 |


|
 |
 |

„Törjétek szét az igazságtalanság Bilincseit!”

Igen kell harcolni, az igazságtalanság ellen, azért nem tudom teljes egészében Atti lelki hasadását, zavarodottságát teljes egészében elfogadni, mert pl. ott voltak Vasváron a Domokos szerzeteseknek atyái, pl. az Atanász pap, tisztelendő, aki fehér reverendájában tudott velünk focizni, nevetni, kijött a Rába folyóhoz és fürdött, az igaz, hogy nem a tömeghelyre jött, egy kicsit távolabb a tömegtől, de a parton nagyon szívesen eltársalgott az ottlévőkkel, eleven, virgonc, mosolyra derített arccal tudott köztünk lenni, vagy a Gellért plébános, igazán megtermett alak volt, többször is eljött hozzánk, nagyszerű szónok volt ... vagy az Imre atya, aki betanította a szentmise titkát c. színdarabot és szórakozott a szereplőkkel mindig jó hangulatban derűvel, Bibliából éltek, a bibliát ültették át szívekbe, biblia a szt. írás volt a mérce, a biblia sugallta cselekedeteiket, nem vetették meg a botorkáló és tévedő tévedhető hivők sokaságát, senkit sem akartak orruknál fogva vezetni s egyedül csak a maguk hitbeli nagyságuknak a hegyére felvezetni, tudtak az emberekkel párbeszédet folytatni, megértették a tévelygőt, a botorkálót, s végtelenül örültek egy-egy megtért báránynak, ezreknek tudták a szomjazó lelkeknek vigaszt, jelent és a jövőt betáplálni.
Pedig ezek a szerzetesek igazán szigorú rendnek voltak a katonái, nem volt könnyű az előirt napi menetrend, szigorú napirend, keléstől-fekvésig egész embert kívánt végtelenül szerettem őket, volt az öreg Egyed barát, aki mindig a diák misét celebrálta, mily nagy szeretettel plántálni a szívünkbe az örök hitvallást, felebaráti szeretet, tudtak örülni, allelujázni a napi terhek elviselése mellett. Láttam Rómában Donboszkó kispapokat, akik reverendában fociztak, a Jezsuita rend nagyon szigorú papi rend... Karthauziak tán legszigorúbb rendek egyike, akik már életükben elkészíttetik a koporsójukat és az használják ágy gyanánt, emlékeztetve minden este amikor alvásra térnek e koporsóban, az élet véges, úgy élj, mintha egyszerre meghalnál, úgy dolgozz mintha örökké élnél, volt a jelszavuk...
A nevezett Béla atya, ferencrendi barát tele volt jókedvvel, velünk énekelte a szentek népi karácsonyi dalokat, amiket most nem tudom miért száműzték a templomból, helyette, Mozart, Liszt, és a többi tőlünk idegen melódiákkal igyekeznek kórusok áhítatot kelteni, de sikerül. Miért kellett a volt sok-sok szép népi egyházi dalokat indexre tenni a pápának, nem veszi észre hogy a római katolikus hivőknek sokasága és helyette gombaszerűen nőnek a különböző vallási szekták.
Igen is lehet a biblia szellemének vallomása mellett szülőket, testvéreket, barátokat, munkatársakat szeretni, sőt kell is így élni... a túlvilági életnek az elnyeréséhez nem elvadultság, teljes magamba való bezárkózottság kívántatik, hiszen a biblia mondja, ha nem lesztek olyanok mint gyerekek, sohasem juttok a mennyek országába, a gyerek pedig tele van tisztelettel, vidámsággal, ezért állok sokszor elesetten Atti mellett.
Ha van örök mennyország, ahová csak óriási lelki összeszedettséggel lehet majd egykori lakója, ismétlem ha van, nem tagadom hogy nincsen, de milyen áron lehet elnyerni e földi halandónak? Hogyan kell élni ? Milyen áldozatot kell vállalni? Ha a szentek életét olvasgatom akkor úgy érzem nem kíván tőlem az Isten semmi olyan megpróbáltatást, hogy elnyerjem az örök üdvösségnek a birtoklását. Igaz, teljes embert kíván úgy testben, mint lélekben... ez lehet csak a kulcsa annak hirdetett színről-színre való látásnak a záloga... nem hiszem, hogy az Isten, ha egyszer a maga képére és hasonlatosságára alkotta Ádámot és Évát... az első emberpárt, és ha szüksége volt Istennek arra, hogy a megteremtett világ makrokozmoszban, föld, csillagok, vizek szóval a világ megalkotása után úgy érezte, hogy még nem teljes a teremtménye, hiányzik belőle valami, valaki... s pár millió év során az evolúció folytán, vagy akárhogyan, kialakult egy emlős fajzadék, nem állat, de még nem ember... erre még a mai tudomány sem talált teljes elfogadható választ adni... kutat az ásatások során előkerült évszázadok, évezredek csontmaradványai felett, mikor és hogyan alakult ki és mikor a „homo sapiens” a mai teljesen kialakult embertípus, mint élettan... a bölcs ember... erre sok-sok mesét tanítattak be velünk, hogy Isten földből alkotta az embert és lelket lehelt belé... mondá a katekizmusi biblia... szóval lelket lehelt, ha szóval lehelet útján lett a sárból és napsugárból összegyúrt massza az ember, mint ahogyan ez igaz is, hiszen ha az emberi test temetetlenül marad valahol, elébb elviselhetetlen bűztengerré bomlik a test, majd idő elteltével csak a csont marad egy ideig még együtt, míg aztán az is évtizedek során elvegyül a földdel... szóval lehelt Isten lelket ebbe a sárból összegyúrt, formázott masszába, ami kellett hogy Istent formázza mert hiszen saját magát akarta sokszorosítani, nem volt más modell előtte, de hogyan is lett maga az Isten? És honnan és kitől kapta azt az emberi agynak felfogását túlméretező örökre titkoknak a titka maradna, lehet róla beszélni, vitázni, tagadni, mellette érvelni, de teljes emberi agyat betápláló magyarázatot adni soha nem tud az emberiség... Istent még senki sem látta, csak a képzelet szüleménye, akit a művészet a maga fantáziájának képzelete folyamán igyekezett megformálni, megfesteni... legtöbbször egy szakállas megtestesült férfi emberi alakot mutatnak a vásznak, a szobrok, dúsgazdag az emberi fantázia az isteni valóságának a megalapozására... a képzelet folytán, na meg az öreg zsidó rabbik Mózes, na meg a próféták, akik az isteni akarat, szándék közvetítője, isten kiválasztott ember, vallják magukat ennek, jósok, is na meg látnokok is... valahogyan egy képzelet által létrejött tan megszállottja, hirdetője... ezek olyan látomásszerűek, sohasem tagadtam, hogy nincs Isten... vagy akárminek is nevezzük azt szoktam mondani, ha nem volna vallás, akkor ki kellene találni, de nem sajátíthatja ki egy valaki, vagy valakik akik próbálják az Isten kegyeinek elnyeréséhez anyagi juttatásokat szerezni a balga hívek körében. Ez már Üzlet ez már igazi üzérkedés mások butasága felett.
Hányféle felekezet van... e sok felekezetnek vannak a vámszedői, magukat vallják egyedüli felvilágosult igazi útikalauznak, csak az ő igehirdetésük alapján lehet csak majd bejutni az örök hazába, Nirvánába Mennyországba.
Nirvána: szanszkrit a buddhista vallásban a teljes megnyugvás, kiszabadulás a lélekvándorlásnak szenvedésekkel járó körforgásából, a legmagasabb boldogság állapota, amelyre a lélek törekszik...
Buddha szanszkrit a buddhizmus alapítójának, Gautama Sziddhárta indiai királyfinak a dicsőítő jelzője /megvilágosodott/ Buddha szanszkrit megvilágosodott és a nirvánába távozott személy, buddhizmus szanszkrit Indiában az i.e. VI. században keletkezett és Ázsia nagy részében elterjedt, a lélekvándorlás tanítóvallása.
Tán lélekszámban ez vallás birtokolja létszámban a legnagyobb egyházat. Ebből a sokféle felekezetből aztán ki fogja megmondani, hogy melyik az igazi felekezet, melyik valóban az igazi hitvalló felekezet, mindegyik a magáét tartja az igazibbnak, főleg azoknak a vezetői, akik beszervezték az embereket a maguk hitvaló nézeteinek, mert hiszen ennyi vallás nincsen, s ami legmegdöbbentőbb mindegyik felekezet, szekta ugyanarra az egy Istenre mutat, azaz mindegyik felekezet a maga által kitervelt, Istenre igyekszik megnyerni az embereket. No most én nagyon eltértem az eredeti mondanivalómtól, mert hiszen most nem az a célom, hogy én is hitterjesztő apostolkodást végezzek, csak onnan indultam el, ha valaki úgy véli rátalált az örökélet igazságának az útjára, mint aki elbódult az őserdőben, és végre rátalál a kivezető ösvényre, amin ha ballag, feltétlenül megszabadul a pusztulástól.
Minden szekta, vallási gyülekezet igyekszik a maga nézetének, boldogulásának a istenét megformálni, továbbá minden bizonysággal csak az igehirdetése a belépőjegy az örök életre. Még mindig nem értem, hogy az Isten nem lehet olyan önző, hogy azért teremtette meg az emberek millióit, hogy szolgaként állandó imádattal, hódolattal, mindent elvetve, csak az ő imádását tartja a legfontosabbnak, nem lehet ennyire önző egy szülő, hogy azért nemzette meg gyermekét, hogy a gyermek állandó hódolattal vegye körül a szülőjét, mert őt nemzették- a gyerek nem kérte, hogy hozzák a világra... a gyerek nem kívánkozott e földre, nem sanyargatta szülőket, hogy fogantassék meg az anyai méhben, nem tett állandó szemrehányást, miért nem születhetik ő már erre a világra... és ha akár tudva, akár tudattalanul, elvetve, elhibázásból, mégis megfogant az anya és apa spermiuma az anyai méhben, a magzat egy bizonyos időszak után kilepett e nagyvilágba, élt és növekedett, de volt kötelező ránézve, hogy azért mert a szülők gyönyörük beteljesülésének gyümölcse lehetett, és ezért most a gyerek mélységes hálával teljes lelki és testi odaadással rajongják körül a szülőket, azért mert őt nemzették, amikor e csodálatos genetikai, nemi aktus végbement, akkor a szülők a maguk gyönyörének legszebb élvezetének lettek a részesei, amiért a gyereknek nem kell halásnak lenni, ő nem kérte a fogantatást, a szülők vállalták az új ember megteremtését, de nem örökös hűséges, lekötelezettséget.
Ha gazdag a maga munkálatainak elvégzésére nem képes, nem bírja a leterhelést, van elegendő javadalmazása ahhoz, hogy a munkálatok elvégzésére cselédet, szolgát vegyen fel maga mellé, mint ahogyan tették és teszik ma is a gazdagok, ezzel a gazda elvárja, hogy a felmerülő munkálatokat maradéktalanul a cseléd, a szolga el is végezze. Ez vonatkozik a fizikai munkálatokra felvett szolgákra... ellenben vannak másfajta szolgálatok is, amikre szinten megfelelő készségekkel ellátott egyedeket állítanak szolgálatba a gazdagok, ezek az inasok, vagy komornák, előkelő gazdag nők személyi szolgálatának ellátására szerződtetett alkalmazott, vagy a komornyik gazdag férfi személyes szolgálatára alkalmazott belső /libériás/ inas. Ezek a z alkalmazottak fizetettek voltak, maguk a gazdagok alkalmazták az ő kiszolgálásukra, ezek csak a személy igényeit kellett hogy elvégezzék, ami aztán különböző ténykedésekből állott, ha kellett úgy a testük is alá volt vetve a személy kívánságának, na jó ez kettőjük szerződésén múlott, nem kellett vállalnia az alkalmazottnak, ha esetleg olyan kívánság merült fel, amit nem volt hajlandó az inas teljesíteni... halottam olyan esetről is, hogy a gazdag férfi szexuális kívánságát is ki kellett elégíteni, ezért fizették és ezt kellett tenni. Ebben az esetben az alkalmazottnak mindenben alkalmazkodni kellett a gazdájának földi kívánságához, nem szólhatott ellene vagy bírta a kért szolgálatot, vagy nem, bármelyik fél felmondhatta a szerződést... Nem tételezem fel az Istentől, hogy azért teremtette meg az embert, hogy csak neki szolgáljon. A katekizmusban írták le a papok, miért is vagyunk a világon? hogy Istent megismerjük, szeressük és csak neki szolgáljunk... ezt írták le a tankönyvszerkesztők és tanították, tanítottam hittan órákon át... Nem lehet ilyen önző az Isten, az ember még nem jutott el a tudománynak arra a fokozatára, hogy fel tudja fogni, megtalálja a nagy titkot, a világ teremtéséről, csak találgatás, tapogatódzás és biz sokszor butítás....
Igen is mi szeretjük a szépet, az ideált, törekszünk a legjobbra, a legszebbre, emberek, növények, állatok közt is vannak akiket, amiket jobban kedvelünk a másiknál, többre értékeljük, és szeretnénk hozzá hasonlóvá válni... sokszor mondtam már valakire, hogyan tud ilyen jó lenni? De azt is mondottam már többször valakire, vagy valakikre, hogyan tud, hogyan tudnak ilyen gonoszok lenni?...
A rózsa színe gazdagsága, és főleg illata teszi önmagát a virágok királyává... a benső, fontos a külső is, de az illat, ami belőle kiáramlik, ez az amiért tudjuk szeretni és vázába rakni...
Az embernek a cselekedetei azoknak összessége adja az ember értékét, ez az ami ideállá válhat, vagy megutálja a környezete... Milyen titokzatos, milyen ismeretlen ez a világ... benne élünk egy ideig és elvegyülünk a semmibe, „isa pur és hamu vogmuk”,… volt és nincsen, örök feledés, ki emlékszik majd ránk évek elteltével... nem az fontos, hogy ki halt meg, mit hagyott ránk... mondja az utókor...
1997. aug. 18.
Most egy kis kitérőt csinálok, megszakítom az eredeti gondolatmenetet, egy kis kitérővel majd folytatom...
Ismeretes hogy Vasváron a az aug. 15. az mindig nagy búcsúi mozgalomnak volt a színhelye, ezrek és ezrek jöttek napkeletről és napnyugatról, zászlók, feszületek erdejének színpompájának boldogító lelki vigaszt könyörögve, hangos énekekkel tették a várost ünnepi köntösbe.
Mint gyermeknek ez abban az időben rendkívüli kiemelkedő nap volt, hiszen a sok hétköznap után jött egy nap, azaz egy ünnepkör, amikor hétköznapi gondokat felejtve megtelt a légkör hangos, lélekből áramló népi egyházi énekekkel, s mint gyermeknek ez óriási élményt jelentett, mert jöttek a rokonok, ismerősök... a magukkal hozott mosolyukkal, ölelésükkel igazi ünnepet varázsoltak nekünk is. Na, úgy emlékszem valamelyik kötetemben ennek a napnak méltatását és lélekfele. Méltó méltóságát már leírtam, ismétlésbe nem bocsátkozom... de a jelenben amikor, ha nem is vagyok Vasváron, akkor is buzog bennem e napnak a szépsége az énekek hangos könyörgése... Téged jöttük köszönteni... a sátrak, tele bizsukkal, a szájharmonika zengő hangja, a ringlispíl, négyszer kellett hajtani és egyszer felülhettünk a felejthetetlen körhintára... az „Anita” egy hölgyemény, akinek be volt kötve a szeme, és a sátor előtt kérdi tőle a vezető... mi van a kezembe?... buksza... milyen pénzek vannak benne? és így tovább, csodálattal néztük ezt a trükköt... Anita megmondja a jövőt... jósol, tessék, tessék belépni a belépődíj kb. 10 fillér, és bizony a kíváncsiak siettek be a sátorba, hogy megtudják a jövőjüket... na meg a planéta... volt egy papagáj, a férfi kezébe egy fadoboz, ládikó... különböző színű papírok,... aki kíváncsi volt a jövőjére, az szintén fizetett és a papagáj a neki megfelelő színű planétát húzta ki, nagy kíváncsisággal olvasta a vásárló...
Óriási erővel bíró férfi, akit lánccal megkötöztek, tetőtől talpig... az volt benne a pláne... ha úgy megtudja valaki kötözni hogy nem tudja magát kiszabadítani, akkor a vásári kikiáltó nagy pénzösszeget tartozott fizetni a megkötést végző embernek...
Csodálattal néztük a kötözést... mondtuk is, na ebből aztán nem lehet kiszabadulni... hát tessék, tessék... be lehet menni a sátorba... és nézhetik a fejleményeket, és csoda ide, csoda oda, biz csak megszabadult az izmos ember a lánc köteléktől... Hét-hét minden darab hét... rikácsolta a kiabáló a sátrában... és így lehetne folytatni aug. 15-nek a szépséges múltját... ehhez a nagy üzemi üzletelésnek aztán a helyi Domonkos papok adták meg a lelki ünnepi méltóságát, több ezer ájtatos hívő, búgó harangzúgás közepette zászlók erdejének árnyékában indultak fel a „Diósi templomhoz” ahol volt a szt. mise... zengett az egész temető, a holtak is bámulattal figyeltek fel erre a hangzatos dallamokra... majd pedig az emelvényen megjelent egy pap, legtöbbször hozattak valahonnan egy kiváló szónokot, aki szívbe markolóan tudott a szív közepébe beférkőzni... csodálattal szívták magukba a szónok örök igazmondásait...
Csak arról van szó, hogy ezt napot sok mindenképpen őrzöm a szívemben... boldogan emlékszem vissza minden örömére- bánata tán nem is volt... Lelkem kívánkozott le Vasvárra, de a nyolcvannyolc éves puhányoló izmaim nem igen kívánkoztak elmenni, na meg most aztán az igazi hőség lepte el tájat... harminc feletti hőség... ilyenkor legjobb a hűvös árnyék... na meg aztán volt még egy szépséges folt, na mi is ez. Mi is történhetett, hogy a vasvári húgom a Gizus mostanában elkerüli házunk táját... pedig oly gyakran látogatott meg bennünket az utóbbi esztendőkben.
Mi is lehet ennek az oka?... Pl. állítólag öt hétig feküdt a sógor a Gyula a kórházba itt helyben, nem tudatták velünk... nem hívtak búcsúra... Az történt, „ne szólj szám, nem fáj a fejem”, ne mond meg az igazat, mert akkor betörik a fejed...
Hát igen, amikor meghalt a nővérem az Ilus /a Szikra/ próbáltam vagy hatvan oldalon át megörökíteni a múltját, megírva mindazt, ami bennem volt és van. Többek között az ötvenharmadik oldalon olvasható, hogy a húgom a kedves Gizus, és főleg annak örömteljes ura a Gyótyos, apám a halála után egy fillérnyi örökséget nem adtak, és ezt úgy vélem elolvasták és ez a nyilatkozat szíven találta őket... hogy én ennyi év után is nyitva tartom ezt a rendezetlen ügyet, hogy e sebem még nem varasodott össze, nem is fog... na valószínű erre a pár sorra rátaláltak az én véreim... ismét sebzettek lettek az igazságnak a lövedékétől... nem jön a húgom... nem kíváncsi rám... de azért én egyszer lemegyek hozzájuk, hogy elkérjem ezt az életrajzot, ha megvan... nem szabdalták szét... szóval ismét harag lehet, de ez már volt úgy, hogy huszonöt éven át nem találkoztunk és mégis telt az idő. Ha nincs igazam bizonyítsák, ha pedig nincs igazam, akkor én esdeklek bocsánatért... Na ezért nem mehettem le Vasvárra, érezve a sértődöttségüket, ami teljesen alaptalan, amit írtam keveset írtam, de igazat írtam...!!!
Igen lezajlott e szép vasvári búcsúnak is a napja, habár nem mentem le Vasvárra, különböző okok tartottak vissza, nem akartam magamat kellemetlen helyzetbe sodorni, ugyanis a jóság és gonoszság örök emberi örökségek, hogy mikor melyik erővel, melyik akar diadalmaskodni ezt előre nem lehet a tudni, mindkettő szunnyad a föld gyomrában lévő vulkánikus erő, tán évszázadokig dübörögnek a föld gyomrában, nem jutnak fel a felszínre, de aztán amikor ez a belső erő legyőzi a föld kergének az ellenállást, Sodoma-Gomora siralmat hagy maga után… De ennek dacára dalokkal, emlékezetekkel mindig ott jártam gyermekkori búcsúi utakon, hallottam a prosecciók hangon énekét, zúgtak a harangok, ünnepi köntösbe öltözött az utca, dal, nóta, harangzúgás, ünneplők hadától pezsgett Vasvár, és akkoriban én egymagam is ünneplője voltam e szent napnak, aki szívta magába az áhítatnak, ájtatosságnak lelket formáló dalait... óh milyen szép volt... milyen megható volt az egész, s mi maradt meg a magam korára...? Csak a szép emlék, és jelenben az emlékezés…
1997. okt.13.
Egy kis rövidzárlat állt be az irományomnak további szövésében, tán sok volt a program, hol ide, hol oda kellett mennem, írni pedig csak megfelelő időben, érzések harmóniájában, nyugodt időszakban lehet termelni a gondolatoknak sorait. De most próbálom majd kisebb hézagokkal folytatni a gondolataimnak a menetét, mert még ez a kötet várja helyét a könyves polcomon.
Itt csak megemlítem, mert hiszen részletes beszámolót írtam azon szomorú családi esetről, hogy Vasváron a húgom Gizus férje, Catómió Gyula okt. 4-én elköltözött e siralomvölgyéből, csendesen, nagy fájdalmak nélkül, szobatiszta maradt a végső percig, betegesnek beteg volt, azaz voltak egészségügyi panaszai, de oly súlyos betegség sohasem lepte el. Írtam róla, itt most nem bocsátkozom ismétlésekbe.
Talán ami legjobban késztet arra, hogy kopogtassak az írógépemen, az ösztönöz, hogy valamiképpen ide varázsoljam a szülőket elkerülő fiamat, Attilát, aki oly szépen ívelt felfelé a maga pályáján, kivívta a megbecsülés, a megtiszteltetésnek tölgyfalombos rendfokozatát, csak aztán ez a szép tölgyfa lombozat valami folytán mint a hervadó virágcsokor a vázában, hervadni, lankadni kezdett, majd a sorsa azt lett, mint a legszebb virágcsokornak, kikerült szemétgyűjtőbe, azaz nem is tudom irhatok e ilyen keményen, durván, de az tény felrúgta üzemi magas fizetésű állását, becsukta maga mögött az üzem ajtaját, senki nem köszönt neki vissza, azaz elnéztek a felette, és most hol van? Mit csinál? Mivel tölti ki az idejét, csak részben sejtjük, hogy mennyire szakadt meg a benső harmóniája a szívében, ki és kik ellen volt a harca? Mi az amiért máról holnapra berekesztette a háta mögött azt munkahelyet, ami több éven át fejlesztett, örült a sikernek, tudta eladni a megtermelt árut.
Mivel Attilával nem lehet párbeszédet folytatni, valami lelki hasadás, törés, mégpedig állítólag valami vallási /Hit szekta/ elveit nyergelte meg, ebben a hitfelekezetben találja meg az átvezető, azaz a kivezető utat e földi világból, mint mágnes vonzza a vasat és ha közelébe juthat magához is ragadja és nagy erővel vonzza, nem ereszti el oly könnyen, valahogyan Attila is ebben vallási szektában tömték tele a fejét mindenféle túlvilági reményteljes boldogsággal, ha e szekta Antikrisztusainak a hitbéli rombolószertartásainak teljes egészében eleget tesz, persze ezek a tévtanok nem ingyen vannak, úgy hallom még nagy dézsmát kell érte fizetni a meglágyult agyúaknak, hát természetesen kell neki az áldozatnak a forintjai, hiszen akkor miből élhetnének főúri életet /Merci autók, villák stb./ de úgy tudták beoltani fiamat és sok-sok ezer mást, hogy egyedül csak az út, mégpedig egyedül a maguk által biblia csillag, ami mutatja az örökkévalóságnak, aranyporral behintett boldogulásnak egyedüli lehetőségét, a többi mind hitbeli tévedés. Nem fáj neki sem a szülők, sem testvér, sem a baráti kapcsolatnak teljes elszakítása, sőt a szekta valamiképpen beoltja őket e szakadás megteremtésére.
|  |
|