 |
    |
 |
1968. év a Petőfi telepen... Kiss Vilmos jellemtelensége Vártam a napok teltével a Musics féle figyelmeztetést, de maradt és soha sem lett ebből fegyelmi. Ezen az iskolai látogatáson nyitottam ki Musicsnak a szemét, akkor bebizonyítottam, hogy a felmagasztalt Horváth Ferinek a negyedikes gyerekei között van, aki még olvasni sem tud. Olvasás közben szóltam oda neki: ez negyedikes, Musics bólintott és nem volt bírálata. 1968. év Petőfi-telepen ”Nincsen rózsa tövis nélkül…!” Szépen és rózsaszínben festettem le a munkahelyemet, jóérzésemet, de nem is az itteni emberekkel volt a baj, mindenkor a felettem állókkal volt a vitám. Végtelenül nagy hiba volt, hogy Horváthék továbbra is itt maradtak a szolgálati lakásban és uralták a mellékfoglalkozások, könyvtárat, népművelést… Engem Horváth Feri úgy tájékoztatott, hogy az 1967. év végével átadja a könyvtárat vele együtt a népművelést, amiből nem lett semmi, mert még csak el sem költözött. Amikor látták az én itteni jól beilleszkedésemet, a lavinát lavinára eresztve próbálták a fejemre ereszteni… Ekkor dolgozott a városi Művelődésügyi Osztályon Bődei Imre, aki megértő volt velem szemben, sőt ígéretet is tett, hogy 1968 tavaszán, ha már lesz egy kis helyi ismeretem, akkor automatikusan átveszem a mellékállásokat is, erről szól a levelem is. Bődei Imréhez intézett panaszos levelem falra hányt borsót ért el. Ekkorra már őtet is beoltotta Kiss Vilmos, ez a befolyásolható földi báb, aki a városi Művelődésügyi Osztály vezetője volt, így nekem nem juthatott semmi, persze ebben Horváthéknak volt a legnagyobb Ézsaui keze… Ekkor már jelentkezett az utód is: Zádeczki Lászlóné, Gergye kertész lánya, akit elvett feleségül egy ávós. Miskolcról valamiért pucolnia kellett nekik, és mint lakás, könyvtár, állásigénylő egyben igyekezett engem kifúrni mindenből. Be is folyásolta ezt a gerinctelen Kiss Vilmost, valószínű a piros könyv is beleszámított. Szóval már emberies ítéletében megfertőződött a városi Művelődésügyi Osztály birtoklója Kiss Vilmos galériája, egy követ fújtak, megátalkodottak lettek velem szemben. Érdekes, nekem mindenért harcolni kellett az életben, ingyen és bérmentve semmihez sem juthattam, csak kemény munkám volt az aranyfedezetem a hátam mögött, de most még ezt is igyekezték elrabolni, semmivé tenni. Borzalmasan bántott a dolog, hiszen a népművelésből többször vizsgáztam kitüntetéssel és most itt ezen a kis pöttömnyi közösségben nem való érdemes arra, hogy ezt az állást megkapjam. Ez már csak a gonoszságnak, a gazembereknek a gazsága, Rákosdisági csökevények elferdült nézete. Ez nagyon bántott, megint az utamba került egy valaki, aki jókor jött, mert így találhattak kibújót mellettem… Azóta is utálattal nézek ezekre a gazemberekre, akik oly gyalázatosan mérlegelték az emberi tudást, értéket. Inkább juttattak előnyhöz egy ismeretlent a nagyvilágból, mint egy közismert befutott önmagamat. Kiss Vilmos még persze növelte az ellenem épített barikádokat másban is… Harc a Kiss Vilmossal 1968-69-ben Harc a nagyúrral: Kiss Vilmossal a városi Művelődésügyi Osztály gerinctelenségével Horváthékon keresztül ott ártott nekem Kiss Vilmos, ez a gőgös butaság, rövidlátó, piros könyvébe burkolt szörny, ahol csak módja volt. Semminemű emberséget, segítséget semmiben sem mutatott, ahogyan nőtt a szárnytollam, úgy azokat igyekezett tőből lenyírni és most utólag is úgy érzem, habár erről a témáról még nem tudtam vele értekezni. Tán egyszer, valahol együtt voltunk, de én már akkor nyugdíjas voltam. Beszélgetésünk folyamán döbbent rá, mily nagy érdemeim voltak a népművelés berkeiben, amit tényleges koromban teljesen elhanyagoltan kezelt. Valószínűnek tartom, mindazok, akik köztük legfőképp Székely Erzsébet, a járási Művelődésügyi Osztályvezető, aki mint női bestiarém vetette rám magát. Ha már neki nem sikerült a Tóth Zsigát férjül megkaparintani, nekem kellett volna ezt a tökfejű Zsigát takaróul ráteríteni. Most ennek a kudarcnak a szégyene miatt a női bestiális szadizmusának a csápjai mindenhová eljutottak, és ha már közvetlenül nem legalább közvetve ürítse a méregfogának gyilkos nyálát, váladékát. Úgy éreztem és ezt a mai napig is tartom, Kiss Vilmos valakikből kellett, hogy szívja ellenem érzett ellenszenvét, mert hiszen én ”Tabula rasa” lappal léptem a városi Művelődésügyi Osztály kötelékébe, ez pedig tényleg tiszta lap. De a bosszúnak mérhetetlen fullánkjai, csillámlói és ennek a mérges váladékai beárnyékolták Kiss Vilmosnak is józanságát, hiszen gerincességet sohasem ismert, amivé lett az csak a gerinctelenségének a homokvára volt. Kellett egy hóhér a törvénytelenségeknek a kiszolgálására, erre találtak Zalában egy üres, kongó emberi masszát, beültették a plüss székbe, ez lesz a dolgot, amit majd parancsul kapsz, gondolkodni nem kell, úgysem tudnál, csak végrehajtani minden besúgást, minden beköpést, minden meggyőződés nélkül. Hogy ez mennyire így lehetett, sohasem hivatott engem be Kiss Vilmos, hogy lebeszélgessen velem, kérdezzen, vagy tőlem tudjon meg valami rágalomhadjáratnak a valódiságáról. Nem. Csak sorra köpködte felém az aljas intézkedéseit, még pedig a förtelmes Nérói kéjelgéssel, főleg az egyik leirata, pedig a teljes agytrombózis zugában született fogalmazás volt, amire majd visszatérek, ha odaérek a krónikámban. Na menjünk sorjában… Például a mai napig sem értem, miért nem kaphattam választ a Köznevelés Szerkesztőségétől, azaz csak sok sürgetésre kaptam Hámori Sándor aláírással egy leiratot, amelyből megtudtam, hogy igen is havonta szedhető húsz forint a tanulóktól. Na már ez is valami. Erről már írtam, mekkora vörös posztó volt a Kiss Vilmosnak a tanulószobai kérésem. Eddig sem volt, minek most, persze azt is a Horváthék köpködték feléje, tán éppen akkor, amikor Horváth a fáit metszette a kertjében. Így akart fizetségnek eleget tenni, ahol tud, az aknákat csak potyogtassa a munkám útjára. Lakásigénylés Talán ebben magam is nem gondolkodtam helyesen, de egykor felvetődött bennünk, Endrének a fiamnak nincsen lakása, milyen jó volna, ha kiköltöznének, nagy lakás, kert… Na ez a terv hamarosan elsorvadt a családi körben. Közben jelentkezett Zádecki László, Gergye kertész leányának a férje. Az asszony tanítónő, de valaha elköltöztek Miskolcra és valamilyen oknál fogva, úgy hírlett, hogy Zádecki ávós hadnagy volt és valamilyen oknál kivetkőzött az uniformisból. Tán szűk volt neki vagy túl buzgón nyírta a népet, az istenadta népet és most megelégelték a sok-sok ávósi embertelenséget… szóval ő jelentkezett még akkor, amikor Horváthék a lakásban laktak. Főleg a Horváth Ferivel tárgyalt, tőle tudtam meg a Zádeckinek a jövetelét. Na erre fel a Horváthné elkezdett sziszegni, nem sohasem, ne is engedjem őket ide, ezeket a büszke, gőgös fajzadékokat. Legalább most megmondtam neki, mondja Horváth, mert valaha úgy mondotta volt köztük nézeteltérés, és most kapóra jött a Zádecki, engem pedig teljesen beoltottak aziránt, ha elmennek ők, akkor sem engedjek a kérésüknek. Ebben hibáztam is, utólag el kell ismernem, mert tényleg, amikor elköltöztek Horváthák, ismét jelentkezett nálam most Zádecki, kérte a beleegyezésemet, hogy legalább a lakás felébe beköltözhessenek. Ezt a kérést megtagadtam mondván lehetséges, hogy nekem is szükségem lesz a lakásra, gondoltam Endréékre főleg és ebben megmaradtam, amit később elvesztettem, mert csak megnyergelték a protekciós lovat, vagy nyert a piros könyv… Sőt teljes kudarc ért, mert közben úgy gondoltam, milyen jó volna egy szoba nekem itt, ahová bemehetnék, ha rossz idő van, akkor még itt is aludhatnék stb. Nem. Jött a pecsétes levél, amely teljesen elrúgja az én kérésemet, engedve Zádecki nyomásának, még egy szobát sem engedélyezett nekem ez a gézengúz kiss vilmos. Na most jön aztán talán a legnagyobb pofon, erre aztán igen dühös lettem. A népművelés és a könyvtár sorsa, Petőfi-telepen... bosszú hadjárata/ 1968-Kiss Vilmos aljas fogalmazása „sem”… Népművelés és a könyvtár sorsa 1968. Petőfi-telepi Általános Iskolában …hogy a lakástól elejtett, hogy nem adott egy szobát sem a háromból, ezt még valahogyan a gyomornedvek megemésztették, kiürítették, de… és most jön a legnagyobb pofon. Az utolsó sort érdemes elolvasni, ebben a sorban benne van minden gyűlölete, brutalitása, gerinctelensége, hogy nem bízott meg a népműveléssel sem. Aljas gazemberek, hazug nácik, mert 1967 őszén még Horváthák vitték ezt a frontot és azzal hitegettek kiss vilmosék, majd ha beköltöznék és helyi ismeretem lesz, akkor megkapom a népművelést és a könyvtárat is, valami mellékest jelentett volna…”SEM” ilyen megfogalmazást egy osztályvezetőtől. Ilyenkor eszembe jut Puklér Imre a szelestei párttitkár 1948-ban. Ez a butaságnak a halmaza, szesznek szerelmese, ő fogalmazott így: Még zsákolónak ”sem” javasol az üzemben. Ez volt a Puklér Imre. Hát van különbség kiss vilmos és Puklér között? Pedig most 1968-at írunk már. Rákosi pribékjei már állarcot változtatva hol vannak 1968-ban? Szóval ”sem”. Mennyi bosszú, mennyi embertelenség, mennyi letiprás, mennyi meggyalázás ebben a szóban ”sem”. Nádszál volt a kiss vilmos, nem érdemli meg, hogy a nevét nagybetűvel írjam. Közönséges köznév lett előttem, a közneveket pedig csak kisbetű illeti meg. Ezekre az ocsmány gerinctelen leiratokra meg is írtam a választ a kiss vilmosnak, megbotránkozva, meghazudtolva a múltat megdöbbenve olvastam a kiss vilmosi embertelenségének a merszét, honnan vette az erőt ahhoz, hogy irántam ekkora igazságtalansággal mellőzön, azok után, amiket az elmúlt 15 évben pont ezeken a művelődési pódiumokon bizonyítottam. Egyáltalán észnél volt kiss vilmos, amikor ezeket a sorokat tollba mondotta? Csak részegnek kellett lenni, mert józanésszel ekkora döfést nem tudott volna felém vágni. Itt nem számított az iskolai eredményem, sőt csak rontott rajtam, mert Horváthék gyűlölködve hallgatták a szülök örvendezését – na most igazán tudnak a gyerekek. Hamarosan elhagyta a művelődésügyi posztot, megépült a Derkovicson szép általános iskola. Ki is legyen ott az igazgató, csak párttag lehet, mégpedig érdemeikben gazdag múlttal dekorázott fő lehet. Na meg a fizetség itt nagyobb lesz, mint a Művelődésügyi Osztályon. Hát ki legyen az igazgató? Hát ki…? Hát ki…? Csak kiss vilmos lehet, akinek már sok marhasága, balgasága éppen sok gondot okozott az értelmi szinten élő vezetőkben, hová is lehetne már elhelyezni. Nem tud a kiss vilmos a Művelődésügyi Osztályról előre mutatni, de még hátra sem. Valahogyan meg kellene tőle szabadulni, merült fel a berkekben a találgatás. Nagyszerű, jó lesz igazgatónak a Derkovics iskolában, ami tény is lett. Áthelyezte a csontvázát, na meg a gerinctelenségét és főleg az analfabétaságát egy tantestületi közösségbe, ahol aztán végleg elvesztette a fejét, hiszen találkozott nagy fejeseknek a feleségével, akik itt vannak szolgálatilag beosztva tanerőnek. Erőnek? Gyengeségnek, mert éppen ezek a nagyságák nem ismerték az erőt, a munkát. ”Erős várunk a mi férjeink”. Például ott tanított ekkoriban Szalai László főiskolai igazgató, országos pártbizottsági központ tagjának a felesége. Egyébként aranyos volt a felesége, jó barátságban is voltunk, nagyon szerették a gyerekek is. Csak szegény Mária, beteges volt. Szeptemberben elkezdte a napközis munkáját, de október vége felé már táppénzes lett, a karácsonyi szünetre meggyógyult majd február körül ismét táppénzes lett. Tartott ez a tavaszi szünetig, majd ismét beteg lett, és tartott a nyári szabadságig, ezt tehette… Ővele nagyon megértettük egymást, sok intim belső dolgot elmesélt az uráról is. Mennyire szeretnék elvinni a minisztériumba, hogy a helyét itt a főiskolán más foglalhassa el, de nem megy el a Laci, okosan tette. Na meg figyelmeztetett a tantestületi klikkekre, kivel hogy beszélgessek. Nagyon tisztelem a Marikát, az urával egyetemben, akit naponta kell injekciózni, különben nem bírná a napi munkát. Itt tanított a Rácz megyei pártbiz. felesége is. Nagyon kedves és szimpatikus nevelőnő volt. És voltak még egy csomó fejesnek a feleségei. Na… kiss vilmos, őket próbáld a munkarudad mellé állítani, úgy követelni, ahogyan kellene. Egy őrnagy mesélte, amikor bement hozzá az iskolába és gyermeke iránt panaszt emelt, kiss vilmos nagyon beszart, és bocsánatát kérte az őrnagynak, idegileg már nagyon ki van és majd kivizsgálja a panaszt. Azóta nyugdíjba ment… gézengúz, csontvázként cipeli magát… | |
