 |


|
 |
 |

Kimutatás a söptei ált. iskola 1965-66. év végi eredményekről

Megdöbbenve néztem a volt iskolámat Söptén, gaz, elhagyatottság, gazdátlanság övezi a kultúrának oly szép otthonát, nincs gyerek, tanuló, nincs tanító a faluban, körzetesítéssel tecchalottá vált Söptén a kultúra.
Óriási ballépés volt a mindenáron való körzetesítés, valamiképpen jobban át kellett volna gondolni mennyire és hol van erre különösen nagy szükség.
Nem a körzetesítés ellen akarok most prédikálni, van abban jó is sőt szükséges is, de végtelenül jó volt egy alkalommal a TV-ben nézni azt az idős pedagógus párt nézni, akik már vagy harminc éve vezetik egy kis településnek az összes kulturális népművelési, társadalmi és politikai fejlettségüket, végtelenül ragaszkodik a kis település a mindenben segítőkész. Tanító néni, aki megtanította az asszonyokat varrni, kézimunkázni, háztartást vezetni, különböző szakkörökben találkozhatott a kis településnek a lakói, valahogyan így teljes a falu, csak tanítónak a jelenlétében tud eggyé olvadni a falucska, a tanya, egyetlen kapocs a lakosság között a tanító, ha ezt a láncszemet kiveszik onnan, akkor szétesik az egész település, nincs aki megtöltse tartalommal, kultúrával a falunak lakóit. Régi nóta: „Árva a ház, nincs kacagás…" ebben az esetben arról van szó, amikor kiröpülnek a családi fészekből a gyerekek, a két öreg szülő magukra hagyatkozva élik le a hátralévő kis idejüket.
Pl. maga Söpte elbírta volna az alsó tagozatát, megfelelő tanerővel, persze nem Pál Dezsőnékkel, aki inkább csak ártott, mint használt a közösségnek, megfúrni valakit, vagy valamit azt jól tudta, de közösséget létrehozni, azaz vezetni abban végtelenül gügye volt. Az utóbbi időkig ő volt itt a prímás az iskolában, vele szűnt meg az alsó tagozat is, de végtelenül nagy gyűlöletnek volt a részese, végtelenül nagy bosszúálló volt, valósággal üldözött pár gyereket, szülőt. Szökrönnével volt paralel az alsó tagozatban, de mint a vipera ölte-marta gyilkolta, ahogyan a faluban hallottam ezen nem épületes és behízelgő híreket. Egyszóval a kolléganőjét is elmarta mellőle, mert csak egyedül ő lehet a vezető, csak az ő szava lehet a jó. Most nem is erről akarok megemlékezni, de én nagy hibának tartom, hogy ilyen adottságok mellett már dologi dolgokra gondolok, mert hogy az iskola továbbra is életképes maradhasson, élősorban magát a Pálnét, a tanító nőt kellett volna már évekkel ezelőtt az iskolából kitenni, mert ha ott egy arravaló pedagógus is élhetett volna, biztosan meg tudta volna menteni a falut, nem kellett volna bekörzetesíteni Szombathelyre és Vassurányba...
Azok a tanulók, akik körzeti iskolába járnak, azok a saját falujukban meddőkké váltak, semmit és semmiben nem akarnak részt venni, gondolok itt népművelési munkára. Valaha az én időmben képtelen lettem volna a gyerekek közreműködése nélkül létezni. Kik voltak a legnagyobb teherbírók? Csak a tanulók, feltétlen a kapott parancsot, vagy kérést végrehajtottak erejükhöz képest, ők voltak a propagandistáim, ők szavaltak, színdaraboztak, táncoltak, muzsikáltak, óriási munkát lehetett ezzel az iskolai gyermekhaddal kiviteleztetni. Velük együtt készültünk fel a sikerre, vagy a bukásra, együtt rezonáltunk egy esetleges nagyobb megmozdulás esetén, gondolok csak a „Népgyűlésre” vagy az egyes népművelési estékre.
Azokban a falvakban ahol körzetesítettek is de a szolgálati lakásban benne maradhatott az igazgató tanító, mert ha nincs gyerek, akkor tanítói lakásra sincs szükség, így nagyon sok helyen maga a tanítói lakások is csáléra dőlve várnak az eszkavátornak a ölelő markolatát. Na ahogyan mondottam, pl. Zanaton Szalai Ignác volt igazgató tanító, aki az egész falunak a gondját, ügyét, baját vállán vitte, három négy évtizeden át, mivel nincs szükség a tanítói lakásra ő szívesen lakja továbbra is, na az ilyen falvak valamivel szerencsésebbek is, mert noha a gyerekek eljárnak valamelyik körzeti iskolába, de valami kapcsolat csak akad a régi tanítójával, így nincs akkora csőd a kulturális életben.
Jó nem lehet minden kis létszámú iskolát minden igénynek kielégítő módra felszerelni, gondolok itt a tornára, kémiára, fizikára, biológiára, jobban el lehet látni egy nagy iskolát, mint sok kicsi falusi iskolát. A felső tagozat némileg indokolt, hogy beolvadjon valamelyik körzeti, vagy városi iskolába, mint pl. a söptei felsősök bejártak a szombathelyi Szt. Márton úti /ma Tolbuchin iskolába/ igazgató a jelenben /1982-ben Déri István/. Busz reggel beviszi és délután hozza őket vissza. Igen ám, de az a busz amelyik késik, vagy amelyiknek nincsen várószobája, mennyi szentség, átok, szitok gomolygott az eszme mellett, a kivitelező felett... és nem is szólva mennyi időveszteség van a ki és bejárásban, és ami legjobban visszarúgó ezideig, ha a tanár végig ment a falun, mint pl. én, és sokan mások, akkor egyben találkoztunk a tanítvánnyal, vagy a szülővel, volt kapcsolat, mégpedig nagyon is szoros kapcsolat, ami a gyereknek a szellemi és testi fejlődését nagyon is egyensúlyban tartotta. De most, pl. mikor találkozik a szombathelyi tanár a söptei szülővel? Szülői látogatáskor? Ami sem a tanárnak sem a szülőnek nem kényelmes, azaz eredményes. Valami hézag keletkezett az iskola és a szülői ház, valamint a tanuló közt. Na jó, ha középiskoláról van szó, nagyobb a fejlettség, a rátermettség, de általános iskolában járó tanulók közül nagyon soknak szükséges a szigorúbb ellenőrzés. Az alsó tagozat feltétlen maradhatott volna a saját iskolájában, hiszen a felszabadult termek biztosították a kisdobos klubot, a tornatermet, esetleg valamilyen szakkört, hiszen általában, mint pl. Söptén négy-öt tanterem maradt árván, ennyi volt, amikor ott tanítottam.
Egy tanterem volt a régi tanítói lakásban, amikor Bozzay Miklós elköltözött a saját házába, akkor abban az épületben kialakítottunk egy tantermet, később ismét tanítói lakás lett pl. Gugi Gusztáv ig. lakott benne, majd Keibinger Lajos ig. utánuk ott alakítottam ki a könyvtárt, a tantestületi szobát, valamint a nagyon szép igazgatói irodát, amit nagyon sokan irigyeltek tőlem. Később hallom kb.1970 után a körzeti rendőr kapott itt elhelyezést, tán még most az lakja. Magában az iskolai épületben három tanterem lett az eredeti kettő tanteremből, majd egy szükség tantermet alakítottunk ki a tanácsi épületben lévő volt tanácsi teremből. Megoldottuk az egyfolytában való tanítást, nem kellett de. és du. is tanítani. Kikre is emlékszem, akik ebben az iskolában tanítottak?
Kezdem felsorolni, ha nem is sorrendben, sőt talán lesz akit ki is hagyok, elfelejtettem, de nagyjából tudom.
Az 1919-es időtől kezdem akit emlegettek Bozzayék. Elsőben maga Bozzay Miklós jön elsősorban a számításba, aki már 1919-ben itt tanított és tanított is kb. 1964-ig, tán ha jól emlékszem, itt tanított Sarlós N. nevű tanító, aki később jól helyezkedett, ő lett az AFIT igazgatója, bő és nagykeblű legény lett, nem szívesen fogadta, ha az ember emlékeztette Söptére... ezt azért mondom, mert amikor a kis kocsim a Zastava garanciális illetőségű volt, nagyon kioktatott, hogy így meg úgy... pökhendi magatartással fogadott, tán még most is ott van, ha nem ment nyugdíjba.
Na aztán jött a tanító néni, aki a leány nevét el is felejtettem, akinek sikerült a Miklósba belegabalyodni, mint a kullancs ráragadt, pedig kezdetben a Miklós másfelé járogatott. Borzalmas egy fehérnép volt, a szája húsz ember helyett is letymetyelt, de kiállni, valamit produkálni, abban nulla volt.
A harmincas évek előtt jött Medgyes Jancsi /Mersics János/ előttem végzett Pápán, na az ő fellépése mellett Miklósék eltörpültek. Jó képességű tanító volt, innen bekerült Szombathelyre, majd az 56-os események előtt megyei népművelési osztály vezető volt, de az 56-os események hullámai elsodorták, pedig ő igazán kommunista szellemű volt, öt gyermek apja, öt gyermek diplomát szerzett. 1952-ben kerültem Söptére, ekkor hárman voltunk, magam vittem a négy alsót, Miklós és Margit felesége vitte a felső négyet. Roppant gyenge energia befektetéssel dolgoztak és mindig a tanító néni csak paralel a Miklóssal szövetkezett, azaz az ő gyerekeit, azaz osztályait a Miklós vette át... és sohasem bírálhatta meg.
A baj akkor volt, amikor én odakerültem és a negyedikesek még olvasni sem tudtak... Erről már úgyis írtam korábban...
Aztán lassan kezdtünk szakosodni, de szakos nevelő egyik sem volt.
Kik is tanítottak, amikor én igazgató lettem, na és annak előtte.
Itt tanított Neményiné, roppan szimpatikus nevelő volt, később bekerült az úttörői ált. iskolába. Ő sem volt szakos, de úgy emlékszem az irodalmat vitte valamelyik osztályban. Emlékszem aztán Gugi Gusztávra, aki igazgató volt, ő szakos volt számtant és fizikát, jött vele a lánya a Jutka, aki alsóban székelte be magát, nagyon jó pedagógiai érzéssel tudott dolgozni.
Majd emlékszem Horváthnéra, leánykori nevére már nem, jelenben a szentkirályi iskolában tanít, a szőlősi iskolának lett tagiskolája, a férje a megyei sütőiparban csinált magának fészket, jól helyezkedett, segített a piros adutt...
Pozsonyi Jánosné képesítés nélküli nevelő...
Majd jött a Pozsonyi Jánosné, aki képesítés nélkül kezdte itt a tanítást, az ura Pozsonyi János festő, rajztanár a főiskolán, nagyon kedves volt a Pozsonyiné, nagy igyekezettel próbált helyt állni. Jelenben Szombathelyen tanít, tán a gyak. iskolában?... Majd jönnek sorjában Pál Dezsőné a Kiss Manci, az örök méreg keverő, szája Bécsig ért ha kinyitotta... a férje itt volt agronómus, majd később TSZ elnök, megtollasodtak, a férje a Dezső az jámborabb teremtés volt, habár volt benne nagy sunyiság, nem lehetett tudni mit is akar... Amikor azt írom, hogy most azt mindig 1982-re kell érteni... mert hiszen ezeket a sorokat most írom 1982. júl. 2-án Csehimindszenten a Poty pusztán a SZOT üdülőben… Mindkettő letűnt már az élet színpadáról, nem sokan vannak, akik imáikba foglalják nevüket.
Kiss Manci a nagy aknalerakó, sokat ártott nekem
Csodálatosan tudta a szart keverni Kiss Manci, Pálné, aki mint a vipera, ahol csak tudott ott mart és harapott. Nyájas és behízelgő gömbölyded külsejével elsőben csak adatokat gyűjtött a páciensről, és azokat alkalomadtán elsütögette. Legnagyobb ellenfelem ez a bestia volt, aki ha kellett jelentett is, na meg besúgósdit is játszott.
Csak őtet kellett megkérdezni, tőle kellett információt gyűjteni, aztán gátlástalanul tudott köpni. Ő remegett legjobban, amikor igazgatónak kineveztek, félt tőlem, mert tudta mostantól fogva dolgozni kell az iskolában, nem pedig reggeltől délig horgolni és kötni nyakravalókat.
Szokása az volt, hogy reggel beült az iskolába, elővette a horgolókészletét és ment a horgolási üzem, a tanítás rovására. Amikor igazgató lettem, azonnal leállítottam erről a brutális szokásáról, habár mondogatta, hogy a kötés mellett nagyszerűen tud ő tanítani, sőt a tanítás is jobban megy kötési idő alatt. Amint már írtam később amikor az alsó tagozat maradt csak már Söptén, ő és meg egy nevelő maradt ott, Szökrönné, akit addig fúrt és szekált, amíg csak el nem marta mellőle. S később vele együtt az alsó tagozat is beolvadt valahová.
Ha azt kell írnom: Isten nem ver bottal... akkor Kiss Mancin ez hatványozottan mutatkozott, maga a nőszemély valami kellemetlen arcbetegségbe esett, sokak szerint rák... a fiával nem boldogult, de a családi lét is zátonyra ért.
Az átkok, vagy a szitkok hatványozottan kicsiráztak benne. Az iskolát lezüllesztette az utálatig, bosszút állt sok szülőn és gyermeken, mindig csak az utálat fog el, ha csak még gondolatban is rátalálok.
Mekkora öröme volt, amikor igazgatói váltás következett be... nyalt az új igazgatónak, engem eláztatott a sárig, Kovács Frigyes követett az igazgatóságban, majd erről később.
Söveggyartó Miklósné, nagyszerű pedagógus, jó kartárs
Söveggyártó Miklósnéról is pár szót
Nagyszerű tanerő volt, igazi pedagógus összetétel, aki harmonizálva volt didaktikában, módszertanban, és főleg ember volt, kedves és szimpatikus egyéniség volt összességében. Ő kitartott mellettem végig, a nyolcadikasok ballagásakor csak ő mert megjelenni /Kovács Frigyes a többi nevelőt leállította/ később behelyeztek Szombathelyre, a jelenben /1982/ a Tolbuchin iskolában tanít. Itt az iskolában, amikor voltam, megismert a kolléganő, de én bizony nem tudtam, hogy hová tegyem... de amikor a nevet említi, mindjárt az emlékeimnek a napsugaras polcára helyezve magam is örvendeztem a viszontlátásnak.
Egyébként úgyis most kezdődik majd az 1965-66-os évnek a dokumentjai, amiket sorrendbe állítottam és most azoknak az emlékeit igyekszem feleleveníteni, időrendi sorrendbe.
Mi is maradt meg az 1965-66-os tanévről, hogyan igazgattam az iskola hajóját, mit tettem, azaz mit akartam megvalósítani az iskolán belül és iskolán kívül? Erről szólnak a következő ívek sorozatai.
1966-ban SÖPTE
Iskolai, kulturális, úttörői élet, tantestületi munkáról
Már egy félév van a hátam mögött, mint igazgatói minőségben. Emlékiratomban bátran megírhatom a benső énemet, hiszen magamról magamnak szól a krónika, magamnak csak nem hazudok. Igen, mindenkor éreztem magamban annyi erőt és vezetési készséget, tudástöbbletet, hogy azokból bőven tudtam adni át másoknak is. Nagyon szerettem igazgató lenni, azaz nekem nem volt nehéz igazgatónak lenni, mint ahogyan a szél belekapaszkodik a vitorlákba és viszi a célba a hajót, a szélnek ez nem nehéz, hiszen az erejéből kitelik ily csekélység... maradt is belőle bőven.
Rólam volt egy tévhit, azaz egy neheztelés, miért nem adom át pedagógiai, szakmai tudásomat, tapasztalatomat a többi kollégáknak, majd azzal vádoltak, hogy nem akarom hogy a többi kartársak is megismerhessék mindazon pedagógiai, szakmai fogásaimat, amikkel mindenkor irigylésre méltó sikereket értem el, habár ezt meg nagyon is irigyelték. A rózsát nem kell kölnivízzel locsolni, hogy illatozzék, az illatoztatja önmagát és a környezetét, sohasem árultam el, azaz sohasem rejtettem véka alá a pedagógiai képességeimet, de ahogyan a vaktyúk sem találja meg a szemet, arról nem tehettem, ha a kollégákban nem volt annyi készség, hogy felismerjék miben és hol van elrejtve a pedagógiai fogasaimnak gazdagsága. Mikor pedig arra került a sor, nahát most pedig ezt így kell csinálni, jöttek a kifogások, nekem nincs arra időm, nekem nincs hozza képességem, én nem tudok énekelni, én nem tudok zenélni, nem tudok beszélni...
Na jó „Pandúrból lesz a jó csendőr is... azaz a betyárból lesz a jó csendőr, lehet variálni többféleképpen a dolgot. Rá is léptem a munka pedáljára, de hamarosan felszisszentek a kollégák, jaj, nem így volt korábban... igen én most mást nem kívántam, csak annyit, amennyit és máskor megszoktam csinálni. Hát most csináljak, azaz csináljuk közösen, hadd tudják meg mi a siker titka. Hibát követtem el annyiban, mert nagyon hamar akartam eredményhez jutni jó munka árán, de abban hibáztam, ahogyan kell a sportolónak is bemelegítés, előgyakorlat, tréning, mégpedig sok, akkor bírja a terhet is, de az én nevelőim megszoktak a kényelmet, a le nem terhelést, én pedig egyszerre sebességkapcsolással indulni előre... na ebben hibáztam most is, tán máskor is annyit akartam másra is betáblázni a munkából, amennyit én magam könnyeden vittem... Utólag írom csak azt, egy igazgatónak akkor lehet igazán népszerű a kollektívájában, ha egy kicsit vak is, egy kicsit süket is, ha egy kicsit lehet mellette lazítani is. Persze ezt az elméletet nem vallottam és nem is vallom sohasem, nem a nevelők a hibásak, tán a körülmények voltak hozzájuk mostohák, lazák, nem edződtek meg a munkában.
Milyen okok játszódtak közre, hogy a felsőbb szervek iskolai igazgatónak neveztek ki?
Előre is kijelentem, hogy én sohasem akartam igazgató lenni, hiszen ellenem volt a börtön, az internálótábor, habár érzésem szerint minden adottság megvolt bennem, ami alapját képezhette az igazgatói minősítés betöltésére.
Igazgató voltam akkor is, amikor nem voltam iskolai igazgató, voltam kultúrigazgató, de általában mindenkor vezér szerepem volt a tantestületben, a faluban, így cím nélkül is volt tekintélyem, szavamnak súlya volt, így semmi szükséget nem éreztem annak, hogy adjanak egy címet mellém, amivel jobban tudok majd magamnak érdemeket aratni. Erre semmi szükségem nem volt, mert a mindenkori igazgatók mellett nagyon is kilógtam a sorból, munkám, szorgalmam, sokágú tevékenységem mind-mind csak elismerést adattak nekem. Hány igazgatót is koptattam el amíg Söptén voltam, 1952-1967 között...?
Kezdjük a Bozzay Miklóson, aki már törzsgyökeres volt a faluban, hiszen 1919-től kezdve már itt ténykedett a maga érdekeinek megfelelően. 1952-ben amikor Söptére neveztek ki a szombathelyi járástól, akkor Bozzay Miklós volt az igazgató, feleségével együtt voltunk hárman tanárok. Na erről is már regéltem, csak egy akarat volt, amit a Margit néni, a felesége mondott a Miklósnak, mint a gyurmát úgy gyurmázta Miklóst a felesége, védte Miklóst, hogy mellette neki is jobb legyen. Szóval erősítsük a várat, mert a vár véd meg az ellenség betörésétől. Bozzayék igyekeztek magukat belopni a falu szívébe, de ez csak restben sikerült a legnagyobb sebet a jövetelem okozta, erről is már írtam. Bozzay támaszpontokat alakított ki a faluban, voltak beszervezett hangadóik, Somogyi József pl. akik teljesen Bozzayek szekerében ültek, s engem nem akartak felvenni harmadik utasként sem. De ezzel mit sem törődve, tettem a dolgomat, a munkám adott nekem rövid időn belül tekintélyt, elismerést, iskolai szinten, színdarabok, előadásaim, talán általam esett le a fejükről a korona, amit nekem sohasem bocsátottak meg, de én sohasem törekedtem őket kicsinyíteni, engem a munkám vitt előre. Színes diák vetítése, tehetetlenségbe estek, azaz voltak is, hiszen a falunak nem volt kivel összehasonlítani őket. Azt már írtam, mindig igyekeztek úgy politizálni, hogy a harmadik tanerőt mielőbb más állomáshelyre vezényeltessék, így mindig csak kettesben maradtak meg továbbra is. Később Bozzay Miklós igazgató a legutolsó patronait igyekezett elsütni, amikor is a névtelen levelek írójának lett a titkos munkatársa, engem akartak eláztatni, lehetetlenné tenni, közben maguk alatt vágták el a fát, így esett le a fejéről az igazgatói korona, rang, helyét át kellett adni Gugi Gusztáv újonnan kinevezett igazgatónak.
Irigyeim sokasága... Keibinger Lajos jött igazgatónak...
Erről is már írtam korábban, Gugit úgy fogadta Bozzay féle klikk, na majd ő megtáncoltat engem... igy is kezdődött a fogadtatás, de szegény Gugi Gusztáv, már halott /meghalt 1982-ben Ajkán/ szintén csatát vesztett mellettem, elvérzett a maga emberi gyarlóságainak dzsungeljában.
Helyét új ismeretlen igazgató foglalta el Keinbinger Lajos Náraiból jött... kedves, szerény, jó barát volt, de nem volt való igazgatónak, beosztottnak igen, de vezetni nem tudott, nem volt alapja ahhoz, hogy reprezentálni is tudjon, mint ember, és mint igazgató is.
Igazgatók mentek-jöttek....1965-tól lettem igazgató...
Igazgatók jöttek, mentek, s ezen idők alatt rendeztem a legnagyobb népművelési munkáimat, köztük a legszebb volt a sok közül a Béke Nagygyűlése... amin jelen voltak a járás előkelőségei, úgy a párttól, a közigazgatástól...
A párttól: Barnák János, a Járási VB-től Molnár tanács eln., majd a Művelődési osztálytól Székely Erzsébet osztályvezető... és sokan mások.
Erről az ünnepélyről már beszámoltam, de beszámolt a vasi sajtó is, eléggé felkavarta a pihentagyú járási reprezentációs delegációnak tagjait, ekkora ünnepélyt rendezni ki tudta? És főleg amikor láttak az énekkar előtt, mint karnagyot, szülőkből és gyermekekből alakított vegyes karom volt /majd harmóniumon kísértem a az Internacionálét/ majd a szónoki emelvényen hallottak beszélni, mellemre tűzték az Országos Béketanács aranykoszorús kitüntetését, megszólat a kis zenekarom... jó kedvű műsort mutattam be a színpadon, és ami legfeltűnőbb volt a járási delegáció előtt, hát több tanerő nincsen a faluban? Mert csak engem láttak a rendezvényeknek gördülékeny lebonyolításában. Hát a többi nevelő hol hűsöl? Nekik nem kell a béke?... De ezt nem nekem kellett szemléltetnem, hiszen a járási vezetőknek tűnt a szemükbe, mindezt csak egy ember csinálja: a Czeglédy... hol az igazgató?
Majd úgy jártam mint Arany J. Toldijában... elvonul a hadnép… betyár fiam, hogy apád paraszt volt és te is az maradtál... ram vonatkoztatva, hogy nem te vagy az igazgató... de kinek kell az igazgatói cím? Rang? Van nekem elismerés a falutól, a dolgozók mosolya, tisztelete, ez nekem a rang, ezért tisztelnek jobban, mint a többit, akik hűsölnek a nagy fa lombjánál, árnyékában, és nem dolgoznak a közért.
Engem nem zavart ez a közönyösség... magam ereje is elegendő volt ahhoz, hogy a jól kidolgozott programot a falu egységes besegítésével remekül végrehajtsam. Engem zavart, ha egy kollégát tanítani kellett, ezt így csináld… inkább magam megtettem, de nincs szükségem balkezeseknek a besegítésére.
A látványosság után a járási fejekben kipattant egy gondolat, miért nem a Czeglédy az igazgató, ha már ennyit csinál és tesz, munkálkodik, a többi meg még csak arra sem méltatja, hogy időt szakítson a megjelenésre.
Hát legyen a Czeglédy az igazgató, lett a jelszó... de mit csináljunk Keibinger Lajossal, a mostani igazgatóval…?
Mindezekről én csak akkor értesültem, amikor behivatnak a járási tanács Művelődési Osztályára és ott közli velem Székely Erzsébet a járási Műv. Oszt. vezetője, hogy szeptembertől, tehát az 1965. szeptemberétől én leszek az iskola igazgatója... A hír hallatára ha azt mondanám nem örültem neki, hazudnék... de nem is lelkesedtem annyira neki, de méltónak és igazságosnak véltem a járás döntését, habár nekem egyszer a Somogyi József a falu hangadója, Bozzay szócsöve hangoztatta, „vaj van a fejemen”...
A közlés hallatára mégis csak tisztázni kellett pár dolgot, mielőtt az aláírás megszáradna a kinevezési okmányon.
Elsősorban mi lesz Keibinger igazgatóval? Székely Erzsébet az oszt. v. már mondja is, asztalos volt Keibinger, jó lesz Nagygencsen politechnikai igazgatónak, jobban áll a gyalu a kezében, mint az igazgatói marsallbot.
Én senkit sem akarok állásából kitúrni,... beszéljék meg Keibingerrel, rendezzék le az ügyet ővele, s aztán tárgyalhatunk a többiről. Ez meg is történt hamarosan, itt most csak annyit, Lajosnak nagyon rosszul esett ez a letrónolás, mégis csak az volt az érzése... na a Czeglédy taszított le az igazgatói pódiumról... úgy érzem, a mai napig sem tudta ezt megemészteni, a jelenben 1982. itt tanít a Szőlősi iskolában Gizike /Catómió Gizus, Mészáros Imréné/ mert véletlen folytán összetalálkozunk felforr benne az ellenem felgyülemlett ellenszenv... Hát így is lett, Lajost elhelyezték Nagygencsre, engem pedig kineveztek Söptére iskolai igazgatónak.... Ahogyan a Balaton mellett elsütögetik a viharjelző ágyukat, ugyanígy dörgött, szikrázott, az ellenség körülöttem, itt jön előtérbe megint csak a Bozzay féle klikk, Kiss Manci mondása: bárki lehet igazgató, csak a Czeglédy ne legyen...
Kinevezésem előtt elmondottam, ami ezideig sem volt titok, hogy nekem volt nyolc havi börtönöm és majd nyolc havi internálótábori múltam, egy zsidó miatt, ez feltétlenül akadálya lehet a kinevezésemnek...
Ez már nem számit, elavult... volt a válasz... és csakhamar meg is kaptam írásban a kinevezésemet, de az örömöm mellé mindjárt odaszúrtak egy tövist, a Balázs Imrét pedig kinevezik mellém tanítónak… az első mennykőcsapás, ami ért nyomban, hiába tiltakoztam, ez már tény és el kell fogadnom.... Nem magával az Imrével volt nekem kellemetlenségem, erről is már írtam, maga a rokonsága, akik körülvették, akik mindig az én síromat akartak megásni /Balázs Ferencné, kisbiróné szája sziporkázott az átoktól/... nem tehettem mást, belenyugodtam a döntésbe, de azért tudtam előre ennek a kinevezésnek rám nézve igen kellemetlenségei lehetnek, mint ahogyan lettek is...
Oly kicsinység egy igazgatóság, főleg ilyen kis faluban, de nagyon megtisztelő is egyben, főleg ha annyi munka tornyosodik utána, mint amit én megcsináltam. Ismét hallom a véleményeket, nem hittem volna, hogy elfogadja az igazgatói kinevezést, mondja a falu hangos bemondója, Somogyi József... Volt is némi igazság ebben az ősi „Ugarban” mert ellenségem csak igazan most tud majd még jobban alkalomadtán megfúrni...
Nem lelkesedtem, de nem is bánkódtam a kinevezés miatt... jól esett a figyelem ne csak a piros könyvek birtokosai juthassanak hasonló örökséghez, amihez sokszor nem is értenek, legyen már a munkának is becsülete ebben az országban, ha nincs is a zsebében piros notesz, de van egy rakomány munka, elismerésnek a dokumentumai.
Most nem írok a tanévnyitásról, majd később zengedezek róla... a és mit is csináltattam meg hamarosan, tantermek kifestése, táblák zöldek lettek, a folyosóra állványos ruhafogast, az iskola bejáratához beton utat, majd a bejárati ajtó elé akkora teraszt, hogy a tanévnyitáskor a tantestület ott elférhessen. Hompasz József a tanács elnöke bizony nagyokat sopánkodott, ennyit egyszerre... Na most a harmadik meglepetés és talán ez volt a legnagyobb valamennyi közt. Már majd egy félév után az osztályon járok, Székely Erzsébet a következőkkel rukkol elő. Nem is tudom minek hívott, Gyulának e Gyuszinak e, vagy igazgatónak e
Erdélyi Béla... Székely Erzsébet, Tóth Zsiga... egyvelege...
de csak elkezdi. Én férjhez akarok menni és ebben nekem nagy szerepem lesz abban, hogy a kiszemelt férfit a kezére játszam... bennem már düledezett az állóképesség hamarosan le is ültem... mi lesz ebből... férjhez akar menni az osztályvezetőnő Székely Erzsébet... van kiszemelt vőlegénye, akit meg akar szerezni magának.... de a legény beszervezésben nekem lesz a dandárszerepem... na mi is lesz ebből tán a víz is kezdett gyöngyözni az arcomon, hát ez hogyan is lesz, hiszen a menyasszony előttem van, ismerem régóta, valaha az apja Rumban volt Csendőr.
Ez a csendőr lett nekem később népbíróságon bíróm... nem valami női szépség az Erzsi, termetre nagyra szabták, kilóra is sok, reng rajta a fölösleges zsírréteg, egy kicsi pösze is... korábban már voltak ilyen legényszerzési rohamai, az anyjától hallottam, hogy egy időben a Steiner Sándor Vas Népe szerkesztőjének a karjaiba akarta magát ringattatni, reménytelenül volt a vég... majd egy időben úgy hallottuk, hogy Musits Jenő igazgatót akarta magának férjül, de Jenő meddő maradt tőle...
Később szóltak a pletykák… verebei Erdély Bélával is volt intim kapcsolatai ez az Erdélyi Béla áldozó pap volt, plébános, majd kiugrott és kezdetben megyei Népfrontnál, majd a megyei tanács h. eln. székében találta magát, amikor pedig valami dáridózásnak lett a fogyasztója, illegálisan, akkor kinevezték kereskedelmi iskola igazgatójának... fizetésének meghagyása mellett... egyébként ma Erdélyi Bélára visszatérek még...
Szóval jöttek a hírek innen is onnan is, de egyiket sem akartam hitelessé tenni ahogyan hallottam úgy el is felejtettem, magánügy, kinek mi köze hozzá, így hitelességüket sohasem fogom lekáderozni...
Székely Erzsébet férjet akar fogni Tóth Zsigában
De hát ki is lesz most az áldozat, engem csak ez birizgált, és főleg nekem kell a karjaiba behajtani... Nagy nehezen csak kimakogja: Tóth Zsiga tetszik neki és ehhez pedig minden körülmények közt hozzámegy, minden erejét beveti a siker érdekében... Majd elájultam a hír hallatára... a Zsigát!!!!????... itt most nem ismertetem Zsigát, hiszen korábban erről is írtam már, a söptei tanács titkár öccse volt, aki tényleges tiszt volt háború előtt, a felesége elvált tőle, a bátyja fogadta be magához, békés hármasban élt a férj, a Zsiga és a Maja, a feleség... Itt csak annyit, Maja végtelenül ragaszkodott Zsigához, elsőben mint pénzkereső emberhez, másodsorban a rossznyelvek szerint a sógornőnek is tetszett a Zsiga... és fordítva is...
A Zsigát kell neki megszerezni... A Zsiga már tud róla?... Van már valami kapocs? Ismeretség?... még semmi, ezután kell mindezt kialakítani---nekem kell lehetőséget teremteni ahhoz, hogy találkozhassanak egymással... de hol? kérdem... Zsiga ekkor már a Tsz-nél főkönyvelői beosztásban volt, jól keresett... hát majd megyek Söptére és akkor adjak módot arra, hogy megismerhesse a Zsigát...
Húúú az anyja kiskését!... na még csak ez hiányzott a békés éltemből, legyek házassági beszervező, kellett nekem igazgatónak lenni?...
Hamarosan meg is jelent Söptén Székely Erzsébet, de úgy mindenki úgy vélte, mint hivatalos személyiség hivatalos ügyben szállt ki hozzám, tán mint kezdő igazgatót kell patronálnia, és ilyenkor kellett a Zsigát valahogyan meginvitálni az irodámba, vagy átmentünk a Tsz irodájába...Ez több alkalommal megismétlődött.
Sőt idebenn Szombathelyen néha amikor jöttünk be a busszal, egy-egy vacsorát a Zsiga ki is fizetett, jól keresett, és bizony a Székely Erzsi mind szűkebbre fogta a gyeplő szárát, mert a Zsiga sehogyan sem akart kötélnek állni... nem feleségül nem tudta volna elvenni, de még egy kis szex sem született a találkozások alkalmával... de azért Székely Böske nyomta a vágyak pedálját... nem adja fel a reményt... Nagyon sokszor jött Söptére, már mindenkinek feltűnt ez a sok látogatás, már az én anyum kezdett elködösülni... na aztán ne is mondjam, hogy köztünk nincsen semmi kapcsolat, ahogyan a ciánnal nem volt kapcsolatom, úgy a Székely Erzsivel sem volt semmi nemű gondolati kapcsolatom sem, mert az egész alkata egy visszataszító személyiség volt, a Zsiga is mindig azt mondotta, te szent Isten, ki tudná ezt a nagy debellát kielégíteni? Hiszen tönkre tenné az embert hamarosan... elvesznék mondja zsírpárnájában... mondja a Zsiga...
Ez a harc sokáig folyt... kettőjük közt, talán egyben nekünk is kamatozott ez a szerelmi násztánc, ekkoriban volt Endre Zalában, Zalaszentgróton... és mi mindenáron szerettük volna idehozni Szombathelyre, na ebben nagyon is besegített Székely Erzsébet, a Zsiga kocsijába ültünk és mentünk Endréért, bizony nem volt könnyit haza hozni, mert a járás ragaszkodott hozzá. De azért az szentgróti tanács kiadta, és így került Szombathelyre az Endre, és ebben nagyon besegített Székely Erzsébet...
Nem járt volna rosszul a Zsiga, mert Székelyéknek volt egy szép házuk a Vörösmarty utcában, vagy hol, első és hátsó épület, egy fiúk volt, az pedig valaha pap volt, a jelenben külföldön tartózkodik... Így Zsiga egy szép házhoz juthatott volna.
Persze Maja nagysága erről a frigyről még csak hallani sem akart, a Zsigát ők sem akarták elveszteni, nagy érték volt a Zsiga a Tóth családnak...
Ez a párviadal majd másfél évig is eltartott, de semmi eredménnyel, semmi hajlandósággal, Zsiga végleg védőpáncélba bújva védekezett a házasság ellen, de meg csak az udvarlást is mellőzte, nem tudott mellette felvidulni, pedig a Zsigába van egy színészi megjátszás, főleg ha az érdekek úgy kívánják...
Hiába magyaráztam a Zsigának, hogy fordítson a sorsán… nem, nem kell neki ez a persona, nincs benne semmi nőiesség, nincs hatása a férfiakra, egy hatalmas nőstény, aki nem tudja a férfiakat férfiúvá tenni... még a gondolatja is kiábrándító, mi lenne ha ráfeküdne? Borzalmas még csak rágondolni.- mondja Zsiga... maradjon meg az Isten menyasszonyának, az még legényember, majd elveszi egykor.
Nekem volt a legkellemetlenebb, mert mindig hazudnom kellett Székely Böskének, így a Zsiga, úgy a Zsiga... nekem kellett a halmokat elszórni... nagyon untam már ezt az erőszakosságot, menekültem, ha tudtam Székely Erzsi elől...
Hogy aztán miként is végződött ez a nagy fellángolás, mikor lett kisebb a vágy, nem is emlékszem... de egyszer vége lett a férj keresésnek.
Székely Erzsi belátta, hogy olyan szekér után fut, ami nem veszi fel, nagy volt benne a bukásnak bosszúja, amikor a megsebzett nőstény oroszlán támad, az borzasztó erővel áll bosszút a megsebzőn, valahogyan itt is az lett a vége.
Bosszút állt a Zsigán azzal, hogy a Zsuzsit nem akarta Vépre kinevezni tanítónőnek... majd jött a legnagyobb mancsoló fogása, amikor rajtam állt bosszút 1967-ben... majd erről később...
Balázs Imrét kinevezik mellém... 1966. első felének története...
Az 1965-66-os tanévből már lepergettem az első felét, nehéz örökségbe léptem, mint mindenkor, hiszen nem az igazgatás okozott nekem gondot, vagy megterhelést, vagy tán hozzá nem értést, erről szó sem lehet, mindig éreztem, hogy bennem nagy erők szunnyadoznak, újak, szebbek, eredményhez vezetők. Hiszen amíg nem lettem igazgató ezen a vágányon haladva nagyszerű siker állomásaira értem be, de azáltal hogy mindjárt leterhelt Székely Erzsébet osztályvezető, mellém adta Balázs Imrét, aki ezekben az időkben élte át fiatalságának ballépését, feleségétől válófélben volt. Kritikus ideg-megrázkódtatás alatt élt Imre, tehetetlen volt önmagához, letörte a nagy családi megrázkódtatás, csak sírdogált, vigaszt keresett, ennek következménye folytán az iskolában nem tudott helytállni, hínárban gólyalábakon álló, bukdácsoló tanerő volt mellettem. De a rokonsága, akikkel oly nagy harcot kellett mindig megvívnom, Imrét injekciózta, azaz készítette elő a támadásokra, lakást igényelt, nem megvalósítható volt a kérelme, zilált családi állapotban élő pedagógus, félkarú óriás nem lett volna ideális helyzet, ha végleges letelepedésre talált volna Söptén. Na ezt a harcot ideiglenesen megvívtam jól-rosszul, sok energiámat morzsolta fel az egyensúlyi helyzetnek biztosítása.
Majd jött a legnagyobb tehertétel, a vőlegényszerzés Székely Erzsinek… ebben a harcban végleg megbuktam, Zsiga nem állt kötélnek, a bukott nősténynél még nagyobb, vérengzőbb vadállatot nem lehet elképzelni. Ott is és akkor is harap és rúg egyet, amikor az ember nem is gondol rá.
A harmadik, de egyben a legnehezebb, de egyben a legszebb feladat a tantestületi egységnek, az iskolához, a gyerekekhez, a szülőkhöz való kiállást, megteremteni, úgy hogy mindenki jól érezze magát abban és ott ahol dolgoznia kell. A tantestületi egységnek a kialakítása, a munkára, a tanításra, a rendtartásra való ráhangolás bizony nagy munka volt számomra, ha kezdetben döcögött is a munkamorál szekere, de sok kis figyelmeztetés, észrevételezés, ha kezdetben keserű ízű is volt, de később mégis rúdhoz állította a tanerőket, amit ha akkor nem is fogadtak nagy lelkesedéssel, de utólag mégis kellemesen gondolnak vissza mindazon baráti, módszertani, didaktikai figyelmeztetésre, amik nekik is sikert hoztak a munka területén, főleg amikor más iskolához kerültek, ott a tőlem látottakat és hallottakat kamatoztatták. Ekkor már senki sem gondolt vissza rám összehúzott szemöldökkel, vagy keserű szájízzel.
Mi is történt 1966. év első felében, azaz az egész évben Söptén?
Úgy írom az eseményeket, ahogyan időrendben megmaradtak valami formában, megmaradt valami irat és most azt böngészem.
Söpte, l966. jan. 12-én írtam egy levelet a Vas Népe Szerkesztőségének, amelyben kifogásoltam egyet-mást, megsértettek hiuságomban egy kicsikét.
Miről is van is szó?
Valami nagy békegyűlésre hívtak meg engem, mint söptei delegációnak testes tagját, aki annak rendje és módja alapján meg is jelent ezen az értekezleten.
Amikor egy falusi igazgató nem fér bele a sajtóba.../b>
Minden rendben van ezideig, de másnap a napi sajtó ismét nyomdafesték alá vette ezt az értekezletet és nagyon kiemelte a különböző helyről megjelent delegációs tagoknak a nagyságát, szerepét a társadalomban, név és társadalmi rangjával egyetemben méltatta a megyei küldötteknek nélkülözhetetlen társadalmi szerepét... tényleg vastag betűkkel adtak nyomatékot több küldött nevének, de egy bizonyos szinten már nem volt fontos a név és lakhely megnevezése, ez volt a múlt rákfenéje is, ezt akkoriban jól tudták használni az illetékesek. Mettől és meddig kell vigyázni a méltóságokra, mintha úgy volna beállítva, ha egy megyei főmuftit kihagynának a sorokból, vagy nem rangsorolás szerint említi a sajtó, akkor ezek a fővezérek nagyon beidegesednének, mert csak ők lehetnek igazán érzékenyek, sőt félők is. De egy bizonyos magaslattól kezdve elhanyagolhatók az emberek, a dolgozók, ha azokat kihagyják a sajtó soraiból, abból még nem lehet állásvesztés, vagy egy kitüntetés megfosztása, de még csak egy kis szemrehányás sem.
Na így hagytak ki engem is, mint kis falunk igazgatóját, habár mellettem csapkolódott az ólombetűknek a sora, de valahogyan nem fértem bele a nyomdafestékbe. Na ennek a hangnak adtam írást, jelzést a tisztelt Vas Népe szerkesztőségének, bezzeg ha valami kell, valami sajtószenzáció van a faluban, akkor gyerünk... Most is azt vallom, azok a nagyságok, akik napról-napra hol itt, hol ott jelennek meg hivatalból, díszelnökségben, fogadtatásban, díszebédben, vagy vacsorában, ilyen gyűlés, olyan gyűlés, és napról-napra ugyanezek nagyságoknak a nevei szerepelnek a címlapon. Milyen kellemetlen lehet számukra ez a reklámozás, ez a hangosbemondói unalmasság, mennyire másképpen szólna a hír, megjelentek azok akiknek hivatalból úgyis itt kell lenni, ellenben itt ül ez a tehenész, vasesztergályos, vagy óvó néni, vagy üzleti eladó. Hát szóval már úgyis ismerjük a megyei és a járás, a különböző szerveknek vezetői bársonyszobáiban, reprezentációs szobáikban üldögélő fejeseket, reklámozzák őket eléggé, politikai, személyi, félelmi okokból. Jó kell és szükség is van rá, de mit ártana a sajtó képviselője, ha megemlítette volna az én nevemet is az érdekeltek mellett. Jó kis ügy, nem is érdemes szóvá tenni, egy tégla, ha még kiesik a falból, akkor még a ház állhat a maga biztonságában, de jobb ha egy tégla sem esik ki falból, mert így még biztonságosabb annak statikája. Lehetséges, majd az olvasó egykor mosolyog ezen a kis vicinális kitérésemen, de ahogyan a természetben nincs meg az, hogy csak ennek kell lenni, csak ezek a növények, vagy állatok élhetnek, a többit ki lehet irtani. Na-na felbomlik a biológiai egyensúly, végpusztuláshoz vezetne ez a gondolat, ahogyan a természetben már vannak holt területek, holt vizek, ahonnan a bölcs emberiség kiirtott a léthez szükséges életfeltételeket. Szükség van a mikrokozmosztól, a makrokozmoszig mindenre, kis hal nélkül nem volna nagy hal. Vannak baktériumok, amik ellenségei az emberiségnek, de vannak éltető baktériumok, amelyikek nélkül nem élhetnénk.
Talán ezekre gondoltam, amikor ezt a cikket megírtam és fajdalmaimat elzengtem, de úgy éreztem falra hányt borsó az egész, hiszen akitől függ ez a szerkesztő vagy cikkíró, az nagyon vigyáz arra, nehogy szembetalálja magát a elsőbbrenddel, akitől tán kapta a kinevezését, vagy tőle függ a további nagy fizetése.
Magam is gondolkodtam azon, besoroljam-e ezt a sajtói cikket, hiszen nagy hiuságomat árulnám el vele...
|  |
|