|
|
|
|
Prológus
Ha a hadifogság kötetét nem számítom, akkor ez lesz a hetedik kötet, amit kb. időben elindul 1960-tól és tart végig.
Feltétlen felmerülhet valakiben, mit lehetett hat kötetben megírni, és ha már rég meg is írtam, kinek kell ez? Mire jó?
Így is fel lehet tenni a kérdést, s talán van is benne valami, de ha milliókat költenek az ásatásokra, hogy feltárják annak volt élő valóságát, miért ne tehetném meg én is, aki csak volt és van, s talán leszek is itt-ott valami alkotásomban, megírtam egy falusi néptanítónak négy évtizedes pályafutását, megírtam hét évtizednek tavaszát, nyarát, őszét, most elértem a téli világba, azaz az utolsó felvonuláshoz, amikor is még akad 1960-70-ig itt-ott egy-egy görögtűzi felvillanás, de múló is lesz megszületése után.
Tán úgy gondolom, ezekben a kötetekben nagyon sok tanítónak és főleg néptanítónak lefényképeztem a típus rajzát, megemlékeztem azokról, akikre felnéztem, de azokat sem felejtettem el, akiket mélységesen megutáltam.
Amikor az ember virágot szed egy csokorba, ott is megválogatja ízlésének, színének megfelelő virágokat, nem gyűjti valahányat össze mind, valahogyan magam is sokakat megírtam, de sokakat kihagytam.
Ez a kötetem hozza a legdrámaiasabb fordulatokat a pályámon, amikor magasztalnak, de egyben már ácsolják is az akasztófát – „meghalt a király, éljen a király!”
Aki szellemi posványban éli le életét, annak sohasem lesz élménye, alkotása, aki nem tervez semmit, az nem is alkot semmit.
Utólag is örülök ezeknek a köteteknek, amiket írtam, „keveset írtam, de igazat írtam”.
Nem tudtam talán mindig megtalálni a nagy dzsungelban a pontosan kivezető utat, de igyekeztem a fejekben csak az igazat, a jót és a szépet kimunkálni.
A hetedik kötetemet 1981. dec. 19-én kezdtem írni… hogy meddig jutok, mennyit írhatok? Ez maradjon titok.
Szombathely, 1981. dec. 19.
Czeglédy Gyula
| |
|