ORTUTAY GYUTLA

1910-1978

Fájdalommal tudatjuk, hogy hosszú súlyos betegség után, szerdán, 68 éves korában elhunyt Ortutay Gyula akadémikus, országgyűlési képviselő, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnöke, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat elnöke, az MTA Néprajzi Kutató Csoportjának Igazgatója. Temetéséről később intézkednek.
A NÉPKÖZTÁRSASÁG ELNÖKI TANÁCSA,
A HAZAFIAS NÉPFRONT ORSZÁGOS TANÁCSA,
A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA

Néhány hónapja még láthattuk vidámnak, igazságtevőnek a Televízió „Tojáspatkoló” című néprajzi vetélkedőjén, mint a zsűri elnökét, aki láthatóan nagyon örült, mennyi fiatal tesz tanúságot a magyar néprajz ismeretéről. A magyar néprajz kutatása volt a legfőbb életműve és szenvedélye.
Filozófusnak készült. Amikor Solymossy Sándor előadásait kezdte hallgatni a magyar népdalok strófaszerkezetéről, akkor érlelődött meg benne a felismerés: a magyar nép életrajza érdekli igazán, mégpedig közvetlen közelségben, személyesen találkozva e tudomány tárgyával: a paraszti világgal. Innen pedig egyenes út vezetett a forradalmi gondolkodásig: a magyar valóság megismerése és feltárása nemcsak tudományos, hanem politikai feladat is. A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának határozott programja volt a magyar valóság felkutatása a két háború között, s e társaság , egyik szervezője, tevékeny részese az ifjú néprajztudós: Ortutay Gyula.
Egyszerű lenne azt mondani: Ortutay Gyula etnográfus. De ő nemcsak tudós volt. a felszabadulástól kezdve kulturális életünk számos területén sokoldalú szervezőként, az oktatás, a tudomány, a művészeti élet vezető posztjain tevékenykedett. 1947-től 1950-ig vallás- és közoktatási miniszter. Később az ELTE rektor, majd a Hazafias Népfront főtitkára. Az Elnöki Tanács tagja, országgyűlési képviselő.
Nagyon büszke volt arra, hogy kétszer kapta meg a Baumgarten-díjat, de élete fő művének a néprajzi akadémiai kutató intézet megszervezését, s az ebben az intézetben összeállított nagy néprajzi és folklórlexikon megjelenését tartotta. Fiatalon érkezett hozzá a siker: huszonnyolc éves volt, amikor megjelent a Székelynépballadák kötete, amely nagyon hamarkiadást ért meg.
Jószemű, gondos pedagógus is volt Ortutay Gyula. A néprajztudosók új nemzedéke nőtt fel mellette, kiknek nemcsak tudományos tevékenységét, hanem pályáját is egyengette. Mégis, mintha megszámlálhatatlan munkaterülete közül egyik legkedvesebb feladata a szabad Magyar Rádió igazgatása lett volna. Ha erről beszélt, miként találkozott a romos pesti utcán Kodály Zoltánnal és Zilahy Lajossal, akiket azonnal munkatársául szegődtetett, a pionírok ifjú mosolya ragyogott arcán. Valóban volt benne valami a felfedezők örök ifjúságából, kíváncsi, mindig vidám, könnyed romantikájából. Valahogy úgy lehet, hogy ezernyi dolga, feladata, hivatala sem pusztán a tettvágy eredménye volt, ugyanannyira sarkallta az élet teljes birtokbavételének vágya.
Ortutay Gyula forradalmas lélek volt. Annak a fogyatkozó nemzedéknek kiemelkedő egyénisége, aki választotta bár a tudomány vagy a művészet világát egyéni boldogulása színteréül, minden személyes törekvését a nemzet szolgálatába állította. Nem tudott másképp gondolkodni, csak úgy, mint vagy kortársa, Veress Péter: népben, nemzetben.
Szinte élete összegezéseként írta: „Évek! Úgy teltek el, mint egy forró, pihenéstelen, gazdag, fájdalmas, örvendező nap. Ha lehetne, szívesen kezdeném újra. Kemény, viharzó, boldog idő.”
Ez a fájdalmas és örvendező nap 1978. március 23-án ellobbant, – de ízzó fénye tovább világít népünk szolgálatának útján.