 |
    |
 |
Kultúrmunkáról... 1966-ban... Söptén... Találtam egy kultúrházi munkatervet, ami 1953. dec. 28-án készült, ez a munkaterv nagyszerűen adja annak az időnek a képét, mi is foglalkoztatja háború utáni embernek a fantáziáját, miről is akar tájékozódni, amikor még Tv sehol rádió is elvétve akad itt-ott... A célkitűzés világosan tartalmazza a kornak a tükörképét, hiszen ekkor még Tsz nincs, azaz csak kevés helyen van, kistermelők gazdálkodása folyik, mindenki maga ura a maga portáján. Talán a legfontosabb és az utókornak mindenkor sokat mondó személyt akarok itt bemutatni, Ferenczy Viktort a jelenben áll. gazd. agronómusát. Ferenczy Viktor is mint több ezer nagy tudású, szakképzett embert betették a reakciósoknak a hűtőjébe, háború előtt végzett gazdasági egyetemet, grófi birtokon szolgált, mi lehetne más? Csak piszkos reakciós pacák, legalább is nagyon sok ehhez hasonló vélemény hangzott el ebben az időben, a senkikből hirtelen magasra felcsúszott üres fejűeknek a szájából, féltve a maguk pozícióját. Ferenczy Viktort itt ismertem meg Söptén, beosztottként dolgozott csak a Gergely István mellett dolgozott, akinek még az elemi iskolái sem voltak bejegyezve a bizonyítványba, de a Rákosi eszme, kubikosok az élre, nem tudtak lépést tartani Ferenczy Viktorokkal. Fel sem tudta mérni azoknak a szellemi nagyságát „a Bölcs megérti a butát, mert ő is volt buta, de a buta nem értheti meg a bölcset, mert még bölcs sohasem volt”... na ezen az alapon féltette a tekintélyét Gergely István az áll. gazd. igazgatója, ő ért a földhöz, eleget kubikolta azt annak idején. Hiába akart Ferenczy Viktor a maga tapasztalatával, tudásával a termelésbe beleszólni, a butaságnak a fékje minden jóindulatot lefékezett, sőt személyi támadásra vitte a vitatkozást. Nem tudott Viktor bácsi a butaságnak nagy száját lefogni, hiába tanult, hiába volt nagy szakember, tán ez volt a baj is, hamarosan megunta Ferenczy Viktor bácsi a nagy meddő harcot a szellemi proletárral, elhagyta Söptét, majd a növénynemesítési állomásra került, ahol nagy sikereket ért el az agronómia területén. Egyébként széles vonalon ez volt a baj, nem használták fel a régi tanult, tapasztalt, okos, nagy tudású szakembereket, hanem megbélyegezve kitaszították az őt megérdemlő munkahelyéről, hogy élni lehessen, vállaltak kezdetben mindenféle munkát, ami a szellemi tudásukhoz tényleg lealacsonyított volt. Ezzel nagy kárt tett a személyi kultusz évtizede, börtönök és internálótáborok dugig voltak szellemi arisztokráciával, de a féltő és saját butaságát fel nem ismerő gergelyek mindenkit letaszítottaik maguk mellől, akik szakmailag értékesebb egyének voltak náluknál. Nagyon sok szellemi briliánsok kerültek a szemétdombra, pedig jobb lett volna a termelés szolgálatába állítani őket. Cipőt kellett pucolni egyetemi tudással, nagyon sokan eldobtak maguktól az életet, akik pedig élni akartak portás állastól kezdve minden lehetőséget megragadtak ahhoz, hogy valami segédmunkás teendőket végezhessen. Később ez a nézet megváltozott, de jönni kellet egy 56-os tisztítótűznek, amikor is maga a forradalmi tűz elégette ezeket a társadalmi madárijesztőket. Igazgatói értekezleteknek témái Söpte, 1966. jan. 31. Már mondottam, igazgatónak lenni nem könnyű, de nem is nehéz, ha kellő segítséget kapnak kölcsönösen a tantestületi tagok. Ha közlemények pontjait vizsgálom, nagyon érdekes szempontokat figyelhetek meg utoljára is, pl. továbbtanulásnak a kérdései. A továbbtanulás ebben az időben sürgetett feladat volt, főleg a munkás és paraszti százaléknak az emelése volt a központi kérdés, s ilyenkor szoktam bepörögni én, aki nemzedékeket tanítok, én hátrányos helyzete beülök a paraszti és munkás származású gyermekek mögött, az gyerekemnek a felvevése a továbbtanulási százaléka jóval kisebb a többi mellett. Ekkor már nem működött a falusi bizottság, a felvételi bizottság, ami állott a helyi párttitkárból, a tanács VB. Elnökéből, a Nőtanács eln. a Hazafias NF. Elnökéből, a KISZ titkárból és tantestületi tagokból. Bizony itt helyben már eldőlhetett valakinek a további előmenetele, erről is már írtam, pl. mily nehéz volt atpaszérozni a helybeli bizottságon Gergye Annát, aki sem munkás, sem paraszt, sem értelmiségi nem volt, hanem a legrosszabb„egyéb” kategóriába tartozott, mert az apja falunak volt a kovácsa. A 13. pont még itt tartottunk, a TV-ben voltak a politikai előadások, ezeknek a megnézése bizony kötelező volt, s látszik, hogy mennyire volt népszerűbb minden kartárs legalább kettő nézőt hozzon magával... senki sem igényelte ezeket a politikai brossurákat. Aztán meg tartalmaz a közlemény egyéb mondanivalót, a szemléltető eszközöknek nagyobb rendű megbecsülését... stb. Módszertani megbeszélés 1966. febr. 9. 13 h 30 Mi is volt a hibajavító kisszótár? Ami azóta sem látható sehol sem... A helyesírást nagyon kevesen tudják úgy megtanulni, hogy kellőképpen alkalmazni tudjak is, erre való a begyakorlás. Bármelyik irkában tehát nem csak a nyelvtanóra a helyesírási óra, hanem minden óra az, minden füzetet nemcsak szakmailag kell javítani, hanem nyelvtanilag is, s az itt található hibákat írja le elsőben úgy, ahogyan azt elkövette a tanuló a füzetben, majd írja le helyesen... majd ezeket a szavakat tegye új mondatba, használjuk fel a hibás szavakat tollbamondáskor stb... ha így minden nevelő egyben nyelvőr is, feltétlen nyolcadik osztályra lesz is siker a helyesírásban. Tanítási, igazgatói, úttörői, népművelési lekötöttségem alatt volt időm még arra, hogy vidéken is tartsak előadást, mint pl. a jelen kis levélke is tanúsítja, Csepreg lesz a következő hely, ahova elmegyek diavetítős előadást rendezni. De hogyan megyek? Nem is tudom hogyan és mivel közlekedtem? De az tény, hogy nem autómmal, tán valami alkalmi fuvarral mentem, nem tudom. Nagy élmény volt nekem egy ilyen előadás levezetése, megtartása. 1966. márc. 9-én tartott megbeszélés pontjai: Mindig menetközben jegyeztem fel a jót és rosszat, éles szemmel figyeltem a munka morálnak a grafikonját, és ez néha fájdalmas is volt egy kicsit. Hogyan készítettem elő egy úttörői avatást?... Kirándulások... Úttörő avatással kapcsolatos teendők 1966-ban Úgyis mellékelem az avatással kapcsolatos teendőket, s főleg a felelős nevelőket, határidőre megnevezve. Tán szolgálhatna egy ilyen munkaterv arra is, hogy kell egy ünnepélyt megszervezni úgy, hogy ne csak az iskola, de az egész falu megteljen az ünnepélynek ünnepélyességével, ahogyan a konyhából kiszáll a finom illat a szabadba, tudjuk érezzük az étel illatát, valahogyan így kell telitetté tenni a falut a bekövetkező ünnepélynek az illatával. Rengeteg fogás van arra, milyen eszközökkel, élőrendezvényekkel tegyük érdekeltté az egész falut, főleg annak felelős vezetőségét .A munkámnak a titka ebben is volt sokszor, az estleges iskolai, vagy kulturális rendezvényemnek propagandát csináltam különféle eszközökkel, plakáttal, meghívókkal, zenével, stb. Érdemes elolvasni a munkatervet, mire is kell ügyelni ahhoz, hogy sikeres legyen az ünneplés, az ünnepély... Szerepel itt pótkocsi, diszkapu, éneklés, kakaókalács, kakaóval, tánc, zene, bábos... szóval sokoldalúnak kell az ünnepély elvégzéséhez. Az iskola ilyenkor mutatja meg kifelé milyen munkát is végzett, hogyan énekelnek a gyermekek, milyen a fegyelem, a rendszeretet, hasonló ilyen terv nagyon kevés helyen született meg... főleg kollektíven megrendezve, azért is volt néha a kapkodás, az idegesítés, hol a zászló? Hol van egy szék? Hol van az asztalról a víz és pohár?... ez nálam nem létezett... minden a helyén kellett lenni, mindenki valamiért felelős volt, valamit tennie kellett. Én elhiszem azt, hogy egy családos anya jobban szeretett volna az otthonában tevékenykedni és nem a közös nagy ünnepélyre készülni, de a mi pályánk követel, tartozik, és így néha háttérbe szorulnak az egyéni érdekek. S mivel pedig ennek én nem voltam engedékeny igazgatója, tán ezért sem voltam én olyan jó igazgató… mert mertem kérni, ha nem sikerült, akkor pedig parancsolni. Magyar rádió levele Menetközben igyekeztem beszerezni megfelelő segédeszközöket, pl. rádiót, magnót, Tv-t... a mellékelt levél is erről szól, felkerestem az illetékes szerveket kérve segítségüket. De ehhez is írni kellett, figyelni a szétosztásra, aki kopogtatott, annak nyitottak is ajtót. Kirándulások megszervezése Remekül tudtam szervezni egy-egy kirándulást, ezt azért merem elmondani, mert tapasztaltam a következőket. A parlament előtt áll vagy száz iskolás gyerek... Én arra tartok a parlament kis bejáratához, és kérdi az egyik kolléga, mi bemehetünk? Igen... itt van az engedély napra órára... hü mi nem kértünk, azért nem is enged be a parlament titkársága. Igen ezeket az engedélyeket, szállásokat, színházjegyeket, cirkusz jegyeket már fél évvel előbb megszereztem... pontosan számra és időre leszögezve. Minden ajtó nyitva állt előttem. Tihanyban is egy nagy csapat aszalódik a napon... mit csináltok itt srácok? Ebédelni szeretnénk, de nem adnak... nem adnak?! Miért?! Ugyancsak az volt a baj, nem volt lelevelezve az érkezésük, a vendéglátó nem tudta fogadni őket… mi pedig nagy büszkén mentünk az előre szépen megterített asztalhoz.... Szervezéshez, megszervezéshez tudni is kell!!!! Egyik éven Budapestre, másik éven a Balatonra szerveztem kirándulást. A kirándulásoknak pontos megtervezése... napra-órára... Órára és napra készítettem a kirándulásnak tervét, tudtam pontosan, melyik nap, mikor, hol leszek… Kérdezi Gugi igazgató tőlem, hol leszünk csütörtökön délután, kettő órakor, mert szeretne utánunk jönni és találkozni… napi tervből kiolvastam a pontos helyet és találkoztunk is. Hát persze úgy nem lehet, mint Gugi igazgató tette, annyit ivott már itt is, ott is, csak szédelgett a gyerekek mellett, a civilek bizony megszólták… nekem kellett az igazgatómat lehagyni, eltávolítania csoporttól, mert botrányos volt a viselkedése. Ezt sem teheti meg a nevelő. Laktunk a Római parton is, nagyszerű élmény volt ez is, de laktunk diákszálláson is. Pontos költségvetést készítettem, mindig a legelőkelőbb, I. osztályú étterembe mentünk enni, így ettünk a Gundelban is… az árkülönbség elbírható volt, de legalább látták a gyerekek a kultúrált étkeztetést. A kirándulás idejére minden a kezemben volt, mindenféle engedély, a vonat száma, üres szakasz… élveztem a pontos szervezésnek sikerét. Na, volt úgy, hogy valaki rosszul lett a vonatban, szigorúan kiadtam parancsban, mikor és mennyit ehetnek-ihatnak a gyerekek, mégis előfordult, hogy Németh Mariska, ma már anyuka, rosszul lett Pesten és hamarosan a Gellért szálloda presszójába mentünk be és ott itattam vele duplát… rendbe is jött… de voltak megjegyzések a pesti nagyságáktól… mi az már a falusiak is presszóba járnak?… Az első napokra tettem a megerőltetőbb látnivalókat, mert tudtam a fáradtság mind jobban jelentkezik a második és harmadik napon… jó is volt a számításom… Mindent csak engedéllyel lehetett csinálni, pl. fagylaltot enni… Nem volt zabolátlanság, mint pl. amikor cirkuszba mentünk… tűző nap volt… fülledt volt a cirkuszi porond is… más iskolás gyerekek is voltak ott… de egyszer csak nagy volt a mozgás előadás alatt… mi történt? A takarítónők dühöngtek… mindent lerókáznak a gyerekek… igen, előzetesen nem tudom hány fagyit evett meg egyik-másik… a cirkuszban a nagy hőség okádásra bírta a gyerekeket, tiszta fagyit okádtak a gyerekek… szégyellhették magukat a nevelők, legalább is kellett volna szégyellni magukat… Na látjátok gyerekek!- szóltam az enyéimnek… ugye ti nem fogtok rókázni!?… mert nem is ehettek fagylaltot, naponta csak egyet… Szóval szervezni tudni kell, nem lehet ötletszerűen elvinni 20-30-50 tanulót és majd meglátjuk a helyszínen mit is lehet csinálni. A kiránduló csoportomat mindig csak magam vittem egyedül, egy nevelőt nem engedtem magammal, a másik nevelő csak rontotta a fegyelmet, arra is vigyáznom kellett. Így egy volt a parancs, egy volt a végrehajtás, fekvésben, látványosságban, evésben-ivásban, szórakozásban. Egyszer szerveztem alsósokkal, szülőkkel való kirándulást, de nagyon megbántam, minden szülő a maga kis csemetéjét dángálta, hetven féle nézet alakult ki, most menjünk, még ne menjünk, üljünk le, álljunk fel, most szomjas vagyok, most enni kell… most fagyi kell… na ez se fordul ám többet elő az én életemben, hogy szülők is jöhetnek kirándulni a gyerekekkel. A pénzt a kirándulásra mindig bőven terveztem, néha sikerült is a TSZ-től valami kis támogatást kapni, főleg egyszer nagyon is kellett, mert mi is történt? Hiányzik a pénz... hová lett?... A kirándulásra a pénzt gyűjtögetni már megkezdtem félévtájban, ne egyszerre csappanjon meg a szülőknek a bukszája, hanem kicsinyenként. Váltottam egy postai betétkönyvet, s ahogyan jöttek a pénzek azokat pontosan vezetve, mindig betettük a cselkönyvbe. Legtöbbször nem is én vezettem ezeket a bevételeket, legtöbbször két megbízható gyerekre bíztam, azok rendezték a postai ügyeket. Na és aztán mi is történt? Indulás előtt egy-két héttel magam is átnéztem a névsort, ki mennyit adott már be, összegeztem az összeget, majd néztem a betétkönyvet is és valahogyan nem stimmelt az összeg. Hiányzott vagy ötszáz forint... hát hol van ez a pénz? Névsor szerint menetem végig, a gyerekek állították a maguk igazát és ennyit hoztam már meg, én ennyit… de hát akkor hol van az ötszáz forint hiány?... Magam is zabos voltam, miért nem néztem meg többször a gyerekeknek a pénzkezelését, de hát már mit is lehet csinálni? Ismét nem lehet követelni a pénzt, hiszen vigyáznom kellett az ellenségnek a hangjára is... mert ez csemege lett volna számukra, de hiába kerestem az ötszáz forintot, nincs és nincs meg. Ekkor kezdtem faggatni a két pénztáros kislányt, az egyik Desits Zita volt a másikra nem is emlékszem... de a nyilatkozat valahol megvan… hát mégis, ha mindenki meghozta a pénzt, akkor mégis csak valahogyan ez az összeg nem lett betéve a postára... ment a faggatás... egyszer csak az egyik elsírja magát, mert már a rendőrséggel is fenyegettem őket... a boltost kérdeztem... hát uram Isten csak kibújik a szeg a zsákból. Desics Zita bevallja a következőket: bizony nem tette be sokszor a bevételt, magánál hordozta s közben a boltban vásárolgatott csokoládét, cukrot, és még különböző dolgokat, hát ezért hiányzik az összeg... ezt a nyilatkozatot amit írásban is foglaltam tanuk előtt el is tettem, kezembe is került egykor, ha meg lesz, akkor csatolni fogom ehhez a laphoz. Borzasztóan meglepett ez a csalás, két gyereknek a befizetendő összege, hát most honnan is pótolja ezt az összeget, nem kis pénz volt 1966 tájában... mit is csináljak? Ugyanis úgy kellett gazdálkodnom, hogy a pénznek elégnek kell lenni, sőt maradni is kell, azaz szükség lesz mellékkiadásokra, pl. dia filmre. A szülőket sem vonhattam bele ebbe a pénzbuliba, hiszen a hibás teljesen én voltam, hogyan lehetett pár ezer forintot két nyolcadikas gyerekre bízni, de én azt mondottam nekik, mindennap tegyék be a pénzt a postára, náluk ne maradjon, de ők ezt nem tették be és így vitte rá az ördög az incselkedésre -„alkalom szüli a tolvajt”- tehát a szülőket nem okolhattam, sőt kerültem a szülőket, főleg Desics Jánosnét, jaj lett volna nekem ha én ezt megmondom neki... szóval én hibáztam, nem ellenőriztem a gyerekek sáfárkodását, vétettek az én hibámból, nekem kell a hibát kiköszörülni... de hogyan?... Ekkor jött a gondolat, a gyerekek több alkalommal segítettek a Tsz-ben gyerek munkában szóltam a Zsigának azaz a Zsigáknak, mert az egyik Zsiga volt az elnök, a másik volt a főkönyvelő... gyerekek adjatok egy kis útipénzt a kirándulásra... Így lett meg a pénz, de ha most az is meglett volna, akkor ötszáz forintnál több lett volna a kasszánkban--lényeg a hiány meglett... utazhattunk Budapestre. Itt említem meg, van egy színes diafilm sorozatom „Söptétől-Budapestig” nagyon jól sikerült ez a filmsorozat, amerre mentünk mindenütt fényképeztem, majd idehaza csináltam hozzá egy forgatókönyvet, majd magnószalagra vettük az egészet, szerepel benne a vonat indulástól kezdve a Mátyás templom harangjáig, orgonájáig, s ami legnagyszerűbb volt, idehaza levetítettem a kultúrházban a kirándulást, ekkor volt ám csak igazán nagy öröm... önmagukat viszontláthatták a tanulók, hol és merre jártak, mit láttak, hogy ettek, fagyiztak, a gyönyörű Margit szigetet bámulják, a Parlament szépsége... s ekkor a szülők maguk is csodálkoztak a sok és szép történelmi látványon, de jó volna, ha egyszer mi is láthatnánk ezeket, mert mi még sohasem voltunk Budapesten, hangzott fel a sóhaj, innen is, onnan is... Na nem sajnáljuk a kiadást, ha ennyi szépet láthattak a gyerekeink, így olvasztotta eggyé a tanulók élményét a szülők élményévé, lett belőle egy szép ötvözet. Diafilmek sikere... 1966. időből... kirándulások előtti teendők... Sokan nem láttak, azaz nem is láttak még ez ideig színes dia filmet, azon csodálkoztak, hogy is tudtam ezt megcsinálni? Ma is legszebb emlékeim közt él ez a kirándulás. Állítom, hogy ebben az időben magam voltam az úttörő az ilyen munkában, pár évvel később kezdték utánam csinálgatni ezt a fényképezést, ami aztán teljesen kasszasikerre mentek, készítettek egy olasz úti filmösszeállítást, azt különböző klubokban levetítették és így térült vissza a kiadás. De kérdem, kinek is jutott volna eszébe a kartársak közül az ilyen művészi munka, amikor a járási értekezleten bemutattam azt a filmet, vagy az ifjúsági házban a szombathelyi szülőknek, maguk is ámultak és bámultak, hogyan tudtam ennyire szinkronba hozni pl. a Nándorfehérvári diadalnak a harangszavát, kép is Mátyás templom is, nagy élmény volt ez 1965 idején... azaz előtte... Ma is megvannak ezek a filmkockák, de félő, idővel vesztik a színüket, fényüket, de mit is lehet csinálni? A pénzt teljesen magam kezeltem, remek reggeli volt, mindig találtam valami reggeliző helyet... majd kiadós ebéd, és vacsora. A pénzzel jól tudtam gazdálkodni, hiszen már idehaza bekalkuláltam a megfelelő kiadásokat, így csalódás nem érhetett, tudtam meddig mehetek el a reggelinél és az ebédnél... Végtelenül örültem annak, hogy sohasem volt balesetem, na egyszer elveszett Bertók Lajcsi, valahol az András úti WC-be mentünk le a föld alá, s amikor kijöttünk nem lett létszámolvasás, sem csoport ellenőrzés, csak amikor az állatkertbe értünk, kezdik ám susogni a gyerekek- Bertók nincs meg... meghallottam... mi történt? És mondjak is... Na erre én felkészültem... minden gyereknek a zsebében volt a szállás címünk, ha valahol eltévedne, akkor a legközelebbi rendőrnél jelentkezzék, s majd az elvezeti a szállásra. Így is lett, mikor már közeledünk a Dózsa úton a szállásra, mosolyogva jön felénk Lajos... és elmeséli a történteket, egy rendőr hozta vissza… Arról már írtam, hogy órát sem engedtem hozni a gyerekekkel, mert elvesztik… így is lett, Komláti kislány az állatkertben felordít... elveszett az órám... a szokásos prédikációm... de csak tovább ordít, nem is az övé, hanem a keresztanyja adta neki kölcsönbe… stb. megyünk tovább... majd amikor a kijárathoz érünk kérdezem a pénztárosnőt, nem hoztak be ide egy karórát? De igen... milyen volt?... Nagy volt az öröm, megvan az óra.... egy nagyapa az unokájával együtt találták meg és hozták vissza... Ekkora becsület ekkora városban?!!!! Meglepő volt... Persze, a nevelők kényelem szeretetből nem szerveztek nagyobb kirándulást, hiszen ez nagy munka és főleg nagy felelőség... Pl. a Hévízre kötelet vittem magammal és kikötöttem a korláthoz, a kötél végét fogtam és csak így jöhettek be a gyerekek a vízbe. Ilyen csoda még nem volt a Hévíz történelmében, sokan mosolyogtak rajtam, de volt dicséret is, mondotta egy úr, tanár úr, nagyon megdicsérem ezért a biztosításért, mert a múlt héten itt fulladt bele egy soproni diák a Hévíz vizébe... mese nem volt, én állandóan a gyerekek sarkában voltam, soha el nem hagytam őket... a Balatonban is ötösével kéz a kézbe mehettek be, sípszóra a kezeket felmutatták---egyéni hancúrozásnak semmi helye. Jobb ilyenkor egy kis szigor, mint valami baleset… meg is úsztam minden kirándulást baleset nélkül, egyszer csípte be a vonat ajtaja Fejes Imre ujját---de szerencsére nem törött el... na meg egyszer Komáromi Gyuri seggét billentette meg egy taxis... mert Gyuri lelépett a jardról---a taxis meg finoman lelassult és hátulról megbillentette, Gyuri nagyot sikított és ugrott, a sofőr nagyot nevetett, látod... aki nem tartja be a kreszt, lelép a járdáról... és mosolyogva továbbhajtott... Hazafelé mindig kaptak úticsomagot, hozhattak is haza belőle... erre is gondoltam mindig, ne éhesen érkezzenek haza a srácok... Na ezek az emlékek is tovább úsznak az égen, de ismétlem nekem nagy öröm volt a kirándulás, főleg annak megszervezése… Ha Balatonra mentünk legtöbbször Keszthelyen szálltunk meg a gimnázium tornatermében, olcsó és központi hely volt... de ezt a szállást már januárban lekötöttem.... innen mentünk hol hajóval, hol vonattal tovább a Balatonra és este mindig visszatértünk a szállásra. A nagy élménygazdagsága után senki sem sajnálta a ráfordított pénzösszeget, jövőre is menjünk el, volt a jelszó... A parlament csodálata... Kérdem, ki volt a faluban a Parlament épületében? Senki... de utólag megvallom, magam sem voltam korábban, na egyszer, amikor kitüntetést kaptam, ekkor fogadott az elnök... Dobi István nagy volt a trakta... nagyokat ittam, majd berúgtam. Parlamentbe bejutni? Nem volt könnyű... az én gyerekeim pedig ott ülhettek a nagy tanácstermében, az elnöki székben... Örök élményt szereztem a söptei gyerekeknek, hiszem is hogy emlegetnek érte, habár máma már divatba jött a kirándulás, de csak annyit ér amennyit a nevelők abból értékessé tudnak tenni, mert emlékszem, volt a ott egy iskola... s kérdezik tőlünk, hogy mit láttunk már és hol voltunk... ők már három napja itt vannak, de nem voltak se színházban, sem a parlamentben... sem a Margitszigeten, csak kóvályognak a városban... így nem szabad elindulni hazulról, főleg nem úgy, hogy a nevelőknek egy része a maga élvezetének akar élni a kirándulási idő alatt... Legkevesebb, már egy félév előtt kell mindent megszervezni, lelevelezni... engedélyeket beszerezni, színházjegyeket megvenni... ekkor lesz gördülékeny és élménytus a kirándulás a tanulók számára. Állandóan velük lenni, nem szabad engedni a fegyelemből, egyéni kicsapongásoknak. Mindig kellemesen gondolok vissza ezekre a kirándulásokra, fárasztók voltak, de megérte. Be is fejeződött az 1965-66-os tanév, amiben kiemelkedő eseményre nem emlékszem vissza, de még csak dokumentum sem maradt meg, azaz most jut eszembe maradt meg a számomra egy spirál füzet, amiben sok mindent feljegyeztem úgy a járási, valamint igazgatói értekezletekről, most végig lapozom, és ha találok benne valamit, ami érdekes lenne a megörökíteni akkor ide még lejegyzem... 1966. febr. 3-án volt egy igazgatói értekezlet, azon összegezték a járás tanulmányi eredményét, amiről pár mondatot leírok. A járás tanulmányi átlaga 3,4, a bukott tanulók száma 631, de nem tudom a járás tanulóinak a számát, szóval 12% volt a tavalyi bukás, most az idén jobb az eredmény. Érdekes tapasztalat: ha felengednek valakit már ötödik osztályba negyedikből, akkor miért bukik meg ötödikben, vagy hatodikban?… Főleg édesanyanyelvből buknak meg a tanulók. Itt merül fel az felelőtlenség, sőt azoknak akik tovább akarnak tanulni, énekből, tornából is megadják az ötöst, hogy emeljek az általános eredményt, irreális eredményt kapunk, és ez megbosszulja magát középiskolában már az első félévben, mert nem tudja tartani ezt a szintet, és ezért van az, hogy az általános nyolcadik után nagy a visszaesés a középiskolák első osztályában. Itt szerepel Barnák János a járási pártbizottság tagja, aki az úttörők avatására hívja fel a figyelmet. Söptei iskola tanuló létszáma 1966-ban... Érdekes statisztikára bukkantam az 1965-66 tanévben a hittan beíratásra Hittanra beiratkozott osztály létszám % I.o-ból 12 fő 19 fő 63,1 II.o 10 fő 15 fő 66.6 III. 12 fő 18 fő 70,5 IV. 8 fő 19 fő 42,1 V. 7 fő 19 fő 36,8 VI. 5 fő 21 fő 23,8 VII. 2 fő 22 fő 9 VIII. - 18 fő ________________________________________________________________________ 56 fő 151 fő 37 %-a 1965-66. tanévben végzett 18 fő ebből fiú 8 fő, leány 10 fő. Ebből továbbtanulásra jelentkezett 10 fő. Hányan maradtak otthon: 1 fiú, és 7 leány Gimnáziumba jelentkezett 1 lány Technikumba 2 fiú és 2 lány Ipari tanulónak 5 fiú. Az 1966. jan. 9-én tartott ig. értekezleten Megyei szinten kb. 31 %-a jelentkezett hittanra az általános iskolákban. Járási szinten 46,62%-a jelentkezett Söptén 3,3% alá emelkedett a hittanra való beíratás Vasasszonyfán 6 %-al emelkedett a hittanosok száma Persze a nagy százalékért a pedagógusokat vontak felelősségre, miért nem csökkentették a százalékot kisebbre. Hittan beíratásának félelmetessége... Központi kérdés még ekkoriban a hittanbeíratás körül keringet, felülről lefelé mindenki igyekezett jó pontot elérni a lemorzsolódás terén. Milyen érdekes aztán a folytatás, amikor legjobban ellenezték a hittanra való beíratást, akkor nagyobb volt a hittanra való özönlés, s a mikor már felülről is kevesebb energiát fektettek be a lemorzsolódás terén, akkor a hittanra való beiratkozás százaléka is csökkent. Az 1966. jún. 9-i igazgatói értekezleten megkaptuk a nagy ukázt, mit kell tenni a lemorzsolódás területén. 0sztalyfőnök elsősorban az osztályfőnöki órán lépjenek fel erősen a beíratás ellen, ne csak évvégén, de egész évben nyitva kell hagyni ezt a kérdést. Ekkor jelent meg Kinek higgyek? c felvilágosító brossurás könyv, de senki sem kapkodott utána. A családlátogatást ekkor növelni kell, növelni, felvilágosító munkát folytatni, hittanról lebeszélni... Értesíteni kell azokat az üzemeket, ahol dolgozik a családfő, főleg ha párttag, akkor meg főleg értesíteni az üzem vezetőségét. A pap látogatja a családokat, akkor a pedagógus sem hanyagolhatja el ezt a felvilágosító munkát... A hittanokat az igazgatónak látogatni kell. A falu minden vezetője vegyen részt a felvilágosító munkában. Na aztán voltak ilyen ijesztgetések, aki hittanra jár, azt nem lehet középiskolába küldeni, ezért van, hogy nyolcadikas közül egy sem iratkozott már be hittanra... Kimutatást kell készíteni a beíratottakról, kink az apja párttag, kink nem... Ha vezetőnek a gyerekét is beírták hittanra azt külön kell jelenteni... Kényes ügy csak ott lehet, ahol nem szilárd a nevelőben a meggyőződés. A tanács is legyen ott a beíratáson, sohasem volt jelen a tanács, neki kényes ügy volt... Még a prédikációt is figyelni kell, nehogy a pap propagandát fejtsen ki a beíratás mellett. Személyi felelősségre való felelősségvonás lesz arra a nevelőre, akinek osztályából nagy lesz a beíratás hittanra. Ha Tsz elnök be akarja íratni a gyerekét hittanra előre jelentsük felfelé. Volt olyan figura, hogy mindkét szülőnek jelen kellett lenni a beíratáson, majd csak az egyik szülőnek kellett jelen lenni, a másik írásban adta a beleegyezését, majd csak egyik szülőnek kellett jelen lenni... A férfiak legtöbbször azzal tértek ki a felelősség alól, a feleségem dolga a nevelés, ő tudja mit is csinál... szóval nagy cirkusz volt a hittan beíratás. Főleg a járási szervek követtek el mindent, hogy a statisztikájuk jó legyen... Nagy cirkusz volt a hittanra való beíratás, pl. csak a szülők egyenként jöhettek be a tanterembe, a többi kint várakozott, egy-egy szülővel el kellett beszélgetni öt-tíz percig is... a többi zúgott a folyosón, majd jött a futár, hogy az igazgatót hívják a telefonhoz---addig fel kellett függeszteni a beíratást, ez is eltartott majd félóráig, addig ment a szitkozódás, hogyan lehet ilyent elkövetni, kit szidott a falusi nép? Csak a pedagógust, kinek ásták alá a tekintélyét, a pedagógusnak... Mettől jobban tiltottak a hittanra való beíratást, a falu annál jobban ragaszkodott a vallásszabadságához. Évek eltelte után, ez az ellenszenv alább hagyott, az állami szervek sem sütögették el ágyúikat, így csend lett Nem volt közömbös a papok számára a hittanra való jelentkezéseknek a száma. Nagy volt ellenagitáció az állam részéről, de nem maradt el a papság sem az agitációból. Falun még volt hittanra való beíratás, főleg azért, hogy gyermeke elsőáldozó, majd bérmálkozó lehessen, aztán nincs tovább. Ha szülő maga is vallásos alapon állt, akkor ünnepnaponként meg elvitte gyermekét a templomba, de ha a szülő is közömbös volt a vallásosságában, akkor bizony a gyerekek lassan lemorzsolódtak a vasárnapi misékről. Ha itt Szombathelyen vasárnaponként megfigyelem a templombajáróknak az összetételét, akad fiatal is a szülők oldalán, vagy külön is, de nagyon gyér a létszám, kevés a gyermek, és még kevesebb a serdülő korosztály, vagy tán katonasorban állók létszáma. Ilyenkor mindig visszagondolok azokra az időkre, amikor mi tanítók mekkora energiát befektetve sorban vezettük fel az iskolás gyerekeket, majd a szép deli leventéket a templomba, ott rend és fegyelem alatt állottak, mily szép és felemelő volt egy úrnapi körmeneten száznál több levente egyenruhában, feszes magatartásban, énekkel dicsérve istenüket, felemelő látvány volt ez, akkoriban, és mi volt érte a köszönet, vagy elismerés az egyház részéről? Semmi, tisztelet a kivételnek, Dr. Székely László, Szombath József plébánosok, akik értékelték ezt a nagy munkát, mily szép volt egy elsőáldozási ünnepségnek a katonás megszervezése… a papnak semmi dolga nem volt az ünnepélyeknek a megrendezésében. Pintér József plébános idejében például, de soha nem volt rá példa, hogy egy ilyen nagy és fárasztó munkát legalább azzal jutalmazta volna, hogy egy ilyen nagy ünnep alkalmával ebédre meghívjon, mint főrendezőt, ez már nem tellett tőle ki, ennyire nem volt méltó a tanító, hogy egy ebédre leültesse a nemzet napszámosat. Bezzeg most tudják értékelni, azaz tudnák értékelni ezt a munkát, mert odajutottak, magam vagyok a harangozó, a miséző, a sekrestyés, a ministráns is, pedig abban az időben, háború előtt ez külön-külön tisztség volt. De ha utólag rágondolok ezekre nagy egyházi ünnepekre, azt kell vallanom, nagyon is szépek voltak, sőt szükségesek is az emberiségnek a neveléséhez, a nagy munkák után jó volt egy kis más irányú elfoglaltság, amikor a megszomjazott lélek ismét feltöltődik, lelkierővel, hittal, reménnyel. Hol szeretet ott béke, Hol hit, ott szeretet, Hol béke, ott áldás, Hol szeretet, ott áldás, Hol áldás ott Isten, Hol áldás, ott Isten, Hol Isten ott szükség nincsen! Hol Isten, ott szükség nincsen! Ezen szép jelmondatokat hímezték ki a falvédőkre falvakban, és éltek is vele, amennyire az emberi gyarlóság be nem kormozta. Végeredményben majd egy ezeréves vallásos kultuszon éltünk, az egyháztól kaptuk a zenét, a freskókat, az irodalmat, színházakat, évezredes tapasztalatokból buggyant ki az emberformáló lelket mosogató forrás, amelynek tiszta vize megszabadította a földi portól a gyarló embert. A materiális világban nagy zökkenők álltak be, mert nem volt történelmi távlata, tiporni akarta a múltnak szép és nemes hagyományait, újat adni nem tudott, maguk a vezetők is üres fejjel és marokkal álltak ki a nép közé, egyedül csak a hatalmi kancsuka bírta meghunyászkodásra a hivő népet. | |
