Kultúrmunkák, tudatformálás...

Igen, ebben az időben még nagyon nagy volt a nyugati légkörnek a varázsa, hiszen nemrég játszódott le az ötvenhatnak nagy népvándorlása... nagyon sok hír verődött nálunk össze, ezekkel is szembe kellett nézni, és tiszta vizet kell önteni az agyak tekervényébe.
Pl. egy értekezlet, kultúrigazgatói értekezlet, aminek egyes témái a következők voltak 1966. aug. 30-án.
Emeljük a népművelés hatásfokát, a rendezvények, és a látogatóknak a számát.
Itt kell megjegyeznem, ekkoriban még nem voltak főiskolás népművelők, csak néptanítók és megoldottuk a népművelésnek minden ágazatát, művészi, szakköri, énekkari, fonói, táncköri, problémáit, hiszen nekünk sokmindenhez kellett érteni, most pedig amikor hivatásos népművelőkkel akarnak dolgoztatni /1980/ most döcög a népművelésnek echós szekere...
Nagyon divatos szó ekkoriban a tudatformálás... na ez nem szűnik meg soha, csak mindig a meglévő társadalmi uralkodó osztályhoz kell behangolni a jelent.
Igen fontos volt hogy a jelentésben a látogatók száma is szerepeljen. Hát igen, a statisztika kellett ekkoriban is, hiszen ezt lehetett nyújtani, sürgették a kultúrházaknak a bevételi lehetőségét, ugyanis ekkoriban kaptunk járási kiutalást, amit a KK könyvbe betettünk, a kultúrigazgatónál csak ötszáz forint lehetett kint... és ami bevétel jött valami rendezvényből, azt szintén betettük a KK könyvbe...
Hát ehhez hasonló témák foglalkoztatták ekkoriban a népművelési apparátust...
Feladatok:
Termelés, gazdasági növekedés. Szoc. tudat fejlődése...
Világnézeti nevelés.
Művészeti, érzelmi, gondolkodási és érzelmi ízlés nevelése.
Igénytelenség fehér foltok felszámolása...
Világnézeti:
Felnőttek erkölcsi nevelése.
Klub vezetés
Családi, társas ünnepélyek
Szakköri mozgalmak....
Gazdasági és politikai tanfolyamok, dolgozók esti iskolájának a beindítása...
Tévében minden pénteken mezőgazdasági előadásoknak a megtekintése...
Legyenek: Term. tud. Előadások, biológiai, fizikai előadások... Film ankétok, kiállítások, kirándulások.
Tanács választás lesz a tavasz folyamán---febr. hóban előkészületek...
Nagyon vegyes témákkal kellett megbirkóznunk, de ment a népművelés a maga rendjén, ehhez kellet teljes szív és lélek, hivatásszeretet, főleg a falu szeretete.
Következő témákkal szerepeltem: Szabó Dezsőné: Lakás higénia, Nők egészségügye
A serdülés kora… Háztáji baromfi nevelés, Ügyészi kérdés... Nemesítés /Deusch és Erdős előadókkal/... Sport: Tóth Géza, Népdalest... Fiatalkorúak bűnözése... Gazdasági mechanizmus: Novák Kálmán... Dr. Vörös Sándor előadásában...Orvosi témák...

Dolgozók iskoláját beindítottam... ez már a második...

Mindezek az események, kulturális és iskolai rendezvények 1966-os év körül játszódnak le, még megvan az a spirál irkám, ahol ezek, mint dokumentumok szerepelnek. 1966-ban ismét beindítottam a dolgozók esti iskoláját...
A dolgozók iskoláját nagyon élveztem, hiszen meglett emberekkel volt dolgom, akik komolyan vették az iskolát, főleg a tanulást, hiszen mindegyiknek kellett valami oknál fogva, esetleg az állásához, vagy az elhelyezkedéséhez.
A dolgozók iskoláját már korábban egyet beindítottam, jó1 sikerült, úgy emlékszem Káldi Lajos /a jelenben megyei népfront helyettes titkári szerepkörben él, nagyon megértő volt az idős diákokkal, nagy emberiességgel vizsgáztatta le őket.
Hogy 1966-ban ismét indítsak egy dolgozók iskoláját, ebben volt már valami önző érdek is, tudva, hogy az utolsó négy év lesz az a perdöntő év, amikor a nyugdíjat, azaz annak összegét megállapítják, az utolsó négy év átlagához viszonyítva. A dolgozók iskolájánál kapott fizetésem is benne volt a nyugdíj összegében, így nekem ez igen jól jött volna... mondom csak jól jött volna, ha végig taníthattam volna, de nem sikerült... a hetediket még levizsgáztathattam, de a nyolcadik osztályt már nem sikerült, errő1 majd akkor számolok be, amikor az 1967-68-as időszakot írom az emlékeimhez...

Porédos Istvánra emlékszem...

Szóval most vagyok 1966. szeptember 8-án, amikor készítem a téli tervet, intézkedéseket.... Ekkor már gondot okozott az orosz tanítása...ugyanis azok a tanulók, akik tovább akartak tanulni, nagy nehézségbe ütköztek a középiskolában, mert nem tanítottuk Söptén az orosz nyelvet. Ekkor szereztem meg Porédos István tanár barátomat Szombathelyről, egyébként jugó területen született, ott is tanított, csak később a magyarsága miatt el kellett hagynia a déli országot, és valahol itt Szombathelyen tanított. Ekkor hívtam meg Söptére, hetenként kettő alkalommal, hogy tanítsa az oroszt. Pista barátom nagy örömmel is jött, mert úgy emlékszem ekkor már nyugdíjas is volt. Szegény Pistáról még el kell mondanom itt, amit tudok, hiszen talán sehol sem szerepel a neve a történelem lapjain, legalább én tiszteljek neki pár sort.... Porédos István nagyon elhagyatottan élt... a szegénység kiáltozott belőle, felesége meghalt, lánya élt valahol jugóban... A Kálvaria utcában volt egy kis szobája, nagyon szép harmóniája volt, amit nagyon szerettem volna megvenni.
Egy alkalommal úgy határozott, hogy elköltözik a lányához jugóba... jött is egy kis teherautó, felrakták a cuccot, közben a szép harmóniumot is, amit csak minisztériumi engedéllyel vihetett ki az országból... magam is ott voltam a búcsú pillanatában.
Mégis úgy döntött, öregségére a lánya majd megbecsüli; lesz, aki gondozza...
Tán egy év elteltével, vagy kettővel, kit látok Szombathelyen? A Pistát... nagy örömmel üdvözlöm... na megjöttél, látogatóba jöttél?... Nem... és majd sírni kezd... Mi történt te veled?... S akkor elpanaszolja a szomorú sorsát..., a lánya kidobta..., főleg a vad szerb férje volt hozzá durva és kegyetlen, de a lánya sem kímélte..., rossz pont számukra az apjuknak az ott léte... így visszaköltözött Szombathelyre. Elvesztette a volt lakását..., értékeit, mert azokat már nem adták neki vissza.... Egy jó ideig láttam a Pistát... Megkopott, öreg téli kabátjában.. óriási nagy sállal a nyakában... s hamarosan elköltözött az örökös hazába...
Szomorú volt hozzá a sors, a végzet... Nagyon sajnáltam szegény Pistát..

Bizony immár 1982 nov. 3-t írnak, mikor ismét folytatom a múltnak elmúlt eseményeit, amiben magam voltam a főrendező, de egyben munkása az iskolámnak.
Ahogy kitekintek az ablakomból, a faleveleknek tömkelege tarkítja a parkot, a fák elvesztették szép üde zöld színüket, kopárságnak meztelenségébe öltöztek, így várják a kemény fagyos telet, majd az alvó rügyek várják az első langyos tavaszi sugallatra, amikor is felébrednek téli álmukból és ismét ünnepi köntöst, öltenek magukra.
Elvoltunk a temetőbe, Répceszentgyörgyre, ahol anyu szülei alusszák örök álmukat, örökös születés és halál, e kettő között élünk, temetés, keresztelés, mily nagy ellentétek e földi élet zarándoklásában. Halál és megifjodás, a világ örök természeti törvényének hullámzása, magam is sietek befejezni az utolsó kötetemnek a záró lapjait, ki tudja, hogy még mennyi az élet olaja, hajtóereje, ami még egyensúlyban tudja tartani a lélek és a test együttes harmóniáját, magát az embert, a gondolkodó és alkotó embert.

A letapadás veszélye a falusi pedagógusoknál...

Az 1966, szeptember 8-án tartott igazgatói értekezleten mondottam el:
A letapadás veszélye, nincs érdeklődés, szűkkörben mozog....
Ez a veszély fenyegeti a nevelőket, amikor letapadnak a napi tespedt laza munkakörükhöz, nem veszik észre, hogy a világ szüli a maga mindennapi újszerűségét, a technikában, a tudományban, amiro1 tudni kell, és velük élni kell. A magam ifjúi tanítói életemben lehetett főleg ezt tapasztalni a volt öreg falusi mestereken... "Meddig van a messze?"... bizony csak a csibuk pipáig, egy jó kártyapartiig, na meg a jó borig..., mert a falu határában barikádok vannak, amik nem engedik a falusi tanítót kiszállni a falujából... Na rendben van, ekkoriban a harmincas években egészen más volt a küldetése a falusi mestereknek, mert azt kell mondani igazi mesterek voltak, legszebb lovuk, tehenük, gabonájuk nekik volt a faluban, igen mesterek voltak a szó szoros értelmében...
Amikor Újlakról az igazgatónak a felesége ganéjos szekérrel jött be Vasvárra... ez akkoriban nem volt nagyon megalázó..., de nem is volt felemelő, mert az intéző úr, pedig eszterházi kis kocsijával, a maga zergetollas kalapjával vágtatott el az igazgatóné trágyás szekere mellett, nem vette észre a szekéren ülő mesternét...
Igen, a letapadás, az egyhelyben való topogás..., mindig nagy veszélyt jelentett a pedagógus számára, ezért volt olyan nagy felfigyelés, amikor 1935-ben én Rómába mentem, tágítani a szemléletbeli ismereteket... Ez akkoriban ritka jelenség volt, mint a fehér holló.... Persze, mindenkor ott van az a nagy felkiáltójel: a pénz... Az illetmény jegyzék keveset mutat ki, beosztani, élni, takarékoskodni, utazni, könyvtárt létesíteni... Ezek mind több pénzt kívánnak, ez pedig a pedagógusnak csak böjtien csurran, életre kevés, halálra pedig sok.
A szűkkörben való mozgás... ez is nagy veszély, habár falun voltak összejövetelek jegyző, pap, tanítók, főleg névnapkor és búcsúkor....

Itt egy pillanatra meg kell állnom, és a maga szín igazát kell megírnom.
Az 1930-as éveket és azokat megelőzőleg, amikor az iskoláknak egyedüli gazdája maga az egyház volt, a falusi plébános volt az alfa és ómega a tanító felett, tőle függött a tanítónak a státusszint emelkedése, bizony a falusi plébániák kastélya árnyakában mint kis kunyhó húzódott meg a kántori lakás, eltörpült már külsejében is a paplak mellett a tanítói lak. Egy az akkori papok bűne volt, hiszen már arról írtam, amikor engem 1930-ban megválasztottak kistanítónak, osztálytanítónak 54 pályázó közül, bizony a Pintér József nagyságos plébános úrnak a pap kastélya az én kis szobámhoz képest csak lyuk volt, nem is beszélek a kapott bútorokról, amik különböző korokat és szegénységet képviseltek. Na nekem ebből a kisszobából kellett méltó otthont teremteni: Aladin csodalámpa, függöny az ablakra, szőnyeg az öreg padlóra... a rozoga ágy helyébe rézágy.. hintaszék..., rádió stb. Ami kellőképpen dekorálta az én hivatásomat... Kiemelkedett a hétköznapiságból, az átlag falusi megszokottságból. De ezek csak külsők voltak, kellett a sok-sok művelődés, ami szintén értek többletet teremtett a mindennapi falusi tanítóból...
Ezekről már úgyis írtam korábban, nem akarom ismét újra elzengedezni a kor siralmait, de úgy láttam, mint igazgató, hogy bizony az 1966-os évben sem lépett igen előbbre a pedagógus, valahogyan elvegyül a napi terhek legyőzésében és nincs tovább. Talán most az l980-as idők körül jött egy kis lehetőség, hogy a tanítónak is lehetett egy trabija.... ez is autó, tudott mozogni..., de ugyanakkor a faluban nagyon sok volt parasztfiúnak pedig, Zsigája ás Ládája /Lada/, kocsira tellett, szóval anyagiakban most is lemaradás történt, ha az átlag szintet nézem.
De talán mégis csak lépek előbbre, visszakanyarodom az igazgatói évemnek a történelmére, hiszen most ezekről kell irogatnom.

Kulturális életről Söpte 1966.

1966. szeptember 8. Iskolai és kulturális életről.
Szabó Dezső-né, TIT titkára, kámoni Szabó Dezső felesége, nagyszerűen tudja a nők nyelvét, agytekervényüknek a kiművelését, őt több alkalommal is kihivattam Söptére, mindig teltház fogadta, élmény volt egy-egy előadása. Mai napig is emlegetik, akik akkoriban hallgatták az előadásait. Pl. A nők helyzete a társadalomban... címmel. Dr. Vörös Sándor, erről is már írtam, aki egykor főjegyző volt, majd t. fodgy. Ma is é1 itt Szombathelyen, mindig van neki mondanivalója, csupa derű és humor az egész ember. Munka erkölcs, fegyelem több termelés, önköltség csökkenése címmel tartott szinten Söptén előadást /1966/. Remekül értett a falusi emberek szívébe, lelkébe beférkőzni, tudományos és mégis népies volt az előadása. Még szerepelnek az előadók közt: Császár, filmtár vezetője... Ifjúság egészségügyi felvilágosítása Dr. Tanóczi Péter orvos, Dr. Keneffel Pál főorvos, majd Németh Pál VB. titkár...
Mindig márkás nevekkel álltam a közönség elé, igényelték is már, ha netán vétlen rosszabb előadó került a színpadra, bizony azt a szememre vetették, ez aztán többet ne jöjjön ki hozzánk....
Még szerepel Erdős László is, mezőgazdász, szinten nagyon jó előadó volt, hiszen ekkoriban a Tsz meg csak bölcsődés volt, 1960-ban alakult, még nem felejtették el hol húzódik az enyém, tied mezsgyéje, visszakacsingattak a múltba, amikor nem a mienk volt, hanem az enyém....
Ekkoriban vetítettem le színes dián az "Utazz velünk a Balaton környékére" remek dia sorozatot készítettem a kirándulás alkalmával a Balaton és környékéről... Idehaza elkészítettem a forgatókönyvet, volt benne vonatzakatolás..., zene-ének... Élmény volt azoknak is akikkel együtt voltunk a kiránduláson, de élvezték hazánk szép táját azok is, akik a jó meleg kultúrházban gyönyörködhettek a szép színek forgatagában. Ez a dia sorozat még ma is megvan a birtokomban.

Lengyel est rendezése 1966. szept. 30-án Söptén...

LENGYELEST, LENGYEL KULTURA
estének a megszervezése....
Szombathelyről, hogy kitől, azt már nem is tudom megmondani..., de jött a hír, lengyel estet rendezzek, mert 1966.szept. 30-án péntek este 7 órakor Edward Debicki, a lengyel kultúra igazgatója szeretne Söptére eljönni, és a két nemzetközti barátságot tovább a kultúra segítségével szeretné erősíteni...
Na fene,... újabb feladat... munka, szervezés, rendezés... ez bizony nem lesz könnyű tészta, mégis csak mi képviseljük a nemzetünket, ahogyan itt Söptén megrendezzük ezt a baráti találkozást, ez hagy nyomot a lengyel igazgatóban, hazája iránti véleményezésben. Hát akkor valamit kell csinálnom..., de hát mit is?... Ekkor kezdtem magamban felépíteni mindazokat, amik szükségesek ahhoz, hogy jó és tartalmas meleg hangulatú barátias estet tudjak produkálni.
Ilyenkor mindig megosztottam a munkámat, belevontam a tanácsi, párt, KISZ, nőtanács stb. szerveknek a vezetőit, ők is tudjanak a nagy eseményről, nekik is legyen gondjuk arra, hogy minden jól menjen... Ez lényeges volt..., hiszen minden szerv a sikert szívesen könyvelte el a maga felettesei felé..., hát akkor gyerünk a rúd mellé.
Magamban összeállítottam a műsor menetet.
Elsősorban, magáról Lengyelországról mit is tudunk? Azaz mit is kellene tudni?... Gyerünk a földrajzhoz, történelemhez, irodalomhoz... Tartunk egy lengyelórát... Kerek asztal formájában, lesz egy narrátor, aki vezeti a beszélgetést, kérdéseket ad fel, ebben lesz földrajz, történet, közös lengyel királyság..., most milyen a kapcsolat? Na ennek a szövegkönyvét összeállítottam....
A nyolcadikos tanulóimból kb. tízen felmentek a pódiumra,... mellettük a nagy térkép...és így... volt versmondóm, tanultunk be éneket is... stb..
Amikor minden így együtt volt, elpróbálgattuk a szerepeket... Jól ment... Volt egy ifim, Tóth Ferenc, aki meg már járt is Lengyelországban, ő pedig, élménybeszámolót tartott /Peri a jelenben a megyei pártbizottság munkatársa /1982/.
Készen volt a műsor..., kezdődött a propaganda..., az est megszervezése… plakát..., meghívó..., egyébként nem kellett nagy propagandát csinálnom, mert a közönség megérezte mindig előre, érdemes, vagy nem érdemes elmenni az előadásra.
Kidekoráltuk a kultúrházat, lengyel zászló, magyar zászló, pódium, virágasztal, szék..., nagy fény a teremben...., szóval kiemelkedni a hétköznapiságból… Vártuk az igazgató érkezesét...
Pontosan érkezett, nagy kísérettel..., az autónál már fogadtuk az igazgatót..., majd bekísértük a nagyterembe..., nagy taps..., ünnepi hangulat....

Tisztelettel köszöntöttem, majd bemutattam a közönségnek az igazgatót..., nagy taps. Kezdődött a műsor.
A szereplők a színpadon, mindenki a nézőtéren...nagyszerűen ment az ismerkedés lengyelhonnal... a narrátor kitért a gazdasági, a földrajzi, a kereskedelmi kapcsolatokra, a gyerekek nagyszerűen adták a kérdésre a választ. Közben verset mondottak, majd énekelt a szűk körű énekkar..., valóságos lengyel ízzel volt telített a kultúrház...
Az igazgató nagyon élvezte a nagyszerű gyermeki órát..., meg is értette, hiszen jól beszélt magyarul... Egyébkent mellette volt a tolmácsa is, aki közben súgott neki valamit.... Mozaikokból összeraktunk egy értékes lengyel órát.
A gyerekek szereplését megköszönte az igazgató, majd nagy szeretettel köszöntötte Söpte dolgozóit, hallgatóit, majd elkezdte az előadását.
A lengyel-magyar barátságnak a szálai visszanyúlnak a múltba..., ha csak arra emlékszünk, hogy kb. 1938- táján..., több ezer menekült lengyel tartózkodott hazánkban, Sárvaron, a volt selyemgyár területén volt a táboruk... Nagy tisztelettel öveztük körül a menekülteket... pl. Répceszentgyörgyön a hegyen a gyümölcsösben a fák gödrét szinten lengyel fiú ásta meg... Rábakovácsiban Antalék kihozattak a táborból két lengyel katonát, akik dolgoztak a gazdaságban, és ezért ellátást kaptak... Na az egyik lengyel katona ásta meg a gyümölcsfáknak a gödreit....
Visszatérve, nagyon szépen fejtegette az igazgató a két országnak a kapcsolatát... Szájtátva hallgatta a közönség....
Az előadást nagy taps fogadta..., nagy élmény volt a mai est..., nagyon köszönte az igazgató nekem a nagy műsort, amit másutt meg nem is hallott... Ilyen kultúrált estet még nem rendezett senki sem a számára, és ezt nagyra értékelte. Újságba is megjelent a látogatásnak a cikke, de nem tudom hogy hova lett? De vannak dokumentumok, pl. 1966-ban október 6., egy levél, amiben ismét megköszöni a nagyszerű fogadtatást, és lengyel íróknak küldi meg a könyveit, ajándékul... Majd később 1980-ban ismét feltűnik Szombathelyen Edward Debicki, el is mentem meghallgatni az előadását...
1967-ben pedig, amikor a gyerekekkel kirándultam Budapestre, felkerestük a lengyel kultúrházat, ahol nagy szeretettel fogadtak bennünket, filmet mutattak be..., és ismét megköszönték a szép estet, amit rendeztünk a lengyel barátság elmélyítésére.

Szombath Feri, volt rábakovácsi plébános öccse, lengyel múzeum Sárváron

A lengyel múltnak, főleg a sárvári emlékeit Szombath Feri gyűjtötte össze Sárvaron, valóságos kis, lengyelmúzeumot alakított ki az itt lévő lengyelektől itt maradt emlékekből
Később, Ferit a nagy munkájáért egykor nagy lengyel kitüntetéssel dekorálták ki... Feri meghalt, nem tudom mi lett a lengyel múzeumi tárgyaival... Remélem jó kezekbe került... és valaki megőrzi őket a jövő számára.
A mai napig is él bennem ennek az estnek a szépsége... Igazán élmény-dús volt a program, de ehhez szinten sok idő kellett, energia, találékonyság..., de nekem sohasem okoztak különös nagy gondot, mindig megtaláltam a szükséges téma anyagot az ilyen rendezvényekhez...

Kulturális Ügyek, értekezleteknek sorozata, 1966. szeptember 13. HNP; értekezlet

/Ezeket a sorokat írom: 1982. november 13-án szombat délelőtt./
Itt az értekezleten valami Nagy Ernő szerepelt, de nem igazodom el egészen a meg maradt jegyzeten..., de többek között olvasható:
Az ifjúság krémje, prímje elmegy egyetemre, a jó képességűek pedig, elmennek középiskolába, a gyengébbek jelentkeznek ipari tanulónak, a leggyengébb képességű ifik pedig, a tsz. párnájába burkolóznak. Ez igen nagy kár, hogy a TSZ-be a leggyengébb tanulók jelentkeznek csak... Valamiképpen rossz volt a propaganda..., de most írunk csak még 1966-ot. A TSZ. még csak csecsemő, hiszen csak hat éves, tele van a múltnak minden maradványával, vonzalmával, még erősen dugdossák az elrejtett ekét-boronát stb.. Még látható a határban kinek hol volt az egyéni földje... Bizony a tsz-ben a közösségi élet szelleme csak szellemképében él... Nehéz a gyerekeket a tsz. felé irányítani... Pedig az volna egészséges kép, ha tanulna, és mint szakemberként jelentkezne a tsz-ben... /mint most 1982-ben már/...
Ismét a nyugati turisták bámulását kell fékezni. Ne nézzék a külföldi autókat ámulattal és bámulattal... Habar a mi kis trabinkkal szemben van rajtuk mit nézni..., vagy még trabi sem volt ekkor?.... Hiszen most sült ki, hogy Leonyid Iljics Brezsnyev milyen szenvedélyes volt a nyugati kocsik halmozásában, sorra tördelte össze őket a nagy száguldozásban... Tetszett neki a merci, rojsz-rojsz..., amit ajándék képen kapott amerikai barátaitól /Nixontól, stb./... Egyébként sajnálattal kell megemlékeznem, most halt meg ez a nagy politikus 1982. nov. 10-én.
Ekkoriban még a turizmus csak kezdődött nálunk..., volt mit irigyelni tőlük, mosóportól kezdve..., a kvarc óráig, de ez a nagy ellentét, később egyensúlyba jött, mi is sokat gyártottunk, na meg be is hoztunk.
Itt szerepelt Barnák János a járási pártbizottság művelődési osztályának munkatársa. Jancsiról már írtam és még írni is fogok. Ő hangoztatta, hogy a járásban 40 %-a jár iskolába, a gyerekeknek, ugyanakkor az ifjúságnak 75%-a jár iskolába, valamelyikbe. A faluban már nem csak a pap a vezető, ott vannak az agronómusok..., továbbá 200 olyan gimnazista volt, akik Pannonhalmán végezetek és felvették őket az egyetemre. Itt csak arról nem zengedez Barnák János, azért veszi fel szívesebben a pannonhalmi érettségizett tanulót az egyetem, mint pl. a szombathelyi gimnazistát? A pannonhalmi gimnázium remek felkészültségű ifiket ad át az életnek, hiszen nagy párttagoknak a fiai is ott kopogtatnak a felvételire.
Közben volt egy időszak, amikor valóságosan szűkre szabtak a pannonhalmi diákok felvételi lehetőségét, sőt mellőzték. Már maga az, hogy Pannonhalma, olaj a tűzre..., vörös lángba borult az egyetemi felvételező bizottságnak a képe... Az hiszem leírtam már, de ha nem, akkor leírom miképpen került be az unokaöcsém is az orvosira, Pannonhalmáról.
Az első évben a felvételezés során elérte a maximumot..., de..., és ekkor legyen valami lehetőség a kibuktatásra, azt kérdezték tőle a felvételi elbeszélgetésen: bizonyítsa be Pitagorasz tételével, hogy nincsen Isten.... Öcsi a maga józanságával hamar válaszolt a kérdésre: sok mindent tanítottak Pannonhalmán, de ezt nem tanították.

Nem nyert felvételit az öcsi..., akit nem ért váratlanul ez a gesztus..., jelentkezett az ipari iskolában, villamossági pályára. Itt dolgozott egy évet..., de közben erősen készült a következő évnek a felvételezésére...
A másodszori felvételizésnél ismét a szükséges pontszámok együtt voltak, de mivel pannonhalmi diák volt csak meg kell egy kicsit leckéztetni, és itt kapta is már ismét a nagy kérdést..., ami így szólt... Térképileg jelölje meg, hogy hol van a mennyország.... Öcsi hirtelen kapcsolt, majd visszadobta a labdát: Gagarin nagyon messze járt a földtől, ő sem találta meg..., én magam sem tudom a kérdést megoldani...
Ekkor látták öcsinek a furfangos észjárását..., felvették az egyetemre. Pannonhalma piros posztó volt egy időben, de ma már elismerik annak szellemi fellegvarát.
Folytatom az értekezleten jegyzett gondolatokat: Nagyobb anyagi és erkölcsi megbecsülést a anyaságnak... Hangzatos szavak..., de semmi bázis az anyaság háta mögött. Ezekhez hasonló témák szerepeltek ezen az értekezleten.

Politikai tájékoztatás: Szombathely 1966. okt. 16 Fáy József

Fáy Józsefrő1 valamit: Fáy Jóskát a TIT-en keresztül ismertem meg, mint titkárt, aki mindenkor nagyon szívélyes és barátságos volt. Többször találkoztunk a TIT székházában, mindenkor adott jó előadókat. Szívesen jött Söptére is, hiszen a kultúrház mindig példaképül szolgált.
Jóska később a város pártbizottság titkára lett..., majd később és a jelenben is Kanizsai Dorottya gimnázium igazgatója.... Ő hangoztatta: Ideológia ép olyan fontos, mint a harcban a fegyver...
A külföldi turizmus elkápráztatja az ifjúságot...
Vagy pl. a fóti gyerekekről az amerikai sajtó úgy nyilatkozott: valaki a kerítés mögül lopva csinált képet a kertben dolgozó gyerekekről és foltos és rongyos ruhákat látták csak meg a gyerekekben és az intézményekben...
1963-ban 2060 külföldi járt vasmegyében, ma pedig, ennek többszöröse...
Fáy Jóskával mindig kötetlenül szoktam beszélgetni, nem kellett válogatni a mondanivalómban, de egyszer mégis nagy változás állott be életében, amikor is ez a módszerem szakadékba esett, sőt majd megsértettem Jóskát.
Egy alkalommal, amiről majd csak később írok... Jóska pártfogását kértem levélben, de a maga módján, minden nemű bürokráciának, pártosságnak sallangmenetességével... és ki lett nagyon megsértve, mint az én régi jó barátom, a Fáy Jóska. Amit elviselt TIT titkár korában, az már nem volt jó, amikor pártfunkciójának a plüssfoteljében ült, ekkor már kényes lett az én Jóskám, kikérte magának ezt a viccelődést, nem lehet csak úgy írni, hiszen a leveleit, valószínű cenzúrázzák, vagy iktatják.... Szóval a régi hangnem nem volt már jó, igazítani kellett a tónust, mert nem lehet egy párt funkcionálissal viccelődni, főleg írásban. De az is lehetséges, hogy az én akkori csődbejutásom sem volt számara kedvező csemege. Segíteni nem segített semmit, mindent elfelejtett, én a számara ebben a szituációban csak kellemetlen partner voltam. Ezt a mai napig sem felejtettem el.

Riezner Elemér temetése, osztálytársunk- 1982. nov. 18.

1982. nov. 18. Riezner Elemér temetése Gutatöttös
Napról-napra jönnek a jelzések, születtünk, halunk....
Szalai Péter osztálytársam jött hozzám, hallottam? Kérdi... Riezner Elemér meghalt. Meg döbbentett a hír... el kellene menni a temetésére, de hogyan? -Hárman vagyunk Szombathelyen osztálytársak: Szalai Péter, Lányi József.... igen el kellene menni de eléggé az Isten háta mögött van a falu..., azaz nem is, csak Rumba kell menni és hogyan tovább?... Na jól van, elmegyünk a kocsimmal... Nem a világ... Nem leszek szegényebb... összesen hatvan kilométeres út...
Szép napon volt, kellemes az idő... 13 órakor lesz a temetés... déltájban indulunk. Útközben beszélgettünk... A múltnak emlékeiből éltünk... Az Elemér nem velünk kezdte az évet, úgy maradt le hozzánk.. Elemért hazulról jól pénzelték..., apja is tanító volt itt Gutatöttösön, mint kántor, a földjeiből gazdálkodott, volt egy cselédje és így kántori gazdaság volt, háztáji munka. Ez jobban jövedelmezett, mint maga a tanítói fizetés... Így Elemérnek is több jutott a költekezésre, és talán ez a pénzbőség adott lehetőséget arra, hogy többet szórakozzon... és kevesebbet tanuljon... így maradt le hozzánk, tán a második évben?... Sárdi Jancsi volt a nagy haver, nem is kell mondani, amíg én kemény órákat áttanultam, addig Elemér a hegedűjével, mert nagyon szépen tudott hegedülni, éjjeli szerenádot adott valahol egy kis ablak alatt..., míg Sárdiék dallal tették szebbé az éjjeli szórakozást.
Szóval velünk végzett Elemér... 1930-ban...
Apja helyébe ült be, kisközség, egymaga tanította kezdetben a hat osztályt, mindenese lett a falunak..., de mindig volt ideje egy-egy éjjeli átmulatozásra, amikor is a zene, a tánc volt a legfontosabb. Pénze ekkor is volt... a cigányok nagy tiszteletben tartották, hiszen ilyenkor a vonóba húzni tízest-húszast /nagy pénz volt ekkoriban, ma ötszázast kell a vonóba húzni/
Legénykoromban párszor felkerestem otthonában, éltek a szülei, édesapja haladó szellemű néptanító volt, aki bizony nem rejtette véka alá a kritikáját, ha netán az túl éles is volt, a rumi plébánost sem kímélte meg a kritikai nyilatkozata: a maga kezébe sem való az "Oltáriszentség", ....ugyanis a rumi pap, Nagy Péter akinél csak a helybéli gróf volt ember ...gr. Széchenyi Móric kb. 1525 hold földben gazdálkodott... Gáspár intézővel még szóba állt, de a tanító az már nem volt ember az ő szemében. Nagy Péter pappal találkoztam Rábakovácsiban... és nagyon jól emlékszem arra a jelenetre, ami a következőképpen volt.
Akkoriban /1935-táján/ mi már megkezdtük a belterjes gazdálkodásnak a magvát elültetni, minden nagyobb gyerek kapott kb. négy négyzetméternyi földet, amit maga művelt, ültetett, kis kerítést csinált..., szép volt. Amikor ezzel a szép és nemes munkánkat megmutattuk az esperes úrnak, Nagy Péternek, egy cseppet sem találta benn kedvét, minek ez a parasztgyereknek? Annyi esze legyen, hogy meg tudja számolni a pénzét, na meg ha esik az eső, álljon az eresz alá.
Nagyon elszomorodtunk az esperes úrnak ezen leértékelt bírálatán... Ellenben vadászni azt tudott, sokszor, amikor mi vasárnap litánián kértük az egek urát..., akkor a körvadászoknak a puskaropogása behallatszott az Isten házába, köztük Nagy Péter esperes úrnak is a lövöldözései, így dicsérte istenét...

Visszatérve Elemérre... 45 után.. egy kicsit sikerült a ranglétráján felkúszni, az alsó tagozatban tanulmányi felügyelő lett, na ez a rang egy kicsit feljebb pöckölte az orrát, és ezzel a ranggal többnek tartotta magát...
A szülei mellett még volt két nő testvére..., akik a legnagyobb rendben ellátták, egyébkent mindig netten járt az Elemér... Így a nősülésére is később került a sor. Család nem lett. Most a temetésen találkoztam ismét a nő testvéreivel, akiket biz nem ismertem volna meg, öreg vén asszonyok lettek, a valaha szép kis tanító kisasszonyokból. Tudtommal csak egyiknek volt érettségije, a másik teljesen a háztartásban é1t.
Nagyon szép végtiszteletben lett elbúcsúztatva Elemér, kivonult a falunak apraja nagyja..., majd a rumi gyerekek vették körül a sírját..., s dobálták a koporsóra virágjaikat. Elbúcsúztatta a rumi tanács is, megemlékezett a sokoldalú munkásságáról.
Az osztálytársai nevében pedig, magam mondottam pár mondatot -ezelőtt kb. 53 éve ugyancsak egy szál virággal búcsúztunk el, Alma matertől... most pedig, búcsúztatunk szintén egy szál virággal... stb.. Nem azok halnak meg, akiket eltemetnek, hanem azok halnak meg, akiket elfelejtenek.... Amíg mi élünk, Te is élsz kedves osztálytársunk. Egyébként pappal temettették el, ...mise volt elsőbben, majd a pap is megemlékezett, hogy valaha az Elemér is dicsérte a sok szép énekkel az Istent..., hiszen kántor is volt... Szombathelyro1 is többen jöttek -HNF. stb.. Majd végső búcsút vettünk Elemértől és indultunk hazafelé..., vajon... ki lesz a legközelebbi közülünk?.... Ez csak egy kis kitérés volt..., folytatom az l966-os iskolai történtekkel…

1967-ben járok már az emlékeiben... hatalmi osztályozások falun...

Ahogyan nézem a megmaradt jegyzeteimet, már 1967. januárjában tartok... Értekezletekre értekezletek jönnek.... pl. nagyon szép előadást tartott Dr. Vargya ha jól írtam le a nevét... "Az igazgatók közéleti szerepéről.... többek között mondta: A vezetés középpontja az ember.... A vezetés az ember köré csoportosul.... Szélesebb hatósugarú körben bemutatni a vezetőt... Minden más államtól más a szocialista állam... Az állam szükséges rossz. Ez önmagát felemészti, megszünteti... Ha az állam helyett a társadalom átveszi a vezetést, akkor az állam megszűnik. Adó fizetés volt, van, és lesz is.
Vezetni úgy kell, hogy építsünk, ne pedig most fussunk, mert ledől az épület... A régi "mester" mítoszát vissza kellene hozni, még a pappal szemben is megvolt a régi mester hatalma. Ez ma nem így van.
A pap, jegyző, tanító, ez a hármas együtt alkotta a falu vezető rétegét.
A jegyző volt a hatalom.
A pap volt a szellemi fölény...
A mester tartotta egybe az egész falut.
A községi közéletben legyen a kezdeményező a tanító, a pedagógus.
A vezetés az nem uralkodás.
Ehhez hasonló gondolatoknak a tükrében zajlott le az értekezlet. Élvezetes és felemelő volt hallgatni az előadót, mert olyan húrokat is megpendített, ami tán a kényes kérdések közé tartoztak...

Ahogy szokott lenni, értekezletek értekezletére kellett menni, hiszen volt tisztség, úttörői, kultúrház igazgatói, hazafias népfronti, igazgatói, TIT részéről stb.. S ebben az időben gyártották az értekezleteket, hiszen felülről nyomták a szöveget, lent pedig, nem fukarkodtak annak végrehajtásáról.
Így volt egy értekezlet 1967. február. 2-án Félévi értekezlet, értékelő
értekezlet a járási szinten, amit Székely Erzsébet tartott, mint járási művelődési osztályvezető. Mondta: 23 óvoda van a járásban, iskola: 53. 1963-tól 13-ról 16-ra emelkedett a körzeti iskolák száma. Ebben az időben erősen hajtották a körzetesítést, ma pedig /1982-ben/ mégis a józanabb réteg úgy vélekedik, egy kicsit elsiettük ezt a körzetesítést, lezárt iskolák maradtak a régiek, amik valaha a falu kulturális centrumai voltak. Nagy kár… elment az utolsó tanító, is a faluból, de vele együtt elment a falu kulturális vezére is, maradt és marad ugaron minden. 12 iskolának van műhelye, ez jó, 1963 óta 23 szolgálati lakás épült. 114 a kijáró nevelők száma, akik reggel elmennek Szombathelyről, este pedig, visszatérnek. A beiskolázás 99,5-rő1 99,8-re emelkedett a beiratkozásoknak a száma az iskolákba 22,6% -a bukott meg az ötödik osztályban. Milyen tantárgyakból buktak? Főleg: számtan, történelem, földrajz.

Molnár Ferenc járási vb. eln. Kiss Bernadett tanítása Söptén 1966.

Molnár Ferenc a járási vb elnök is megtoldotta a következőkkel:
Az élet hozza az igényeket. Ha a pedagógus selejtet gyárt, meneszteni kell. Világnézeti nevelés hiányossága. Pedagógus jár a templomba, ez nem a mi ideológiánk, mondja az elnök. 1759-en érettségiztek a megyében. Ebből 1090 a fizikai dolgozók gyereke. 1759-ből 746-an akartak tovább tanulni...
Barnák János a járási pártbizottság. művelődési munkatársa.
Aki nem ért egyet a párt politikájával, az tűnjön el a pedagógus pályáról, mondta János... A IX. kongresszus anyagát meg, kell tárgyalni.... Szó volt még a hittan lemorzsolódásáról.
Dr. Csiszár Károly is mondta a következőket. Csiszár Karoly ekkoriban a megyei művelődési osztályon dolgozott.... /susztergyerekből tört fel/
Az 5. osztályban olvasmányszerűen kell tanítani a történelmet. Több oldalúan kell számon kérni pl. fizikát...
Minden értekezleten hallottunk valami újat, dörgedelmet, vagy elcsépelt brossurát... Egyre jó volt, hogy összementünk és szétmentünk.... ki-ki aztán úgy gazdálkodott a hallottakon, ahogyan a lehetőségek engedték.
Az igazgatónak sokoldalúnak kell lennie, hiszen nagyobb látókörűnek kell lennie, mint általában egy osztálytanítónak, nevelőnek. Így a tanítások alkalmával is több pozitívumot, negatívumot lel meg a tanító tanításában.
Most még tanításról írok:
1966. október 12. VII. osztály. Földrajz. Tanít: Kiss Bernadett /képesítés nélküli/
A tanítás anyaga: Kína mezőgazdasága és ipara.
Az általános kérdések az osztály felé jók voltak. Milyen a kínai ember? Jó lett volna ha már előzőleg gyűjtőmunka folyt volna... Képek kivágása... stb. Kartonra felragasztani...

Virág Katalin irkája rendetlen, hanyag munka, egy alkalommal kézjegyezte a nevelő, de a helyesírást nem vette észre... Ázsia kisbetűvel... Olvashatatlan az írás. Teraszos művelés... a nevelő rajzából nem lehetett észlelni a valóságot, jobb lett volna a lépcsőn bemutatni....
Nem ismerik a gyapotot /a vattát/
A teával kapcsolatban meg kellett volna mondani, hogy a rossz víz miatt és a meleg miatt isszák a forró teát...
Kimaradt a cukornád szerepe Kína életéből... az örökzöld pálmaligetek...
Egyes egységekből a másikba ugrik, majd visszatér... pl. az ipar, állat, ismét az ipar és ez ismétlődik...
Összefoglaláskor lehetett volna vázlatot készíteni.
Órarendet nem látom sehol...
A kéménylyuk tátong, egy képpel ideiglenesen letakarom....
Egy kis képet hordoz körül a tanteremben a nevelő, jobb lett volna ha a gyerekek jönnek ki a padokból... Jó lett volna egy darab kínai selymet szerezni, bemutatni....
Az órát megbeszéltük, 1966. okt. 12. Kiss Bernadett sk.

Török Győzőné tanít 1966. Söptén-1966. XI-én csüt. Sövegjártó Miklósné...

1966. november 17-én csütörtök II-IV. osztály. Tanít Török Győző-né.
Számtan. Háromjegyűek osztása kétjegyűvel.
II. osztály önálló munkát kapott...
IV. osztályban a házi feladatot közösen ellenőrzik. /lehetett volna füzetcserés így ellenőriztetni/
Svajda Rezső a táblánál végzi el a házi feladatot. A számolás még nagyon bizonytalan /kézzel törölik a táblát/
A számok birodalmában jól tájékozódnak.
Nagy gondot kell fordítani a füzetrendre... pl. a jött kis orosz kislánnyal /Bognár Józsi jött meg fogságból és magával hozta a Zsenkát és kettő gyereket /Sok a radírozás, írják le újra, de ne radírozzanak...
Játékos készséggel olvasnak. A tanítás jó volt...
1966. nov. 9. Tanít Pál Dezsőné III. Időjárás megbeszélése...
Milyen ruhában járnak?
Hideg ruha: milyen ez?
Meleg ruha: több rétegű ruha... talán ezt kellett volna mondani.
Október 17-én mi volt? A napló üres...
A rajznak nincsen jegye a naplóban....
Az iskola tetején van szélmutató. Látták?...
Hőmérőt az udvaron kellett volna bemutatni... Egy héten át, olvasni kellett volna a hőmérőt... A tanításra jobban kellene felkészülni, átfogóbb képet adni az időjárásról...
1966. október 12-én Tanít: Sövegjártó Miklósné VIII. osztályban...
A kijavított irkákat megbíráltak... a házi feladatot ellenőrizték...
Nagyon aktív volt a nevelő, jó tanítás volt...

Nagy Ernőné tanítása...

Tanít: Nagy Ernőné,
Számonkérés: Fazekas M. Ludas Matyi
Mi volt az író célja, miért íródott meg a költemény?... Ez akkor volt és mi van ma? -Harc a két nagy tábor között -rakéták világa, hatalmi fölény.... A tanításban ez a harc nem jött ki a maga valóságában...
Csokonai: Reményhez... valaha a vagyon kötötte össze a házasságot, ma pedig....
Olvasásnál akadoznak a tanulók, úgy kell olvasni, hogy az olvasó az olvasandó szókor már a következő szót lássa...
Sokat olvasott egy gyerek: Bognár... Más nem tud olvasni?....
Balázs Anna, Boka Boldizsár, Milos F. Kevés az osztályzatuk... Vannak, akiknek nincs is osztályzatuk írásból és olvasásból.
Németh Laci nem tud olvasni, hamar abba is hagyja...
Hogyan lehetne a tanulót olvasásra serkenteni?
Mi van az ajánlott olvasmányokkal?...
Több füzetet a nevelő nem is látta.... Nincsen címe a feladatnak... és így tovább.
Szóval egy-egy óra látogatáskor azonnal kialakul egy keresztmetszet a nevelőről és az osztályról... Ha a nevelő nem dolgozik óráról órára tervszerűen és átfogóan, akkor egy-egy összefoglaláskor hiányosan tudnak a tanulók az elmúlt tananyagról beszámolni.
Nagy Ernőnében minden jóakarat megvolt a tanításhoz, személye is simulékony volt az osztályhoz, legfeljebb talán a családi és napi gondok nem engedték, hogy elmélyedjen a másnapi tananyag elmélyülésében...
Nagy Ernőne jól illeszkedett a tantestületi légkörbe... Tán zavarta néha az, ami sokszor kiütközött ebben az időben, hogy vagy a férj, vagy fordítva, vagy a feleség nem voltak szinkronban az értelmi fokozaton, és ekkor hol az egyiknek, hol a másiknak volt emiatt egy kis visszahúzódása, rövidzárlata. Persze ezt a hiányt lehet pótolni, hiszen nagyon sokan vannak, akik mint férjek érettségiznek, járnak esti iskolákba...
A jelenben, a legjobb tudomásom szerint Nagy Ernőné Toronyban tanít, de lehetséges, hogy tán már közelíti a nyugdíjas időszakot is.
Amint látható az előző oldalakból, bizony, mint igazgatónak, volt mit tennie ennek dacára szerettem az igazgatóságot, véremben volt a vezetés, az irányítás meglátás, kitanultam a mesterségemet... Hiszen az elmúlt évtizedek alatt állandóan tapasztalatcserén voltam és elég nagy volt a mozgási és tapasztalati skálám, nyugattól egészen Szibériáig, az Urálon túl volt a mozgási körletem, életem mozgalmas bőség, a gyönyör, a méltóság, majd a nyomor, a megaláztatás, a kisemmizettség korlátai közt éltem le az elmúlt évtizedeket, nehéz volt a tarisznyám, az élet tarsolya, amit ezen időközben tettem telítetté.
Egy szónak is száz a vége, azaz fordítva, nekem tetszett a beosztásom... A munkát becsülettel igyekeztünk elvégezni... A tantestületi tagok, nevelők a munkarúd mellé állottak, állandó csiszolás és hibajavítások közepette iskolánk a jó hírnévnek örvendett. A falu előtt kivívtuk az iskola tekintélyét, a továbbtanuló gyerekeink jól boldogultak a középiskolában... Az iskola, a falu és a szülői ház, de a tanács is, és vele együtt a Tsz. vezetői, és dolgozói eggyé forrtunk, egy akarattal, tiszta szívvel dolgoztunk a boldogabb jelenért és még eredményesebb jövőért. Nagy tisztelete volt a pedagógusoknak a tanulók és szülők előtt, ami kis csorba néha történt, azt igyekeztük hamarosan helyrepattintani, a tantestületi dolgokat belső intimitásban kezelik, nem voltak klikkek, na persze az ellenség nem aludt mélyen, éber szemekkel figyelte a gyengeségünknek pontjait, és ha lehetett próbált a romos bástyán keresztül behatolni az egyetértés és közösség várába, hogy ott kellő romboló dinamitjait elsütögesse.
Mint igazgató nagyon ügyeltem a tantestületnek szellemi, erkölcsi dinamikus fejlődésére, nyílt sisakkal, egymással szembenézve rendeztem el az esetleges negatívumokat, nem voltak liblingeim, előnyös és hátrányos helyzet fonákjait nem tápláltam.
Minden nap és minden órát nagyon éber szemekkel figyeltem, ma jobban, mint tegnap, na persze nem akarok utólagosan mintaigazgatót kalapálni, mert kinek nincs hibája, az dobjon rám követ, aki sohasem vétkezik..., hibázik... Bizony voltak viharos értekezletek, amikor több dolgot helyre kellett tennem, egy magnó szalag valahol ezt meg is örökítette... Tán utólag is azt kell mondanom, legtöbb aljasság Pálnétól az örök izgága, furkáló, spiclitől eredt, aki sohasem tudta megemészteni az én igazgatósági beosztásomat, ahol lehetett, ott fúrt egyet rajtam... Kinek nincsen Achilles sarka? De jó ideig sikerült halk szavúvá tenni a közhiedelemben.