|
|
|
|
Hogyan lesz a barátból ellenség?
Megkezdetem az 1966-67-es tanevet. A múlt évnek kiemelkedő eseményeit már rögzítettem, most kezdem átnézni az akkori feljegyzéseimet, és ebből próbálom visszaidézni a mának a múltat. Ma pedig írok 1982. aug. 1-t, de mivel előttem van az akkori igazgatói és járási értekezleteknek a pontjai, csak valamit kell rajta módosítani és kész az egész.
Mindenesetre a címre akarok visszakanyarodni, mert bizony furcsa és meglepő dolgok születnek, ha az ember jószívű akar lenni, rendet is szeretne tartani az iskolában. Amint már jeleztem az igazgatói státuszhoz kaptam nehéz feladatokat, amint írtam elsőben mellém helyezték Balázs Imrét, ezzel is már nagy megterhelést kaptam, volt tanítványom, falubeli, tele rokonokkal, a rokonok tele-tele gyűlölettel irántam, ezt mind egyensúlyba kellett hoznom, ha tudtam... a másik nagy leterhelés a vőlegényszerzés, vőlegényt kell megszereznem a járási tanács művelődési osztály vezetőnőjének Székely Erzsébetnek, Tóth Zsiga személyében. Ez már aztán igazi kókuszdió lett, amit feltörni nem is sikerült, édes nedvét soha nem élvezhette az éhes ara, s ez nekem nagyon kellemetlen helyzeteket okozott, s most jött a harmadik egyiptomi csapás...
1966-67 tanév kezdetén Söptén végeztem az év eleji dolgokat, majd jó későn érkezem haza... Édesanyú azzal vár.. .te a Náci /Zanaton tanító, jó barát/ már délután négy óra óta itt vár téged, nagyon fontos ügyben keres... már este kilencre jár az idő, de Náci barátom csak vár... de anyunak nem mondott el semmit sem.
Végre megérkeztem... szerbusz... nagy öröm, ovációval fogad a Náci, a szokásos baráti nagy kérdezősködések... majd egyszer csak rátér ám a kérésére. Előre bocsátotta, nekem nem fog tetszeni, mindig elleneztem az ilyen inasi munkát... de... a járáson azt mondotta neki Székely Erzsébet... ha a lányát én Söptére felveszem képesítés nélküli nevelőnek, akkor... minden oké... tehát csak rajtam függ, hogy most én mit is döntök... Mint a hirtelen földrengés lett volna alattam, meghűlt bennem a vér, megint egy támadópont ellenem, ha én nem veszem fel akkor a lánya állás nélkül marad... stb. csak rajtam múlik az egész... mint apa, mint szülő jött elibém és kérve-kér, fogadjam a lányát, mint képesítés nélkülit, és majd levelezőn végzi tovább...
Képesítés nélküli nevelők hátrányos helyzete
A pedagógusok tekintélyét nagyon aláásta ez a lehetőség, hogy képesítés nélküli nevelőkkel rakták meg azt a pályát, ahol igazan csak a szakember tudja a helyét betölteni, jól-rosszul... képesítés nélküliek csak tekintélyrombolók lehetnek a pedagógus tekintély ellen, hiszen mit is tudna egy eretlen érettségiző perszóna, aki még maga sem érett, nevelésre szorul, adjunk a feneke alá tanári széket... hasonló, mintha egy érettségizett maholnap a műtőasztalon akarna operálni, hiszen majd idővel elvégzi az egyetemet... szóval borzasztó ez az álláspont, de ezt megint nem a kis emberek találtak ki, hanem azok a nagyfejű funkcionális atyafiak, akiknek a lányuk másképpen nem tudtak érvényesülni, s akkor betették valahova iskolába, képesítés nélkülinek. Az apa jó káder, ki mer ellene szólni, s így jutottak sorba a nagy fejeseknek gyenge képesítésű gyerekei tanítói állásba... képesítés nélkülien, mit rontottak ezek a kezdő inasok a pedagógusi tekintélyen, az iskola hírnevén, ezt csak én tudom...
Nagy szünet volt az utolsó írásomtól, eltelt a nyár, a nyaraltatás és sort sem írtam le... ilyenkor nagyon nehéz újra és újra bemelegítenem magamat abba a mederbe, amiben az emlékezéseimet ismetelten a felszínre hozna. Mivel vannak abból az időszakból írásos dokumentumok, ezek segítenek a múltban való tisztánlátósomra, és főleg a megmaradt emlékeknek gazdag tárházat rendezgetem. Így került most írásra 1982. szept. 21-én, amikor is a főcímhez igyekszem csoportosítani az emlékezésemet.
Hogyan lesz a barátból ellenség?... címet kezdtem boncolgatni...
Igen... a tényeknél vagyunk, annak hátrányait boncolgatom... mert ismételten vallom és ordítom, a pedagógus pályát, a pedagógus tekintélyét, tanulmányi sikerét, rangját beoxidálták, elködösítették mindazon tényezők, ami ellen harcoltam. Így pl. már magában a pedagógus pályának az elnőiesedése, nagy százalékban való kisajátítása, főleg a felső tagozatban nem hozott eredményesebb sikert, sőt nagyot esett a fegyelem terén való állóképesség, sok tekintetben a nő többre hivatott, többre érdemes, mint egy férfi, de ezt a lehetőséget nem lehet mindenképpen mindenre és mindenhova besulykolni és ezzel élni. A nőnek megvannak a maga havi biológiai napjai, amikor a közérzetében nem valami nagy nyugalom lakozik, sőt fajdalommal együtt járó kellemetlen napokat kell átélnie, ez egymagában zavarólag hat magára az iskolára, a tanulmányi munkára, a közösségre... nem is beszélek a mai felszabadult szexes közösségi kötetlen, gátlástalan ösztönös életre, na aztán ezt tetőzi a képesítés nélküli hölgyeknek a maga kis tipegése, szárnycsapkodó próbálgatásra, mily messzire tud jutni az a madár amelyik már túl van a kezdeti szárnycsapkodáson, míg a kezdő csak egyhelyben tipeg-topog, addig a jól begyakorolt izmos szárnyú madárka már több kilométert tudott berepülni... de meg kell várni a kezdőt is, na majd egykor csak beleerősödik, beletanul, csak lesz belőle még aranyérmes befutó, ez lehet… de addig amíg ezek kísérleti napok és főleg a kísérleti tanulók ily inasok kezében töltik el az értékes órákat, hol és mikor lesz ebből bukfenc? Ki lesz ezért a vétkes, a felelős, mert ha az orvos elvét egy vágást operálás közben, s ebből halál lehet, vagy nyomor, de itt a testet tette rokkanttá, de kezdők a lelkek birodalmában engedték a gazt magasra nőni, amit már kigyomlálni tán soha sem lehet.
A Náci barátom tisztában volt az én felfogásommal, egyeztünk is ezekben a távlati pedagógiai nézetekben, de... és most jön a de... az én lányomról van szó, a mi családunk féltett csemetéjének a sorsa függ az én akaratomtól... ezt kellene tán némileg mikroszkóp alá tenni, ha én volnék ilyen helyzetben...
Hát persze az elvek, azok csak elvek maradnak, főleg akkor, ha azok nem hozhatják meg a maguk gyümölcsét, beérés előtt férgek martalékává válnak…
s bizony csak engedem a Náci barátomnak apai könnyektől rám sugárzó szuggeráló tekintetének, a képesítés nélküli lánykáját felvettem az iskolához képesítés nélküli nevelőnek, tanárnak... biológiai szakra, úgy emlékszem.
Végtelen nagy örömmel vett tőlem búcsút az én Náci barátom, tán úgy repült hazáig az örömhírrel, biztosan várt rá a család a késő iccakában, mi jó hírrel fogja meglepni a családot?... magam is tán ugyanígy örültem volna hasonló adottságban, legyen életemnek ez a legnagyobb baklövése, vagy áldott cselekvése...
Szalai Bea képesítés nélküli nevelő tehetetlensége...
Ha valaha ezeket a sorokat elolvassa az édesapa, vagy egy kívülálló, tán még jót is tudna mondani erről a cselekedetemről, felolvasztottam szívem jeges páncélját, sínre tettem egy érettségizett kislányt, a családnak békés nyugalmat biztosítottam a státusba való felvétellel.
Igen meg is jelent hamarosan a kis palántácska a Beáta, bizony sem súlyban sem centikben nem mutatott többet, mint egy nyolcadikas kislányom, könnyedén el lehetne adresszálni a megszólítást, mondd te lányom milyen órátok lesz most? Igen, Beáta a maga nemében egy törékeny kis lányka volt, anyukának kedves kis lánykája, akinek a kezében igen jól állott még a hajas baba...csi-csi babája... Igen ám, de ő nevelőnek, tanárnak jött ide... hát valamiképpen mégis csak be kell állítani a munkába... beágyazni a saját tantárgyába... azért az első órán együtt tettük meg a lépéseket az osztályokba, ahol bemutattam az új tanár nénit… a gyerekek tátott szájjal és szemmel mustrálgattak az új jövevényt... lehetett a szemükből olvasni... ő tanár?... ő akar minket tanítani? Hiszen még ő is diák.
... na rendben van, nem centivel mérik az embert, fogadjatok szót az új tanár néninek és majd mindenben segítek, de itt főleg az apukara gondoltam, aki majd otthon felkészíti a másnapi tanítási órákra... hiszen azért ennyit az apukának illett volna elkövetni, besegíteni a lányának az egyensúlyozására... hogy mennyit segített be az nem tudom, de csakhamar talajt vesztett az új kis tanár nénicske... aki inkább sértődöttséget és érzékenységet honorált az irányító módszertani utasításaimra... amikor is otthon sírdogálva számolt be egy-egy napnak a keménységéről, hogy én gorombán bánok vele... hajtom a munkára, a szemléltető eszközökre... stb... s ki lett a családban a legundokabb és legaljasabb személy? Az igazgató, aki igen megkövetelte a munkát... hiszen egy állást betöltött, fizetést kapott... nem tagadom, hogy közben tán jobban nyomtam a pedált, nagyobb sebességre kapcsoltattam a kislányt... de sajnos nem bírta a leterhelést... befulladt... a szülők meg csak azt hallották, milyen szigorú a Gyuszi bácsi, mennyit követel... stb… közben a Beáta úgy emlékszem levelezőnek is beiratkozott a főiskolára… ez meg még ismét nagy leterhelést jelentett az ő számára... több szabadság kellett volna a főiskolai tanulmányokra, de csak azt tudtam adni, ami elő volt írva...
Közben a méreg pohár betelt, a legjobb barátomból ellenség lett, a felesége nagy ívben került el engem és feleségemet, pedig korábban meglátogattuk is egymást, ahogyan visszaemlékszem a következő évben már nappali tagozatra ment Bea, így elment Söptéről, ha igaz... de az én áldott jó barátomban vulkáni feszültség, robbanás nagyságáig telítődött meg, s bizony-bizony egy alkalommal betértünk a Schmal vendéglőbe és ott az én Nácim gyönyörű portrét festett le rólam, voltam én az ő bírálatában minden, goromba, nagyszájú, pökhendi... igazságtalan, keményszívű---csak jó nem... annak idején ezeket a mondásait le is írtam, de a jelenben nem találom, ha előkerül utólag csatolom a laphoz... igen ismeretes a nagy szám... már mások is mondták... Vinkovács Jancsi, akivel együtt jártunk főiskolára, ő is mondotta, hogy bizony a Gyuszi bácsi néha többet mond, mint szabadna, a brossurán kívül.
Nem úgy voltam, mint a templomi freskók, amiket már többször átmeszeltek, vagy bemalteroztak, s ha ezeket a felszíneket restaurált kéz tisztogatja, akkor előkerül az eredeti színekben gyönyörű festmény... engem a Náci úgy megvakart, persze kezdetben csak engedtem a szóbőségének... hiszen volt benne igaz is... dolgozni kellett mindenkinek a tantestületben... de bizony levakarta rólam a hulladékot, de magát az eredeti szép festményt is, nem maradt más rajtam, mint egy roncstelepre való halmaz...
Na jó, ezideig jól is van… a kislányát felvettem... sikerült a főiskolára besulykolni... most aztán már igazán nem tartozik semmiféle hálával... sem köszönettel, hiszen az elgondolásának meg lett a szép gyümölcse, főiskolás lett a lánya… de csak rajtam keresztül. Ezért pedig miért mondjon köszönetet? Vagy tán egy arcmosolyt? Nem hosszú-hosszú barátsági éveket követte egy igen hosszú haragszom rád, nem ismerlek... évtized... főleg a feleségében kulminálódott magasra az irántam való tiszteletlenség, gyűlölet, mert még azt is próbálta elfelejteni, hogy valaha is ismertük egymást, amikor a kórházban felismertük, mint asszisztensnőt, és kérdeztük ugye a Náci felesége? -Igen.- És minket nem tetszik megismerni? -Nem! -volt a válasz... azért aztán nagy nehezen próbálkozott a homályt, a ködöt eloszlatni az emlékezésének az agyi berkeiből... ja igen.... Czeglédyék?… most már emlékszem, de szavaiban benne volt az elmúlt évtizednek minden keserűsége...
Sokáig nem találkoztam az én Náci barátommal… pedig nagyon sokszor igen kellemes órákat tudtunk elcsevegni kulturális ügyekben... együtt voltunk 56-ban a megyei nagy tanács termében, amikor a Náci felszabadult emelkedő hangulatban köszöntötte az újat, a dicsőt, a nagy távlatot...
A sziklák is alá vannak rendelve a természeti törvényeknek, évszázadok múltán ők is megrepedeznek a viszontagságos időjárás miatt, engednek a keménységükből, tán tizennégy év elteltével mégis volt már idő, s lehetőség arra, hogy Nácival ismét beszédes kapcsolat alakult ki, persze tudva és érezve, egyikünk sem felejtett, tán csak megbocsátott.
Nácitól tudom, hogy a Bea azóta tényleg tanár lett, férjhez is ment... sőt a közelben lakik a Mari bolt melletti tíz emeletes házban, de még ezideig sohasem ismert fel ő engem, mint ahogyan én sem ismerném fel már, annyi év után. Tán elkerül, nagy ívben? Vagy elfordítja tekintetét? Nem tudom... Emberi sorsnak egy vadhajtása: jóért jót ne várj!…
Még úgy is kerül terítékre Bea, mert van még óralátogatási bírálatom is az órájáról, még ezt is megörökítem hamarosan...
Meg is találtam egy tanítási látogatásomat, amit Szalay Beatrix, képesítés nélküli nevelő tartott.
Tanítási hely: Söpte ált isk. 8. oszt. 1966. okt. 10.
Tanítási anyag: Ízeltlábúak...
Feleltetéseknél: Boldizsár Jószef nem ad választ a tanító kérdésére.
Imre Erzsi: a füzeteket nemcsak alá kell írni a nevelőnek, hanem egyben javítani is kell, minden óra egyben helyesírási óra is. A betűk olvashatatlanok a gyerekek füzetében.
Füzet: nem kell leírni a leckét, felesleges a tankönyv másoltatása. Legyen rajz és jellegzetes maghatározás. A füzetet tartalmában, külsejében kell bírálni, esetleg megjegyzést tegyen...
A nevelő ne használjon tanítás alatt könyvet, azaz ne nézze tanítás alatt... ne nézze azt sem tanítás alatt, sem feleléskor, a leckét a tanárnak is tudni kell. A nevelő támaszkodjon a vázlatára, amit előző napon összeállított.
Óra célkitűzése: Ízeltlábúak.
Jó lett volna, ha mindenki hozott volna magával ízeltlábúakat, falun könnyű ez. Van nagyító a szertárban, be kellett volna hozni, jobban lehet látni az állatot...
Fej-tor-potroh, szemléltető rajzban kellett volna bemutatni, előzőleg otthon felrajzolom rajzpapírra, részenként, itt az óra alatt csak összerakom a testrészeket.
Megfigyeltetés: egy héttel már előbb felhívom a tanulok figyelmét... erre az órára.
A nevelő beszéde: Gyors és hadar... halk, érthetetlen, félénk. A nevelő csak akkor használjon könyvet, ha a gyerekekkel együtt nézik...
„Most pedig megcsináljuk a vázlatot”- mondja a nevelő... ilyen nincs, a vázlat tanítás alatt készül folyamatosan... legyen összefoglalás...
Ne regényt írjunk fel a táblára, ez nem vázlat... A táblai vázlat álljon egy-egy rajzból, egy-egy fogalomból...
pl. fej ízeltség:
tor
potroh
Nem szabad a nevelőnek a táblába belebújni, a tanulók ezt a helyzetet igen sok mindenre kihasználják... főleg 8-ban...
A táblai írást nem láthatják a tanulók, mert a nevelő testével takarja az írást.
Sok az üres járat...
Összefoglalás: a nevelő kérdezni próbál...
Ha már olvastatom a leckét, akkor legyen szómagyarázat pl. mi az a „kitinváz”? Tudják?-... Jó lett volna a leckét egységekbe foglalni... Hogyan kell megtanulni a leckét?...
Közelebb kell hozni az életet és ki kell vinni az életbe a tanultakat... Sok javítani való lesz... megbeszéltük ezt az órát: 1966. okt. 22.
aláírás sk. Szalai Betrix
Utólag is csak azt mondhatom, nem Beatrix a bűnös, hanem az aki megengedte azt a lehetőséget, hogy ilyen pelyhes pedagógiai felkészültséggel dobogóra állítjuk ezt a szegény ártatlant, aki hogyan is tudna, hiszen még sohasem volt ő erre felkészítve.. .hol és ki készítette volna fel erre a nagy hivatásra? Szóval így küszködtem a képesítés nélküli nevelőkkel... akik valószínű évtized elteltével már jó segédekké, tán mesterekké is kinőtték magukat, de addig? Ki felelős a sok buktatókig?.... Persze a többi óráin is volt mit faragni... de ismétlem nem ő a bűnös. Hát persze, hogy sok dicséretben nem részesíthettem a kis lánykát, aki sírva és zokogva panaszkodott a szigorú bírálat miatt... mit is tehetett volna az édes szülő, mint méreg fogát fente rám... na majd megmondom és a Gyulának a magamét.. Hát igen a papa meg is mondotta egykor nekem.
Szalai Náci, Bea papája pontokba szedte az én hibáimat...
Egy alkalommal borozgatnak a Schmal vendéglőben, amikor az én Nácim teljes erejének dühében rám olvasott, de úgy, hogy alig tudtam a lábamra állni.
Igen, mert te, mondotta Náci... mindig többet mondasz, amit szabadna, már a pártosság kedvéért értette Náci, Winkovics János /aki ezidőben a megyei KISZ szolgálatában aratta babérjait, valahogyan úgy látszik ő is egykor nyilatkozhatott Nácinak, hogy egy-egy brossurával vagy tízzel megelőzöm az ő politikai rövidlátásukat, mert ekkoriban még úgy volt, ha a párt vagy a hivatalos sajtó még nem foglalt állást valami mellett, vagy ellen, addig arról nyíltan és demokratikusan, vagy előrelátólag nyilatkozni nagy bűn volt. Ezeket a nagy bűnöket sokszor elkövettem, előbb jártam a az ellenzős menetszemlélettől, ami néha tényleg merész volt, vagy bátorság kellett a kimondáshoz, pedig megtanulhattam volna ezt a bölcsességet „nagyobb erény kell ahhoz, hogy valamit magamba zárjak, mint ahhoz, hogy kimondjam”... sajnos én mindig kimondtam, ilyenkor a kartonomra húztak egy rublikát, vagy eltették az emlékezetnek a sötétkamrájába, ha a korai jóslataim később valóra válhattak, akkor pironkodva kihúzták az ellenem felállított mellőző álláspontot, és tán szégyenkezve léptek az én nyomdokaimba, mert pl. most 1982-ben amikor széles ez országban pelenkázva dajkálják a háztáji és maszekosodásnak minden ágát, na erről beszélni, vagy tán csak mellett szót is emelni 1956-65 között bűn volt, ellenség hangja, a Tsz aláaknázója, megold minden ellátást a nagyüzemi gazdálkodás, nincs itt szükség háztáji disznóhizlalásra... tojástermelésre, nyúltenyésztésre... zöldségtermesztésre és ma? 1982-ben? Az ország lakósságának a szükségletét nagy százalékban a kistermelők ügyeskezűsége, szorgalma, találékonysága termeli meg.
Szóval a Náci barátom majd pontokba szedte az én embertelenségemet, ami a szeretett kis csemetéjével elkövettem, azaz nem jutattam előnyös helyzetbe, nem dajkáltam agyon, nem dolgoztam helyette is...
Legyen vigaszul, minden rossz később már nem is olyan rossz, azaz talán tisztultabban lát az agy is, minden megszépül idővel, még a Náci lányával való kapcsolat is másképpen jelentkezik az apában, habár az anya még most is igen nagy mosollyal nagy ívben kikerül, de a Náci a maga nyájasságának mosolyával ma már elbeszélget a mai témákról... múltat befedve, a jelent megbírálva csevegünk el egy-egy rövid ideig.
Bennem is az apai szigor mondatai azóta megpuhultak, mosolygok rajtuk, de az tény, hogy az embernél hálatlanabb teremtménye nincs az Istennek. Az állatvilágban általában az állat az etetőjét megszereti, akitől kapja a napi tápot, a testi szükségleteket, a legvadabb oroszlán is a napi gondozóját barátságosan fogadja, megszelídül az etetőjének a jelenlétében, sőt később is felismeri benne a gondozóját, szelíd arccal bámul feléje. Az ember elfordítja a fejét, gondolataiban zavar áll elő, mosolyt előzi a gyűlölet, vagy az utálat. Ez az ember...
Kik voltak a tantestület tagjai Söptén 1956-57 táján?
Már csak a megmaradt jegyzeteimre támaszkodhatom, azaz akkori feljegyzéseimet lapozgatom és ezekből állítom össze a múltnak az adatait. A sorrend nem számit, hiszen ez nem is érdekes, csak főleg a nevek és azóta ki hol is taníthat?
Pozsonyi Jánosné, aki képesítés nélküli besorolásban tanított nálam, nagyon nagy igyekezettel szívta magába a pedagógusi hivatást, nagy szorgalommal végezte a mindennapi feladatát. Szerették a gyerekek, de Ő is szerette az iskolát, a munkáját. Férje a tanítóképzőben rajzszakos tanár, festő, kedves és tisztelettudó kartárs. A jelenben /1982-ben Pozsonyiné itt tanít valahol Szombathelyen./
Nagy Ernőné, aki Szombathelyről járt ki tanítani, mindig derűs, mosolygós arccal lépett a dobogóra, kedves és jó nevelő volt. A jelenben Toronyban tanít.
Török Győzőné, akinek az édesapja Gugi Gusztáv, itt volt egy ideig isk. igazgató is, majd elhelyeztek Ajkára /meghalt 1982-ben/ Török Győzőné az alsó tagozatban eredményes munkásságot fejtett ki, nagy szeretettel és eredménnyel töltötte be hivatását. A jelenben úgy tudom a gyak. iskolában tanít Szhelyen.
Pál Dezsőné a volt Tsz elnök felesége a Manci... erről már úgyis írtam, de még azt hiszem belekerül a passióba, örök furdancs, aláaknázó, izgága butaságának és pénzbeli gazdagságának az elvakultja, akiben a gyűlölet és bosszúállás minden pillanatban az ő érdekeinek sikeréért mindenkor élesre volt töltve, s néha bizony célba is ért a támadása. Ő söptei születésű, szülei gazdagok voltak és kuporgatok, gazdálkodtak is meg volt valami butik boltjuk, a hírek szerint amikor pénzromlás volt a szülei egy x zsákra való pénz felett siránkoztak, míg közben kuporogva éltek le az életüket. Manci ekrazit volt a tantestületben is, dolgozni nem szeretett, egy kicsit szadistaság is jellemezte, aminek voltak bizonyításai /Bujtás kislány megtépte, megkopaszította...stb./ A jólét, azaz az ismét a pillanatnyi pénzbeli bőség mellett ismételten kiütközött belőle a zsugoriság, nem tudott élni a vagyonával, nem is lelte benne örömét, pedig volt bőven jövedelmük, házuk itt benn Szhelyen a Safrankó utcában, majd építettek egy nagy hodályt Söptén, ízléstelen házat. Csak élni nem tudott, fia is úgy tudom nem szerencsés lépést csinált a házasságával... Amikor a felső tagozatot behozták Szombathelyre, akkor ketten maradtak Söptén /Szökrönnéval, akit gyötört és ölt, Manci lett a vezető pedagógus, ki is élte magát, sikerültt kiérdemelni az egész falunak az utálatát. Jót nem tudok róla írni, így hát rosszat sem akarom az utókornak megörökíteni.
Sövegjártó Miklósné, aki szintén kijáró volt Szhelyről… e csupa derű és hangulat volt Edit, úgy emlékszem Editnek hívták... Nagy szeretettel tudott lenni a gyerekekhez, akik vissza is szerették. Sövegjártó Miklósné nagy érték volt az iskolában, eredményes volt a munkássága, nagyon jó pedagógusként dolgozott Söptén. Később behelyezték Szhelyre, a jelenben Tolbuchin iskolában tanít.
Úgy általában nagyon jó volt a kontaktus a nevelőkkel, habár tán azt mondhatom nem kellett volna mindent meglátnom, itt gondolok az iskolai tanulmányi előmenetelre. Kiss Bernadettről, meg a Szalai Betrixről már írtam, bővebben
Ezeket a sorokat írom: 1982. okt. 15-én, pénteken
Mostanában ritkábban tudom folytatni az emlékezéseimet, mert a nyugdíjkiegészítő korrepetálással nagyon sok időm elfogy, készülni kell délelőtt, délután meg sorjában jönnek a tanulók, 3. osztálytól egészen a nyolcadikig, főleg matek és nyelvtan a gyengéjük. Bizony sokszor nagyon fáradtan fejezem be az utolsó korrepetálót. De általában szeretem, mert egyben ez nekem szórakoztató is, na meg jó agytorna, annak dacára, hogy bizony a matekhoz nagyon fel kell készülnöm, rengeteg a felesleges agyvillongás, az a sok koordináta... de azért minden nap kielégülten távoznak a tanulók, felkészülten mennek másnap az iskolába. A korrepetálási díj az nem egyforma, ki-ki mit kíván, ha csak matekot kell besegíteni, akkor általában négyszáz a taksa... ha többől is, akkor ötszáz, és hétszáz a havi tarifa... csinálom addig, amíg erőm és idegeim engedik a nyugodt mederben levezetni ezt a munkát.
De most visszatérek az1965-ös évre azaz tanévre, Söpte
Az már tudott dolog, hogy igazgatónak neveztek ki, annak dacára, hogy nem igen kívánkoztam igazgató lenni, hiszen úgyis minden úgy volt, ahogyan én akartam... tehát akkor miért legyek igazgató, sőt amint már írtam, Somogyi Jóska bácsi mint szókimondó paraszt így gratulált: „Nem hittem volna, hogy elfogadod az igazgatói kinevezést”...ő ugyanis valamit érzett Jóska bácsi az igazgatói munkastátuszban… talán kommunistának kell lennem... vagy gerinctelennek kell átképezni magamat... szóval a vezetők iránt volt egy kis ellenszenv, valami lekötelezettséget kellett vállalni a rendszerrel... na mindegy... mint igazgató ténykedtem a magam módján, mégpedig elég nagyra szabtam a mércét, a tennivalókat, ami néha egy kicsit visszatetsző is volt a munkatársak részéről. De nem számított, dolgozni kell, első az iskola és az iskolának vissza kell adni a tekintélyét, a maga elhivatottságát, meg kell nyerni a falut az iskola megbecsülésére, a nevelőknek a tiszteletére, de mindez csak akkor fog sikerülni, ha az ütőéren tarjuk a mindennapi munkánkat, központ a gyerek, a tanítvány és a megszerzett tudás.
Na itt voltak aztán némi kis ellentétek, mert bizony minden nevelőnek be kellett állni a rúd mellé, húzni kellett, nem lehetett mellőzni a munkát... mert nagyon is éles volt a szemem, és főleg jó volt akkoriban a hallásom... és talán többet is láttam és hallottam, mint ahogyan szabadott volna... ezért mondom most utólag rossz voltam igazgatónak, nem kellett volna olyan szeizmográférzéssel kezelni az iskolai munkát.
Itt vannak példák is, amikor egy-egy tantestületi értekezletet tartottam, itt lehet érzékelni, mire és mennyire kellett körültekintően rendelkeznem, ahhoz, hogy tényleg az iskola betöltse hivatottságát, a kultúra kovászát.
Közlemények...állandó ellenőrzés
KÖZLEMÉNY 1965. nov.1. a mag 12 pontjából
Kiérezhetők azok a negatívumok, amikre kellett nekem ügyelni.
Pl. már mondottam, minden óra helyesírási óra is egyben, tehát kell javítani a földrajzi és történelmi füzeteket is a szaktanárnak. Itt sok volt a hiányosság.
2., Családlátogatás falun könnyebb volt, hiszen házszám szerint ismertük a lakókat, azoknak az életét, jó vagy rossz életmódjukat, a gyereknek előnyös, vagy hátrányos életsorsukat.
Az iskola nívóját egymagában az igazgató nem tudja aranykeretbe foglalni, ehhez jó tantestületi kollektívának kell összeötvöződni. Nem írom le itt egyenként a pontok jelentőségét, de minden pontja a közleménynek, a nevelő percre, órára, napra készen álljon az iskola katedrájára, teljes keresztmetszetében lássa a tanulóknak előmenetelét, értelmi, magatartási grafikonját.
Tantestületi klub értekezlet 1966. nov. 2. Söpte
Itt is összehoztam vagy 20 pontot, témát. A sok jó és dicséret mellett a 8. pontra térek csak ki. Na itt arról írok, hogy láttam az V-VI. osztályban kettő vigyázót is a padok előtt. Na ebben nem vagyok egy véleményen a nevelővel, mert tudott dolog, hogy az én osztályomban ha nem voltam benn, akkor sem volt olyan fegyelmetlenség, amiről tudtak volna az én távollétemről. Nem szeretem ezt az ávós módszert, jó kell egy felelősnek lenni, de az is csak maradjon a padjában, dolgozzon, esetleg figyelmeztessen, de semmi esetre se álljanak ki a pad elé. El kell érni azt a tudatbeli fegyelmező erőt, hogy mindenki legyen a maga vigyázója, ellenőrzője, maga mérje le a jó vagy a rossz cselekedeteit, miért kell oda egy harmadik, aki állandóan felülbírálja a dolgozóknak a magatartását. Legyen úgy, pl. ha a nevelő esetleg késik, vagy dolga akad, esetleg rövidebb-hosszabb időre ki kell menni a tanteremből, akkor is dolgozzon, azaz dolgoztasson a tanulókkal, adjon feladatot nekik, amit ellenőrzök, amikor visszajövök, esetleg dicsérek, vagy büntetek... majd akkor a rend magatok is kialakul, nem kell rendőrnek lenni minden utcasarkon, hogy szabályosan közlekedjem.
Kevés pedagógus társam értette meg, hogyan lehet az, hogy nem vagyok a tanteremben és mégis dolgoznak a tanulók, fegyelmezettek, embernek maradtak. Itt kell megemlítenem, a községi könyvtárban alakítottam ki a tanári szobát, nagyon szép és ízléses formában. Ez a tanári, azaz a könyvtár a volt tanítói lakásban, illetménylakásban volt, ahol Bozzay Miklósék laktak, itt volt az igazgatói irodám is… na meg a KISZ klub is...
Érdemes elolvasni a 20. pontot, igen ekkor már a másodszor szerveztem meg a dolgozók esti iskoláját... akkor tanult a tsz. eln. a tanácselnökné /Bujtás Bözsi/ majd Hompasz József tanács eln. párt titkár, vasutasok és sokan mások... végtelenül szerettem a dolgozók iskoláját, bizony ez tartott 22 h-ig, és bizony ekkor ott kellett maradnom, ott aludtam... volt amikor a kultur klubszobáját rendeztem be szállásra... és csak szombaton jöttem haza. Ma ki vállalkozna ekkora erőpróbára? Senki...
Közlemény 1965. nov. 22. Söpte
Na itt olvasható vagy 10 pont... jön a tél, programokat kell készíteni, művelni a dolgozókat, most érnek majd rá...
Érdekes a 8. pont... igen a fegyelem... na ha azt mondom, hogy ha megnézzük a nevelők nemi összetetelét, férfi nincs is… na az Imre... /de ez meg csak siránkozik most válik... tele van családi problémával, értékében értékcsökkenőben van.../ igen a nők fegyelmező ereje nem férfi fegyelmezés, a tanuló hamar talál kis kaput, mit tudjon kezdeni egy képesítés nélküli, most érlelődő nevelőcske, aki még maga is nevelésre szorul... na ilyenkor lazul meg a fegyelem is a tanuló hamar kitapasztalja a nevelő gyengéjét, üres járatát, és most jön az igazgató, és ion a nevelő sértődöttsége.
Söpte, 1966. nov. 30-án… Söpte Tantestületi értekezlet
A dátum vallomása után ítélve, már egy éve elmúlt az igazgatói minőségemben az idő. Ismétlem nem akartam igazgató lenni, hiszen ehhez kellett volna a párttagsági piros könyvecske... ez ugyan nem volt, de volt sok más dokumentum, ami megfékezte az igazgató kinevezésemet, a korábbiakban börtön, internálás, állásvesztés... stb... mégis azt kell utólag igaz lelkiismerettel bevallanom, szerettem igazgatónak lenni mert értettem a mesterségemet, hiszen nagyon sok irányban, sokoldalúan képeztem magamat, voltak olyan értékeim, amikkel a volt igazgatók nem rendelkeztek, én vezetőnek születtem, viccesen szoktam mondani, már gyerekkoromban vezető voltam, amikor jó apám azt a parancsot adta: Eredj fiam vezesd el a marhákat legelni a káposztás rétre... már ekkor vezető voltam... de az élet sodrásában megedződtem, acélosodtam, akkumuláltam sok-sok olyan emberi és pedagógiai tényezőket, amik feltétlen a vezetést számomra sikeresebbé, eredményesebbé, könnyebbé tették. Hátam mögött volt egy óriási történelmi korszaknak minden sikere és bukása… olvastam, tanultam, utaztam, katonáskodtam, bilincsben voltam, munkás voltam... nem volt nekem új a nap alatt, mint a telitett hordót csak csapra kellett ütni és folyt a finom nedű, az életet megszépítő föld vére, ötletek, meglátások gazdagon áramlottak ki belőlem, szóval igen is kellettem az élre... de... nem biztos, hogy jó vagyok azoknak, akik nem akarnak dolgozni, vagy esetleg eredményt elérni. Majd erről úgyis írok később, amikor a napsugaras égboltot hirtelen gomolyfelhők párnázták be, villámlott és cikázva csapkodtak az Isten ostorai...
Ennek az értekezletnek 11. pontja van... érdemes átolvasni, mik is voltak az iskolai problémák, mire kellett koncentrálni fizikai és szellemi készletet, szokatlan a 6. pont... igen ezt is nekem kell észrevenni és a kedves nevelő kartársnőmet figyelmeztetni... a Pál Dezsőnét, a gőggel megtűzdelt nóta gazdag asszonyt, a bölcset, aki úgy reszketett, csak én ne legyek az igazgató később segített is a zátonyra való jutásra... hát természetes, ha ezért figyelmeztettem a Pálnét, benne csak növeltem irántam való ellenszenvét. Még akkor is erőltetett mosolyra ingerelte a kelepülőjét. De hát mit lehet tenni, magát a nevelőt is nevelni kell, ha neveletlen „Illik tudni... mi illik...”
Én mindig csak adtam, de sohasem kaptam... jelszóval végeztem a munkámat... és ha most azt mondom, utólag mégis azok a nevelők akik később bekerültek Szombathelyre, nagy tisztelettel emlékeznek rám, ja igen ezt már a Gyuszi bácsi mondta... erre már figyelmeztetett, felkészültebben tudtak helyt állni a többi gyengébb minőségű pedagógusok sorában.
Közlemény 1966. dec. 21. Söpte.
Igen itt már a karácsonyi szüneti teendőkre figyelünk... folyik a munka, és azt kell mondani, hogy a tantestületnek majd minden tagja felvette a munka ritmusát, együtt mozog velem, igazán csak néha kell egy kicsit besegíteni a munkafolyamatba, nagyon szépen átvették már tőlem a módszertani fogásokat, tudnak is vele élni, és főleg eredményt elérni. Ez részükről nagy fejlődés volt, részemről pedig sok-sok apró figyelmeztetés... de megérte…
Ezek a közleményeknek a pontjai, nem voltak falra hányt borsók, mert kezdett a munka fegyelme megerősödni, hogy ez aztán tudatos volt e, vagy félelem, azt nem tudnám most elmondani. Az iskolai munka nagyon szépen alakult, minden tantestületi tag a legmaximumát igyekezett adni, ami kezdetben szokatlan és esetleg bosszantó volt, ez már most természetessé vált.
Nem tudnám felsorolni mindazt, ami akkoriban történt, de megmaradt a feljegyzési spirálfüzetem, amiből most igyekszem kiszedni a történteket, de csak igen nagy-nagy ugrásokkal, azaz vázlatszerűen.
1965. Söpte
Hozzám tartozott Vasasszonyfa is, ahol Perlaki Ferenc volt a vezető tanító. Feri mindenkor hangulatos, behízelgő mosolyával tudott hatni a jövetelével.
Pl. ilyen értekezési témák hangzottak el.
Hogyan tudják a kisdobos vezetők a kisdobosoknál a világnézeti nevelést biztosítani?… Valamikor a Szívgárdistáknál azt tettük, hogy minden jócselekedetkor egy búzaszemet tettek el a tanulok, ezeket az összegyűjtött búzaszemeket Luca napján vizes papírra tették, s a karácsonykor gyönyörű búza, zöld szálakat kaptak. Akinek több volt a jócselekedete, annak szebb volt a Luca vetése… stb...
Az úttörői mozgalom még ebben az időben nagyon vérszegényesen éldegélt, hiszen a pedagógusok maguk sem tudtak eléggé elvegyülni ebben a mozgalomban, főleg ha fiatal volt a nevelő, nem volt tapasztalata a volt ifjúsági szervezetekről, Szívgárdista, KALOT, Levente,- Disz... Kisz...
1965-ben Balázs Imre nevelő lett az úttörő vezető, az Imre tőlem több szakmai fogást eltanult, így már volt neki egy kitaposott útja, amin elindulhatott.
Érdekes egy feljegyzésem: a nevelők fáradtak, és itt az iskolában pihenik ki magukat. Van egy bizonyos közöny a nevelőkben, nem az éj az én asztalom elve alapján, ha lehet átlépi a problémát, nem oldja meg...
Ebben az időben divatos volt a faliújság... a napi nagyobb eseményeit képekben vagy írásban kirakni a faliújságra... csasztuskát írni... divatos volt az ilyen rigmusos verselés.
Hát bizony az úttörői nyakkendő viselet 1965-ben még nem volt oly éke az úttörőnek, főleg a szülőknek, vagy a nagyszülőknek, hogy azt büszkén viselje a kis nebuló. Ha lehetett, a zsebében tartotta a felkötés idejéig, és aztán ismét zsebbe került… még nem volt tekintélye ennek a színnek, formulának a köztudatban. Természetes, sohasem lehetett megfeledkezni a hittanra való lemorzsolódásnak a munkájáról, központi kérdés volt, felfelé ez jó pont volt.
„Csak az tud parancsolni, aki egykor megtanult engedelmeskedni.” -ez örök törvény. Sokszor a nevelők magukat sem tudták fegyelmezni, tekintélyt biztosítani hivatottságuknak.
Ezidőben a továbbtanulást is kellett egy kicsit noszogatni, hiszen továbbtanulásban nem volt nagy tülekedés.
Romantika hiányzik az úttörői mozgalomban...
Pál Dezsőnének szól: Jó volna a kisdobos hat pontját díszes feliratokban elkészíteni és azokból hetenként egyet a tanterembe kifüggeszteni, velük élni a pontok szellemével.
Fényképet kell készíteni azokról akikre büszkék vagyunk... Nem dicsérünk... pedig ez a legjobb orvosság és gyógyír az előmenetelre... Fényképekkel népszerűsítsük a jókat.
Török Győzőnének mondom: a tisztaság, köröm, fül... haj... naponta ellenőrizni... Az udvariasságra való szoktatás---ajtónyitás, köszönés... köszöntés... nem lehet ezt elég korán kezdeni...
Perlaki Ferencnek szól : Virágosítsunk mindenütt... A takarékbélyeget szorgalmazzuk… Sakkjátékot népszerűsítsük... Legynek tanulópárok, egymáson segítenek... Ha egy mód van rá... nem az iskolában legyenek az úttörői foglalkozások... A szülőket is be kell avatni az úttörői foglalkozásba...
Úttörői értekezlet Szhely, 1966. szept. 7.
Milkó a városi müv. oszt vezető értekezett /a jelenben igazgató a Váci M. iskolában 1982./ Beszélgetett a fokozott társadalmi munkáról...
Szakköri nevelés fontossága... Otthoni munka...
Ekkor szerveztem meg egy soproni kirándulást...
Rengeteg pontot jegyeztem fel ezeken az értekezleteken, de ezeket most mind leírni nem volna értelmes dolog, csak innen-onnan egy-egy tőmondatot. Pl itt van a Máj. 1. úttörői avatás... mennyi munka, mennyi figyelem kell a jó rendezéshez... Csak főbb vonásokban... Rendezői előkészítő bizottság... /a párt, a tsz, a nőtanácsa, községi tanács a Kisz... összehangolása, a pappal megbeszélni a litániának az idejét... zenekar, hanglemezek... avatószülők meghívása... reggeli zenés ébresztő, mozi hangos bemondója... őrsi, csapatzászlók rendezése stb... szóval volt mit elrendezni, na nekem a feladatom csak egy volt… a szerepeket pontosan kiosztani... és ellenőrizni...
Ha már ez is megvan, hát leírom...
1966. okt. 14. Vasurányban tartott szakszervezeti értekezleten a következők voltak jelen, szakszervezeti titkár én voltam.
Abonyi Etelka... Lakosi Ernőné... Németh Andrásné... Sövegjártó Miklósné...
Nagy Ernőné... Szalai Beatrix... Kiss Bernadette… Pál Dezsőné... Szerdahelyi Imre, Szántó Erzsébet... Bognár Katalin... Krautsak Jánosné... ezek a hölgyek azóta elszéledtek, s ami furcsa 12 nevelőből csak egy a férfi... na hiányzott Perlaki Ferenc is... Igen körzeti szakszervezeti titkár voltam bizalmi állás volt, azaz úgy választottak meg a körzeti nevelők...
Igazgatói értekezlet Szombathely 1966. nov. 4. Bük
Előadó: Juhász Menyhért isk. igazgató Központi kérdés volt az ifjúságnak hazafias nevelése, a honvédelem.
Nevelői főbb cél: Tudat átformálása, szoc. élet… világnézet...hazaszeretet, munkásosztály megbecsülése...
Az ifjúság gondolkodásában van a hiba... lebecsüli a szoc. eredményeit.
Az ifjúság lebecsüli a szoc. eredményeinket, csodálja a nyugatot. Megcsodálja a nyugati kocsikat... életviszonyban látja a nézeteit... aztán még folyik sok mindenről az értekezlet, de itt most nem kívánom ezeket felsorolni. De szerepel a hazafias nevelés, a haza... érzelmek keltése... „pedig volt idő, amikor márc. 15-én vad dühvel nézték jó páran a nemzeti kokárdát, de most vissza kellene lopni a szívekbe, van haza elsősorban, és aztán majd lesz nemzetköziség...”
Egy alkalommal Balogh Sándor volt Nagygencs iskola igazgatója is értekezett...
Majd Dr. Csiszár Károly megyei tanács Műv. Oszt. h. vezetője /a jelenben Kőszegen volt tanács elnök, majd egy iskola igazgatója lett...1982/
Emlitette: keressük fel a régi helyeket... szép az ország... nem lehet jó internacionalista, ha nem jó hazafi /ugye-ugye... amit elrontottunk, most próbáljuk mozaikokban összerakni/ találjuk meg a pozitív hősöket... a munka hőseit becsüljük meg... és még sok hasonló gondolatot vetett fel Csiszár Károly... Ma korán elmennek a fiatalok hazulról, érzelmi szálak elsorvadnak, jól keresnek...
A világ sikereiben benne van a magyar tudósoknak a munkája is... pl. a holdon járó hat kerekű szerkentyűt, autót a balozsameggyesi tanító fia Pavlics József mint mérnök tervezte meg Amerikában...
Ig. értekezlet Szhely, 1966. Dr Vargyai…
A vezetés a legnagyobb művészet... A vezetés tervszerű társadalmi tevékenyseg. Ember nélkül vezetni nem lehet...
A vezetés: elmélet és technika
A vezetés: Művészet és szakma
A vezetőnek színésznek kell lenni. Nem szabad mutatni mindig a valót, a színészek sírnak: pedig semmi bajuk. Egyik autóból átülök a másikba és azt is vezetni tudom... Az embereket meggyőzni, az már művészet...
A vezetés: közéleti tevékenység...
A vezetés belső tartalma: tervszerűen kidolgozott tevékenység. A vezetés: tervező- szervező- ellenőrző
A vezetőnek bírnia kell: ismeretek birtoklását, képességekkel kell rendelkezni, tapasztalatokkal kell bírnia, jellembeli adottságinak kell lennie.
Ismeretek: általános műveltség, ideológiai tudás, szakmai tudás, emberre vonatkozó ismeretek, vezetési ismeretek, szellemi, energia többletnek kell lennie...
A vezető is ember... szolgálja azt a közösséget, amit rábíztak.... Bólogató Jánosok azok rosszak...
Meghallgatás az művészet... úgy meghallgatni, hogy az megnyugvást adjon... A tekintélyt önmaga adja meg mindenkinek...
A vezetés nem uralkodás... vezetni kell...
Most jön az 1966-67-es tanévnyitásra az én vezetési intelmeim vagy 43 pontban, ki miért felelős, hogyan kell várni az első napot... udvari, tantermi, szekrényi rend leltárak... stb.
Nem sorolom fel őket, ez egymagában egy iratcsomó lenne...
Ekkor csináltattam a folyosóra vasfogast /állót/ nem kellett a tanteremben vetkőzni. Megtörtént a tantárgyak felosztása is, magam részéről a fizikát, az irodalmat és fizikai szakkört tartottam meg...
Az értekezleteknek sorozata, láncolata következett, hiszen hol igazgatói vonalon, hol úttörői vonalon, vagy a Hazafias Népfront vonalán… vagy Kisz... Vöröskerszt, vagy kultúrigazgatói szinten, de mindig akadt egy-egy értekezlet, ami mindig kiemelt a hétköznapiságból, hiszen ilyenkor mégis csak találkozhatott az ember társaival, kollégákkal, akikkel valami témát megrágtunk...
Barnák János járási párt agip. Horváth Győző... szak. tit. Molnár F. vb, eln.
Szerepelt az értekezleteken Barnák János a járási partbizottságnak munkatársa, erről a Barnik Jánosról majd később úgyis kell visszatérnem... mert bizony erkölcsi gereincferdülésbe esett bele a Jancsi... később erről a magas polcról a biztosítóknál kapott bársonyos szobát, majd a jelenben úgy tudom a temetkezési apparátus igazgatója, szóval mindig oda, ahol nagyobb és vajasabb kenyeret osztanak.
Szerepelt a Horváth Győző is a jegyzeteimben, Győző a Szombathelyi szakszervezet örökös titkára volt, aki szerepet kapott, szerepét jól is játszotta meg, igyekezett a kállai kettős szerepet nagyszerűen betölteni, ha kellett akkor meleget fujt, ha meleg volt akkor hideget fujt... egyébként utólag is el kell róla mondani, szíves és segédkező alkatag volt a közegben, de posztját macskakörmökkel ragadta meg. Na persze a süllyedő hajó alkalmával, mindenki csak a maga bőrét igyekszik menteni, sőt ha kell mások hulláján fennmaradva a felszínt kell biztosítani. A jelenben a Győző él szinten az emlékeiből... bottal sétálgatva rója az utat... felesége meghalt, a nyárnak csak sárguló színei élnek már benne is... amikor a fájdalmak közepette kell a napnak nagy részét eltölteni.
Szerepel itt valami Molnár Ferenc is, igen ő volt ezekben az években a járási tanács vb. elnöke... szegény pára maga sem tudta hol a helye, végtelenül rosszul tudta a szerepét betölteni, hogyan tudná a nyúl a maga erejét fitogtatni az oroszlán előtt... furcsa volna az a helyzet...
Honnan jött ez a Molnár...? nem tudom, de valahogyan a képessége nagyon gyenge lábon állott... igyekezett a brosúrát elmondani... de több nem tellett ki tőle. Majdnem úgy voltunk: arany hallgatni... mert inkább hallgatott, később valahova elkerült... na ja ha mégis úgy összetalálkozunk az utcán, mint két ismeretlen megyünk el egymás mellett, mert ugye mégis csak ő volt az a nagy „Ő”
Jegyzeteim sok mindenről tanúskodnak ebbeli időben, de nem tudom mind feldolgozni... Beszélgettünk ebben az időben tantervi fegyelemről... ismerjék meg a nevelők egymás tantervi követelményét... ezt én már régóta hangoztattam, igen is az a jó nevelő, aki végig tanította a nyolc osztályt... Hézag van az alsós és felsős nevelők közt… nagy hiba... a tanár szó még nem ad semmit, azaz kellene adni sokat... de miből adjon, ha magának sincs elegendő a tarsolyában…
A felsős tanárocskák többre tartják magukat az alsós nevelőknél… őket hibáztatják az esetleges tanulmányi szint csökkenése miatt, én meg azt tapasztalom, hogy a felsőben nem tanítanak, nem is nevelnek... csak feladnak leckéket... aki érti, érti, aki nem érti az majd megbukik... jelszóval... persze vannak kivételek...
Egyik értekezlet témái: A haladó hagyományok ápolása....
Őszinte nevelői munka kell az iskolában..
Bűnöző, kalandor, megtévesztett /disszidens/
| |
|