nyomozásom alkalmával, nem vagyok egyedül ebbeli megfogalmazásban.
Éltem folyamán, megfigyeltem, hogy a múlt három nagy kasztrendje, földesurak, papság, /főleg a főpapok/ de sokszor maga a kis falusi káplánocska is engedte csókolgatni idős, kérges kezű embereket és jön a ludovikás tisztigárda... valahogyan felértékelték énjüket, fölérendeltségi alapra rendezkedtek be... ma ez is megvan, csak más-más elrendezésben, de él mindennapi élet berkeiben.
Példát vehetnének a nagy Óceánok tengerek életvitelüktől, mily nagy szeretettel öleli magukba a kis patakocskák, folyócskák hömpölygő vizüket, a nagyok tudják, hogy e kicsikékből lettek csak nagyok, a kicsikéknek köszönhetik csodálatos, mérhetetlen nagyságukat.
Bocsásson meg Püspök Úr, hogy elraboltam értékes perceit, untattam éretlen gondolatom soraival, de valahogyan bennem zsong az egyházmegyei zsinat jelmondata „Krisztus szeretete sürget minket” mielőbb kezdődjön meg a megújulás papjaink és a híveinek eletében.
Befejezésül egy hosszabb búcsúzást szeretnék búcsúzásul mondani, tán borsószemnyi életrajzommal.
Szombathely, 1998. jún. 30.
Dicsértessék a Jézus Krisztus Kiváló tisztelettel:
Czeglédy Gyula
Vasdiplomás néptanító, volt kántortanító, levente főoktató, Credó vezetője, t. honv. százados, szibériai hadifogoly, Don-kanyar, majd a magyarfront harcosa, három évig voltam szibériai hadifogoly 43 kg-mal, betegen érkeztem, majd hamarosan amikor már az állóképességemet idehaza visszanyertem, az ÁVÓ becstelen karmai közt hol börtönben, hol internáló táborban /Buda-Dél, Kistarcsa/, majd kettő év volt ez, tanítói állásomból kirúgtak, a lakásból elkergettek, 3 évig voltam zsákoló munkás Sárvaron, 1953-ban kerültem vissza a ped . állásba stb-stb... meghallgatását és megbocsátását kérem...
U.i.
Még ezt el kell mondanom, állításom megerősítésére.
Minden hónap utolsó hetében a volt Domonkos zárda kápolnájában Horvát szt. misét tartanak. Magam is voltam már jelen.
A szt. mise alatt hol horvátul, hol magyarul énekeltek, főleg horvátul... Nem volt karének, nem volt énekkarvezető, egymagában az orgona adta hozzá a dallamot, az ütemet. Püspök Úr... örömmel kellett hallgatnom a felzendült szent dalokat, énekelt itt ifjú, lány, idős, öreg, egy zengő kórussá alakult át a hivő sereg... a volt horvát népi egyházi énekekkel tellett meg a szív, lélek, derültek az arcok, boldogság, öröm telepedett le a lélek pitvarába... Lelkesen beszélt, prédikált a pap, dominált a hármas követelmény a szt. beszédében, Szív... ész.... akarat... dominált lelkes szónoklatában... Egy darab angyali „Mennyország” varázslódott ide a kis kápolnába...
Ismétlem énekelt: fiatal, idős... öreg, azokat az énekeket, amelyeken felnőttek elődjeik és tudták és szívből zengték a szent dalokat. Ez a fiatalság énekben szegény lett, a régieket nem tudják, a magyar népdalok elsorvasztásra vannak ítélve, betört az új-idegen vonagló őserdő vonyítása. Borzalmas látni a Tv-ben, meztelen, fintorgató, rikogató, ritmusos vadnyugati riogatását.
Nincs ma népdaléneklés, Eresz alatt fecskefészek, Magas a házatok, Csak egy kis lány van a világon, Szól az ének, a harang... püspök Úr is tán énekelt ezekből valaha egynéhányat... ez is kihalóban van... egy szerencsétlen magyar dobja a régit, ordítja, nyekergi az import szennyét…
Mily borzalmas pl. az éjféli miséket hallgatni, amikor közvetíti a TV, szégyelljük az ősi karácsonyi dalainkat?… mily zengzetesek voltak az ősi dallamú szt. karácsonyi énekek, ma nem igen veszik elő őket... helyette próbálnak valami... importáltat vonyítani…
Még egy éjféli mise is meg tudja tölteni a hívek vallási áhítatát… előveszek egy „Énekkart”... Vasváron csepegett a templom mennyezete a lecsapódó párától... lelkes éneklésből fakadótól. Ma üresen maradnak a padok.
Miért szabad a horvátoknak a maguk népi kultúrájában élni. 1935-ben voltam elsőben Rómában húsvétkor... több ezer hivő lelkében egy volt liturgiában, pedig latinul, olaszul hangzott...
Lehetséges, hogy a hiba az én készülékemben van... de ha csak egyedül lennék ebbeli nézetemben, akkor megnyugodnék... A „szekták” burjánoznak, kihasználják a tehetetlenségünket, kár... Itt van Ausztria, élik a maguk kultúráját, éneklésben, táncban, ruhaviseletben, népi hagyományaikban. Mi elvetjük... talán néha egy-egy szikra azért kipattan itt-ott amott... Az én életem homokóráján az utolsó homokszemcsék pergetőznek, hamar elfogy, Önök őrködjenek, hogy az örökmécses ki ne aludjon.
Czeglédy Gyula Szombathely, Balog Gy. u. 15. 9700 Tel: 337 055
Kedves Béla!
Csak meghajolok nagyságtok előtt, amikor ily nemes és szép feladatok elvégzésére vállalkoztok, kísérje törekvésteket siker, hálás utókor megbecsülése. Amikor én is elkezdtem éltem gazdag múltjának emlékeit, gyöngyfüzérként, időrendi sorrendbe rakni, majd 14 kötetnyi díszkötésben díszelegnek könyvtáram polcain felém, és még szerencse, hogy időben tudtam a magam kis portáján rendbe rakni, a múltnak minden fontos stációját, mert ez ma… ezzel a legyengült és elfáradt, elsorvadt agyszürkeállománya csődöt mondana. Na jól van, kedves Béla a következőképpen tudok és szeretnék kérésednek eleget tenni.
Mindenki másképp csinálja… így azt gondoltam, csatoltan küldök egy részletes „Életrajzot”, az tartalmaz vagy 136 pontot, s amit érdemben tartasz, azt emeld ki, a többit pedig csak olvasd át. De az a kérésem, hogy ezt a részletes ÉLETRAJZOT szíveskedjél hozzám visszaszármaztatni /csináltatok róla fénymásolatot/.
A jelenben csak nagyon vázlatosan állítom össze a múltat, s Te azt emeled ki belőle, amit érdemben elbírálsz.
I. Születés, szülők
II. Gyermekkor, Vasvár 1910-1916-ig
III. Ifjúkor, elemi iskola, Vasvár majd Polgári iskola Vasvár
IV. Pápai Tanítóképző 1925-1930
V. Állásba kerültem, 54 pályázó közül én lettem a nyertes Rábakovácsiban, ebben az időben ez óriási teljesítmény volt.
VI. 1940-ben megnősültem, erdélyi bevonuláskor, dísz zlj élén lovagoltam, tisztelegtem a „Legfőbb Hadúr előtt!”
VII. 1942-ben Alsószelestére kerültem kántortanítónak, ugyancsak 1942-ben a VII. hadhoz vittem ki a századot, a Don-kanyarba.
VIII. 1945. ápr. havában kerültem orosz hadifogságba,, ahol majd három évet töltöttem el… (Szibériai fogság kegyetlenségeivel)
IX. Koholt vádak alapján, amikor hazajöttem 43 kg-mal… állásomból kirúgtak, börtön, internáló tábor lett a tanyám…
X. Zsákoló munkásként kerestem a mindennapi kenyerünket… majd 1952-ben helyeztek vissza a tanítói állásomba, Söptére kerültem…
XI. Ebben az időszakban hol magasztaltak, hol pedig majd akasztottak, pl. 1956-ban…
XII. Az utolsó három évemet Petőfi telepen volt püspöki uradalmi iskolában tanítottam. 1970-ben mentem nyugdíjba, kb. 2100 Ft nyugdíj akkoriban a benzin 3 Ft volt.
Amit most leírtam ez csak száraz kórónak tűnik, de én megtöltöttem ezen vázlatpontokat tartalommal. Ha kellenek ám akkor vedd magadhoz, amit tudsz belőle használni és kell, a többi legyen selejt.
Csak pár szót az 1952-től és előtte való életről.
Két-három község levente oktatója, a népművelés kimagasló élmunkásságát tanúsítják az oklevelek, miniszteri elismerések… és főleg a nagy tisztelet és szeretet a volt tanítványaim körében. Láttad a volt előadásomat, se előtte, se azóta nem tudnak ily nagyérdemű hallgatóságot összetoborozni.
Kedves Béla, „ha megverik a pásztort, elszéled a nyáj”… sajnálom és nagyon fáj, hogy elmentél, magunkra hagytál, egy helyben tipegünk, topogunk, az ellenség pedig gúnyos mosolyával könyveli el süket vakságunkat.
Nem tudom, hogy tudtam, e valamiben is segíteni, szolgálni, ha esetleg volna még valami kívánságod, és gondolod, hogy tudok segíteni, örömmel állok a rendelkezésedre, vagy tán már Te is észreveszed.
„Kidőlt keresztfának nem köszönt már senki…”
Örülnék ha egy kicsit is tudtam volna előbbre vinni jövendő könyveitek sikerét, nagy szeretettel várjuk a mű születésének napját, és főleg azt, hogy kezembe is kerülhessen.
Kézcsókomat küldöm kedves Párodnak, Neked meg megújulást, kedvet és örömet munkád felett.
Szombathely, 1999. febr. 15.
Nagy tisztelettel:
Czeglédy Gyula
U.i: az életrajzot majd küldöm.
|  |
|