 |
    |
 |
TAKARODÓ Szombathely,1998. jún. hava Katonai életnek egy nagyon szép és emlékezetes órája volt, amikor este kilenc órakor az ezred, vagy a zlj. kürtös valamelyik emeletre felménve, kitárt ablakba állt, szájához emelte a musteklit, a kürtnek fúvó részét és belezendített az est csendjébe a takarodó gyönyörű és emlékeztető zengő dallamára. Majd háromszor ismételte meg a dallamot, és erre az utolsó akkordra az a baka, vagy katona, akinek nem volt kimenő engedélye bizony kinyújtotta a lábat, hogy beérjen a kaszárnya ajtaján. Ezt a takarodót szokták katonai temetésen is elfújni, a sírbatétel előtt, vagy éppen akkor amikor eresztették le az örökös fekvőhelyre a halott koporsóját... megható és könnyeztető ez a jelenet, főleg nekünk volt katonáknak, akik sokszor hallgatták ennek a kürtnek melankolikus búcsúztató zengéseit, ahogyan a harangszó is mindig másképpen szól nagy ünnepeken, vagy gyásznapokon, pedig ugyanaz a harang rezdül meg minden alkalommal, és mégis másképpen halljuk annak zengő rezdülését, mást mond minden alkalommal. Így a kürt hangja is, amikor már fáradt volt a menetelő század, vagy zlj. vagy nem volt rugalmas a menetelés, akkor a kürtös szintén elővette a szépen kifényesített kürtjét, ritmust fújt a baka lába alá, könnyebb lett a menetelés, a fáradság pedig szégyenkezve elsompolygott a fáradt katonákról. Szólt a kürt: Aki nem lép egyszerre... nem kap rétest estére... Vagy este így szólt: Baka... gyere haza... kilencet ütött az óra... és ahányszor megszólalt a kürt, mindig és mindig más és más érzelmeket fejtett ki az emberben. A jelenben is a lelkemben megszólal egy valami, este lett befejeződött az ŐSZ VISSZANÉZ... c. kötetem, ezzel takarodót fújtam, a további irodalmi ténykedéseire, de ezzel befejeztem a további mondanivalómat, ahogyan esténként megpendült a kapa a paraszti udvarokon, elfáradt a kapa és a kapás is, valahogyan így vagyok, megesteledett nálam is, elfáradt a Gyuszi is, meg az író is, tán még maga az írógép is... takarodót fújnak, nagyon elzsibbadnak az ujjaim... szóval elfáradtam TAKARODÓ kinyitottam a 89-nyolncvankilencedik élet évemnek a kapuját és nagy kérdés, ki fogja majd bezárni ezt a titokzatos életévet, ki fogja le a szemeimet, vagy tan átvészelem még ezt az évet is??… Ki tudja??? Visszatérve a takarodókürtöshöz... három strófából állott a takarodónak az alapja, ta... ta... tata ... tata… tatatatá... a három strófa egy dallamból állt, a dallamok közt szünetet tartott a kürtös, majd egy kis szünet után ismét belekezdett a fújásba, de a dallam az maradt. Ha kürtösnek voltak barátai, akiknek nem volt kilépő engedélyük, azaz nem szólt kilenc órán túl a kinti maradásuk, megkérték a kürtöst, ha lehet nyújtsa meg, a takarodó fúvásának az idejét, ugyanis el lehetett végezni pár percen belül is, de ha kellett lehetett nyújtani akár negyedóráig is, és leste a barátait, hogy beértek e már a laktanya- kaszárnya főkapuján, a három azonos dallamú strófa után a kürtös a kürt hangját megemelte tán a felső C-ig... egy magas hang után ereszkedett lépcsőzetesen a hang, amit a baka bakanyelvre le is fordította: „itt szartam, ott szartam, szedd össze,” amikor ez a lefújás megtörtént, aki ezideig nem lépte át az őrség kapuját… és nem volt kimaradási engedélye, azt másnap kihallgatásra rendelte az őrség parancsnoka, ahol kimondották a megfelelő büntetést, ez többféle lehetett, kimenő megvonás... laktanya fogság... stb. Most ismét felteheti valaki a kérdést, mi értelme volt annak, hogy én ezt a kötetet is megírtam... az a sok mindennel megtűzdeltem Ki-ki hogyan fogja fel az írás szenvedélyét, hogy majd mi lesz a sorsa ezeknek a könyveknek?? Nekem nagyon sok kedves mondani valóm volt, szerettem és bizony a korábbiakat magam is olvasgatom, és mindig van benne ami új és szép a számomra. Nem egészen befejezett a családi drámának a mondanivalója, de mivel magam sem tudom pontosan felmérni a történteket /Attila fiam sorsa/ nyomozó, szimatoló kutya szerepét pedig nem vállalom, így kénytelen voltam megszakítani a témakörnek a további szövését. Nem az esik el, aki elesett, hanem az aki nem tud felállni... Hiszen az élet tele van meglepetésekkel, történésekkel. Mindig történik valami amiért szomorkodunk, de mindig születik valami, amiért érdemes éln! Szombathely, 1998. jún. 8. ENDE | |
