Levél Mariskához és Karcsihoz

Czeglédy Gyula Szombathely Balogh Gyula u. 15. 9700

Kedves Mariska és Karcsi!
Szept. 24. vendéglátástoknak a nagyszerűsége, szeretet, vendéglátás öröme még mindig bennünk rezonál én az ott eltöltött idő, társalgás, valamint a bőséges étel itallal való ellátás, nagy élményt adott számunkra, ami manapság oly ritkaság, hogy valaki, vagy valakik elüljenek és egymás látásában, beszélgetésben elmélyüljenek, felelevenítve a múltnak kellemes, vagy tán kellemetlen történéseit, szóval ez a nap ahogyan és miképpen eltelt nekünk végtelenül igen kellemes emlékként raktározódott le szívünk, lelkünk pitvarába.
Ezért csak szavakban tudunk utólag is köszönetet mondani, mert ez a kis bejci sweiz amit Ti odavarázsoltatok arra a szent helyre, ahol elhaltaitok oly nagy boldogsággal töltöttek el szintén sok-sok boldog órát, bámulatos az a kép, amit a dombtetőről elbámulva messze-messze elénk hozta a természetnek minden festői tüneményét, és ezek a képek, a Ti szerető vendéglátástok csak köbözte az ottlétünket, együttlétünket, ami mélyen lerakódott szívünk, lelkünk pitvarába. Köszönjük és csak a köszönet szavával igyekszünk egy picikét törleszteni és nyugtázni. Köszönjük!!!!
Biztosan már visszajöttetek B.pestről... úgy véljük a levelünk is rátok talál Bejcén, aminek igen örülnénk. Erzsivel arra jutottunk, hogy még elmeneteletek előtt meghívunk Benneteket egy kis dödörgésre, ízek, falatok, italok fogyasztására, de úgy véljük az idő kifutott alólunk, beköszöntött a hűvös idő, szobafogságra kényszerit bennünket, így most mégis azt határoztuk, ha nem haragusztok meg, ezt a meghívást elnapoljuk a tavaszi időszakra, amikor ismételten kivirít a határ, gólyák is visszatérnek, akkora hívunk ismét Benneteket, feltéve ha ott fenn, vagy valahol nem döntenek másképpen... Jó?! Ugye nem haragusztok, de azért arra kérlek Karcsi, említetted, hogy valami gyümölcsfákat akarsz itt vásárolni, és ha ez az elhatározás tettre kerül, jöjj be, vagy ha ketten jöttök úgy gyertek be hozzánk, hiszen ez a faiskola itt van a közelünkben. Főleg ha előre tudnátok a jöveteletek napját, egy lapot is írhattok előre... Várjuk jelzésteket!
Reméljük B.pesten minden a maga rendjében folyik a gyerekek és unokák körében, nagyszerű és kiemelkedő életszerűséget tudtak elérni, ha akad is valami kis áradás, azt pedig igyekeznek helyre állítani.
Rólunk is valamit. Ismételten aratott a nagy Kaszás. Vasváron a húgom férje Catómió Gyula a rőfös halt meg, hirtelen, szép halála volt, e héten temettük az én korosztályom. Ez ránk is figyelmeztető, de jó volt a hozzátartozóknak, szobatiszta maradt az utolsó percig... ilyen halált adj Istenem...
Erzsi örül ennek a hűvös időnek... a meleget nem bírja, én pedig úgy vagyok, ami van és jön „elviselem”. Nekem is be kell teleltetnem a virágokat... ez nagy munka... egyebekben tegnap voltam Velemben népünnepély volt, nagyon fáztam...
Na majd szóba többet, ismételten köszönjük az irántunk tanúsított nagyrabecsülésteket, amiben mi is szeretnénk Benneteket részesíteni.

Szerető, ölelő üdvözlettel, csókkal ifjú öregedők:
Így mi öreg szülők életünkben lettünk árvák, azaz megvetettek Attila előtt.
Szomorú és egyben borzalmas fájdalom ebben a helyzetben élni, amikor egy gyermeket már életünkbe kell eltemetni, elfelejteni, semminemű kapcsolat, semminemű érdeklődés hogylétünk iránt. Nem tudom van egy opera amelyik oly szomorú dalt hangoztat, majd sírva énekli az apa: jöjj vissza fiam!... végtelenül telitett szívbéli panasszal, majd sírva énekli az apa,- „jöjj vissza fiam, a szövegét nem tudom, de amikor hallom e dalt a könnycsatornáim megduzzadnak és kibuggyan egy-egy könnycsepp.
Mózes kőtábláján a negyedik parancsolat előírja a szülői tiszteletet, hogy hosszú életű lehessen a földön... de valahogyan ez a szekta, akik valahonnan elszakadtak, kiszakadtak, a földgömb másik oldaláról, ezek lazítják meg a családot összekötő csavart, úgy járunk, mint amikor meglazítja egy elvetemült földi lény a vonatsínpárainak a csavarjait, ami erősen összeköti sínpárokat és kellő sebességgel száguldozhat felettük a vonat, a meglazult sínek nem bírják a leterhelést, kifordulnak, kibicsaklanak a rajtuk áthaladó kocsik alatt és bekövetkezik a borzalmas katasztrófa. Ez a szekta meglazította gyermek és szülő közti emberisséget, valamiképpen el akarták szabadítani a gyermeket a szülői befolyástól, nem tartozol sehová, nem tartozol senkinek, egyedül a szekta által kijelölt hitvezetőnek, és azok feletteseinek, nincs szülői tekintély, ez tabu, te légy már most önálló és igaz úton járó, örök boldogságot elnyerő hívő...
Nem is tudom hányféle vallást tartanak nyilván ezen a földön, de úgy hallottam egykor jócskán nagy számmal vannak elkönyvelve, kb. 25-30 féle vallás, szekta tartja magát egyedüli hivatottnak arra, hogy csak az ő hitvallása, az ő hitágazata adja az igazi útlevelet, ami egyenesen bevezeti halála után az örök boldogságnak a gyönyörébe... minden vallási felekezet és főleg azoknak jámbor pásztorai hirdetik ezt a tant, melyik az a vallás amelyik igazán hivatott és felhatalmazottsággal bír, hogy csak rajta keresztül nyerhető el a másvilág összes gyönyörei, az örökkévalóságnak fényében élhet... tündöklő mennyországnak lesz főbérlője, a szentek szent hajlékában foglalhatja el majd a helyét, Istent színről-színre fogja látni... Ó ezek mind-mind csak a maguk földi boldogságát biztosító hitszónokok, Antikrisztusok hirdetik e földön, és fosszák meg javaiktól e földi balga hívőket... Éjszakánként nem tudok aludni éjfél után László atyának nevezett pap ad lelki vigaszt mindazoknak akik a rádión keresztül, eljajongjak fájdalmaikat, vagy betegségüket, nagy lelkű orvos ez a László atya. Végtelenül jó az orgánuma, hang rezonanciája és főleg az a megnyerő kedveskedő vigasztaló mondásai amivel a panaszkodónak igyekszik vigaszt, enyhülést adni, havonta egyszer van erre neki lehetősége, éjféltől-három óráig tart ez a lelki injekciózás... Nagyon sokszor felsír a panaszkodó hallgató, főleg öregek veszik elsőben igénybe ezt a lelkimasszázst, sokszor nagy megnyugtatásul szolgál a kérdezőnek László Atya igazi szívbéli sugallatai, és ahogyan mondja... de azért végleg el lehet mondani: segíts magadon az Isten is megsegít.

Az ŐSZ visszanéz c. fejezetnek a folytatása, és mi is lehetne e témája, mint a szűk családi körben lezajló történések, akár kellemes, akár kellemetlen oldalára fordítom a mondanivalómat.
De azt is kérdezheti joggal valaki minek ez az időpocsékolás, kinek lesz, azaz van a jelenben is, hogy ezeknek a családi történéseknek maradandó gépelt sorokat, azaz gépelt sorokban örökítsem meg, azt amiről évek múlásával senki sem fog tudni, tán nem is fogja érdekelni. De mégis úgy gondolom a mostani Saváriai ásatások folyamán előkerült hol épen, hol töredékeiben a volt római uralomnak akkoriban használt tárgyai, kellőképpen adnak valamit e kornak művészeti, korabeli stílusáról, s mindezeket az ásatások folyamán a föld gyomrából a felszínre kiteregetünk, visszavezetnek pár száz évet az emberiség múltjába, és főleg Savária, mint akkori csodálatos építészeti, kulturális és egyéb művészeti életébe. Szóval kell tán több száz év, mire beérik a jelen, ahhoz hogy évszázadok, vagy tán évezredek kellenek, hogy valamiképpen valami ismeretet kapjunk az akkori élt emberek szokásiról, életmódjairól. De ha nem marad fenn semminemű tárgyi, írásbeli maradvány, akkor nincs miből meríteni az jelenkornak a múltbeliekre.
Az biztos, amikorra az általam leirt, családi, vagy rokoni kötelékékben lepergett napi események történetté váljanak, ahhoz idő kell, és nem is kevés, azt szokták mondani már csak akkor lesz valami irománnyá. Ha már a leírtakban a szereplők már rég örök álmukat alusszák, mert amíg élnek a szereplők addig nem érik be a mondanivaló történetté.
Pl. a szőlőmust is csak bizonyos idő elteltével megy át valami kémiai folyamaton, mint must teljesen eltűnik, íze, zamata már nem a régi, borrá vált, de ehhez idő kellett amíg ez a folyamat lejátszódhatott... Mindenesetre engem szórakoztat az írnivalóm, és van is írnivalóm, ha az egészség, a hangulat, az egyéb elfoglaltság nem rabolja el az időmet, úgy nagyon boldogan kopogtatok az írógépen , pedig tudva, hogy a balkezem két ujja már „non servam” nem szolgál, de azért mégis erőltetem a gépelést, mert a kézi írásom teljesen csapnivaló, így ha nem is olyan gyorsan telepednek a sorok egymás mellé, amint szántóvető ember „megy az eke szaporodik a barázda... mintha egy nagy könyv íródna egymásba”, nálam is azért csak szaporodnak a gépelt sorok... úgy örülök a könyvtárban felsorakoztatott köteteimnek, egy-egy történelmi események sorozata zsugorodik bennük össze.
Ki emlékezne már vissza, mindarra ami ezekben a kötetekben alusszák álmaikat, addig csak, amíg nem akad majd egy utókor ifja, aki felébreszti álmaikból ezeket a sorokat, ahogyan kotlós türelemmel üli fészkében lerakott tojásait vagy négy héten át, amíg a tojásokból kikelnek az utódok, akik tovább viszik az életet, akik átviszik a túlsó partra a jelent, és ebből születik meg a jövő, az élet nem áll meg, folytatódik, nemzedékről nemzedékre.

Szombathely, 1997. okt. 21.