 |


|
 |
 |

Főiskolára felvettek /1961/

Főiskolai felvételezésemnek a története...
Ahogyan már írtam korábban, irodalmat, fizikát és éneket tanítottam a felső négy osztályban. Mint ahogyan mindenben, így itt is voltak nehézségeim a tanításban, de rendkívüli módon fejlesztettem magamban a készséget, arra, hogy mettől jobban, megmaradandóban élménydúsabban tudjam az óráimat telítetté tenni. Felkerestem Szabó Dezsőnét, kámoni iskolában tanította az irodalmat, nagy ráhatással és felemelően, látogattam óráit, elkértem tőle vázlat irkákat, magam is olvasgattam, így értem el egy bizonyos pluszt, hogy amikor a Kanizsai gimnáziumban a volt Újvári Muci tanítványom felelt irodalomból, azt kérdezte az irodalmi tanára, hol tanultad mindezt, amit tudsz? Büszkén felelte: Söptén... Ekkor alakítottam ki a kerekasztal-tanítást, amit még ma sem tudnak alkalmazni kellő sikerrel. Igazi élmény-dús irodalmi kört alakítottam, én csak a háttérből figyeltem, irányítottam az órát, főleg ez összefoglalásokkor történt. Pl. melyik mű utal arra, hogy Ady haladó, forradalmár volt, mely sorokban találhatunk forradalmi fellángolást? stb. Bertók Lajos tán még ma is emlékszik ezekre az órákra, mert legtöbbször ő volt a kör vezetője.
Sajátságos módszerem volt, amit még a mai napig sem tudtak megvalósítani az iskolában, mert csak sorokat, életrajzokat, száraz betűket tanítanak, ha tanítanak, de nincs az irodalom óráknak zamata, légköre, öröme vagy bánata, lelkesedése. Hiányzik a sava-borsa az óráknak. Nincsen történelmi háttere, nincs születési okoknak a felderítése, ok-okozati összefüggés hiányában tanulnak, miért születik meg egy mű? Mit akart az író vele, mire akarta felhívni magyarság figyelmét... Megelevenedtek a szereplők az irodalmi órán... "Hét krajcár" című novella, a semminek is tudtak örülni, mennyi öröm van a nyomorban is, nem kell hozzá Trabant, Mercedes..., külföldi út, mert ha ezek hiányoznak, akkor már öröm sem lehet a családban. Mily édesen jelent meg az öreg koldus, de ehhez el kellett mondanom az öreg Ferkó bácsi történetét, hogy megértsék a mondanivalót.
Öreg koldus, Ferenc bácsi...
Gyerekkoromban a koldusnak főleg a koldulás mikéntjének egész különös ázsiója volt, státusz szimbóluma alakult ki, melyik koldus milyen módszerekkel, milyen színészi adottsággal tud a házaknál megjelenni, le tudja kenyerezni, azaz meg tudta e nyerni a falu szeretetét? A 1900-as években a koldusoknak a száma nagy volt, részben könnyű kenyérkeresetnek számított, részben tán nem volt eltartója, azaz csak akkor volt, ha koldulással megszerezte a szükséges javakat, arról leszámolt az eltartójának, mint ahogyan ma is a mai galerik vezérének a parancsát végre kell hajtani. A galeri tagoknak, ki kell érdemelni a bandavezérnek a kegyét, napi eligazítást ad a tagoknak, kinek mit kell lopni /autókereket, pénzt, aranyat, szeszt, a legkülönbözőbb értékeket. Módszerekben nem válogathatnak, még azt is ki kivel feküdhet le, a bandavezérnek joga van minden nőt megkefélni, de a beosztottaknak csak az engedélyezettel szabad szexes viszonyt tartani. Jaj ha esküszegésen elfogja a bandavezér...
Hát szóval a koldulásnak nagy volt a lehetősége gyerekkoromban. Koldus akadt bőven, kit az első világháborúban szerzett bénasága miatt, elvesz tette a lábát, vagy a kezét, vagy világtalan lett az egyik szemére, a másikat már be is hunyhatta, volt olyan koldus, hogy egy gyerek vezette, mint világtalant, de csak akkor, ha dolgozni ment, azaz koldulni, máskor nagyszerűen látott, de hangosan kiabálta szegény háborús világtalant szánják meg egy-két fillérrel... Vagy a kinyújtott tenyerébe, vagy a földre helyezett kalapjába pottyantották bele a kegyes filléreket, mondván még jobb eset, ha adhatnak, mintha neki kellene könyörögni.
Nagyszerűen ki tudták használni abban az időben a búcsújáró helyeket, így Vasvárt is, ahol bizony Nagyboldog asszony napján /augusztus 15./ seregestül lepték el a koldusok a templombejáratokat, utcasarkokat. S mondták reggeltől estig: az Isten szerelmére könyörüljetek meg a szegény világtalanon, aki a világháborúban vesztette el a szeme világát, vagy a lábát -megfelelő kosztümben jelentek meg, legtöbbször szakállal, nagy olvasó a kezükben, nyakában nagy szentképet hordott, vagy álldogált, vagy egy sámlin üldögélt, vagy a földön képezett ki magának egy megszánt, szánalmas helyzetet, hiszen csak a megszánásnak.
a meghatottságnak színészi csalétkével tudott kapást elérni a szenteskedő ájtatos hívek körében. Na hát persze, hogy hullottak a rézpénzek a kalapba, hiszen a teljes búcsú elnyeréséhez adakozni is kellett a búcsúsnak, és ilyenkor egy-két krajcár belefér a napi kiadásba, sőt erény volt az adakozásnak az öröme.
Különböző szövegekkel, ki csak szóban, ki énekkel, ki szájmuzsikával, ki harmonikával, hívta fel magára a figyelmet, persze tele volt a szöveg a rengeteg köszönéssel, áldással, áldja meg a jó Isten, az egész családját, adjon érte ezer annyit... a szűz Mária fogadja oltalmába... S bizony a napi kereset nem maradt el, mert estefelé, ahogyan elszéledt a búcsús nép, elmentek a prosecciók, úgy jött a számadás, a napi bevételezés. A bevételnek a nagysága nem volt egyenlő. Volt, aki többet, egy öltönyruhára valót, volt, aki cipőre valót tudott összeimádkozni. Legtöbb koldusnak ott volt láthatatlanban a főkönyvelője, pénztárosa, aki aztán nagy mohósággal rakta el az alamizsna összegét.
Ezek között volt, aki este berúgott, és tudott menni is már ekkor. Legtöbb megitta a napi jövedelmét, jól élt a következő hét búcsú napjáig, hiszen ők pontosan tudták hol, mikor lesz búcsú és nem volt az olyan messze, hogy egy hét kóborlása alatt ne jutott volna el a munkahelyére. Estefelé valahova bekérőzött, nyár volt, elfért a pajtában, vagy az istállóban, még ennivalót is kapott útravalóul és így tengette életét. A koldusok között voltak tényleg rászorultak, voltak számítók, naplopók, rezsim kihasználók... Voltak koldusok, akik szép vagyont hagytak hátra az örökösökre. Szokás-mondás, Amerikában a koldus is autón jár már koldulni... A koldus uniformist mindig megtartotta azokra a napokra, amikor ünnepi napokon színpadra kellett neki lépnie.
Na ilyen koldus volt az öreg Ferenc bácsi is, Porpácon, akit öreganyám nagyon kedvelt, sőt mindig vendégül fogadta, leültette, etette, s ekkor a Ferenc bácsi mesélt a nagyvilágról, már a nagyvilág neki abban az időben tíz-húsz község volt, amit körformában bejárt és ekkor újság hiányában, könyv hiányában, sőt rádió, magnó, Tv hiányában mindent pótolt egyben. Öreganyámék, pedig nagy áhítattal hallgatták a híreket, hogy hány hónaposak voltak az nem számított nekik, friss volt és újszerű, mert most hallották őket elsőben. Ha pedig úgy jött ki a munkaidő, akkor az éjszakát a pajtában töltötte el a Ferenc bácsi, aki reggel felfrissülve, elébb belakva, indult a további falvakba, hogy majd pár hónap múlva ismét új hírekkel visszatérhessen. Szent Ferencnek is hívták az öreget, mert egy nagy kampós bottal, teleaggatva szent képekkel lépkedett utca hosszat, részben besegített a menésbe, de jó volt a kutyák ellen is, ha kellett védekezni. De okos volt már a koldus, tudta, hogy van harapós kutya és mindig maradt a tarisznyába valami harapni való, amit a kutyának vetett, hiszen nem volt annyira koldus, hogy a kutyánál is koldusabb lett volna. Így a legvadabb kutyám is barátságot kötött Ferkó bácsival.
Ezeket csak azért mondottam el, hogy a mai irodalmat tanító tanárnak hol volt ilyen élménye a koldusokról, és az egész társadalmi keresztmetszetről. Nem is tudja vázolni a novellában a koldusnak a szerepét. "Nekem már nem hibázik"..., de tanulóknak meg, különösen nincsen szemléletük a koldusvilágról...
Visszatérve a szent Ferenc koldusra, aki majd három hónaponként visszatért a körútjából, nagyon megbecsült irodalmi személyiség volt, élő eleven újság a szabadtűzhelyen felnövekvő öregeknek, de mi gyerekek is nagyon szívesen elbeszélgettünk ezekkel a hivatásos koldusokkal, akik nagyobb szemléletű emberek voltak azoknál, akik sohasem lepték át a falu határát. Hiszen ezek a koldusok nem igen hiányoztak a vásárokról sem, áruismerettel rendelkeztek, beszámoltak arról, hogy kik mit adtak el, kik vettek tehenet. Maga a koldulás tán azt is mondhatnám kitanult szakma volt, hiszen színésznek, a pszichológusnak kellett lennie, mert csak akkor tudta adakozásra megnyerni a szegényt, ha érzelmi alapon megnyerte.
Nem is erről van most szó, a koldusok eltűntek, eltűnt velük egy korszak, igen, igen elvétve akad egy-egy jámbor lélek, aki vállalkozik búcsú alkalmával könyörületre bírni a búcsúsokat, eltűntek a hálálkodóknak rimánkodó fohászuk, hogy hová lettek? Tán valahol valamelyik szeretetházba, vagy ahogyan mondják, szociális otthonban élik megfelelően életüket, habár néha fellázadnak a zártság ellen, jobb volna a volt búcsúknak forgatagában adományüzérkedőnek lenni.
A koldus világot több író is megfogalmazta, ki így, ki úgy. Móricz Zsigmond is bemutat egy koldust, aki már nemcsak kérni tud, de adni is tud a szegénynek, koldustól alamizsnát? Igen így sikerül az írónak rádöbbentetni a szegényt, ha összefogtok, egymást segítitek, akkor ti lesztek a holnap.
Nagyon szerettem búvárkodni az irodalomnak tündérkertjében, igyekeztem életre kelteni a mű szereplőit a maguk szerepében, ha kellett sírtunk, ha kellett nevettünk...., s ha azt mondom most nagy távlatából, /majd húsz év/ nagyon de nagyon tudtak lelkesedni, ha kellett öklöt rázni. Döntsd a tőket..., vagy a Grófi szérűn..., A Tisza.., tiszai csend..., mennyi tájszépség, megszemélyesítés. Ösztövér kútágas, hórihorgas szemmel....valami irodalmi szagot kaptak a tanulók egy-egy órán, mint amikor a háziasszonynak pörkölt szaga lesz, amint a finom ízletes húsokat fűszerezi a konyhában. Na, de elmúlt, miért akarom most én ezeket újra és újra életre kelteni, ami elmúlt nem jön vissza... Életrajzot a megtanult íróknak, költőknek a műveiből állítottuk össze, hiszen minden író, költő az életének minden mozzanatát elrejtette sorai közt, a tettekből alakítottuk ki a jellemrajzot..., de szép volt...
De hiába voltak szép órák, hiába sírtak egy özvegy bánatának a súlya alatt nálunk, elsőben csak dokumentum kell, azaz papír, van e képesítése ahhoz, amit csinál, független attól, hogy jobban csinálja annál akinek van róla dokumentuma. Az írás beszél... Mindig éreztem, jó, jó a jelenben Söptén, ahol a szakosítás még csak csírájában sincs meg, egyedül Gugi volt szakos tanár, a többi kezdő, vagy képesítés nélküli, vagy mint én, valaki belenőtt ebbe a szakmába. Igen ám, ha pedig odáig jutunk, hogy már lesz olyan nevelő, akinek irodalmi tanári képesítése van, akkor vehetem a kalapomat, és agyő... valami
mást kell majd tanítanom, vagy az alsó tagozatban kell ismét tanítanom, amitől meg nagyon elszoktam. Így döntöttem ekkor, gyerünk, szakosodni kell... Levelező úton kell elvégeznem a főiskolát... Így választottam az irodalmat és a zenét, azaz az éneket.
Csiszár Károly megyei népm. h.
1961-ben erre volt is mód és lehetőség, hogy ilyen lehetőséggel éljek. Beadtam a kérésemet a megyéhez, Csiszár Károly dr. /végtelenül nagy szorgalmú ember volt, aki mint suszterként kezdte az életet, tanult később doktor lett, eléggé akaratos ember volt, ez is lett a végzete, mert amikor megszerezte a doktorátust, mindenképpen őt illette volna meg a megyei művelődési osztályvezetőségi poszt..., de... Úgy döntött a bölcsesség a nagyfejekben, jó lesz megszabadulni tőle, így lett Kőszeg VB. elnöke, amit Csiszár Károly el is foglalt. Ebbéli minőségében a hírek szerint nagyon is aktív volt, kisebb-nagyobb sikerei voltak a város felemelésében, de mindig ott van a de... Valami összetartó kapocs kiesett a családi kötelékből, elhagyta a régit, és újabb nőhöz kötötte a sorsát.., na meg ugye, nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél.... A hatalom sokszor alkalmat is ad saját jólétének a gyarapítására, amire csak rájönnek az árgyélus szemek. Megindult a mende-monda a VB elnöki széket el kellett neki cserélni egy iskolai igazgatói székkel, a jelenben is Kőszegen él, mint igazgató /1981/.
Persze csak „aszongyákra” hivatkozhatom, mert nyomozni nem nyomoztam Csiszár Károly körül lengedező támadásokról, de általában akkor szokták ezt a cserét elkövetni a bölcselkedők, amikor még kisebb lánggal ég a tiszteletnek, a becsületnek a portája, úgy hogy legyen ideje és ereje ahhoz, hogy új, lehetőleg nem kisebb fizetésű, nem tekintélytelenebb hivatali asztalt kapjon. Sőt hogy megtévesszék a jámbor dolgozókat, akik kárörvendezési zsolozsmájukat már csacsogni kezdték, érdemeinek elismeréséül, ilyenkor valami nagy plecsnit is szokás adni, íme, hát akkor mégsem lehet igaz, amit mondanak, ha még érdem jelet is aggatnak a büszkeségtől duzzadó mellre.... Na te szegény dolgozó, most aztán légy okos és nézd mennyire ártatlan szegény volt tanácselnök, hiszen egy nagy iskolát kapott nagy tantestülettel, nagyobb fizetéssel is.
Na szóval Csiszár Károly kezelte a kérelmemet, aki bizony egy kicsit fancsali szemekkel nézte a felvételi kérésemet, mert valami oknál fogva, valamiért egy icike-picike szálka voltam a Karcsi szemében, de sohasem tudtam meg a valóságot, lehetséges tán csak képzelet volt? Ugyanis Károly nehezen mondta ki az igent, mondván már ötvenegy éves vagyok, mire végzek, leszek vagy ötvenöt, ha nem több, nem igen tudják tőlem a befektetett tőkét kamatoztatni, hiszen öt év és jön a nyugdíj. Ebben teljesen egyet is értettem, de én nagyon szeretnék tanulni, azaz tanári oklevelet szerezni, mert csak így vagyok biztosítva ahhoz, hogy a felsőben taníthassam az irodalmat főleg, mert még éneket csak taníthatnék tán.
Végül is győzött az erős akaratom. Csiszár Karoly felvett a levelezőknek a listájára, irodalom és énekszakra. Idehaza is megbeszéltem anyuval, bírni fogom? Kérdi..., hát majd meglátjuk, hiszen a tanításon kívül volt még jócskán elfoglaltságom...., könyvtár, úttörő, hazafias népfront, körzeti szakszervezeti titkár, na meg a kultúrház igazgatóság.., túlórák... Szóval reggeltől estig, meg belejátszott az esti dolgozóknak az iskolája is, amit magam szerveztem, magam voltam annak igazgatója is...
A főiskolához felvételezni kell, szóval tanulni. Meg is kaptam a tételeket, bizony nem keveset.... Megszereztem a szükséges könyveket, és amikor az időm engedte tanultam a tematika szerint, de benne volt a világirodalom, na meg, a magyar irodalom is méghozzá ömlesztve, de azért ment.
Jött is ám a pecsétes papír, ekkor és ekkor lesz Pécsett a felvételi vizsga irodalomból és ének-zenéből. Hát, mint a kis diák bizony kapott is egy kis lámpalázat, habár nyugtattam magamat, nyugi, nincs semmi elvesztve, ha nem sikerül, marad minden a régiben. Hát persze a tantestületnek minden tagja tudott az én beindulásomról, még ezt is bírom, akkor igazán nagy vagyok....
Indulási napon voltunk vagy hatan is, akik indultak felvételizésre, köztük volt Vinkovics Jancsi a feleségével..., akkoriban KISZ titkár volt, ma Budapesten valami párti nagy helyen dolgozik, majd Móricz Iván, a jelenben, Rumban tanít. Útközben mindenki kérdezősködött a saját felvételizésének a témáiról..., de jól éreztük magunkat, majd megérkeztünk Pécsre. Valami szállítóeszközzel értünk be a főiskolára, amire nagy büszkén néztem fel..., hiszen úgy jártam, mint Nyilas Misi... Végtelenül imponált a tudománynak a fellegvára..., valami különös patinájának illatával áramlott felém az egész intézmény.... Én a bakter gyerek főiskolába járhatok... Uram 1sten..., ekkora élmény az életemben, amikor még, álmomban sem mertem volna egykor rágondolni. Igen már kapjuk is az eligazítást, ki hol melyik szobában kap szállást, na meg mikor lesznek holnap a vizsgák.... Tudj Isten, különösképpen nem féltem, mert úgy éreztem, ha nem is sikerül erre a nagy hajóra belépőjegyet kapni, hát, hiszen van nekem egy kis hajóm már, amin vagy harminc esztendeje ringatódzom az élet tengerén..., majd csak lesz valahogyan.
Főiskolai felvételnek története /1961/
Mégis, amikor úgy este, lefekvéskor csak átgondoltam, mi az amit még nemi igen tudok, vagy nem volt időm vele foglalkozni, akkor ébredtem fel, ejnye-ejnye Batsányi valahogyan kimaradt a tanulásból és kérdem: mondjatok valamit Batsányiról. Akadt is felelő, aki elmondott egyet, mást. Tapolcán van a szobra, forradalmi költészetben Petőfi elődje.... 1763- 1845, Linzbe száműzik... Kufstein börtöne... "Távol a hazámtól kesergek.... S felhőkig érő durva fogház.... Többen megszólaltak, mindenki mondott valamit...ezzel vége, lefeküdtünk... Mielőtt álomba burkolództam volna, azért csak a holnapi napnak a sikere, vagy a sikertelensége folyt bennem, habár az első napon csak írásbeli lesz. Reggel a egy nagy terembe tereltek be bennünket, mégpedig szakonként ültünk,
oszlopban egymás mellett, számtan, kémia, biológia, irodalom.... s ami a legfőbb volt, a tételek szakonként már a táblát látható is volt.
Na amikor elolvastam a tételemet irodalomból, most dől össze a világ bennem.., ebből egy szót sem tudok, mert nem olvastam el a regényt: Móricz Zsigmond - Sárarany című regényének a jellemzése.... Te jó szagú Úristen? Miről is szól ez a regény?... Kérdem a mellettem ülő fizikásat.... Nem tudom, mondja, majd pörgök jobbra, balra..., majd hozzám tesznek fel kérdést mi az a forgatónyomaték..., mi az hogy egylaki virág... Ezekre mind tudtam választ adni..., de ki volt az a Túri Dani, milyen anya szülte, mit vétett, hogy Móricz regényébe megírta... Végre valaki látta rajtam a végső kétségbe esést, megkönyörült rajtam...., és mondja: egy felkapaszkodott falusi paraszt, aki megveti a saját egyszerű paraszttársait, jóképű, jó kan..., beleszeret a grófnőbe, de később nem találja helyét a társadalomban.... Nagyszerű, ordítoztam magamban.., megvan..., rendben minden..., szóval adva van a téma..., falusi képparaszt...., hangadó...., többnek tartja magát a másiknál, és ekkor Söptén Tóth Lacira gondoltam. Köpött regénybeli Túri Dani alak.... Majd kihirdetik az írásbelinek a feltételeit, mennyiségét, puskázás, súgás, tilos, felfüggesztéssel jár a puskázó, tessék kezdeni a munkát. Emlékezetem szerint tán három órát is adtak a dolgozat elkészítésére....
Na Gyula, ha ezt a dolgozatot megírod, úgy hogy azt elfogadják eredményül, akkor nekem nagy sikerem lesz, hát gyerünk rajta, bíztattam magam. Most itt játszott bele az a szerencsés körülmény, hogy évek óta már tanítottam irodalmat. Pl.: Móriczot, műveit, színdarabjait is tanítottam "Pillangó"..., Rokonok..., Hét krajcár.... Tele voltam móriczi adatokkal, amivel nagyon is megfűszereztem a dolgozatomat, sőt nagyon ügyesen beleszőttem a kapott ismeretet Túri Daniról... Írtam vagy öt oldalt...., lesz, ami lesz..., beadtam.
Még aznap átnézte a prof., mert másnap csak azok mehettek szóbelire, akik megfeleltek az írásbelin. Bizony a nevem ott díszelgett az engedélyezettek névsorában, hát, sikerült?! Nagyszerű..., siker, öröm volt, na holnap a szóbelinek is sikerülni kell....
Tulajdonképpen ezen az estén kérdeztem meg Batsányit.... Jött a másnapi reggel.... A professzorok érkeztek, ki-ki a maga irodájába foglalt helyet, a kollégák pedig, a folyosón várták a beszólítást. Hallom ám a nevemet.... Kellő tisztelettel meghajlok a tudás képviselője előtt.., mondván, az írásbelim nagyon jó volt, amiért is szóbeli vizsgára jöhettem... Leültetett...., egy kicsit gondolkodik, majd rám néz, és mondja is már a kérdést. Na beszéljen valamit Batsányiról. Ez nem lehet igaz..., majd gyökeret vert a lábam a parkettában..., ezt a mázlit..., amit mondottak az este a barátaim..., azt próbáltam recitálni..., de ugye nagyon kevés volt ez. Kért valami idézetet, vagy egy verset...., baj van...., nincs az agyamba betárolva Batsányi.... Látta is rajtam ezt a nagy meglepetést..., póttételt kaptam, beszéljek Arany balladáiról..., na aztán mondtam én..., amikor nagyon megköszönte a prof. Látom, ebben odahaza van..., hát hogyne, amikor ezt tanítottam is....
Na jön nyelvtani feladvány.... A mondat volt, amit elemezni kellett szófajilag,
és mondattanilag...., na itt volt egy kicsit rázós már egyeseknek, mert nem ismerték fel a melléknévi igenevet...., amit én nagyszerűen fejtettem meg...
Megköszönte a feleltemet a professzor úr... Sikeresnek mondta a feleletemet..., ezzel vége is lett a nagy drukknak, meghajtottam magamat és mély tisztelettel búcsút vettem...
Persze a folyosón azonnal elkaptak azok, akik még hátra voltak..., sőt voltak sírós arcok is, akiknek nem sikerült a feleletük, bőgtek..., miért bőgnek? Nem értettem meg őket..., ezután jött a zenei felvétel.
Zongorán kellett játszanom valamit, majd a hangok magasságát felismerni, szolmizálni, ez tényleg nem okozott már félelmet, hiszen tudtam annyit, hogy bőven elég volt a felvételi pontszámhoz, kántor is voltam, hegedülök, zongorázok, stb. Jött az eredmény kihirdetés, azaz jött az értesítés, hogy a pécsi Pedagógiai Főiskola levelező tagozata magyar-ének szakára az 1961/62-es tanévre felvételt nyert.
Amikor megkaptam az értesítést, boldog voltam, de aztán hogyan is lesz majd ez továbbra is...? Így lettem ötvenegy éves fejjel főiskolai hallgató..., és ami legszebb cselekedet volt számomra, hogy siettem megszerezni Sárarany c. regényt, és becsülettel elolvastam. Na ja, ha ez elébb következett volna be, akkor több lett volna Túri Daniról, de így mint tipikus szereplőt csak beleültettem a felkapaszkodó paraszti sorsból kikívánkozó típust, ami megbosszulta magát.
Igen főiskolás lettem, de most hogyan tovább. Kezdődtek a konzultációk, utazni, napot, órát kihagyni, elmenni hazulról, elmaradnak a túlórák, na meg a mellékesek, ennyi nem fér meg egymás mellett....
Jöttek a problémák, hogyan is állunk? Négy éves a főiskola, na ha lehet, akkor csak az egyik tantárgyból szerzek tanári oklevelet..., hagyom a másikat, de ezt nem engedték meg... Ha eljárok a konzultációkra, vizsgákra..., nekem havonta van kb. majd ezer forint többletem a fizetésemen kívül, akkor ezt elvesztem... évente kb. több mint tízezer forint.. négy év alatt 40-50 ezer forint -hol jön ez nekem vissza? Ha leteszem a tanárit, akkor majd egyszáznyolcvan forinttal lesz több a fizetésem, és a nyugdíjig van öt évem..., ez nem biznisz... Többet veszítek a vámon, mint a réven..., nem jó szekér elé fogtam be magamat... Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok...
Így is lett, eljártam egyszer kétszer Győrbe konzultációkra, nagyon tetszett, de azt idehaza is tudom pótolni, csak vesztességem van az egész főiskolai diákosságomból, abba kell hagyni a tanulást... Igen ám, ahogyan nehéz volt bejutni a levelezők köze, most ugyanígy olyan nehéz kimaradni.. Meg kell fizetnem a kiadásokat a megye felé..., meg még valami fegyelmivel is fenyegettek..., mindez nem érdekelt, nem mentem többet konzultációkra, igazoltam az elmaradásomat, elsőben dorgáltak, majd később mind kisebbek lettek a dorgálás hullámai, és szép csendben kihúzták a listáról a nevemet.
Hogy mennyire igazam volt, ezt akkor láttam beigazolva, amikor eljött a nyugdíjazásnak az ideje, azok a tanárok, akik csak a szürke órák után mentek nyugdíjba, se túlóra, se esti iskola, semmi mellékes, bizony kisebb nyugdíjat kaptak, mint én, aki a fizetési jegyzéken kívül más úton is kerestem....
Egy időben mentünk nyugdíjba Pongrác /francia szakos gimnáziumi tanárral/, Simon Gyulával, ők kaptak majd 1700 1900 Ft nyugdíjat, nekem majd kettőezer száz jött ki, mert legutóbb C kategóriás területen tanítottam, majd az esti iskolai kereset is beszámítódott, na meg a heti hat túlóra... Még így is kevésre jött ki 1970-ben, ami akkoriban éppen nem volt rossz nyugdíj, de most 1981-ben bizony majd 40%-ot vesztett a reálértékéből... De vannak még ennél rosszabbak is..., de vannak jobbakt is, mert ha ma 1981-ben mennek nyugdíjba bizony, az ötezret felülmúlnám, de ennyi van nincs tovább.
Így engem igazolt a megérzésem, soha sem kaptam volna vissza azt az összeget, amit elvesztettem volna a főiskolai évek alatt.
Mégis büszkén elmondhatom, igen én is voltam főiskolás..., jártam főiskolába, nem is kis sikerrel.
Ebben az időben többen voltak, akik szakképesítés nélkül kerültek az iskolához, így pl. Söptére jött Pozsonyi János-né, akinek a férje a jelenben a főiskolán rajztanár. Na aztán itt volt Kiss Bernadett, a járási köjál orvos lánya..., biológiai szakon... Majd jött a Szalai Náci lánya, akik képesítés nélkül kerültek egyszerre a felső tagozatra, nyögtek, szenvedtek ők is meg a tanulók is, de közben, mint levelezők végezték a főiskolát. Kettős jó volt ebben: egyben álláshoz jutott, másodszor pénzt kapott, már fizetést, harmadszor pedig, megszerezhette a tanári oklevelet is. Igen ám, csak addig, amíg be nem értek, amíg maguk is ingoványos területen jártak, mennyit szenvedett az iskola, ahol ilyen szakképesítés nélküliek ültek az osztály kormány kereke mellé.
Bizony volt velük munka, akárhogyan is, ha minden jó akarat is megvolt bennük, ki merne a boncasztalra feküdni egy képesítés nélküli levelező tagozatos orvos jelöltnek. -Azt hiszem a temetkezési vállalatnak, megnőne az évi bevétele, az ilyen balkezes orvosok haláltevő kezük után.
Nagyon sokszor kifejtettem nézetemet, miért kell ezt a luxust pont a pedagógus pályán megengedni, hát annyira laza az értéke, nem kell hozzá előtanulmány, gyakorlat, mint kis érettségizett gyerek, azonnal kap egy katedrát, ma még a padban ült, holnap meg ő a tanár-néni?!!! Szükségmegoldásnak kellett tekinteni, de hibás szemlélet volt, és amit meg kell mondani, vezető, befolyásos nagyok lányai juthattak be elsőben ilyen képesítés nélküli helyre, mert mint lánynak, vagy asszonynak legideálisabb pálya... Szabad délutánok, majd három hónapi vakáció.
Tényleg igaz az a régi öreg pedagógusi mondás, hány nap is az amit tanításban tölt a pedagógus? Na lássuk is csak. Egy évben van : 356 nap, ebből fele éjszaka, marad 180, van 52 vasárnap marad 130 nap, van három hónap vakáció, az 90 nap, marad 40 nap. Karácsonyi, húsvéti szünet, stb., marad egy nap. Ez pedig madarak és fák napja.... Hát valahogyan így néz ki, a helyzet, ha nem gondolkodunk, bizony-bizony nem rossz pálya, de sajnos nagyon sokat vesztett a pedagógusi tekintély, éppen az ilyen nagyon sok balkezes kezdő kis tanár-nénicskék miatt, akik sorra botladoztak, sok hibát követtek el, amíg beértek, ha beértek erre a pályára.
Képesítés nélküli nevelőkkel való nehézségek, hálátlanságok/...
Képesítés nélküli nevelőkről
Nem most, csak időrendi sorrendben később akartam ezt a témát is megvilágítani, de mivel magam is beleestem egy főiskolai kezdetbe, hát most örökítem meg ezt az időszakot is,
Nem képezheti alapját a volt öt éves tanítóképző és egy mai érettséginek nevezett végzettség. Mit adott valaha egy képző, főleg a pápai képző, na és mit adhat ma egy gimnáziumi érettségi? Útkeresésben vannak, ugyanis elengedték a valaha, az érettségit jellemző patinát, azaz a mai kis gyerekeknek megterhelő volna a régi szerzetesrendi gimnáziumi alaposság, megtanítottak a háló négyzeteit, eltöröltek az igazi, a megalapozott érettséginek a követelményeit, tömeg kellett, mennyiség, minden tartalom nélkül. Ez jellemző lett a főiskolákra és egyetemekre is. Szűkítettek az érettségi tantárgyak számát, sőt eltörölték az általános osztályzatoknak értékrendiségét, lett a "megfelelő és a meg nem felelő bejegyzés..., de ez az irányzat is hamar zátonyra futott, gyerünk vissza, várjuk a dagályt... Ma már úgy tudom, /1981/ irodalom, matek, történelem, valamilyen nyelv a kötelező, amiből érettségizni kell..., ha nem többől. A hatvanas-hetvenes évek közepette bizony híg lére eresztették a kívánalmakat és most egy ilyen felhígított, alaptalan gyereklány állt ki a pódiumra, amikor sokszor nem volt súlya, sem testben, sem lélekben, sem észbeli felkészültségében, hiszen az érettségi alig jelentett többet, mint a néhai jó polgári iskola. De mindegy..., az emberi tudatban ez a szó, hogy érettségi
a háború előtti időszaknak a nagyszerűségére gondoltak, mert biz akkoriban valóban beérett a gimnazista jellemileg, szellemileg arra, hogy építeni lehessen a kapott iskolai végzettségének a fundamentumára.
A háború előtti érettségizettek óriási előnyt élveztek a mai időkben kikerült tanulókkal szemben. Ezt a tényt tán csak mi tudjuk lemérni, mert a maiak nem ismerik a múltnak szigorú, alapos tantervi követelményeit, csak a magukét vélik nagyon nehéznek, és tulajdonképpen nem kapnak semmit.
Na ezeket csak azért kell elmondanom, ha most ilyen alanyok kaptak
egy katedrát, kaptak egy osztályt, nehéz volt elválasztani, ki a tanuló és ki a tanító. Szalai Naci lánya a Beáta került, hozzám kb. 1966 tájban, amikor igazgató voltam de hogyan is kerültem ebbe a helyzetbe?
Már említettem, hogy a képesítés nélküliek által okozott hátrányos helyzeteket, űrt, amit maguk mögött hagytak az iskolában, azt nagyon nehéz volt helyre pattintani, főleg a szülők és tanulók előtt. De mivel a fejtől büdösödik a hal..., amint már említettem legtöbb fejesnek a kislányát hová lehetett legjobban beépíteni, mint valamelyik iskolába. Ahogyan a magot el kell ültetni, majd, mint kis csemetét faiskolában kell nevelgetni, nyesegetni, hogy majd egykor alkalmas legyen egy állandó helyre való kiültetésére, valahogyan furcsa volna, ha a magoncot ültetnénk egy díszpark közepébe... Lehet valakiben hivatástudatbeli szerelem, de érni kell hagyni, megfelelő szakiskolában, előkészítőben kell kiformálódnia, s csak aztán kerülhessen katedrára. Mint szakmát is tanulni kell, el kell lopni a módszert, de nem egyszerre állást is, fizetést is, mert pedagógushiány van... Ide jó lesz bárki is. Nagy hiba volt a szemléletben, ez persze vissza is ütött,
Na hogy jártam a Naci lányával?
Mint igazgatónak joga volt akkoriban, valakit az iskolába felvenni, ha volt rá hiány és keret. Mindenki tudta rólam, hogy mennyire ellenzem a képesítés nélkülieknek az alkalmazását, tudták a Művelődési Osztályon is...
Érettségizett a Náci lánya..., de ugye az érettségivel hová lehet elhelyezkedni, ha már valakit nem vettek fel az egyetemre...
Hát hová is lehetne a Beátácskát elhelyezni?... Na hová?... Megvan...!!! Valamelyik iskolához, mint képesítés nélkülinek és majd a levelezőt közben végzi, sőt fizetést is kap.
Náci is így döntött..., gyerünk a járási fejesekhez... Kérelmének meghallgatására csak Söptén volna lehetőség biológiai szakon..., ha..., ha..., a Czeglédy igazgató alkalmazza... Na ennek a hírnek hallatára..., hát a Gyula igen régi jó barátom, méhész, színdarab, gyűlések stb. Na meg, mint barát gyerünk a Gyulához, mondta Náci...
A nevezetes napon meg is jelent nálam a Náci barátom, de mivel nem talált idehaza, anyuval beszélgetett, de nem árulta el a szándékát..., csak a Gyulával akarja ezt közölni és így volt ideje délután négy órától, majd esti nyolcig kivárni engem, amikor megjöttem éppen Söptéről. Egy kicsit zavart volt a Náci, de a régi kedves baráti ölelgetés, üdvözlés... és az anyu már mondja is, soká jöttem, mert biz a náci már több órát csücsül, de nagyon kitartóan és türelemmel.
S csak elkezdi a Náci: Gyulám a kezedben van a lányom sorsa, de az enyém is, mert a járáson Székely Erzsébet, akkor járási osztályvezető, azt mondta a nekem, hogy csak egyedül Söpte jöhet szoba, ha én alkalmazom, akkor minden rendben... Na most azért jöttem hozzád, hallgasd meg egy apának a kérését, könyörgését, lányom érettségizett, egy kicsit tartatlan is, sovány, soha nem volt ki a háztól, egyetemi, főiskolai felvételei nuku. Most rajtam áll a családnak a jelene és jövője..., fogadjam el a kérését, tudom, elveiddel nem egyezik stb.., és ez így ment majd éjfélig...
Na igazgató úr?, most mit is csinálsz?
Adva van egy jó barát, ismeretes az elvi állásfoglalásom, adva van egy családnak
a boldogulása..., nagyon kifejtettem Náci előtt a nézetemet, nem bízok ezekben a képesítés nélküli bábukban, de majd ő is besegít, stb.. Na rövid leszek..., ha nem teljesítem a kérését harag lesz /habár ez lett volna a jobbik eset, mert így is lett és nem is kicsi/ -vagy ha az ő lányát nem alkalmazom, akkor kivel töltöm be az állást?... Na jól van... Beleegyeztem... Náci szárnyakat kapott, forróság lepte el a testét, nagyon boldog percet adakoztam számára, de az egész családnak... Csókolgatott, hálás lesz..., soha nem fogja elfelejteni..., s dőltek a hálától csöpögő szavak....
Tényleg meg is jelent a Beáta, nem volt küllemre egy jól fejlett nyolcadikosnál sem, egy törékeny, anyja szoknyáján nevelkedő mimóza lélek. Kellő tisztelettel fogadtam, megadtam a szükséges útbaigazításokat, az osztálynak is bemutattam az új tanár nénit...
Biz ha ezt nem teszem, nyugodtan mondatták volna nekik a fiúk, szia...
Na jó..., ment is valahogyan a napi dolog, többször jött a Beáta, nem bír a fiúkkal... Többször sírdogált..., nekem követelni kellett, hiszen felelős voltam az iskola nívójáért... Volt eset, amikor szigorúbban megdorgáltam hanyagsága miatt..., mert bizony az apuka elfelejtette az ígéreteit, nem igen segített be a lányának... Sőt, amikor hazament, engem nagyon elmarasztalt, főleg az édesanyja vette zokon, hogyan lehet az egyetlen kis lányát ilyen keményen munkára kötelezni....
Náci főleg a felesége bizony-bizony elfelejtett még csak köszönni is, félrevágta a fejét az utcán, mint akit nem ismer... Maga a Náci is egy alkalommal betértünk egy pohár borra a vendéglőbe és bizony nagyon megtámadott a gorombaságom miatt, amiért a lányát nagyon sokszor megríkattam... Persze ez már a következő évben volt, amikor a Beáta felvételit nyert a főiskolára és engem már rúghattak. Szóval lett egy óriási harag, lányuk makulátlan volt mindenben, csak én nem találtam meg a hozzá vezető utat. De igen megtaláltam volna, ha helyette én tanítok, helyette én fegyelmezek..., de a fizetést nem nekem adja, ahhoz volt esze, hogy neki jár, csak nem tudom miért.
Szóval a hálából lett átok, átkozódás, sem a lánya sem a felesége nem ismer meg azóta, rossz lettem, Náci pár év elteltével igyekezett egy kicsit ismét a régi lenni, de a jóságos Gyulát, már mint engem a gyehenna tüzére kívántak. Azért mondtam korábban, jobb lett volna fel nem vennem a lányát, így is harag lett, úgy is harag lett volna, de tán kisebb. Ha nem veszem fel a Beát, akkor valahová, hogy hová?..., nem tudom biztosan, elment volna. Engem megkímélhettek volna ennyi rágalomtól, és főleg egy nagyon régi barátságnak a romhalmazát hagytuk magunk mögött, amiért még csak köszönetet sem kaptam, sem akkor, se azóta.
Amilyen filigrán volt fizikailag a Beáta, olyan volt a munkája is híg habarcs, amiben nem volt kötés. A nyolcadikosoknak jó volt, főleg a nagyobb fiúknak, mert ők nem tanárt láttak benne, hanem sexi partnert, akit nem kell komolyan venni. Hát szóval így jártam-a jóságos Gyulából így csináltak gonosz, goromba Gyulát. Na nem baj, elmúlt az idő felette ennek már tizenhat éve
Nem volt jobb dolgom Kis Bernadettel sem..., akinek az apukája járási köjál orvos volt. Na a Dedett már súlyban jóval többet nyomott a latba, mint Betti, fejlettebb női személy volt..., de mivel odahaza nagyon nagy volt a régi hagyományokon múlott vallási szokás, első pénteki gyónás, áldozás, misére való járás...
Ez nem is lett volna baj, de Bettiben borzalmasan élt a férfi vagy, nem volt alkalma, hogy a belső tüzét, amit a férfiak iránt érzett, azt valahol kiélvezhesse. Egy alkalommal keresem a tanteremben, a tanács épületében volt egy tanterem, s valamit sejtettem már, ugyanis volt a termelőszövetkezetben egy fiatal fiú, tán technikumot végzett..., az is a tanács épületében bírt egy szobát.
Kopogtatok a tanterem ajtaján..., bemegyek..., hát a tanár néni hol van?... Kérdem... Nem rég ment ki..., igen..., ezzel egyenesen megyek a legénylakásra..., s ki van ott hát az én tanár nénim... Enyelegnek szépen órabérben, óra alatt... Borzalmas szégyenpír, Dedett részéről..., hamarosan visszament a tanterembe.... Szóbelileg megintettem helytelen magatartásáért.
Képesítés nélküli nevelőkről.
Régi, hagyományos mondás volt hajdanán, egy orvos csak akkor válik már igazán jó orvossá, ha egy temetőt már betemetett. Ez a közmondás már a múlté, eljárt az idő felette, valaha tán ez a luxus erkölcsileg is megengedett volt, de a mai időkben az ilyen orvosnak a börtön volna az otthona. Meg nem engedett és feltétlenül elítélendő, hogy ember, embereken kísérletezzen, akár biológiai akár fiziológiai, vagy állástani helyzetből kifolyólag, kísérleti alany legyen az ember.
Az igaz, hogy senki sem születik foglalkozási ágak valamelyikének mesterévé, mindenkinek kell egy inasi kifutóév, az lehet aztán ipari, szellemi inasság, amit vagy esztergapad mellett, vagy az egyetemi padsorokban, vagy valamelyik műtőterem asztalánál érleli be önmagában mindazt, aminek a segítségével majd jóvá, azaz jobbá teheti a rábízott emberi alanyoknak akár szellemi, vagy fizikai állapotát. De semmi estre se rajtam próbálgassa az a kis növendékpalánta, hogy hol is kell felmetszeni a hasamat, hogy kivehesse a gennyes vakbelemet. Ezt nagyon sokszor kell látni, tanulni, bábukon gyakorolni, amíg aztán eljön az időszak, amikor minden kézremegés nélkül fel tudom vágni a betegnek a hasfalát, úgy hogy az operációmmal visszanyerheti teljes fizikai emberi nagyságát.
Hát most kérdem, ha a test teljes felboncolásához ekkora szakértelmet kell elsajátítani, akkor az emberformálásához, emberre váláshoz elég volna csak egy kis érettségi, amiben ugyan benne van, hogy érettségi -de hol van manapság az a tápdús gimnázium, ami tényleg be tudja érlelni négy év alatt az emberi palántát.
Szóval, engem az bántott és egyben saját szakmámnak a teljes kettétörését láttam abban, hogy irnix-mirnix ma végeztem a gimnáziumban jól, vagy közepesen, nincs egy tenyernyi lehetőség az egyetemnek a padsoraiban...., majd a papa előveszi szocialista összeköttetését. Jó lesz lányom, ha elmész valamelyik általános iskolában tanítani, kapsz fizetést, szabadságot, közben végzed a főiskolát, és nyertünk. Így is volt, és ezek a kis csemetéknek fogalmuk sem volt mire vállalkoztak, azaz mit mertek vállalni is egyáltalán lemérték e magukat, mielőtt igent mondtak volna.
Persze jöttek a dúsított jelzők: aranyos, szorgalmas, törekvő, engedelmes, jófejű, stb.. Ez mind szép, de elébb ezekkel a jelzőkkel végezzék el az egyetemet, vagy a főiskolát és akkor majd jelentkezzenek gyakorlatra, de akkor sem mindjárt igazgatónak /pl. Rácz László/
Mindenki tudta rólam, hogy mennyire ellenzem a képesítés nélkülieknek alkalmazását az iskoláknál..., de szél ellen..., és ami legemberibb dolog, tégy jót valakivel, majd visszadob kővel... Na én elszenvedtem mindkettő képesítés nélküli hölgy után a szülői valagba rúgást, mert ugye, mertem követelni a kis angyalkától munkát, na meg tanulmányi időszakban nem toldottam meg a szabadságát.
A Kiss Bernadett szülei, pl. az anyai ág valahová Vép-hez kötődik, az Erdődy gróf intézői köréből lett Dr. Kiss orvos-né.... Kérdem, mint intézőnek, ki és mi volt hajdanán egy falusi tanító?, de most hogy a lányát valahová be kell építeni, hát igen jó lesz, ha most a tanítói pályán meg tudna kapaszkodni. Hiába, az edzés, egy tréning az nem üdülés... Az izzadsággal, izomgyulladással jár..., hát biz akkor egy képesítés nélkülinek a tanítás, egy-egy osztállyal való foglalkozás biz nem lehet egy üdülési élmény, de mivel szerezzen önmagának tekintélyt, amikor még önmaga sem tekintély, ha a tükörbe néz.
Dedett, Bernadett nagyon vallásosan nevelt vértől dúsított hústömeg volt, akinek az imádságon kívül már testi vágyak is pirkadtak benne, de valláshitből a gyóntatószéknek a sugallatának a hatása alatt csak álmodozott sexi jóllakottságról, egy kettősnek a borzalmas hatása, ellenhatása alatt szenvedett, félt a szüleitől, félt a gyóntatópapjától, s így dobálta önmagát, marcangolta énjét a malomkövek közt. Számtalanszor, amikor tízpercben kint voltunk együtt az udvaron, ott voltak a többi kollégák is, hirtelen hozzám ugrott Dedett és gyermeki csókkal megpuszilt. Mindenki láttára...., de Dedett?!! Mi ez, nem szabad ilyent tenni. De Gyuszi bácsi, amikor úgy szeretem magát... Jó-jó szerethet, de valahogyan fék is van, szeretnek a hintóján. Hát ő nem azért csókolt meg..., csak megcsókolt... Jó-jó én elkönyveltem ezt a gyerekeskedését..., de megmagyaráztam neki, de valaki ezt aprópénzre váltja..., mi lesz ebből?...
Na így került a brigádos legénylakásába is tanítási óra alatt. Ifjú legény, ő már nem gyermeki csókot látott Dedett simulékonyságában, többet..., de a tanár nénike is szerette volna valahogyan lányságát fiúval éreztetni.
Egy alkalommal sírva jön Dedett az igazgatói irodámba, hogy nem bír a nyolcadikos fiúkkal, név szerint..., Balázs József..., és még vagy három társa... Kérdem: hát mi a baj? Állandóan zavarják az órát, röhögnek, kuncognak..., nem bírja őket fegyelmezni.... stb. Ejnye- ejnye..., ezek a huncut fiúk... Jó majd segítek rendet tenni...
Behivattam a fiúkat az irodámba és jött a párbeszéd. Na fiuk, ez a panasz a kis tanár néni részéről.... Zavarjátok az órát..., nevettek...., stb. Igaz? Itt el kell mondanom, hogy annyit elértem a tanítványaim előtt, hogy köztünk elhallgatás nem volt, nyílt kártyával éltünk egymás mellett... Hát szóval igaz!... Igaz... Hát miért kell nevetgélnetek? Nevetgéljetek majd az én órámon is..., azon nem nevetgélünk.... S ekkor jött Balázs Józsi őszintesége, amely így szólt. Igazgató úr, a tanár nénin olyan rövid szoknya van, hogyha felül a dobogóra, és ha főleg keresztbe rakja a lábát, akkor mi mindent látunk..., s azért ejtjük le készakarva a ceruzát, hogy még többet lássunk lehajolva.., és bizony a mi nemi szervünk is megduzzadva élvezi ezeket a látványokat... Hát szóval ezért nevettek? Igen, volt az őszinte válasz...
A gyerekek vallomásában nem is kételkedtem..., mert ekkoriban tényleg itt járt a rövidszoknya divatjának a kurtasága.... Bizony, ha leültek a nők, egyik másiknak az egész intimitási horizontja szemünk elé tárult.
Na jól van, majd helyre teszem azt a kis hibát is.
Másnap elbeszélgetek Dedettel, amikor is megígértem neki, hogy segítek, de ő is igyekezzen a hibát megszüntetni. Dedett, rövid a szoknyája, kilátszik a piros bugyi csipkéje... A nyolcadikos gyerekeknek ez pedig nagyon tetszik, sőt fel is izgulnak a látványosságra, mint férfigyerekek ez nagy élmény, sőt a képzeletet nagyon is felcsigázza... Egyet lehet tenni: mivel a rövid szoknya a divat ezen nem lehet segíteni..., de holnaptól fogva hosszú munkaköpenyt kell hordani, olyan hossza legyen, ha leül benne, vagy keresztbe rakja a lábát, minden takarva maradjon. Dedett elpirulva hallgatta a kérésemet, meglett a hosszú köpeny, a gyerekek szegényebbek maradtak egy-egy látványtól. Az nem titok, hogy nagyon sok nyolcadikos fiú, már teljesen kifejlett nemileg, nem sok kell ahhoz, hogy éljen is vele.
Közben levelezőn végezte Dedett a főiskolát, jó fejű lány volt...
Majd később elkerült Nagygencsre, tudtommal a jelenben pedig /1981/, a főiskola gyakorló iskolájában tanít, mint biológiai tanár. Csak annyit, jó tettért ne várj semmit, ha lehetséges, akkor egy-egy találkozáskor igyekszik Dedett fejét elfordítva szórakozott lenni, van amikor egy fanyar biccenéssel vesz rólam tudomást, de úgy érzem és vallom is, valami fonal, lehet hogy a tiszteletnek a fonala, vagy az emberségem iránt érzett fonala megszakadt , vagy tán mivel tudom egykori gyermeki kis vicinális kitérőit, azoknak az emlékei elől menekül. Kínos a velem való találkozás..., nem tudom... Nem mindenki szeret visszaemlékezni inaséveire, főleg mesterének a mesteri fogásaira, amivel acélozta a zsenge kis pedagógus palántácskát.
Majd még úgyis visszatérek később ezekre az időkre, akkor majd az 1966-os időknek írom a maga krónikáját, amikor egyes óralátogatásokról is maradt meg iromány.
Most utólag is azt vallom, nem könnyű feladatra vállalkoztak, de az iskola sem lehet üdülő szanatórium, ahol nagy könnyedséggel, zökkenő és akadálymentesen tölthetem el napjaimnak az óráit. Nem bizony, és ha erre én nyomatékkal felhívtam a kis jelölteknek a figyelmét, önök vállalták, akkor teljesítsék is a rájuk váró munkának a lehetőleg legjobb tudásukkal és akaratukkal. Na ezek a figyelmeztetések, mint kis tüskék, majd ezekből a kis tüskékből tövisekké rákosodtak, rosszul esett a fegyelem, az iskolai munka, mert pl. Dedett is, aki közben levelezőn készült, bizony-bizony mi maradt meg az idejéből arra, hogy kellőképpen is felkészülhessen a következő napoknak az óráira. De hiába az élet harc, szántás, vetés, ugarforgatás, porhanyítás, fizikai erők találják egymás mellett magukat, hatás-ellenhatás törvénye, s sajnos azt kell vallanom, vagy bennem volt a hiba, vagy bennük, mert a pillanatnyi szimpátia holtpontos van. De kit is érdekel már ma?, hogy Cája valaha vasláncokat szabdalt el a testén, tán csodáljuk, vagy tán igaz sem volt... A ludak meggágogják a magasban röpködő darvakat, mert érzik, hogy ők oda sohasem tudnak felröpülni.
|  |
|