 |
    |
 |
Darvas József miniszter kitüntetése Bpesten 1955. május 26. Darvas József, az akkori oktatásügyi miniszter adta át, művészeti albumnak a gyönyörű példányát, majd pénzjutalmat kaptam, továbbá a fogadtásnál terülj asztalkám, itt bizony már beteljesedett a Kánaán földje, a kupola négy termében volt a vendéglátás, hideg ételek zöme: libamáj, sonka, szalámik... alatta roskadozott a kör asztal, majd a felszolgálók nagy tálcákon hordták a legnemesebb italokat... Dobi Istvánnal az elnökkel koccintottam, ő jól bírta az ivást. Utólag is mondom, sohasem a kitüntetésért tettem, alkottam valamit, bennem volt egy hajtóerő, aminek mindig valami tettekben kellett megnyilvánulnia. Munkám sokaságát, vagy annak értékbeli nagyságát nem becsültem fel, hiszen ez kötelességem volt, mint ahogyan kötelesség volt a papi iskolákban minden fillér nélkül, minden elismerés nélkül tenni, és dolgozni mindezekben a munkákban. Soha egy jó szót, vagy egy kézfogást sem adtak a papi felettes hatóságok, most ugyanabban a mederben haladva vittem előbbre a munkámat, és csodálatos, felfigyeltek ebben a világban a sokoldalúságomra, amit bizony jutalmaztak is. Csak mindig azon csodálkoztam, én sem csinálok földrengető dolgot, a hétköznapi életnek a rugóját nem feszítem pattanásig, és ha ezt a kis eredményeket is nagyra becsülik, a sajtóban foglalkoznak vele, akkor mit csinálnak általában mások...mikor magam sem alkotok oly nagyot. Úgy látszik, másokhoz viszonyítva mégis csak nagy volt mindazon eredmény, amit a községben elvégeztem, de ismétlem, nem magam, nem a magam erejével, én csak irányítottam a kis kerekeket, mutatókat, és ez a kollektíva váltotta napi eredménnyé az én elképzelésemet, de volt elképzelésem, volt magvetésem, ami bizony szárba szökött. AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK Meg kell jegyeznem, nagyon sok időt kívánt ez a sokoldalú munka. Könyvtár, kultúrház úttörőcsapat, hazafias-népfront, iskola, mindezeknek csak úgy tudtam eleget tenni, hogy az én kis párom, az anyu mindenben besegített, azaz nekem nem kellett semminemű házi munkát végezni, teljes volt a kiszolgálás. Minden időmet a köznek, a népnek szentelhettem, nekem konyhai-háztartásbeli munkám, gondom nem volt, anyu kiszolgált a maga teljességében, és csak így tudtam házon kívül annyi időt és energiát befektetni a közdolgokra. Számomra ez nagy segítség volt, tudtam tervezni, szervezni és végrehajtani a beütemezett kultúrpolitikát. Biz, ha most visszagondolok ezekre a mozgalmi, harcos kultúrnapokra, erre más nem tudott volna vállalkozni, de hozzáállása sem volt -aki nem tud arabusul, az ne beszéljen arabusul. A könyvtári munka nagyon szép és épületes foglalatosság, de időigényes, tudni kell az olvasóknak érdeklődési vonalát, olvasási képességét, mit szokott olvasni, ki a legkedvesebb írója és még sok-sok apró-cseprő tényezőből tevődik össze ez a munkakör. Egyben eszmecsere is a könyvtáros és falu között, úgy kell vezetni a könyvtárat, hogy az olvasó szinte várja a cserenapját, tudjon a könyvtáros beszélni az olvasott műről, legyen véleménye... Pszichológusnak, pedagógusnak jó barátnak kell lenni a könyvtárosnak, összetettséget kíván a könyvtárostól ez a munkakör. Mindenképpen a szép környezet kialakítása az elsőrendű feladat. Otthont teremteni a sok írónak, valóságos olvasószalont, ahol kellemes pihenőre is találjon a szellemi táplálékot igénylő dolgozó. Nagyon fontos a külsőnek a kialakítása, és ez hiányzott nagyon falun. Legtöbbször egy elhagyatott helyiség szolgált erre a célra, maga a külső is taszító volt, nem adott méltó tiszteletet sem a könyveknek, sem az olvasóknak, sem a mozgalomnak. Valahogyan hátul kullogott a népműveléssel a könyvtári mozgalom is, jó-jó mondogatták fent is, igen is nagy gondot kell fordítani ezekre a kulturális intézményekre, de azért a begyűjtés, a beszolgáltatás és a velejáró gazdasági kérdés mindig előbbre állt a közügyekben, mint egy könyvtárnak a kialakítása. Ebben egyedül csak a könyvtároson múlott, hol és miképpen tudna méltóbb helyet találni a könyvtár ügyének. Ahol lehetett és alkalmam volt, mindig nyafogtam, szót kértem a tárgyi feltételeknek a kielégítésére, sok-sok kérés után aztán egykor kaptam üvegszekrényeket, tényleg csinosak voltak küllemre is. Az üvegen át jó1lehetett látni az egyes köteteket, de egyről elfeledkeztek, könnyedén lehetett őket nyitogatni, az nem nyitotta ki őket, aki nem akarta. Ugyanis a könyvtár egyben klubszobám is volt, tehát akkor is voltak ott látogatók, amikor én nem voltam ott, s bizony több alkalommal megtörtént, a szekrényből el-elvittek könyveket, vagy az ablakát törték ki. Sok, nagyon kellemetlenséget okoztak, főleg azok a suhancok-huligánok, akik a környezetükben még biztatást is kaptak. Kimondottan könyvtári szoba nem volt, vagy olvasó szoba, mint ahogyan már napjainkban található már nagyobb falvakban, településekben, főleg az új kultúrotthonok létesítésekor, a könyvtár külön megkapta a maga szerepét az objektumban. Így vált már külön maga a könyvtár, klub, kultúrterem, hiszen ezen ágazatok is külön-külön vezetőket kaptak, mint ahogyan ma külön képeznek ki csak könyvtárosokat, kultúrosokat. Az én időmben, egy személyben lakozott mindez, nem volt külön szakosítva ezen ágazatok, egymagam-voltam könyvtáros, klubvezető, KISz-vezető, stb... Ma pedig, szakképzettséggel látják el ezeket a műveleti ágakat, és hogyan? Nagyon siralmas sorokat lehet olvasni a lapokban, s lehet hallani egyes községek kulturális munkájáról. Az én időmben is később kitalálták a vizsgát, valami alapfokú vizsgát kell tenni mindazoknak, akik könyvtárosok akarnak lenni. Nagyszerű is volt, hiszen amikor már állományilag megnőtt a könyvtár, akkor igen is kellett szaktudás a könyvtári munkákról, annak vezetéséről. Kitűnő eredménnyel, vizsgáztam le. Könyvtári munka fejlődése 1955 Söpte Magának a könyvnek a nagy tanítómesternek a nagyságát nem kellett magamévá tenni, mert már rég bennem volt, hiszen magam is autódidaktika voltam, amit az iskola nem tudott megadni, azt később a könyvek pótolták, napilapok, folyóiratok, így a könyvszeretete bennem élt, és mint az ismeretek szerzésének elsőrendű eszközét láttam a könyvtári mozgalomban. De feltétlen emeli a legjobb ételnek is az étvágyát a szép és ízléses terítés, hogyan tálalják elém az ebédet, s ha nem is valami delikáteszi ételről van szó, de a terítésnek a kivitelezése feltétlen belejátszik az ételnek az étvágygerjesztésében. Valahogyan így gondoltam, kell-e a könyvet is szép otthonban otthonná tenni, szép szoba, bútorzat, világítás, szabadpolcos könyvtár, és mindig ezen fáradoztam, amikor még könyvtáros voltam. Ezen fáradozásom némileg sikerült is, hiszen a következő éveknek majd az eredményei erről vallanak, amit majd később fogok leírni. Megyei könyvtári értekezlet a megyei tanács nagytermében. Országos mozgalommá vált az olvasómozgalom és mindenütt keresték annak a lehetőségét, hogyan lehetne minél szélesebb körben az olvasómozgalmat kiterjeszteni, szélesíteni mettől nagyobb olvasótáborrá. Maga a könyv az írás, a nyomtatás kezdett rangos helyet biztosítani magának a politikában is, hiszen Petőfi már rég mondta: hogy igen is helye van a költészetnek a politikai sikerekben, így a könyvet, és mint könyvtárat igen is olimpiai csúcsra igyekeztek emelni, csak keresték a hozzávezető utat. Ezen a fenti értekezleten is összegyűlt a megye valahány könyvtárosa, miniszteri kiküldöttel, aki járja az országot, látja az országos szintet a könyvtári mozgalomban, aki az összegyűjtött tapasztalatokat tovább akarja terjeszteni, mozgósítani kívánja a könyvtárosokat, az országos szintet akarja itt Vas megyében is emelni. Az előadó majd egy órán át hangoztatta a könyvnek, továbbá az olvasásnak a nagy létjogosultságát, olvasó nemzetté akarunk válni, hogy ki lehessen tenni az országhatárra azt a táblát amelyen ez díszeleg: Olvasó ország..., tehát ha van ipari, gazdasági ország ugyanígy lehet olvasó nemzet is, ha ehhez va1ó feltételeknek a könyvtárosok meg tudnak felelni. Sok, sok érvelést hozott fel a könyvnek megszerettetésére, rengeteg orosz példával igyekezett érvelni a fejlett orosz népnek a sikeréről /ha nem láttam volna, ha nem lettek volna ebbeli személyes tapasztalataim, sajnos voltak/ és ami a legfőbb, most alkalom van arra, ki-ki a maga területén észlelt, tapasztalt könyvtári munkáinak a sikeréről beszámolhasson. Hiszen egymástól lehet legjobban tanulni, mert magának az olvasómozgalomnak, a könyvtárosi munkának sem volt kialakult irodalma, most gyűjtögették össze, magyarán lopkodták össze az olyanoktól, mint magam is, akiknek volt szeretete a mozgalom iránt... Az előadás alatt már ágaskodott bennem a sok mondani való, hozzászólás, hiszen hajmeresztő pufogtatásokat mondott el a pesti kiküldött, de miért ne mondja, ezért fizetik. Alig múltak el harci-harsonák, a katyuskáknak a sivító szimfóniája, a bombáknak süvítő, félelmetes hangorkánja, a romok mindenütt hirdették a háborúnak vad embertelen könyörtelenségét, és most már tíz év után erre is van időnk, gondunk, energiánk, könyv és könyvtár?... Akinek a háza ég, vagy már csak a fekete üszkös korom hirdeti a tűznek az életet megölő pusztítását, hiába vinnél a terepre egy zenekart, hogy a kárszenvedett a vesztességének és fájdalmának nagyságát a zene akkordjaival felejtessük, meddő kísérlet volna. Ő mégis, a harcok után már tíz évre ilyen gondjaink voltak, ekkora fejlődést, élni akarást mutatott fel a kis nemzet, igen is a romok helyén szebbet, jobbat kell felépíteni, iparilag, gazdaságilag, de kulturális téren is és ennek a legbiztonságosabb eszközeként maga a könyv áll a középpontban, amikor igen is olvasni kell. Tanulni kell, mert az okos megérti a butát, mert egykor ő is buta volt, de a buta sohasem érti meg az okosat, mert ő még sohasem volt okos... és nincs nagyobb ellensége az emberiségnek, mint maga a szellemi butaság... | |
