 |
    |
 |
Mindszenty hercegprímás és a népbíróságok MAGYAR HÍRLAP FÓKUSZ 1992. december 10., csütörtök Hogyan minősítette a népbíróság a második világháború után a világválság idejét háborús időszaknak? Mindszenty hercegprímás és a népbíróságok A Legfelsőbb Bíróság elnöke - ezúttal mint főszerkesztő - mutatta be az Iratok az igazságszolgáltatás történetéhez dokumentumgyűjtemény sorozat 1. kötetét szerda este a Legfelsőbb Bíróságon. A kötet történész szerkesztőjével, Zinner Tiborral arról beszélgettünk, milyen szempontok játszottak szerepet a több mint 750 oldalas mű összeállításában, a mind ez ideig Szigorúan titkos! jelzettel ellátott dokumentumok közreadásában. Pesti Hírlap HELYSZÍNI TUDÓSÍTÓNK ÖSSZEFOGLALÓJA Láncos búcsú Máriacellben Ma először jelenik meg 400 ezer példányban a Pesti Hírlap. És ma temetik Esztergomban Mindszenty József hercegprímást. És monsegnore Mészáros Tibor, Mindszenty utolsó titkára szavaival: ma történik meg az a csúfság, amire a Biblia, Lukács evangéliuma azt mondja: És a fiak sírboltot emelnek azoknak, akiket atyáik megöltek. S ezzel kinyilvánítják, hogy egyetértenek atyáik tetteivel. Előre is elnézést kérve rendszeres olvasóinktól, most, itt alább, összefoglaljuk, ami az elmúlt héten Máriacellben történt. Egyrészt azért, mert miután a magyar sajtó igyekezett gondosan elhallgatni az ügyet, fontos, hogy kihasználjuk az alkalmat: most amikor 400 ezer példányban jelenik meg a Pesti Hírlap, 1 - 1,2 millió emberhez jut el egy kivételes helytállás története. S ugyanilyen fontos, hogy a pompázatos, harsonás-orgonás, díszpáholyos ünnepség fanfárjainak hangja mellett hallható legyen azoknak a hangja is, akik hétfőn reggel háromnegyed 7-kor odaláncolták magukat a máriacelli katedrális Szent László kápolnájának bejáratához. E kovácsoltvas kapu előtt nyugodott a legendás hercegprímás egészen szerda hajnalig, 16 éven át. A sírboltjának vörös márvány fedőlapjára írt latin szavak így fordíthatok: Legyőzték, de győzött; halott, de beszélni fog. Április 26., péntek: Máriacellben valami készül. Az idő gyönyörű, napfényben ragyognak a hófödte, fenyves hegycsúcsok, a Grüner Kranz (Zöld Koszorú) fogadó környékén azonban tapintható a feszültség. Délután itt találkozott az a néhány mindenre elszánt ember, aki a hazaszállítást mindenképpen szeretné megakadályozni. Az első eligazítást pénteken este tartotta Schlosser Béla Svájcban élő honfitársunk, az akció főszervezője. Bejelentette, hogy szombaton sajtótájékoztatót tartanak a Schwarzer Adler (Fekete Sas) fogadóban. - S ezután következik, hétfőn délelőtt, amiről egyelőre még ebben a körben sem mondhatok semmit. Csak azt, hogy átvitt értelemben egy bomba robban! - zárta be a titkos értekezletét pénteken este Schlosser Béla. Április 27., szombat: A sajtótájékoztatón - amelyen a meghívás ellenére alig jelent meg magyar újság képviselője - monsignore Mészáros Tibor, Mindszenty bíboros utolsó titkára elmondta, tiltakoznak a hercegprímás porainak mostani hazaszállítása ellen. Tiltakoznak, mert az ellentétben áll a bíboros végrendeletével. Az írásos testamentum így fogalmaz: Ha Mária és Szent István országa felett lehull a moszkvai hitetlenség csillaga, vigyék testemet az esztergomi bazilikai sírboltba. A szóbeli pedig, melynek elhangzását Mészáros Tibor közjegyző előtt, esküvel megerősítve igazolta, így: Tibor, engem csak akkor vigyetek haza, ha az utolsó szovjet katona is elhagyta Magyarország földjét. Monsegnore Mészáros Tibor a sajtótájékoztatón kifejtette, nemcsak, hogy a szóbeli, de az írásos végrendelet sem teljesedett be még. A szovjet hadsereg országunkban van, egy kedvezőtlen politikai fordulat azt eredményezheti, hogy itt is marad. Ám a lényeg az - hangsúlyozta a hercegprímás egykori titkára -, hogy most azok akarják eltemetni Mindszenty Józsefet, akik bécsi emigrációja alatt egyszer sem keresték fel, akik megtiltották a magyar népnek, hogy érte a magyar templomokban imát mondjon, s annak a Paskai bíborosnak vezetésével igyekeznek e szemforgató tettet végrehajtani, aki néhány évvel ezelőtt külföldi újságokban nyilatkozta: a magyarországi egyház leromlott állapotáért nem Rákosi vagy Kádár a felelős, hanem a kompromisszumképtelen Mindszenty József. - Nem akarjuk, hogy ez az ember megérinthesse a hercegprímás koporsóját - hangsúlyozta Mészáros Tibor. Szóba került a Mindszenty-alapítvány is, amely most nagylelkűen hozzájárult a hazaszállításhoz, s a gyalázatot szemtelenséggel tetőzve magával a bíborossal akarja megfizettetni az általa olyannyira nem óhajtott újratemetést. Mindszenty József úgy rendelkezett, hogy hagyatékának összegét, amely az alapítvány alaptőkéje volt, mindaddig kamatos kamatra tegyék bankokba, így növelve a tőkét, amíg el nem érkezik az idő, hogy azt az ifjúság nevelésére, papi szemináriumok létrehozására fordíthassák Magyarországon. Azok közül, akiket még maga Mindszenty delegált az alapítvány, kuratóriumába, már csak dr. Harangozó Ferenc atya él. Ő is ott volt a Fekete Sasban, a beszámolt arról, hogy ezt az alapítvány már inkább Habsburg alapítványként kellene emlegetni, ugyanis Habsburg Rudolf már három unokaöccsét hozta be a kuratóriumba, így abban már csak három magyar ember szerepel, köztük azonban a legalábbis gyanús Szőke páter, aki számla nélkül utalgat ki ellenőrizhetetlen célokra a pénzből, - s a címzett nem is egyszer saját maga. Április 29., hétfő: A beígért bomba láncos bomba volt. A kis csoport, s a tudósító számára negyedhatkor volt az ébresztő. Reggel hatra a kápolnában voltunk. Monsegnore Mészáros és Schlosser Béla reggeli nélkül jött, egész nap böjtölni szándékoznak. A Monsegnore átszellemült félórás misét tartott, melyet e szavakkal fejezett be: Uram, legyen meg a Te akaratod! Ezután az említett két férfiú, s egy hozzájuk csatlakozó magyar hölgy láncokat feszített ki a kápolna bejáratául szolgáló kovácsoltvas kapu két oldala közé, majd e láncokhoz lakatolták magukat. Így a kápolnába nem lehet bejutni, vagy csak a testükön át. Azért éppen hétfőn reggel kezdtek az akciót, mert értesüléseik szerint ekkor, reggel hétre kellett jönniük a munkásoknak, hogy fölfeszítsék a sírbolt márványlapját. Meg is jöttek. Tétován nézelődtek egy darabig, majd elmentek, nyilván, hogy illetékes helyen közöljék, amit láttak. A Monsegnore vezetésével közben a kis csoport fennhangon imádkozott, egyházi dalokat énekelt. Fel tízkor jött meg a rendőrség. Egyelőre csak ketten voltak. A magasabb rangú komótosan odasétált az imádkozók elé, köszönés nélkül, csípőre tett kézzel terpeszbe állt előttük, a úgy nézett rájuk, hogy ezért a tekintetért Magyarországon azonnal a katonai ügyészségen találná magát. Így kezdődött. S nagyjából így tartott két napon át. Imádkozás, éneklés, gyakran az idelátogató magyar csoportok részvételével. Egy dombóvári csoportnak valamennyi tagját gyóntatta is a Monsegnore: hatvanan kuporodtak mellé, tekintve, hogy ő láncaitól fölállni nem tudott. Ahogy az idő múlt, egyre több lett az egyenruhás, fegyvert viselő rendőr a templomban, s még több a titkosrendőr. Hétfő délután három óráig legalább hatszor járt a Monsignorénél a rendház főnöke, a Superiol. Könyörgött, rimánkodott, kifejezte véleményét, miszerint ez a skandalum igazán nem illendő dolog. Lehet, mondta a monsignore. Csakhogy: nem volt más választásunk. Akciónkat nem most kezdtük, hanem közvetlenül az után, hogy a hazaszállítás terve nyilvánosságra került. Azóta egyfolytában tiltakozunk, különböző egyházi és világi személyeknek mondtuk el érveinket levélben, telefonon és személyesen, mindhiába. Ezért kényszerültünk ideállni, s nem tágítunk önként. A könyörgés után nem sokkal jött a fenyegetés. A rendőrök délután fél négykor lezárták a templomot, mindenkit kiküldtek. E sorok írója semminemű ijesztgetésre nem volt hajlandó tágítani, mondván, ha akarják, vigyék ki a rendőrök. Ekkor még nem akarták, féltek a botránytól. Az erről a napról szóló tudósításom csak úgy jelenhetett meg, hogy egy kedves német hölgy, hogy segítsen rajtunk, azt mondta a rendőröknek, majd ő jobb belátásra bírja a Monsegnorét. Aztán bejött, gratulált, kérte a tiltakozókat, hogy mindenképpen tartsanak ki, s kicsempészte tudósításomat. A dráma másnap este fejeződött be. Akkor már 25-30 újságíró tartózkodott a templomban, az ő jelenlétükben, este 8-kor egy hivatalos egyházi és világi személyekből álló delegáció kereste föl a láncaikban őrt állókat, s még egyszer, utoljára felszólították őket, hagyják el békésen a helyszínt. Nem tették. Nem tették meg a magyar újságírók sem. Először minket taszigáltak ki a templomból. Majd következett az éjfél előtti óra. Már nem volt tanú. Megragadták a 71 éves papot, lefogták, láncait elvágták, s őt és társait hátracsavart kézzel a templom egy elhagyatott sötét ajtaján lökték ki a katedrálisból, amely 16 éve nemcsak Mindszenty hercegprímás testét volt hivatva őrizni, de szellemét is. Testével együtt e szellemet is eltávolították. Mészáros atya nem roskadt magába. Kérésemre így értékelte kiállásuk történetét: - Egy ügyet látszólag elvesztettünk, de a végsőt még nem. A magyarországi egyház fölszabadulásáért a harc még hátra van. Mi megtettük, amit tehettünk. Biztosított sikerért harcbaszállni? Hát ez kérem szépen minden elefánt és minden teve meg tudja tenni. Embernek csak olyasmiért érdemes küzdeni, aminek a kimenetele bizonytalan. Lehet kérni Isten segítségét, de a segítséget a sikerért kibérelni nem lehet. A VATIKÁNBAN ELITÉLIK MÉSZÁROST Színjáték a Mindszenty-ügyben RPH-INFORMÁCIÓ Nevetséges mindaz, ami Mindszenty hercegprímás hamvainak hazahozatalát megelőzte Máriacellben - tudtuk meg vatikáni diplomáciai forrásból. Az értékelés szerint Mészáros monsignore magatartása mindössze egy színjátéknak tekinthető, amelyhez hasonlók gyakran előfordulnak egyházi körökben. A máriacelli lánccsörgetés egy elvetélt, egyéni kezdeményezés volt, amely nem is érdemel túl nagy figyelmet. A pápa tisztában van Mindszenty hercegprímás szerepével, helyesen értékeli őt. Az a felfogás pedig, amely az egyik legnagyobb magyar napilap cikkéből kitűnt, az egyenesen felháborító. A vatikáni rádió magyar adása egyébként mindössze egy kommentár erejéig foglalkozott a történtekkel - kaptuk az információt a Vatikánból. II. évfolyam 103. szám 1991. május 4., szombat 1991. május 4., szombat NÉPSZABADSÁG Mindszenty hamvai hazatértek (Munkatársunktól.) Mindszenty József hamvai pénteken, 16 évvel a hercegprímás halála után, hazatértek Magyarországra. A koporsót kísérő konvoj kora reggel indult útnak Máriazellből, majd a lilienfeldi apátságban tartott rövid megemlékezés után, Bécs érintésével, 11 órakor érkezett meg a burgenlandi Nickelsdorfba. A határ menti falu temploma előtt számos hazai és külföldi egyházi és világi személyiség jelenlétében Alois Mock osztrák külügyminiszter búcsúztatta a bíboros földi maradványait. Egyebek között ezt mondotta: Ez a mai dátum fontos jelzés Magyarország számára azon a nehéz úton, amelyen elindult vissza Európa felé, a szabadság és a demokrácia felé. Mindszenty József bíboros hazatért; az új Magyarország, amely befogadja földi maradványait, modern, a világra nyitott államiság felé halad, ahol a hivőknek nem kell többé menekülniük hitük miatt, a polgároknak pedig politikai meggyőződésük miatt. Válaszában a magyar külügyminiszter hangsúlyozta: a magyarországi rendszerváltás nyomán senki sem kényszerült az ország elhagyására, viszont minden emigráns számára megnyílt a hazatérés lehetősége. A kormány kötelességének érezi folytatta Jeszenszky Géza - folytatta, hogy megadja a végtisztességet nagyjainak, akik számára itthon ez csak most vált lehetségessé. A magyar diplomácia vezetője megemlékezett azokról is, akik a keserves esztendőkben segítettek a hazánkból menekülni kényszerülőket. Nincs meg egy ország - hangsúlyozta -, amely a XX. században annyit tett volna a mostoha magyar sors áldozataiért, mint Ausztria. A hegyeshalmi határátkelőhelyen újabb, a hercegprímást méltató beszédek következtek. A szónokok között volt Miklósházy Attila, a külföldön élő magyarok püspöke és Paskai László bíboros, prímás, esztergomi érsek is. Végül Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatásügyi miniszter köszöntötte meghatott szavakkal Mindszenty József hamvait. A gyászmenet az út menti falvakból kisereglett ezrek sorfala között folytatta útját - egy rövidebb győri ünnepség befejeztével - Esztergom felé, ahol a Paskai bíboros vezette esti halotti vesperás után, ma helyezik végső nyugalomra Mindszenty Józsefet. Bártfai Gergely Egyéves próbaidőnek kívánta a magyar kormányt alávettetni Mindszenty József 1964-ben a Vatikán és Budapest tárgyalásaikor, s azt sürgette, hogy a Szentszék csak akkor kössön megállapodást Magyarországgal, ha a magyar fél bizonyos feltételeket teljesít. Az egyéves próbaidőben Mindszenty meggyőződése szerint magyar kormánynak teljesítenie kellett volna olyan feltételeket, hogy a szeminaristák nem hívják be katonának, felszámolják az úgynevezett békepapok intézményét, a vallásoktatást pedig kötelezővé teszik az iskolákban. A pápa és a püspöki kollégium egyház tanítói megbízatását az abból eredő jogokat nem teheti alku tárgyává egyetlen világi kormánnyal sem - jelentette ki Mindszenty József 1974-ben, fél évvel azt követően, hogy VI. Pál pápa megvonta tőle a magyar egyház prímásának méltóságát. A Joseph Pozsgai által készített interjút (amely a Frankfurter Allgemeine Zeitung) pénteki számában jelent meg kommentálva a lap megjegyezte: Mindszenty József évtizedeken állt a kommunista majd pedig a vatikáni diplomaták útjában. Aki magyar földben született, joga van magyar földben megpihenni. Egyébként, a száműzetése alatt többször kijelentette a főpap, ha hazánkból végleg elköltözik a szovjetcsapat, hazánk ismét szabad lesz, úgy szeretné, ha porai magyar földdel egyesülhetne. Kívánsága teljesült. | |
