 |
    |
 |
Úttörői élet az iskolában Maga az úttörői munka számomra nagyon kedves munkakör volt, hiszen nincs új a nap alatt, háború előtt is volt iskolai szervezet: cserkész, "Szívgárda" mindkettő az iskolás ifiknek volt szervezeti mozgalma. Maga a cserkészet, főleg a volt polgári, gimnáziumi ifjúságát fogta össze, amíg a szívgárda az akkori elemi iskolás tanulóknak volt a vallásos, klerikális szervezete. Mindkettőben a nemesebbet, a szebbet, az illemtudót, hazaszeretőt stb. akarták kiművelni, s ennek különböző módszertani irodalma volt ekkor, hiszen maga a cserkészet világrészeket betöltő és még ma is élő ifjúsági szervezet, önkéntes alapon. Maga a cserkészet nagyon tetszetős, mutatós, jól működő egyesülés volt, úgy külsejében, valamint tartalmában gazdag alapokra épülhetett. Magát a cserkészetet minden akkori hivatalos szerv nagyon felkarolta, különböző szerveknek ott voltak aktív tagjai. Tanárok, papok, ügyvédek, stb. Akik, örömmel öltötték magukra a nagyon is tetszetős és jól szabott cserkészruhát, keki színű volt, fejére tette a csúcsban végződő cserkészkalapot, amit ékesített lengő árvalányhaj, nagyon kiemelte a viselőjének a szép vonásait, majd a kezébe vette vagy másfél méteres cserkész botot, ami hegyben /vashegyben/ végződött, turisztikában nagyon segített, kapaszkodásban, egymást húzták fel a bot segítségével. "Fiúk fel fejjel a harc a mienk, álljunk csatasorba valahányan, Jó fegyverünk és vidám dalunk, égő szemünk és amerre járunk, megterem a győzelem a győzelem!!! –csak hiányosan emlékszem vissza erre a szép dallamú cserkész indulóra, de mikor Vasváron utca hosszat felhangzott e szívet, lelket felvidító dallamos, ritmikus dal, biz megteltek a házak előtt a sok kíváncsiskodókkal, hiszen ünnepélyes látvány volt a szép egyenruhában felvonuló sok-sok kedves deli ifit megszemlélni. Magának a cserkészetnek már volt történelmi múltja, irodalma, telített volt a játéktól, énekektől, mezei, erdei játékoktól, meg volt a maga cserkész szabályzata, ami már a világon bevált és betartott törvények voltak. Ma a számháborútól fogva, ma itt-ott látott úttörői megmozdulásoknak a gyökere ide húzódik vissza, innen ered, csak ügyesen kell átvenni mindazokat a cserkészi ifjúsági játékokat, szokásokat, amik már beváltak, betöltötték hivatásukat. Ha azt mondom azért voltam jó úttörővezető, mert voltam cserkész és vezettem "Szívgárdát", kalot ifjúságot, akkor nem tévedek, mert hiszen mindenkor ifik voltak és fiatatok, csak a név változott, tartalmában ugyanazt jelenti, a törvények ugyanazt mondják ki egy kis szövegmódosítással, formájában maradt, csak a külső uniformist váltotta fel az úttörői öltözet. Nekem nem volt új az úttörői élet, hiszen ebben éltem már korábban, csak ma címletben, maga az alany az ifjúság maradt, lélek, szellem, testalakítás, maradt a régiben, mivel azt már jól tudtuk, persze, hogy itt nagyszerűen tudtam kamatoztatni a volt régibb ifjúsági mozgalmi élményeimet. Én benne voltam, a maiak meg csak igyekezték megtanulni, jól, rosszul... Mégis valahogyan csak addig dudorásztam a volt cserkészdalt, amíg megszületett bennem a szövege, amely kb. így szólt: Fiúk fel a fejjel a harsona zeng, Álljunk csatasorba vidáman, Ránk vár a világ, ez a harc a mienk, Katonái vagyunk valahányan. Jó fegyverünk izmos karunk, Égő szemünk, vidám dalunk, Amerre járunk, megterem, a győzelem, a győzelem!... Fülbemászó, dallamos, lelkesítő dallama, ha felhangzott úton, útfélen ragyogott mindenki szeme, büszkén lépkedtünk a szemlélők kíváncsiskodó tekintetek előtt. Igen, ha módom lesz, feltétlenül terítékre viszem az én életemben lévő összes ifjúsági szervezeteknek az életét, azoknak fejlődő vagy bukását, mert érdemes volna ezt kitárgyalni, az utókorra megörökíteni. Most nem bonyolódom bele ennek a fejtegetésébe, de feltétlenül bonctan asztalára fektetem: a cserkész, szívgárda, Ka1ot, levente, úttörő és Kisz ifjúsági szerveknek szerepét, melyik és miért volt vonzó, vagy taszító a közszellemtől, melyik tudott tisztább, lelkesítőbb tartalmat adni a szomjazó, cseperedő ifjú léleknek, de ismétlem, ez majd egy következő kötetben fog megjelenni, most viszem az 1954. évet előbbre. Vasmegye 1954. 11. 2. Úttörői hírek ahhoz, hogy a négy falon kívül még valamit láthasson a nagyvilágból. Ekkor láttam az első úttörőket, azaz valami piros nyakkendőben futkározó gyerekeket játszadozni az udvaron, akik kergették egymást, tépték rakoncátlanul egymás gúnyáját, ha kellett oda is rúgott az erősebb a gyengébbnek, és így tovább. Szóval a gyerek maradt ugyanaz, csak a szín változott, /ismét kelmefestést végeztünk/, és maga az a tény, hogy a cserkészetet, a szívgárdát, mint magát a mozgalmat kukába dobtuk, mint reakciós, ártalmas, ifjúsági szervezetet. Ahogyan mondták a régi úri világ tetszetős ifi mozgalmát, úgy most kellene adni valamit helyette a mai gyerekeknek, tartalmi és formai testi és lelki mozgalmi szerevezettséget, hát itt van a szomszédban, a nagy szovjetunióban. Importáljuk be és húzzuk rá a mi gyerekeinkre és kész, nem kell sokat gondolkodni, ott pionír, itt úttörő... Névadó ünnepség is megtörtént, tehát minden oké és már virágozhat is az úttörői élet. Csak egyet elfelejtettek a kornak akkori okosai és óriásai, ami jó a mókusnak, az nem jó a vidrának, ami jó az eszkimónak nem jó az a malájoknak, az én nagykabátom nekem jó, de nem jó a fiamnak, pedig fiam... egy az egybe nem lehet valamit lekopírozni, eleven hússá és vérré változtatni, de ami a legfőbb hiba, hiába van a piskótához mindenféle kellék, liszt, tojás, cukor stb., de nem tudom az aránykeverést, sőt nincs is, aki ezeket úgy állítsa össze, ahogy abból igazán jó piskóta is süljön. Ki vezette 1954-ben az úttörőket? Ha fiatal pedagógus volt, nem volt hozzá tapasztalati, gyakorlati tudása, egyszerűen nem értett hozzá, nem tudta a csikó, mozgó gyereket a mozgalomnak megnyerni, na nagyon sok külső tényezők is belejátszottak. Maguknak, a szülőknek is idegen, ellenszenves mozgalom volt az úttörő, mondván ezekből mind kommunistákat akarnak nevelni?! Még frissek a sebek, elevenen él a múlt a szülőkben, vagy maguk is, maguk ifjúsági szervezetét élték, és összehasonlítást tudtak tenni, sok volt a visszahúzódó negatívum, ami által a gyerek két malom közt őrlődött. Iskola és szülő, nagyszülő, ezek a környezeti hatások közül legtöbbször maga az iskola maradt legalul, mert nem tudta vagy nem is volt rá rátermett ifi vezető, aki le tudta volna győzni az ellenvéleményeket, ellen támadásokat. Így bizony kezdetben az úttörői mozgalom, mint mozgalom biz nagyon erőltetetten ment, maga a gyerek is odahaza csak gúnyt hallott, főleg a nagyszülőktől, hát mar te is istentagadóknak a táborába tartozol? Úttörő egyenruhát felvenni? Ez pedig egyenesen kihívás a szülői ház békéje ellen, biz nem fogadta a mosoly a kapukból a bámészkodók részéről, inkább behúzódtak az udvarba, most jönnek a jövő kommunistái... Nagyon hatott még ekkor a klerikális, papi befolyás is a szülők felé, még jártak rendszeresen a templomba a gyerekek, ministráltak, körmeneteken sorban mentek, áldoztak, bérmálkoztak, hittanra beiratkoztak, mindezek a tények visszahúzó erőként hatottak az úttörői életnek a talpra állásában. Maguk a kollégák is húzódtak ettől a tisztségtől, hiszen nem akarják elveszteni kegyüket a falu előtt. Bozzayék szinte megborsództak minden úttörői megmozdulástól, mit szól a plebános úr?, mit szólnak az ájtatos szülők, a harmad rend asszonyai. Nagy hiba volt persze fent is, járási, megyei szinten, sőt országos szinten is. Nem volt igazi szakember, aki ennek a mozgalomnak megtestesült Don Bosco-ja, igazi ifjúsági ráteremettsége lett volna, minden központi helyre kineveztek egy valakit, sokszor nullaértékű párttagot, vagy azt se, csak valaki legyen, státuszt kapott, jól fizetett hely, irodai asztal, kényelemes iroda, csak nem volt meg a vezetéshez szükséges átfogó, szervező képesség. Amiért is, nem is tudta magát az úttörői szervezet kivívni a megérdemelt elismerést falvaktól kezdve országosan. Duma volt..., de ez csak üres frázis, a hang elhangzott, a szél, az éter elnyelte, minden topogott egyhelyben. Nehéz örökséget vettem át - piros nyakkendők sorsa... Ezeknek a jelenségeknek a tudatában és láttán magam is úttörőcsapat vezető lettem a söptei ált. iskolában, tán mondhatnám azt jobb híján, más nem volt..., azaz nem is vállalta volna el, egyik sem. Maga a Bozzay család az felborzolt szőrrel tiltakozott ellene, már idősek, Nemtényiné aki roppant helyes és ügyes az ifjúsági mozgalomban, de mint nő... Na jó, akkor maradt még hátra Szép Jóska, aki fiatal, jóformán kezdő... Szintén elvonul e kérdés elől, egy kicsit neki fárasztó az ilyen munkakör, pedig ha jól emlékszem párttag is lett..., persze ez is más úgy... Na így maradtam egymagamban. Nem félek én az úttörői mozgalomnak a kibontakoztatásától, majd nevelem a kis csírát, majd fává növelem a zsenge hajtásait. Voltam én már többféle ifi szerezetnek élharcosa, itt se kell mást tenni, be kell tölteni a tanulóknak játékos, jellembeli, testi, szellemi éhségét, formát adni az egészhez, egybe kovácsolni a közösséget, majd aztán megváltozik a közönség szemlélete is, belátják, nem kell feltétlen kommunistának lenni annak, aki egykor úttörő volt, de lehet belőle ha vállalja annak tiszta és nemes dogmatikus emberiességét. A tűz, a szél, a víz mindezek óriási romboló energiát hordoznak magukkal, és ha elszabadulnak az emberi hatalomnak a hatásköréből, borzalmasan visszaélnek azok emberi kultúrának a szétrombolásában, életet oltanak ki, de csak addig, amíg az ember nem tudja ezeket az ősi elemeket az emberiségnek a javára termelésre beállítani. A vad erőknek a megfékezésére, emberi munka megkönnyítésére kell az okos emberi agy, úgy kell ezekkel az elemekkel bánni, ne romboló hatásukban, hanem építő erejükben győzedelmeskedjenek. Valahogyan tán így láttam az úttörői mozgalmat, nem félni kell tőle, nem kigúnyolni, megvetni, ördögöt látni minden piros nyakkendőben, ne vaduljanak meg a szülők, mint ahogyan a bika is megvadul, ha piros leplet lobogtatnak feléje... Kezeljük, éljünk úgy az adott ifjúsági mozgalomnak a lehetőségével, legyen az igen is olyan tartalmas és rokonszenves, mint ahogyan népszerűvé váltak a háború előtti ifjúsági szervezetek. Nehéz örökségbe léptem, amikor átvettem az iskolai úttörőcsapatot. Nem maga a vezetés, nem maga tartalmi élet adott nekem gondot, oda kellett nekem eljutni, hogy a gyerekek maguk kovácsolódjanak egybe, őrsökbe, rajokba.... Hagyjuk meg a gyermeket gyermeknek, ne legyenek külügyminiszterek, ne legyenek marxista tudorok, ne tömjük undorig, hányásig a fejüket csak pártos és szervi propaganda maszlaggal, iránytű kell, de nem az iránytű visz engem előbbre. hiába ülök rá az iránytűre, csak egyhelyben maradok továbbra is, oda kell jutnom, mint a jó vendéglőnek, amikor elmegy valaki egy vendéglői konyha előtt, annak ízes étel illatjai nyáltermelésre bírják a nyálmirigyeket, azonnal éhesekké válunk, minden erőszakoskodás, csalogatás, ráncigálás nélkül betérünk a vendéglőbe a jó illatnak éhségcsillapításának a hatása folytán. Valahogyan így kell bánni ezzel az újszülöttel, nem kell erőltetni, és nem szabad azonnal tiltani mindent, amit eddig tett... Ne járj ám templomba..., ne iratkozz ám be hittanra... ne ministrálj ám... Ezek a k meggondolatlan császármetszésekkel okozott sebek, csak sajdítva véreztek volna továbbra is, nem szüntették volna meg az ellenfélnek a gyűlöletét, sőt..., csak fokozták volna az ellenségeskedést, de el kell jutni egyszer arra a mozgalmi olimpikumra, ahol már minden szép, minden vonzó, az új már nem idegen, a miénk lett, a mi szabónk varrta ránk az uniformist. Amikor a piros nem bikaingerlő dúlás-fúlást vált ki, látja benne a sok-sok hősi halottnak, forradalmi eszmékért meghaltatnak vérének a szimbólumát, amikor már nem csak egy rongydarabot jelent neki a nyakán, zsebben hozza végig az utcán, szégyelli feltenni, sőt tán a szülei nem is engedik..., csak az iskola előtt kotorássza ki a zsebéből, hogy... eleget tegyen az iskolai regulának is, de undorral, és ha mód van rá, azonnal ismét a zsebbe kerül..., mert még a fehér inget, habár az is szabványos volt, csak elviselte valahogyan... a kis rövid kéknadrággal, vagy a lányok kis lerakott szoknyával... Innen indultunk el, és minderről a mai úttörővezetők mit sem tudnak, fogalmuk sincsen róla, mennyi ügyeskedés, pedagógiai hozzáértés, gyermekszeretet kellett a rokonszenvnek a megnyeréséhez. Igen is hálával kellene gondolni a mai úttörői vezető funkcionális vezetőknek az én korabeli úttörői mozgalom veteránjaira, kellene legalább évente egyszer valamilyen formában megemlékezni rólunk, mert ha más formában veterán, akkor igen is van ifjúsági vezetői veterán is. De ahogyan felszárítja a nap a lehulló csapadékot, és por marad helyébe, így váltunk mi is a felejtésnek a porában, elfújta a szél már mindezeket, pedig a mi munkánkon, mi munkánk alapjain pihen a mai úttörői mozgalomnak obeliszkje. Ma könnyű lenni úttörővezetőnek... Óradíjat, kedvezményt kap... Egy csomó negatívum már a feledésnek a mauzóleumában beporosodott, pókhálóval befedte az időnek a múlása, rengeteg anyagi segítség, tárgyi szükségletek, úttörői szobák, állnak rendelkezésre a mozgalomnak növekedéséhez, tán a vezetésben is már akad igazi mozgalmi pedagógus, akinek vérében lüktet a szomjas gyermeki léleknek üdítő forrása, amiből bőven meríthetnek és kielégíthetik, betöltik az ifjúi vágyat. De ismétlem, vádolom a mai járási, vagy megyei vezetőket, akik most a maguk sasfészkében sütögetik a finom pecsenyéjüket, és még csak az illatát is elvonják előlünk. Mi lenne?, ha egyszer eszébe jutna a megyei úttörő szövetségnek, jó volna elbeszélgetni a régi úttörői veteránokkal, nem erre nincs idő, azaz nincs keret, de talán azt mondhatom nincs is erre emberség, nincsen szeretet, hivatásérzet, hivatal lett, jó státusz ügyesen kell benne elhelyezkedni, és semmi más. Az első május elseje... felvonulás Söptén, Úttörői ruhában... 1954. Na, május előtt igyekeztem az úttörőket megnyerni az úttörői ruhának a megvételére, azaz annak beszerzésére... Tehát fehér ing, lányoknak is..., piros nyakkendő..., majd kék nadrág és kék rakott alj a lányoknak. Mutattam egypár képet, milyen szép az egyenruha, ha abban vonulnak fel a gyerekek... Amikor a gyerekeket megnyertem ennek a gondolatnak, akkor jöttek a szülőkkel való elbeszélgetés, nem kell hátat fordítani az újnak, ebben is van szép, nem kell félni, hogy most aztán többet nincs templom... stb. Bizony nagyon vegyes válaszokat kaptam, de még az jó volt, ha valaki nyíltan mert véleményt mondani, mert akkor szembe találtam magamat az ellenséggel, rosszabb volt ha csak sunyítóbb a jelenlétében, és akkor hazafelé kitátotta a száját... Az én gyerekemből pedig, nem csinál kommunistát, agyon is ütöm, kitagadom, ne gondolja a Czeglédy, hogy most pedig megszakad minden régibő1 és jönnek az ifjú istentagadók..., nem! –nem varrok neki, és nem is veszek neki úttörői ruhát..., hangzott több szülőnek a szájából... Csodálatos..., nem is a ruha bőszítette fel annyira az egyes szülőket, hanem a piros nyakkendő.... Talán az ördögre emlékeztek az 1919-es terror, véres piros összecsapásokra, hiszen itt a közelben, Nagygencsen, sok paraszt függött az útszéli szederfákon... Az öregek, a nagyapák látták, átélték ennek a 133-napnak nemcsak a haladó, de véres csütörtökjét is és ez valamiképpen, mint földöntúli szellem, mintahogyan mondogatják, a régi kastélyokba visszajárnak az őslakók éjnek idején... Ez az emlék is visszariasztotta az újtól, a piros nyakkendőktől jó pár szülőt... Ők nem azt a szimbólumot látták a piros nyakkendőben, ami miatt éppen piros, ők emlékeznek egy elfuserált 19-es elferdült felszabadultnak vélt felbőszült bikákra, akik csak romboltak ebben az időben, de nem építették a munkásharcot, csak romboltak... Nehéz volt áthidalni ezt a közfelfogásban még elevenen élő emlékeket, ők csak ezt láttak a piros nyakkendőben, na és erre fel oda kellett jutnom, ezt a nézetet meggyőzni a haladóbbért, a szebbért. Azzal a késsel, amivel esetleg valaha valakinek a nyakát vágták kereszt ül, azzal kenyeret is lehet később szelni, nem kell mindig csak mészárolni vele, éppen a békés szándékra, a jóakaratra kell beállítani az ifjúságot, maga ne a véráldozatnak legyen a martaléka, ne a háborúnak visító aknái orkánjai adják a zenét, ne lerombolt falvak és városok hirdessék a gonoszt. Tehát igen is a béke őrei akarunk lenni, a nyakkendő emlékeztessen a sok-sok vértanúra, akik feláldozták magukat a jelennek a békéjének a megteremtésére. Tehát szimbólum, mint a kalapács, vagy a lánc, vagy a kereszt, a kereszt is összeadandó jelet mutat, nem negatív jel, adjuk össze a munkát, a békét és boldogabb gyermekkort tudunk megalapozni az utókorra. Úgy voltam, mint az ország kormányelnöke: vagy bizalmat szavaznak, és akkor maradhat a székében, vagy ellen szavaznak és akkor illik tudni hol a helye. Nekem ugyan nem kellett volna távoznom a községből, de erkölcsi értékben selejt lettem volna és máskor is ki vagyok téve annak, hogy esetleges indítványaimat elnyeli az ellenségnek a kapzsisága, és marad minden a régiben. Jött május elseje. Nagyon szívesen segítünk ám..., mondják a kollégák..., csak mondjam, hogy mit akarok? Mondja az igazgató, de semmi ötlete nincs, semmi elgondolása..., csak fék a haladás útjában... Az ének az a kapocs elsősorban, amivel egy közösség össze tudja magát tartani. Mivel ekkoriban nagyon szegényes volt az úttörői mozgalmi daloknak a partitúrája, biz régibb dalokból kellett összeállítani egy csokorra valót, ha kivonulunk, ám harsogjon az utca a dalunktól, ne gyászmenet legyen... Mindenki készített egy zászlót, vagy vettem?... Továbbá pár szál virágot hozzon a kezében, készítettünk egy csapat májusi bokrétát, fénykép van is róla... Az iskolának volt egy zászlója is..., azt is üzemeltettük... Vagy 160 ifi gyülekezett össze, felső tagozatos vagy nyolcvan és nyolcvan alsós... Nagyon szép kép alakult ki a sok egyenruhát viselő úttörőkből..., mert pár család kivételével, azért nem akart ujjat húzni a közösségből, csak megvette a ruhát, ha szidott is érte. Sorakozva..., majd minden nevelő a mag helyére állt, és nótaszóval indultunk végig a falun... Ünnepélyes látvány volt, nem tudták a kíváncsiskodók megtartóztatni magukat, csak kiálltak a kapuba és nagy vigyorgással nézték végig a felvonuló kis harcos csapatot, főleg ha felismerte a kis palántáját, még külön is üdvözölte saját vérét, húsát, ha most kommunista is lett hirtelen. | |
