 |
    |
 |
Hogyan lett az anyu iskolai takarítónő? Igen, valakinek takarítani kellene az iskolában, na meg aztán a téli időszakban fűteni is kellene. Hogyan tudom ezt megoldani, ez volt a kérdés. Na, megtudtam, hogy Horváthné az igazgató felesége végezte el azt a munkát, hiszen maga a takarítás körülbelül 7*9-es tanteremről van szó, olajozva van évente kétszer, ez nem nagy munka körülbelül 20 percnyi elfoglaltság és a havi díja nem rossz. Gondoltam nagyot és merészet, tanítás után ezt a munkát magam végeztem el, besegített egy-két gyerek és már meg is volt a takarítás. Igen ám jött a tél, hogyan lesz fűtés? A tüzelőt annak idején mindig megrendeltem és most ugrott ki a szög a zsákból, jóval kevesebb tüzelő fogyott el, mint Horváthék idejében, hiszen ez természetes is volt, az iskolai tüzelőből bőven jutott Horváthéknak is. Én az elmúlt évekhez viszonyítva rendeltem a tüzelést és bőven maradt mindig belőle. Rendben van én fűtök, de reggel jövök csak, és arra melegnek kell lenni az iskolának, ekkor támadt egy ötletem, eléggé merész és tűzveszélyes volt. A nagy termet nem tudtam egy cserépkályhával kellőleg temperálni, rakatok és egy kettőaknás cserépkályhát. Így is lett. A gondnokságon elmeséltem a kérésemet és fel is rakták hamarosan a kettős cserépkályhát. Amikor a tanítás befejeződött délután, megraktam alaposan az egyik aknát, begyújtottam az pedig reggelig jól adta a meleget, mindig megvártam, amíg egy kicsikét lezárhatom. Amikor pedig reggel megérkeztem, hamarosan kihamuzni a másikat, berakni a szenet és fát és már robogott-pattogott is a szikra, ismét hamarosan ontotta a kályha a meleget. Remekül bevált ez a kettősakna tüzelés. Persze mindig féltem, azért, netán éjjel valahogyan kipattanna a tűz, lángra gyúl az olajos padló, ez a gondolat mindig motoszkált bennem, de nem lett semmi baj. Na és hogyan vettem fel a takarítási díjat? Ahogyan a mellékelt nyugta biztosítja én takarítottam, az anyu nevén meg felvettem az érte járó díjat. Egyszer Musics Jenő az igazgató kint járt és a bandzsa szemével egy hosszú pókszálat látott vitorlázni a mennyezetről, ekkor kérdezte, hogy ki takarít. Ezt a kérdést simán elkönyveltem előtte, és a mai napig is csodálom, hogy Horváthék ezt ellenem nem használták fel. Hiszen ők ugyanezt csinálták, csak jobban jártak, mert amíg az iskolai tüzelő tartott, addig nekik is volt tüzelőjük. Ami a legfurcsább, nekem kellett igazolnom, hogy a feleségem elvégzi a takarítást, mert csak így vehettem fel a saját igazolásomra a feleségem nevére a takarítási díjat. Tény az, hogy jobban vigyáztunk a tisztaságra és főleg csak szombaton szoktam a takarítást elvégezni. Lakásokra vonatkozólag Mindennemű panaszaim süket fülekre találtak, úgy Musics Jenő igazgató előtt, mint kiss vilmos előtt. Hivatkozhattam én bármire, akkor is Zádeczkyék nyergelték meg kiss vilmost. Intézkedett kiss vilmos… de milyen okosan és bölcsen a volt népművelési tapasztalataimat kamatoztathatom iskolán belül, édes drága, te nagy marha. Röhej, én vagyok a tényleges tanító, az aktív szolgálatos, Zádeczkyné sehol állásban, semmi népművelési tapasztalat, sem könyvtári vizsgája stb., de azért is őtet nevezi ki a kiss marha, csak azért is hogy bolondítson, nyugtalanítson a hiéna tábor. Ezt meri írásban hazudni, a helyi szervekkel egyetértve történt minden. Hazugság, legfeljebb a párttitkár a sógor, a koma, akinek a gyermekeit tartották Horváthék. Tóth Sándort kérdezhette meg a kiss vilike és ez volt a szentségi pecsét a jogtalanságra, a hazugságra. Én kérdeztem a helyi TSZ vezetőket, tudnak-e a dologról? Semmit, volt a válasz. Akkor kik azok az illetékes szervek? Hazug voltál kiss vili és hazug is maradsz, de ver az Isten, mert tudtommal a családod is utál, azok sem látják benned az embert csak a pojácát. Hát szóval csöbörből vödörbe estem, de mégis nagy-nagy lelkierővel túléltem ezt is, megemésztettem és kiszartam a kiss vili főztjét, mert teljes kárpótlást kaptam a helyi vezetőktől, a TSZ vezetőktől, a szülőktől és az egész településtől. A legnagyobb megbecsülésben és tiszteletben éltem velük kivéve az a pár földi bolyongót, akiket örökre beoltott Horváthné. Azok lettek a megszállottak, nem tudtak felengedni, aztán később már szégyellték magukat előttem, hiszen a rám rakott rágalmak nem voltak igazak, csak nem tudták hogyan tegyék jóvá a hibájukat. ”Harcolj Uram perlőimmel, harcolj az én ellenségeimmel…” zengi a zsoltáros, hát bizony azt kell mondanom, nekem kell harcolnom, hiszen az egész életem egy harc. Nekem minden kis eredményért megfeszített erőt kellett befektetnem, semmit sem kaptam meg munka nélkül. Tán ennek kettős oka is lehetett, elsősorban a nyúlszívűek és a gyávák védték magukat büntetett előéletű, internált, na meg nem is párttag. Ezek a negatívumok, pedig az ilyen kiss viliék eszében nem tőke volt, hanem fegyver ellenem. Nem kell tőle félni, nincs neki méregfoga. Hamarosan túl is tettem magamat ezeken a gyáva kukacokon. Ezek is csak hamuvá válnak, csak hivatalból kapják meg a látszólagos díszes temetést, de már porában senkik lesznek. Legfeljebb akikkel embertelenül jártak el köpnek egyet, ha véletlenül olvassák a fejfájukon a nem diccsel virító földi, maradványi feliratukat. Szóval, ha nem volt az embernek keresztapja legalább megyei szinten májusi pódiumos, akkor már sebezhető volt az illető. Sohasem felejtem el, Szalai László felesége beszélte el nekem. Laci, amíg az országos központi bizottság tagja volt a nyelvcsapások sorozata érte, még akkor is, ha netán szidni kellett volna, de az ura központi bizottsági tag… Mekkorát fordult kiss vilike vele szemben is, amikor körülbelül 1973-74 tájában nem került be a Laci a Központi bizottság tagjainak a sorába, hohó már a kiss vili sem volt az a nyájas, enyelgő jámbor nyegle némber. Hamar észrevette ezt a kiesést, amit már a feleséggel éreztetett is. Aljas és gerinctelenségnek a csúcspontja, ha valaki mindig a maga posztjának a pilléreibe akar kapaszkodni. /Szombathely, 1983. február 12-én írom a sorokat, a visszaemlékezéseket./ Úgy látszott az idén, hogy elmarad a tél, valahogyan elfeledkeztek a télről, késett, csak a jó és kellemes napok váltogatták a januárnak napjait. A medvét is figyeltük, csak a jó idők váltogatták egymást. De aztán, mégis mint valami megkésett vonatvezető, a késést be kell hozni, gyerünk. És, bizony február 7.-re teljes erejével berohant a télnek fagyos, havas, szeles ideje, vastag hótakaró lepte el a tájat betakarta a földfeletti szennyet és piszkot. Az igazi téli világ megérkezett. Örülnek a gyerekek, előkerültek a szánkók, korcsolyák, megszületettek a pirospozsgás gyerekek hadai, mert most csak kint lenni jó, keveset a szobában és iskolában. Tizenhárom éve annak, amit most irogatok, közeledek az utolsó dátumhoz az 1970-hez, amikor is letelt a szolgálat, kaphatom az obsitot. Ahogyan leírtam az új helyemen ért eseményeknek a sorozatait, döféseit, markolásait ismét egy sor ellenállásba ütköztem, érthetetlenség, embertelenség árnyékolt be főleg a Kiss Vilmos féle gyengeakaratú és gerinctelen garnitúrától. Ezeket már le is írtam, csatoltam a mellékleteket, nem és nem és nem tagadószavakkal tűzdelt intézkedések sorozatáról. A hazugságot, a pletykát bevette Kiss Vilmos, mint Művelődésügyi Osztályvezető, de most már utólag minden hiába, de egy tény, az ilyen köpönyegforgató csúszó-mászó alakok nagyon sokat ártottak a rendszernek. Nem barátot, hanem ellenséget, ellenszenvet szültek a butaságukkal, embertelen és oktalan intézkedésükkel, amivel felfelé a párthoz hű fiaknak tartották magukat, de csak addig, amíg saját önző érdekük kielégítést nyert, vagy nyerhetett. Már túl vagyok rajta, de ordítani tudtam volna akkoriban, hogy ekkora gonoszságot hogyan tud akkumulálni magában egy vezető tisztán csak a besúgások alapján. Sem a népművelést, sem a könyvtárt nem adta oda mondván: sem…, mert tudta Horváth Feri kivel áll szemben és csak aláfúrással lehetett elsüllyeszteni kulturális hajómat. Németh Sándor lemérte az iskola tanulmányi szintjét, Horváthék munkáját, a felügyeletnek hitványságát... Ellenben itt van a tanulmányi felügyelőnek a feljegyzése, a nagyszerű elődömnek a munkáját tükrözi. Ezt a horgot nem vette be Kiss Vilmos, sőt hallgatott róla mint a sír, amikor 1967-ben Németh Sándor szakfelügyelő lemérte az iskola teljes butaságát, Horváthék munkátlanságát. Na ezt igen elhallgatta Kiss Vilike, de Bertalan Sándorral egyetemben, aki szintén sokat járt ide látogatni. És most ez a feljegyzés két évi munkám után készült, ismételt látogatás alkalmával észlelt eredményről. Igen, kiemeli a feljegyzés, bizony a bekerült tanulók az ötödik osztályban a Dózsa általános iskolában elbuknak, nem tudnak lépést tartani a többi ötödik osztályos tanulókkal, de ez süket fülekre talált Kiss Vilmoséknál, mintha semmi sem történt volna, mert attól félt talán, ha szól, akkor Horváth Feri nem metszi meg a fáit, nem műveli meg a kertjét. Nincs szándékomban a szakfelügyelő négy oldalas feljegyzését elemezni, de érdemes elolvasni és elgondolkodni felette, elismeri a javulást. Sok nehézséggel kellett megküzdenem, meggyőzni a szülőket a korábbi évek irreális osztályzatáról, jó osztályzatot adni minden munka nélkül. 684 Németh Sándor szakfelügyelő kéri az osztály vezetőjét, méltányolja a nagy munkámnak a befektetett energiáját, részesítsen jutalomban stb. Falra hányt borsó volt ez a kérés is, mint a többi, nagyon kellemetlen volt Musicsnak, Dózsa iskola igazgatójának, valamint az osztálynak mindezt tudomásul venni, a hanyag ellenőrzéseikről hallgatni kellett… Ha úgy teszem fel a kérdést megérte az a sok-sok munka, amit az iskolára fordítottam…- akkor azt kell mondanom, nagyon is kamatozott a szülők részéről a felém sugárzó nagyrabecsülés, elismerés. Boldog voltam a gyerekek között sokat nevettünk, kacagtunk, sok-sok kellemes órát-napot éltünk át. Nagyon is megérte a nagy erőfeszítés, amit a tanulmányi eredménynek a fejlesztésére fordítottam. Hogy aztán ezt a feletteseim sötét szemüvegen át nézték, nem vették észre, azaz kellemetlen lett volna ezt észrevenni. Amikor egy felmagasztalt elődömet ilyen feketére festettel le a szakfelügyelő, ez borzasztóan kellemetlen volt mindazoknak, akik felelősek voltak a lanyha felügyeleti ellenőrzésben, vagy nem merték megmondani az elődömnek, hogy ez nem munka, ez silányság. Ami aztán a legkirívóbb és jellemtelenség, Horváth Ferenc megkapott mindennemű támogatást az Osztálytól, három évet ráhúzhatott a nyugdíjazás előtt, előreléptették, pénzjutalmat kapott. Bezzeg nekem egy árva garas sem jutott, de még csak elismerő szót sem érdemeltem ki. De ez már a múlt, túljutottam ezen a gombócemésztésen. Ez a feszültség nem okozott nekem abban az időben olyan nagy megrázkódtatást, mert a helyi adottságok, maga a kis településnek a lakói és főleg a TSZ vezetőivel való baráti kapcsolatból eredő megtisztelés pótolta a mellőzésemet. Kellemes baráti megbecsülésben éltem a TSZ vezetőivel Gudics Sándorral, mint az elnökkel, valamint Simon Zoltán agronómussal, és főleg Czitkovics Miklóssal, aki eredményesen vezette a kertészetet. Éles látásával, agytekervényeivel sokszor sarokba szorította a vezetés hibáit. Miklóssal napjainkban is tartjuk a barátságot, habár ő nagyon elfoglalt ember, a TSZ megnőtt, nagyobb területeket vontak össze, több lett a gond az elfoglaltság… Mindenkor nagy szeretettel gondolok vissza az itt eltöltött három évemre, s ha valaha újra kezdeném a pályámat, akkor magam is ezt a helyet választanám ki munkahelyül. | |
