 |
    |
 |
1965-66-os tanév Söptén, iskola igazgatónak neveztek ki... A visszaemlékezést írom 1982. máj. 8-án /1945 május 9-én hadifogságban voltam Romániában gyűjtöttek bennünket össze Fogsáni orosz hadifogolytáborban/. Az 1965-66-os tanév nagy változást hozott életembe, s talán a hátravaló évek voltak a legmozgalmasabb, de egyben a legbecsapottabb, a legjobban kisemmizett eseményeknek a sorozata. Most próbálom mondatokba gyűjteni ezen évekhez az élményeit, itt-ott még maradtak írásos maradványok, azokat használom fel emlékezésül. A gazdag műsorok, főleg a legutóbbi nagy népfronti nagygyűlésnek hullámai nem menetek el nyomtalanul, tán ez is közrejátszott a sorsomnak további játékába, ez a nagysikerű gyűlés szinte dokumentálta a felsőbb szerveket, miért nem vagyok én itt az iskola igazgatója? Sohasem volt szándékomban, hogy iskolai igazgató legyek, több oknál fogva, mert akárki volt az igazgató, mindig én voltam az igazgató, s ami a legfőbb, nem nekem kellett az aláírást megejteni. Bozzay Miklós volt egy jó ideig igazgató, aki a kettős-kállai kettős politikájába csakhamar zátonyra futott, mindig alattam akarta a fát a kivágni, és végül magát rántotta le az igazgatói székből. Én 1952-ben kerültem Söptére /magtermelős üzemből/ Bozzay kb. igazgató lehetett 1955-ig talán, annyira felkavartam mellette a köznyugalmat, amit már nem tudott lefogni, felbujtókat szerzett ellenem, rágalmazóimat védte. Mennie kellett neki, de ugyanakkor mennie kellett Szép Jóskának is, aki az egyike volt annak, aki bedőlt a bozzay féle konkolyhintésnek, őtet is elsodorta a szél, ekkor került Sorkifaludra, Németh Mária operaénekes falujába. Hát persze a bozzay féle bukásnak csak én lehettem az okozója, mondottak, hitték és vallották, sajnáltatták magukat, de hányszor kértem Miklóst, lépjen a sarkára és merjen kiállni mellettem, nem, sohasem tett egy megtorlást sem... Na majd a következő igazgató Gugi Gusztáv, Celldömölkről jött, majd az megtanít kesztyűbe dudálni. Úgy emlékszem Guszti történetét már egyszer valahol leírtam nem akarok ismétlésbe bocsátkozni... igen leírtam már a 6. kötetben, neki sem sikerült a megzabolálás, noha értékében, főleg szakmai értékben nagyobb volt Bozzaynál, mégis maradtam továbbra is irányító és kezdeményező úgy iskolai, valamint kulturális ügyben... Itt kell egy pillanatra megállni: Gugi Gusztáv volt söptei igazgató 1982. május 4-én meghalt 73 éves korában Ajkán. Végtelenül sajnálom Gusztit, tudott igazi jó barát is lenni, ami hiba volt, nagyon szerette az itókát, és nem tudta az utolsó pohár előtt abbahagyni… Nyugodjék békében! Amikor Gusztinak is le kellett lépni az igazgatói székből, akkor utódja Keibinger Lajos lett, Náraiból jött. Lajos a dolgozók esti iskolájának a nagyszerű alanya volt, előbb asztalos volt, majd elvégezte a pedagógiai főiskolát, fizika-matek szaktanári oklevelet nyert. Lajos nagyon egyszerű, proli küllemű ember volt, akiről senki sem mondta volna, hogy igazgató. Jó pedagógus lett belőle, talán az volt a hibája, igen nagy feneket kerített a mondanivalójához, sokat magyarázott, nehezen tudta az anyagot átadni a gyerekeknek, családjával oda is költözködtek Söptére a régi tanítói lakásba. Felesége bejárt Szhelyre dolgozni, egy fia volt a Zoli, Lajos szeretett pecázni, puritán volt mindenben, ruházatban, kosztban, valahogyan nem tudta visszaadni az igazgatói rangot, ha kellett dolgozott, utat javított. Róla is írtam már, így nem akarok ismétlésbe jutni. De mégis, átnéztem a múlt kötetét, nem találtam meg Keibinger Lajosról irt közleményemet, így mégis hosszabban írok róla. Lajos, mint iparos volt elsősorban, értette az asztalosi szakmát, na meg volt neki egy kis motorja, amit napjában szétszedett, majd összerakta. Semmiféle összeütközésre nem emlékszem Lajossal, simán megvoltunk egymás mellett, ekkoriban csináltam ismét a dolgozók iskoláját. Ha jól emlékszem rá, ő vitte a matekot. A fizikát mindig magamnak tartottam meg, ebben már otthon éreztem magamat. Lajos sok mindenről mesélt, és mégis legjobban az fogott meg, amit a Köztársasság térről beszélt el... akkoriban Főtérnek mondották, ezen a Főtéren volt egy szentháromság szoborcsoport, ennek a szobornak a tövében köpködtek hajdanán a munka nélküliek, várva az alkalmat, hol lehetne valahol egy kis dohányra valót szerezni. A rákos éra alatt nagy tettnek számított, ha valaki véletlenül az útszéli keresztnek traktorjával beleszalad és feldönti, senki ezért felelősségre nem vonhatta, sőt... na Lajos is elbeszélte hogyan szedték daraborra a szentháromság szobrát a Főtéren és elszállították a mai püspöki templom elé, ahol ma már összerakott állapotban látható. Lajos, mint KISZ vezér ebben benne volt, hőstettnek számított, senkitől még csak megfenyegetést sem kapott. Ekkoriban, 1950 körül ilyen tettek érdemjelekkel párosultak, vagy politikai bársonyszéket kapott a hős. Erre a meséjére nagyon emlékszem Lajosnak, úgy különösebb pluszt nem tudott produkálni, nem tudott kiemelkedni az átlagból, igényei nem voltak, nem is támasztott, se saját háztájának a felemelése, se családja körül, se az iskola körül. Lett szimpla igazgató, se nem emelt, se nem rombolt, maradt a semleges zónában minden. Munkámat mindig elismerően nyugtázta, csodálkozott a nagy erőimnek a bevetésében, de ő egymaga nem tudott volna egy ünnepélyt lebonyolítani, ekkora összetett átfogó ereje nem volt. 1965-ben amikor a nagy ünnepély után az utolsó lángnyelv is kialudt a volt repülőszárnyak kandelárisában, a láng nem látszódott, de fény nem aludt ki, s ekkor vetődött fel a járási művelődési osztály vezetője körül, akkoriban Székely Erzsébetben, mi lenne ha én lennék az igazgató? Előre kell bocsátanom, erre a pozícióra sohasem pályáztam... Nem is kívánkoztam, mert úgyis én voltam mindenben az igazgató, jól is kerestem, nem hiányzott az igazgatói pótdíj, az a 300 Ft körüli összeg, bejött máshol. Az elvetett gondolatnak a magja csirázni kezdett, ha mindenben én vagyok az igazgató, akkor miért ne lehetnék igazgató. Igen ám, ezt előre kell bocsátani, van nekem nyolc hónapi börtönöm is, internálótáborom is, ez pedig kizáró ok lehet, felelős állást ezzel a múlttal nem tölthetek be... Na meg aztán, mi legyen Keinbinger Lajossal? Mivel Lajos nagyszerű iparos volt, Nagygencsen kellett egy politechnikásnak lenni, áthelyezik Lajost oda. Igazi szakma körbe... és kész... Ezek a sakkhúzások csakhamar lejátszódtak. Lajos ment Nagygencsre, nekem meg megküldték az igazgatói kinevezést. Örültem neki? Ha most visszagondolok tizenhét év távlatából, igen is, nem is. Az első orrcsapás, Balázs Imrét mellém osztottak be tanítónak... Nem örültem, mert éreztem, hogy Lajos ezt a leváltást nem fogadta allelujával, én pedig éreztem, miattam kellett neki elmenni, így ez a kettőség zavarta az örömömet. Ami meg feltétlen belejátszódott, bizony a tantestületnek nagyszájú kolomposa Kiss Manci, na meg a Bozzay család... valósaggal rettegtek tőlem, mindenki lehet igazgató, csak a Czeglédy ne legyen... Mégis a kinevezés megjött, sajnálom, hogy nem találom ennek a dokumentumát, valahol elveszett... de arra emlékszem, amikor behivatott Székely Erzsébet a járásra, hogy közölje velem a pártbizottság és a járás egybehangolt határozatát, én leszek az igazgató Söptén, de nyomban belémszúrt egy nagy tövist, a Balázs Imre kollégát pedig kinevezte mellem tanítónak... Borzalmasan letört ez a hír, mert tudva, hogy a Balázs família nekem rengeteg kárt okoztak, ahol csak lehetett fűrészelték alattam a fát… na most ennek az ellenséges tábornak egyik tagját pedig beültetik a tantestületbe... Ebből csak kellemetlenségek születhetnek... mint ahogyan születtek is, jól éreztem előre... de ebben az időben volt válófélben Balázs Imre, szeretett volna anyai körbe jutni... csak a lábát tehesse be söptére, majd kifüstöl engem onnan... Na ezzel a melléklettel nagyon megtörten vettem tudomásul az igazgatói kinevezésemet... de majd meglátjuk... Az akkori tantestületnek tagjai sem szolgáltattak nagymisét örömükben, tudomásul vették a csapást, Czeglédy lett az igazgató, most aztán dolgozni kell... Hiába tiltakoztam, Balázs Imrének Söptére kell jönni, befejezett tény. Egymagában én nem Imrétől féltem, hiszen tanítványom is volt, alaptermészetében Imre nagyon jó összetételű ifjú volt, a családi krakk megzavarta, nyugtalan lett, idegesség uralkodott benne, sokat sírt, elhanyagolta az iskolát... féltem attól a miliőtől, akik neki tanácsadói lesznek: Balázs Feri, a kisbíró, a felesége az Ilonka... s ezzel a többi Balázsok... egymagában az Imrében nem volt bosszúállás, engem nagyon is szeretett, de féltem a rokoni kötelékének a piszkálódásától. Itt hamarosan folytatom is Imrének a további sorsát, megkezdtük békével a tanévet... de közben a válásából eredendően sok volt benne a feszültség… nem tudta, váljon? Ne váljon... na meg aztán egyszer csak elém áll, hogy hadd költözzön be a volt tanítói lakásba, ahol jelenleg könyvtár, igazgatói iroda, tantestületi szoba is van... Na ezt a kérését nem kívántam teljesíteni, mert ha véglegesen befészkeli ide magát, akkor az én utamat már be is olajozta, innen csak ő túrhat majd egykor ki... Emiatt Imre nagyon neheztelt, de besegítettek haragudnia a rokonok is, akik nem értették meg, miért nem teljesítem Imre kérését... A tanév megindult majd visszatérek erre... egyszer csak hallom ám Imre lett a tűzoltó parancsnok... Feri bátyja futatja... azt fokozatos mind tágabbra nyitogatják Imre befutásának a nyílását... Többször nem ment be órára, sírt, bizony sokszor keményen kellett fellépnem a lazasága felett. Ha valaki válásban van is, azért a munkáját el kell végezni... Ezek a viadalok tartottak sokáig, nagyon kellett vigyáznom, ne találja el az Achilles sarkamat, mettől kevesebb hibát találjon körülöttem, mert tudtam arról, hogy a drótnak a másik végén a párt van... mert Imre, mint sok ilyen lazaságban sütkérezők körülbástyázzák magukat a pártnak pajzsával... és ekkor már védettek lettek, és nagyon vigyázni kell, nehogy a pártot üldözzük a személyében. Igen sokan nem ügyekben, hanem személyekben gondolkodnak és még ezekben az időkben ha a személy ellen volt valami negatívum, gyorsan kikezdték, ja igen mert párttag, s azért piszkálgatják, és ilyenkor a párt hamar kiterjeszti védőszárnyait a védence felett és jaj az üldözőnek, azaz a kritikusnak. Úgy jártam, mint mikor a nyájat farkasra bízzák, jó-jó, majd én megnevelem, én birok vele. Imre egymagában jó összetételű tanerő volt, de nagyon sok negatívummal találta magát szemben, válás, lakás...s ugyanakkor a rossz tanácsadói a rokonság köréből állandóan cukkolták jogainak kivívásáért, s főleg mielőtt találja meg a sebezhető pontomat, ha ezideig nem tudtak kinyírni, akkor most lesz rá lehetőség, hiszen Imre velem van, köztünk él, beleláthat a munkámnak kulisszái mögé is, amikor biz én sokszor tévedtem, hol akarva, hol véletlenül. Imrét a gyerekek szerették hiszen fiatal volt, ebben az iskolában járt ő is, tudta szeretni a gyerekeket, magához tudta vonzani őket, és még sok jó pozitívum szólt mellette, csak a Balázs galéria, főleg a kisbíró, a bátyja, az adta az instrukciókat, mit hogyan... mielőbb igazgatót kell Imréből csinálni. Ismétlem magával Imrével sohasem találtam nyíltan szembe vele, őszintén elsírta előttem a fájdalmait, családi állapotának kibírhatatlanságát, sokszor sírt az igazgatói irodámban, de emellett azért kellett tanítani is Imrének, helyette nem végezhettem el a munkáját, és talán ez volt ami kellemetlenséget okozhatott kettőnk között. Hogyan is zajlott Imre sorsa már nem emlékszem rá, egyszer elment Sőptéről, hogy hová? Petőmihályfára? Nem tudom, de napjainkban mégis csak megfogta az Isten lábát, a Mikosdpuszta leány SZOT üdültetőnek az igazgatója lett, ahol nagyszerűen éli világát, jól keres és főleg olcsó a háztartása, egyszer találkoztam vele Csehimindszenti üdülőben, meghízott, de velem szemben tartózkodó volt, úgyis mint tanítványom, úgyis mint kartársam. Az 1965-66-os tanévnyitás Söptén Ahogyan mondám, Keibinger Lajos elköltözött Nagygencsre, politechnikás igazgatónak, s így a megüresedett igazgatói állást velem töltötték be. Most nagyon szeretnék visszaemlékezni a történtekre, hiszen azzal, hogy igazgató lettem, ezzel sok ellenséget is szereztem magamnak, azaz soknak leesett az álla, na aztán most mi lesz? Ismétlem, sohasem pályáztam igazgatói székbe, hiszen amint mondtam, többet kerestem, tekintélyem is nagy volt, de hogy igazgató lettem most bizony sokak szemében tüske lettem. Az egyik paraszt szemembe mondja: nem hittem volna, hogy elfogadja az igazgatói állást... szinte meghökkentem ezen nyíltságáért, kérdem, miért hát nem gondoltuk volna, hogy ennyire tolja a kommunisták szekerét... hogy a szentes bozzay igazgató volt azt elnézték a faluban... e most engem nem tudnak megemészteni főleg a volt igazgatónak a Bozzayinak a sleppje, azok sunyi módra néznek rám. Nem is mondom, elsőben Bozzay család volt az, aki ezt a kinevezést végtelenül irigyelte, mert mindenki lehetett volna igazgató, csak a Czeglédy ne legyen... ez volt a jelszó. Na én ezzel az ellenséges táborral majd megbirkózom, legyőzöm, vagy meggyőzöm őket, „meghalt a király, éljen a király”--- hát szóval igazgató lettem... jöttek a nyájas gratulációk, még azoktól is akikben legnagyobb volt az ellenségeskedés pl. Pálné a Kiss Manci, az örök ellenfél, a vipera emberi bőrben... Hogy kik is voltak a tantestületben, most próbálok visszaemlékezni rája: Török Győzőné /a jelenben a gyakorlóiskolában tanti Szhelyen 1982/, Pozsonyi Jánosné, valahol itt tanít Szhelyen... Nagy Ernőné, a jelenben Búcsúban tanít, Pál Dezsőné a Kiss Manci... a jelenben úgy hallom nyugdíjaztatta magát... Aztán emlékszem Kiss Bernadettre, a szombathelyi járás köjál orvos lányára. Majd Szalai Bernadett zanati Szalai Náci lánya... meg idetartozott Vasasszonyfa: Perlaki Feri és még: Kiss Zsigmondné tanítónő, mint tagiskola tartozott ide... na meg maga a Balázs Imre... annyit el kell árulni, ezek közül egy sem volt szakos tanár, sőt ami a legrosszabb képesítés nélküli volt: Kiss Bernadett, Pozsonyi Jánosné, Szalai Beáta... így bizony nagy erőt kellett kifejtenem, hogy az iskola színvonala ne essen le a béka kloaka alá, és ha volt nézeteltérés akkor csak azért volt, mert az unatkozó nevelőt sokszor kemény bírálattal kellett ellátnom, amiért tán a kis bébi csemete sírva panaszkodott odahaza, mint pl. Szalai Beáta. Az első tanévnyitásra mindenki kíváncsi volt, az új igazgató. Az udvaron tartottuk meg az évnyitót, a tantestülettel egyetemben kivonultam a népes vendégsereg elé... hogy ki mit érzett ekkor, azt nem tudom... de sokak arcáról az öröm és a boldogság sugárzott felém, s boldogan látták bennem az igazgatót, már régen kellett volna igazgatónak lenni... mondotta az egyik szülő... Most sem tagadom, örültem az igazgatói kinevezésnek, csak azt nem tudtam mi az ára? Örültem, mert nekem a vezetés könnyű volt, sőt vezetésre termettem, a hiba tán annyi, nagyon élesen láttam mindent, sokat követeltem, azaz nem sokat, csak annyit amennyit kell, amennyi elő van írva. A szülők boldogan tekintgettek felém... majd körülvett 151 tanuló… az alsó tagozatban 71 tanuló volt, a felső tagozatban 80 tanuló volt. Átlagosan majd 20 fős osztályok voltak, részben osztottan. Egyébként a erről az évről szóló kimutatást mellékelem, amit még Gugi Jutka készített, mert neki volt a legszebb írása. Évnyitón igyekeztem megható beszéddel köszönteni az új elsősöket, szülőket, majd a tantestület minden tagját... Szép volt az ünnepély, amit a nevelők készítettek elő. Megtörtént már a tanévnyitó értekezlet, mindenki tudta melyik osztályt vezeti, melyik osztályban mit fog tanítani... a tantermek megszépültek, indulhatott a tanítás. A volt tanítói lakásban berendeztem egy ideális szép tantestületi szobát, ami egyben könyvtár is volt... ugyancsak magamnak pedig kialakítottam egy igazgatói irodát, aminek a fényképét tudom csatolni… Szép volt... mert a festő Székely festő nagyon szépre kifestette a kis irodámat, majd szőnyeg, kézimunkák, rádió, függöny díszítette az irodát, ami ekkoriban még szokatlan volt, nem is igen volt falun ilyen szép igazgatói iroda. S ami legfőbb volt, volt reprezentációs itóka készletem, persze a sajátomból, s ha olyan látogatóm volt aki méltó volt a vendéglátásomra, az bizony ihatott egy-egy kortyot... Ennek az irodának csakhamar híre is lett... ismét több lett az irigyem... emlegettek… ja a Czeglédy... igen erre sokat adtam én már ebben az időben, ki kell emelkedni a hétköznapból, amikor kotlóstyúkok kerregnek a tantestületi szobában. Nagyon szép irodám volt, ahol én nagyon is jól éreztem magamat. Megjegyzem az egész iskolát kifestettem, megszüntettem a belső fogasokat, a folyosóra csináltattam ruhaakasztókat... majd ami legszenzációsabb volt, megszűnt a komor arccal bámuló fekete tábla, helyette zöld ruhát öltött, és ha lehetett sárga csíkkal jelezték a sorokat, mindjárt derűsebb lett a tantermeknek a légköre, a zöld az meleg szín… Kezdetben szokatlan volt, forradalmi volt, de nagyon megszerette a nevelő is meg a tanuló is... A fekete tábla a maga komorságával leláncolta a kis tanulót, míg a zöld szín az emelte a hangulatot. Sorra tevékenykedtem, pl. a iskolából kijövet, főleg ha a tanévet az iskola előtti téren tartottuk, nem volt lehetőség arra, hogy az asztalt magasabbra tegyük. Ekkor jött az ötletem, emeljünk egy magasabb szintet, teraszt, ahol elfér az asztal is, na meg a szavaló is... és így lett az iskola kijárata előtt cement terasz, ami még mai napig is megvan. Ugyanekkor cementeztettem fel a z iskola hosszában a járdát, ahol már a cipőkről részben lejön a sár, a por... majd létesült egy virágos ágy is közvetlen a járda mellett, ami nagyon tetszetősen virított. Képesítés nélküli pedagógusok visszaélése, Kiss Bernadett, Szalai Bea Itt kell megjegyeznem, hát persze a kezdők, a kezdő biológusok, mondom Kiss Bernadettnak, a képesítés nélküli nevelőnek, szíveskedjék a virágos ágyat gondozni, majd tulipánhagymákat is ültessen el bele... jó, rendben... Később arra megyek, látom ám mennyire szorgoskodik a kis nevelőm... ülteti a tulipánhagymákat… de amint jobban közeledek hozzá, látom ám, minden hagymát fordítva ülteti, a gyökere felfele, feje lefelé... rászólok: Dedett, mit csinál? Hogyan ülteti el a hagymákat? ...Miért hát nem jó? ...hát merre kell a gyökérnek lenni? S ekkor megmagyaráztam neki, melyik a hagymának a gyökérrésze, melyik a szárrésze... de jó pedagógus lett Dedettből, sőt annyira jó, ha lehetséges szívesen vesz egy nagy kanyart, csak ne kelljen velem találkozni... Ha már Dedettel kezdtem, hát akkor még elmondok egyet-mást... Ezt a kislányt nagyon erősen tartották a klerikális oldalon a szülei, tudtommal gyakori gyónó és áldozó volt... de ugyanakkor telitett volt, érett a sexre, csak nem tudott magával mit kezdeni... mint bakfis lányka, sokszor a nyakamba ugrott és csókolt, mert annyira szeret engem - mondotta amikor lepirítottam... Dedett, ezt nem szabad... hiszen félre is magyarázhatják ezt a gyermekdedségét.... de én nagyon szeretem Gyuszi bácsi... jó-jó, de azért ne csókolgasson a gyerekek előtt.... Lehetett rajta látni, hogy férfire éhes, de a vallási kötelékek, na meg a szülők ébersége nem engedett meg semminemű kilengést... így csak szenvedett szegény kis lány… Egyszer átmentem a tanácsi épületbe, ott is volt egy tanterem... Dedettnek órája volt ott, de Dedettet nem találtam a tanteremben... hol van Detti?... A gyerekek nem tudják.... na majd megkeresem... mint a vadászkutya szagra mentem, és betértem a tanácsépületnek egy kis szobájába, ahol lakozott egy agronómus ifjú és még kit találok itt? A Dettit... Hát Dettikém, tudtommal órája van... igen-igen, azonnal megyek... Még ott volt Czirók István is... szegény Detti pirulva hagyta el fiuk otthonát, eredménytelenül,...pedig ez fiú nem volt ideális jellegű, de Dettinek nem számított, csak fiú legyen... Na erről csináltam is egy jegyzőkönyvet, amit ugyan nem küldtem el sehová sem... őrizgettem mindig... de úgy hiszem első pénteken ez is szerepelt a bűnök közt, amikor gyónt a lelki atyjánál. Kiss Bernadett panasza ... nem bír a nyolcadikas fiukkal... Egyszer sírva jön be az irodámba... és mondja, nem tud tanítani a nyolcadikban, mert csak állandóan nevetnek a fiuk, nem figyelnek... nem tud rendet teremteni… 1982. jún. 27-én László napján Csehimindszent, Poty-puszta, Gyermek SZOT üdülő E sorokat, azaz a dátumot emlékezésképpen írtam fel, hogy mikor is íródik az emlékezésnek sorai. Igen ismét elérkezett a nyárnak a nyári programja, ami úgy kezdődik, hogy az első kettő és az utolsó turnusban vagyok itt, mint üdültető, az idén az első turnusnál nem mint rajvezető, hanem mint táborvezető helyettes szolgáltam. Mindig nagy szeretettel jövök e tájra, ebbe az ősi kastélyba, amiben egykor egy morzsányi arisztokrácia összes gyönyöre lejátszódott, 1945 után pedig a dolgozók gyermekei üdülnek itt nagy kényelemben az ősi parknak lombos fák árnyékában. Úgy különösen üdülni nem vágyakozom sehová sem, különösen hosszabb időre, itt nyaralok is, egy keveset dolgozok és főleg nagyot pihenek, és valami kevés kis pénzecskét is ad a SZOT napi 86 Ft-ot, amiből levonja a kosztot kb. 17-18 Ft. Az idén már vannak zavaró körülmények, ugyanis hasnyálmirigy gyulladást állapított meg az orvos, amiért is semmiféle fűszeres, sós, zsíros, szeszes, sem bort, pálinkát inni tilos így a kosztolásom egy kicsit körülményes. Állandóan öt raj van, az öt rajban kb. 150-160 tanuló van. Az ország különböző tájairól verbuválódnak ide a gyerekek, hozzák magukkal a család, az iskola, a társadalomnak minden pozitívumát és negatívumát. Akad köztük nagyon művelt, udvarias, tisztelettudó ifjú, zömmel hiányos a tisztelettudásuk, a közösségnek vagyontárgyainak a rongálása, a közösségben való élésnek a legminimálisabb követelménye, szomorú a keresztmetszet az országos pedagógiának a csődje itt domborodik ki, itt szemlélhető a családnak a ziláltsága, az elválások okozta zavarok, a pedagógusoknak a félig sikerült kiképzése, helytállása. Hiányzik a nevelőkből a lelkiismeretnek a felelőssége, valamiképpen lóg a gyerek, a család várja az iskolától a nevelést, az iskola a családtól, majd az úttörőktől, magától a társadalomtól, meglazult családi, szentélynek a fundamentuma, nincs anya, mert sokszor három műszakot kell neki vállalnia, az apa fut a pénze után, a gyerek nincs kihez kötődjön. Arrogáns lesz, utcai huligán veszi a birtokába, a csövesek árnyékolják be jelenét. Ez tapasztalható zömmel az üdülő gyerekek közt, persze akad ennek a fordítottja is, nagyon meglepő és tiszteletet kívánó gyerekek is vannak egy-egy turnusban, ezekben a gyerekekben látható, hogyan építette fel lelkivilágát a sokrétű, sokoldalú inger, ami szebbé formálta a gyermek egyéniségét. Nagy boldogság az ilyen gyermeki körben dolgozni, élni, valóságosan gyönyör velük eltölteni egy-egy napot, lerí az arcukról a kiegyensúlyozottság, a lelki nyugalom, érezni náluk a családi szentélynek a támaszát, segedelmét. Nekünk idősebb pedagógusoknak sok mindenben más a nézetünk, mi nagyobb fegyelemben és tanításban, tisztelettudásban nevelődtünk és neveltünk, ez a mai társadalmi szemlélettel nevelt társadalom zilált alapokon nyugszik, nincs függőviszonyban senkivel és semmivel, a szabadosságnak a legmagasabb csúcsán állnak, ezekkel sok baja van a közrendészetnek, magának az igazságügyi és belügyi szerveknek. /lásd a KÉK FÉNYT!/ A dologtalanság, könnyű életmódválasztás a távlata, amiért is többet van börtönben, mint szabadon. Hát szóval ezekről akartam írni itt az üdülőben, mielőtt folytatnám a memoárt, a visszaemlékezést, nagy örömmel foglalkozom a sérült gyermekekkel is és oly boldogok, hogy szeretetet kapnak, van olyan akinél ez nagy érték, de van aki közömbös iránta Tehát helyesbítenem kell, nem Bettiről szól a krónika, hanem a Dedettről a Bernadettről, aki a járási tiszti orvos leánya vala, képesítés nélküli nevelő, aki tele vérrel, és vággyal küszködik önmagával, boldog volt ha lopva megcsókolt, mindenki szemeláttára, meg is dorgáltam érte, de mondván: annyira szeret… jó-jó szeressen... de ezt a jelenetet esetleg téves vágányra is terelhetik az ellenséges tábor lakói... hát szóval egy alkalommal sírva jön be az igazgatói irodámba és panaszolva mondja a maga keserveit... Hallgatom isteni félelemmel, hiszen majd megtudom ennek a valódisakat, igazát, jó, majd behivatom a bűnösöket és tisztázzuk a problémát. Vagy hárman jönnek is ám be az irodámba, nyolcadikasok… köztük Balázs Józsi velem szemben nem volt titkuk, nekem minden személyi, lelki, testi titkukat feltárták előttem, ahogyan most is történt. Kérdem Balázs Józsit, miért nevettek a tanár néni óráján, nem tud tanítani a rossz magatartásotok miatt... Józsi, minden köntörfalazás nélkül a következőket adta elő. A tanár nénin igen rövid szoknya van, és alatta egy picurka kis bugyi, s amikor felül a dobogóra előttünk megjelenik az egész szexualitási része, és bizony, amikor ezt látjuk, akkor bennünk nagy fiúban is felébred a nemi érzés. Nem bírunk magunkkal, többször ledobjuk a véletlen készakarva a ceruzánkat és akkor teljes belátást nyerünk a titokzatos édenkertnek a gyümölcsöskertjébe, és ilyenkor egymásra nézünk, és bizony nevetnünk kell, egymásnak mutogatjuk, te is dobd le a ceruzádat, és kezdődik minden elölről. Józsiék egyöntetűen vallották ezt jelenséget, el is hittem nekik ezt a tényt, hiszen már nemileg fejlettebb fiúk voltak ezen téren... tehát valamit tenni kell. Ekkor behivattam a Dedett tanár nénit és közöltem vele a fiuk vallomását, ezen pedig csak úgy tudok segíteni, ha holnaptól kezdve hosszabb szoknyában jelenik meg az iskolában és főleg még hosszabb munkaköpenyben, amivel minden belátást megakadályozhat. Dedett elpirulva hallgatta a fiúk vallomását, majd másnap már minden meghosszabbodott, meg is szűnt a gyerekeknek a csínytevése. Ezt nem megrovásként írtam le, a kor divatja okozta a kellemetlenséget, így nem illik katedrára ülni, és kinek volt mindez kellemetlen, csak nekem... én lettem a rossz.... mert ugye a szülők, főleg az édesanya, vépi gróf intézői leány volt, csak hivatalból tiszteltek a kezdetben, amíg a leányuk nálam nevelősködhetett, később a család előtt teljesen elfelejtett senki lettem, elérték a céljukat, a lányukat nem vették fel a főiskolára, fix képesítés nélkül tanított, még pénzt is kapott a tanításáért, majd levelező úton elvégezhette a főiskolát... igy a szülők mentesültek a kiadásoktól, csak nyert ügyük volt a sakkhúzásukkal, de elfelejtették megköszönni, sőt később csak panasszal éltek ellenem, miért követeltem meg a lelkiismeretes munkát, a fegyelmet és miért nem adtam több szabadidőt, ami megengedetten kívül, szóval „kit megdobsz kenyérrel, kővel fog visszadobni”! Utólag is érdemére szolgáljon az akarni vágyás, kitartó szorgalommal tanult a levelezőn, csiszolódott évről-évre Bernadett, amikor már nálam kitanulta az inasiskolát, később Nagygencsre került, a jelenben Szombathelyen tanít a gyakorlóiskolában, ekkor már nagyon jól kiképzett és felkészült tanár lett Bernadettből. | |
