Levelek

Czeglédy Gyula Szombathely Balogh Gyula u. 15. 9700 1998. ápr. 5.
Válasz: Dr. Gyalog Ödön, Horthy M.
katonája vagyok /emlékirataira.
Kedves Feri!

Úgy küllemére, valamint tartalmára csodálatos irománynak tartom ezt a könyvet, úgy szeretnénk ezzel a földi lénnyel találkozni és megszorítanám a kezét, hogy akkora energiával tudta megszőni élményeinek a gazdagságát. Csak hálával tudok rá emlékezni és megköszönni ismeretlenül élményeinek írásban megjelent kincsestáráról.
Minden sorát hitelesnek véltem, amikor olvasgattam az orosz hadifogságában eltöltött napjait, éveit, és főleg, hogy hogyan is tudott beágyazódni abba a környezetbe, amiről mi oly szörnyű előítélettel voltunk felruházva. Én nem tagadom, hogy nincsen ötös találat a szerencsejátékokban, hogy nem lesznek hirtelen óráról órára gazdag milliomosok, de kérdem, hány ezer és ezer próbálkozóból lesz „Fortuna asszony” szerencse csillaga, de van... és nem lehet letagadni. Óriási idő, akarat, irodalmi fűszerezettségnek ismeretében szülte meg a szerző kézi írással... e ragyogó, érdekfeszítő ismeretlen világnak belső életét, aminek ismerete után úgy kell felkiáltani, hiszen ez nem is volt olyan nehéz, nem rejtett magában hullahegyeket, mindenki élhette emberies, személyességének teljes tiszteletbe való tartásit, akkor most én kérdezem: akkor miért sírunk, nyavalyogtunk mi, akik nem a Gyalog Ödön vonatán utaztunk, a „Nagybirodalomba”? Szóval, aki Gyalog Ödön könyvét olvassa el, és semmi más értesülése nincsen a földi-poklok kegyetlen, embertelen hadifogság béklyóiból, annak nagyon csaló szemlélete marad erről a világról.
Kérdem, a sok-sokezer orosz hadifogolyból hány száznak jutott ki ilyen kirakatbeli, szemfényvesztő elhelyezés, amiről mi hallottunk, hogy igen is van mintaláger, kultúrterem, énekkar, emberiesség, fizikai munka nélkül a koszt kalóriája elégséges a test életbentartására, ezeket mutogatta az orosz davaj haa „Vöröskereszt fejesei” látni akarták a hadifoglyokat. Olvastad? Gyalog Ödönnek még szerelmi idilli jelenetei is voltak, nemi szerelemmel dús élményei is voltak, mi már alig tudtunk pisálni is, mert a szerszámromlásnak indult, a vágyak pedig elsorvadtak.
Zilahy Lajos, Két fogoly c. regényét olvasd el, csodálatosan ír ezekről az időkről.
A legnagyobb hibája a szerzőnek az, hogy egy mondatot nem tudott valahová beszúrni, ez volt a mi sorsunk, ez volt a mi bánásmódunk... de sajnos ez csak tán száz lágerből egy volt ilyen emberséges... Ezt a mondatot kellett volna valahova beszőni Gyalog Ödönnek.
Magát a könyvet, annak stílusát, zamatos gondolatvitelét csak dicsérettel tudom nyugtázni... Nem ettem, hanem faltam a sorokat... én tudom, hogy a Te életedben is voltak nagy megpróbáltatások, tán embertelen bánásmódok, s tudtál felettük emberséggel, ember maradni.
Köszönöm a könyvet.

Szombathely, 1998. márc. 23.

Úgy véltem, hogy befejeztem az írnivalómat, hiszen amire emlékeztem és ami fontos volt életemben, azt próbáltam megírni, természetesen, mindig marad ki valami, amit utólag kell papírra vetni, és most így jártam, ugyanis megírtam én az orosz hadifogságomnak – Szibériának – minden kegyetlenségét, embermorzsoló felemésztését, mert az volt, hullottak a hadifoglyok, mint ősszel a falevelek a kegyetlen sors, az időjárás, az éhség, a kimerítő munkanormának az elvégzése, a tetűk vértszívó hadjárata, szóval a földi nyomornak mindennek elképzelhetetlen embertelensége, mert azokban az időkben és azokban a hadifogolytáborokban az életet napról napra fogyasztotta a az embertelenségnek minden földi sanyarúsága.
És most amiért írok, az azért van, mert kaptam egy könyvet, kézzel írt könyvet, egy tüzérszázados 398 oldalon át állított emléket az orosz hadifogságáról. Dr. Gyalog Ödön Horthy Miklós katonája címmel, és ebben gyönyörűen kézzel irt, szép fogalmazású kiadásban leírja az ő orosz hadifogságának emlékeit, annak minden mozzanatát, elhelyezését, bánásmódját, kosztérozását, az orosz bánásmódot, a munkához való viszonyukat, elhelyezésüket, barakki életüket, napi időtöltésüket, a lágerekben eltöltött szórakozásukat, szóval mindazt, amit én is megírtam, csak annyi különbséggel, míg aki ebből könyvből szerez ismeretek a volt orosz hadifogságról, annak még csak eszébe sem jut hogy, egy kicsikét is meglágyuljon a szíve a sorok felett, nem tud még csak egy krokodil könnyet sem ejteni a volt oroszhadifoglyok felett, nem tud még csak egy morzsányi kis részvétet is kelteni szívében lelkében, hogy ezrek és ezrek mily sanyargató, embertelen, sorvasztó bánásmódban kellett ifjúságuk értékes éveit eltölteni, már aki a végét is megérte…
Így teljesen fals képet kap az az olvasó, aki csak ebből a könyvből ismerte meg az orosz hadifogságot, mert ebből a könyvből kap egy meghamisító képet, ami ugyan amit leír Gyalog Ödön százados, a fölött én nem is kételkedem, nem is vitatkozom felette, mert nekünk is volt egy értesülésünk, hogy vannak tiszti lágerek, amelyek szinte nyaralóként vannak berendezve, az ott lévő tiszteknek nem kell dolgozni, emberies bánásmódban részesülnek, valamivel nagyobb kalóriát biztosító kosztot kapnak, van színjátszóbrigád, énekkar, kultúrélet, viselhetik a rangjukat, néha van szabad kijárás a lágerből... még udvarolhatnak is ha kedvük van hozzá, fel is tételezem, hogy akik ilyen lágerekben laktak, azoknál nemi szervek nem sorvadtak a nullára.
Amikor ezt a szép és gondos, feltétlen dicséretet érdemlő életrajzot átolvastam, minden elismerésem az íróé, de megtévesztően vagyok hát azokra, akik az érem másik oldalát nem ismerik, pl. az én orosz hadifogoly naplómat, élmény beszámolómat. Nagyon megtévesztő ez a könyv az utódok számára, mert jó lett volna, ha a szerző pár sorban utalt volna arra, főleg a befejező sorok után, hogy nem minden orosz hadifogolynak jutott kis ilyen bánásmód, voltak lágerek, ahol nem érvényesült a nemzetközi hadifogoly egyezmény... kutyába se vették a Vöröskereszt paragrafusait, de kellett az orosznak szemfényvesztésül ilyen lágereket fenntartani, hogy esetleges nemzetközi szemlére érkezik a hivatalos ellenőrző brigád, ám lássa az egyezménynek mindenben megfelel a láger...
és ezzel pár hazug hadifogoly táborral ismét becsapta a világot Moszkva...
Gyalog Ödön százados majd Zilahy „Két fogoly” c. regényének csúcspontjára ért el, mily nagy szerelemnek a fókuszába jutott, „Dum Spiro, spero” amíg élek remélek,... ilyen körülmények közt nem is volt nehéz remélni...
Szerelembe esik egy helyes kis orosz lánnyal... majd bakfis szerelmi játékot játszik vele és fordítva.
Maguk az oroszok is valamiképpen tisztelték a tiszteket, így a Gyalog Ödön is aki nagyon ügyesen tudta századosi rangját érvényesülni, az orosz láger pk. is hallgatott a véleményére... és amit nem szabad el felejteni, amit én számtalanszor hangoztatok, csak a saját nyelvével lehet az ellenfelet legyőzni... Gyalog Ödön tudott oroszul... és ez nagy ütőkártya a kezében...
Távol áll tőlem hogy azt írjam, hogy amit Gyalog Ödön leirt az valótlanság, szemfényvesztés nem és nem, ő így élte át a hadifogságot... és óriási szerencséje volt hogy a sors kegyeltje volt, de nem ez volt a döntő és nem ez volt az igazi hadifogság... és erről kellett volna Gyalog Ödönnek vagy előszóban, vagy utószóban megemlékezni, hogy van tudomása arról, hogy nem ez volt e jellemző az orosz hadifoglyok részéről, nem ilyen volt a bánásmód a sok-sok szibériai hadifogoly táborokról, ilyenekről nem tudunk mi – magam sem beszámolni – de hallottunk valamit arról, hogy igen is léteznek Moszkva vonzó kerületeiben emberies lég körben élő lágerek. Én ilyenben nem voltam, nem is láttam.
Nagyon sok rokon vonás van a kettő hadifogságban, hiszen mindketten Romániából, Foksáni lágerből indultunk el, azaz ott gyűjtöttek bennünket össze.
Dicséret és elismerés Gyalog Ödön tüzér szds. nek, hogy vállalkozott a megpróbáltatás minden élményét írásba foglalni és örökül hagyni az olvasó táborra. Csak nem ez volt a jellemző és domináló, ennek a százaléka oly kicsi, hogy nem is tudom megírni.
Nagyon szeretnék találkozni Gyalog Ödönnel, de nem tudom, hogy él-e, ha él, akkor hol?... Ilyen körülmények közt is letölteni pár évet, borzalmas volt, de a test nem szenvedett annyit mint mi szenvedtünk a kegyetlenségtől. Ez volt az orosz kommunista reklám, kirakat, szemfényvesztés a nagy világ előtt, „legfőbb érték az ember” jelszóval, becsapás, félrevezetés.


Czeglédy Gyula Szombathely Balogh Gyula u. 15. 9700. 1998. ápr. 2.

Kedves Kálmán és Leányai!

Örömmel olvasgattuk a leveledet, amelyben beszámoltál éltedről, eltelt éveidnek megfáradt izmaidról, az volna a csoda, ha ennyi év után még mindig versenyt tudnál futni a tavaszi ifjúsággal. Ez velejáró folyamat ahogyan telnek az évek, ahogyan szívják a föld vérét ki a hordóból abban nem lesz több, csak kevesebb és egyszer csak kopogni fog az ürességtől.
Ami az én egészségemet illeti, még valahogyan tartom ezt a földi porhüvelyt, van amikor rakoncátlankodik itt-ott, de azért pillanatnyilag egyensúlyban van minden izomzatom, hogy fáj!!!... hadd fájjon, ha már egyszer nem fáj, akkor már úgyis – ende – és már többet nem fogunk panaszkodni.
Erzsi gyengült le jobban, vannak időszakok, amikor jobban eluralkodik rajta a gyengülés... és ezt az időszakot nagyon nehezen tudja elviselni, már ő sem bakfis, elmúltak a szép deli időszakok, amikor még perdült a szoknya, mosoly és kacagás párnázta körül napjait, éveit.
Mellékelek egy lejárt meghívót, ezt azért küldöm, mert nagyon szép és tartalmas előadásom volt itt Sz.helyen... nagy közönségem volt... Dr. István Lajos is és még számos több előkelőség hallgatta az élménybeszámolómat, lehettek tán 140-en, nagy volt a siker, magam is örültem, hogy Sz.helyen is ekkora sikert értem el... de nagyon elfáradtam, hiszen más itt az előadás és más egy faluban... Sok-sok időm ment el vele, de élvezettel készültem erre az előadásra… ilyen jól sikerült előadás, tartalomban hallgatóságban még itt nem volt.
A RUBIN... csuda jó pofa vagy Kálmán, Te még mindig remélsz az életben, és nagyon várod ezt a napot... örülök neki, hogy valaminek Te is tudsz örülni. Részemről jó ha megérném, de kettő esztendő az én koromban már nagyon sok és mindennap csak vendégség számomra az élet... majd meglátjuk.
Van egy javaslatom. Ha nem tudnátok Sz.helyre jönni, és mész Sárvárra... nekem jó, majd írd meg pontosan mikor lesztek Sárváron... és akkor odautazom én is... és valahol elbeszélgetünk, valamelyik kiskocsmában... Szóval írjátok meg, mikor és hol tudnánk találkozni?... hány órakor, a vonatokat még nem tudom, mikor van nekem vonatom Sárvárra... Majd erről bővebben írjatok.
Lányaidat szertettel csókolom, igazán nagylelkűek, hogy ilyen öregembert oly nagy szeretettel gondoznak... kézcsókom nekik.
Majd várom a leveledet, kb. mikor lesztek Sárvaron... ha nem tudnátok jönni Sz.helyre...
Sok-sok szeretettel csókolunk Benneteket:
Erzsi, Gyuszi


Czeglédy Gyula Szombathely Balogh Gy. u. 15. 9700 1998. ápr. 12.

Tárgy: Válasz Jancsi levelére
kelt. 1998. 04. 03.


Kedves SIMON CSALÁD!!!
Kedves Jancsi!


A sok-sok üdvözlő képes, nem képes levelek közül, amikben mind hasonló szeretetről, jó kívánságokról zengedeznek, valamennyinek örültem és boldoggá tettek, de mégis a sok közül talán Simon Jancsi kedves sorai több melegséget, emléket, múltat idézett fel, a költő soraival kezdem:… mert a boldogságra kevés csak a jelen, a múlton épül fel és az emlékezeten!...
Hát most én is emlékezek, visszalapozok az agytekervények megsárgult barázdáihoz, és most kezdődjék az ének, a levél, az emlékezés.
Tudva vagyon, hogy édes Párom az Erzsim néni R.szt. Györgyi sarjadék, szüleinek féltett kincsük volt, reményük és a jövő boldogságukat alapozták meg lányukban. Igen ám Rábakovácsi egy kicsit távol volt a szülőktől, valamiképpen közelebb kellene a családi fészkünket telepíteni, hogy így bármikor elérhessenek bennünket, főleg édes csemetéjüket.
Jön a hírnök, lihegi nekünk Szelestén megüresedett a kántortanítói állás, milyen jó lenne, ha én odapályáznék... 3-4 km ez nem távolság. Na jó, előbb környezeti tanulmány teszek ebben a faluban, iskola, lakás a falu összetétele... irányában és akkor döntök... hát hamarosan megtörtént a faluban a vizitelésem, elsősorban a tanítói lakás... maga az iskola... Tóth nevezetű kolléga volt eddig a tettes, de most elköltöznek B.pestre így marad az állas üresen, lehet pályázni...
Na mit is tapasztaltam első utamban, vizitemben... Ekkor már volt biciklim, remek jószág, még most is megvan, na gyerünk... Jöttek a falvak sorban... Ikervár... Sárvár... Ölbő... Alsószeleste... a község táblája teljes egészében bizonyította, hogy igen itt van,. Alsószeleste... Hát akkor tekerjük még tovább a gépmasinát. Egy emelkedés, na meg távolban egy dombhát, a dombhát előtt templomtorony, mint egy nagy ujj mutat az ég felé... a pillanatnyi szemlélődés után úgy véltem, hiszen ez a falu nem is olyan egyhangú... és már meg is állok egy emeletes ház előtt. Róm. Kath. Népiskola felirattal, ehe... ez az iskola, emelet... ez is már tetszett, nem valami földi vakondtúrás kinézésű iskola, elüt a többi szegényes külsejű falusi iskoláktól... Na mondom magamban, láttam a külsejét, nézzem meg belsejét és azaz belülről...
Benyitok az utcaajtón, tágas udvar, nagy gyümölcsös kert nyújtózkodik, ez is nagyszerű, az igaz, hogy nem mutat valami nagy ápoltságot, de hiszen a gazda költözik, miért is törné magát össze a rand külsőjére. Ida menjünk beljebb. Tóth kántortanító úr fogad, kedves melegséggel, elbeszélgetünk, majd mondom a szándékomat, szeretnék pályázni... Neki mindegy… akárki nyeri majd el a pályát, Ő utazik, költözik B. pestre... Három szobát, konyhát, előteret mutat nekem a Lajos... zsalugáteres ablakok... az igaz hogy a WC az udvaron, ha valamikor jó volt a szérűskert, ez nem jelent akadályt... Tágas szép szobák... a harmadik szoba méretére nézve kisebb a kettőtől, na jól van ez lesz majd az én szobám, irodám... Az iskolára nézve, hat osztály van egyben... 86 tanulóval... a falu lakói szorgalmas, tiszteletet tudó emberekből áll, a falu zöme Rk. vallású, de van pár ev. család is, de sohasem volt ellentét a két felekezetű hivők közt...
Ez sem jelentett nekem akadályt... Plébánia Ölbőn van... Kóbor nevezetű a plébános kb. 2 km-re van a templom, ide kell elvezetni a tanulókat ünnepi időkben... Itt helyben havonta egyszer van szt. mise, a plébánost kocsin hozzák át... és viszik vissza... Körjegyzőség szintén Ölbőn... Király nevezetű a főjegyző. Itt a dombháton van egy kastély, Bajcs báró birtokolja, gyönyörű arborétum... ennek különösen örültem… mert magam is nagyon szeretem a természetnek tarkabarka növényzet sokaságát...
Mint ahogyan a méhecske is amikor kirepül a kaptárából, elszáll a messzeségbe, virágról-virágra száll, gyűjti a drága nektárt, és amikor minden kis táskája megtelt, ezzel-azzal, ezzel a nagy teherrel visszaszáll a kaptárba és ott kipakol, megszabadul a terhétől...
Hát valahogyan én is így jártam, minden nagyon szép... minden nagyon jó... mondotta az öreg Ferenc bácsi... szóval akkor jöhet a papír, íródjon meg a pályázati kérelem, mielőbb és vigyük Ölbőre a plébános úrhoz, mint az iskola igazgatójához...
Hamarosan ismét fordulok, de már akkor a zsebben van a pályázat... megyek a paphoz. Kóbor plébános úr, tisztelettel átveszi a kérvényt… majd tájékoztat erről is arról is... Nem tudott volna semmi olyant mondani, hogy kedvemet veszítsem, ami akadályt mondott, az akadály azért van, hogy legyőzzük... Nagy öröm lett R. szt. Györgyön is a szülőknél, amikor megtudták a szándékomat... igen pályázom, közelebb leszünk egymáshoz...
Legközelebb amikor ismét tudakolózni mentem Öbőre, a plébános úrhoz... egy óriási kéréssel fordul felém, vegyem vissza a pályázatomat... mert úgysem fogok győzni, neki is meg a Király f. jegyzőnek a helybeli Gombás nevű tanító fogja elnyerni, mert őtet támogatjuk valahányan...
Mondom neki, úttörőnek bukni is érdem… ha sikerül jó, ha nem nekem van állásom, nem történi semmi. Természetesen közben én már Szelestén végig korteskedtem a képviselőtestület tagjait, bemutatkoztam, hivatkoztam apósomra is... Igen jó hangulat alakult ki mellettem, még az öreg Kondor Sándor bácsi is mint ev. Honpolgár, igen pártfogolt, amikor megtudta, hogy a két vallás megfér egymás mellett, békében élhetünk a faluban...
De a pap, amikor ismét mentem hozzá... csak kérve kér, vegyem vissza a pályázatomat, mert sikertelen lesz a pályázatom...

Ahányszor mentem, mindig megismételte a kérését. Egyszer aztán megkérdeztem, miért szeretné, ha visszavonnám a pályázatomat? Meglepő választ adott, mert fél tőlem, úgy hallotta, hogy én „papfaló” vagyok. Erre én felelek. Plébános úr: ha csak pap igazság lesz, azaz mindig a papnak lehet csak igaza, s nem lesz tanítói igazság... akkor mi sokat fogunk vitázni, ellenkezni... Ez szóról-szóra beteljesedett. Háromszor láttam nyilvánosan sírni. Amikor megválasztottak, és nem hallgattak a szentséges papi igazságos szívére. 2,. Amikor nem engedtem meg, hogy a templomi harang ne szóljon, ha evangélikust temetnek… ugyanis meg akarta tiltani, hogy ezután a katolikus harang, nem szólhat más vallású halottnak... 3,. Amikor hozattam Sz.helyről ferences papot, húsvétra, karácsonyra... ekkor volt élőben mise Szelestén... majd amikor kivívtam azt, hogy az esketés itt helyben legyen... ne kelljen 20-30 főnek átkullogni Ölbőre... egész sorozata volt a nézeteltérésnek. Amikor a kastélyban rendeztem be egy tantermet, ide járt az 5-6-7-8. osztály.
Pl. Szár Bözsit nem engedtem meg, hogy Ölbőre menjenek esküdtetésre jöjjön át a pap... stb mekkora cirkuszt csinált ebből, jelentett a püspöknek.
Ez egy külön tanulmányt képez... annak idején megírtam, és a könyvtáram őrzi ennek a történetét.
Most már csak röviden, mert igen megnyújtottam a mondanivalót. Példás magatartás, fegyelem volt az iskolában. Beköltöztünk a tanítói lakba. Gyönyörűen kifestettük, az udvart a leventékkel egyetemben parkéroztuk, igazi tanítói lak volt... a báró is többször megnézte... Talán mindezekre emlékszel is... csak most nekem ezek az emlékek ismét élesen kiugrottak.
Megszerettem a falut... annak lakóit, pl. lázom a házatokat, az udvaron a kovácsműhelyt, ahonnan éles, ritmikus kovácsüllő hang töltötte be a környéket, látom a mosolyod édesapádat, édesanyádat, barna arcával, fekete hajával...
Hol vannak azok a leventék? Mily szépek voltatok… zengett a dal, pulykatollas leventesapkával... Színdarabok sokasága... oh ezek a nagyszerű amatőr művészeknek a java már felülről néz felénk... Azok a szép éjféli misék, ahol Markó Jóska a gyönyörű bariton hangjával áhítatot tudott kelteni a hivőkben... Mennyi, de mennyi emlék, amire most olyan jó visszaemlékezni... én nagyon megszerettem a falut, annak minden lakóját, nem tettem különbséget szegény, gazdag fölött... úgy éreztem, hogy visszaszeretnek a falu dolgozói... most nem akarok kiemelni senkit sem... de voltak nagyon nagy becsületben élők a faluban... mily szépek voltak a „Hősök napjai”, szónokoltam a hősi emlékmű előtt... Jancsi emlékszel ezekre vissza... Markó Jóskával boldogan emlékeztünk ezekre vissza... Hol van már a tavalyi hó?... de bennem zsong-bong a múltnak emlékei. De ahogyan jön a tavaszra a nyár, a nyárra az ősz, őszre jön a tél... és amit a kikelet és a nyár gyűjtöget, azt most a tél mind elfecsérli... csak igen röviden: jött a háború, voltam Don kanyarban, majd idehaza Temesvártól végig az országban...

A harcokat megúsztam sebesülés nélkül... majd orosz hadifogságban találtam magam három év a szibériai hómezőkön... Innen hazatérve... elsodort a politikai árvízállásomból kirúgtak, jutalmul 18 hónap börtön- internáló tábor lett a jussom, majd három éven át Sárvárra jártam egy üzembe, három műszakban, mint zsákoló munkás... a Szittya, az akkori községi párttitkár... megtagadott tőlem minden támogatást, mondván dögöljek meg!… szóval ide jutottam, „régi dicsőségünk hol késel az éjji homályban?…”ezt is kibírtuk... majd 52 őszén visszakerültem tanítói állásba Söptére... mindent megúszhattam volna, ha belépek a pártba „Szittya” társaságába!!??
Na talán mégis elég lesz már az irományom, szegény Jancsi... olvashatod ezt a sok-sok hibás sorokat... de „öreg a legény, már sokat hibázok” elnézésedet kérem...
70-ben mentem nyugdíjba, beköltöztünk Sz.helyre... azóta itt élek feleségemmel, aki a jelenben nagyon beteg... sokat fekszik, lehet, hogy operálni kell, sokat soványodott.
Endre, Attila itt élnek a közelben, gyerekeivel egyetemben, boldogok vagyunk, ha hazajönnek...
Magam részéről több-kisebb fájdalmakat leszámítva, még élek, legyőzve a betegségeket.
Sokat írtam ezen időközben 14 kötetnyi emlékiratom, díszkötésben díszlenek könyvtáramban. Igen örülök neki, sok-sok időt és energiát kívánt a múltnak a megörökítése.
És most ezt csak Neked mondom... nagyon fáj és fajt, hogy a jelenlegi Szeleste hivatottjai elfelejtettek, sohasem hívtak meg egy-egy helyi ünnepre… vagy hősi beszédre... mert ugyanakkor a volt falvaim emberségesebbek velem szemben. Ezt is kibírtam és kibírom, nem tudom mi lehetett az oka a felejtésnek a mellőzésnek. Ezek a sebek is már begyógyulóban vannak, már nem fájnak...
Egyébként csatolok egy meghívót, már elmúlt, igen sikeres volt az előadásom, tartalmában, és főleg nagy közönségem volt... ami Szombathelyen nem kis eredmény, nagyon előkelő szellemi nagyság is eljött az előadásra... voltak kb. 140-en. Kívánják a folytatást...
Hát kedves Jancsi... ne haragudj, ha megkínoztalak, de nekem a visszaemlékezés csak öröm, főleg a napos oldalait nézve... talán egy kicsit rózsaszínben festettem le magam, ha vannak ellenségeim, azoknak tán más a véleményük rólam... biztos akad ilyen is... nincsen rózsa tövis nélkül!
Családodat nagy szeretettel köszöntöm, fiaddal már egykor találkoztam, de már nem ismerném meg. Valamennyiüket csókolva, ölelve üdvözlöm, édes Pároddal egyetemben...
Talán van még a faluban olyan valaki, aki szívesen emlékszik rám vissza, de akad a fordítottja is, ez természetes is.
Ismételten, ölelve-csókollak Benneteket, ha erre jártok látogassatok meg bennünket, oly rövid az időnk. Ismételten köszönöm az üdvözletet a jó kívánságokat, viszont Nektek is jusson belőlük sok-sok.


Czeglédy Gyula Szombathely, Balogh Gyula u. 15. 9700-H-99. IV. 21. Tel: 94 337 055

Tárgy: Válasz Gézának 3, 1997.
levelére USA


Kedves GRACE és GÉZA!

A család oly szép, gyönyörű virágszálából szőttél, örömteljes gondolatokat, levelet, amit oly nagy élvezettel olvasgatom, de már hányadszor és mindig valami melegség tölti el a szívemet amikor soraidból a család boldogulásának, élet virulenciájának szép és színes emberiség boldogulását sugározza felénk minden sorod, ami a leveledből kiáramlik. Ez nekünk is nagy boldogság, hogy van egy sziget ebben a családi Óperenciás összekuszáltságban, ahová a napi boldogságnak a melegítő napsugara oly melegen is felpezsdülve sugározza be éltető arany sugarait. Minket is betölt nagy gyönyörűséggel levelednek minden mondata, amikor sorry beszámolsz a nagy családnak napi jelen idejéről, és némileg engedsz bepillantani minden gyerekednek belső családi életének a folyamatáról. A mai rohanó, ideges gyötrődő világban kevés ilyen család van, ahol napi élet, az életet fenntartó tényezők ekkora szinkronban érvényesülnek, és főleg, amikor Te mindezt hazádtól jó pár ezer km-re tudtad kialakítani, meg tudtátok teremteni édes Pároddal azt a erkölcsi és anyagi szükségleteket, amik csak mosolyt és derűt tudnak varázsolni az ember arcára, is ez bizony nem is kevés...
Talán engem csak az zavar egy kicsikét, de ez is mulandó, hogy Árpád vére, a magyar föld dús televényéből kinőtt hat szép nemes terebélyes magzatjai, tán már nem is tudják, vagy ha tudták is elfelejtették, hogy a család életét szívó gyökereinek egy bizonyos maradéka ide nyúlik vissza ebbe a sokat vérzett Hungáriába, amely sokat vétett, a sors keze sokszor nagyobbat csapott ránk a történelem folyamán, vérzett, szenvedett, gyötrődött, de mindig talpra tudott állni „ha megfogyva is de él a nemzet” és a szépen nőtt családi fotókon ezeknek a televényes hajzásoknak azért kellene valami kis történelmi visszaemlékezésüknek lenni, hogy; honnan is kapták génjeiknek 33 kromoszómáját.
Lehet, hogy csak én látom ilyen sötétnek a gyermekeidnek történelmi ismereteit, és nagyon boldog lennék, ha nem volna igazam.. .Pl. a Hold hat kerekű autóját, járgányát egy magyar Pavlics Ferenc nevű magagyat tudós tervezte, ezt a tudóst gyerekkorában én az ölemben ringattam, mert a szomszéd falunak a tanítójának volt a fia, kilencen voltak testvérek, és ez a Pavlics Feri nem tagadta meg a magyarságát, nemrég volt idehaza Jánosházán van egy testvére, aki a jelenben esperes kanonok, pap. Ott kint találta meg mindazokat a labor szükségleteket, amiknek a birtokában tudta kísérleteit folytatni és a világnak ez a kis Ferike tudott ekkora szellemi kincset, ajándékozni és még mondhatnám a többi magyar tudóst, Szentgyörgyi Albert... orvos a C vitamin felfedezője...
Ha másban nem, legalább ezeknek a nagy vívmányoknak kellene a kint élő volt hazánk fiainak a szívében kis rőzselángként, mécsesként égni, és világi

Hogy ily soká válaszolok a leveledre, ez nem felejtés, nem hanyagság, csak röviden a nálunk és körülöttünk lepergő homokszemcséi és főleg fejünk felett betelt évgyűrűk, mint a májusi fagy letarolta, megfagyasztotta a szépen nőtt és virult életünk virágait. Részletesen nem akarom ezt kifejteni, de tán a legnagyobb fájdalmat az okozza, Erzsi a Nénénk elvesztette régi szép ringó járását, csetlik, botlik... kórház, orvosok nem tudják visszaadni azt a régi Erzsit, aki betöltötte a házat mosollyal, derűvel és talán ez volt a legnagyobb akadály abban, hogy nem tudtam leülni nyugodtan az írógép elé és írjak. Sajnos csak romlik az állapota, szerencse, hogy vannak akik besegítenek a házi teendőkben, főleg, hogy apósod sorsa fogja beárnyékolni.
A család, a család, Endrééknél a lányuk most végez majd a Pécsen az egyetemen, német szakos tanár akar lenni, de nem akar pedagógus maradni... Különben a feleségével egyetemben mindenben igyekeznek nekünk örömteljes perceket, órákat szerezni. Minden másról most nem tudok beszámolni, főleg bízva abba az örömteljes hírben, hogy az idén szándékoztok édes pároddal hazalátogatni, s akkor majd mindarról, ami most nem került írógépre, akkor megbeszélgetjük. A leveled minden sorából áradt a boldogság és az szülői öröm
DUM SPIRO SPERO
Magamról is csak keveset, befejezés előtt van a 14. kötetnyi irományom, viszem a könyvkötészetbe, de kinek kell majd?…!!! De boldog vagyok, ha a könyvtáramra nézek, ott kukucskál rám 88 évem... amit most május 5-én bezárom a 88. életévemet és kinyitom a 89. életével és ekkor mondhatom Dum spiró speró...
Minden tagom zsibbad... az ujjaim nem akarnak szolgálni, fájnak… tán sok volt a múltnak életállomásai, egy teljes magyar II. világháború Temesvártól a nyugati határig... majd három éves szibériai orosz hadifogság, 1948-ban kirúgtak az állásomból, három évig voltam zsákoló munkás, kettő évig internáló és börtöntöltelék voltam... mi is kell még??????
Csoda hogy még élek…
A mellélelt Meghívót csak azért küldöm, végtelenül boldog voltam, hogy ezt az előadást megcsinálhattam, nagyon szép és magas nívójú hallgatóságom volt, 140 körül volt a hallgatóság... másnak ez történelmi história, nekem szomorú valóság volt az egész. Istvánék is megtiszteltek a megjelenésükkel, örülten neki. Feleségem nem tudott eljönni, de Istvánék nagyon értékelték az előadásomat.
Hát a jelenben most ennyit, majd más levelem több lesz és vidám, Isten megáldjon Bennetek édes Gézukám !!! A család minden tagját rokoni, magyaros szeretettel ölelem és kérem őket ne felejtsék el a szent magyar rögöt, amelyből ők is vétettek-50 %-ig.
Szombathely, 1998. ápr. 21.
Sok-sok szeretettel, a nyári viszontlátás örömének reményében:
Erzsi néni, Gyuszi bácsi



Drága Nénénk, Bátyánk!

Milyen gyorsan elmúlt az idő. Februárban voltam otthon, úgy látszik hogy csak a múlt héten, és most meg már elmúlt a nyár és az ősz és itt van a tél.
A szomorú újság nálunk az, hogy Grace apja 84 éves korában, május 5-én meghalt. Az elmúlt négy évben mi vigyáztunk rá és az utolsó másfél évben nálunk lakott. Szenilis lett, üldöztetési mániája volt, különösen az utolsó hónapokban, nem lehetett egyedül hagyni, sohasem tudtuk, mit fog csinálni. Egy éjjel felhívta a rendőrséget és mondta nekik, hogy a Józska gyereket elrabolták és hogy a házunkat fegyveres banditák vették körbe. A rendőrség kijött és mindent megvizsgált. Amikor mutattam az apósomnak, Józska alszik a szobájában, azt mondta, hogy a rablók eleresztettek. Aztán tüdő rákja és mindenféle más baja is volt. Hát bizony két három hónapnak el kellet múlni, mire nem ugrottunk ki az ágyból minden kis zajra.
A család jól van. Sorban beszámolok a tagjairól:

Grace 62 éves, még mindig dolgozik, három, négy, öt napot egy héten, attól függ, hogy mennyi a munkája a vállalatnál, egy orvosi műszerkölcsönzőnél. Már 8 éve ott van, elege volt a háztartásból, a gyereknevelésből. Az irodája kicsi, nagyon régi módi, nem kellett neki megtanulni a komputer használatát, elektromos írógépe van.

Ilsuka, 37 éves. Két gyereke van, Alexis második elemista, Józsika meg óvodás, 5 éves. Férje Mihály elektromos szerelő. Iluska titkárnő egy nagy gyógyszer vállalatnál. Jól keresnek. Nagy, öreg házat vettek hat éve, 30 kilométerre innet. Mihály igen ügyes, nagyon kitatarozta a házat, gyönyörű kertük van.

Diana (Dugó), 36 éves. Ott is két gyerek van. Dugó maszekol, takarít. Férje normás, a nagy repülőgyárnak, Boeingnek dolgozik. Lányuk, Erzsike, hatodikos elemista, fiúk Kristóf meg elsős. Erzsikét bérmáltatták tegnap. Ő hatodikos. Én voltam a keresztapa. Szép volt a ceremónia. Itt nem adnak órát ajándéknak. Mi pénzt adtunk neki, aminek igen megörült. Persze vettek házat már hét éve. Jól meg vannak.

Józska 34 éves. Egy nagy vásárcsarnoknak dolgozik. Itthon van velünk. Jól keres, és mivel nincs kocsija, tud spórolni és utazni, vakációkra menni. Úgy látszik, hogy ő agglegény marad.

Edward 30 éves. Elektromos mérnök. Feleségével Liszaval Californiában, Sacramentio városában élnek, most már hét éve. Házuk van. Eddi Intelnek, egy nagy komputer chip gyárnak dolgozik. A gyár egyik alapítója magyar, 20 éves volt 56-ban amikor kijött és most már többszörös milliárdos. Mivel Edward már hét éve dolgozik Intelnek, az idén 7 hetes sabbatikalt kapott a három hét szabadságához. Legnagyobb részét a tíz hétnek utazással töltötték el – egy hetet Hawaiiban, két hetet túráztak az észak nyugati részén az országnak (5000 kilométert tettek a kocsiba), egy hetet Berlizben, egy dél amerikai államban, egy hetet meg a californiai hegyekben.

Juditka 29 éves. Egyetemen a vendéglátóipart tanulmányozta. Most egy

nyugdíjas otthonban vezeti a konyhát és az éttermet. Igen előkelő, drága hely. Szereti a munkahelyet és a céget. Házat is vett. Három szintes sorház (itt „townhouse”-nak, városi háznak hívják, jobban hangzik mint a sorház). Három hálószoba és két fürdőszoba van a harmadik szinten; egy mosdószoba, szép konyha és egy nagy nappali a második szinten; nagy családi szoba a földszinten; központi fűtés és hűtés. $ 100.000 került és harminc éves kölcsöne van 7,5%-ra. Most aztán tudja, hogy miért dolgozik.

Erzsike 21éeves lesz márciusban. Harmadikos egyetemista. Orvosnak készül. Jól tanul és ezért reméljük, hogy majd felveszik az orvosi iskolába. Először azonban négy éves tudományos (biológus) oklevelet kell neki megszerezni. Az orvosi iskola és a kórházi gyakorlat hat éves. Bizony 28 éves lesz mikor orvos lesz.

Az idei nyáron és ősszel végre nem voltunk lekötve és tudtunk utazni.

Szeptember végen egy igen szép hetet töltöttünk Hawaiiban, ebben a trópusi paradicsomban, Edivel, a feleségével Liszaval és Józska gyerekkel. Három szigetre vitt el bennünket a túra. Öt csillagos szállodákban szálltunk meg, nagyszerű volt az ellátás és sokat láttunk, fürödtünk a Csendes Óceánba. Ott rengeteg a japán turista, közel van aránylag Japánhoz. Így aztán minden szállodában, nagyobb üzletekben két nyelvet beszelnek és az utasítások angolul és japánul vannak kiírva mindenfele. Jobb is, mert bizony a fő ipar a turista szolgálat ott. Termelnek ananászt, kávét, de nincs semmi ipar és semmi nyersanyag, csak amit termeszteni tudnak. Hawaii hét szigetből áll, mind vulkanikus eredetű, aránylag fiatal szigetek, és mivel sohasem voltak kötve egy kontinenshez, még madarak és állatok sem lennének ott, ha a bevándorlók nem hozták volna be őket. A baj csak az, hogy 8000 kilométerre van innet, a repülő út 13 órába került. Visszafele négy napra San Diegoban, California déli végén álltunk meg. Egy igen szép város. A spanyolok az 1600-s évek elején alapították meg. Ott is sok magyar van. A városi park nemzetközi részén az ottani magyaroknak is van egy kis kiállítása. A városi múzeumba a Romanof cári család ékszere volt kiállítva. A népek hosszú sorban álltak, három négy órát vártak, hogy bemehessenek és $14 belépődíjat fizettek. Hát megáll az ész.

November elején meg elmentünk Bermudába, ami 1200 kilométerre van innet. Grace és én négy napot töltöttünk ott. Az időjárás jó volt, fürödni tudtunk, és sok rum „swizzle”-t ittunk. Bermuda Angliához tartozik, de a pénzük a bermudai dollár, az USA dollárra van értékelve és a szigeten az amerikai dollárt használjak a bermudai dollár mellett. 1610-ben szállták meg az angolok, és azóta mindig egy angol kikötő volt. Persze voltak rabszolgák és így aztán ott is vannak feketék és mindenféle más népség Európából. Vasárnap portugál misét hallgattunk. A főipar a pénzügy és az amerikai turista forgalom. Rengeteg internacionális bank van. A keleti részéről Amerikának a népség rendszeresen megy Bermudába vásárolni. Nagyon szép dolgokat, kötött árut, ékszert, porcelánt, borárut lehet ott aránylag olcsón kapni. Rengeteg Herendi porcelán van az üzletekben. Láttam új mintákat, amit idáig sehol sem láttam. Most aztán nem megyünk sehova sem áprilisig.

Hat a világ nálunk így megyen.

Az egész évben figyeltem a forintot. Amikor otthon voltam februárban, 150 forint volt egy dollár. Igen hamarosan felment 195-re. Érdekesen, 195-nél

maradt legalább öt hónapig. A márka is közben meggyengült, gondolom ezért nem rosszabbodott a forint. Most aztán, hétfőn 200 forint volt a dollár.
Úgy látszik, megint elkezdett romlani. A japán yen is nagyon romlott. Két-három éve, a dollár 90, 95 yen volt. Ma meg 128 yen volt a dollár. A szakértők mondják, hogy Amerikában jól megy a közgazdaság. Infláció 3% alatt van, még deflációról is beszélnek jövőre. Munkanélküliség 5% alatt van, nagy a kereslet szakmunkásért és programozókért. Közben meg a személyi kereset csak 2-2,5 %-al nőtt. Az elmúlt négy hónapban az amerikai tőzsde azonban igen rosszul működött. A szakértők szerint a részvények ara több volt mint az igazi értékük, és a tőzsde esett sokat. Nekünk is igen nagy volt a „papír” veszteségünk. Most azonban jobban viselkedik a piac, a részvények ára megy fel, legtöbb elérte a májusi árszínvonalat. Remélem, hogy megint 10-12 %-os évi emelkedésre számíthatok. Ha ez így lesz, lehet vakációzni. A gazdasági problémák Ázsiában és Oroszországban persze igen befolyásolja a helyzetet itt. Remélem a japánok, a koreaiak megjavítják a helyzetüket és Oroszországot nem kell kisegíteni minden évben.

Az újság most rendszeresen jelenti a budapesti időjárást. Úgy látszik, odahaza október második fele igen hideg volt. Gondolom a krizantenumok megfagytak, ha kint voltak. November enyhébb de sokat esik. Itt először fagyott november közepén. A begóniák virágoztak egészen eddig. Most persze megfagytak és ki kellett húzni őket. Az időjárás most enyhébb, de péntekre havat jósolnak. Persze a hegyben már volt hó, és sokszor fagyott.

Grace és a lányai igen el vannak foglalva a karácsonyi ajándékozással. Már szeptemberben elkezdték a vásárlást, de még minding nem fejezték be. Grace csomagol minden hétvégén, és én nem tudom, hogy hol raktározzam a csomagokat. Iluskával megyek New Yorkba 13-án megvenni a magyar finomságokat. Remélem a magyar hentesek még mindig megvannak. Karácsonyra sal is lesz. Már csináltam és igen jó volt. Lesz kicsontozott füstölt pulyka mell, pörkült, virsli, hurka. A család, a barátok és a szomszédok mind számítanak rám, hogy legyen jó enni való. Még van három üveg hat puttonyos aszúm is, ami nagyon ízlik különösen a fehérnépségnek.

Mielőtt elfelejtem, most meg a margarin került a káros listára. A „szakértők” állítják, 80.000 ápolónőt vizsgáltak meg, és hogy akik margarint használtak, a lehetségük a szívbetegségre igen megnagyobbodott. Most azt mondják, hogy a vaj is jobb mint a margarine. Úgy látszik, hogy a hidrogénezett, megkeményített olajok nem jók, vérelmeszesedést okoznak. A gyógynövények itt mindig divatosabbak lesznek és a „holistic”, az egész személy kezelése, amit a tradicionális kínai orvosok gyakorolnak, terjed és hamarosan el lesz ismerve, mint egy változó kezelés. „Accupuncture”, tűszúrás kezelés elterjedt és ismerek embereket, amit ez meggyógyított allergiától és mindenféle bajtól, amiket modern orvosság nem tudott kúrálni.

Reméljük egészségesek és az egész Czeglédy család jól van. Várjuk a levelet.

Philadelphia, December 3. 1997
Sok szeretettel:
Grace és Géza