 |
    |
 |
Sok selejtes népművelők bukása Itt a baj, pedig Petőfi majd másfélszázad távlatából hagyta ránk ezt a szent törvényt és ha megnézzük azokat, akik a népművelés szent lantjait akarják pengetni.... hogyan pengetni? Mikor még fel sem tudják stimmelni, mint oly sok más területen, a népművelés területén oly sok tehetségtelen, tapasztalatlan, sem gyakorlati, sem elmélet felkészültség nélkül veszi a kezébe a népművelőnek lantját, foglalja el a tanszék pódiumát, oly sok keletlen, ragadós, szalonnás kenyereket sütnek, amit csak a kukák nyelnek el, élvezhetetlen emberi evésre, ezek a népművelési tanszék pékműhelyében ha maguk nincsenek a szakmájuk magaslatán, ha nincs a hátuk mögött sok évi külvilági gyakorlat, de van az a piros könyv, ez belépőjegy a munkátlanság birodalmába... van ilyen mondás: nem akarsz dolgozni, azaz dolog nélkül akarsz karriert elérni? Lépj be a pártba… és minden oké! Én fordítva tenném... előbb bizonyíts, azután jöhetsz be a pártba... Szomorú tapasztalatomban a volt és még a jelenben is a szombathelyi népművelő adjunktus péklegényéről, mi is kerüljön ki a keze közül? Ha vannak hamis próféták... hogy míg a nép küzd, fárad, izzad, pihenjen ő árnyék alatt... Tapasztalatból beszélek, bizony nagyon sok selejt került a népművelés katedrájára. Többet ártott, mint használ a köznek... ezt igazolják azok a kikerülő selejt, kukákba való népművelők, akiket ezek a pékek próbálgattak népművelőkké tenni. Nagyon sok lebukás volt a kikerült népművelők közül... más hallottak a padokban és mást találtak kinn az életben... kétségbe esve tengnek... láttuk, hallottuk Urbán Ernő Tv riportját Répcelakról... és még a többi, amiről a napi sajtók siratói elsírnak a népművelés teteme felett... Az egyes feladatok az ünnepre s annak előkészítésére, majd megvalósítására meg vannak, csak tessék gondosan átolvasni, mi is szerepel ezekben a pontokban, azaz mire is kell gondolni egy népművelőnek /ismétlem nem végzett szaknépművelő/. Lázas munka folyt a kultúrban, annak udvarán, mert ha jó idő lesz, akkor minden az udvaron zajlik le. Az akarat eggyé olvadt az egész faluban, mentek a levelek a rokonokhoz, hívták az ismerősöket, nagy ünnep lesz nálunk... s talán a nagy munkamegosztás az egyes szerepköröknek a kiosztása, a felelősöknek a kinevezése, és ezek tevékenységének az összefogása tette lehetővé az ünnepnek a nagy sikerét. Fényképek bizonyítják a lélekben felemelkedett, a béke utáni vágyakozásnak bizonyításának hő vágyát, valóságos perzsavásár volt a kultúrház udvarán... sürgött-forgott a nép, mindenki segíteni akart, mit is kell tenni, jaj, még nincsen pohár az asztalon... jaj... a karszalagok... Virágdíszben pompázott az udvar, a színpad... várjuk a délutáni három órát... ekkor kell érkezni a járási, megyei küldötteknek, élükön a Farkas László, az Országos Béketanács tagját. Majd a járás kiküldöttei: Molnár Ferenc a járási Vb titkár, vagy elnök? Majd Székely Erzsébet a járási Művelődési Osztály vezetőjét... és sokan mások. A vendégeket a falu elején virággal fogadtak az úttörők... és kisérték őket az ünnepi színhelyre. Nagy tapssal fogadta az ünneplő közönség a vendégeket… majd mindenki elfoglalta a helyét, és kezdődött az ünnepélynek ünnepélyessége, ahogyan az a nagy könyvben már megíratott. A műsor gördülékeny és szórakoztató volt, majd az ünnepi szónoknak a meggyőző beszéde következett, a „Béke” gondolatának a méltatása, Farkas Laci rumi származású fiú volt, apja uradalmi botosispán, tán ma azt mondhatnánk, brigádvezető. „Gazda bácsinak” is nevezték, aki minden este az intézőtől kapott utasítás alapján elosztotta a másnapi munkát a cselédek közt. Laci éles eszű gyerek volt, így elvégezte a tanítóképzőt, majd a kántorit, feleségül vette Szabó Sárit /boltos lányát Rumból/ Csipkerekben kapott kántor-tanítói állást, ha jól tudom Farkas Pali bácsi utódja volt... háború után Laciban fordult a nézet szögmérője, majd teljesen megfordított álláspontra helyezkedett, próbálta a párt malmára hajtani a vizet. 45-ös idők után nagyon nagy szó volt, ha egy értelmiség hajlott a párt felé, hamarosan ki is emelkedett a csipkereki körből, megyei népművelés Osztály vezető lett belőle, egy megyének fogta össze az oktatási, népművelési munkáját. Laci ekkor is ember maradt, nagyon kedves és barátságos hangulatot mutatott mindenkor, barát maradt, s ha lehetett segített a kérésekben... Laci nagy szónoka volt az ünnepi hangulatnak, felemelő ékesen tudott hatni a szívre, az észre és az akaratra, beszéde nagy tapsot váltott ki a hallgatóságból. Ekkor kaptam meg az Országos Béketanács Aranykoszorús jelvényét. Tagadnám, ha azt mondanám, hogy nem örültem az elismerésnek, igen is hogy örültem ennek a kitüntetésnek, hiszen mi mást kaphattam volna? Csak mellékesen írom tovább, Farkas Lacival találkoztam 1956 okt. végén a megyei tanács körül, fegyveres őrséget állt... majd elkerült a megyéről, lett házassági, keresztelői ünneplésnek a megszervezője, berendezte a házassági termet a városházában, majd villanyorgonát szerzett, amivel ünnepélyesebbé tudta tenni az esküvőt, egy kicsit elloptak a templomi szokásból. Később úgy hallottam Laci nagyon sokat ivott. Tán néha többet is mint embernek kellett volna... csak egyszer jött a szomorú hír, Lacit operálták sérvben és tüdőembóliát kapott, majd meghalt... fiatal ember volt, még nem volt hatvan sem... Na csak ennyit az utókornak, ha mégis valakit érdekelné, hogy ki volt az a Farkas Laci. Na persze, kinek nincsenek ellenségei és támadói? Hiszen amikor megyei népművelői poszton volt, sokszor kellett neki akaratával ellenkező parancsokat végrehajtani, pl. bélistára tette Meggyesnét... mert klerikális beállítottságú volt és ilyen nevelőt nem lehet alkalmazni... stb... Ismét vissza az ünnepi hangulatra, folyt a műsor... az énekkar aratott nagy sikert, hiszen a szülőkből és a gyerekekből állítottam össze egy énekkart, jól zengett a két korosztálynak orgona sípjai. Harmóniummal kísértem a nótákat, mert főleg indulók voltak... közben előkerültek a galambkalickák, ládák, amikben vagy száz galamb szorongott, s hirtelen egy ajtónyitás és már a galambok nagy csapkodás közepette szálltak a magasba, irányt vettek és indultak haza, nagy élmény volt, mert több galambnak a lábára tettünk luftballont, BÉKE felírással, ez a galamb egy kicsit nehezebben repdesett, de hamarosan elpukkadt a lufi, és könnyedén vette az irányt haza... A jó műsor után már a vendéglős készen állt a sörrel, virslivel, borral... de már a katonai zenekar is elkezdte a nótákat fújni... nevetés, kacagás, majd ivás-evés váltotta fel az ünnepi perceket, órákat. Másnap a sajtó is megemlékezett egy rövidke kis cikkben az ünnepélyről, csatoltam is... „Soha többé háborút!”... Nagy munka volt és ami a legjellegzetesebb, meg is jegyezte a járási vezető, és a többi pedagógus hol van? Azok nem segítettek? Már egyszer írtam erről a furcsaságról, ugyanis parancsolni, azaz kérni nem szerettem sohasem a kollégáktól, valahogyan egymagamban mindig több erőt éreztem, mint a tehetetlenségnek a nagyságában, inkább megtettem magam, és akkor nyugodt voltam… Lényeg mindenkor, mit akarok csinálni, mit akarok elérni, mik azok az eszközök amikkel maradandóbbá tudom tenni a célomat, ezért kell egy előzetes programpont, amit bátran ajánlanék a mostani népművelési főiskola docensének, tanulmányozzák és adják útravalóul a kikerülő, sötétben botorkáló népművelőknek a kezébe, óriási segítség, ha van már egy sin, amire a vonatot csak rá kell emelni, ekkor aztán már magától is gurulhat a vonat, a szerelvény. Hét főpontban szedtem össze a tennivalókat: Előszervezés... ide nyolc pontot vettem fel, talán ha azt mondanám ez a része a tervnek az árama... hiába van vezeték, ha nincs áramforrásból eredő árama. Igen ezek a pontok hatványozottan fontosak és talán ezért tudtam mellőzni a kartársakat... Tartalmában szintén nyolc pont az egész programból... mert amikor elkészítettem a teljes programot, akkor osztályoztam azokat szervezési szempontból. Érdekes és azt kell nézni, mindez 1965-ben volt… Tehát semmi alaptámasz a népművelés berkeiben, valami irodalom, vagy brossura, igen kehes alapon mozgott az egész... Külső dekoratív munka... hogy mire is kell gondolni ilyenkor egy rendezőnek, íme ezek a pontok ezekről tanúskodnak... asztalterítő pl. és a többi ami kellék szükséges az ünnepkörnek a kidomborításához. Anyagigénylés… ez sem közömbös, hiszen egy színpad összeállításához anyag és ember kell, ahová deszkát, szeget, kalapácsot kell vinni... de ki?... Propaganda... ez örök, és ez szól mindenre... meg kell éreztetni a hallgatósággal az ünnepnek izét... ahogyan terjeng még az utcán is a jó Lacipecsenye szaga... csak kenyér kell hozzá... mert már nyállal tele a szám... valahogyan így. Nem elég egy plakát, nem elég egy hangosbemondó, több kell... Közönség és a vendégek fogadtatása... nincs nagyobb csalódás, mint mikor valahová meghívnak bennünket pl. lakomára, vagy elbeszélgetésre, vagy egy előadás megtartására és senki sincs. aki fogadjon bennünket, aki várjon... hová kell menni? Hol lesz az ünnepély?... stb. Na ebből a sütetből nem hiányzott semmi, mert nagyszerűen megszerveztük a fogadtatást... volt is nagy meglepetés a vendégek arcán... ezt aztán csak a Czeglédy tudja megcsinálni... nem így van, ez természetes, ha valakit meghívok, azt kellő felkészültséggel várom is... Talán nagyon is kimerítettem ennek az ünnepélynek a mondanivalóját és most is azt mondom... ahogyan a költő mondotta: örömében, bánatában, hegyeivel, sikjaival, kék egével, viharával, napsütésében, ez a táj az én hazám... nekem nagyon tetszett az ünnepélynek az egésze, igazán minden remekül sikerült, ami egy ilyen kis községben lehetséges volt, nagyon sokan jöttek a szomszéd falvakból. Az ifjúság táncolt az asztalok körül, a vendégek gyönyörködtek a fiatalok táncaiban, majd jókat húztak a korsóból... majd lassan belopódzott az estnek a szürkülete villany fénye ragyogta be a kultúr terét... Hogy miért sikerült ilyen jól ez az ünnepély, egy akarattal és egy lelkesedéssel rezonált velem a falu, nagyon sokat segítettek a falu dolgozói, azoknak egyes szervezeteinek vezetői, nagy összehangolásban voltunk a kivitelezésnek besegítésében, mert csak így és csakis így lehet egy népművelési napot megrendezni, csakis így lehet egy falut megmozgatni, csakis így lehet bevonni a dolgozó népet a tudatosításnak a sikerébe. Béke kell... Sok-sok gratulációt kaptam mindazoktól, akik fel tudták mérni ennek a munkának a terhét... persze akadtak közömbösek is, sőt irigyek is... mert még az időjárás is megkegyelmezett nekünk, mert bizony egy kis bottal is meg lehetett volna piszkálni a felhőket... annyira könnyezni akartak... de megvárták a teljes véget, és éjjel ontotta ki víztartalmát. Nekem ez az ünnepély sokáig él a szívemben... hogy ma 1982. ápr. azaz máj. 1-én meg tudnám e rendezni ugyanekkora sikerrel, eredménnyel...? Igen meg... de ehhez ismét 55 évesnek kellene lennem, nem pedig 73 évesnek... Szeretettel köttetem be ezen sorokat is az emlékezeteimből-emlékeimből... Ha majd valaki mégis méltatja elolvasásra, érezze ki belőle, igen is lehet és lehetet népet művelni, emelni, és szépet nyújtani neki. | |
