Értékelések Antal József életútjáról

Az Antall József temetésére Budapestre érkezett külföldi politikusok szombaton az MTI-nek nyilatkozva méltatták az elhunyt kormányfő érdemeit, s szóltak a kétoldalú kapcsolatokról is. Lech Walesa lengyel államfő elmondta: Antall József miniszterelnököt ugyanazok a törekvések vezérelték, mint bennünket mindnyájunkat, akik más Európát szeretnénk. Walesa hozzátette: Antall ezért nagyon sokat tett, bár még sem neki, sem a régió más országainak nem sikerült véglegesíteni művüket. Reményét fejezte ki, hogy Antall József kinevelte saját utódait, akik hasonló módon fogják felvetni az elvi kérdéseket. Leonyid Kravcsuk ukrán elnök szombaton a következő nyilatkozatot tette: régóta ismerte az elhunyt miniszterelnököt, aki példát adott arra, hogyan szolgálhatja egy politikus a népét. Kravcsuk elnök azt is hangsúlyozta, hogy Antall József személyes barátja volt, Ukrajna is barátjának tekintette, és a legjobb emlékek fűzik hozzá. Az ukrán politikus megítélése szerint az elhunyt miniszterelnök által kijelölt út folytatódni fog, és a Magyarország és Ukrajna közötti kapcsolatok továbbra is nagyon jók, barátiak lesznek, hiszen ennek a politikának komoly távlatai vannak. Kravcsuk elnök beszámolt Al Gore amerikai alelnökkel szombaton folytatott megbeszéléséről is. Elmondta: megvitatták a kétoldalú kapcsolatokat, s a Start 1 szerződéssel, a nukleáris fegyverek megsemmisítésével kapcsolatos álláspontjukat is kifejtették egymásnak. Az ukrán elnök ezzel összefüggésben hangsúlyozta: a legfőbb kérdésekben álláspontjuk megegyezett, s Ukrajna tartja magát ahhoz az elhatározásához, hogy atommentes állam legyen. Václav Klaus cseh miniszterelnök annak a reményének adott hangot, hogy Csehország és Magyarország között kialakult kapcsolatok kiváló rendszere fennmarad. A visegrádi együttműködéssel kapcsolatban kifejtette: országa, mint egyik alapító tag, nagy figyelemmel kíséri a visegrádi tagországok munkáját, és szeretné, ha töretlenül továbbfejlődne a gazdasági és a politikai együttműködés. Az Antall József miniszterelnök temetésére Magyarországra érkezett Franz Vranitzky, az Osztrák Köztársaság szövetségi kancellárja szombaton meleg szavakkal emlékezett meg az elhunyt kormányfőről. Elmondta: a magyar kormányfő hivatalba lépése első óráitól kezdve kapcsolatban álltak egymással. Az elmúlt években nemcsak az osztrák-magyar együttműködés építésében értek el kiemelkedő eredményeket, hanem ezalatt rendkívül mély személyes kapcsolat is kialakult közöttük. Az osztrák kancellár annak a reményének adott hangot, hogy a magyar politikai és gazdasági fejlődés az elkövetkező időkben is ugyanilyen ütemben halad tovább, mert – mint mondta – ez nemcsak Magyarország számára fontos, hanem az európai stabilitás érdekében is áll. Az osztrák kancellár úgy gondolja, hogy Boross Péter – akit személyesen nem ismer olyan jól, mint Antall Józsefet – a folytonosságot jelenti. Hozzátette: Ausztria nagyon szeretné, ha így lenne.

1993. december 20.

Alapító – de nem törvényadó

Antall József ifjúkori barátomnak, a magyar demokrácia alapító miniszterelnökének még nyitott sírjánál íródnak ezek a szavak. Barátságunk politikai barátság volt, amelyből a Rákosi-korszak végén és valami újnak a kezdetén sokat tanulhattam, mint a rendszer korán kritikus híve és – szándékai szerint reformere.

Páratlan taktikai érzék

Sűrű beszélgetéseinkben 1953-1956 között Antall József, a Százéves asztalánál, poharazás közben, fölényes elmeéllel pöckölte le azokat a romantikus reményeket, melyeket én a körnégyszögesítéséhez fűztem. Mikor 1955-ben eltávolítottak az egyetemről mint revizionistát, Jóska ironikusan megkérdezte: A saját sorsodból sem tanulsz? Nem látod, hogy javíthatatlanok? A hang ironikus volt, mert Antall József, nagy történelmi előrelátással, hajlíthatatlan realizmussal, semmi távlati esélyt nem adott a kommunista rendszer mégoly javított és bővített kiadásának sem. De az ember, a barát folytatta a beszélgetéseket egy olyan légkörben, amikor csaknem mindenki elpárolgott mellőlem, hisz azt rebesgették: rajta vagyok Rákosi „százas listáján”, a letartóztatandók katalógusán. Ez a gesztus adta erkölcsi fedezetét barátságunknak, melynek volt egy szigorú normája; ami két ember között bizalmasan elhangzik, arról egy harmadik nem tudhat. Ehhez a normához mindketten, a rendszer bukásáig, hívek maradtunk. Noha a forradalom utáni évtizedekben csak szórványosan érintkeztünk, engem cseppet sem lepett meg Antall József üstökösszerű emelkedése saját pártjában, egészen a miniszterelnöki tisztig. Tudtam, milyen mélyen politikus elme volt Antall József kora fiatalságától kezdve, mennyire megszokta, hogy a legapróbb eseményeket is egy másoknak meglepően tágas keretbe helyezze. Mivel nem politizálhatott a gyakorlatban, Antall József szüntelenül politizált a fejében, gondolatai között. Várt és készült: a nagy feladatra. Mikor pedig az élet eléggé irgalmas volt hozzá, és megadta az alkalmat, képes volt habozás nélkül megragadni és használni azt. A magyar politika története kevés olyan páratlan taktikai érzékű főszereplőt ismer, amilyen ő volt. De az élet nemcsak irgalmas volt Antall Józsefhez, hanem szinte közvetlenül a kegyelem gesztusát követően, könyörtelen is. Antall József miniszterelnöki működésének csaknem egész ideje alatt szemünk előtt haldoklott, a „katonadolog” fölényes biztonságával, panasztalanul kerekedve sorsa fölé. Nemcsak a barát, a valamennyire tárgyilagos ellenfél is el kell ismerje: a közéleti ember kötelezően sztoikus tartásából ez az ország jó példát kapott az alapító miniszterelnöktől.

A politikus szabadsága

Antall József azonban nemcsak politikusnak, hanem államférfinak is tekintette magát. Aki a kettő különbségének legrövidebb definíciójára kíváncsi, annak álljon itt ez az egy sor: a politikus működő kabinetet, az államférfi működtethető elveket hagy maga után. Antall Józsefet, az államférfit, számos igaztalan vád is érte. A legsúlyosabb köztük az volt, hogy diktatúra vágyával gyanúsították azt az embert, aki életre-halálra hitt egy úri magyar liberalizmus játékszabályaiban. Az agyrémek szülte dajkameséket könnyű volt a megfigyelőnek visszaverni. De nem lehet, nem is szabad, ennél a nyitott sírnál elhallgatni a komolyabb ellenvetéseket. Antall József népképviselőnek, de nem a pillanatnyi és szüntelenül változó közhangulat szolgájának tekintette magát mint politikust. Ennek az elvnek – különösen az amerikai politikusok közvélemény előtti csúszás-mászásának láttán – igazat is lehet adni; de a politikus szabadságának határai vannak. Ez a határ pedig a mandátuma. Antall József, a Tisza Kálmán-i úri kaszinó bűvöletében, amelyet mindig a magyar politika legfontosabb szentélyének tartott, túlságosan nagy, csaknem parttalan értelmezési szabadságot engedett meg magának ebben a tekintetben. Szemünk láttára varázsolt elő egy választási koalícióból, amely még nem volt párt, de amely egy szociális kérdésekben rebellis nagy plebejus szárnnyal rendelkezett, egy úri konzervatív pártot, amire a saját választókörén belül nem volt mandátuma. A robbanás, amely két évvel később pártjában bekövetkezett, várható következménye volt ennek a túlzott értelmezési szabadságnak. És noha a pártszakadás azzal a tisztító következménnyel járt (ami feltehetően Antall József eredeti szándéka is volt), hogy a kormányzó koalíciót megszabadította a jobboldali radikálisoktól, az értelmezői gesztus önkényessége, mely ebben a belső pártügyben is megnyilvánult, két kedvezőtlen következményt hagyott a magyar közéletre. Először: Antall József úgy értelmezte a koalíció mandátumát, mint amelynek birtokában a kormányzó pártok és nem az egész lakosság érdekei és kívánságai szerint kormányozhat. Ennek az örökségnek véget kell vetnünk, ha valódi stabilitást és toleráns közszellemet akarunk az országban. Másodszor: a gesztus káros precedenst teremtett: mintha manapság Antallnak túl sok követője és tanítványa akadna pártok profiljának egyik napról a másikra történő átalakításában. Továbbá Antall József egész politikáját egy szociológiai fikcióra: a „magyar történelmi osztály” fennmaradására alapozta. Legnagyobb elmeéllel megfogalmazott interjúi csakúgy sugározták a hitet ebben a délibábban. Ennek nevében idegenítettek el gesztusai egész tömegeket nem csupán saját pártjától (ami pártbelügy lenne), hanem a politikától általában (ami viszont közügy). Ehhez járult Antall József túlságosan erős, noha nem véletlenszerű, ideologikus hajlama.

A példakép: Adenauer

Nem volt ez véletlen, hiszen magát államférfinak, nem politikai machernek tekintette, joggal; és nem volt véletlen azért sem, mert Antall József ismét csak joggal, hitt abban hogy a politikának értékeket kell képviselnie. De ha ez az utóbbi igaz is, az már bizonyosan nem igaz, mi több, végzetesen elhibázott gondolat, hogy ezeket az értékeket a politikának, sőt magának a politikusnak kell kidolgoznia. Amit ez a – hála istennek, rendkívül tiszteletlen – ország az ő osztályfőnöki óráinak nevezett, az Antall-politika megengedhetetlenül ideologikus voltának címzett ironikus és aggódó kommentár volt. Az aggodalom indokolt, az emberek joggal félnek attól, ha a politika értékei és ideológiája a politikustól származnak, akkor ez előbb-utóbb megkísérli ráerőltetni eszméit (rossz esetben rögeszméit) a másképp gondolkodókra vagy a vonakodókra. A ráerőltetés valóságosan jelen lévő szándéka sugallta Antall József egész elhibázott médiapolitikáját. Végezetül: az alapító miniszterelnök, akit igaztalanul vádoltak a parlamentarizmus elleni államcsíny hajlamával, valóban kritizálható volt a „kamarillapolitika” iránti rokonszenvéért, erős hitéért, a taktikai fogásokban és az íratlan játékszabályokban, amely hit aztán magától eredményezte az intézményekkel, az intézményes biztosítékokkal és közvéleménnyel szembeni ellenszenvét vagy közönyét. Antall József sokszor mondta nekem, hogy politikusi példaképe Adenauer. Ő maga mintha egy kicsit túlságosan elsajátította és érezhetővé tette volna a nagy német kancellár egyetemes embermegvetését. Márpedig az embermegvetés különösen erős küldetéstudattal párosulva, nem jó tanácsadó – például a tanácsadók kiválasztásában. Mindezek együtt teszik, hogy a rendszerváltás panteonjában az alapító miniszterelnök, de nem a törvényadó foglalja el most jogos helyét.

Fehér Ferenc


Hazája könnyű álmot ígér
Eltemették Antall Józsefet


Sokan szerették. Sokkal többen, amint azt ő maga is gondolta. A temetés napján különös fénybe burkolózott a főváros, s bár tovább lüktetett, mint megannyi más metropoliszt, azért e lüktetésben volt valami komoran ünnepélyes. Hiszen hazája nagy fiát, Antall József miniszterelnököt temette a nemzet. Már a metrón érezhető volt a gyász méltósága. Csendben osztogatták a napilapok feketekeretes különkiadásait, rászóltak néhány íztelenkedő, kültelki suhancra. Déli tizenkettőkor kezdődött ugyan a szertartás az Országház előtt, ám már jócskán előtte sűrű sorokban rajzottak az emberek. Sehol egy hangos szó, bántó megjegyzés, kicsinyes vita. Úgy tűnik, hogy a bajban összetart a magyar… Mert nagy baj, hogy műve kiteljesedése előtt elhunyt e történelmi személyiség. Közismert politikai végrendeletének az a pontja, mely szerint csak keresztény alapon álló Magyarországnak lehet jövője. Amelyben emelkedik az erkölcs, erősödik a nemzetért tevő akarat és szilárdul a jellem. Antall József nem egyszer vitákat váltott ki a hazai közvéleményben, de azt soha, senki sem állíthatta, hogy posztjára alkalmatlan. Éppen ellenkezőleg. Részben származása, családi körülményei, indíttatása, részben személyi alkata folytán olyan formátumú politikussá nőtte ki magát ezerháromszáz nap alatt, amely a legnagyobbak közé emeli. Azért, mert e történelmileg röpke idő alatt képes volt megvetni egy új, a 21. századra készülő Magyarország alapjait.

„Ennek az országnak vagyok a fia”

Mélykúti Ilona: - Ritka vendéget üdvözölhetünk itt a Napkeltében, hiszen Tom Lantos amerikai demokrata párti honatya ritkán jön Magyarországra. Együtt néztük meg ezt a minijegyzetet itt az ENSZ-katonákról, pontosabban arról, hogy valóban korrumpálhatók-e az ENSZ-katonák és tényleg igaz-e az a vád, amivel illetik őket. Ön, aki többször járt a boszniai térségben és az amerikai kongresszusban tevékenyen fel is lépett a boszniai rendezés érdekében, mit szól ezekhez a vádakhoz?
Tom Lantos: – Hát nyilvánvaló, vannak rossz emberek minden csapatban, de a legtöbb ENSZ-katona az becsületes és keményen dolgozik a békéért.
M.: – Akkor miért röppenhettek fel ezek a vádak?
L.: – Vádak mindig felröppennek.
M.: – Időről időre az is felröppen, hogy Clinton elnök katonai beavatkozást készít elő Boszniában. Mi ezzel a helyzet most?
L.: – Nézze, ez elsősorban európai probléma volt. A nagyhatalmak Európában nagyon csúnyán viselkedtek. Hát nyilvánvaló, Angliának, Franciaországnak, Németországnak, Olaszországnak elég katonája, elég hatalma van, hogy ezt meg tudták volna állítani másfél évvel ezelőtt. Akkor kellett volna. Utána pedig a Bush-kormánynak kellett volna ezt megállítani. Mire Clinton elnök átvette a hatalmat Amerikában, már a tragédia legnagyobb része mögöttünk volt. Remélem, hogy most már hamarosan béke lesz.
M.: – Ez a remény az Ön személyes reménye, vagy pedig a hivatalos reménye?
L.: – Mind a kettő.
M.: – Ez annyit jelent, hogy létezik vagy létezhet bármiféle tevékenyebb beavatkozás?
L.: – Létezhet. De azt hiszem, azt kell, hogy tudjuk: a beavatkozásnak másfél évvel ezelőtt kellett volna meglennie, nem most. Mielőtt a háború megkezdődött 40-45 évig hatalmas Szovjetunió egy millimétert nem mozdult meg, mert félt a NATO-tól. Véleményem szerint egy új NATO kell, amely nemcsak Nyugat-Európában, hanem Közép- és Kelet-Európában is dolgozni tud, ha szükséges. Ezen nagyon keményen dolgozom sok kollégámmal együtt és véleményem szerint egy-két éven belül egészen új NATO lesz Európában. Remélem, hogy hamarosan Magyarország tagja lesz ennek.
M.: – Hogy érti ezt az új NATO-t? A mostanihoz képest mennyire új?
L.: – A mostani NATO a Szovjetunió ellen volt felállítva. Ez a Szovjetunió már nem létezik. Tehát ennek a NATO-nak most nincs munkája. De mint a jugoszláv tragédiában láttuk, ha a NATO ott hozzászólt volta, csak fenyegetett volna, semmi nem történt volna. Úgyhogy meg kell győzni a nagy NATO-hatalmakat, hogy teljesen át kell szerelni ezt a nagyon fontos intézményt és bele kell húzni Lengyelországot a Cseh Köztársaságot és Magyarországot is.
M.: – Itt olyan nemzetiségi és etnikai konfliktusok robbantak ki, amelyeket Ón szerint egy ilyenfajta katonai fenyegetéssel vagy annak lehetőségével meg lehetett volna akadályozni?
L.: – Persze, más is kell ehhez. Közgazdasági fellendülés. Magyarországnak minél hamarabb csatlakoznia kell az Európai Közösséghez és én ezért is nagyon keményen dolgozom.
M.: – A volt Jugoszlávia elég messze van Amerikától. Feltételezem, nagyon sok ember nem is nagyon foglalkozik azzal, hogy mi történik Kelet-Európában. Sőt, Clintonnak sokszor a szemére is vetették, hogy foglalkozzon Amerikával, mert hiszen az amerikai problémák a fontosak. Ön azt mondta tavaly novemberben itt, Magyarországon, hogy Clinton színre lépésével egy egészen másfajta Amerika fog megjelenni a világ színpadán. Mennyiben más ez az Amerika most?
L.: – Ez az Amerika elsősorban a belügyi problémáit fogja megoldani, mert anélkül nem tud erős lenni külföldön. Másodsorban pedig, úgy a Clinton, mint a Gore alelnök úr az új generáció tagjai, akik a XXI. Században fogják vezetni úgy Amerikát, mint a civilizált világot. Ők nem néznek hátra, ők előrenéznek, s látják; hogy csak a kisebbségek békéje lehet a jövő reménye. Én nagyon fogok azon dolgozni a következő években, hogy itt Közép- és Kelet-Európában civilizáltan éljenek az emberek. Két modell van. A svájci modell és a jugoszláv modell. Nem nehéz választani a kettő között. A svájci modellhez demokrácia kell, jóindulat, békés tervek, a jugoszláv modellhez pedig gyűlölet, vallási gyűlölet, fajgyűlölet. Mit hozott? 200 000 halottat és 2 millió menekültet. A normális, civilizált, intelligens emberek a svájci modellt fogják választani, nem a jugoszláv modellt. Ennek ellenére minden országban vannak olyan szélsőségesek, akik érthetetlenül a jugoszláv modell felé szeretnének menni.
M.: – Hadd mondjak én egy harmadik modellt, ezt úgy hívják, hogy latin-amerikai modell. Én most itt a gazdasági modellre gondolok, hiszen elég sokakban felvetődött az a félelem, hogy Magyarország valamiféle latin-amerikai modell felé sodródik, amit senki nem akarna – természetesen a svájci modell sokkal szimpatikusabb. De várva a működő tőke beáramlását, sokakban felmerül egyfajta gyarmatosításnak a veszélye.
L.: – Dánia, Norvégia, Svédország, Hollandia, Svájc nagyon szeretika a külföldi tőkét és úgy látszik, nem ártott meg nekik. Ami Közép- és Kelet-Európának kell, az ugyanaz, és az intelligens kormányok ezt belátják és elősegítik. Amerikában sem félünk a külföldi tőkétől, rengeteg angol, német, japán tőkebefektetés van Amerikában. Mi ezt jónak tartjuk, ez csak fellendíti a gazdaságot. (…)
M.: – Önnek most, Magyarországra jőve, mi a tapasztalata? Mi most nagyon soványak vagyunk, vagy elindult-e már valamiféle „testsúlygyarapodás?”
L.: – Annyi hiba történt Magyarországon az utóbbi 40-45 év alatt, hogy az egyik évről a másikra megjavítani nem lehet. Én nagyon optimista vagyok Magyarország jövőjével kapcsolatban. Nagyon szeretem ezt az országot, ennek az országnak vagyok a fia, de nyilvánvaló, hogy mint a többi ország Európában, kemény évek vannak most. Ez még egy-két évig el fog tartani. De nagyon fontos arra gondolni mindig, hogy alapjába véve itt politikai demokrácia van, itt szabadság van, több párt van, szabad választások vannak. Ez a jövő garanciája és annak ellenére, hogy nehézségek vannak, én ezekkel nagyon-nagyon tisztában vagyok. Nem szabad azonban elfelejteni a másik lehetőséget, valamiféle diktatúrát, amit persze józan emberek nem akarnak. Se baloldali diktatúrát, se jobboldali diktatúrát.
M.: – Ön nemcsak nagyon optimista, hanem nagyon udvarias is most. De hát ezt tudjuk mindannyian, sokkal konkrétabban szokott foglalkozni a kelet-európai térséggel és Magyarország problémáival is, olyannyira, hogy elég sokszor érte az a vád, hogy Ön és Soros György túlságosan beavatkoznak abba, ami Magyarországon történik. Sőt egyesek szerint Magyarországon az történik, amit Tom Lantos és Soros György szeretne.
L.: – Engem ez az ország nagyon érdekel, mert véleményem szerint kell, hogy jó jövője legyen ennek az országnak. És amennyiben én ebben segíteni tudok, azt mindig meg fogom próbálni tenni.
M.: – Múlt héten találkozott Göncz Árpád köztársasági elnökkel. Csak a hír jelent meg, a találkozás puszta ténye. Mondana erről valami bővebbet?
L.: – A feleségemmel én már az augusztus egy részét Magyarországon töltöm 1964 óta, úgyhogy ez nem egy új forma nekem. Göncz Árpád úrral hosszú-hosszú baráti beszélgetésünk volt, a feleségemmel együtt találkoztam vele. Azt hiszem, ugyanaznap hosszú beszélgetésem volt Jeszenszky külügyminiszterrel. Tegnap az amerikai nagykövettel és Kodolányi úrral volt egy nagyon kellemes, hosszú ebédünk. A pénzügyminiszterrel fogok vacsorázni a hét folyamán. Annak ellenére, hogy ez egy magánutazás és én a Balatonra szeretnék elszökni, túl sokan akarnak velem találkozni.
M.: – Szóba került-e a magyar belpolitikai helyzet ezeken a megbeszéléseken?
L.: -–Persze, hogy szóba került, de ezek mind privát beszélgetések voltak.
M.: – Tehát akkor én most ne kérdezzek semmit?
L.: – Kérdezhet, de nem fogok tudni felelni.
M.: – Azért az furcsa volt számomra, hogy a ma reggeli újságokban a kormányszóvivő cáfolta azt a hírt, mely szerint Ön találkozni fog a kormányfővel is. Miért marad el ez a találkozás?
L.: – Nem marad el. Antall József jó barátom, neki csak jó erőt egészséget kívánok. Nem volt terv arra, hogy vele találkozzam, úgyhogy nem lett semmi változás. Tudom, hogy ő mennyire el van foglalva, én is el vagyok foglalva. Ez egy nem hivatalos út, nem is terveztem, hogy találkozom vele.
M.: – Bizonyára értesült arról, hogy szeptember 4-én Kenderesen újratemetik Horthy Miklóst. Nagyon-nagy vita van a temetés körül. Ön mit gondol erről?
L.: – Nézze, én itt éltem a Horthy-kormány alatt. Amennyiben ez egy teljesen privát ügy, abban nem látok semmi problémát, minden Magyarországon született embernek joga, hogy itt legyen eltemetve. Ha vannak olyanok, akik a Horthy-érát másképp próbálják most lefesteni mint az igazság volt, abban probléma lenne. De egy privát temetkezésről az embernek tényleg nincs politikai véleménye.
M.: – Ön, mint Clinton elnök és Gore alelnök közvetlen munkatársa, elemzéseket készít Kelet-Európáról. Nemcsak Magyarországról, hanem erről a térségről is. Mondhatjuk azt, hogy az Ön szemüvegén keresztül nézik ezt a térséget?
L.: – Remélem, hogy az én tanácsaim befolyásolják őket, és evvel kapcsolatban azt hiszem, van egy jó hírem is. A javaslatomra úgy a kongresszus, mint a kormány úgy döntött, hogy még az év vége előtt Amerika bukaresti nagykövetsége egy irodát fog felállítani Kolozsvárott. Én fogom ezt megnyitni, valószínűleg decemberben. Véleményem szerint a magyar kisebbséget segíteni fogja.

A Nap Tv a Tallózóban
Kinn, Padon, augusztus 30.