 |
    |
 |
1997. nov. 1-től dec. 6-ig 1997. nov. 1. Attila nagyon összetett lelki alkattal telítődött gyerek, nem lehet az átlaghoz csatolni, mindig tartogat valami pluszt az mindennapiság mellett, végtelenül tud kedves, megtisztelő magatartást nyújtani a közvetlen környezetének, nem igen tűri el ha valaki mellette próbál is felébe emelkedni nem bírja az alsóbbrendűséget, de sokszor a mellérendeltség is elviselhetetlen számára, néha ebből akadnak baráti villongások, de vannak akik éppen ezt a különbséget becsülik benne. Szóval elérkezett a vizitelésnek a napja. Még élénken előttem van az a mozzanat, amikor elsőben a Zsó édesanyjánál tettünk látogatást, s most ez a kettőskép hogyan áll össze? Katonáéknál használtunk köd gyertyát, amikor az ellenség és a mi vonalunk közt meggyújtotta a ködgyertyát, óriási felhőréteg lepte be a terepet, az ellenség teljesen elvesztette a beláthatóságot, mi is lehet a földi felhők mögött? Szóval valami családi ködgyertya gomolygó ködében éreztem magam, jó-jó van már anyja ennek az ágyban fekvő nőszemélynek... de még mi is van a háttérben? Ez volt titokzatos, csak tán évek teltével kezdett eloszlani a ködösítés gomolygó füstje, és tudtuk meg mindazokat, amik előttünk teljesen el voltak ködösítve, /volt e férje Mártinak?/ ki volt az apja? Milyen származású? Pártnak oszlopos tagja e? Tele zsákbamacskákkal a jelen és főleg a jövő. Mivel Attila lehúzta a zsalugáterjait, így mi csak tapogatóztunk a sötétben, nem tudtunk meg senkiről, semmit. Mivel nem én nősültem, gondolván a fiamnak már van némi házassági ismeretei, hiszen egy házassága már volt, tán tanult is belőle valamit, így nem teljes tapasztalat nélkül ugrik fejest az új házasság labirintusába... soha nem beszélt arról, hogy egy nő már hónapokkal eltelve ágyastársa lett, nő és ki ez a nő?... mintha ködgyertya lepte volna el köztünk való társalgásnak a mezejét, semmit semmiről nem tudunk. Ilyen előzmények után megyünk Malom utcába, az ágyastárs anyjához, azaz az otthonukba. Azt gondoltam, hogy a Zsó után nem forr ily hamar összes a lelkimarcangolt emlék, emlékezés... e ahogyan írtam már, az idő múlásával minden seb beheged. Megyünk. Megérkeztünk egy emeletes házhoz, fel az emeletre, majd csöngetés, ajtónyílás, az ajtónyitó küllemileg nagyon összhangzatos női személy... Márti anyja... Piroska, később mint „Kontyos becenévre hallgató” kedves fogadtatás után, megyünk beljebb, előszoba... majd utána még három szoba... rend, tisztaság, otthoni melegség, és ekkor jutott eszembe Zsónak az otthon puritán külsejű szobácskái, az első körültekintés után jó volt a látottaknak a harmóniája, jóval magasabb szintet mutattak Zsóéknál talált szegénység után, jó hatással volt ránk a pillanatnyi szemléletnek a kielégítettsége, van valami plusz, van valami ami adott valami betöltött örömet, na tán mégis csak jó helyen tapogat az én fiam... van anyós, él a nagymama, nagypapa, van egy lánytestvér, négyen laknak együtt látszólag kiegyensúlyozott földi jólétben. Majd következett a csevegés, evés, ivás... úgy ahogyan ilyen helyzetben szokás volt, és azt az érzetet sugallta a látogatásból eredt következtetés, na talán jó helyen kopogtatott a fiam, tán megtalálja lelkének a megnyugtató harmóniáját... Igen kellemes csevegés mellett a szobák berendezése is igazi jó polgári életnek a tanújelét mutogatták, végeredményben az elhalt férj rendőr őrnagyi rangban élt... A nagyapa Borsits Sándor aki 1901-1981 élt. Nem tudom hogy mikor tudtuk meg hogy rendőr volt valaha... na ez nem jó a káderlapon, de többet nem tudtunk meg róla. Szóval, a csendőr szó is már ebben a kommunista rendszerben óriási fekete mumus, Sándor bácsi egyébként nagyon kellemes ember volt, úgy a felesége is Borsits Sándorné, szül: Puskás Mária 1903-1978, alacsony, jó beszédes, húsos asszony volt aki a háztartásnak vezetője volt, mert a Kontyos üzemben dolgozott, könnyű beosztásban, az orvos mellett, a rendelőben ténykedett, nem volt nehéz munkában, hiszen a férje után rendőrőrn. kommunista, na és még amit csak később tudtunk meg zsidó, mennyi, de mennyi érdem ebben a rezsimben, csak jó és könnyű munkakörben dolgozhat egy ilyen jól befutó kádernak a felesége. Ezt a Kontyos fenékig ki is merítette, semminemű képzettsége nem volt, tán érettségije??? Na majd ezt a vizitelést, hamarosan követte a fordítottja, hát nálunk is kell vizitelni Márti pereputtyának, Kontyos, az anyja, nagymama, nagypapa, Ildi a nővére... Meg is történt a vizitelés... minden rendben folyt le, ellenben nagyon furcsálltam, hogy a Kontyos nagyon szűkszavú, nem beszélget, valami erőltetett fanyar mosoly lebeg az ajkán, nincs véleményezése semmiről... majdnem úgy néz ki a dolog, ha nem szóltál volna, bölcs maradtál volna... Hát a Kontyos bölcs maradt, mert bizony nem volt semmiről sem témája... általános, semmitmondó, üres csevegéssel tellett a vizitelésnek percei, órái... S ezzel, megtörtént a megismerésnek külsőleges formái. Álltunk mint a szamár a hegytetőn, anyuval teljesen némák lettünk, nem tudtunk állást foglalni, se pozitívan, se negatívan. Na annyit el kell mondani, hogy a látottak után nagyobb jobblétet keltettek fel bennünk, mint Zsóéknál, de ez nem minden még... Itt főképpen Attilának kell döntenie, ő nősül ismét... neki kell röntgenszemekkel figyelni az új környezetben, ami az amivel egyet ért, vagy esetleg van valami más kezdeményezése. Hát tudod kedves barátom, mint a regény úgy ontja a meglepetéseket. Úgy vagyunk, mint a bemeszelt freskókkal, képekkel,- ugyanis a kastélyokban templomokban valaha amikor közeledett az ellenség, hogy megmentsék a drága művészi értékeket, hát fogták a meszelőt, és jó vastagon átmeszelték a falakat, az értékes freskók, festmények pedig szép csendesen a rámeszelt mész alatt szépen meghúzódva, várt a sorsára. Amikor az ellenség elfoglalta a várakat, templomokat, kastélyokat, nem találta a képeket, minden fehér volt… nem lettek az értékek a pusztító barbároknak prédái... és ezek a művészi alkotások évtizedekig, vagy tán évszázadokig megbújtak a mész alatt. 1997. nov. 9. Igen, sokszor ezek a bemeszelt falak amikor kezdik őket kapargatni, a felső meszes réteget eltávolítani, nagyon sokszor nagy meglepetés éri a kapargálókat, óriási kincsek jutnak napvilágra, amiket aztán a régészek, történészek próbálják megírni a történeti hátterüket. Hát szóval megtörténtek a bemutatkozások mikor: 19… Mindenképpen nem volt kivetni való ez ideig semmi, vagy tán megvetni... mert minden olyan megrendezetten, színpadiasan folyt egybe... Márti, mint a jövendő menyünk... Attilának második felesége lesz majd... abban a hiedelemben voltunk, nem mi nősülünk, Attila lesz a szenvedő, vagy élvezője az elhatározásának... nem is avatkoztunk bele Attila gondolati körébe... ha úgy látja... ahogyan megvagyon írva a nagykönyvben, ha úgy van benne hogy ez egy sikeres házasság, kiegyensúlyozott boldog jövő, akkor mi pedig hiába próbáljuk az ellenkezőjéről meggyőzni... ha pedig úgy vagyon megírva, hogy ez egy boldogtalan, szerencsétlen földi poklokat teremtő házasság lesz, akkor pedig hiába akarjuk az ellenkezőjéről meggyőzni... Jöjjön aminek jönni kell, legfeljebb tán ami mindig előttem volt, hogy Zsóval való frigyre lépése óriási földi szerelemből csirázott ki és szökött szárba... hogy most már mindezt elfelejtette, vagy tán Martival való házasságra való lépésben lát egy kis kiutat a boldogabb jövőjére nézve... mindenképpen engedtük a szabad utat sem mellette sem ellene nem gördítettünk akadályt. Nem tudom, hogy már hány hónapi vadházasságban élve, mert közben mégis csak megtudtuk, hogy Márti sürgeti a házasság megkötését... amit Attila nem igen támogatott, így hónapok teltek el, mire mégis beérett Attilában is jó, akkor legyen ebből házasság... így mentünk a házasságkötési terembe: mikor is volt?... 19… Márti mint nő, kellemes és megnyerő külsővel rendelkezett, hogy aztán mi lakik benne, /mi van a bemeszelt falakon a mész alatt???/ Ebben az ünnepélyes időpontban természetes hogy megteltek a könnycsatornáim... miért ne, mit is rejteget a mai nap?... kellemes, szép pár állt az anyakönyvezető elé, Márti mindenben igyekezett Attila kedvébe járni, nem is volt hiány sem mosolyban, sem csókban... Márti részéről is jelen voltak a nagyszülők... majd édesanyja, nővére Ildi... Endréék is jelen voltak az esküvőn, na meg a vacsorán is. Attilában összpontosult a szentgyörgyi nagyapa Kozák István gavallérsága, bőkezűsége, mert már az, hogy Attila nagyon előkelő helyen „ISIS” hotelban rendelte meg a vacsorát... ez már magában véve bőkezűségre vall, mindenki ehetik ihatik kedvére, nincsen fukarság, zsugoriság... Hát bizony nagyon előkelő kiszolgálás mellett bőséges volt a vacsora, hogy jobban, emelkedőbb legyen a hangulat, hát egy cigánybanda is besegített a muzsikálásukkal, annyira, hogy biz odamentem a cigányprímáshoz, elkértem a hegedűt és magam álltam a cigány banda elé... húztam-húztam a szebbnél szebb nótákat... a banda pedig aláfestette, szebbé tette... A polgármesteri eskető teremben gyülekeztünk mindnyájan, majd vártuk az anyakönyvezetőt, aki lefolytatja az esketési ceremóniát, majd felteszi mind a két félnek a kérdést, akarja-e... hogy felesége, azaz férje legyen?... Ilyenkor csak egyértelmű szokott lenni a válasz: igen!! hogy aztán mi játszódik le ezekben a percekben, pillanatokban mindkét félben, ez örök titok marad... a jelenlévők arca mosolyderítéssel dúsított, mintha azt sugallná, hogy minden rendben van, Attilának mindennemű külsőség, ceremónia fárasztó, ha lehetne elhagyná mindezeket... Attila megrendelte már az esküvői vacsorát az „ISIS” hotelben... mi pedig irányt vettünk a hotel felé... Fényes terítés, cigányzene emeli az ünnep fényét... Remek ízeket tálaltak fel a pincérek... italban sem fukarkodott Attila.... majd mindjobban emelkedett a hangulat... magam is felhangolódtam, indultam a cigánybanda felé... majd a prímástól elkértem a hegedűt... a banda élére állva és már zengett is a családi nóta. Tejbe fürdik az rózsám ha felkél... több nóta is elhangzott, élvezet volt prímásnak lenni egy cigánybanda élén... nagy tetszéssel fogadták a muzsikálasomat az egybegyűltek, még a cigányprímás is gratulált a szép muzsikálásomért, hol tanultam meg ilyen igazi érzéssel magyar nótát muzsikálni?... szép volt az este. Mindenki megtelt az ünnepnek földi jóságával, ételével, italával, nótájával, Attila lerendezte a számlát, mert csak ő fizetheti ki, senki más... hogy aztán mennyit nyomott a számla az örökre titok... Attila ebben örökölte a Szentgyörgyi nagyapjának a természetét, mert ha valami jó volt, akkor az minden pénzt megér... nagyon nagy tud lenni Attila ilyenekben, tudtommal a Kontyos, az anyós /egy fillért sem adott a kiadás kiegyenlítésére, fukar, önző. Búcsú pillanatai, puszi ide, puszi oda, mindenki belőtte magát a hazavezető útra, indultunk hazafelé. Útközben találgattuk anyuval úristen, ez a gyerek most jól választott? Lesz majd neki otthona? Erre majd csak az idő hozza meg a feleletet, nem tudni mit takar a mész a falon, mi van a mész alatt?... Mindenesetre Attila nagyon fényessé tette az esküvőt, csak, az a csak... ki ez a Márti, ki szülte? Mi a környezete? Minderről semminemű adatunk nem volt, bízva abban, hogy fiunk, aki oly pedantériával megáldott, emberismerete folytán tán túllátott az ágynál... habár ott kezdődött náluk a társulás, de már volt a háta mögött egy kihúzott planéta, Zsóval való tapasztalat... erkölcsi, társadalmi, vallási, politikai nézeteknek sokszínűsége mellett miből van benne sok, vagy kevés, téves vagy igaz, képmutatás vagy valóság... óh mennyi aggodalom zuhog ilyenkor az emberben, persze ezekre a kérdésekre a felelet tán évek után érlelődnek be és lesznek láthatók, vagy orvoslók, vagy rontok. Zsákbamacska az egész élet, van benne ilyen is, olyan is, el kell viselni a megpróbáltatásoknak a nehéz perceit, órait. Arra nem vállalkozhatom, hogy teljes képet tudjak adni Attila és Márti életének folyásáról, hiszen Attila élt vele és velük, mint apa, após csak következtetni tudok egymásközti életüknek folyamatáról. Hát szóval megindult az új házassági életnek fergetege. Hogy hol dolgozott Attila? Nem a Latexben kezdte élete folyását, ide már csak később került… mert tudtommal több munkahelye volt. Mindig volt benne valami, ami nem az átlaghoz hasonlított, pl. hogy hol is dolgozott?… szokás, hogy a kapus, a bejárati őr a munka végeztével a hazatérőknek a csomagját, táskáját megnézze, nincs-e benne valami szajré, Attila egy alkalommal ezt igen megalázónak tartotta, hát ki ő, hogy a kapus az ő táskáját tapogassa, belekurkáljon, ez nem volt számára felemelő érzés, valamiképpen bántotta az önérzetét, hát nincs a munkásban akkora becsület, hogy ne lopja az üzem termékeit?... Ezért egy alkalommal, amikor ki akart lépni az üzemi nagykapun, az őr felszólította: mutassa meg a táskáját!... Erre fel az Attila így válaszolt: megnézte az üzem igazgatójának a táskáját?... Nem... válaszolta az őr... akkor az én táskámat sem fogja megnézni... erre fel kilépett az üzem nagykapuján... Attila ebben igen keményen viselkedett, de feltétlen elfogadom ezt a fellepését... Na elindult az élet, úgy tudom ekkor már… a LATEX üzemben dolgozott, itt volt állása az anyósának, Kontyosnak... valami munkakört Márti is betöltött… de nem köztisztviselő állast, hanem, valami fizikai munkakört. Ugyanis amikor Márti édesapja meghalt /1925-1969/ ekkor Marti valahol, tán Győrben tanult valami textil szakiskolában... az anyja tekintettel arra, hogy az ura meghalt, a jövedelem megcsappant, Mártit kivette az iskolából... mint munkást felvette a Latex üzembe. (…) Na minderről csak később értesültem, az együttélés évszakaiban, én ennek a súlyát jobban fel tudom mérni, mert apám, amikor édesanyám halála után 1927-ben meghalt, én akkor voltam másodikas tanítóképzős... A második házassági élet kezdetén szintén lemondott a további taníttatásomról, mondván nem fog tovább taníttatni, menjek el lakatos inasnak... Kegyetlen, szívtelen magatartásról tanúskodik apám fellépése, de az új asszonynak, kellett minden fillér, és a második asszonynak, ahogyan szokták mondani, meg a valoga is édes... (…) 1997. nov. 19. (…) Rövidebbre szabom a mondanivalómat, azaz csak kivonatosan írom le az eseményeket, mert úgy érzem „alkonyodik már a nap, minden hosszabb árnyat kap” azaz igen telnek a napjaim, az erőm, a türelmem is foszlányos lett, így csak röviden fogok a további eseményekről beszámolni, de előbb írok egy viccet. Pistike elérkezett arra az időre, hogy elsős iskolás legyen, hogy ne legyen neki minden meglepő, na meg eloszlassa a félelmet, ami ilyenkor fellépni szokott, nagyon sok gyermek előtt az iskola valami nagyon rosszat jelent, azért gondolta az édesapa, elviszi tanévnyitás előtti napokon az iskolába és ott mindent kettesben megnézegetnek, a tantermeket, a táblát, a képeket, a tanári szobát... szóval előmelegítést végez az apuka fiának, s talán lesz neki kérdezni valója... Lépésről-lépésre mindent megnézegettek, Pistinek minden nagyon tetszett, semminemű félelmet nem érzett, apuka is örült Pistiben, semminemű ellenszenv nem jött elő az iskola felől. Jól van... hazamentek... Jött a hétfő, az első nap amikor is menni kell az iskolába, tanévnyitóra… Pisti mélyen aludt hétfő reggel... apukája finoman keltegette, majd duruzsolta a fülébe... Pistike kelj fel menni kell az iskolába... Pistike bambán nézett majd felelt: hiszen már voltam… Egy keleti bölcs így nyilatkozott: nem is ember az aki életében nem ültetett fát... nem csinált gyereket és nem írt könyvet... Magamat akkor emberszámba vehetem, mert mindháromnak tettese voltam... Óriásit kanyarodva, szóval Attila itt Kukulóban, Mártival nagyon szépre varázsolták a hétvégi nyaralójukat, közben Attila épített hozzá egy nyári konyhafelét... van tűzhely, gázzal működik... majd… WC is hátra került... Megrakták a nyaralót minden jóval, ital-étel bőven... végtelenül kedves, baráti kapcsolat alakult ki a szomszédokkal egyetemben, szerették Attilát, Martit. Magam is többször kikerekeztem, és ilyenkor Mártiék finom italokkal ételekkel láttak el. Megünnepelték a május 1-jét, mindig más asszonynak állítottak májusfát... majd követte az áldomás... Endréék is közvetlen közelben laktak, nekik is lett később kis házikójuk... öröm volt az együttlét, öregedő fejemnek nagy-nagy megnyugvás volt, amikor ezt a testi lelki harmonikus életet láthattam a nyaralójukban... Feltétlen meg kell említenem a szomszédokat, akik engem is mindig nagy szeretettel fogadtak, etettek, itattak... Kik voltak a szomszédok? Frici, aki katona volt, sokoldalú ember volt... fúrt, faragott, tervezett, kellemes volt vele párbeszédet folytatni. Altiszti rendfokozatban élt. Majd következett a Jancsi, ő villanyszerelő volt valahol... nagyon tisztelt, kellemes volt vele való csevegés, mindig finom pálinkával itatott. Majd jött Feri, aki valamikor Söptén a tanácsnál dolgozott, ő már a kor szellemétől átitatva, pártosan gondolkodott, de velem szemben nagy tisztelettel viselkedett. Majd jött a Béla, nála igen keveset voltam... de Attila vele jó barátságban élt, na aztán később odatelepedett le közvetlen Attila mellé valami Zoli, katona, százados, de hamarosan őrn., majd ma pedig alezredes lett. Zoli SZU-ban végezte a katonai iskoláit, és onnan is nősült, igen kedves nőre talált, mosolygós, jó csevegő kis orosz zsenka... igen letelepedett ide, nem kívánkozik vissza a „Paradicsomba” SZU-ba... Szóval igen kellemes harmonikus élet alakult ki, s ennek a légkörnek a kialakításában a főszerepet Attila és Márti vitte. (…) Kukullói életről oldalakat lehetne írni... de mivel rövidíteni akarom az irományomat, így még csak annyit, hogy Attila még vett egy másik telket is, mondván Péter fia kertészeti szakon tanulgat, legyen egy terület, amit majd Péter fog gondozásba, kertészeti tudását itt kamatoztatja. Az álmok nem valósultak meg, mert biz az én unokám biz nem kedvelte a szakmáját itt kamatoztatni, nem kellett neki a kert és a vele járó munka. 1997. nov. 22. Arra emlékszem, hogy kb. 1976 telén a Sport palotában nagyszabású bál volt, ahová minket is meghívott Attila és Márti de ott volt a Kontyos, Hildi, külön helyet foglalt Attila, ebben nagyszerű volt a fiunk, végtelenül jól tudott Mártival táncolni, magam is csodálkoztam, hogy tud ennyire felemelkedni a táncban, de szép és jó volt nézni e kettő fiatal párt. Nagyon szépen tudtak keringőzni, a többi táncosok helyet adtak e lelkes párnak. Na aztán úgy éjféltájban Marti mellettem ült és az egyik percről a másikra borzalmas hastáji fájdalomról panaszkodott, én férfiember nem tudtam miért fájhat Márti hasi tája, de úgy véltem, hogy Attila felfogta a jelzést, igen-igen megtörtént a fogantatás, Csaba jelentkezett embrióban (...) és az tény hogy 1976-ban szept. 4-én életerős, ép, szép kis gyermeknek lett az édesanyja, akit Csaba néven jegyeztek be az állami anyakönyvbe. Semmilyen egyházi keresztelés nem történt, nem vágták le kis pöcsének a végét, nem lett körbevágott, maradt a pöcsének karimája... de később sem tartozott, azaz semminemű vallási felekezetnek nem lett a tagja, Márti és az anyja erősen ateisták, vallásellenesek voltak, egyedül a kommunista nagyjainak voltak követői és mondván nem szabad a gyermek lelkében törést csinálni. Így a mai napig sem tartoznak semmiféle felekezethez, pogányok maradtak. Attila nem ragaszkodott ahhoz, hogy Csabát később Pétert valamilyen vallási felekezetbe írassa be, Péter született 1978. ápr. 20. Egyébként nagyon rossz fényt vetített volna Kontyos és lányainak társadalmi mivoltára, mert Márti és nővére Ildi és anyjuk is nagy kommunista, moszkovita szellemben élvezték napjaikat, s párt adott állást, amiért is nem lehetnek hűtlenek az állásukhoz. Most nem akarom vázolni melyikük mit kapott a párttól, legjobban a Kontyos élvezete ura után kijáró könnyed életet, Hildi sem vitte elő magát, pedig beiratkozott valami Marxi kommunista egyetemnek csúfolt pártiskolába, de jelentős állást nem tudott magának kifogni. Hogyan mondottam csak röviden igyekszem az eseményeket összezsugorítani, mert hogy érzem igen közeleg az esthajnal csillagának a megjelenése, fogy az erőm, ujjaim erősen zsibbadnak, fájnak. Sietnem kell, hogy ez a kötet elkészüljön, ez lesz a 14. Ahogyan írtam korábban, a meszelt falakat ha kapargáljuk, ám akkor tűnnek elő a régen megfestett képek, amiket azért kellett bemeszelni ,nehogy a barbár kezek csúffá tegyék őket. Na szóval így jelent meg idővel az, hogy Márti már asszonyvolt... férjét motorszerencsétlenség közben érte a halál, de hogy hol van eltemetve? Soha nem hallottam hogy mindenszentekkor koszorút vitt volna a sírjára, a mai napig sem tudom, hogy hol van a sírja az első férjének, hogy miért kellett neki meghalni, magam is motoroztam 1940-ben 200-as ikerhengres Méray-Puch motorom volt, biz nagyon kiegyensúlyozott testi, lelki, szellemi összhang kellett a motorozáshoz, mert egy kis lelki zavarodottság és kész a baleset, a tragédia... Erről nem tudok zengedezni, e férjről, soha senki nem beszélt... belepte emlékét a feledés, de később még majd írok erről még valami meglepőt. Ugye már írtam arról, hogy meglepően rendezett volt a kőszegi hegy. (…) 1997. nov. 23. (…) hamarosan kettő gyerek is született 1976. Csaba 1978. Péter. Márti igyekezett asszonyi hivatását betölteni a maga módján, szerette a rendet, tudott főzni, továbbá tudott kelőképpen simulékony lenni, de én sohasem tudtam igazából hitelessé tenni magamban, mindig volt bennem ismerve az előzményeket, anyja határtalan önzését. Hogy aztán Attilával hogyan és miképpen próbálta magát belopni Attila szívébe, mi nem voltunk velük együtt, nem ismertük a napi feszültségüket, az tény hogy a lakás méretére nézve négy fő számára kicsinek bizonyult, annál inkább is mert Attila délutánokként tanított, korrepetált matekból... így bizony akkor ott csendnek kellett lenni a gyerekeknek sarokban a helyük... némileg ez érthető is... Mik voltak az előzmények, minek folytán pakolta össze Márti a két gyereket, és 1980-ban az anyjához a Malom utcába költözött. Amikor ez a szomorú tény tudomásomra jutott, ismerve az utat, elmentem a Malom utcába, találkozni akartam a menyemmel és az unokáimmal. Arra már nem emlékszem, hogy Márti mit sorakoztatott fel arra nézve, hogy Attilát elhagyta, de azt tudom borzalmas fájó szívvel jöttem el, és a lépcsőházban hullattam könnyeimet a történtek felett. Na most ismét az anyját tudom csak okolni, ha az anyjában van egy kis erély… nem engedtem volna meg, hogy Márti erre a lépésre szánja el magát... biztosan előzmények sokaságával panaszkodhatott az anyjának és csak az ő biztatására költözhetett oda. Szomorú tény, azt nem mondom, hogy Attila egy bűbájos, aranyos férj... de kellett ismerni Mártinak ezen benső tulajdonságait, nemcsak a testi szexi küllemével kellett volna neki számolni. Egy bizonyos idő eltelte után Márti a két gyerekkel visszament a Rohonci lakásba, Attilához... Itt most kitérhetnék sok mindenre, de azt kell mondani, hogy valamiképpen egymásra lettek utalva, már figyelembe véve a két gyereket, ez ideig is fizette Zsó házasságából született szerelem gyermeke után /Attila/ a gyerektartást... és biz tartott addig amíg Attila nem lett keresőképes, még az egyetemi évek alatt is kellett fizetni, az apának ez sok pénzébe került az a kis boldogság... de ki tudja, ha valaki bekerül az alagútba, nem láthatja végét, labirintus az egész világ, mint a katakomba... Ildi (…) Balognyomban vett egy parasztházat, ott rendezte be sorsát. Neki is rosszkor jött kommunizmus, a rendszer bukása, nem tudott magának valami henyélő jól fizetett állást kifogni, mintha az utóbbi időben a ruha kölcsönzőben dolgozott volna, nem tudom biztosan. Férje a Jóska tudtommal fizikai munkában dolgozik, helyes ember. Attila és Márti közti kapcsolatnak szálai kezdtek rojtosodni... Attila az üzemben szép rangot ért el, szerette és értette is dolgát. (…) Közben a két fiú növekedett, Csaba jobban bírta az iskolát, egyénisége, fellépése megnyerő volt, ezért is lett a szombathelyi középiskolák „Diákpolgármestere” a szavazás folytán lett polgármester. 1997. dec. 2. Úgy érzem, hogy ami bennem volt, azt mind leírtam, azaz csak szerettem volna, hiszen ennek az életregénynek csak kezdete van, vége? Mint ahogyan a rádióban már ki tudja hányadik folytatásban megy a Szabó család... vagy a Tv-ben a Szomszédok c. sorozat... mert fejlemények, fejleményeket szülnek, epizódra epizódok rakódnak, tán tudnám folytatni még több oldalon át Atti és Márti c. életregényt, de úgy vélem mégis, ha egyszer mégis akadna valaki, aki mindezt kiértékelve ismetelten próbálkozna egy családi regényt, színdarabot írni, ám alapnak megadtam az indítékait, szóval az alap megvan, csak rakni kell a sorokat egymásra és mint asztagba a kévéket kévékre rakni, de már úgy érzem az idő, az ősz, igen rám ült, zsibbadt ujjaimnak elég volt ez ideig is engedelmeskedni, na meg aztán oly gazdag és regényes volt az elmúlt évek percei, órái, napjai, hogy mindent úgy sem tudnék megörökíteni. De azért csak annyit, nem tudom hol és mikor dőlt össze ez a családi otthon, okokat tudok felsorakoztatni, de mégis az igazi lelki rombolás miből fakadt? Mik azok a tényezők ami egymás részére elviselhetetlenné vált, szakítani kellett /1975-1997/ évek sorával és mindketten kezdtek egy sajátságos életritmust, és így lettek: az unokák Csaba és Péter: élő apának és anyának árva gyerekei. Borzalmas és megdöbbentő ez a világszemlélet, életritmus, a magafajta személynek ez egy kicsit visszatetsző, érthetetlen, ebben a helyzetben itt nincsen győztes, csak vesztesek vannak, vesztes az anya, és ez tán a legmegrázóbb, amikor egy anya kiszórja a fészekből saját magzatait, de nagyon vesztes maga az apa, és még velük együtt óriási fájdalom nekünk szülőknek, nagyszülőknek, roppant nehéz itt bírónak lenni, kit miért vádolnánk, na van miért vádolni mindkét oldalról. Ki- ki hány százalékban vette ki részét abban, hogy válásra kerüljön a sor. Na nem az ő válásuk az első, nem is az utolsó, hiszen ma az a csoda, hogy vannak családok, akik ugyancsak voltak válságos helyzetben, viharban keresték a kivezető utat, és megtalálták a maguk békéjét, megmaradt a családi fészek melege, a gyerekek elvesztették árvaságukat. Nagyon összetett tényezőknek a sorozata lakozik egy családi életben... és nagyon sajnálatos dolog, hogy csak az életnek a tejfölös szakaszát bírják ki, ha jelentkezik valami kis nehézség, hamarosan egymásnak hátat fordítanak és jöhet az újabb kaland, az újabb nászágyas. Igen sajnálom a fiamat, vele együtt az unokáimat, akik a jelenben bolyonganak, hol itt, hol ott hajtják le fejüket éjszakára... ez nem élet, nincs jelenük, jövőjük meg teljesen elpudvásodott- törékennyé vált. A jelenben sem a fiam, sem a menyem, sem az unokáim nem látogatnak meg bennünket, mint öregeket, nem kérdezik meg miben is tudnának nekünk segíteni, kerülnek, de az biztos, ha rákerül a sor, majd az öröklésnél tartják a markukat. Az élet tele van buktatókkal, amiket vagy sikerül megnyergelni, vagy amit a hátasló csinál, ha úgy érzi, hogy a lovas nem egészen bírja a lovaglás biztonságát, úgy alkalmas pillanatban már le is dobja magáról a lovagolni akarót. A házasság szintén egy ilyen hasonló intézmény, ahol ketten ülnek fel az élet lovára, és igyekeznek bensőséges egymásra való találásban élni életüket, de ennek nagyon sok buktatója van, és nem mindig sikerül. Értelmi és érzelmi motivációknak a halmaza tornyosodik fel egymás mellett, a nő legtöbbször érzelmi a férfi pedig értelmi síkon halad. Szép a házasság, ha kölcsönösen tudják egymást szolgálni, de ha csak egy láncszem is kiakad a családi kötelékből, akkor beáll a boldogulásnak a lehetősége. Az együttlét növeli az összetartozás érzését. A kapcsolatban adni és kapni kell mindkét félnek, mégis miért lesznek hűtlenek a házasságban? A jegygyűrű a hűség jelképe. A hűség mindkét félnek fontos törvénye. A statisztika valamit mutat eziránt, hogy a férfiak hetven, a nők ötven százalékban mégis megszegik ezt a fogadalmat. Mi lehet ennek az oka, tán sokat is lehetne felsorakoztatni, nem volt elég a szeretet amit egymás felé kellett volna érvényesíteni. Kacérkodás mindkét fél részéről. Nem sikerült a viharos szerelmet, vagy csak a az egymásmellé való állásban a kezdeti szerelmet tartós szeretetté szelídíteni. A hűtlenség csak ideig óráig hoz megoldást, akik erre az útra tévedtek. Haragtartás, a másik hibáinak kicsinyes emlegetése, vagy felnagyítása. S ha nem tud megbocsátani magányossá válik, nem azon van, hogy a kapcsolat visszaálljon. Úgy érzem, hogy Attila a csalódások sokadalmán csak szenvedni tud, természetes hogy nem bújhat ki a bőréből. Talán harcol az érzései felett, mert hiszen az ember szeretetre lett teremtve, nem erőszakkal születik az ember a világra, két félnek egymásba kapcsolódó lelki, testi szerelméből, hőn vágyott öleléséből születik meg az utód, a gyermek, aki születés után is vágyakozik a szülői, felebaráti ölelésre, nem a kukába dobja ki magzatát születés után, pedig nagy fájdalommal jön a világra a gyermek, az anya öleli, csókolja a testének, vérének emberi formába öltözött másának, és szeretné ha ez a vonzalom egy életen át tartana. Nem futó kalandokra vágyódik az ember, hanem egy életre szóló kapcsolatra. Most hogy befejezés előtt állok /1997. dec. 3./ mint apának nehéz a sorsa, s ami legjobban fáj, hogy az édesanyja Attinak egyáltalán nem tudja megemészteni, szeretett fia csalódottsága, a jelenben a magányossága, teljesen idegileg kikészítette, Böske nem beszél róla, de ma is amikor pár percre megjelent Attila hozott valamit az anyjának, az anyai szíve megdobbant, de párbeszédre nem volt hajlandó Attila, nem lehetett megtudni hogyan él? Mit eszik? Korrepetál-e, szóval valami rendkívüli lelki hasadásban van Attila, és ez rosszabb minden más testi fájdalomnál, erre még gyógyszer, sem orvos nincsen, aki ezt tudná gyógyítani. Mindketten némán fájlaljuk a kialakult családi tragédiát. Úgy gondoltam, hogy már mindent leírtam, befejezem ezen téma körül felmerülő további gondolati szövődményekről, de mégis a mai nap 1997. dec.4. habár ez külön téma és nagyon is részletes téma,- az unokák: Attila, Csaba, Péter életvitele. Attila az első gyermek az első házasságból, Attila és Zsó csókos öleléséből nemződött e gyermek, aki érezte ezt a hajótörést, házassági válásból eredő lélek kisiklást, de minden nehézség dacára igyekezett talpon maradni, édesanyja és nevelőapja mindent elkövettek, hogy Attila sikerrel végezze az iskolákat, maga az unokám is tán érezte legjobban, rajta múlik a sikeres élet vitel, senki sem fogja aranytálcán elébe vinni a boldogsághoz vezető sikert. Ezért magának kell elsősorban a harcot megvívni, a cél előtte világos, minden más mellékes, csak a tanulás és a tanulás, ez juttatja csak a célbajutáshoz. Sok-sok szívós, kemény nevelés mellett megszerezte a jogi doktorátust, és a jelenben mint ügyvéd keresi a mindennapi kenyerét. Csak dicsérni tudom ezt a gyereket, a családi zűrzavarban is helyt tudott állni. Már korábban jeleztem, hogy fiam második házassága is zátonyra jutott, hajótörést szenvedett, nem török felette pálcát, hiszen ma az a csodálatos dolog, ha valaki meg tud maradni az első házasságnak berkeiben. Na nem is ezt akarom én most itt fejtegetni, hanem a két gyereknek a sorsát, Csaba és Péter életének labirintusába akarok egy kicsit szemlélődni, mi is lett ezekből a gyerekekből? Tán Csabáról szólnék pár szót. Csaba örökölt valamilyen csavaros szürkeállományt, amely adott neki egy megnyerő behízelgő, magatartást, párbeszédes szóbőséget, „dumát” de ismétlem csak dumát, mert nem rendelkezik tárgyi tudással, aminek hiányában bizony sikertelenül szerepelt megmérettetéskor /gondolok itt német majd a főiskolai, egyetemi felvételek buktatására/ na jól van a szakközép /külkereskedelmi/ érettségit elnyerte, az iskolában közkedvenc volt, szerették, tudott szervezni, ifjúsági mozgalmak rugója volt... tán sok időt is elvesztett olyanféleképpen, hogy amíg ilyen üresjáratokban energiáját befektette, a komoly munkára már képtelen volt. Gondolok itt arra, hogy pl. hányszor próbálkozott a német tanfolyamok folytán megszerezni a megfelelő szintű /alap, közép, felső/ vizsgákat, valahogyan nem jött össze neki a megfelelő pontszámai, pedig az apja-anyja sok-sok forintot fektetett be ezen tanfolyamokra. Na itt találtam valami hibát a családi meglátásban, sajnos a fiam kivonta magát a szigorú apai céltudatos nevelésből, mondván az édesanyjuk, aki majd egyenesbe hozza a Csabát... de a Csaba minden elesettségére tudott olyan dumát kivágni, hogy szegény anyja kénytelen volt hitelesnek venni, pedig én minden esetben amikor valamire rábukkantam- jeleztem az anyai rövidlátást, de Csaba érveléseit kénytelen volt elfogadni. Leírok pár ilyen ködösítő lepést. Egy alkalommal megyek hozzájuk úgy 17 óra tájban... Nem látom Csabát otthon. Kérdem: Csaba?... kondíció erősítő gyakorlaton van… és mikor jön haza? Majd 18 óra után.... és egész délután, napról-napra kondíció növelésre jár? Igen, feleli Márti... hát kell neki egy kis mozgás... De hát mikor tanul? Majd amikor megjön, vacsorázik és utána tanul… Te Jézus Mária....!!!! Hát ez borzasztó...!!!… és kérdem az anyját: és ti ezt jónak tartjátok?... igen... Csaba is bírja ezt a leterhelést, segíti a tanulmányi előmenetelében... Ez egy nagy marhaság... ilyen időbeosztás mellett nem lehet tanulni.. .ezt nem szabad megengedni... stb. na aztán amikor a sok-sok kondíciós napok, hetek teltek... a gyerek az iskolában a tanítás alatt elaludt, majd kiesett a padból... mi van veled Csaba?... Egy picit álmos lettem. Ekkor ébredt fel az édesanyja, tényleg nem lehet minden délután kondíció növelésre járni, a tanulásnak fő ideje a délután, és az est, majd este kilenc órakor ágybabújni... nem pedig éjfélekig bóbiskolni a könyv előtt. Több esetben volt rövidlátó Márti, nem is lett sikeres több fellépése Csabának. Na aztán még valamit. Ügyvéd szeretne lenni.... ez a szakma dumájához viszonyítva igen is rászabott lenne, ha... és most jön a ha... tanulna. Felvételi van a jogi egyetemen, de van előképzés, felvételi előkészület, de sok pénzt követel. Pécsen van ez a kurzus... Természetesen a szülő megadja a szükséges ezreket, ezen ne múljon a felviteli... Csaba el is megy Pécsre... sokba jött ez akis kirándulás és ismét sikertelen volt a sok pénzkidobás... az anyja lefogadta a dumát… csak egy ponton múlott a siker... a pénz úszott, Csaba pedig várta a sült galambot... Na jó... a főiskolára indult, úgy emlékszem történelem is szerepelt a felvételin, vagy ez az egyetem előtt volt? Nem tudom pontosan. Az én drága kis unokám még tőlem is elvitte a nagy történelmi könyveket... örültek neki... tényleg már sikert akar elérni... Ismét megyek hozzájuk, hol van a Csaba?... nincs itthon... mert fogadtak egy történelem szakos tanárt, aki felkészíti történelemből a felvételire... Na ekkor begurultam, történelemből korrepetort fizetni, őrültek vagytok... Az anya: Márti, na meg a Csaba is magyarázza- igen mégis csak kell egy tanár... aki leméri a tudását... hát lemértek... mert ismét nem tudta elérni a felvételihez szükséges pontszámokat... de ugye a tanár volt a hibás... Ide figyeljetek! tudjatok mi kell egy történelmi tudás megszerzéséhez? Nem ezrek és ezrek... hanem: segg, segg és harmadszor segg... ülni és tanulni, amit az én unokám nem bírt elviselni, mert nem tudott órákat a könyv mellet eltölteni, ezer más elfoglaltságot igyekezett elrendezni, főleg a szexet, ami miatt nem tudott komoly eredményt elérni, és így bukott ki mindenütt ahová jelentkezett... Most valami állást juttató ifjúsági munkakört tölt be. Neki is nagy kár, hogy nincsen KISZ... mert ott aztán a dumájával aratna sikereket. Kérdés: mennyit nyertünk vagy vesztettünk azáltal hogy halad velünk a világ? Érdemes mérlegelnünk, fontolóra venni. Nem az idő kerekét akarom megállítani, visszaforgatni, térjünk száműzzük a lakáskultúránkat, a televíziót, a Tv-t, a gépek sokaságát ami belépett az emberiség életébe és segíti a problémájának a megoldásában, hogy ne legyen központi fűtés, gyógyszerellátás, minek a sok-sok iskola az a rengeteg tandíj, minek az a sok úr, akik csak jellemtelenségük folytán rabolják, sikkasszák a közpénzt,- de minek is sorolnám tovább a mai életnek azt a sok-sok fizikai, kémiai találmányát, amit az ember befogott a saját szolgálatába, hogy megkönnyítse a földi életnek bírandóságát... nem akarom visszaállítani a porpáci nagyszülőknek szabadtűzhely konyha életformáját, nem akarom hogy egy vödör tehénszarral és pelyvával felkenjük a szobát, mert búcsú lesz, jönnek a vendégek... nem erről szó sincs nem megállítani, visszaforgatni akarom az idő kerekét- erről szó sem lehet, igen is gyarapítsuk a fejlődés kerekét, hanem miket vehetnénk elő, elsősorban az értékes emberi jellemvonások, együttélési módszerek közül a közeli és múltbeliekből, hogy megújítsuk, megerősítsük azokat is. Mert elkeserítő manapság nagyon soknak ajkáról felhangzik e panasz: aki már megunta az életét, nem akar tovább élni... 1997. dec. 6. Sokszor elgondolkodom, hogy én maradtam e le e folyamatos előhaladásból, vagy nem tudom követni ezt a jelent, sem illemében, sem küllemében, sem zenéjében, sem szórakozásában, szóval valami hézag jött közbe, de ez több mint a Tordai hasadás, megnőtt az öngyilkosok száma, szédölögnek a kábítószertől rabságban szenvedőktől, trehány, felelőtlen magatartás, iskolások gyilkolnak, mert nekik autó kell,- betörnek nappal családokhoz, hogy szórakozásukhoz pénzt szerezzenek, ha kell ölnek, megkötözik a pacienst, lehet az öreg, vagy fiatal, kilopják a zsebedet, kiállnak az útmentére, majd a fenekük meztelenségével árulják magukat jó pénzért, /Róma ledől, rabigába görnyed, ha az erkölcs léha és, laza/ zengette egykor Berzsenyi... és ma hol tartunk? Mennyi reményt fűztem Csaba unokámhoz, felépítettem magamban azt az ifjút, akire bátran és büszkén támaszkodhatok megroggyant éveim után, aki mellettem lesz segít, vidít, oltalmaz, erősít testben és lélekben, örökölhet tőlem sok-sok földi értéket, amit ha kell értékesíthet, ha szüksége lesz rá... Hej, de korán építettem fel magamban ezt a reményteljes jövőt... egymáshoz való tartozást, vagy egymásra való utaltságot, hiszen az unoka, nagyapa csak egyet akar, egy tervük, ugyanazon a vonaton utaznak mindketten és jutnak el a végállomásra... jaj-jaj de eltúloztam ennek a jövőjét, hogyan kisiklott ez a távlati reménység, mi maradt meg belőle? Semmi, elhidegülés, ridegség, elkerülés, nem törődömség, tán még egy kis utálat is csírába szökött. Tán egy kicsit sötéten látom a jelent? De most általában nem az én és az unokám /Csaba/ közti viszonyról írom e megborzadó sorokat, általában az egész társadalom magában hordozza ezt a visszásságot, természetesen nekünk öregeknek el kell fogadni, hogy a mi időnk lejárt, befellegzett, semmi jövőnk, csak nagy múlt, és egy ici-pici /nap, óra, hét, év/ jelenünk van és jöhet a tepsi, isa por és hamu vogmuk... Ha visszatérnének az öregek a sírból, csodálkoznának mivé torzult el az általuk nagyra tartott családi, társadalmi értékek, létfenntartási módszerek. Ugyanakkor ámulnának, bámulnának milyen ügyesen, rugalmasan tudnak a fiatalságnak a több része beilleszkedni ebbe az egészen más életmódba, mint amiben mi is, na meg a dédszülők is felnőttek, csak az a kérdés amíg beilleszkedtek ebbe az őserdei, vonagló, nyegle, meztelen rikácsoló, vonyító, seggét rázó, mutogató jelenetekben, nem veszi észre hogy közben míg erre vedlett, mit veszítetett?... Sajnos átcsúszott azoknak a kezébe a kultúra, az ízlés, az irodalom a zenéről nem is beszélek, mert amit most nyerítenek kidagadt torokkal, recsegtető hangszálakkal, ez bizony minden, de nem zene, idegeket horzsoló és jó érzést kiölő, butító hangorkán... ehhez kell egy kis kábító ópium, és már vonaglik is a jó nép, nyegleségük bénítólag hat rám, undorral zárom le a rádiót, vagy a Tv-t, ezt a hangorkánt, nyerítést, visítást, nem csinálnak mást mint a feneküket, vagy a valogukat csederik, ömlesztik előre-hátra, kínálgatják a nézők felé, ki kér belőle? Harapásra, dugásra, szopásra kínálgatja fel ez a földi két lábon járó tünde, s mi kell a mai elferdült, ízlésben elsorvadt ifjúságnak, meztelen valog, majd egy bélyegnagyságú valami elöl, de kilóg a bajusza, egyik másik nősténynek, ez pedig csak vadítani tudja többségében e meglazult ifjúság zömét. Sokat szenvedek a mainak mondott zeneművészetnek a jujjogása felett, és akárhogyan is próbálom magamat megértetni zeneiességével, ritmusával, főleg ha van mondanivalója, de nem bírom magamat alávetni e borzalom hallgatására, csak ordítani tudnék a hallatára, mint ahogyan ők is csak ordítanak e kulturált meszlenességnek. Akkor most amikor mindezeket, érzem, látom, és hallom, unokáim ennek a zűrzavarnak a bomlasztó őrjöngésében él, rángatja, ringatja, ugrál, mint a bakkecske, vonaglik,... végtelenül sajnálom ez a mesterségesen lezüllesztett kultúrszennyet, hogy csak ezzel tudják ébren tartani ezt az ifjúságot, csak ilyen őserdei állati nyerő, visító, recsegő torok öblögetéssel lehet csak szórakozni, és állítólag még táncolni is. Hol van a tánc? Nézd meg az állati világot.. .a hím amikor nemzési gerjedelme van, akkor a nemzeni kívánó párját elsőben ugyanígy körül ugrálja, különböző figurákkal övezi körül, így akarja párjának a tudomására adni hogy „Dugni kéne” és egy bizonyos idő elteltével meg is történik a kielégülés, hát akkor az ember?... állat lett, visszafejlődtünk?... hol van az emberi kulturált udvarlás?... ez kiveszett a mai ifjúságból, semmi udvarlás... csak a dugás... és ende. Attila és Márti családi otthonának a melege mindjobban hűlni kezdett, 1997 nyárutódján úgy hírlik hogy elváltak volna, Attila pénzbélileg segítette Mártinak Balognyomban [Kisunyomban] egy házat na meg a két gyereknek a sorsairól is... ÉLŐ APÁK, ANYÁK árvái: Csaba és Péter Attila szerencséje: 1969. májusában nyert autót, 1984-ben vett telket, hétvégi házat „Kukuló” dűlőben... amit gazdagon bebútorozott, kellemes, barátságos otthont alakítottak ki Mártival egyetemben „Törpe” utcában... öröm volt a hétvégi ház környékén élni... Attila „Hit szekta, vallásos gyülekezetnek lett a tagja, teljesen felborította az eddigi földi, baráti és családi életritmusát, kb. öt évvel ezelőtt /1992-93 tehető arra nézve, hogy Attila elszakadt a családtól, barátoktól, a földi élettől, de még a szüleitől is. Márti apja rendőr őrn. volt, amikor baleset folytán, autó baleset Vasszécsenynél 1969-ben meghalt. Szül: 1925-1969 Borsits Sándor Márti nagyapja, anyjának édesapja, csendőr volt valaha 1901-1981. Nagyanyja: Borsits Sándorné 1903-1978 szül: Puskás Mária E rövid életvázlat, lehetséges hogy tán itt-ott valami tévedés lehetséges, de ha majd valaki valamit nem tart tárgyilagosnak, vagy hitelesnek akkor majd helyesbít rajta. Én így tudtam asztagba rakni a múltnak kesze-kuszált históriát, ha valaki ezt majd jobban tudja felvázolni, ám akkor tegye. 1997. dec. 2-án ÉVSZÁMOK, adatok ATTILÁRÓL: nem mindig jó a sorrend, de igyekszem időrendben felsorakoztatni az adatokat. ATTILA született Alsószelestén: 1948. aug. 4-én Általános iskolába járt Söptén, 1954. majd járt Szombathelyen a Petőfi Ált. isk. na meg a Zrínyi ált. iskolába. Söptén Bozzay Miklósné tanította többek közt. Általános iskola befejeztével Győrbe került a Textil Tecnikumba... 1966-ban. Győrben, azaz ekkor végezte el a technikumot. Technikum után felvételt nyert a B.pesti Műszaki Egyetemre 1967-ben Műszaki Egyetemet otthagyta és visszajött Szombathelyre itt végezte el a Bánki Donát Főiskolát, itt szerezte meg a üzemmérnöki diplomát 1972-ben. Hol is dolgozott időközben? Volt lakatosi munkaköre Cupi Jánosnál aki a Fonó Szövőgyár igazgatója volt1970-ben... Majd 1970-71-ben a Mezőgépgyárban mint anyagbeszerző dolgozott 1971-ben a Bőrdíszműben, Domonkos Templom melletti üzemben dolgozott. Majd 1973-ban a LATEX üzembe került, mint gyakornoki munkakörbe. A LATEX-ben mint osztályvezetői rangot érte el. 1982 majd termelési osztályvezető lett 1986-ban. 1997-ben ápr. 1-vel kilépett az üzemből, Attila úgy mondja, hogy kapott végkielégítést... Tán ennyit az életnek hajnaláról, majd következik a az életnek folytatása: nem jó egyedül lenni, mondá az Úr és ekkor kivette Ádám egyik oldalbordáját és abból megalkotta ÉVÁT az asszonyt. Na talán ezekről az évekről valamit. Jelentkezett ZSÓ, a szép hölgyemény, 1965-ben... Hamarosan követte a házasságkötés, úgy a polgári és az egyh. Esküvő, majd lakodalmi vacsora. só nagyon szép lányka volt... erről úgyis írtam már. A Tó vendéglőben volt a vacsora... 1970-ben kaptak lakást a Rohonci úton, összkomfort. Hamarosan megszületett a szerelem szép gyümölcse az ATTILA... 1970-ben. Megrakják a tüzet mégis elaluszik, de a mi szerelmünk el nem múlik... de bizony elmúlt. 1972-ben Attila és Zsó elváltak… Üres a fészek, nincs lakója már... de hamarosan lett: Jött a Márti... 1975- az esküvő is 1975-ben volt, de csak polgári esküvő. Márti már akkor asszony volt, vagy tán özvegy??... Erről írtam sokat... Zsó és Attila gyümölcse ügyvéd lett 1996-ban... Attila amikor megnősült elsőben 21 éves volt... Márti és Attila hamarosan nemzettek még szép gyermeket: Csaba 1976. szept. 4. Péter 1978. ápr. 20. Családi feszültség folytan Márti a kettő gyerekkel otthagyta Attilát, anyjához költözött a Malom utcába 1980-ban... hamarosan visszaköltözött Attilához. | |
