 |
    |
 |
E sorokat bírom: 1997. júl. 15-én /új szalagot fűztem a gépbe/ Nem is akartam ennyit írni Csaba unokámról, csak a tények, az elmúlt évek reménytelen csalódásai, de azért itt kell megjegyeznem, tán csak a mi szemünkben csalódás, ifjú remények tarkaságában tán az unokám nem is tudja kellőképpen mérlegelni bukásainak, eredménytelen felvételizésének a sikertelenségét, ő még bízik abban, hogy az élet varázspálcával megütheti a neki megfelelő jövőt. Persze mi idősek, öregek nem vagyunk így hangolva... a mi felvevő lelki hullámhosszán felvevő aktivitásra törekedtünk, nem fecséreltünk el sem időt, sem energiát könnyelmű tán pillanatnyi örömöknek a birtoklására... de nem is akarom folytatni unokám feletti vitatkozásomat, mert ha így magamban kiteríteni is akarom az eddigi életének elért eredményeit, akkor azt kell éreznem, mint aki nem talált megfelelő szilárd támpontot, homokra építi a jelenét és a jövőjét... Habár mindaz rejtőzik benne, azon jellembeli és észbeli motívumok, amikkel elődei sikerre vitték énüknek a jövőjét, de ehhez úgy szoktuk mondani hazugság, egy kis jellemtelenség... egy kis hazugság... szóval téves vágányokon haladva igyekszik magának sikeres jövőnek állomására befutni. Ám és ennek a végét már nem fogom megérni, közel érzem az alkonynak az est homályát... de nagyon kívánom álmainak a beteljesülését. Sajnos a jelenben azt kell mondanom: 1997. júl. 15-én teljesen megszakadt a kapcsolat köztünk, ennek okát most nem is tudom megmondani... nem is fejtegetem, mert tán nem is tudnám teljes valóságban kifejteni így nem is boncolgatom, de nagyon fáj, hogy a stafétabotot nem tudom átadni az unokámnak, tartogatom a kezemben, értelmi és érzelmi, anyagi összetételében, tartogatom, de kezem ereje gyengül, s egy szép nap kiesnek a kezemből, s feledés, humusza fogja örökre magába zárni, mindazt amit örökül szerettem volna megmenteni, értékesíteni... Több is veszett Mohácsnál.... Mégis amit le akarok írni, fiam Attila sorsa, sikere, bukása... mert ez indított arra, hogy írógépre üljek és rójam a sorokat az elmúlt évtizedek diadala, árnya, villámlása, mennydörgése közepette. Attila fiamban nagyon sok jó és rossz tulajdonság halmozódott össze. Valahogyan hullámzásban volt mindig a napi dolgok felett, egy külön világban élt, tán azt is kell mondanom és átlagos emberek feletti szemléletben élte és rendezte be az életét... kilépett a hétköznapiságból, felemelőbb, tartalmasabb jelent és jövőt kívánt maga körül látni... ez mindenkor megnyilvánult a napi életében, munkaterületén, üzemben, családi életben... Elsősorban ki kellett emelni a szellemi többletét, főleg ami a matek felé volt jobban, reál tárgyak felé volt kifentebb, amit aztán nagyon is igyekezett aprópénzzé váltani /korrepetálás/... Ahogyan már írtam a másodszori nősülésével nem nyert semminemű anyagi hasznot, kapott egy nőt, feleséget, akiben, nagyon sok jó tenni akarás rejtőződött... rendszeretet, szorgalom, gyerekek nevelése, mosoly volt az arcán, de ugyanakkor az ellentétek is bőségben uralkodtak benne, majd erről később írok... Óriási akarat, tettrekészségtől volt telitette Attila... Nagyon sok vonzó tiszteletet parancsoló tulajdonság lakozott benne, pontosság, szervezés, bevásárlás, tanítás, na aztán a hétvégi kiskertnek és annak a házikójának a teljes kiépítése, parkérozása... Csodálatosan tudta szebbé, otthonosabbá varázsolni ezt a kis hétvégi nyaralót. Boldog volt a család, örült a testet lelket felemelő környezetért. Csodálatosan tudta a kis Törpe utca lakóit maga köré édesíteni, nagy becsületben és tiszteletben éltek egymás szomszédságában... de mindig kellett tudni, hogy ő... ő... és megkívánta, hogy valamiképpen tiszteljék azt amiben ő több az átlag embernél... Ezt meg is kapta egy jó ideig... borzalmasan bőkezűséggel vendégelte meg a szomszédokat... bámulatos jó és ízletes „babgulyást” tudtak Mártival főzni, és ekkor majd az egész utca lakói ebből falatoztak s utána öntözgették a föld vérével... Attila főleg a vörös bort kedvelte, néha tán jobban is felöntött a kelleténél és ilyenkor a hangulatban jóval nagyobb skálát ért el az átlagnál... tán ekkor történt az a szomorú eset is, ami örökre nyomot hagyott magán... egy ilyen emelkedett hangulatban kapta magához a fűnyíró gépet, hogy Endrénél lenyírja a füvet... és hogy-hogy a balkezének ujjait azaz azoknak az utolsó izét, a gép lekapta, borzalmasan megijedtünk... vérzett erősen... Endre azonnal autóba rakta és irány a baleset osztály, Szombathely a kórház... Na ekkor is egy kicsit a hangulati barométer higanyszála emelkedőbb volt... De ez sem volt mindig így... mert voltak időszakok, amikor pedig teljesen kihagyta az ivást... valaminek a sugallatára, kiszámíthatatlan volt nála sokszor minden... A túlságos sterilizált életbeállítása... néha nagyon kellemetlen helyzetet teremtett, mit, mikor, hogyan... ezek tették néha az együttlét feszességét, egy cigarettacsikk pl. Endre azon panaszkodott, hogy átment hozzá a kertbe, s eközben Attila meglátott a fűben egy cigarettacsikket... Endrét nagyon megkorholta, miért dobta el a csikket.... Endre pedig azzal érvelt, hogy ő nem is dohányzott, valaki más dobhatta el valamikor ezt a csikkvéget... de az a figyelmeztetés Endrének ige rosszul esett, hát ha még ő dobta volna is el, de a kertben vannak, nem zárt helyen... s egy ilyen kritizáló megjegyzés nagyon megbénítja az együttlétnek az örömét... Szóval egyes esetekben túlérzékenyen viselkedik, ami rontja a békés egymásmelletti életet. Végtelenül nagy tud lenni egyes esetekben pl. névnapjai, vagy a család valamelyik tagjának volt a névnapja, legtöbbször valahol étteremben rendezte meg a vendéglátást, és ilyenkor emelkedett hangulatban, osztályon felüli nagyvonalúságban örvendezett, nem volt filléres, bőség és kellem volt ilyenkor a viselkedésében... Fáradhatatlan volt a korrepetálásban... tudta is a matekot... Magam is számtalanszor futottam hozzá... amikor matekból korrepetáltam és íme egy szép lépesnél megakadtam... hogy is van ez?... kérdem tőle... mindig eligazított türelemmel, habár néha mondogatta, hiszen ezt már egyszer ismertettem, igen-igen de a korom, a szürkeállományomnak sejtjei fogynak sorvadnak és éppen ezek az ismeretek sorvadtak el. Az utóbbi időkben /1990-től/ nagyon terjeszkedett Kukulóban, építkezett, pincét ásott, WC létesült... s annak örült ha minden a helyén volt... kaja, ital bőven... bor, sör, pálinka, konyak... sajt szalonna, konzervek, nem volt hiány semmiből... itt sem éhezni, sem szomjazni nem lehetett, és mindig oly kedvesen kérdezte: Édesapám mit adhatok?... Még meg kell említeni a lakásának az erkélyét, valami csodálatos és szép növényekkel terítette be, gyönyörűséges volt nézni... sok örömet talált az erkély kidíszítésében. Meg kell említeni, hogy az üzemben nagyon tevékeny volt... üzleti érzékkel megáldva, talált mindig piacot a megtermelt portékájuknak, járta az országot, országos vásárokon árusította az üzem gyártmányait és mindig lábra állt az üzem, hozta haza a százezreket, nem került az üzem csődbe, mindig helyre billent az egyensúly, pedig sokszor már majd a leállás küszöbén állt a gyár... Ranglétrán is emelkedett, fizetése jónak mondható, de az a hír járta be, hogy nem valami elismerő tisztelettel kezeli a közvetlen főnökeit... tán egy kicsit le is nézi a szellemi butaságukat, nem tudnak vele lépést tartani, érzi, hogy a nagy főnökök, akik csak a pénzt rakják el, ő pedig dolgozik, tervez, árul, szervez.. .valami nincsen rendben. Legtöbbször Budapestről küldtek főnököt, aki nem szakember nemében állt és ezt Attila hamarosan tudtára adta neki, sokszor egy kicsit durván is... illemtelenül... bizony ha hosszú életű akarsz lenni az üzemben, tisztelt a főnökeidet... lehet az okos, buta vagy tapasztalatlan, de ő a főnök... tiszteletet kíván a beosztottaktól, Attila pedig látta hogy milyen gyengék a szakmai vezetésben, ezért sokszor vita keletkezett a főnök és a beosztott között, és bizony ki kerülhet ki vesztesen ebbéli csatából, csak a beosztott, vagyis az Attila... akár mekkora erőt képviselt az üzem vezetésében, pótolhatatlan ember nincsen ebben a világban... tűrhetetlen egymásmelletti életben nem lehet élni... Valamin ismét nagy szópárbaj keletkezett Attila és az igazgató közt... s mi lett a vége a szópárbajnak... borzalmas még rágondolnom is ebben az időben, ilyen állásnélküliség mellett, szedte vetette irományait és otthagyta a vállalatot... Nem tudom milyen lépés volt ez Attila részéről… én nem ismerem közelebbről a helyzetet, nem tudom felülbírálni a lépését, de úgy érzem, aki már ekkora vezetői állást ki tud magának érdemelni… ez nem mindig fog sikerülni máshol, mivel és hogyan fogja a mai jó fizetését kárpótolni?... mit fog dolgozni, hol tud magának ismét egy ilyen jó helyet megszerezni? Tele vagyok kérdéssel, de mivel Attila nem nyilatkozik, azaz elzárkózik az ügyének a megbeszélésétől, így csak találgatásra vagyunk utalva... de valamiképpen idegileg is megviselt lett Attila úgy hallottam, hogy a dolgozókkal nagyon gorombán, fennhangon kiabált, már-már sok-sok panasz volt a munkások részéről... Attila nem tudta magát visszafogni... valami idegesség, valami türelmetlenség kezdett uralkodott benne, ami nagyon megrontotta az üzemi életet... persze mindezt csak hallomásból tudjuk... egyébként hát magunk is tudjuk és éreztük hogy valami nincsen rendben... néha velünk is igen kurtán, furcsán beszélt, valamiképpen valami összetört benne... kerestem ennek az okát... hitelesen nem tudtam megfejteni az okot... de tán mégis találtam egy kis magyarázatot a benső lelki viharaira... ugyanis Atti hajlamos volt mindig valami szélsőségekre... most ismét rátalált valami ördögi körre... van itt Szombathelyen egy „Hit felekezet”... Antikrisztus, pénzbeli sóvárgók, ezek a jólfelszerelt dumálók valamiképpen megfogták mondván, jöjj közénk, állj be az igaz hitnek az útjára, egyedüli üdvözítő boldogságot mi tudjuk csak biztosítani, minden más hitfelekezet ámítás, butítás... az örök boldogságnak a kulcsai nálunk vannak, gyere közénk, te földi porhüvely... Sajnos Atti bedőlt ezeknek a földi pénzgyűjtő hitfelekezetnek... bedumálták neki, nem fontos sem a család, sem a feleség, sem anyád, sem apád, sem barát... egyedüli a biblia az Isten, akihez csak mi tudunk elirányítani, mi tudjuk az örök boldogság Nirvánáját biztosítani... dobj el magadtól mindent és mindenkit... most hallottam a rádióban, hogy valaki beperelte a Hit egyik üzemeltető tagját, mert azt hirdette „anyád nyelve a Sátán nyelve, ne higgy anyádnak... csak a sátán beszél anyádból...” borzalmas egy teória... Úgy érzem ezek a földi hitbeli sátánok rombolták össze Atti lelkivilágát, meggyűlöltették vele környezetét... családját... hiszen állítólag kijelentette nincs szüksége a családra, senkire, egymaga akar élni és a biblia olvasásában találja meg egyedül a földi örömét, minden más mellette fölösleges és csak teher... Én úgy gondolom, ha igazán a bibliába kapaszkodik, akkor mindennek nem szabadott volna bekövetkezni... „Szeresd felebarátodat mint temagadat” legalább ezt mondja a biblia, de Atti gyűlöli a környezetét... nem találja helyét. Hát ez a „Szekta” teljesen elvette a józan eszét, eldobja magától az állását, üzemét... baráti körét, szüleit... gyerekeit.... miféle szekta ez, aki ilyen lelkifröccsökkel itatja át a gyülekezetnek tagjait, romboló és utálatra fűti a hallgatóit, egyedül bennük lássák az igaz útbaigazítót, az igaz hitet, és ez a felekezet sok embert tévesztett már meg, volt aki öngyilkos lett, mert a szekta a sátánszava ezt kívánta tőle... Állandó eksztázisban tarja a híveit, elragadtatás, önkívület, rajongás, felindultság, erősen izgatott állapotban élteti a gyülekezet tagjait... Végtelenül sajnálom a fiamat, hogy ilyen szektába keveredett bele, és mindent eldob magától, mert egyedül csak a túlvilág, s annak minden jósága, színes fantáziája áll az életének a központjába. Sajnos a jelenben ebből nem tágít, nem józanodik ki, nem veszi észre, hogy ezek a az Antikrisztusok mennyire meggazdagodtak mellettük... élik a maguk dőre dőszülesüket, elkápráztatják a híveiket... minden vallás csak tévútra vezeti a földi hivőt. És most mit csinál Attila, kérdezheti valaki?... Nem tudjuk... állítólag teljesen kivonult a Kukulló táborába, építkezett, bútort vásárolt... azt sem tudjuk, van e kapcsolat a családjával, gyerekeivel... hozzánk sem jön, igen ritkán egy kis futamra... de már megy is, nincsen semmi mondanivalója... kérdezni tőle nem lehet semmit... mindenre a válasz: a biblia... a biblia... meglátogattam nemrég, feküdt, napozott... majd szembeültünk, beszélgettünk, amit lehetett beszélgetni... hát mi lesz a jövőd?... majd a biblia... Úgy éreztem és ez biztos is, belsőleg kettéhasadt ember lett a Fiam... valami lelki-idegi összeroppanás szélére került... mert nem igaz, hogy valaki ekkora munkakört, rangot tölt be... és máról holnapra kikerül a szemétdombra, senki se lett, nem igaz, hogy ezt normálisan el lehet könyvelni, erre a biblia sem ad választ... nem lehet, hogy egy üzemi főállast betöltő egyéniség, akinek napról napra megvolt a munkahivatottsága, munkarendje, most ott henyél, döglik a kertben, nincs senkije sem, akivel szót válthatna, mert azok a jó barátai, akik csak nyertek a barátságból, azok most egy kicsit félreálltak... „Kidőlt keresztfának nem köszönt már senki...” Atti most senki lett, jó-jó a korrepetálás... de ez egymagában nem tölti ki Atti tettrekészségét... ez egymagába nagyon kevés... Én úgy láttam Atti tán most kezdi felfogni, azaz belátni, hogy mitől is esett el... mit rúgott fel... idegtört lelkét láttam rajta, persze ezt nem akarja kifelé mutatni... tán majd a biblia ad neki erőt, vagy ez a szekta ami belesegítette ebbe a zavartságba, borzalmas nagy kárt tett önmagában... de azzal hogy eldobta magától a családját… szüleit, pótolhatatlan nagy-nagy lelki megrázkódtatás, ebből kiutat hol és mikor talál, nem tudom... de végtelenül kilátástalannak találom a jövőjét, mert még egyszer egy ilyen beosztást, jövedelmi állást kifogni ahhoz már nem lesz elegendő ereje, idegzete... se pénze.. Kár-kár, de tán majd valahol megtud kapaszkodni, a helyes útra térni ismét, vagy véglegesen elvész, elbukik, felszámolja az életét, mert ez a hitbeli szekta még ezt is sugallja az ilyeneknek... Egyszer, a TV-ben mutatták be Hitbeli szektának a szertartásáról képeket. Ekkor láttam, hogy a jelenlévők valóságos transzba estek... önkívületbe… önkívületi állapotban csinálták a rájuk sugallt ceremóniát, s úgy gondolják ilyen állapotban érintkeznek a a túlvilági szellemekkel, a jövőbe látnak, s pont az én fiam esett bele egy ilyen szélhámosoknak a hálójába, aminek folytán jutott ebbe az állapotába, leesett a béke kloákája alá, mert mindent e hitnek rendelt alá, egzaltált állapotba került, szertelen heves elragadtatottság, nem egészen beszámítható állapot ez. Végtelenül elszomorít bennünket ezen átváltozása Attinak, aki képes megvetni az eddigi normális életrendjét, több akar lenni mindenkinél, azaz a túlvilági életbe vetett felfogása folytán maradt egymagában, betegség, mégpedig a legrosszabb, mert egy testi betegséget még idejében tudnak gyógyítani, de egy elferdült lelki bajt csak hosszú idő, kórház tudná tán ismét helyrehozni. Vannak örökletes betegségek, amik tán nem is gyógyíthatók, pl. a volt tüdőbajok. De akadnak hajlamos betegségek is, amik ugyan nem örökölhetők, de a hajlam az igen, s most végig gondolom a rokoni, családi tábort, volt e valaki a rokonságban olyan valaki, aki tán valami lelkitörésben szenvedett, vagy tán valami elferdülése volt a normális élettől?... Lapozgatok, lapozgatok a múltban, s találok keresés közben egy kis állomást, ahol van egy-egy történet, életvesztés. Volt egy rokonság Sárváron, Kozák Ferenc, aki a sárvári kath. Iskolának volt az igazgatója... ő valami rokonságban volt anyuékkal, de valami nagyon távoli a rokonság... de szóval rokon az rokon, ha távolról is... Na a Feri bácsinak volt kettő fia, Tibi és az Iván… Tibi fiuk nagyon fess csinos fiú volt, lányok kedvence, hiszen a Feri bácsi és a Mickó néni a Tibi édesanyja is nagyon szép nemző alanyok voltak, így az utódok sem lehetnek satnyák, csúnyák. Tibi a nagyobbik fiúkra jól emlékszem. B.pesten járt valami iskolába vagy valahová, és ahogyan szokott lenni a fiúból nagyon szerelmes ifi lett, de arra is emlékszem Tibi nagyon szerette a fegyvereket, magam is láttam nála pisztolyt, hogy mire kellett neki azt nem tudom, de volt pisztolya. Amint az évek rakódtak egymásra, egyszer nagyon szomorú hír jött B.pestről, Tibi öngyilkos lett. Udvarolt egy lánynak, hogy kinek a lánya és ki és mi volt a lány azt nem tudom, de ahogyan Feri bácsiék mesélték a nő viszonozta Tibi szerelmét... erre fel bizonyításként Tibi a lány ajtajának küszöbén lőtte magát fejbe... Borzalmas tragikus eset, szóval a szerelem, a szerelem nagy dolog és jaj annak, aki nem tudja azt kellőképpen kordába tartani. Ugyan volt még egy fiuk az Iván, ő sajnos beleesett a gyermekparalízisbe, és bizony nem volt teljes értékű. Sajnos ennek szép és virulens anyának, apának ilyen sors jutott. Na ebből nem akarok semmire sem következtetni, de a bibliában benne van, hetedíziglen öröklődhet egy-egy baj, ez pedig időben is nagy idő. Anyunak is volt egy testvére István, aki epilepsziában szenvedett, de ebből ismét nem lehet semmi végzetes örökletességre... epilepszia, nyavalyatörés, eskór, szervi agybetegséghez társuló időnkénti görcsös rohamokban, tudat és érzészavarokban megnyilvánuló idegrendszeri betegség ...Na ez sem örökletes betegség... sok minden lehet az okozója. Érdekes a múltban való keresgélés, az én család hátteremben is található valami említésre való esemény. Édesanyámék heten voltak testvérek. Károly földműves, János szintén, Ferenc vasutas, Imre szintén vasutas... Etel és Gizella, nők, József katona. Édesapámék szintén többen voltak testvérek... volt közöttük vasutas, János, István... a többi pedig a paraszti munkában élte a világát, mindenegyik ép ésszel erőben és egészségben éltek. E sok-sok nagybácsik közül egyet kell kiemelnem, mégpedig a Jóska bácsit... aki az első világháborúban szolgált. Azt most nem tudom biztosan, hogy tényleges katona volt e, vagy csak tartalékos többször megjött édesanyámhoz, a Gizellához, Vasvárra, mégpedig a 71-es őrházba. Mint gyereknek nagyon tetszett a Jóska bácsi, katona... szurony van az oldalán. Három fehércsont csillag ragyog a nyakán. Szakaszvezetői rang… ez pedig katonáknál már nagy tisztség, őrvezető tizedes. Szakaszvezető e három egységet úgy hívták: tisztesek... Többször keresett fel bennünket, akkoriban voltam tán hat-hét éves... de emlékszem a Jóska bácsira nagyon fess, jóképű katona volt, fiatal, a lányok biztosan kedvelték, de én akkoriban erről nekem fogalmam sem volt, mi a szerelem, mi az udvarlás. S mégis mint gyerekben, maradt még bennem valami, hogy Jóska bácsi szerelmes, udvarol egy lánynak... de azt is hallottam, hogy a lány nem viszonozza a szerelmet... s ezért Jóska bácsi bizony néha-néha ezért goromba... a pohár fenekében kívánja a fájdalmát enyhíteni... de mint gyerek én ezt nem értettem miért kell berúgni... kaput döngetni... faluhosszat énekelni... Mindenesetre a lány, akinek udvarolt tudta bolondítani, mert most így felnőtt fejjel azt kell mondanom nem tudta magának megszerezni a hölgyeményt... tán a nőnek más valaki kellett, vagy tán volt is. Hát ki is volt ez nő?... A porpáci állomás mellett volt egy vasúti resti, vendéglő. Ennek a vendéglősnek volt egy lánya, akibe nagyon szerelmes lett az én Jóska bátyám. Igen ám amint a későbbi hírek szállingóztak, a nő nem viszonozta a nagybácsim esengő szerelmét... tán volt egy nagy ütközőpont, hogy ez a család, ahová tartozott a hölgy zsidó származású volt, szóval zsidó volt a kocsmáros, így a lány is zsidónő volt. Ebben az időben kb. 1916-17-18 tájban nem igen lehetett hallani, hogy zsidónő nem zsidóhoz megy feleségül… valamiképpen nem szívesen keveredtek ebben az időben a zsidónők nem zsidóval... Nem merem ezt állítani, de feltétlen beleszólt a szerelembe… mert hiszen a nagybácsim egyébként igen elütött az átlag falusi legényektől, kiállásában, megjelenésében, biztosan férfiasságában is, na meg szakaszvezető volt a katonaságnál... ez egymagában adott neki valami másságot a többi hasonló falusi legényektől, de mindez nem volt elég ahhoz, hogy ezt a vendéglős lányt magáévá tudja tenni... Csak a hallomás után tudom, nagybácsi borzalmasan belebolondult ebbe a szerelembe, lányszerzésbe és bármekkora erőt fejtett ki a hölgy kezének a megnyerésére, bizony kikosarazta a nő Jóska bácsit, ismétlem mindezt csak utólag, mende-monda alapján tudom, hiszen én akkor igazán gyerek voltam, mit értettem hogy mi a szerelem, mi az udvarlás... főleg mi is lehet a mai szóval fejezem ki magamat mi az a szex?... Az idők folyamán ez a csalódottság, elbukás, sikertelen próbálkozás... Jóska bácsit teljesen idegileg ronccsá tette, jelentkezett valami agyi zavarodottság... csak arra emlékszem, hogy nagyanyánk a Zsófi néni, Gerencsér Ferencné, többször utazott Csornára, ide hozták mint beteget Jóska bácsit... agyi zavarodottság lépett fel nála... magam is emlékszem, hogy egy alkalommal mentem Porpácra nagyanyánk pedig utazott Csornára, a fiához... idegosztály (őrült). Az időfolytan teljesen elnyelte Jóska bácsit a feledés... hogy mi lett a vég? Meghalt e a Jóska bácsi, mily súlyos volt az agyi megrázkódtatása... idegei mennyire voltak megviseltek, elérte-e az őrültségi fokot?... semmit sem tudok. Ebben az időben a gyereket nem vonták be a családi élet megtárgyalására, mondván még gyerek, nem kell neki ezekről tudni, nem érti meg úgysem... így semminemű adatom nincsen az emlékezetben, a nagyszülők sem beszéltek róla, édesanyám sem mesélte el a családi tragédiát... meghalt-e? Hol van eltemetve, mikor volt a temetés? Semmi, de semmi adat nincsen a birtokomban, de már nincs is élő a rokonságban, aki ezekre a kérdésekre tudna választ adni. Egyedül a Virág Margit, Etel néni lánya, a Bodiné tud valami homályosságot a történtekről, de ő is gyerek volt ... nem avatták be e szomorú esemény tárgyalásába... Így e tragikus családi eseményt előttem, mint ködös homály borítja, s ami a legérdekesebb, ezt a témát sohasem tárgyaltuk, sem édesanyám... sem a Feri bácsi a vasutas, sem az Etel néni... Jóska bácsit egyszerűen elfelejtettnek tekintették, senki sem érdeklődött a történtek felett, pedig valószínű a család, a testvérek édesanyámon kívül is mindenki tudott az eseményekről, de úgy gondolom valami szégyennek tartották a betegséget... nem szellőztette egyik testvér sem... én meg kisfiú, unoka, még teljesen gyerek voltam, fejletlen, érdektelen voltam ahhoz, hogy felmérjem a helyzetet, de sohasem hallottam azt, hogy megyünk Csornára Jóska bácsi sírjához virágot viszünk tetemére, valami nagy titoktartás övezte be ezt a szomorú tényt... Na aztán arról sincsen semmi ismeretem, hogy mi is történt ezzel a zsidó lánnyal, a kocsmáros családdal, sohasem voltam náluk, pedig ha mentünk Porpácra, az állomáshoz közel volt ez a kocsma, vendéglő, de mint gyerek mit is kereshettem volna a családnál, így ezt a tünde szépséges hölgyeményt sohasem láttam, nem ismertem... Most az a kérdés és erre nincsen válasz, mi lett volna, ha ez a bájoló hölgy elfogadja Jóska bácsi udvarlását... befogadják közibük, Jóska bácsi lett volna körülmetélt, vagy a hölgy lett volna szenteltvízzel megkeresztelve... Teljesen ismeretlen is csak találgatásokra épül fel az a korszak, mert ugye amikor Vasváron Virág Endre kb. 1921 tájban vagy mikor szintén zsidó lányt vett el feleségül, a nő átkeresztelkedett, de még így sem fogadta be a vasvári elit Virág kántortanítónak ezt a lepéset... Nagyon nehéz ezekre a kérdésekre választ adni... de egy tény és ez a szomorú amikor a halálba kerget valaki valakit, kínozza szerelmével, és hűtlenül fogadja az udvarlást. Hát most itt vetődik fel a kérdés, vajon a fiamnál, Attilánál, mindkét házassága folytán zsidó származású feleséget vett magához... az elsőnél, a Zsónál csodálatos, nagy volt a szerelem, fiam is még igen fiatal volt... a szerelem teljesen elvakította.... se nem látott, se nem hallott, az igaz, hogy Zsó nagyon szép és csinos lány volt, de az anya zsidónő volt... azt már tudjuk, hogy a keleti vérükben van valami könnyedség, változatosságra való hajlam... a nagy boldogságot válás követte, Zsó egy jött férfiban talált vigaszt, ez a tragikum nagyon megrázta Attilát.. .tán sohasem tudja felejteni. Lapozgatok a múltnak berkeiben és találok is még egyet-mást, pl. ha Vasvárra rányitom távcsövemet, akkor egy pillanatra meg kell állnom, húgom Gizus hajlékában, mert ott is voltak valami túlkapások, ha nem is érte el a szkizofrénia magaslatot, de mégis valami hasadásos elmezavar, lelki betegségnek nagyon alacsony foka jelentkezett pl. A Gizusnak az Andris fia, egy állandó izgő-mozgó egyéniség volt, állítólag felült a vonatra és ment minden céltudat nélkül... s később pedig úgy hallottam az autóban elaludt, s volt rá eset, hogy mezőn kötött ki, sokszor nagy szerencsével... de mégis egykor valahol érte valami nagyobb baleset, mert ha jól emlékszem valami arcplasztikát hajtottak rajtavégre, szintén valami zavar keletkezett nála... egyébként nagyon okos és értelmes fiú, a munkaköre az útkarbantartó vállalatnál, valahol ott dolgozik... megnősült, családja van... A jelenben nincsen nála semminemű panasz, habár sohasem találkozom vele, valahogyan a rokonság szent vonzalmát oxidálta az idő... nem találkozunk sohasem. Azért meg kell említenem egy esetet. Egyszer Vasváron vagyunk anyuval, éppen búcsú volt... és hogy-hogy hogyan Andráséhoz toppantunk be... nagyon meglepődtek érkezésünknek... együtt volt a családjuk... és ami a fő, rossz időt rögzítettünk, mert éppen ebédhez készültek, asztal megterítve... és finom rántott hús incselkedett felénk... de csak incselkedett, egy szóval sem tudták mondani, hát gyertek üljetek le... búcsú van... fogyasszuk együtt a búcsúnak konyhai produktumát... mi egy kicsiket még állva maradtunk, de már bocsánatot is esdekeltünk a zavarásért... köszöntünk, fordultunk és otthagytuk őket... Na nem rovom meg őket ezért, miért nem kínáltak meg valamivel, enni vagy innivalóval... de se az Adris, se a felesége nem marasztalt bennünket, búcsú van, biztosan többet főztek-sütöttek ,mint máskor de nem tudták mondani: hát kedves bátyus és Erzsi néni foglaljanak helyet az asztalnál s egyenek valami kis búcsúi falatot. Na jól van, nem volt rá érdemünk, csak tán egy igen, mégis csak a húgom fia, én a nagybácsija... ekkora fukarságot, vagy fösvénységet nem vártam volna, mert ha még marasztaltak volna is, nem biztos hogy éltünk volna a meghívásuknak... lehetséges meghívás után is hátat fordítottunk volna e kedves öcsémnek... Hát ezt mi elképzelni sem tudtuk volna... Ha hozzánk ilyen alkalommal és ilyen ünnepi körben betoppannak hozzánk, legalább egy pohár bor, vagy egy tányér leves... egy fekete... de semmi, de semmi, szóval ez nem rokoni kapcsolat... semmi kötődés, hát talán attól féltek, hogy most enni kell adni... de kérdem ki a hibás? Andris e az unokaöcsém… vagy a kedves neje...? Én minden esetre Andrist marasztalom el, ekkora fukarságot, ekkora zsugoriságot, vagy neveletlenséget nem gondoltam volna... De hát ez így volt... ez tény marad, s ha jól emlékszem, tán egyszer mintha eljött volna hozzánk Andris felesége, nem tudom... Nagyon csodálkoztam e kedves rokon magatartásán, hiszen a Gizus a húgom, Andris édesanyja nem ilyen összeszorított marokkal van felénk... habár valamiképpen valami zsugoriság szunnyadozott benne is, mert édesapa halála után a megmaradt ingó és ingatlanságból még csak egy retúrjegyre valót sem adtak... Cató mió Gyula a sógor!? Hát nem török felette pálcát, de a keze benne volt abban, hogy nekem a vasvári jussból /volt ház, erdő, bútorzat, ruházat/… s ki tudja hogy mi még... de ébredt fel az alvó lelkiismeret, hát uram Isten a Gyulát is megilletné valami a jussból... nem-nem... azért mondom lehetséges, hogy Andrisban csúcsosodott ki az apjának a fukarsága... nem tudom... Mindenesetre ez a nagy elzárkózottság, kinézés, fukarság, mert még csak nem is próbálkoztak marasztalni bennünket... ismétlem nem is fogadtuk volna el a vendéglátásukat, mert mi is meggondolatlanok voltunk, ebédidőben beállítani valahová, de mivel búcsú volt, és ilyenkor a régi magyaros szokáshoz híven búcsúra nem kell senkit sem hívni, önként szoktak betérni... de bizony Andrisék bezárkóztak előlünk... ennek pedig már jó ideje volt tán: 1990-es időkben, ekkor még nem szenvedett balesetet Andris vagy igen.... nem tudom a dátumokat pontosítani, csak egy a tény ez az emlék megmaradt és bennem él... Hogy tovább szőjem a családokon belüli, azaz a rokoni és testvéri kötelékeken át a testi és lelki fogyatékosságokat, hát van mit még mondani. Gizus húgomnak volt egy másik fia a Jancsi... Végtelenül kedves, készséges, többoldalú képességgel... úgy emlékszem valahol a kulturális területen, zenei oldalon, tán úgy emlékszem, mintha Rábahidvégen a kultúrház tevékenykedett, majd később jött az édesanyja, és mesélte, hogy Jancsinak van valami lelki hasadása, tudatában állott be valami szokatlan látomás... mert amint mondta Gizus, amikor kellett mentek az utcán... Jancsi csak egyszer megáll, és mondja, látja édesanyám most mennyien jönnek felém, azaz üldöznek... Kérdi Gizus hol? Jancsi... Hát nem látja!!!! Nem látok én semmit sem az utcán, nincsen senki a közelben sem a távolban... de Jancsi csak erősíti... ő látja ezt a tömeget... Szóval valami lelki, agyi hasadás jöhetett közbe... amit csak ő tudott, képzelt el... és látott, senki más... Hogy mikor szabadult meg Jancsi ezektől a képzetektől, nem tudom... de egyszer teljesen megtisztult minden képzelettől. Jancsi nagyon szorgalmas és tehetséges fiú, sokoldalú, van érdeklődése több irányban, jó vele párbeszédet folytatni, mindenről értesülni akar, érdeklődik a világ dolgai iránt... Hogy mikor és hogyan azt már ne tudom... de kb. most írunk 1997. júl. szóval úgy pár évvel ezelőtt 1990 vagy még tán ezelőtt, a helyi Sztk. épületében a fogorvosok mellett kapott egy kis üzemi helyiségét, ahol Jancsi a fogorvosok által levett minták után csinálta a protéziseket, nagy ügyességgel, pontosítással, és főleg a betegek teljes megelégedésével készítette a fogsorokat, nekem is ekkor készített felső, alsó betétet, nagyon jó lett, sohasem panaszkodtam, végtelen nagy türelemmel csiszolt, fúrt, ha esetleg kellett valamit igazítani a fogsoron. Mindenkinek megnyerte a tetszését, Jancsi és nagyon jól érezte magát az Sztk. kötelékében... Jancsi további élete... Sztk-ból elkerült a Vörösmarty nagy fogtechnikusi házba... gyönyörű munkákat végzett... általános megelégedés övezte, Jancsi borzalmasan szegény és illemtudó fiú volt... sokszor mondtam inkább valami Ferenc rendű barátnak lenne jó, annyira szerény és jóságos alaptermészete van... Na mindezeket kiért is írom le, miért megyek vissza a rokonságba? Keresem a választ arra nézve, vajon volt e a leszármazottak közül olyan, vagy olyanok, akik némileg eltértek a normalitástól, azaz többek voltak az átlagnál, tudásban, alkotásban, és azt kell mondanom az említettek tán valamiképpen valami eltérést mutattak a hétköznapiságtól, de azt kell vallanom képességeikben tudtak alkotni. Aztán ez a többlet miben mutatkozott ki, az mindegyiknél más és más tünetet mutatott, de végül most 1997. júl. rend uralkodik mindegyik háza táján... Talán még megemlíthetném, Etel néni unokáit, édesanyám testvérének az unokáit, Etel néni végtelenül ügyes, szorgalmas, dolgos asszony volt... gyönyörűen kézimunkázott, sütött- főzött, fiai voltak, a Lajos, aki Porpácon a gazdaságban tevékenykedett. Ügyes gazda volt ... idősebb korában a lábai gyengültek el... de egyben sok felesleget is cipelt magával... kövér volt... tán ezért is nem tudott jól mozogni... korán kellett botra támaszkodni neki. Volt a Margit, Etel néni lánya... Margitnak két gyermeke: Kati és Tamás. Kati valahol a könyvtárban helyezkedett el... ő szerzett nekem fényes bekötő átlátszó anyagot.. .ezekbe van kötve a könyveim... üzletben nagyon drága... Margit férjhez ment egy postához Bődi István nevű emberhez... szépen éltek... Istvánnak volt kertje, ahol most a számító üzem van a Hunyadi úton... csendes, szorgalmas ember volt a Bődi, de korán meghalt... Csak tán azt akartam megírni, hogy Margit lánya Kati Nádasdi Ferenc utcában laknak... ott vett a Bődi lakást, udvari házat... még én segítettem megvenni... Kiss Sándor volt a tulajdonos, kedves ember volt Sándor bácsi felesége vasvári lány volt, a l9-es Rákosi-suszter volt a nagyapja, valami Soós volt az apa... na e házat sikerült Bődi kezére adni... ma már főnyeremény a birtokukban, s akkoriban azt híresztelték rólam a Szikra... hogy nekem ebből a vételből mekkora hasznom volt... Na arra akarok kilyukadni, hogy a Kati közben férjhez ment, igen kedves férfit kapott, csak az lett a baj, hogy hamar elhalt, így özvegyként maradt Kati, aki a jelenben testvérével lakik... Mi is a neve? Tamás. Az a fiú egy kicsit tán többet ivott és iszik mint szabad volna... és ez valami visszahatást váltott ki az idegzetében... Szobafestő szakmát tanult... jól is dolgozott, de a jelenben lerokkant, nem tud dolgozni... Úgy néz ki a helyzet, hogy mindkét testvér lerokkant... valami belső rövidzárlat alakult ki mindkettőben... nem teljes értékűek... hogy mi ez?... nem tudom, édesanyjuk a Margit, most is mint nyugdíjas teljes ésszel, fizikai erővel bír, a maga korához képest... Szóval itt is jelentkezett valami elferdülés... hogy mi ez???? Nem tudom... | |
