 |
    |
 |
Miniszteri pénzjutalom Budapesten... Hogy eljutott, arra legyen dokumentális bizonyíték az a melléklet, ami arról ad bizonyítékot, ezer forint jutalomban részesít a Népművelési Minisztérium... ami nem is volt akkor még kis pénz, majd kéthavi fizetésnek felelt meg. Na ezzel aztán olaj került a tűzre, mert ugye: a siker hozza, teremti meg az ellenség táborát. Egy ilyen siker, úgy jön, mint a nyári zivatar, vagy egy jó májusi eső... Boldogan utaztam fel Budapestre, az Országházba, ahol nagy lakoma mellett, igazi bőség asztalánál kellett innom a legfinomabb itókákat, nagy tálcákon hordozták körben a felszolgálók, csokoládé, tokaji szomorodni, vörös és fehér színeknek tarkaságában az igazi reprezentációs italokat, majd a nagy terem meg a kupola csarnoka körben rakott asztalok roskadoztak a finomabbnál finomabb ételektől... Itt van már Kánaán, mondogattam... Dobi István az elnök fogott velem, kezet, majd gratulált, további jó munkára buzdított. Nagy öröm volt ez számomra..., s bizony a nagy élvezeteknek a töménysége mellett azt vettem észre, hogy a kupola megy körbe –vagy mi a csuda van velem –azonnal leállni a lakmarozásból, főleg az ivásból, mert bizony baj lesz... Nagy boldogság volt számomra ez az első kitüntetés..., hiszen erre nem is számítottam, nem ezért dolgoztam, de jól esett a figyelem, hogy már a minisztériumban is ismerik a munkámat, a nevemet. Idehaza is nagyon örült anyu, hiszen a sok-sok megaláztatás után egy kis élet napsugár jöhet már oly sok-sok gomolyfelhő után, ami oly sokszor megkeserítette életünket... Majd még máskor is volt ilyen meglepetésben részem..., majd akkor ismét írok róla... A faluban ezzel a megtiszteltetésemmel csak növeltem a magam iránt érzett megtiszteltetést, hiszen a faluból még senkit sem tüntettek ki valamilyen érdemmel. Én voltam az első fecske, maradjon meg emlékül az utókornak is, akik ezt valaha tán értékelni is fogják. Egy csepp a tengerből, de ebben a cseppben benne van a világ nagy óceánjainak az összes kémiai molekulai összetétele, nekem ez a kis figyelmesség, na nem is szerénykedem, nevezhetném én nagy figyelmességnek is, azaz észrevettek, csak azt nem tudom miért? Hiszen egész életem ennek a kultúrának a sínén utaztam, s ha most alig egy éve, hogy visszakerültem ismét a pedagógiai pályámra, hát én szolgáltam rá arra a kitüntetésre?, hát a többiek mit csináltak ez ideig? Hiszen nekem ez nem volt megterhelő kultúrmunka, ez nekem élvezet, szórakozás, ezért nem is vártam semmi különös jutalmat, na a szakácsnak is jól esik, ha közben egy-egy dicsérő jelzővel a fogyasztók elismerik művészi konyhai nagyságát, habár naponta csinálja és mindig jól csinálja, szinte nem érti hogyan lehet ezt rosszul elkészíteni, magam is ezen a véleményen voltam, lehet ezt nem csinálni vagy egyáltalán rosszul csinálni. Ahogyan az étlapot nézi a vendég, aki enni akar, amikor sorjában veszi a neveket, amelyik ételnévnél kicsordul a nyála, amelyiket megkívánta a nevek olvasása közben, abból rendel és kielégíti biológiai éhségét. A közönségnek is van kultúraéhsége, elébe kell tálálni finoman a munka tervet, legyen benne az ő kívánsága is, miről is szeretne hallani?, mi érdekli, követelje a maga ízét, zamatát a tudomány étlapján, vegyük műsorra az óhajt, és ha ezt a kérést tűzzük műsorra, biztosan el is jön az előadásra, de magával hozza a maga körét is, rokonságát, családját... MUNKATERV összeállításának a módszere, irodalma Mielőtt elkészítettem volna az éves munkatervet, mindig széleskörű tudakozást, szinte nyomozást folytattam azokért a témákért, amik feltétlen a falu dolgozóinak gazdasági, politikai, természettudományos érdeklődési körükbe belefér. Ekkor még, mint magántulajdon, azaz önálló gazdaságok léteztek a paraszti körökben, minden paraszt egy-egy agronómus, intéző volt a maga kis birtokán, ahol sok oldalúnak kellett lenni ahhoz, hogy a kis gazdasága nyereményes legyen. Még pedig annak minden ágazata, a tejtermeléstől a tojáshozamig, na meg a disznótartásig, de az sem volt közömbös, hogy jut nagyszerű takarmányhozamhoz, szóval tág tere az akkori gazdasági érdekszférában- most csak azt kellett ügyesen kinyomozni a sok közül mégis miről is szeretne a lakósság hallani. Erre fel, minden gyerek kapott egy-egy felderítő feladatot. Elsősorban a családban, majd a rokonságban hordozza végig ezt a kérdőívet, amit adtam neki, mint valaha a véres kardot végighordozták az országban, hadsereg növekedésére, így a gyerekek nagy ügybuzgalommal odahaza megkérdezte az apjától, apu miről szeretne hallani a kultúrházban. A kérdéseket összegyűjtöttem, na meg a gyerekeknek a szóbeli mondanivalójukat is, felmértem a falu igényét az előadások címére vonatkozólag, szakcsoportba állítottam, gazdasági, földrajzi, természet tud., közjogi, orvosi... Majd amikor kiválasztottam a címekből a szükségeseket, ezt letárgyaltam a kis munkaközösséggel, az egyes szervezetekkel, ki-ki, tett hozzá vagy elvett- majd minden előadáshoz biztosítottam neves előadókat, akkor aztán megszületett a téli munkaterv. Ennek a munkatervnek az előkészítése is nagy izgalommal járt, hiszen magát a tervet összeállítani, valamint az egyes előadásoknak kitűnő előadókat biztosítani. Ez mind előfeltétele volt a további jó kultúrpolitikának. Nem sok előadást kell beiktatni, legyen kevés, de annak a kivitelezése, megrendezése, hangulata maradandót hagyjon a faluban. Beszéljenek róla az utcán, a tejcsarnokban, a kocsmában, a tollfosztóban, a suttogó ellenzéki körökben, hiszen ez az út itt Söptén teljesen a vadonnak az indáival volt benőve, utat kellet vágni a fejekben, az agyakban, a szocializmus szekere akkor is halad előre. Ha a fejedet a homokba búvod, ha ellenzékbe mész át, nincs megállás a lejtőn, a múlt csúszik lefelé, sőt tűnőben van már sok mindenben, itt az új, ezt kell dédelgetni, ezt kell lábra állítani, a romokból épüljön fel a gazdagabb jövendő. Közvélemény-kutatás... A közvélemény-kutatásnak igen nagy erőt tulajdonítottam, akár pozitív, akár negatív irányban jelentkezett, hiszen ismétlem, az ellenséget sohasem szabad lebecsülnünk, számolni kell az ellenzéki, mellékvágányra terelő hamis váltóállással, jobb belátásra kell bírni ezt a tábort is, meg kell győzni hamis álnokságának makacsságáról. Általában a pénteki esték voltak jobban a téli estéknek nagyobb megmozdulási napjai, valahogyan ekkor a falusi ember már szívesebben ült le egy kis tereferére. Az előadások nem voltak egyenrangúak, karátértékűek, ezt magam is tudtam, s ennek megfelelően volt is az előzőleg kifejtett propaganda. Ha témakörökhöz tartozott az előadás, pl. a tejtermelés..., akkor ez egy szélesebb megmozdulást kívánt, hiszen minden háznak az istállójában ott székelt egykét szarvasmarha..., de ha pl. a csillagos égről volt szó, tán ezt már nem mindenki szívelte, úgy igyekeztem a szervezést megcsinálni, hogy csak azokat hívjam meg, akik tényleg ilyen irányú érdeklődést mutatnak, s ha csak húszan voltak a hallgatók. Ez volt a jó, akkor lehetőleg a kis kultúrtermet rendeztem be a hallgatóság részére, ezt tettem barátságossá /hamutartó, virág, függöny, stb. Az előadásokat főleg központi előadókkal tartattam meg, mégpedig csak patinás előadókkal, mert nincs borzalmasabb látvány, mint mikor egy előadó megjelenik a hallgatóság előtt, aztán még jóformán olvasni se tudja a mondanivalóját. Mint pl. egyszer /Ágoston Ottó/, borzalmas csapnivaló, tekintély megalázó nyöszörgést zengedezett a hallgatóság előtt, na ilyenkor aztán megkapom a dorgálást a hallgatóság részéről, hát ilyen botladozó, süket, maradi előadót hozattam ki, hát biz a legközelebb majd meggondoljuk magunkat: hogy eljöjjünk e? Vannak előadók, akik egyszerűen nem tudnak előadni, még ha tudnának is valamit, de akkor az ilyenek maradjanak a WC ülésén, ne menjenek a nyilvánosság elé. Na persze, többet se szerepelt nálam a nevezett központi előadó, hogy máshol hogyan szerepelt azt nem tudom, de tán jobban kellett neki szerepelni, mert közben megszerezte a dr. címet is, de hogyan?, azt nem tudom. Egy-egy jó előadás egyben megérlelte a legközelebbi előadásnak is a közönségét, vagy elvesztette, ekkoriban még a téli esték nagyon egyhangúak voltak, rádió kevés volt a faluban, szám szerint nem tudnám megmondani, TV, meg még nem volt..., így a kultúrotthon volt hivatva a tudatformálásra és telítettségének az elérésére. A melléket 1954.év I negyedévi munkatervében szerepel, mint előadó Ferenczy Viktor, aki valaha nagy uradalomnak volt intézője, jószágkormányzója, nagy agronómiai tapasztalatokkal telített, szellemileg nagyon képzett előadó volt, akit szívesen hallgattak a falubeliek. Viktor bácsit is a megvadult politikumi áramlat magával sodorta, sokáig mellőzték, sőt üldözték, végre rájöttek az okosok, hiszen nincsen is rá ok, ha valaki egy volt uraságot szolgált, miért ne szolgálhatná a szociálizmust és, így került ide az állami gazdaságba, ahol sajnos találkozott a két lábon járó butaságnak a pártot megcsúfoló képviselőjével Gergely István állami gazdaság igazgatójával, aki valahonnan az Alföldről a kubikus talicskától szabadult el. Tán, mint nagy nyilas, és most ennek a ravasz és minden szellemi értelmiséget utaló személyiségével kellett dolgozni. Sokat szenvedett Viktor bácsi, de végtelenül birkatürelmű ember volt. Ragyogóan tudta a beszédét szemléletessé tenni, ezer és ezer kérdésre tudott válaszolni, mindig telt ház volt ha ő jelent meg a kultúrházban. Később a növénynemesítő állomásra került, úgy emlékszem a cukorrépa cukortartalmának a növelésével kísérletezett jó eredménnyel. Persze magam is még ovodista voltam a szakmában, azaz ha úgy veszem, egyetemi érzékem volt a népművelés berkeiben, mert mások és másutt semmiféle kulturális megmozdulás nem igen burjánzott, tán egy-egy színdarab és vége. A későbbi évek folyamán mindjobban szélesebb körben és főleg jó, hírnév előadókkal: Dezséry László, volt püspök, Dr Buga László orvos, Szepesi a nagy sportközvetítő, Dr Karsai Elek a Marx tudomány doktora –a Jón tenger Kutatója Szabó Dezsőné a nagyszerű asszony előadó stb. stb., akikkel igazán minden esetben telt házat értem el, nagyon tartalmas és lelket, észt gyönyörködtető estében füröszthették meg a hallgatók a szomjas énjüket. Ezekről az előadókról még úgyis a maguk idejében szólni fogok, hiszen még csak ezek voltak nagyon gazdag élményeket nyújtó téli esték. A mellékelt terv szól a színdarabról is, nem múlott el év, amikor egy-egy színdarabbal ne szórakoztattam volna a falunak közönségét. Maga a színdarabnak a rendezése az külön tanulmányt képez, így erről majd külön kell hosszadalmasan írnom, mert bizony amennyi szépség volt benne, de annyi izgalomra is adott okot... Na, ekkor kezdődött a "klub" foglalkozásnak a gondolati csírája, amit senki, sem értett meg, sőt ezzel a kiadott utasításokkal csak elriasztották a közönséget. Majd én elmesélem a klub történetének a valódiságát, amit nagy tapssal fogadtak a megyei VB. tanács termében. Feltétlenül kell írnom a "KLUB" mozgalomról, mert bukásban volt a népművelésnek hagyományos volta, valami újat kellett kitalálni, de nem volt tervező, se kivitelező, mindenki tapogatott a sötétben. Újítás volt a tervezetben a "Kézdezz, Felelek" mozgalma is, amikor a kultúrházban kitettem egy zárt, lecsukható dobozt és abba mindenki beledobhatta a maga problémájának a kérdését. Akár jó, akár rossz, akár hízelgő, akár elmarasztaló volt számomra, de nagyon érdekfeszítő volt az-az este, amikor évekre megadtam a választ, bizony kár hogy nem tettem el őket az utókor számára, mi is érdekelte akkoriban a falu ifjúságát, vagy nagyjait. Kár értük. Még mindig 1953-ban vagyunk. Ahogyan mondom, ahogyan írom, mindig szerettem valamit tenni, szellemi, lelki gyönyörűséget szerezni a falum lakóinak, s ebben a munkálkodásom közepette lett ismerős a nevem, valahogyan a felettesek is észrevették munkálkodásomnak termékeit. Mint ahogyan, a kertész megtermeli a legszebb és a legjobb primőröket, tán én is így jártam, habár sohasem azzal a tudattal dolgoztam, na most jövök én, hanem amint a jó anya is megérzi és tudja csemetéjének a testi és lelki szükségleteit. Nem kell bíztatni az édesanyát, hogy táplálja a gyermekét, odadugja az életet adó tejbimbóját, és tején keresztül növekedik édes magzata súlyban, értelemben és ezért sohasem vár a saját fiától fizetést, vagy főleg hálát, mert hiszen-e kettő úgyis együtt jár, mint a fény és árnyék. A jó munkatervek, az újszerűségük, koruknak értelemszerűségük, aktuális igénykielégítőségük, és főleg azoknak a címeknek a pontos és jól megszervezettségüknek a híre eljutott a falu határán tovább. Hiszen akik részvettek az elő adáson, aki tartotta az előadást, az maga már elmesélte a maga körében, szíves, gondos fogadtatásban részesült, mert nincs nagyobb és rosszabb érzés, mint mikor az ember megérkezik egy faluba, ahol előadásra hívták meg az illetőt, mint teljesen ismeretlen. A teljes tájékozatlanságban megérkezik valahogyan a tett színhelyére, sötét faluban találja magát, némaság és mozdulatlan a falu, nincs benne mozgás, sehol egy lélek, akitől lehetne érdeklődni, na hol is lesz az előadás ma? Hol van a kultúrház? Hol lakik a kultúros? Csak a kutyák ugatása teszi hangzatossá a falu egyhangúságát... Bizony volt rá eset, amikor az előadó nagy kínnal, és botorgálással felkereste az otthonában pöffeszkedő kultúrost, bemutatkozás után kérdi az előadó, a kiküldött, ma itt valahol nekem előadást kellene tartani!, Igaz? És ekkor a trehány és udvariatlan kultúros a fejére csap, jé!, tényleg ma péntek van, és előadásnak kellene lenni...! Ne tessék haragudni, el is felejtettem, de azonnal megyünk a kultúrházba és nagy nehezen elbotorkálnak a vaksötétségben meghúzódó kultúrházba, majd kigyulladnak a lámpák, hideg, ridegségség mindenütt... Hamarosan befűtök..., tessék csak addig várni, ne tegye le a kabátját... stb., talán a világos ablakok láttán egy-két kíváncsiskodó be is néz a terembe... Ja, előadás lesz? Akkor el is megyünk... Azt hittük valami más... Úgy érezte magát a kultúra ebben a helyiségben, mintha egy ravatalozó lenne, csak a siratók hiányoznak belőle, akik siratnák a kultúra temetését... Persze, amikor egy ilyen előadó, aki már megjárta a vaksötét faluknak a csalódottságát, itt Söptén baráti melegséggel, fénnyel, kávéval, szeretettel találkozott, persze ezt a rendkívüli fogadtatást széles körben elmondotta, ahol lehetett, igen, Söptén öröm lenni, Söptén öröm előadásra menni, ott van gazdája a kultúrotthonnak, persze ez nekem természetes volt. Hiszen, hogyan is lehetne ez másképpen, gondoltam magamban, de amikor hallottam a visszhangokat a csalódott előadóktól, járástól, akkor döbbentem meg. Hátha valaki, valamit vállal, akkor miért nem tölti be a hivatását teljes szívvel és lélekkel? Nálam minden előadó vendég volt, ha jött hozzám. | |
