 |
    |
 |
…mert vaj volt a fején... ellenség hangja – bosszú... Lezajlott az első felvonulás, megtört a jég, nem lettem kisebb ember, továbbra is bizalmat kaptam a falutól és dolgoztam a tudatformálásban továbbra is. Könyvtári élet, könyvtár fejlesztésének története 1954. Könyvtári mozgalomnak története /1953, Söpte Emlékszem arra az időre, amikor a könyv még nagy értékként és nagyon féltve őrzött forgóeszközként, forgótőkeként szolgálta a betűvetésnek alig ismerő zselléreit, parasztjait, de majd erről később írok. A könyvek értékét most nem akarom itt méltatni, ezt már helyettem sokkal ékesebben és értékesebben szebben már kifejtették, arra hivatottak. De azt sem szabad elfelejteni, amit Kölcsey mondott: csak a legértékesebb könyveket olvasd el, mert az emberélet véges, a könyvek száma az meg számtalan, tehát nem lesz időd elolvasni úgysem mindent, csak azt vedd a kezedbe, amiből nyerhetsz, amiben gyönyörködhetsz, ami megtölti szépséggel, nemesebbé teszi a lelkedet, csiszolja az eszedet. Hogyan is kezdődött a könyvtári mozgalom Söptén kb. 1953-kezdve. Amikor már levegőhöz jutottam az új helyemen, hát valakinek kellene a könyvtári ügyekkel is törődni, hát ki törődhessen vele, ki lesz majd a könyveknek a propagálója? Ki tud majd a kölcsönzésre időt szakítani? Ez csak én lehetek, hiszen a többi kartárs iszonyodik mindenféle társadalmi munkától, ami időt és energiát követel. Így lettem könyvtaros, a könyveknek bábájuk, olvasótábornak kialakítója, olvasó mozgalomnak a beindítója. Mi is volt, mivel lehetett indulni?, hogyan állott a könyvtári helyzet Söptén? Amit most elmondtam, ez az állapot általános volt országszerte, nem egyedi jelenség volt csak Söptére tipizáló helyzet volt ez, így sehol se volt található valami nagy példamutató könyvtári mozgalom a megyében, vagy az országban, kivéve a nagy könyvtárakat, amiknek meg volt a maguk törzsgárda olvasójuk. A legnagyobb baj tán ott kezdődött, nagyon mostoha körülmények közt élt maga a könyvtári élet, nem volt egy olvasóterem, nem volt egy emberileg elfogadható kényelmesen berendezett olvasószoba, ahol le lehetett volna ülni, melegedni, olvasni. De magának a meglévő könyveknek sem volt egy tetszetős szekrényük, ha volt is, az nagy lakattal le volt zárva, nem lehetett látni annak tartalmi összetételét, nem, lehetett látni a bezárt szekrényben kinek a művei sorakoznak egymásra, nem volt katalógus, könyvjegyzék a meglévő könyvekről sem. Itt is kulturális UGART lehetett találni, gyom és maradiság e téren. De általában az egész kultúrforradalomban a könyvtár állott a legmostohább körülmények közt, valahogyan elsikamlott a könyvnek a feladata, szerepe a tudatformálásában, mert az is nagy tévedés volt, ömlesztve nyomatták a párti propagandista brosúrákat, de sorsukat nem kerülhették el, vízzel öblítették le az illemhelyen, ki olvassa el őket, és egyáltalán kiket érdekelt volna ezeknek üres pufogató, hangzatos káosza, Rákosi embert nyomorító prése alatt. Valamit tenni kell! Valahol el kellene kezdeni a könyvtári munkát, életet, elevenséget, lüktető vonzalmat kialakítani a könyvek után... Valahogyan tudatosítani kellene a falu dolgozóiban, olvassanak. Valaha a falunak az olvasási igénye a "Friss újság"-ig terjedt, főleg annak is csak a naponta megjelent krimijei, ami megborzongatta az idegeket /Kodelkáné... mi van a kosárba?... Kodelkának keze meg a lába..., biatorbágyi robbantás..., és ehhez hasonló gyilkosságok, panamáknak nagyon is lekötő és változatos eseményei. Amikor egy család már elolvasta az újságot, adta tovább a szomszédoknak és így jutott el az újság a faluban pár olvasónak a kezébe, de csak párnak, mert inkább szívesebben meghallgatták többen az élő mesét, mint olvassák, hiszen az olvasási készség mankókon járt még sokban, nehezen betűzte ki a sorokat. Így lettek napi újságolvasókká páran a faluban, akik aztán továbbadták a maguk képzeletével kiegészítve, kiszínezve az újságnak nyomtatott szövegét, ezek az emberek tekintélyé váltak a tudatlanok előtt és mélyen tisztelték a sok hírrel rendelkező mesélő bácsikat. Emlékezetem szerint a könyvtár, ha egyáltalán könyvtárnak lehet nevezni, szóval az a rozoga szekrény, ami rejtegette a könyveket, az valahol a kultúrházban húzódott meg, nagy lakat alatt. Hogy hány könyv volt kezdetben azt most nem merem állítani, de majd a későbbi históriában úgyis szerepel a könyvtári statisztika, majd akkor talán rátalálok a kezdeti könyvállománynak az adatára. "Könyvtáros 1954. márt IV, évfolyam.3. számában a következő cikk olvasható a söptei könyvtári mozgalomról. Tessék hallani, lelkesen fogott hozzá "ahol a munkád, ott a szíved is" csak ennyi..., semmi más..., szépen kifestetett egy szekrényt..., stb.-stb. Szóval nagyon szomorú állapotban találtam a nagyjainknak a testamentumát, a szellemi tőkéjüket, egyben szégyen is volt az egész kulturális mozgalomra. Amit tettem kicsinyesség, pitiáner dolog, de oxigént kapott a fuldokló, megmozdult a kábultságából, életre kelt benne az élni akarás" nincs nagyobb ellenség, mint a butaság, ezt kell megszüntetni, azaz csillapítani, ehhez pedig olvasni kell, az olvasáshoz könyv kell. Ezekkel a benső gondolatoknak a teljes tudatában poroltam le a könyvekre rárakódott közömbösségnek a porát, életre keltettem az elfekvő értékeket, és íme milyen hamar felfigyeltek a helyi megmozdulásra, cikkeztek a könyvtárról, annak megmozdulásáról, áldozatos munkámhoz sok sikert kívántak. Egy súlyos betegségen átesett bizony nagyon sok dédelgetést, szeretetet, gyámolítást kíván és igényel, mire visszakapja az élethez való örömét, amikor a fájdalmak lassan elhagyják a betegnek a közérzetét és helyébe lép a mindennapi örömteljes perceknek a tavaszi pezsdülő élete. Egymagam szintén kevés voltam az olvasómozgalomnak a megvalósítására, magam csak kovász voltam, szellemi irányító, rugó az eltespedt emberi tunyaságban, ehhez kellettek szintén az én kis harcos úttörői pajtásaim, akikkel már egy sínen mozogtunk, örömmel és engedelmes szívvel, forradalmi ifjúsági szellemmel álltak a könyvtári mozgalomnak az élére, nekem csak a gondolatot kellett megszülni, mint az anyának a gyerekét, majd az ápolók besegítettek a gyermek életben maradására. Nehezen mozgósítható a falusi nép a kulturális megmozdulásokban, hiszen életük folyamán csak anyaggal, földdel, állatokkal foglalkoztak, ez volt az életterük, munkakörük, elhivatottságuk, pénzzel mérték a nyereményeket, a javakat, a szellemi érték, az olvasottság még nem tört utat a tudatukban. Valahogyan az elmélet még nem járt a gyakorlat előtt, biz így a könyvek olvasását még nem tudták a mindennapi életükbe beiktatni, nem szerették meg, nem igényelték azoknak mondanivalóját, pedig a magyar nép szerette, és szereti még ma is a meséket, a mesék világán át a történelmi históriákat, csak mivel olvasni tudni kell. Azaz el kell jutni arra a magaslatra, amikor már az olvasás nem fizikai fáradtsággal járó szórakozás, ez a nehéz, mert vagy fáradt a napi munkától a paraszti ember, vagy rossz a szeme, az olvasáshoz, nem hordja a szemüveget, vagy egyáltalán nem tud olvasni, ezt láttam, amikor az esti dolgozók iskoláját megszerveztem. Kimaradt olyan brigádvezető, aki mivel szégyellte a rossz olvasási készségét, és íme mégis csak brigádvezető, inkább lemarad az esti dolgozóknak a mozgalmából. Bizony voltak ilyen sajnálatos dolgok, amikkel számolni kellett. Ezeknek az ismeretében és tudatában kellett hozzákezdenem a könyvtári munkához. Szortíroztam a meglévő könyveket, rangsoroltam írók, szakmai irodalmi fajok szerint. Első kategóriába tartoztak a mesék..., majd ezeket követte a népszerű íróknak a könyvei: Gárdonyi, Mikszáth, Móricz, Jókai... /ha voltak egyáltalán ezekből? Aztán követtek őket a gazdasági szakkönyvek: tejtermelés, takarmányozás, több hús és tojás..., helyes földművelés, trágyázás..., mert hiszen azért nem zárkózott el a könyvekben található igazságoknak a befogadásától, főleg szerették a több képes könyveket, főleg az idősebbek a háborús könyveket, majd a kalandos utazási ifjúsági könyveket... Elkészítettem a katalógust, a név és könyvjegyzéket, valahogyan így indultunk el a legalsó lépcsőről felfelé a könyvtári mozgalomban. Persze, ma: 1980-ban, ha valaki a könyvtári helyzetet nézi, nem is jutna eszébe, honnan indultunk el mi falusi könyvtárosok, valóban elsőben a romokat, már a szellemi romokat, a szellemi butaságot kellett, mint gyomot kiirtani a közszellemből és csak annak a megszüntetésének a sikere után lehetett igazán hozzálátni a kezdeti könyvtárosi élethez. "Ha a hegy nem megy a Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez"..., valahogyan ezzel a gondolttal függött össze a munkám menete. Hogyan ismerjék meg a könyveket a falu dolgozói, ha egyáltalán nem is jönnek el a könyvekért? Nem méltó a hely sem „ahol nagyjainknak a hagyatékai feküdtek, mint lezárt börtönben, valamit kellene tenni, de mit. A könyveket el kell juttatni minden házba, akár olvassák, akár nem. Amit az ember nem ismer, aziránt nem vágyakozik, étvágyat kell kelteni az olvasás, a könyv iránt, és tán akkor beszélhetünk majd olvasómozgalomról. KISKÖRZETEK kialakítása a könyvtári életben Szóval Mohamed menjen hegyhez, mert egyedül csak ez lehetséges és a legjobban járható út. De hogyan?... Ismét magam mellé vettem az úttörőket, iskolás lányokat és fiúkat, elmondtam nekik a következőket. Gyerekek, jó volna, ha faluban minél többen olvasnának, hiszen az olvasás, a könyv tanít, szórakoztat, nemesít... Csináljunk egy mozgalmat, ne egy könyvtár legyen a faluban, több kis könyvtár alakuljon és azoknak ti legyetek a könyvtárosai. Kb. kettő pajtásnak, lenne kb. tíz háza, azaz a tíz háznak a lakói lennének az olvasókörzete, minden kiskörzet kapna kb. ötven darab könyvet, vegyesen, és azokat kosarakba rakva. /lásd a fényképet róluk!/ Elmennek a családokhoz, bemutatják a kosár tartalmát, amiben lesz majd ilyen is, olyan is, amik, majd érdekli az olvasót. Ha akarják, ha nem, akkor is hagyjatok ott kettő, három könyvet, és majd kb. kettő hét múlva érte mentek... Nagy volt a lelkesedés, a gyerekek örültek a kezdeményezésnek, kialakítottam a párokat, pontosan beosztottuk, melyik párhoz tartozik az a tíz ház... És megindult az újszerű, még sehol sem tapasztalt könyvkölcsönzés. Ebben a módszertani elgondolásom a következő volt: Első lépcsőben elvisszük a könyveket, és el is megyünk érte egy jó ideig. Második lépcsőben, elvisszük a könyveket, de már kérjük az olvasókat, szíveskedjenek a kiskörzetbe visszavinni... Harmadik lépcsőben az olvasók jöjjenek el kiskörzetbe a könyvekért és hozzák is vissza... Majd a legvégső és adott pillanatban ismét visszakerül minden könyv a központi, községi könyvtárba és csak ott lesz könyvkölcsönzés.... Persze a kiskörzeteknél kb. havonta cseréltük a könyveket, legyen mindig friss és más-más témájú könyvsorozat. | |
