|
|
|
|
Kulturális /első klub bemutatása Németh Istvánnak/ pártnap...
1960-as események láncolata Kulturális tevékenységek a faluban
Körülbelül még van mondanivaló az 1960-as időkből, hiszen az iskolán kívül már az iskolai tantermen kívül volt egy nagy tantermem, aminek az egyik oldala kezdődött a falunak az északi végétől és tartott a falunak a déli végéig, egyfolytában.
Mostanában is, de főleg korábban nagyon divatos volt hangoztatni, hogy valaki a népből származott, pl. írók, Darvas, Szabó Pál, Veres Péter, és a többi. És valami nagy érdem is a megboldogultra, utólag aggatják rá a népiességnek medáljait. Na nem is szólva, ha pedig egy életet tudott adni a népnek, akkor pedig, a halhatatlanok panteonjában szorítanak neki valami kis sarkot, hogy kellő kárpótlásban legyen része, s íme a nagyvilág előtt igen is bizonyítjuk, akik a néppel és a népért harcolnak, azoknak a nevük aranybetűkkel lesznek a nép lelki márványába bevésve, nem felejtünk, emlékezzünk!.... Hát emlékezzünk.
Előre kell mondanom, hogy a népművelés országszerte döglődött, hiszen megszűnt a magántulajdon jelleg, a föld már nem az enyém, nem nekem kell vetésforgót csinálni... Nem nekem kell a tejhozamot növelni, nem az én tyúkjaimnak kell kellő tojást tojni, valahogyan kezdett a magyar falvakban, a magyar parasztban elsorvadni az egyéni ösztökélés, hiszen a Rákosi fagyosszentek évei még csírájában elfojtottak minden egyéni kezdeményezést, ha kellett börtönt se sajnálták azoktól, akik mertek és próbálkoztak egyénileg produkálni. Amíg a sajátjának érezte a falusi ember, hogy ezek az ő marhái, ezek az ő tyúkjai, disznai, addig igyekezett minden alkalmat megragadni, hogy meghallgassa azokat az előadásokat a kultúrházban, amiből tanulhatott, amitől dagadhatott a bukszája. De most, amikor megszűnt az enyém fogalma és lett a mienk, valahogyan ez az ambíció sorvadni kezdett a magyar falvak lakóiban. Döglik a népművelés, konganak a termek az ürességtől, na meg a jó kultúrosoktól is..., de mégis kellene valamit tenni, hát most én elmesélek egy nagyszerű módszertani fogást, amivel nyertem, sőt többen le is kopíroztak, és sajátjuknak el is könyvelték...
A tanácson keresnek telefonon.... Halló!... Halló, itt Németh István megyei pártbizottság első titkára, szerbusz Pista, szerbusz Gyula.... Na mi van? Mivel lehetek segítségedre Pista? Kérdem. Pista tudja, hogy nehéz fába vágta a fejszéjét, egy nyilvános pártnapot kellene tartani Söptén..., de hogyan?, és miként, amikor ezeknek a címeknek egyáltalán nincsen mágneses terük, sőt ellenkező a vonzalmuk. Meghallgattam a kérést.. és én kérdem, hogy hány főre kellene rendezni az estet. Harminc-negyven? Jó lesz, ha harminc lesz... Rendben, csütörtök este várunk 7 órakor a kultúrházban.
Na, Gyula most aztán rajtam a sor..
Balázs Ferenc volt a kisbíró, néha azért kisegítettük egymást, főleg párti dologról volt szó, feltétlen a tanácsnak is érdeke volt a siker. Ferivel kirakattam a székeket a kultúrházból, hagytam benne vagy ötvenet. Hozattam a Giczi vendéglőből 12 db. asztalt, terítővel, hamutartóval, majd hozattam vagy száz üveg sört. A nagyteremben az asztalokat formásan elosztottuk, a sarokban
lett a söntés. A propagandám az a szokott volt, személyesen hívtam meg azokat, akikre tudtam építeni és számítani. Varga János bácsival az élen...
A bizonyos estén jöttek is a vendégeim, azok is nagyon néztek..., hát jó helyre jöttek, hiszen itt valami igazi otthon van, nincs meg a szokott forma, ...széksorok, színpad... Jó meleg volt a kultúrházban..., s ki-ki elfoglalta a helyét, azzal ült le, akivel akart, és már rendelhette is a sört, kiflivel... Valami ünnepélyességi csend, kulturális magatartást követelt a rendezés... Igaz nagy családi est volt.... Hamarosan megteltek az asztalok, de az idő is jelezte, hogy már jöhet is az előadó... Nem is késetett magára a vendég, a kultúrház előtt megállnak az autók, a kivilágított ablakok árulkodtak arról, hogy ma itt valami előadás lesz. Feri fogadta a vendéget, majd betessékelte a nagyterembe. Ahogyan belépett a megyei első titkár, hangosan köszöntött, majd válaszoltak a gazdák..., de Pista valahogyan úgy érezte, hogy rossz helyre jött..., hiszen ő pártnapot akar tartani...., itt pedig, vendégség van kilátásban... Nincs semmi baj Pistám, itt lesz a nyilvános "Pártnap", de ilyent még nem látott... Hát most látsz... Hogy menyire jó volt..., bizonyítja az, hogy amikor Pista megnézte az óráját a nagy családi elbeszélgetések folytán feltett kérdésekre, Uram Jézus majd éjfélre járt az idő.... Pista végtelenül boldogan távozott Söptéről, de másnap már jött is vissza hangja, gratuláltak a jó rendezésért.
Új tartalomhoz új adottságok, receptek kellettek, de ezeket nem lehetett szakácskönyvből kiírni, ....végy három tojást, keverd össze annyi liszttel.... Mi voltunk a szerkesztők, a feltalálók, a kultúrház módszerezők... Akinek voltak újítási ötletei, azoknak voltak sikerei, a többiek pedig, lemaradtak.
TIT Szabó Dezsőné, Fáy-val kapcsolatom
Szabó Dezső-né előadásai.
Szokásmondás, az étlapot nem kell végig enni, de legyen rajta olyan csábító valami, amiért szívesen bemegyünk abba az étterembe. Na valahogyan így kellett nekem mindig valamit kitalálnom, ha már egyszer tudatformálásról kell beszélgetni, ha már feladatommá vált a felnőtteknek az oktatása, kiművelése. Mindig újat, frisset kellett feltálalnom a kultúra asztalára, megunt, megposhadt rímekkel, előadókkal nem lehetett kultúrát aratni. Szombathelyi TIT-el, magam is TIT tag voltam, állandóan kapcsolatban voltam, így rajtuk keresztül sikerült jó előadógárdát kapnom, akikkel könnyű volt a sikert elérni. Így került el hozzám többek között Dr. Karsai Elek, országos levéltár fő könyvtáros. Nagyon is ismert Dr. Buga László..., orvos, majd Szepesi a nagyszerű foci riporter. Dr. Dezséri László püspök, Dr. Zsigmond László állatorvos..., és még nagyon sokan mások, akikkel nagy sikert értem el, örömteljes esteket sikerült szerezni a falum dolgozóinak.
Ismétlem a TIT dolgozói nekem sokat segítettek az előadásoknak, főleg az előadóknak minőségi sorrendjében.
A TIT elnöke Fay József tanár volt, aki nagyon kellemes úriember volt, a ranglétráján nagyon jól tudott felfelé kapaszkodni, tán ebben besegítette a kis piros könyve is, mert hiszen, ilyen kvalifikált magyar nagyon sok futkározik ebben az országban -csak hiányzik a belépőjegye, azaz havi tagsági díja. De ettől eltekintve, nagyon meleg barátság alakult ki a TIT és köztem, hiszen nem volt közömbös rájuk nézve sem, hogy Söptén van e talaja a kultúrának, és mennyire van ott érdeklődés az eszmék iránt.
A TIT titkára Szabó Dezső-né, tanárnő volt, akinek családfájának az apai részéről visszanyúlnak Rábakovácsiba a Süle családhoz. Ez a Süle család a falunak kisbirtokosa volt, tán nyolc-tíz hold földdel, de ebben a családban szunnyadozott a felemelkedés utáni vágy, valahogyan többnek kell lenni, mint a többi. Ezt az ősi magnak a csiráját sikerült kihajtatni az egyik Süle fiúból, akiből tanító, kántortanító lett és Vasszécsenyben szolgált nagyon sokáig. Irén, ennek a kántortanítói családnak egyik sarjadéka szintén tanár lett, felesége lett Szabó Dezsőnek szintén tanár, akik később Kámoni általános iskolánál, mint igazgató látta el a munkakörét. Jámbor lelkű volt a Dezső, a szellemi kombájn a felesége, Irénke volt. Harmonikus családi életet éltek. Irénkének volt egy pap testvére is, aki helyben püspöki titkár volt, majd később kihelyezték plébániára és az édesapja, mint nyugdíjas kántor ott dicsőítette az Istent orgonaszóval. De ez a klerikális árnyékolás nem kisebbítette Irénkének beékelését a szocializmus testébe. Irénke irodalomnak volt nagy tehetsége, remekül tanított, magam is többször hallgattam az óráit, sokat tanultam tőle, családi légkörből hozta magával az olvasottságát, amit főleg apjától és az öreg Süle Ferenc bácsitól kapták ezt a beoltást. Így került a TIT titkári székébe, a bel-sikátorban volt a székházuk, a jelenben költözik a TIT a Kőszegi utcába /1981/, a volt rendőrségi épületbe. Munkatársuk volt még Csiszárné, akiből később, amikor Fáy-bó1 város párttitkár lett, Irénke meg nyugdíjba ment, Csiszárné lett a TIT titkár, még a mai napig is.
Irénke ebben az időben /kb. 1960-tól/ nagyszerű témával, előadási sorozattal lépett ki a színpadra: a Családi élet, a családtervezés, férj és feleség szerepe a családi életben.
Az előadásait főleg nőkre építette, ami már egymagában szokatlan volt, hiszen ez ideig mindig vegyes volt a hallgatóság. Amikor meghirdettem Szabó Dezső-né előadását, csak a nőknek..., mint a villámütés úgy érte a falu lakóit, mi az, csak a nők mehetnek már az előadásra? Igen, ez már egymagában minden propagandát elvégzett helyettem... Na és mikor lesz az, amikor csak a férfiaknak lesz előadás?.. Kérdik tőlem..., majd ezután...
Lányok, menyecskék, anyák, nagymamák sorra jöttek a kitűzött estén a kultúrházba, nagy kíváncsisággal várakoztak az előadás elé..., hiszen ez egy kicsit szokatlan, kicsit arcpiruló témakörök, beszélni a nőről, az anyáról, a házas együttélésről, a fogamzásról, nemi életnek titokzatosságáról...
a nő, az anya szerepe a családban, a közösségben, a hitves, a szerető, rengeteg kérdés, probléma, és ahogyan Irénke, mint a gyöngyöt fűzte sorba fel a cérnára, ahogyan telt a cérna a sok-sok csillogó gyöngytől, úgy csillogott a hallgatóság szeme a Irénke szavától, ilyen téma valaha Istenkáromlása volt, szerelem, gyerek nemi élet... Boncasztalra tette, kiterítette a családi életnek minden porcikáját finoman, s a nők, mint a szomjas spongya, úgy szívták magukba a nagyon szokatlan, de végtelenül igaz, és való mindennapi életnek eddig bekendőzött álszemérmét. Szokatlan hangnem, új világ, lehullott a lepel a családi szentélyről, a maga szépségével, ragyogásával, botlásaival, csalódásaival, feleség, férj egymáshoz való kapcsolódásának ezer szálaival..., terítékre terült az előadások során.
Meleg és nagyon rokonszenves kritika mellett könyvelték el Irénke előadását, nagyon várták a folytatást, mert sok izgalmas kérdésre kaptak a nők választ. Valóságos glóriát fontak Irénke feje fölé az asszonyok, mert az előadó rengeteg irodalmi példázattal fűszerezte a mondanivalóját, amivel teljesen le tudta kötni a hallgatóságnak a figyelmét. Nagy siker volt Szabó Dezső-né előadása..., de siker volt az én munkám is, mert a rendezés, a fogadtatás páratlan volt. Nálam sohasem érte csalódás az előadót, megérkezik valahová az Isten háta mögé, senki semerre, hideg van, merre, hová is menjen, a kultúrház sötét, nincs egy lélek sem az utcán, mire megtalálja az előadó a kultúrost... Ma ugye itt előadás lenne...., mondja az előadó, eljöttem Szombathelyről, nem találok senkit a kultúrházban... S ekkor esik le a húsz fillér a kultúrosnál...., ja igaz..., ma péntek van, igen-igen előadás lenne...., de tetszik tudni, nem érdekli ám a falut semmi sem, így aztán ki se nyitottam a kultúrház ajtaját....
Bizony nem egy esetről tudunk..., ami ilyen gyászos jelleget viselt magán... Nálam, a fogadtatásban benne volt egy jó fekete, meleg kis szoba, ha nagyobb lélegzetű előadásra kellett számítanom, akkor a nagytermet készítettem elő az előadásra, ha pedig szűkebb körű volt az érdeklődés, akkor a kistermet tettem barátságossá.
Fáy Józsi-ék egyszer megkívánták a finom túrós palacsintát, mondom az anyunak..., mi a kívánság... Egy jénai tálat telepakolt mazsolás, túrós palacsintával, ezt a tálat odakinn felmelegítettem, terítettem, nagy volt a meglepetés..., még ma is emlegetjük a finom túrós palacsintát.
Bizony sem az előadót, sem a hallgatóságot becsapni nem szabad. Hozzám mindenkor nagy örömmel jöttek ki az előadók, otthonra, meleg fogadtatásra találtak, de a hallgatóság sem távozott el üres kézzel, üres fejjel..., mert sokszor az előadást összekötöttem valami teaestéllyel, tombolával..., szóval fűszereztem, reklámoztam a kulturális munkát, ami ebben az időben /1960/ újszerű, szokatlan volt, sőt még a mai napig is mankó kell a kulturális munkákhoz.
Egy-egy jó előadó nekem is pénzbe került, ehhez nem volt pénzügyi fedezetem, minden belépőjegyhez adtam egy forintos tombolajegyet, előadás után volt az izgalom..., kié lesz az üveg pezsgő, vagy bor..., nagy siker volt ez a módszertani fogásom is. Mindenki szívesen adott egy forintot magáért az előadásért, és főleg a tomboláért. Így tudtam gazdálkodni okosan.
Szabó Dezsőnét csak egyszer kellett bemutatnom, reklámoznom, az első előadása után önmagát reklámozta már mindenkor telt házzal köszönte meg a község asszonyai a melegségtől, szépségtől duzzadó előadásokat. Tán három esetben sikerült Irénkét kihozatni Söptére, de neve él a nők között, mindenkor nagy szeretettel gondolnak vissza a szép gondolatoknak csokrára.
Ha az ember szereti azt, amit csinál, és szereti, ha másoknak örömet tud szerezni, akkor a munka sohasem lehet robot, teher, csak felüdülés, mert nekem a népművelés az mindig mézes, vajas kenyerem volt, értettem, átéreztem a küldetésemet. Új vonásokkal gazdagítottam a munkámnak menetét, ahogyan a mézre rámennek a méhecskék, mert szeretik az édességet, valahogyan mindig kellemes nektárt adtam a falu dolgozóinak, s ha egyszer már megértette, átérezte, felfogta a tudásnak édes zamatát, magától jött már később, nem kellett nekem nagy propagandát kifejteni a siker érdekében.
Fényképes album, a faluról
Rengeteget fényképeztem, hogy mit? Mindent. Ekkor ötlött meg bennem az a gondolat, mi lenne, ha fényképekben örökíteném meg mindazt, ami a faluban megtörténik, alakul, újul, vesz, vagy születik.
Kulturális megmozdulásokat, úttörői életet, iskolai témaköröket. Rengeteg kép volt már
a birtokomban, pl. Csontos-ék düledező pajtájuk, vagy a részeg lábon álló veterán, régi mosóteknő és a mosógép, az árvíz a faluban, az új villanyoszlopok, iskolai udvar cementezése, virágos ablakok, első áldozás, esküvők, hidas, autóbuszjárat. -Hát szóval a téma az utcán van, csak le kell érte hajolni, amikor már rendezni kellett volna az anyagot, akkor említettem a Hompasz Jóskának az akkori tanácselnöknek, támogassák anyagilag is a fénykép történeti albumomat, adjanak rá egy bizonyos összeget. Nem is maradt el a segítség, kb. 2-3 ezer forinttal, támogatták a gondolati kivitelezést.
Készítettem egy nagy fényképalbumot, gyönyörű kivitelben, és raktam bele a képeket sorjában..., sokasodtak is képek az albumban, nagyon nagy híre ment ennek a kezdeményezésnek, többen jöttek megcsodálni az ötletet, a kivitelezést... Magamnak is az erkölcsi értéke mellett nagyon tanulmányos volt, hiszen a fénykép beszélt egy útcsinálásról, vagy az aratásról, vagy az első szekérről, ami a beszolgáltatást hozta a hombárba. Az album ott maradt a községben, de úgy hallottam valamiképpen eltűnt, nem tudnak már róla. Kár érte, én azt gondolom, valaki elrejtette, őrzi, majd egykor, mint nagy történeti dokumentumot előveszi.
Később hallottam, hogy több helyen kísérleteztek hasonló gondolattal, az emlékezetből emlék, majd az, emlékből feledés, de fénykép, élőképpen eleveníti meg azt a képet, pl. amikor ácsolták a Tsz-nek a disznó istállót. Hogy villogott a fejsze éle. Magam nagyítottam fel a képeket, volt is közben fényképkiállítás a kultúrházban. Pár kép még ma is megvan, pl. esti dolgozók iskolájának a fényképe, Tsz életéről, táncos klubtagokról, szép emlék maradt ez nekem, csak nem volt és ma sincs Söptén senki, aki folytatta volna a megkezdett munkámat, elsorvadt minden régi kulturális élet, befagyott a kultúra vize, nem tud rajta evezni a kultúra, de nincs, aki lapátoljon a csónakban. Ami akkoriban oly sok irigyet szült, ma azok hallgatnak.
Anyák-napi megemlékezés.
Ezt a beszédet kb. 1965- időben mondottam el Söptén.
Kedves Édesanyák!
Az idén nekem jutott az a szerep, hogy anyák napján rakjam le a hála és a szeretetnek virágát, emlékezzem meg azokról a nemes és utolérhetetlen lelki nagyságokról, amelyek egy édesanyában rejtőznek és élnek.
Nehéz feladat azokról beszélni, akik az életnek adják éltető csírájukat, öltik testté az új világot, amely gyermekeiben élteti tovább önmagát. Egy szülő önmagának csak addig él, amíg meg nem szüli gyermekét.
Belőled sarjad az a boldogság vagy boldogtalanság. Te hordozod a jót és a rosszat, a gonoszat. Te oltod belé a bűnt, vagy erényt. Te magasztalod vagy átkozod. Te adod a zsenit, a lángészt, de Te adod a világot felgyújtó, békét, vagy háborúhordozót.
Aki a napba néz, az megvakul, bár tőle látunk, tőle kapjuk az éltető sugarakat. Ki tud beléd látni, Te örök titokzatos édesanya?
A művészetnek minden ága, a festészet, a zene, az irodalom, a szobrászat
a legmagasabb művészi alkotásvággyal igyekeztek az anyai ideált megörökíteni. "Dícsérjük az asszonyt, az anyát, a mindent legyőző élet örök forrását!" Gorkij
A festők a maguk csodálatos színgazdagságával egy édesanyai mosolyt áldozatot, szenvedést, jajt, kacagást ecseteltek a vászonra, vagy a templomok falára, freskókban, de nem teljes....
A zene magasztos dallamával öleli magához az anyai szívet, nagyon sok népdalban, műdalban, a nagy zeneszerzők hatalmas kompozícióiban szólnak az anyáról.
Majd minden író és költő a nyelv ékesszólásával állított emléket az anyának. Ma is hallunk belőlük néhányat.
Kedves Édesanyák!
Egy évben 365 nap van. Ebből a 365 napból egy napot adunk az édesanyáknak, de az édesanya 364-et ad a családjának.
Nincs még egy nemzet, amelynek nyelvében oly édesen, oly sokat mondóan tudná kifejezni az anyát, mint a magyarba ki lehet fejezni: Édesanyám!
Sajnos nagyon sokan visszaélnek ezzel a szépséggel és sárba tiporva, vagy talán szégyenülten, vagy valami városi aszfalt, huligán nyelven igyekeznek ezt a drága nevet kifigurázni, értékében, karátjában csökkenteni.
Pedig nincsen nagyobb fájdalom annál, mikor már ezzel a névvel nem élhetünk.
-Mikor jó anyámat 16 éves koromban eltemettük, édesanyám sírjánál egy borzalmas nagy dobbanást éreztem a szívem körül: "Ezután már nem mondja nekem senki sem, hogy Édes Fiam!!!
Oh emberek, míg él anyánk, nagyon szeressük őt, mert elmegy egy napon, és visszatérni többé nem lehet, az elmulasztott jó szót, tettedet a késő bánat mit sem ér neki, az élőt kell szeretni.... érte tenni.
Búcsúznak az élők, s a holtak még életükben szétosztják
magukat, mint ahogyan a kés szétosztja a kenyeret, s a fiak és unokák tekintetében és mozdulatában élnek örökre tovább....
Hányszor történik vad dulakodás, mert valaki a szeretett édesanyját méltatlanul szidalmazni próbálta.
Édesanyának, mint névnek, mint ereklyének az említése még az ellenséget is megszelídíti, megilleti-
Az első világháborúban egy elkeseredett közember, egy bajor katona feltűzött bajonettel rohant egy francia tisztre, és az utolsó pillanatban mentségül felkiáltott a francia: "Ne ölj meg!- Van anyám! "A német fegyver, e szó hallatára lehanyatlott....
Az anyai szó szidalmazására ölni is tud, de a szó ridegsége.
A csatába, háborúba induló katonáknak legnagyobb hallatára megenged az ellenrésze, magával viszi az édesanyjának a képét, amely a vérszag, pokoli kínjai közt enyhülést, bátorítást, vigaszt és főleg menedéket sugalmaz és ad az édesanyai kép.
A csata előtt egy tengerész katona a tengerbe ugrott. Szökéssel vádolták, gyávasággal jellemezték, amiért katonai hadbíróság elé akarták citálni. A katona így védte magát: A zubbonyomért ugrottam a vízbe, mert a zubbonyban volt édesanyám fényképe. Megígértem édesanyámnak, hogy mindig magammal hordom a fényképét.
Az anyai hűség a szeretet, az irgalmasság.
Egy asszony megjelent Dávid király előtt a következő kéréssel. "Kegyelmes királyom, két fiam volt, az egyik agyonütötte a másikat és a törvény szerint, a gyilkosnak halállal kellene bűnhődnie. De légy irgalmas királyom irántam ne engedd, hogy mindkét gyermekemet elveszítsem!"... Dávid királyt, ezen szavai: meghatották és megkegyelmezett a gyilkosnak
Önfeláldozó édesanya.
Marcal község környékén történt a következő eset: Egy major mellett egy veszett kutya rontott be a majorba. Össze vissza mart, egy csomó állatot elpusztított, rengeteg baromfit. Takács István-né, aki a mezőről hazafelé tartott, látta a veszedelmet, karjában lévő gyermekét magasra tartotta. A kutya beleharapott az édesanya lábába, majd földre terítette. Az édesanya sikoltozni kezdett, majd ráfeküdt gyermekére, úgy védte, csak meg ne harapja gyermekét a dühös eb.
A majoriak meghallották az anya sikolyát, vasvillával döfték agyon a dühös kutyát.
Az anyai szeretet, hogy gyermekét megmentse, önmagát tette az áldozat oltárára, nem félt a borzalmas betegségtől.
A féltésnek, az önfeláldozásnak kimagasló példája:
Az egyik pályaudvaron csikorogva áll meg a vonat. Egy hat éves fiút hoznak elő, a vonat alól, akinek a kerekek levágták a lábat.
Utána egy teljesen szétroncsolt asszonyt terítenek ki, tudni illik a fiú az éppen
a befutó vonat elé került. Anyja utána ugrott és kilökte a sínek közül. Feláldozta magát az édesanya, a fiú csonkán is, ...de életben maradt.
Az anyai szívben több a megbocsátás, mint a férfiakban.
Nálam van az igazság kulcsa, mondja a férfi, amely nekem adatott, de az anyai szívbe rejtetted az irgalmasság kulcsát és nagyon sokaknak megbocsát..
A segíteni akaró anya.
IX. Lajos francia király anyja egy alkalommal a börtön előtt ment el. A börtön ablakából egy férfi kiabál kifelé, és esengve kéri a király anyját, hogy engedje szabadon. Ezt nem tehetem, szólt a királyné a börtön rabjához, de szószólód leszek a királynál, hogy megnyerhesd a szabadságodat.
Az anya elment a Lajos fiához, a királyhoz, elvezette a börtönbe és kérte: "Az én kedvemért engedd szabadon azt a szegény rabot!"
A király teljesítette az édesanyja kérését, és maga elé vezetette a foglyot és így szólt:
Visszaadom neked a szabadságodat, de el ne feledd megköszönni édesanyámnak, mert nélküle nem részesülhettél volna kegyelemre.
Édesanyák: Ott vannak a ringó bölcsők mellett, és kocsit tolnak, este mesét morzsolgat a szájuk, altatódalt dúdol az ajkuk. Mikor a pogány Róma asszonyai fényűző pompában, aranyokban dúskálódó dámák versenyeztek egymással, vetélkedtek csillogó ékszereikkel, amikor megkérdezték köztük lévő szerény külsejű asszonytól, neked milyen ékszereid vannak?
Büszkén mutatott három gyönyörű fiára; gyermekeire.
Íme, ők az én ékszereim!...
Az igazi anya legféltettebb ékszerei a gyermekei. Gondos gyereknevelésben összegyűjtött kincs, a szülők öröme és boldogsága.
Mekkora szeretet, ragaszkodás és az anyában?..
Svédországban történt. Egy kútásás alkalmával három testvér dolgozott. Ásás, amikor már mélyre jutottak, valami oknál fogva a kút bedőlt és két testvért betemetett. A harmadik testvér, mentésükre sietve, ásni kezdett, hogy megmentse őket a haláltól. De minden fáradozás hiába bizonyult, nem találta meg a testvéreket.
Amikor véglegesen elfogyott az ereje, lemondott a további keresésről, be akarta temetni a kutat. Pár nap múlva az anya könyörgésére ismételten ásni kezdett és csodák-csodája, élve rátalált, a testvérekre, akik a beszivárgó vízzel oltogatták ezen idő alatt a szomjukat a föld alatt.
Anyjuk szeretete mentette meg őket a pusztulástól, a haláltól.
A legszeretőbb édesapa sem kormányozhatja, pótolhatja az otthoni szeretetet. A családi szeretet úrnője a családanya. Elkeseredik ott az élet, ahol az anya örökké zsörtölődő, vagy fordítva, vagy nem ismeri a kedves szavak varázsát.
Az anyák mosolya utánozhatatlan. Az anyák könnye megfizethetetlen. Az anyák szeretete pótolhatatlan, az anyák önfeláldozása semmivel sem mérhető fel..
Néróról szól a monda:
Néró születésekor Róma leghíresebb jósnője azt jövendölte meg anyjának, hogy fia császár lesz,
de anyját meg fogja ölni.
Az anya válasza: Had öljön meg, csak császár lehessen.... Minden anya még vére árán is, ha kell, emeli fia hírnevét...
Ott vannak ők mindenütt a világban, a munkapadok, katedrák, műtőasztalok, kórházi ágyak mellett, fiaikért tüntetők első soraiban, az esztelen pusztításra nemet kiáltók között.
Testéből szakadtunk, vérével táplálkoztunk, védett és véd még ma is. Minden édesanya hős...., akit 13 élő gyermek kísért a sírjához. A temetést végző pap beszédet mondott és rámutatott arra, hogy 13 gyermeket tisztességben felnevelni talán nagyobb dicsőség, nagyobb elszántság és vitézség, mint néhány éves háborút végig küzdeni...., tehát méltán díszítheti mellét vitézségi érmek sorai.
A beszéd úgy hatott egy ott lévő őrmesterre, akinek a mellét számos arany, ezüst vitézségi érmek díszítették, aki maga is többgyermekes édesapa volt, hogy odalépett a koporsóhoz, egymás után szedte le rendjeleit és rakta a koporsóra és feszesen tisztelgett a derék asszonynak.
Csakugyan hős: állandóan életveszedelemben van, önmegtagadás, önfeláldozás közepette. Betegségben ki virraszt? Ki süti meg az útravaló pogácsát? Ki mossa ki az első pelenkát?
Ne szégyelljük anyánk egyszerűségét.
Miniszteri székbe került hirtelen egy szegény asszony gyermeke.
Nagyon sokan siettek szerencsekívánatokkal. Édesanya is szerzett drága ruhát, és mint úrinőnek öltözve ment a miniszter fia elé. Midőn a fiú rápillantott, ezt mondta. " Ez nem az én anyám, anyám nem előkelő úrinő, hanem csak egy szegény asszony. Anya távozott és a szokott ruhájába öltözötten tért vissza, nagy szeretettel ölelte magához anyját a fia.
Egy tábornok, a hosszú poros úton elfáradt anyjának kezet csókolt…, mert anyám.
Csupa tőr a szíved édesanyám.
Mennyi könnyet, bánatot okoztunk mi gyermekek...
Hányszor sírtál zokogva és a bíróságnál kerested a védelmet...
Aki szüleit csak önző érdekből segélyezi, annak nincs a lelkében szeretet.
Egy gazdag gyáros mindkét lányát előkelő aráknak adta férjhez. A lányok, hogy atyjuknak még sok pénze van, elkérték tőle az utolsó fillért és megígérték, hogy felváltva gondoskodnak róla.
Az atya az utolsó garasát is odaadta lányainak. Ezt aztán vesztére tette, mert leányai úgy bántak vele, mint egy koldussal.
Az édesapa, a bánatát elmesélte egy gazdag barátjának és kérte a tanácsát.
Ez a gazdag barát 300 márkát ajándékozott a szegény barátjának, hogy rendezzen a lányai és vői részére nagy lakomát. Azon kívül, még adott vagy 100 000 ezer márkát is, hogy tegye be a páncélszekrényébe.
Majd lakoma alatt átküldi az inasat pénzért.
Tényleg, megjelenik az inas frakkban, hozott egy levelet, amelyben a barátja pénzt kér kölcsön.
A vendégek előtt kiolvasta a 100 000 márkát, és az inasnak odaadta.
A két lány és vők, elámultak a látottakon. Ettől fogva megváltozott a gondoskodás. Mindegyik lány többet akart nyújtani a másiknál.
Mikor az apa meghalt, nagy remények közepette kinyitották a Vertheim szekrényt, amelyből a lakoma alatt kivették a pénzt.
Csak egy cédula volt benne a következő felirattal:
"Bolond az a szülő, ki még életében mindenét szétoszt.... Le ne vetkőzzünk, mielőtt aludni megyünk....
Becsüljük meg a szülőket.
Hányszor lehet hallani síró anyát, aki jó módot adott, biztosított gyermekének és kikerült az utcára.
Az anya sorsát örökítette meg egy sírkőre írt mondat.
Szenvedett és szeretett!....
A pogány Rómában egy fiú beperelte valami váddal az anyját. Valaki azt mondta neki
"Ha nincs igazad, akkor elítélnek. Ha pedig igazad lesz, akkor pedig, megérdemelnéd, hogy elítéljenek!"
Májusban a tavaszt, a megújhodást, a békét köszöntjük, májusban az anyákat is köszöntjük. Hol az az ég, a zöld fű, vagy virág, amely úgy tud ránk mosolyogni? Ki az a kedves, szerető hitves, jövendőbeli, aki mindenek felett, erényeinkkel és hibáinkkal együtt úgy tud szeretni?
Édesanya mindig szép.
Zsolnai Hildi előadó művésznő egyszer a TV előtt önmagát látva, elkiáltja magát, hű, de csúnya vagyok!.... Mellette ülő kis fia átöleli, és erélyesen tiltakozik. Te csúnya? "Inkább Te vagy a leggyönyörűbb, Te vagy édesanyám.
Ebből kiderül az igazi bírálat, hogy egy énekesnő lehet csúnya, de édesanya mindig szép a gyermekének.
Reggelek ezüst pora rárakódott a hajadra...
Koptatták a mezei utak ékes szép járásodat....
Veszti kékjét a szemed, az idő de csípte meg...
Hajnali kemence tüzek tőled lopták a tüzet...
Tarlón, mezőkön, réteken nyíltál el szerelmesen,
S mint szegett kenyér, jó falat, úgy osztottad szét magad.
Én is belőled való vagyok, kit sasnak képzeltél a világ fényes egén.
Látod nem lettem más, csak szelíd fényű lámpás....
Édesanya csak egy van, de édesanyák sokan vannak. Őket köszöntjük ma.
Nekik nyílik ma minden virág, feléjük tárul ma minden kar....
Az életet hordó, adó és megszépítő asszonyok mosolya szeretete sokáig kísérjen bennünket.
„Dicsérjük az asszonyt, az anyát, a mindent legyőző élet örök forrását!”
| |
|