Előléptetés, háborús beszámoló

HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM
REHABILITÁCIÓS BIZOTTSÁGA 21/148/1990 számú példány


Czeglédy Gyula
(1910. Gerencsér Gizella)

Szombathely
Balogh Gy. u. 15.
9700


Tisztelt Czeglédy Úr!

Örömmel tudatom, hogy a Magyar Honvédségnél folyó rehabilitáció keretében javaslatot tettünk az Ön előléptetésére.

A Honvédelmi Miniszter úr a javaslatot elfogadta és a 47/1993. számú parancsában előléptette

SZÁZADOSSÁ

Ez a dokumentum a Hadkiegészítő Parancsnokságon a rendfokozat igazolására szolgál.

Budapest, 1993. június 30-án.
Tisztelettel:
(Szőke László)
elnök



VAS NÉPE
1998. január 29. CSÜTÖRTÖK

Háborús beszámoló a HEMO-ban


A Honvéd Hagyományőrző Egyesület Vas megyei szervezete pénteken délután három órai kezdettel tartja havi összejövetelét a HEMO-ban. Czeglédy Gyula nyugalmazott iskolaigazgató második világháborús visszaemlékezéseit hallgathatják meg a résztvevők.

Élménybeszámoló

Szombathely, 1998. jan. 30.
Kézcsókom a Hölgyeknek. Üdvözlet az Uraknak!

Kedves Hölgyeim és Uraim! Kérem szíves türelmüket, hogy hallgassák meg az élménybeszámolómat, Kőszegtől, Brjansz-erdő, Kurszk, Belgorod a doni-kanyar, a 7. hadosztályig.
Mindenkinek volt és van élménye jó, rossz, kellemetlen, örvendetes, én most a egyik háborús élményét szeretnem összeráncolva Önök elé teríteni, annak a maga valóságában.
Elnézést kérek, hogy puskázok, papírt szorongatok a kezembe, de a villamos és a vonat vasból van és mégis építenek neki vasból utipályát, én pedig csak sárból és napsugárból vagyok összegyúrva, hogyne kellene valami segítség a mondanivalómhoz, már csak azért is, hogy nehogy elkalandozzak, időt ne veszítsek.
Hát akkor kezdődjön a tényleges élménybeszámoló. Ekkor írtak 1942. szept. vége amikor jött a behívó, Alsószelestén voltam kántortanító. „Kinek nincs messze az élethatára, nem előre szeret nézni, hanem hátra.” A behívó szerint Kőszegen kell jelentkeznem az ottani katonai zlj.pk.-nál. Megérkeztem, egy alezredes úr fogadott /úgy emlékszem Szabó volt a neve/ és a következőket tálalja elém:
Itt van egy „fegyenc század” 165 fővel, ez ideig Agyagási fhdgy volt a pk. én leszek az utódja. Pár hetes kiképzés után mint század pk. kiviszem őket a Don kanyarba, a 7. hadosztályhoz...
Egy kicsikét megkábultam arra a szóra hogy „fegyenc század” ez a név sohasem volt behízelgő a jámbor civil társadalom előtt, mert kiket is szoktak fegyenceknek hívni? Akik vétkeztek a törvény ellen, loptak, csaltak, betörtek gyilkoltak, sikkasztottak, hazudtak börtönben zárva tartják őket... de hát mi közöm van nekem az ilyenfajta emberekhez? Csíkos ruhába fognak engem is bujtatni? Ez a név nem tetszik nekem...
„Anyám én nem ilyen lovat akartam.”
Hat akkor ezek nem katonák?... ha pedig katonák, akkor miért nevezik őket fegyenceknek? Miért mondják, hogy fegyenc század?...
Csak-csak nyomta bögyömet, végtére mi ez? Végeredményben hát akkor miről is van itt szó? Fegyencek és katonák...

Mikor látta rajtam az alezredes úr, hogy zavaros előttem a megbízatásom, ekkor kezdte magyarázni a tényállást, mely szerint a következőket tartalmazta.
1942-ről van szó, a kormány adott ki egy olyan rendelkezést, hogy azok akik a jelenben börtön, vagy fegyházban törlesztik a büntetésüket, mint elitéltek, ha vállalják önként a „doni” frontot, a tűzvonalat ezeket itt gyűjtik össze Kőszegen a laktanyában, a jelenben Agyagási fhdgy a pk.-uk. Még egy sorköteles, vagy tartalékos katonákból álló században is nagyon sok negatívum fordul elő, nem lesz könnyű velük sem együtt lenni. Hát akkor ez a század akik vasrács mögül, kibli mellől, a börtön cellákból verbuválódtak össze... hogyan kell majd velük szót érteni, békés kiképzésben részesíteni?
Forrósodott az agyam, hogyan fogom ezt a feladatot eredményesen, sikeresen betölteni??? Fegyencek. Tele vagyok megválaszolatlan kérdéssel. Rendes századot már vezettem, de fegyenc szdt. még nem..
Jó-jó, hát itt majd valamit tenni kell...
Nincs ennek tanterve, tanmenete, irodalma, hogy hogyan kell egy ilyen összetételű vagányokat kezelni??
Gárdonyi a pedagógusoknak adott a testamentumában egy örök időkre szóló útmutatást, amely így szól:

„Mikor először lépsz az iskolába, legyen arcodon Jézus nyájassága...
Szólítsd köréd a kisdedeket és simogasd meg fejecskéjüket… Ha látsz közöttük rútat, éhezőt, csúnyát, rongyosat, gyermeki arccal búbánatosat, ismerd meg benne a korán szenvedőt, öleld magadhoz és simogasd meg őt...”
Na jó ezek iskolás kis nebulók, de íme ezek felnőttek, mégpedig a javából, mit fogok majd elsőben mondani nekik, szépet, kedveset, hogy megnyerjem a bizalmukat.
Jelentik, felsorakozott a század az udvaron.
Lemegyünk az udvarra. Agyagási fhdgy. Vezényel: Fegyencszázad puskával tisztelegj! Jobbra nézz! Agyagási fhdgy mondja: a fegyencszázadot 165 fővel átadom... Köszönöm!… A puskásszázadot átvettem... Vigyázz! Pihenj!...
Na most mondom a következőket:
A mondanivalómat barátságosan mondom... 165 honvéd, tiszthelyettesek, tisztesek. Üdvözlöm a puskáshonvéd századot,... most pedig ettől a perctől fogva meg ne halljam, hogy valaki önöket fegyenceknek nevezzék meg... Önök M. Kir. honv. katonai ruhában katonák... honvédek és nem fegyencek... Megértette mindenki??...
E szavak hatása óriási örömet keltett a lelkükben, lehetett látni az örömet a csillogó szemükben... és bizony hálával is fizettek a későbbi időkben...

Ha nem is tudtam fizikailag magamhoz ölelni őket, de szavaimmal valami igen nagy melegséget, lelki egyensúlyt szerezhettem a lelkükben, mert lett rá mód és alkalom, hogy ezt nekem emberséggel viszonozzák, viszonozták, a harci mozzanatokban.
Itt éreztem, hogy valami kedveset kellene ezeknek a lelki sérülteknek mondani és igaza volt Lincolnnak, aki majd 100 évvel ezelőtt mondotta, mely szerint több legyet foghatsz egyetlen csöpp mézzel, mint egy akó epével.
Megindult a kiképzés, elbeszélgetés egyenként, miért került a börtönbe? Hány évet kapott? Mi van a családdal? Miből élnek?... a feleség, a gyerekek. Nagy megértéssel hallgattam mondanivalójukat, sajnos segíteni nem tudok... de igen jólesett nekik, hogy panaszaikat elmondhattak nekem... Kitárult előttem a lelkiviláguk és őszinte vallomással beszéltek tetteikről.
Eszembe jutott az a régi közmondás:
Ha mézet akarsz gyűjteni, ne rúgd fel a méhkast!
Elbeszélgetés folyamán rajzolódott ki előttem a század honvédjeinek a múltja. Kikből is állott ez a század?...
Volt közöttük:
betörő, bankrabló, páncélszekrény nyitogató, trezor szakszerű nyitogatója, pénzhamisító, embergyilkos, házasság szédelgető, hogyan csapolták meg a gazdag Schwarz bácsit 30.000 ezer forint erejéig... autó lopó... a kőszegi Királyvölgy hétvégi házakat kibelezték... nekem megmutatták hova rejtették el a szajrét. Dani a trezornyitó doktora... repülőt akartak lopni a szombathelyi reptérről... az éles töltényeket vaktölténnyel cserélték ki... és még sokfajta elemből tevődött össze ez a század...
Érdekes, ahogyan itt elbeszélgettem velük, nem tekintették magukat rossz embernek... ugyanolyan embernek tekintik magukat, mint Ön, vagy én...
A bűnös mindenkit hibáztat, csak magát nem, mindezek tudtával mit is tehetnél? Olvastam egykor a szélről és a napról egy mesét… Azon vitatkoztak melyikük erősebb?...
Az országúton ballagott egy ember, nagykabát volt rajta, és azt mondotta a szél... az lesz az erősebb, aki előbb le tudja dobatni magáról a kabátot...
Na jó... a napocska elbújt a felhő mögé… A szél erőlködött, viharzott, a vándor mind jobban magához ölelte a kabátot, erőlködött, de sikertelen maradt erőlködése, viharzása... Feladta a küzdelmet...
Előbujt a napocska... rámosolygott a vándorra, a napocska mindjobban sugározta rá a melegét, a vándor már izzadni kezdett, kigombolta a kabátját, majd levetette...
A nap azt mondotta a szélnek:
Látod kedvességgel, jó szándékkal, baráti közeledéssel könnyebben rá lehet venni az embereket nézetük megváltoztatására, mint viharral, erőszakkal.
Itt érvényesül Lincoln mondása:
Egy csepp mézzel több legyet foghatsz, mint egy akó epével...

Érdekes a bűnös mindenkit hibáztat, csak magát nem.
Nem hiszek abban, hogy akadnak közöttük eleve rosszak, gonoszak, gonosznak születettek, szerintem velünk és általunk lettek azzá, amivé váltak.
Nem ártana nekünk, szülőknek magunkba nézni és megpróbálni az efféle ügyekhez vezető szálakat kibogozni, megpiszkálni megkaparni a felszínt.
Meggyőződésem, hogy kellő mélységben megtaláljuk a bajok gyökerét, maga életében, múltjában és jelenében.
Okoskodnak mentegetőznek, elmagyarázzák miért feszítették fel a páncélszekrényt, miért csapolták meg Schwarz pacsit 30.000 forinttal, miért húzta meg a pisztoly ravaszát az adott helyen és időben... Legtöbbször valamiféle ésszerű okfejtéssel igazolni próbáljak társadalmi ellenes cselekedeteiket és szentül megvannak győződve, hogy egyáltalán nem szabadott volna bebörtönözni őket...
Crowley amerikai kétpisztolyos bandita hogyan látta önmagát.
Azt mondotta: „A kabátom alatt egy megfáradt szív dobog, de egy jó ember szíve, aki senkinek sem tudna ártani.” Azt mondotta: „Azért ítéltek el mert embert öltem??? Nem.” „Azért ítéltek el, mert védekeztem.” Úgy érezte hogy ártatlan. Többszörös gyilkos volt, villamosszékben végezték ki.
Amikor megtudtam, hogy kikkel kell majd heteket, hónapokat együtt eltölteni, egymás mellett élni, feltettem magamban azt a kérdést:
Úristen: hiszen én is a harctérre megyek, ott pedig lőnek…
Elfogadnak-e???
Befogadnak-e???
Itt nem számit ezeknek a vagányoknak, hogy kinek mennyi aranyos csillag van a gallérján, mennyi ragyog a zubbonyán…
Ők másképpen gondolkodnak, másképpen mérlegelik az embert, a velük foglalkozó tisztet…
Itt a latin mondásnak kell érvényesülni
„Primus inter pares” – az első az egyenlők között...
Még emlékszem arra a nótára... Lédererné mi van a kosárban?... Kodelkának keze meg a lába… száz szokolért Dunába dobom én...
Mi nekik egy ember?... annak élete???
Itt csak a nap és a szél meséjének a tanulságára építhetem fel az együttlétünket... Több legyet foghatsz egy csepp mézzel, mint egy akó epével, dühvel, gorombasággal...
Ne ítélj, hogy ne ítéltessél...
A kritika hajszolta öngyilkosságba Chattartent az angol írót, majd volt rá példa a magyar költők, írók sorában is, akik a rossz kritika miatt letettek a lantjukat, pennájukat…
Ahelyett, hogy elítéljük az embereket, próbáljuk megérteni őket, próbáljuk kideríteni, hogy amit tettek miért tették.
Ne ítéljünk azonnal.

Maga az Úristen sem akar előbb ítéletet mondani az emberek felett, majd csak a világítélet napján... Hát akkor miért akarunk pálcát törni nyomban valaki felett?... Közben megfigyeltem a századot, ki a vezérkos közöttük, kit tartanak tekintélynek a maguk módján??? :E volt a „Dani” a Nemzeti Bank hivatalos trezor nyitogatója... mert elítélte azt, aki úgy feszítette fel a páncélszekrényt...
„Mire szomjúhoznak az emberek?...
A mosolyra”
mert senkinek nincs annyira szüksége a mosolyra, mint annak, aki mosolyogni...
Az emberi természet lényege az elismerés utáni sóvárgás..
A mosoly semmibe sem kerül, de sokat ad...
Gazdagabbá teszi azokat, akik kapjak, és mégsem lesznek szegényebbek azok, akik adják, boldoggá teszi az otthont, táplálja a jóakaratot, az üzleti életben növeli a barátságot, növeli a forgalmat...
Mi kell még?
Nyugalom a megfáradtnak… napfény a csüggedőnek, világosság a szomorkodónak és a természet a legjobb orvossága a bajok ellen…
Van egy bölcsesség: Légy okosabb a másiknál, ha lehet... de meg ne mondd neki...
Bírálni nem szabad őket, mert a bírálat legtöbbször hiábavaló… mert a másikat védelmező állásba szorítja és arra kényszeríti, hogy igazolja magát...
A bírálat sokszor veszélyes, főleg ha rosszakaratú, mert megsebzi az ember büszkeségét, megsérti az önbecsülést és felkelti a méltatlankodást.
Bírálattal nem tudunk mélyreható változásokat elérni, gyakran az ellenkező célt érünk el velük.
A rosszindulatú bírálattal lett öngyilkos a kiváló angol költő...
Selye János a nagy pszichológus mondotta:
„Amennyire szomjúhozzuk az elismerést, annyira rettegünk a bírálattól.”
Egyetlen mód, mellyel rávehetek valakit arra, hogy bármit megtegyen, ha megadom neki amit kíván: Mik ezek?...
l., Egészséget és hosszú életet
2., Élelmet
3., Jó alvást
4., Pénzt és azokat a dolgokat, amelyek pénzen megszerezhetők
5., Túlvilági életet,
6., Szexuális örömöket
7., Gyermekei jólétét.
8., Saját személye fontosságának az érzését, elismerését.

Indulás Kőszegről. Berakodás... kb. 1942. nov. eleje megkönnyebbült Kőszeg városa, amikor megtudta, hogy a fegyenc század indul a frontra... Amikor vonultunk ki az állomásra, a templom előtt haladva, valaki meghúzta a harangokat... lélekharang volt?...
A lányok sokasága kísért ki bennünket az állomásra, hiszen az én katonáimnak itt is akadt vigasztalója... Minden a legnagyobb rendben folyt le... kimentünk az állomásra... már ott voltak a marha kocsik... beszállásoltuk magunkat, búcsúzkodás... indul a szerelvény az ismeretlenség honába... integetés.... de mi lesz azzal a sok szajréval ott a pajtában…???
Megy a vonat...
Nappalokat felváltják az éjszakák, megyünk, megyünk, hova????
Később láttam, hogy a mozdony előtt három teherkocsi /nyitott/ vannak kocsik megrakva kaviccsal, homokkal... esetleges akna robbanás ellen van...
Háromféle aknát használtak az oroszok:
a., húzó akna /a mozdony, vagy a kocsik beleakadnak az aknába és kb. 20-30 métert húzza és akkor robban fel, csinálja a nagy pusztulást
b., vonó akna
c., villamosgyújtó akna
Közben sűrű erdőn át megy a vonat, gyönyörű holdvilágos iccaka van... én ülök a mozdony után lévő személykocsiban… egyszer csak a vonatablakot lövés éri... hiszen itt lőnek már... itt van a partizán fészek... később tudtam meg... ez a brjanszki erdő, a vonat lépésben halad, valószínű a mozdonyt is lőtték... én erre leszállok a kocsiból... és várom, hogy mikorra ér elém az én századom vagonjai, igen ám közben a vonat jobban megindult... jaj-jaj... valahogyan felúszok az ütközőkre… ott van kapaszkodó... hideg van, megy a vonat... nincsen kesztyűm... egy kis zubbony van rajtam... didergek, zsibbadok... mindjárt a kerekek közé esem... itt lelem halálom, a vonatkerekei fasértot csinál belőlem... minden erőm elfogyott, itt a vég... és isteni szerencse a vonatot valószínű ismét lőtték... lehetett hallani puskaropogást... ismét lépésre váltott... nagy nehezen levánszorgok... várom az én századom kocsijait... Megzörgetem a vagon oldalát... kinéznek a katonáim... kérdezik, mi van?... mesélem nekik... leugrálnak, majd felsegítenek a vagonba… szalmára fektetnek, körül fognak, mint a Betlehemen a kis Jézusra rálehelnek… borzalmas éjszaka, közben lövik a vagonunkat... erősen hasra vágódunk… rést nyitnak a vagon ajtón és ahol látták lövési fényt, oda céloztak a katonák..
Elneveztem a vagont:
ÉLŐK KOPORSÓJA
Csatolom Farkas Kálmán kollégámnak a brjanszki partizán robbanását...