SZOVJET CSAPATKIVONULÁS

FÓKUSZBAN Nem eléggé szívták ki a vérünket 45 éven át.
SZOVJET CSAPATKIVONULÁS
Akikről a harang szól


Aligha lehet megmondani, mikor hagyja el Magyarország területét az utolsó szovjet katona. Állítólag e hét szerdáján már az utolsó is elment, a kártalanítási tárgyalások szovjet tábornok resztvevője civilben vitatja a magyar igények nagyságát, illetve próbálja tartani a szovjet követeléseket. Ennek ellenére a pályaudvarokon meg látni itt-ott szovjet egyenruhásokat. Ettől függetlenül azonban a 30-i harangszó, ha mást nem is jelent, mindenképpen Magyarország úgynevezett szocialista korszakának egyik záróakkordja.
„Ha valaki területeket foglal el, ezekre a területekre rákényszeríti a maga társadalmi rendszerét. Ha a hadserege képes erre, mindenki a maga rendszerének szerez érvényt” – mondta Sztálin 1948 februárjában Milovan Gyilasznak. A történelmi előrelátást mindenesetre nélkülöző maximából elvileg az következne, hogy ha egy „rákényszerítő” hadsereg elhagyja az elfoglalt területet, akkor a „maga rendszere” is automatikusan kivonul onnan. Ebben az összefüggésben a szovjet csapatok kivonulását is tekinthetjük annak, ami a nemzeti érzések, az állami önállóság igényének tükrében a legkedvezőbb: véget ért Magyarország szovjet hadsereg által támogatott elnyomatásának korszaka. A 30-i harangzúgás ezt hivatott világgá örülni, kérdés azonban, hogy a kétségtelenül felemelő aktus ellenére nyugodtak lehetünk-e abban, hogy a szovjet rendszer ezzel már nyomtalanul eltűnt Magyarországról. Negyven-egynéhány évig tűzzel-vassal, utóbb frizsiderrel-gulyással épített társadalmi rendszer aligha pusztul ki egykettőre a társadalomigazgatási struktúráiból, emberi viszonyaiból.
A második világháború után a Szovjetunió Kelet-Közép-Európában több mint félmillió katonát – 65 hadosztályt – hagyott hátra. Magyarországot a párizsi békeszerződés értelmében az aláírást – 1947. február 10-ét – követő 90 napon belül el kellett volna hagyniuk a szovjet katonáknak, kivéve azt a létszámot, amely az összeköttetést volt hivatott biztosítani az osztrák megszállási övezet és a Szovjetunió között (HVG, 1989. április 29.). Magyarország és a Szovjetunió között azonban soha nem folytak tárgyalások arról, milyen csapatok, egészen pontosan milyen feladatok ellátására, mennyien állomásozzanak itt. Ezzel szemben a két ország kormánya 1948 nyarán Moszkvában megegyezett, hogy a Szovjetunió még abban az évben 9,5 millió dollár – akkor 110 millió forint – hitelt nyújt, mégpedig fegyverzet és hadfelszerelés formájában. A hitelt magyar…


A gondok maradnak

Moszkvában szinte kizárólag gondterhelt mondatokat lehet hallani akkor, amikor a szovjet hadsereg képviselői a kelet európai csapatkivonásokról beszélnek. Viktor Silov altábornagy, a Magyarországon állomásozott déli hadseregcsoport kivonását levezénylő tábornok a Krasznaja Zvezdanak, a fegyveres erők központi napilapjának úgy nyilatkozott, hogy a magyar fél halogatja a vagyonjogi elszámolást, nem fizet az átadott objektumokért, nem teljesítette azt a kötelezettséget, amelyben 125 ezer tonna anyagi tartalék értékesítését vállalta, gyakran megalapozatlan környezetvédelmi kifogásokkal áll elő, és tántoríthatatlanul az elszámolás „nullamegoldását” szorgalmazza.
Sok a gond a többi érintett kelet-európai országgal is, s a jelek szerint a németországi, valamint a lengyelországi kivonulás befejezéséig hátralevő négy, illetve két év is könnyen kevésnek bizonyulhat a vitatott kérdések megoldásához. A Németországban lévő nyugati hadseregcsoport parancsnoka most az a Matvej Burlakov vezérezredes, aki a tavalyi év végéig a mátyásföldi főhadiszállás élén állt, s legutóbbi nyilatkozata szerint budapesti tapasztalatainak „nagy hasznát veszi” német földön is. A csapatkivonás lebonyolítása során ugyanis szinte a legapróbb részletekig a magyarországihoz hasonló problémákat kell megoldania. A katonáknak kell az eladásra szánt ingóságok és ingatlanok eladásával foglalkozniuk, az objektumok átadása-átvétele akadozik, a német fél nem siet a fizetéssel – panaszolta ugyancsak a Krasznaja Zvezdában, amely nemrégiben sértődött hangú kommentárban arról is beszámolt, hogy a német lapok szintén kezdik megszellőztetni: katasztrofális állapotokat, amolyan időzített ökológiai bombát hagynak maguk mögött a távozó szovjet egységek.
A németországi kivonulást az is nehezíti, hogy Lengyelországon át szinte lehetetlenné vált a tranzit Varsó megnövekedett anyagi igényei miatt, ezért jórészt tengeri úton kell elszállítani a haditechnikát. Ráadásul ezt a 300 ezer fős csapatkontingenst sújtja a leginkább az otthontalan tisztek problémája. A moszkvai honvédelmi minisztérium egyik vezető beosztású tábornoka szerint összesen 76 ezer tiszti családnak van szüksége lakásra hazájában. Nekik rokonoknál, barátoknál, végső esetben laktanyákban vagy hevenyészett barakkokban kell meghúzniuk magukat, s többségüknek jó ideig esélyük sem lesz az önálló otthonra, hiszen a Szovjetunióban szolgálatot teljesítő tisztek közül is 200 ezren küzdenek hasonló gondokkal.
Az NSZK kötelezettséget vállalt 36 ezer lakás és négy házgyár felépítésére, összesen 7,8 milliárd márka értékben. Az első négy lakónegyed 3 ezer lakásának átadását már az év végére kitűzték, ám a munka még meg sem kezdődött. De ha mind elkészül is, ez akkor is csak csepp a tengerben. A többit abból a pénzből szeretnék felépíteni, amit a kiürített objektumok, a fölöslegessé vált építőanyagok, energiahordozók, fémhulladékok eladásából remél „bevételezni” a szovjet hadsereg szerte Kelet-Európában. Szovjet részről az építmények közös hasznosítását, vegyes vállalatok alapítását szorgalmazzák, s készek rá, hogy öt évre bérbe adják az általuk épített ingatlanokat, hogy a használók az addig kifizetett bérleti díjjal csökkentett értéken vehessék saját tulajdonukba őket. POÓR CSABA/MOSZKVA
HVG 1991. JÚNIUS 22.


NÉPSZABADSÁG 1991. június 22., szombat
Ismét magyar–szovjet tárgyalások

A kormány csütörtöki ülésén javaslatot tett új állami kitüntetésekre, egyúttal a régieket eltörölte. Meghallgatta a földművelésügyi minisztert a tejdemonstráció után született intézkedésekről, s tudomásul vette a pénzügyminiszter beszámolóját a volt munkásőringatlanok sorsáról. Döntött az ÉT-megállapodásban foglaltakról. Tárgyalta a magyar-szovjet tárcaközi bizottság utolsó jelentését. A kormányülésről László Balázs szóvivő tájékoztatott.
A közelgő augusztus 20-i ünnepre tekintettel a köztársasági elnök és a miniszterelnök megállapodott abban, hogy egyszerűbb és a korábbinál rövidebb törvényi szabályozás szülessen az állami kitüntetésekről. A javaslat értelmében felújítják az egykori Magyar Köztársaság Érdemrendet, melynek öt fokozatát kaphatják a nemzet szolgálatában és az egyetemes értékek gyarapításában példamutató tevékenységet végzők. A kitüntetéssel oklevél és igazolvány jár, pénz azonban nem. Az összes többi kitüntetést – a Kossuth-díj, a Széchenyi-díj és az Életmentő Emlékérem kivételével – hatályon kívül helyezik.
Gergátz Elemér beszámolt a kormánynak arról, hogy a tejtermelés csökkentése érdekében egy tehén levágásáért, illetve az évi tejtermelés 4500 literrel való csökkentéséért a termelő tízezer forint egyszeri juttatást kap. Június 1-jétől 200 ezer ember havonta 300 forint értékű ingyenes utalványhoz jut tej és tejtermékek vásárlására. (A mezőgazdasági túltermelési válságról összeállításunk a 8. oldalon.)
A pénzügyminiszter a volt munkásőringatlanok sorsáról beszámolva, elmondta a kabinetülésen, hogy hét ingatlan kezelői jogát térítésmentesen az önkormányzatok kapják. Ezek közül egy van a főváros XI. kerületében, a többi Siklóson, Csornán, Gyöngyösön, Hatvanban, Kisvárdán és Dombóváron található.
Az Érdekegyeztető Tanáccsal történt megállapodás értelmében az ülésen tárgyalták az energiaár-emelés ellentételezését. A vasúti kedvezményekről is döntés született, e szerint minden munkavállaló és családtagjai évente egy alkalommal fél áron tehetik meg az oda-vissza utat. A kedvezmény feltétele, hogy az érintettek legalább három hónapja munkaviszonyban álljanak.
Elsősorban az alacsony bért fizető gazdálkodóknak kedvez, hogy az éves bérköltség 30 ezer forintos növeléséért nem adót fizetniük. A június 1-tő1 a szolidaritási alapba befizetendő, félszázalékos bérrel kapcsolatban felvetődött, hogy ha ezt a munkaadó kompenzálni szeretné, akkor nőne az adója. Ezért az adózatlan béremelés alsó határát 18-ról 18,25 százalékra emelték.

Hivatalosan: negyvenen

A sajtótájékoztatón megjelent Annus Antal altábornagy, a HM közigazgatási államtitkára, szólt a tárcaközi bizottságnak a kormány elé terjesztett utolsó javaslatáról. Ebben a magyar pénzből épült, de szovjet kézbe került, s mára megürült ingatlanok sorsát ismertették. A javaslat 17 helységet érint. Köztük a debreceni Esze Tamás laktanyát, melyet a várossal kialakult nézeteltérés miatt egyelőre csupán zároltak egy menekültgyűjtő állomás céljára. Az ugyancsak vitatott XV. kerületi kórház jövőbeni rendeltetésére a Népjóléti Minisztérium az önkormányzattal közösen tesz javaslatot július végéig. Az esztergomi papi szeminárium épülete, melyet előbb a magyar, majd a szovjet hadsereg használt; teljesen tönkrement, hozzávetőleg 400 millió forintos a kár. A kormány e kérdést külön megvizsgálja. Ezzel a tárcaközi bizottság munkája befejeződött.
Az á1lamtitkár közölte azt is, hogy Silov altábornagy ismét Magyarországon van, immár civilben, s a reggeli órákban a szovjet nagykövetségen tanácskozott. A delegációk megbeszélései ezt követően újra kezdődtek, és a hét végén is tartanak. Véleménye szerint a gyors megállapodás mindkét fél érdeke, s reményét fejezte ki, hogy megszületik a kompromisszum. Elképzelhető, hogy a környezeti károk megállapításához nemzetközi szakértők véleményét is kikérik. Annál is inkább, mert amíg a magyar tárgyaló fél hozzávetőleg 1200 polgári szakértővel dolgozott, köztük több ökológussal, addig a szovjet fél csak időlegesen foglalkoztatott civil környezetvédelmi szakembereket. Talán ennek is következménye, hogy mindössze 2 milliárd forint környezeti kárt hajlandók elismerni.
A tegnapi híradások nyomán nagy port kavart kérdésre, vajon vannak-e itt még szovjet katonák, megbízható választ csak az ellenőrzések után tud adni. Annyi ma is ismert – tette hozzá –, hogy Tolnán, a laktanyában például ecuadori személyek tartózkodnak egy olyan vegyes vállalat alkalmazottaiként, melynek létesítéséhez nem kapták meg a magyar hozzájárulást. A tárgyalások befejezésére

Annus és Silov tárgyalása

Budapesten pénteken 11 órakor folytatódtak a tárgyalások a magyar-szovjet csapatkivonás anyagi, pénzügyi kérdéseirő1. A magyar delegációt Annus Antal kormánymeghatalmazott, a szovjetet pedig a kormánymeghatalmazottként visszatért Viktor Silov vezeti.
Mint ismert, a szovjet fél kedden váratlanul 48 milliárdról 100 milliárd forintra emelte követelését. A magyar követelés szintén mintegy 100 milliárd forint.
(MTI)

Szovjet dezertőrök után kutatnak

(Munkatársunktól.)
Feltűnést keltett az a csütörtöki hír, amely szerint Annus Antal altábornagy vizsgálatot rendelt el annak megállapítására, tartózkodnak-e illegálisan szovjet katonai személyek Magyarországon. Erre lakossági bejelentések után került sor. Annus Antal altábornagy kérdésünkre elmondta, hogy a vizsgálat végső eredménye nem ismert.
A szerkesztőségünkbe érkezett adatok szerint feltehetően olyan katonákról lehet szó, akik valamilyen oknál fogva nem kívántak visszatérni Szovjetunióba. Magyarország, mint a menekültügyi konvenció részese ehhez az okmányhoz tartja magát olyan esetekben, amikor a politikai menedékjog iránti kérelem megalapozottnak látszik. (Hazánkban már élnek szovjet személyek, akik menedékjogot kaptak – pontos számukat nem közölték.) A dezertőrök azonban – információink szerint – általában nem fordultak magyar hatóságokhoz .
Lapzártakor a rendőrség – kilétét felfedni nem kívánó – illetékese arról tájékoztatta a Népszabadságot, hogy a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozóinak sikerült felderíteniük egy – Budapest közelében, a Duna partján táborozó – kisebb csoportot. Elfogásukra megtettek a szükséges intézkedéseket.
Értesülésünket hivatalosan a rendőrség nem cáfolta, de vezetői nem voltak hajlandók – levén lapzártánk még az akció előtt volt – megerősíteni. Elmondták viszont, hogy Pest megyén kívül Budapestről és addig Győrből is érkeztek hírek dezertált szovjet katonákról.

Amikor mi megtudtuk orosz hadifogságban, hogy mehetünk haza, nem szökdöstünk el az Urálban.

Csak az a különbség, mi a hadifogságban csont és bőr voltunk a tőlünk hazatérő davajok pedig izmosan, telitetten indulhatnak haza. Mi a nyomort hagytuk Szibériában ők pedig bőséget sajnálják itt hagyni. Amíg tárgyalnak, addig a fegyverek alusznak.



Ki-kinek tartozik és mennyivel, most ez a nagy kérdés. Mennyi kárt tettek az oroszok 45 év alatt. Most nagyon meglepődött a szovjet tárgyaló bizottság, hát a magyaroknak van követelése? Magyar érdeke? Hát ilyen nem volt az elmúlt 45 évben.

NÉPSZABADSÁG – HAZAI KÖRKÉP - SZOCIALISTA NAPILAP
Maradtak szovjet katonák?
A Népszabadság tudósítói
a laktanyáknál


Karácsony Imre vezérőrnagy, a Magyar kormánymeghatalmazott helyettese csütörtökön rádiónyilatkozatában elmondotta: néhány szovjet objektumot még nem adtak át, és nyitva hagyta azt a lehetőséget, hogy ott maradhatott szovjet személyzet. Felhívta a figyelmet arra, hogy magyar részről az egyezmény megsértésének tartják, ha egy szovjet objektumot nem a Magyar Honvédségnek, hanem netán vegyes vállalatnak kívánnak átadni. Kifejezte meggyőződését, hogy az átadás június 30-ig befejeződik. Keleti György, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője is ezzel a kérdéssel foglalkozott csütörtök délutáni sajtóértekezletén. Azt is közölte: Annus Antal altábornagy, kormánymeghatalmazott bejelentések nyomán vizsgálatot rendelt el annak megállapítására, maradtak-e szovjet katonák Magyarországon. Közben az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságában közölték: közel százmilliárdos a szovjet csapatok okozta környezeti kár. Azok a szovjet környezetvédelmi szakértők akiknek érkezésére számítottak, információink szerint mindmáig nem érkeztek meg Moszkvából. (További híreink a 3. és az 5. oldalon.)

Sajtótájékoztató a HM-ben

A HM szóvivője idézte a tavaly március 10-én Moszkvában aláírt, a szovjet csapatkivonást szabályozó egyezmény 5. cikkelyét. E szerint: „A felek kijelölik meghatalmazottjukat ezen egyezmény rendelkezései végrehajtásának biztosítására, a szovjet csapatoknak a Magyar Köztársaság területéről történő rendezett kivonásának ellenőrzésére, az objektumok, felszerelések és más anyagi eszközök egyeztetett módszerekkel történő nyilvántartásba vételére, felértékelésére, átadására vagy értékesítésére.”
E cikkely alapján, lakossági bejelentéseket követően, Annus Antal altábornagy intézkedett, hogy ellenőrizzék: Silov altábornagy bejelentését követően maradtak-e szovjet katonák Magyarországon. Minden egyes esetben kontrollálni fogják, hogy az illető milyen jogcímen és úti okmányokkal tartózkodik országunkban, pontosabban szólva: a megüresedett és átadott létesítményekben. A vizsgálat eredményét néhány, napon belül közölni fogják, és a szovjet fél tudomására hozzák.
A Magyar fél Silov altábornagy bejelentését eltávozásukról komolyan vette, s egyelőre semmi alapja nincs szavaiban kételkedni – jelentette ki Keleti György. Ha azonban bebizonyosodik, hogy mégis tartózkodnak itt jogtalanul szovjet katonák, akkor megteszik a megfelelő intézkedéseket, s az illetőknek távozniuk kell. A szóvivő közölte, hogy hét objektum átadása még nem történt meg. Annus altábornagy nyomatékosan felszólította a szovjet felet, hogy a kormányközi megállapodás értelmében ezeket az ingatlanokat a legrövidebb időn belül adják át a Magyar Honvédség illetékeseinek. Az ezredes hozzátette, hogy ismeretei szerint ma éppen a Keresztúri úti raktár átadása folyik.
A szóvivő kitért Silov altábornagynak arra a kijelentésére is, miszerint a magyar fél nem teljesítette a kormányközi megállapodás hetedik, cikkelyét. Itt értelmezési probléma merülhet fel csupán, hiszen a szövegben nem az van, hogy a vagyonjogi-pénzügyi és egyéb gazdasági kérdéseket a kivonulással egy időben kell megoldani, csupán az szerepel, hogy a felek megteszik a mielőbbi intézkedéseket ezek megoldásáért. Keleti György, reményét fejezte ki, hogy a tárgyalások folytatásának eredményeképp június 25-ig megfelelő zárójegyzőkönyvet írhatnak alá.
Kékesi Katalin

Tárgyalni, tárgyalni, ez a jelszó, a vendéglátás most üt vissza „…elégedjünk meg azzal, ha egyáltalán kivonulnak hazánk földi és légteréből...” és ha nem megyünk ki, akkor mi van? Hát tényleg akkor mi van ha nem mennek önként haza?
Az a szerencse, hogy ropognak a tar szerkezetek a nagy unióban, a nép éhezik, elégtelen a sok-sok brossura után,– így önmagával van elfoglalva a szovj. vezetők markos kézzel fogják az alattuk lévő plüssfotelokat, mert a népnek elege van a Marx-Lenin jelszavakkal, élni szeretne a nép, mégpedig úgy mint azokban az országokban élnek milliók, akik nem ismerik a kommunista szentek nagy dumáit. Érdekes, ahová betette a lábát a kommunizmus, ott csőd lett az országban. Hát akkor csak cirkusz volt az a sok taps, május l. és nov. 7. felvonulás, integetés, virágcsokor... Nehéz örökséget hagytak ránk 45 évig uralkodó hatalom, a recept után csak ehetetlen lett a szakács főztje, vagy új recept kell, vagy a szakácsot kell lecserélni.



REFORM 1991. JÚNIUS 28.

A tisztelgés és kézfogás után Silov altábornagy fekete Volgájával átgördült a magyar-szovjet határon. Vissza sem nézett; lapunk búcsúajándékának példányát forgatta, és talán gondolatban megpróbált barátkozni a Reform szellemével. Történelmünk könyve 1991. június 19-én 15 óra 6 perckor Záhonynál új, hófehér oldalra fordult A búcsú pillanatát – érzelmeit – örökítette meg fotósunk.



Vas Népe 1991. június 19. Szerda
Ma: A kivonulás csendes ünnepe

Van a szombathelyi belvárosban egy üzlet, ahol hétfő óta ünnepelnek. Nem nagy mellénnyel, nem harsogón, nem csinnadrattával. Mindkét kirakaton egy-egy nemzetiszínű szalag jelzi, hogy az itt dolgozóknak fontosak ezek a -napok, s erről valamiképpen az errefelé járóknak-kelőknek is tudniuk kell, talán mert e mostani időszak nekik sem lehet mellékes.
Szerintünk a szovjet csapatok kivonása olyan történelmi esemény, amelyre jobban oda kell figyelni. Ez éppen olyan, mint amikor, Magyarország fölszabadult a török uralom alól, ugyanúgy meg kell ünnepelni – vélekedik Stercz Imre, az Iparcikk Kölcsönző Vállalat Mártírok terén lévő Adok-veszek boltjának helyettes vezetője. – Főnökünknek, Miklódy Zsoltnak jutott eszébe, hogy jelezzük e jelentős eseményt. Valamennyien egyetértetünk vele, hiszen például bennünket is érintett az, hogy itt voltak a szovjetek. A nagyapám „osztályidegen” volt, így édesanyám nem tanulhatott tovább. Ezért persze már nem lehet változtatni. A mostani kivonulás sem feledteti, de azért ez most nem akármilyen dolog.
A franciák hasonló helyzetben ma az utcán táncolnának, jegyezte meg bölcs kollégám, s azt hiszem, igaza van. Persze nyilván nem azért mondta, hogy itt és most körbetáncoljunk falut, várost, hazát. Hanem, hogy gondoljunk arra: kevés ilyen pillanat adódik egy életben. Sokszor közönyösek, fásultak vagyunk, joggal. Ma 1991. június. 19-én nincs okunk ilyesmire. szenkovits
Fotó: Benkő

Egy ember életében kevés ilyen ünnep van, amikor a rettegett és felmagasztalt nagy hatalom arra kényszerül, hogy elhagyja a megszállt országot, és ezzel feladja önmagát. Habár vannak akik úgy vélték, hogy öröklakást szereztek hazánkban és ezt magasabb katonai körökben nem is titkolták el.
Borzalmas hogy ennek a nagy fenevadnak csak kihullottak a tépő fogai. Utólag is azt kell mondanom, hogy ezekben a napokban azoknak a szívében a bánat és a fájdalomnak az érzése jutott uralomra, mert mindazok, akik az orosz hatalomnak árnyékában jutottak előkelő és hatalmi pozícióba, ezek az ezrek és tízezrek nem tapsolnak, ez a házasságnak erős köteléke felbomlott. Csak most utólag lehet felmérni, azt az óriási szennyeződést mindazon területeken ahol felelőtlenül fertőzték hazánk szent földjét. Menjetek békével és…

Tv mutatja a búcsúzkodó orosz katonáknak szomorú arcát, hát miért nem örül az a kis orosz katona, akit talán 5-7 ezer km-ről vezényeltek ide katonai szolgálatra? Miért nem örül, hogy haza mehet, hát nincsen hazája? Nincsenek szülei? Testvérei? Barátai?
Hát nincs a hazájában „otthona”? Ha arra gondolok, amikor a Szibériában találkoztunk olyan idős orosz emberekkel, akik az első világháború után nálunk voltak hadifoglyok sírni kezdtek, hogy milyen jó világuk volt itt nálunk, szívesen jönnének ismét hozzánk... ezt akkor pillanatnyilag nem is értettem meg, de a három éves orosz hadifogság alatt szerzett tapasztalok, na meg amikor 1942 nyár végén egy puskás századot kísértem ki a 7. hadosztályhoz Donhoz /majd legyalogoltam kb. 350 km-t/ mindennap más faluban kellett szállásra menni, volt olyan szállás, hogy a konyha, ahol volt a búbos kemence, itt székelt a család, na meg a kecske és egy disznó... a konyha mellett volt egy beugró fészer forma, fekvőhely egy priccs, büdösnek büdös volt, de a lényeg, hogy meleg is volt, na meg nem kellett a szabadban tölteni a fagyos éjszakát.
És itt nálunk, milyen lakások szolgálták az életüket?... Amikor „felszabadítottak”???… ahol ágyat, szekrényt találtak a szobában, az már „burzsuj” volt a szemükben, az ő mércéjük, életszínvonalukhoz viszonyítva ez már „luxus”. Ennyire leszállítani az emberi igényeket, „béka segge alá süllyeszteni” az igényeket, mit csináltak 70 év alatt amikor Marx-Lenin elveken nyargalásztak? 70 év alatt megásták saját sírjukat, s talán most van a temetésük mindazon katonának, akik búcsút intenek ennek a magyar nemzetnek. § 70 éven át megjátszották a nagyot a hatalmasat, a nép pedig tapsolt, mert parancsolták neki. Nagyon sajnálom ezeket kis katonákat, éltem köztük.



1991. június 20. Csütörtök Vas Népe
Hazamentek

Az utolsó szovjet katona is elhagyta Magyarországot szerdán 15 óra egy perckor. Az alakulatok teljes kivonása után utolsóként Viktor Silov altábornagy lépte át a magyar-szovjet határt a Záhony-csapi átkelőhelyen. A Déli Hadseregcsoport parancsnokát, aki néhány adminisztrációs teendő elvégzésére maradt hazánkban, a határállomáson Annus Antal altábornagy a Honvédelmi Minisztérium államtitkára búcsúztatta. Silov altábornagy ezt követően gépkocsival ment át az átkelőhelyként szolgáló Tisza-hídon.
Fotó: K. Z.



Czeglédy Gyula Szombathely, Balogh Gyula u. 15. 9700. 1993. febr. 25.

Igen Tisztelt Polgármester Úr!
Kedves Jóska!í/b>

Vas Népe c. újság 1993. febr. 8. számában örvendetes, szívmelegítő cikket olvastam: Szándékok, tervek Meggyeskovácsiban. E rövidke kis idézet jutott eszembe: „Mindennap megszűnik valami, miért az ember szomorkodik, de mindig születik valami amiért érdemes élni!” Így is van rendjén, nem szabad engedni, hogy az alkotás , a tenni akarás tüze kialudjon, kell, hogy lángra lobbanjon a mai alkotók szívében, lelkében a közért való tenni akarás. Nem szabad hogy egy falu-község csak egy lábon álldogáljon, egy helyben topogjon, ki kell emelni a tespedésből, a kátyúból a fejlődés szekerét, ehhez kell megnyerni mindazokat, akik szívük melegével, testi fizikai erejükkel tudják szolgálni a nagy „terveket” a közösség boldogulását.
Boldog vagyok, hogy ily erős kezekben van a község kormánykereke, aki nem ismer lehetetlent, egy ember az kevés, de ügyet szolgálni ahhoz már sok ember kell. Én jól tudom, ismerem a falut, még abból az időből, amikor nagyobb volt a nyomor, az éhség, a nincstelenség, amikor a kenyér aludt, akkor is szót tudtunk érteni a lelkes közösséggel, ifjúsággal, munkában megkérgesedett dolgozókkal.
Hiszem, hogy a nagy tervek mögött ott vannak az én volt tanítványaim is, akiknek a szívében még ott élek /hol jó, hol rossz emlékekkel/ erejük teljes bevetésével melletted vannak a boldogulásnak kivitelezésében.
Csodálatos mondatok közül csak egyet: „Amolyan néptanítói alkatra gondoltunk.” !!!! Nem magamra gondoltam ekkor, de azért úgy érzem legalább ehhez hasonlóknak lángoló munkásságára volna szükség. Van ma ilyen?... igen van csak ritka mint a fehér holló... de van ... Magam is boldogan besegítenék ennek az épületes és szép programnak a megvalósításában, de már én öreg ember vagyok, de lelkem és szívem „Veletek vív és ujjong véreim, kedves tanítványok!”
Olvasom, hogy a plébános úr is több irányban rendezgeti a hivők sorait, jó volna egyszer személyesen is ily témával párbeszédet folytatni,- nem rajtam múlik...
Kedves Jóska, rajtad keresztül hálámat és szeretetemnek minden lángolását küldöm úgy Neked, mint mindazoknak a vállvetve, a szent magyar ügyet kívánják szolgálni.
„Megfogni egymás kezét jó, elereszteni vétek, egymásra boruló kezek tartják fenn a világot!”
Sok-sok sikert, és ehhez testi és lelki egyensúlyt a kivitelezéshez.

Szombathely, 1993. febr. 25. Szeretettel üdv:
Czeglédy Gyula
nyug. gyémántdiplomás tanító