|
|
|
|
Kirándulások 1967. Budapestre...
Akasztás közben volt annyi lelkierőm még, hogy a beütemezett kirándulást lebonyolítsam..., amit évente szoktam végrehajtani...
Budapesti kirándulások, mindig nagy élményt adtak a gyerekeknek, de meg nekem is. Pontosan és előre kitervezve a programot, mindenüvé "zöld " jelzést kapva mehetünk oda, ahova sokszor nem mehettek azok az iskolák, akik csak akk-hokk módjára jöttek Budapestre.
Nagyon sok levelezésembe került a kirándulás, mindenhová engedélyt kellett kapnom, írnom és választ kapni. Nagyon élveztem a szervezésnek a precizitását és boldog voltam, amikor indulásra kéznél voltak az engedélyek, a jegyek... stb.
Országház Titkárságának Budapest, 1967....
Ismeretes, az országházba nem lehet bemenni, mint a templomba, vagy a kocsmába, szigorú az ellenőrzés és a napi program is. Így írtam annak idején a titkárságnak. Amire kaptam is a következő választ:
Magyar Országgyűlés irodája
A hivatalos rendezvények miatt egy későbbi időpontot kérjek...
Magyar Cirkusz és Varieté Budapest 1967.
Gyerekoromnak legszebb élménye mindig a cirkuszhoz kötött... Így most sem szabad kihagyni a programból, de jegyeket előre kellett biztosítanom... A jegyek árát befizettem -így már ez a gondom sem lesz továbbra...
Desics Zita vallomása, pénzkezelés...
A kirándulás pénznek a megszerzése... Söpte 1967. június. 12.
A kirándulásokra a pénzt már januárban kezdtem begyűjteni a kirándulóktól, ne egyszerre kelljen kifizetni az összeget. A gyerekek által hozott pénzt elkönyveltem, azaz rábíztam két nyolcadikos gyerekre..., akik a behozott pénzt a kiváltott postai betétkönyvre befizették, és ők maguk vigyáztak a pénzre, azaz a könyvre. Igen ritkán ellenőriztem a névsort, ki menyit hozott be..., ki van még igen hátra, hogy azokat egy kicsit sürgessem...
Kirándulás előtt magamnak is teljes egészében át kellett venni a befolyt pénzkezelést, ellenőrizni..., számolgatni, összeadni, kivonni..., de akárhogyan is számolok... a pénztárkönyvben bevett pénz, és a betétkönyv pénze nem egyezik.., valahol hiba van...
Kérdem a pénzkezelő lánykákat..., pontosan számoltatok?... Igen... De akkor hol a hiányzó pénz? -majd két gyereknek a kirándulási összege.
Nyaggatom, faggatom az én gyerekeimet..., de bizony a pénz nem jön elő... Mégis csak erősebben kellett nyomoznom..., elloptátok?
Elköltöttétek?... Nyomozok a boltban..., vett-e gyakrabban kislány itt valamit... Igen vett..., nekik is feltűnt ez a költekezés..., de nem szóltak semmit..., de szokatlan volt a sok cukor, csokoládé..., stb..
Ekkor megnyomtam a pedált... Ne tagadjátok, a pénzt elloptátok, nem tették be a árat postára..., hol van a pénz... 509 Ft.
Sírás közben jön a Desits Zita vallomása...., amit saját kezűleg le is írattam vele..., igen a pénzt elköltötte..., a vallomás megvan..., de hol lesz meg nekem az 509 Ft-om-?..., kérdem magamtól...
A szülők volnának kötelesek megtéríteni..., de a hibás én vagyok, miért bíztam a pénzkezelést gyerekekre?... Ha Desits mama ezt megtudja, leszedi rólam a keresztvizet is... Isten őrizzen meg a támadásától... Legjobb lesz hallgatnom... A pénzt pedig, valahogyan be kell szereznem..., hiszen ez ismétlem két gyereknek a kirándulási pénzével egyező összeg...
Nekem volt a legkellemetlenebb ez a hiány, hiszen titokban kellett tartanom, nem verhetem nagydobra, még az osztályban sem lehetett ezt terjeszteni, hiszen az ellenőrzésben volt főbb hiba, miért nem ellenőriztem többször a pénztárosokat....
Desits Zita szüleivel sem akartam tudatni, hiszen úgysem fizették volna meg ezt a hiányt.., csak kiharcoltam volna egy nagy pert-patvart és semmi az egész, különösen a mostani helyzetemben, amikor már kifelé volt a szekerem rúdja, ekkor különösen nem szabadott ebből csodát csinálni. Így leírattam Zitával az esetet, de mai napig sem kaptam meg az ellopott pénzemet.
Egyébként is minden jel arra mutatott, hogy a betervezett kirándulásom csődbe jusson..., de én tűzön, vízen keresztül akartam vinni a kirándulást...
Ekkor fordultam a Tsz felé is, adjon valami kis támogatást a nemes ügy szolgálatába... Kérésem meghallgatásra talált... Ekkor Nagy Ferenc volt a Tsz elnöke...
Kirándulás élményei...
Magyar Hajózási RT. Budapest, 1967. június. 17.
Ezt a kirándulásomat nagyon élménydússá kívántam tenni, vonattal megyünk Esztergomig, onnan pedig, hajóval Budapestre....
Maga Esztergom, a székesegyház, a maga műkincseivel... Nagyszerű élmény volt a gyerekeknek... Még magam sem jártam Esztergomban..., nekem is élményt jelentett és főleg a gyerekek élveztek e gazdag varos történelmi légkörét. A dunai hajózás pedig, valósággal feldobta a gyerekek hangulatát... Ez bizony jóval nagyobb folyó, mint a kazári patak..., ami Söptén keresztül megy...
Ez a kirándulás, mint minden kirándulásom a legaprólékosabban kidolgozva sikerült, meg teljes hatalommal keresztül vittem a tervemet..., de ez volt az utolsó is Söptén. Azt hiszem, azóta sem voltak ilyen szervezett kiránduláson a söptei tanulók...
Minden baleset nélkül jöttünk haza..., nagyszerűen étkeztünk, előkelő helyeken, pl. a Gundelben ebédeltünk... Országház. Képcsarnok..., állatkert, színház.., cirkusz... Halászbástya... Minden napnak megvolt a maga ütemezése, óráról, órára.... A kirándulásokra sohasem vittem magammal nevelőt, csak, magam bonyolítottam le az egészet... Nem volt ellentét sohasem, egy akarat, egy a kivitelezés..., nem volt széthúzás, -persze nem is lehetne 23 gyereknek a különböző érdekeit kielégíteni..., most menjünk, most ne menjünk..., stb.. Ahogyan megvagyon írva a nagy könyvben, úgy le is folyt a kirándulás, s ami a legfontosabb, balesetmentesen..., senki sem lett beteg, vagy sérült...
A kirándulás alatt sohasem voltam fáradt -de amikor hazaérkeztünk...., akkor jelentkezett egy kis fáradtság, idegkimerülés, hiszen oly sikerrel és fegyelmezettséggel levezetni egy kirándulást, ehhez nagy készület, és tervi beosztottság kellett....
Persze a gyerekek továbbra is igazgatóúrnak címeztek és címeznek a mai napig is... Ők érzik tényleg valóban, mit érdemlek, és ha így hívnak még a mai napig is, akkor nem dolgoztam hiába.
Amikor a szenvedély nem ismer korlátokat...
Amikor a szenvedély, a hatalom nem ismer korlátokat, már mint a hatalomnak a birtokosai.
A lavina megmozdult, de még mindig magasan a hegygerincen erősen tapadt a gravitációnak fizikai törvényének engedelmeskedve, valamiképpen meg-meg kellene mozgatni, hogy gleccser elinduljon a szakadék felé.
Na Székely Erzsébet, híres volt az irgalmatlanságának a tetteiről, valamiképpen mindig kereste az áldozati bárányt, akit felültet a máglya tetejére, ezzel kívánta bizonyítani nagy hűségét, és pártosságát ahhoz a világhoz, amelyhez semmi köze sem volt.
Ez a szoknyás nőstény, érezte közben az ellenállasnak nagy feszültségét, mindent elkövetett a mielőbbi megsemmisítésemre, most is kijárt Söptére, de már nem vőlegényszerzésre, hanem a helybeli gyenge báboknak, párttitkárnak, a tanácsnak a teljes lefogására, helyből is induljon meg a fronttámadás, így sokoldalúan kell bebizonyítani az indokolt eltávozásomat. Igen itt kell megemlítenem, Honpasz József a vb. elnöktől kezdve, a párttitkárig, akik állandóan belőlem éltek, nagyon behúzták a nyakukat, mint amikor a sas kering a határ felett, s ekkor félve lapulnak a kis egerek, nyuszikák... Határozott parancsot adott ezen szerveknek, ne próbálkozzanak mellettem még csak egy kis szálkányi részvétet sem kelteni, vagy tán esetleg egy mellettem való kiállást szervezni, mint kb. 1954-55-ben a falu volt cselédjei, zsellérei berohantak a járási VB. Tanácsterembe, és visszavonatták a tanács akkori intézkedését, amely szerint Kőszegpatyra helyeztek át. Ez óriási győzelem volt, győzött a nap, a proletár, az ostoba és gerinctelen Vb. mamelukok ellen, akik hatalmuknak mámorában intézkedtek, körültekintés nélkül.
Nem felejtették el ezt a történelmi lépést most sem a járáson, nagyon siettek lepesekkel mielőbb mattot adni, engem kivonni a söptei zónából. Több alkalommal inkognitóban megjelent ez a bestia, aki parancsolva a helybéli kis ostobákra, akik féltették hivatali állásaikat, hiszen függő viszonyban voltak a járástól, egyébként is Hompasz József a tanács elnök, alamuszi, sunyi suszter volt, aki nem mert mellettem kiállni, szólni, egyszóval elnémult a haris... jöhet a bakó, a máglya már lobog, hol az áldozat?...
Nincs nagyobb megaláztatás egy katonánál, mint amikor rang és kitüntetéseknek a lelket és testet megrázó megfosztását kell átélni, amikor a földre hullanak az aranycsillagai, amelyek egykor oly nagy tiszteletet parancsolt, vagy feledve minden nagy tettet, ami egy-egy kitüntetéssel párosult, most durván leszakítva sárba tiporják a fosztogatóknak durvasága.
Magasztalás, akasztás, fény és árnyék, ikertestvérek, hol az egyik, hol a másik nyer diadalt.
Igen megindult a kibővített fronton az ellenem indított támadás, az egyik írás arról tanúskodik, hogy a művelődési, a kulturális igazgatást nem tudom ellátni... mivel áthelyeztek... kellett nekem az a sok elismerés? Kellett az a sok jutalom?... újságcikk?... elszállt mint a reggeli köd a mezőről, leértékelve, megfosztva attól, amit sem azelőtt, sem azóta Söptén nem tudtak megcsinálni.
Megkopaszítottak, mint a libát a tollától 1967... Torbágyi Károly...
Csak a bosszúnak, a kéjelgésnek nérói kegyetlenségnek a termése egy-egy ilyen intézkedés... persze ez a szegény Szabó Imre bácsi volt zsellér... aki elnöki poszton, mint helyettes ténykedett... nem volt neki annyi mersze, sem tudása, hogy ennek a csendőri pribék piócájának nemet mondjon... hiszen a szövegezésből is kiérezhető Jákob keze, Jézsau hangja... ezt nem a Szabó Imre bácsi szövegezte meg, ilyen szöveget az a szegény söptei tanács elnök még almában sem tudott volna megíratni... vagy megírni... ezeket a szövegegeket készen hozta magával Székely E. és parancsra adatta továbbjutásra, hozzám...
Az a népművelés, a sok-sok rendezvény, tánciskolától kezdve... Dr. Buga orvostól, Szepesi Györgyig folytatva és ki tudja hány és kiket hozattam ki Söptére... az a sok színdarab... teaestély... amikről már korábban úgyis nyilatkoztam... nekem a kultúrmunka gyönyört, élvezetet jelentett a rengeteg aprólékossága mellett szórakoztattam, neveltem, tanítottam a község dolgozóit 16 éven át... a söptei kultur munkának a híre átlépte a község határát, sőt a járás határát is, megyei szinten, de országos szinten is nyilvántartották a söptei kulturális munka sikereit...
Most a nagy döfés... „Beszélj nyájasan, de vidd magaddal a botot is”... valahogyan így járt el Söptén, a járáson, a megyén ez a bestiális nőszemély.
1967 óta, mikor volt Söptén valami kis kulturális élet? Panasz az van... nincs azóta semmi sem, amióta a Czeglédy elment... de a hiénáknak nem fontos minek a húsát szabdalják darabokra, csak hús legyen és főleg dög legyen, hogy éhes bendőjük beteljen a hullák húsával. Csak így tudom jellemezni az 1967-es eseményeket 1982-ben is, amikor tán már tisztultabban látom magam is ezt a csapdát, amit nekem ezek a vandálok vetettek ki a teljes megsemmisülésemre.
Csodálatos dolog... senki sem akadt, aki kiáltott volna egy nagyot---Állj!!! Fasza van a menyasszonynak... itt nem lehet esküvő... és nem lehet trónfosztás… amiatt, amiért is helyet kellett csinálni egy hasonló embernek, aki csak igazgató lehet, mert bitorolja a nép bizalmát...
Jött a másik levél is, ez megint szerződés felmondásáról tanúskodik... meggyőzte a könyvtári oldalt is ez a bestia... hát gyerünk, könyvtáros sem lehet... Ezt a levelet is Szabó Imre bácsival íratták alá... Korábban már leírtam a könyvtári értekezéseimet… győzelmeimet, mindez most nem számit, csak már a hóhér kerüljön ki győzedelmesen... a történelemben ez nem új és nem szokatlan, így kellett ennek lenni...
A fokozatosságra nagyon ügyelt a sátáni földi massza, jött Torbágyi Károlytól is egy levél... készüljek az átadásra... és ami legélesebben szól… mindennemű holmimat szedjem össze, és az épületeket hagyjam el... aljas gazemberek... Egyébként Torbágyi Károly kb. 1960 táján vagy előbb, vagy utóbb cseppent Szombathelyre Zalából, zalai modorával, piroskönyv bástyaerejében bízva, borzalmas tájékozatlanságával, tán butaságával érkezett e járási szintre, hosszú idő kellett mire némileg is valamicskét felszedett a kultúrából és próbálta magát képezni. Ez is, mint nagy dologtalan, aki az ostobaságával nem tudott mit kezdeni... belépett a pártba... a párt hajóján beevezett a rangos mezőnybe, idehelyezték
Szombathelyre a járási népművelési osztályra... íróasztalt kapott... zalai eszével bizony csak Göcsej maradt sokáig... ma is úgy tudom valahol ezen a tengeren evickél, de azóta már mint kinőtt óriás éli a világát... Fontos, hogy megismerte a színek közül azt, amelyik neki a legjobb és amely szín alatt ugyanúgy megél sőt jobban, mint azok akiket kirekesztenek tényleg a helyükből, akik értenek a népműveléshez. Egyszer-kétszer hozzám is kijött mint új seprű, de akkor, amikor Söptén a népművelés rangos eredményeket ért el.. és ez a némber próbált a pápánál pápább lenni... de lebukott velem... rossz helyen igyekezett seperni. Szegény Károly, nagy fényerőket kell bekapcsolni ezekben a fellegvárakban, hogy a butaságnak sötétségét némileg tompítsák.
Teljes lemellesztés
Szóval elsőbben behelyeztek Szombathelyre... majd ismét visszahelyeztek Söptére... de mivel két dudás nem férhet meg egy csárdában, és mindentől megfosztott Székely E. akkor ismét azon voltam, gyerünk innen el, ha már ennyire felzavarta a tiszta vizet, ha már ennyire aljas volt ennyi vádaskodással, gyerünk innen el...
Ekkor jutottam arra a gondolatra, Sorok major, Petőfi-telep... ahol nagy békével élte le életét Horváth Ferenc /Pásti Feri, vasvári lakos/... ez most megy nyugdíjba... odamegyek én tanítónak... szeretek egyedül lenni... szeretem a falut, a vidéket… Egy alkalommal meg is látogattam a jövendőbeli helyemet, óriási kert tele diákokkal... nagy tanterem... déli fekvés... csend, nyugalom mindenütt... kis közösség aztán „C” terület, fizetési pótlék... itt lesz az én befejező éveimnek a fináléja... gyerünk, nyomjuk a gombot...
Igen ám, amikor ez a bestia megtudta, hogy én mit akarok... akkor meg nem akarta a hozzájárulását adni, hiszen ez nem járási terület, ez városi terület, kiesem a felügyelete alól, na meg tudva, hogy anyagilag sem járok rosszul, akkor ellenem zúdította szintén az ellenfeleimet... Aljas, piszkos módra megtagadta a hozzájárulását... kezdetben... de később mégis engedni kellett neki… magam sem tudtam akkoriban, hogy az utolsó három év már védett évek, kisebb fizetési helyre nem igen szabad helyezni valakit, ha csak nem büntetésből... mert hiszen ez a gazember női bestia, már arra rakta a kártyáit, hogy ellenem valamiképpen fegyelmi okokat derítsen fel... és mint fegyelmileg elmarasztalt egyénnél ez már nem állhat fenn. Bizony ennyire ment ellenem a harc, ha szép szóval nem sikerül akaratát keresztül vinni, majd akkor fegyelmi úton rövidebb lesz az út, a velem való elbánásban...
Hogy Sorok majorba kerülhessek, ahogyan ez szokott lenni... ismét jöttek az akadályok... ugyanis jelentkezett egy másik pályázó személy is, nem is kicsi eséllyel, a nagy kertészetnek a vezetőjének a lánya... tanítónő, akit elvett egy ávós hadnagy... s elkerültek Miskolcra... de valami fegyelmi oknál fogva kiesett az állásból... visszaköltöztek Szombathelyre... na ez a kolléganő jött nagy erővel az állás elnyerésére. Mindent megmozgattak a siker érdekében... és bizony-bizony mint párttagnak... fel is karolták az ügyét... tehát ezt az állást sem kapom meg oly simán, ahogyan és azt gondoltam... Nagy harc alakult ki... erről tudott Székely E. is és bizony ennek a kolléganőnek akarta ezt az állást juttatni...
Gergye László nagykertész, aki a Körmendi út mellett kertészkedett, valószínű, hogy a volt egykori püspöki kertészetnek volt a folytatása, négy vagy öt lánya is volt, kettőről tudom hogy tanítónők lettek. Na, Gergye kertész úrnak voltak kapcsolatai, így bizony a Zádeczki Lászlóné, nagy eséllyel indult a Petőfi-telep iskola felé. Ennek híre hamarosan elterjedt és ismét a Kiss Manci, Pál Dezsőné orra ezt is megérezte, tudott erről a harcról, és ahogyan szokott lenni, nem mellettem, hanem ellenem drukkolt. Kereste is az információkat, kapott is, hiszen hogyan, Simon Zoli, aki Sorok majori Tsz-ben agronómus volt, állítólag Pál Dezsőnek régi barátja, de se addig, se azután nem keresték meg egymást, most volt lehetőség Mancinak, hogy ezt a kapcsolatot kellene megújítani... és akkor mindenről tudni fog... A harcok nagy hullámaiban, egy alkalommal nekem újságolja az örök kígyó, a Manci, úgy hallottam, hogy a Gergye kertész lánya megkapta a Sorok majori iskolát, ott fog tanítani, de ezt úgy mondotta, mintha nem is tudna az én szándékomról, csak úgy tőrdöfésnek szánta, hátulról előre... igen megkapta?- kérdem... Igen megkapta, mert a Dezső barátja a Simon Zoli, az ottani agronómus mesélte neki...
Hárpia Manci le akarta mérni a bennem lezajló lelki áramlatot, de hiába figyelte az arcomat, nem reagáltam rá... nem árultam el neki az állapotot, azaz nem lepődtem volna meg, ha ez tény lett volna már, hiszen ismét minden ellenem volt, magamra maradtam ebben a harcban, de úgy tudtam, hogy ez a harc folyik, nincs vége, tehát döntés még nem született egyik fel számára sem... Hallgattam... figyeltem...
Az tény, minden piroskönyvet megmozgattak Zádeczkiék, ennél nagyobb ágyú meg nem is kell mostanában, minden érckapura rést vág, s bebukik rajta, mint egykor Botond Bizánc érckapuján bejutott... Mindenképpen hittem a győzelmemben, még akkor is, ha Zadeczkiéknek volt helyzeti energia előnyük, hiszen a család nem volt ismeretlen sem Sorok majorban, sem a protekciók táborában. Mert ismétlem, maga a név, hogy Sorok major, osztatlan iskola, alsó négy osztályt kell tanítani... ez egymagában nem volt irigylésre méltó pozíció, mint pl. egy Derkovics iskolába bejutni igazgatónak… de... de ennél ideálisabb iskolát nem lehetett találni sehol, ideális környezet, gyönyörű déli tanterem... nagy kert... egymagam az igazgató és a beosztott, nem kell senkivel sem osztozkodni, három km Szombathelytől, biciklivel egy ugrás... van autóbuszjárat, na meg a maga a kis településnek a kedves és meleg szeretete, mindenképpen vágytam erre a helyre.
Horváth Ferenc- Pásti Ferivel való első találkozás...
Horváth Feri, a Pásti Feri, a vasvári gyerektárs, nagyszerű helyre talált annak idején, ekkor még püspöki uradalom volt, katolikus iskola, Saghi kanonok volt a püspökségnek a jószágkormányzója, majd két méteres ember...ő rendezte a püspöki káptalanoknak a hatalmas földbirtokait, hiszen a szombathelyi püspökséghez kb. 3o,ooo ezer hold föld tartozott… Nagy feudalista volt a püspöki szék. Horváth Feri, ebben a kis közösségben úr volt, független és jó módban élő úr volt. Főleg a felesége tudta kellő szájjal és fölénnyel megnyergelni a major lakóit, mindenesük lett, lakodalmat kifőzött, temetést rendezte... csak rajta keresztül lehetett a lakóknak boldogulni. Ügyes fondorlattal megnyergelte a közönséget.
| |
|