Olaszországi utam mesélése
(1935-ben voltam Rómában Szerb Antallal)


(1935) Az olaszországi utazásomnak rengeteg élménye, szemlélete, a művészeti ágakból szerzett mozaikok szépsége csak lassan-lassan rendeződött el bennem, mint a felkavart tiszta tó vize, ismételten megtisztulva csillog a napfényben, valamiképpen én is ilyen folyamaton mentem keresztül.
Csak napok-hónapok, de talán évek kellettek hozzá, amikor már elrendeződött bennem e csodálatos útnak minden szellemi, lelki, szemléleti szépsége. A mai napig is, ha olvasok, vagy látok a hallottakról, abban a pillanatban ismételten elevenen vagyok ott a helyszínen, újra átélem utamnak minden valóságát, ott vagyok, ott járok abban a pillanatban.
Nagyon szerettem utazni, végtelenül élveztem hazámnak és külföldnek egyetemes, természeti, történeti, művészi néprajzi kincstárát. Szerettem idegenben idegen lenni.
Amint említettem már, természetesen az iskola volt az igazi otthonom, ott voltak az én gyerekeim, vagy ötvenen-hatvanan, ezek a gyerekek vártak rám csak igazi szeretettel és örömmel.
Részletesen kellett elmesélnem utamnak minden fontosabb látnivalóját, mint a szomjas szivacs úgy szívták magukba utamnak élményét. Sok-sok kérdés, milyen volt a tenger?- miért kellett a pápát hordszéken vinni?- öreg volt?- hányszor férne el a rábakovácsi templom a Szt. Péter templomában?- milyen volt a pápa?- a katakomba?- mit ettem?- és még jöttek a kérdések özönével, amire igyekeztem válaszolni. Amiről hoztam képet, azt képen is szemléltettem.

Oscia kikötőből-tengeri homok kóstoltatása

Milyen volt a farkas?- hiszen egy gyerek sem látott még ekkor farkast, csak a mesében hallott róla.
Rengeteget fényképeztem, de a háború vihara mind elsöpörte otthonomból az utolsó képet is, így bizony csak az agyi fényképek maradtak meg, de azok aztán igazi elevenséggel.
Elmeséltem a tenger hatalmas hullámait, a tenger óriási méreteit, a cápákat, na és hogy milyen a sós tenger vize! Ezt tudtam szemléltetni is, mert amint már írtam, hoztam magammal tengeri homokot Osciából. Most jött az igazi élmény, mert hiszen itt a Rábában fürödnek, de annak a vize nem sós, és miért lehet akkor a tengeren szomjan halni, amikor hiszen ott van víz bőven, a Rába vizét is meg lehet inni.
Minden gyereknek adtam kb. kávéskanálnyi homokot, és most jött a csodálkozás, amikor ízlelgetni kezdték, de egyben köpködték is ki, hiszen nagyon sósnak találták a homokot. Majdnem úgy vélték, talán én sóztam meg ennyire, de amikor ezt a tényt elfogadták, hogy a tenger vizét nem lehet inni, e miatt a sóssága miatt, elhitték azt a szomorú tényt, hogyha elfogy az ivóvíz, akkor bizony ezen a hatalmas víztengeren szomjan lehet halni.
Egyik csodálatból a másikba estek utazásomnak élményei folytán, persze csak adagolva adtam a sok-sok tapasztalatból, mert ezt sem lehet ömlesztve beadni, mint ahogyan az orvosságot sem lehet marékszám enni, kevés adag az orvosság, sok adag már méregként hat a szervezetre.
Mindig úgy hagytam abba a mondanivalómat, na majd a többit legközelebb, és volt ámulat-bámulat.
Továbbá hoztam minden gyereknek egy maradandóbb emléket is-