Bölcseskedések

Bölcseskedések: Nem mondhatom el senkinek, így hát elmondom mindenkinek. Csak azt adhatunk, adhatjuk amink van...
Az életben sokszor kell ezt a tanácsot folytatni: Igen lehetünk mindennap boldogok, csak figyeljünk magunkra, belső lényegünkre, aztán nincs más dolgunk csak sétáljunk át az árnyékos, sötét oldalról az utca napsütötte oldalára...
Csak azt adhatjuk amink van... Aki boldogtalan, nem adhat boldogságot, aki sikertelen, nem segíthet másokat sikerre… Első dolgunk első kötelességünk, önmagunkon segíteni, hogy ne legyünk mások számára teher. Először tanulni, aztán tanítani.
Először előteremteni, aztán adni.
Ez az élet vastörvénye, az emberi természet egyik vastörvénye, az emberi természet egyik alaptörvénye, olyan sziklaszilárd igazság, amin emberi szándékok nem változtathatnak.
Mint ahogyan az egészség törvénye is így hangzik: „Energia felvétel, energia leadás, egyensúly!” Ugyanúgy a lelki egészség törvénye kimondja: „Először teremts, aztán nyújts!” Vagyis „Először segíts magadon, aztán segíts másnak segíteni önmagán!”
Az önbizalom az önbecsülés, a belső erő érzésével együtt kell növekedni bennünk a mások iránti együttérzésének. Ha ez hiányzik akkor pedig mi lesz belőlünk? Egy mindenkin uralkodni akaró valaki, aki gyűlölettel körülvéve, kiközösítettként él. A legtöbb ember önmagát adja oda a pénzért.
Vannak sokan, akik szívós munkával kudarccá változtatják életüket, noha sokan híresek és gazdagok....
Minden üzleti tevékenységben szükségszerűen jelen van a kíméletlenség eleme, a súlyos felelősség komollyá teszi az embert és általában megkeményíti... Nem tehet szert profitra anélkül, hogy ne fizetné meg az árát...
Gőg nélkül szeressük a tünékeny szépséget, és ne gyűlöljük a fiatalságot, mert elmúlt és ne gyűlöljük az öregséget, mert eljött. Könnyű mondani?... könnyű... Nehéz megcsinálni?... Nehéz... És ha nem sikerül?... Akkor sem történt semmi különös. Legfeljebb néhány szamárral több mászkál a földön....
Mi emberek sokfélék vagyunk, sokféleképpen veszítjük el az eszünket.
A Delphoi jóshely bejárata fölött, a híressé vált „Ismerd meg önmagad!” Mert mérték az, ami emberré teszi az embert.
Okos nő, és férfi tudja, hogy a szépség a természet átmeneti ajándéka, örül neki, de nem tartja értékmérőnek...
Az erotikus varázs nem a szépségen múlik. Gyönyörű sztárok lehetnek szexuálisan hidegek, és érdektelenek, csúnya nők és férfiak pedig fantasztikus sikereket arathatnak... A szerelem birodalmában azok vezetnek, akikben magasra csap az életkedv, és az életöröm, nem pedig a magazinba reklámozó szépségeket...
S lehetne még folytatni ezen bölcseskedéseket, de ki-ki érezheti melyik az örök igazság, amely szerint kell neki életfolyamatát szabályozni.

1997. aug. 4.

Domonkos névnapot jelez a naptár... Ez a név nekünk kedves emlék Erdélyből Kolozsvárról, Juckó és Domi igaz magyaros szeretettel láttak el bennünket, Geiger Vilmost, a Komát és Katit a feleségét, valamint Erzsit és engem, a nagy szegénységük mellett pompás vendégséget nyújtottak, egyszer már voltak is itt nálunk. Erről azt hiszem már írtam korábban. Három lányuk van, kettő itt él az anyaországban egy pedig nemrég ment vissza Kolozsvárra, a politikai feszültségek enyhébbek lettek.
Na aztán most már igazán visszakanyarodom az eredeti témára, Attila sorsára, de mivel nem tudtam mindig folyamatosan írni a múltnak érdekfeszítő eseményeit, így ugrándozom a múltnak a terepén, mit is írtam meg, mit nem, és még mit is akarok leírni. Ezért nem időrendbeli az írásom... de azért igyekszem mindig visszakanyarodni az eredeti mezsgyére...
Ahogyan írtam, igen voltak az elődökben valami ami a normális szintet megkérdőjelezi, egy-egy kerékkel több vagy kevesebb jutott a részesedéskor, mi közönségesen úgy mondjuk ez bizony nem egyeztető össze a normalitással, valami elferdülés, kilengés, lyuk keletkezett az élet burkán és most azt kérdem, mikor lehet azt mondani valakire, hogy ez nem normális cselekedetre vall... hétköznapi megítélésben hamar megfogalmazunk egy mondatot, ami ellene vagy mellette szól a megítélésben, de melyik is az, ami mindenkor és mindenben örök igaságot foglalja magában.
Ahogyan írtam az írásom nem folyamatos, időben és térben ugrándozik, vissza-vissza térek az eredeti gondolatnak a további szövéséhez, hol ugrok egy nagyot.
Attila sok mindenben eltér a mindennapiságtól, az átlagos emberi tulajdonságoktól, csak annyira nem vagyok felvérteződve, hogy igazán birok e akkora bírálati bírálattal, hogy teljesen meg tudjam ítélni, hogy Attila cselekedetei mennyire jók, helyesek, helytelenek, jövőbe mutatók vagy pedig csak botorkál az igazság megyéjén, de nem helytállók, nem elfogadhatók.
Ami engem nagyon bánt, és nem is tudom teljes egészében helyre tenni a mostani lépését, hogy évtizedes bedolgozott hivatását szerető állását máról holnapra felrúgja, a vezetőknek szemükbe vágja a maga nézetének bírálatát, ami persze nem behízelgő rájuk nézve, de ki bírja ki a negatív bírálatot, jól dolgozott, lelkesedett egy-egy üzemi, vasári sikerein… magam is tanúja voltam 1996-ban itt helybeli nagy nemzetközi piacán a mekkora lelkesedéssel, eladói készséggel, vevő gárdájának a megbecsülésével tudta a vásárt sikeresen vezetni, a vasár dolgozói, barátai nagy tisztelettel néztek fel rá, mosoly, jókedv sugárzott le az arcán. Attila élvezte ezt közszolgálatot... az igaz, hogy tudott rendet is tartani a portáján... megbecsülte a közvetlen munkatársait, dolgozót... követelt, de jutalmazott is örömmel néztem a sátorban lezajlott üzleti, baráti ténykedéseit... Biztos sikerre vitte mindig a vasári kirakodó üzleti bevételt...

„Méltó a munkás a maga bérére!” szól az írás. Nem is panaszkodtak a vele dolgozók, Attila sem pénzben sem ételben-italban nem volt fukarkezű... Magam is látva ezt a szép harmonikus életfolyamatot, mint apának jó érzést adott, hogy fia ennyire be tudja tölteni a hivatását, tud élni, és éltetni másokat,- Nekem is állandóan fizette az italaimat, sohasem engedett fizetni, mondván egy nyugdíjasnak úgy sincs pénze... gavallér módon, lehetett rajta látni, hogy most mily jót és szépet gyakorol, felkarolja az édesapját.
Ügyes és piaci érzékkel mindig megmentette a gyárat a csődtől... a termelvényeket el tudta adni... pénzt teremtett elő. Valahogy az jut eszembe, hogy amikor a nemzeti színház a csőd mezsgyéjére került... akkor elővették a Csárdás királynő operettet, Honthy Annával... dőlt a pénz a színházba, megmenekült ezzel az operettel a színház a bukástól... Attilának is volt mindig valami az üzleti élet érzékének a tarsolyában valami, s ha kellett piacra dobta ezt a készségét és a gyár továbbra is életképes maradt...
Attilában nagyon sok értékes emberi tulajdonságok fedezhetők fel, amik adták az értékét, a közösségi életben a megbecsülést számára.
Nagyon sok baráti kapcsolatot tartott fenn, kiemelni most nem tudnám őket... de meg kell említeni azt a fiút, aki B.pestről hazavezette a nyeremény autómat. Hogy mi is volt a neve?… Bubu… majd nagy barátságban élt pl. a Sugár fiúval, az apja László, anyja pedig a vasvári Sült dr. bírónak a lánya... Voltunk párszor az Isis hotelban, ahol Attila magvacsoráztatta a barátait, egy speciális ételük volt, amit ott helyben kevergettek össze, különböző tétekből, és ezt jóízűen fogyasztották el... Majd nagy barátságról tudok Pajor Pista, Pista műköszörűs, akivel nagyon megértették egymást... na és volt aki a vágóhídon dolgozott... Miklós… igen nagy megértéssel ragaszkodtak egymáshoz... de nem is tudom itt felsorolni azt a sok-sok baráti kötelékben lévőknek a nevét, akikkel Attila mindenkor jól érezte magát...
Most, hogy Attila kiesett egy igen jól szituált állasból.. elesett egy nagy havi pénzösszegtől… mert hiszen a barátság az pénzbe is kerül… hogyan fogják most ezek a volt jó barátok elkerülni, azaz nem is keresni a baráti kapcsolatot. Erre számíthat Attila, „Kidőlt keresztfának nem köszönt már senki...”

1997. aug. 6.

Anyunak telefonál Attila, hogy hétfőn 12 h 30 perckor akar velem beszélni, várjam meg, ne menjek el sehová sem... Na, fene, ez meg mi lehet?... hiszen az én okos fiam velem sohasem osztotta meg az egyéni gondjait, mindig beburkulódzva zárta magába, mondván ez az ő ügye... most pedig hogy beleesett egy vallási tébolyba, „Hit” szektába, itt teljes egészében feloldja önmagát, belebújik a bibliába, annak olvasásába és úgy vélem a napi problémájára itt talál receptet, nincs szüksége egyéb privát, szülői tanácsadásra... a bibliában mindenre van recept, teljesen kifordult a nézetekkel akarja élni az életét… sokszor nagyon kellemetlen kijelentések közepette. Az tény, hogy Attila mindenkor képviselt valami pluszt, amit a normális ember nem tudott mindig felfogni.

Volt rá eset, hogy csak a vörösbort itta-itta? Vedelte... amitől sokszor cselekedeteiben visszaütődtek, ennek köszönheti, hogy a fűnyíró gépéhez is felületesen, kapkodóan nyúlt, amiért is vesztette a balkezének ujjvégeit...
Visszatérve, mit akar velem az én fiam megtárgyalni, hiszen sohasem kérte ki a tanácsomat, véleményemet, mert valami szellemi többletet érzett magában velem szemben... Mondom, tán a mostani esetében tán, amikor teljesen a béka kloáka alá esett, amikor jó dolgában jégre ment a szamár, és kitörte a lábát, tán most amikor magába roskadt, érzi a magárahagyatkozását, nincs akihez kötődne, felrúgta a családi fészkét is, ebben nem ő az, aki hibás, vétkes itt a feleség is, habár többször panaszkodott Márti, hogy Attila úgy átformálódott a Hit szekta szellemében. Kijelentette, mindenki menjen a maga útjára, nem kell sem feleség, sem gyerek, egyedül akarja élni isteni földi életét, ez a magatartás pedig nem teszi lehetővé a meleg családi fészek kialakítását, ellenkezőleg felrúg minden közösségi együttlétet, tűrhetetlené teszi a család együvévaló maradását... Márti több alkalommal kért bennünket, hogy segítsünk neki, Attilát jobb belátásra bírni... de Attilával még csak példázgatni sem lehetett erre, erre is van magyarázat, hiszen Márti és főleg annak kedves édesanyja a visszás magatartásukkal elősegítették ezt a családi életnek a felbomlását.
Most nem akarom a Márti oldalát lefesteni, mert ez egy külön szám lesz… Szóval, Attilában él és élt egy a mindennapi élettől eltérő szellemi, lelki többlet, mindig a kereső oldalra állt, mindig eltérő kijelentései, cselekedetei voltak az állagos hétköznapi dolgok mellett… volt amikor nagyon kellemetlen volt vele lenni, roppant steril, aprólékos tetteivel zavarta a közösséget... pl. a szoba rendje, egy pohár tisztasága... de még az udvarán lévő magatartása is túlzásba vitte tetteit, ne oda, hanem ide... Talán amikor már megitta a maga szesz mennyiségét, akkor már tudott nevetni, párbeszédet tartani, bőkezűen tudott etetni és itatni a körülállókat, ezt biz ki is használták sokan vele szemben, nem tudom, hogy ebben a helyzetben ez most mennyire kamatozik vissza...
Van benne valami, amit követni nagyon nehéz... természetes, hogy tele van sok-sok jóval is ... pontosság, hiteles szó teljesítése... csak mégis úgy éreztük sok túlzás is van a magatartásában, ami feszültté teszi az együttlétnek kellemét.
Tud kínálni, nem sajnálja a sok- ok hűtőszekrény tartalmát... bőségesen dugig van a szekrény a jó falatoktól, és ezt bőven osztogatja.

(…)

Lehetséges, hogy ismétlésekbe is bocsátkozom... hiszen nem egyfolytában rovom e sorokat pl. most írnak 1997. aug. 8. kimaradnak napok és akkor kerek az összefüggést, természetesen kellett volna egy terebélyes vázlatot készítenem egy útvonalat kirajzolni, és akkor jöhetett volna sorjában a mondanivalók...
D mivel ez elmaradt, így lett kapkodó a mondanivalóm... de nekem ez is jó és kielégítő, mert mondanom kell, de nincsen senki, aki meghallgassa, pedig ez nagy érték a számomra.
Valakit meghallgatni? Ez ma hiányzik az emberekből, valamiképpen a kapkodó, sürgető napi teendők valamiképpen félbolonddá tették az embereket, szomszédokat, barátokat, nincs idejük leülni és szaktérozni, traccsolni... jaj nem érek rá, mert és ekkor sorolja ömlesztve, hogy még mit is kell neki még a mai nap lerendezni... Pl: hogy kijárok a helyi fürdőbe... Termálba... itt találkozom néha egy-egy beszélgetőpartnerrel... de kit érdekel az én témám... időtöltés reményében szívesen meghallgatom az ő szellemi termékeit...
A napokban keresett fel egy úr, kb. ötven körül lézeng, igen megörült a találkozásnak, mondván az elmúlt esztendők után ismerve engem, felfigyelt rám hogy értékelem az ő érdeklődési körét, főleg a csillagaszat, a természetnek csodái... nagyon érdekesen fejtegette téma körül elképzelt tényeit, én pedig, aki mindig vallottam, nincs az a buta ember, akitől nem lehetne valamit is tanulni... hogy én oly türelmesen hallgattam érveléseit a világ egyetemről, főleg a csillagaszatról... most pedig a legújabb űrkutatók által szerzett felfedezések borzalmas újszerűségekkel lepték meg a világot. Marsra való utazás...szinte kipirult arccal kezdte nekem mondogatni az ő ismereteit, és arról panaszkodott, hogy legjobb barátjának is kezdte mesélni a legújabb felfedezéseket a Marsról és azt a választ kapta a barátjától, őtet nem érdekli ez a csillagászat... nincs semmi mondanivalója a dolgokról...
Végtelenül elszomorodott barátjának ezen parlagi gondolkodásán, ismerve engem, így nagyon boldogan fejtegette nekem az eddigi ismereteit a Marsról... Boldog lett volna, ha a barátja csak meghallgatta volna, de hiába... Én pedig nagy érdeklődéssel bámultam rá... kérdeztem, felelt, s végtelenül örült annak, végre ráakadt egy emberre, aki legalább meghallgatta, mondottam neki, hogy van egy szomorúságom nekem is, ugyanis a csillagászat az egy óriási ismeretlen világ... abban elmélyedni, nem mindenki tud, mondottam az én példámat is, amikor borzalmasan kimutattam a butaságomat, 1935-ben amikor Rómába jártam... egy nap elvittek bennünket a Planetáriumba, ez borzalmasan nagy félgömbalakú kupolás szerkezetű építmény,... a fények özönében bemutatták a csillagos érnek tükörképét... hogy változik a csillagos égnek a csillagállásai... azt tudom, hogy csodálatos volt, de nekem, aki csak annyit tudott a csillagaszatból, hogy van egy nap, ami világit és melegít... van egy hold, ami csak világit... na meg van egy Göncölszekér hét csillagból, stb... bizony nekem az pár óra amit ott el kellett töltenem nagyon unalmas volt, mert ez úgy nézett ki, mintha én a világ legértékesebb könyvét mutogatnám és magyaráznám egy analfabétának, aki sem írni, sem olvasni nem tud... Mivel nagy érdeklődést mutatok e jó ember tudálékos csillagászati fejtegetésére, ezt végtelenül nagyra becsüli bennem, és nagy tisztelettel nyugtázza.
Szóval nagy érték már az is, ha valakinek van türelme a másikat meghallgatni, semmi mást, csak hallgatni és hallgatni, közben csodálkozni mekkora az észjárása... Atti végtelenül jó szimattal és érzéssel építi a jövőjét.
Kukuló vétele.
Egy alkalommal azzal jön haza, hogy valahol a város szélén, erdő mellett parcelláznak ki területeket, kb. száz négyszögölnyit... Nézett is ki egy telket, van rajta egy kis házikó is... a volt Erdei iskolához közel van... biciklivel igen előnyös a megközelítése... a telken vannak fák is... mit szólunk a tervéhez?... Rendben van.... az tény, hogy a jelenlegi lakásuknak csak egy kis erkélye van, harmadik emelet, az erkély a Haladás pályára néz, Rohonci úton van... de a nyári időszakban igen meleg, kellene egy kis hétvégi szabad terület... Magam is megnéztem ezt a telket, igen tetszett, anyunak is tetszett, hát jól van... kölcsönbe adtunk pénzt, Atti telektulajdonos lett, azaz bérlő, mert akkoriban csak bérbe adta a város, tán most egy éve gondolt nagyot a város, mennyi pénzt tudna magának szerezni, ha ezeket a telkeket tulajdonként eladná. Atti azonnal, meg is vásárolta, sőt közben mivel Péter kertészeti pályán libegett, vett még egy kis telket... ezt is tulajdonként megvásárolta. Atti mindig fejlesztett valamit ezen a kis lakáson... épített egy kis előkonyhát… majd WC-t gáztűzhelyt, rádiót, TV- szerelt fel, még zuhanyozót is készített benzines hordókból, közben földalatti pincét, rá pedig ismét valami házikót teremtett, remek helye lett a téli zöldségeknek, almáknak... Ebbéli munkálatok bearanyozták Kukulói életét, alvóhelyet is kiépítette, így a péntek estétől hétfő reggelig kint is lehetett lakni, aludni.
E munkálatokba nagyban besegítettek a kert szomszédjaik, amit mindig gazdagon meg is fizetett, a jó csülkös bableves gulások... a bor, sör bőségben... nagyon szép napokat, estéket tudott Atti itt megrendezni... Atti ilyenkor teljességében hangulatos, bőkezű volt, osztogatta a jobbnál-jobb ízeket, itókákat... Magam is többször voltam jelen egy-egy ilyen összejövetelen, végtelenül nagy tiszteletben tartották a Törpe utca birtokosai. Nagy szeretetben élték életüket a szomszédok. Öröm volt köztük lenni, nem volt sírás-rívás... élvezték egymás látását, ették-itták étküket, italukat... Kezdetben megünnepelték a május elsejét is, májusfát állítottak egyik másik asszonynak, majd a hó végen pedig volt a májusi fa kitáncolása, megünneplése.
Kis verset is írtam annakidején a Kukulló életről, tán valahol még olvasható is...
Évek teltek, naptárok fogytak... kezdetben még Atti fiai is kijöttek e területre, segítettek apjuknak, de aztán ahogyan kezdtek szőrösödni, úgy mindinkább elmaradtak, más irányba csapáztak, ez így is szokott lenni, a gyerek ha elhagyja tejes éveit, bekerül a férfias érés korába, akkor már a szülők kisebb nyomatékkal bírnak felettük... még csak vendégségbe sem érnek rá, annyira kitágult előttük a maguk élete és annak az élvezete.

1997. aug. 9.

Idehaza teszem-veszem a napi megszokott semmittevésemet, hiszen a fizikai erőm igen böjtöléses színezetet mutat, ha valamit dolgozok csakhamar a verejték zuhanya szakad rám, ha felöltözök jobban, akkor azért izzadok meg, ha pedig lenge nyárias gúnyával fedem be testem, akkor pedig a hideg borzongatja a bőrömet... de ez már így szokott lenni, az én koromban minden lehetséges... Anyu jön ki az udvarra, és mondá: Endre vár a telefonhoz, valamit akar velem közölni... na fene mi is lehet ebben az időben, az igaz az esőfelhők is tájra lebegtek, a nap ismét ontotta az augusztusi melegét és mondom: itt vagyok, Endre azt mondja nekem, most mennek ki Kukullóba és ott valami hús sütés lesz, volna-e kedvem kijönni...? Nem voltam erre a hívásra felkészülve, sőt semminemű mennivaló kedvem sem volt... és kérdem, mi is lesz ott? Az első válaszom az, hogy nem megyek valamiképpen a napnak a huszonnégy órájából is kevés van estig... autóval mennek és kivinnének Kukullóba... pillanatnyilag felmertem a helyzetet. Kukulló... jó levegő... társalgás... az evés nem is érdekelt... húst nem szívesen eszek... s valami mégis azt sugallta... ha már ekkora lehetőség van a napnak a további eltöltésére... idehaza semminemű komoly tennivalóm nincsen... mondom a választ: jó-jó.... ha értem jöttök, akkor kimegyek... Anyut is hívták... magam is kérdeztem.... de az nagy feladat... anyu teljesen elzárkózott a jöveteltől... de tán az sem tetszett neki, hogy én vállaltam a kimenetelt... de nem tehetek róla, én még szeretek helyzetet változtatni, menni, utazni... főleg ekkora kényelem mellett.

Hamarosan gúnyát váltok... majd egy kis tarisznyába pakolok valami itókát... pogácsát... sőgöt a fejemre, hiszen a nap ontotta a sugarait... készen is vagyok csakhamar jöttek is Endréék. A kapuban kiabálták a nevem... mehetünk... Anyu jó füle, na meg a kis kutyám is felfigyelt e jeladásra...és intettek a menetelre...
Aranka várt a kocsi mellett, na meg a Zoli alezredes barátja, kert szomszédja... igen kedves ez az úr, nagyon szépen berendezkedtek a kukullói tanyában... amikor SZU-ban tanult... katonai iskolán ott ismerkedett meg egy igen kedves orosz hölggyel, akit feleségül vett, és itt élnek békességben... és örömben... Olga a felesége nagyon vidám, és szorgos munkát végző feleség... rendben tartja a házuk táját... néha-néha hazautaznak pár napra, de mindig örömmel jönnek vissza e szép hazánkba. Jó velük elbeszélgetni, Zoli mint katona csendes és kellemes társalkodó, nem sokat fecseg, a politika teljesen száműzve van a társalgásból, de nincs is rá szükség... A kertjében nagyon szép úritököt fedeztem fel, mondván Zoli erre a tökre vevő leszek, ahogyan mondottam a nők előtt, hogy Zolinak milyen szép töke van, ebből lett egy nagy csevegő kacaj.
Mindig szívesen megyek, azaz mentem e szép kirándulóhelyre, haza hiszen mindkét fiamnak itt van sasfészke, a megnyugvásnak, a pihenésnek a zarándokhelye, és ami nem elhanyagolgató, valóságos kis paradicsomi légkört alakítottak ki kertszerű helyiségben. A kellemes szomszédi jó viszony, a barátság szűzi megtiszteltetése, mindig felüdíti az embert.
Na szóval indultunk autóval ki a faluvégére, a nyári lakba.
Jött a kis Törpe utca... amint elcsúszik az autó Atti lakja előtt, úgy véltük hogy ő is kint tanyázik... na majd megnézzük később...
Kipakoltunk a kocsiból,. Endre valami rablópecsenye sütőszerkezetet vesz ki a kocsiból... e munkálatokban Zoli is besegít, majd később próbálják üzembe is helyezni, az első próbálkozás... ma lesz az avatása ennek a készüléknek. Három lábon álldogáló vaskoholmány, kell hozzá faszén... tüzesíteni, majd a felszeletelt húsdaraboknak a raja... szabadban ez az ősi időkre emlékeztető készülék nagyon emlékeztet arra az időszakra, amikor az ősember a szabadban táplált tűzön próbálta a nyers húst megsütni...
Igazi ősi maradványnak kulturáltabb kivitelezése, ami szórakoztató is, de élvezetes, a mindennapi konyhai sült hústól eltérő jobb ízt ad a húsnak... Amíg ez a ceremónia, szertartás folyik, elmentem megkeresni Atti fiamat, aki majd tőszomszédságban tanyázik Endrétől...
Meg is találtam, egymagában volt a telkén, nagy rend, frissen kaszált gyep, házikó-házikót ért, hiszen nagyon sokszor építkezett kis panel szobákat, főleg van egy helysége, ami nappalinak van becézve, zsalugáteres, padlós... drága új bútorral díszített, nagyon szép kis pihentető szobácska, de nagyon kellett vigyáznom, csak a küszöbig mehettem be, a szobába nem, mert hátha megfertőzöm... így csak a küszöbről kukucskálhattam a belsőbe, pedig szívesen megpihentem volna pár percig a kellemben, de mivel ismerve Atti alapfelfogását, nem akartam kierőszakolni egy kis belső szobai vizitet, csak a küszöb külső szegélyénél leblokkoltam, csak a fejemet igyekeztem beljebb tologatni, hogy valamit is lássak a berendezésből... Nem is kértem, hadd menjek beljebb, tán csak fájt volna a megtagadásnak a súlya, de annyit el kell mondani, nagyon szép és felemelő, látványos kis szobácska, igazi alkotó kis szoba, ahol bizony a macskák sokaságában- na meg a madárdalok szimfóniájától, csak ihletet tudna az ember kapni... igazi „Alkotóház”, az asztalon láttam a „Bibliát”... gondolom csendes meditálása itt folyik le... valahogyan innen száll el a földről, emelkedik a szellemi birodalomnak gazdagságába,... átszellemült lélekkel, megfürdeti lelkét a bibliai igazságoknak felfedezésében... elszakadva a földiesség minden kötődöttségétől, baráttól, testvértől, szülőktől,f eleségtől, gyermekektől, kialakítva egy nekünk teljesen szokatlan új világot, építi az örök boldogságnak mennyei trónusát, szinte stigmatizált állapotba kerül, és ezt mi gyarlók nem tudjuk teljese egészében felfogni, nem jutottunk ekkora malasztnak birtokába, az ő világa már nem ezen a világon van, nem mindennapi emberi megszokott életritmusában éli a világát, és azt kell mondanom, lehet hogy nem jól látom, de nem is tartom teljesen normális, életnek az ő látnokságát.
Attiban már korán jelentkeztek olyan kitételek, amik általánosságban nem szoktak gyerekek fejében megszületni. Pl. amikor R-szt.györgyön nyaralt, mint általában gazdaházaknál nagyon sokféle munkák adódnak a házon belül, a mezőn... egyszer így esett a munka, hogy éppen babérés volt a kukoricásban, nem kell ide nagy fizikai erő, éppen csak jó derék kell, ami pedig a fiataloknál bőven megvan. Nagymama a maga megszokott parancsolgató, munkát osztogató kedvében volt éppen, mondám Attihoz, a kis unokához: kis szógám, délután elmegyünk babot szedni a kukoricásba... nem sokat váratott magára Atti a válasszal: én pedig nem engedem magamat kizsarolni.... na szegény nagymama nem volt erre az elutasító válaszra felkészülve... így a babszedés elmaradt Atti részéről...
Szóval Endréékkel megérkeztünk a kis nyaralóba, Endre is azóta terjeszkedett felépített egy kis hajlékot a régi kis lak mellé, ilyen palaszerűségből, de nagyon jó egy ilyen lakrész, szerszámnak, terményeknek nagyon jó éléstára átmenetileg...
Amíg Endre és Zoli ismerkedtek a rablópecsenye sütővel, hogy is kell összeállítani?... lábra állítani, addig én Attival társalogtam, azaz nála szemlélődtem... Nála is nagyon hull a szilva... mi lehet az oka?... borzalmas kár ezért jó csemegéért... valami vírus pusztítja virágzás után már a kis zsenge kis szilvát, kukac nincsen a szilvában, megkékül, és leesik, vödörszámra hordom a szemétdombra, permetezni kellene, de ekkor meg méreggel lesz telitett a kis szilva. Kb. ez a jelenség három éve jelentkezett és most tetőzik erősen.
Megszemléltem Atti portáját, pedantéria mindenütt. Kérdezte, hogy mit innék?... hogyan is innék? Egy munkanélkülinek a terhére... Nem kértem semmit sem... majd összeszedte a fa alatt lévő szép nyári almát... átnyújtotta, megköszöntem tisztelettel és visszamentem Endréékhez, ahol már új vendégek is érkeztek.

Az új vendégek közt az asszonyka, szintén orosz származású, a mostani férje határőr főhadnagy. Igen kedves értelmes kis asszonyka, aki nagy szeretettel élvezi magyaros vendéglátást. A férje szintén udvarias. Mondókáim közepette elejtettem néhány orosz szót is, szicsasz, zaftra... stb. a kis Olgának tetszett ez a pár orosz szó is... Nagyon jól érzik itt magukat, Olga ez volt a neve? Nem tudom... na nem baj... meséli hogy az ő édesapja tíz évet csücsült orosz börtönben, ezredesi rangja volt... Sokat meséltem én is a szibériai hidegről, az éhségről, közben Endre és Zoli élesztgették a faszénnel megrakott kis sütödét... már Aranka és szintén a másik Olga is teregeti a szép szelet húsokat, és rakták az izzó parazsak fölé.
Ínycsiklandozó, emésztési nedvek mirigyei már működésbe jöttek a jó illatnak érzete mellett, közben nagyokat iszogattunk, a kisebbik Olga az pezsgőt ivott, azt szereti...
Már hozzák is a tányérokat.... porciózzák kinek-kinek a rendkívül jó illatú sült húsdarabokat, a hangulat hőmérője, mind magasabb fokozatot nyert el… remek volt a hús... Aranka és Endre remek szervezők, tudnak hangulatot teremteni.... S ami legmeglepőbb, egyszer csak a porondon megjelenik Atti is hamarosan az Aranka kezébe nyomja a kenyérre rakott husikákat... Atti nem jött közénk, távolban csipegette, harapdálta a sült pecsenyét... figyeltem ezt a gyereket, semmi öröm, semmi derű, ifjúi hangulat nem volt az arcán... csak állt, és némán fogyasztotta a kezében lévő illatos, zamatos pecsenyét... Miért nem jött közénk? Ki tudná ezt megmagyarázni, miért kék a kéknefelejcs, miért piros a nyugvó nap, ezekre tán van némi biológiai magyarázat, de miért nem tudott közénk jönni Atti? És a hangulatban elvegyülni, nem is maradt ott sokáig, senkinek nem szólt egy szót sem... csak állt Endre portájának elején, de valami borzalmas lelki, agyi hasadásnak a nyomása alatt állt. Borzalmasan sajnáltam, de nem lehetett hozzánk csalogatni, pedig nem voltak ismeretlenek a vendégek, hiszen tőszomszédja a Zoli, akivel többször már elcsevegett, felesége Olga pedig többször mosolyra derítettem, de mégis ilyenkor valami rövidzárlat tartja vissza a elvegyüléstől. Az arca az bizony nem a korának megfelelő külszínt játszik, le is soványodott nincsen pocak... nagyon fájt ez a látvány... de tehetetlenül kell ezt tudomásul venni, nem tudjuk derűre gerjeszteni, most nem tudom hogy iszik e? Mert valaha a föld vére, főleg a vörös bornak egy bizonyos mennyisége feloldotta benne ezt az elzárkózottságot, tudott mosolyogni beszélgetni, de csak addig amíg a bornak a hatása alatt volt, ahogyan csökkent a belső fantasztikus álmodozással felérő lelki állapot, úgy veszett ki belőle a derű, de legtöbbször ilyen állapotban lefeküdt, és átadta magát az álmok sokaságának. Nem is maradt ott sokáig Atti, csendben jött, csendben távozott is... amikor már Endréék is befejezték a kinti teendőket, Aranka is rendet teremtett, én hirtelen kapva magam siettem vissza Attihoz, hogy búcsút vegyünk tőle... ugyan már pislákolva világított a nap is, Attit csak az egyik szobájában találtam... már alvásra adta magát...

Maradt egymaga a telkén, tán csak a cicák mocorgása hallatszott közben... egymaga maradt a házikójában... se feleség, se gyerekei, senki mellette, de nem is hiányzik neki senki sem... búcsúzáskor kezet fogott velem, ez is ritkaság bensőm zokogott, mi ez? Mi ennek a magyarázata? Miért lett ennyire más mint általában kellene neki lenni?...
Avatás előtti kis apáca jelölt így felelt a kérdezőnek, miért is akar apáca lenni?... „Hatalmas kincset találtam idebenn, és ezt nem cserélném fel a saját családra.” Hátha így van és ez hitvallás, elkötelezettség, nem akar anya lenni... De azért nem fog elzárkózottan élni, mindenkitől távol, egyedül csak a kis zárka, cella ad majd válaszokat a lelki kérdéseimre.
Éppen ezt nem értem, hát azok a szigorú szerzetes rendek tagjai, akik igazán elhivatottságot éreztek amikor felcserélték a civil életüknek minden örömét, lemondtak a családalapításról, gyermeknemzésről, civil kényelmi életről, vállalták egy szigorú napirendet, ébresztőtől takarodóig, amikor Szelestén kántorizáltam, akkor minden nagy ünnepre /húsvét, karácsony/ kértem a Ferences rendfőnököt, küldjön egy papot hozzánk, aki ezeken az egyházi ünnepeken itt helyben, az itteni templomban elvégzi a felemelő ünnepköri ceremóniát... örömmel tett a házfőnök a kérésemnek, egy napon megjelent egy Ferences rendi barát... pap... kb. negyven évjártában lehetett.
Végtelenül örült, hogy most egy községnek a híveknek tud majd lelki útravalót adni, ami tényleg betölti a szomjazó lelkek sóvárgását...
Szóval szerzetes, nem is fiatal, egyébként teológiai doktorátusa van...
Azt gondoltuk, na most valamiképpen vissza kell fogni magunkat a hétköznapiságtól, hiszen valami ájtatosságot kell majd mutatnunk... nem lehet viháncolni... ima, csend, rózsafüzér morzsolgatása, stb-stb... á dehogyan is, a páter egyébként Béla atyának hívták... felemelkedett örömmel élte nálunk a perceit... nevetett, mosolygott, ahogyan normálisan szokott lenni a családban... ekkora jókedv, társalgás, szerzetes papban, ő ki is fejtette, hogy a szigorú egyházi elhivatottság nem kívánja a búskomorságot, az élet megvetését, nekik is szabad örülni, nevetni, sőt ha kell, ha olyan helyen van, még táncolni is...
Ezt nem értem ha Atti állítólag most megtalálta önmagában a hatalmas kincset, a földönkívüli, a halál utáni életnek a gyönyörét... azért még nem kell megvetni a körülötte élő hozzátartozókat, tudjon társalogni, leülni és beszélgetni, lehet családszerető... hiszen ha biblia neki az egyedüli üdvözítő, akkor pedig mindjobban kellene neki vallani, szeresd felebarátodat, mint tenmagadat... Ezt a bibliai kötelezettséget nem látom megvalósultnak nála, azaz talán csak én nem látom meg, pedig él benne és gyakorolja is többirányban... De azt kell mondanom, hogy tán amíg nem volt ennek vallásos „Hit” szektának a tagja, tán több irányban megnyilvánult a felebaráti szeretete, sokoldalúan tudta gyakorolni, ha kellett anyagi áldozatokat hozni, hogy tudjon örömet serkenteni a hozzátartozóikban. Ez a nagylelkűség többször is megnyilvánult.