 |


|
 |
 |

Hogyan lehetne ateista előadást rendezni Söptén?...

Két újság két cikk ugyanarról a téli estéről, 1953. nov. hava.
Mi a babona?.... Este a faluban....,e két cím alatt olvasható az estnek a története, ami pedig előzőleg a következőképpen kezdődött.
Tanítás van, délelőtti időszakban beszól hozzám Miklós bácsi, az igazgató -nagy fekete autó áll az iskola előtt- a minisztériumból keresik a kultúrigazgatót. Na fene.... -mondom magamban-, hát nemcsak ávósok kereshetnek már, hanem maga a minisztérium kiküldöttje, na majd meglátjuk, mit akar?- A gyerekeket megkértem, hogy végezzenek továbbra is jó munkát, adtam feladatokat és kimentem az udvarra. Előttem áll egy nő és még valaki, bemutatkozik: Horváthné...a minisztériumból magam is mondom a nacionálémat, és igen örül a találkozásnak, mondván sok jó hírt hallott a megyén Söptei kultúrmunkáról, hát így vette hozzám egyenesen az utat. Eddig rendben is volna, de mi a jövetelének a célja? Hamarosan a következőkkel rukkol elém. „Egy a t e i s t a előadást” akar tartani a kultúrházban. Erre én ránézek, majd ötletszerűen nyúlok a zsebembe, és már adom is neki a kultúrház kulcsát és mutatom ott a kultúrház. Tessék!....
Nagyon meglepődött a kurta és furcsa válaszomra –„...hát nem így...!” mondja a hölgyemény, „Hát hogyan?”- kérdem. Hát úgy, hogy ezt az előadást én szervezzem meg, biztosítsak rá hallgatóságot, stb.
Erre pár lépést előbbre léptettem és a következőkkel traktáltam. Nézze ott a templom -odébb lakik a plebános- és mutatok a falura, a falu lakói meg járnak a templomba. Ön elmegy én pedig, még szeretnék a faluban maradni...
Egyébként miről szólna az előadás? Dr. Bence orvos /volt Uraiújfalusi körorvos/ nagyapáék jól ismerték... a vasvári szentkúti babonákról tartana előadást... Na éppen ez hiányzik még..., igaz, hogy magam is lestem a kútban a szűz Mária képet, de sohasem láttam, csak a pénzt kellett bedobni, mert pénz nélkül nem mutatkozik meg Mária... Hiszen magam is ott nőttem fel sokszor a szentkúti dombon, na meg a hideg forrásvize gyógyító hatással van a beteg lábakra -legfeljebb az izzadt láb nagyobb reumát kaphat...- ez mind igaz..., de Söptéről sokan járnak búcsúra, Vasvárra. Most ezeket az ártatlanokat akarja kifigurázni Bence orvos? Nem, én ebben a buliban nem veszek részt, ha Önök megszervezik, itt a kulcs -ám csinálják-, még nem aktuális az ilyen merészség, a népnek kell a vallás, helyette nem adtak a kommunisták semmit. Kell a hit, mert: „szegénynek drága kincs a hit, tűrni és remélni megtanít" írja Arany János. Igen a vallás híd a nyomor és gazdagság között, és amíg ekkora a nyomor, csak vallásos hittel lehet azt elviselni - fejtegettem a miniszteri kiküldöttnek.
Hát szóval nem szervezi meg?- kérdi tőlem a nő. -Nem!- volt a határozott feleletem. Amikor látta az ellenszegülésemet és felfogásomat a nő, akkor valamivel alább hagyott és ígérte, na majd pár hét elteltével ismét eljön és folytatjuk a lehetőséget az előadásra.
Dr. Bence, zsidó ember volt, aki nagy csapást szenvedett -elvesztette a feleségét, majd a gyermekét a nagy eszmei zűrzavarban- meghasonlott is egy kicsit tán az életben Bence, talán azért fogott tollat az Isten ellen -aki ekkora fájdalmat mért rá akkor-, most szóval és tollal áll bosszút a sors írójának. Perbe szállt Istennel és tán ezért ragadott tollat, hogy kigúnyolja, kipellengérezze a vasvári búcsúnak a sok-sok zarándoknak a tévhitét, butaságát. Könyvben is megjelent ezen értekezése a vallásról, a hitről és ott bizony a maga meztelenségében tárja elő a papok népbutítását a hiten keresztül, az egyes búcsújáróhelyeknek a babonaságát, becsapását, pénzkeresését a nép butaságából. Na ezért már Luther Márton is harcolt egykor, most Bence a maga megreformálásában, tán sorsnak csapásának súlyában igyekezett vigaszt keresni a nagy vesztességei felett.
Azt mindenki tudja, hogy a ruha alatt mi van, mivel rendelkezünk, mégis ha valakit az utcán levetkőztetünk, amit úgyis tudunk előre mi látható, mégis beleütközünk a törvénynek a paragrafusába, mert ez még nem érett el odáig, hogy ruha nélkül mutogassuk azt, amit úgyis tudunk magunkról, vagy másokról. Szóval, ha nincs is Szűz Mária a kútban, ha nem is gyógyít a forrás vize, de csak így egyszerre puszta ridegségben levetkőztessük a hitbuzgó lelkekben a szentkúthoz fűzött lelki ruháját. Megfosszuk a misztikumtól, amiért oly messziről elzarándokolt lelkének gazdagodásáért, ami neki oly gyönyörű volt, gyertyák égő lángjában tölteni az éjszakát, rekedtségig kérni a szűz Mária pártfogasát, elvenni ennek nagyszerű klerikális IBUSZ-nak a misztikumát, gyönyörét, a Laci-pecsenye illatot, a márcot. Hogyan lehet most ilyen merész /még ha igazság is/ szókimondással kipellengérezni a vallásos lelkeket?...
A miniszteri asszony az érveléseim súlya alatt egy kicsit alábbhagyott a határozottságából, de mégis arra kért, hogy még erre visszatérünk, és ha jön, akkor talán sikeresebb lesz lehetőségnek az alapja. Ismétlem ha, Bence a maga meztelenségben akarja keresztre feszíteni a falu vallásos érzületét, akkor kár lesz ismét visszajönni, ebből előadás nem lesz. Majd búcsút vettünk.
Bence orvosnak babonák c. könyvéről hallottam, ha jól emlékszem olvastam is belőle részleteket, így bizony az még nem lehetett népszerű olvasmány a rózsafüzéres Mári néniknek, sőt mint Istentagadót megvetették, „Nem fél az Istentől?”- hangoztatta a jámbor olvasó. Hogy aztán az Isten nem ver bottal, miért kapott annyi-annyi ostorcsapást a családi életében Bence orvos, azt már nem tudnám mérlegelni, hiszen sokszor a nagy vallásos érzelmű embereknek is el kell viselni sokszor az emberi sorscsapásoknak töviseit.
Na a lényegre visszatérve, egy-két hét után ismét megjelent a nagy, miniszteri kocsi, ismét megjelent az én asszonyom, aki ismét arra kért, szervezzem meg az előadáshoz a hallgatóságot, stb.. Mint tudomány a vallás felett áll, csak a tudománynak az igazsága mennyire tud a mélyre hatolni, mennyire tudja szétválasztani a bigottságot, a tudománytól? -ez még nem kiforrott a falusi ember tudatában. A TV-én keresztül mostanában lehet látni különböző földtekén élőknek vallásbeli megmozdulásukat, hogyan akarják megnyerni maguknak a jó szellemet, és hogyan hessegetik el maguktól a rossz szellemet, a megrontót. Hogyan kell ceremóniázni, hogy egy nagy vadat el tudjanak ejteni, mennyi nevetséges ritualitásban kell nekik átfúrni és borzalmas nagy komolysággal, de mi, akik más értelmi szinten vagyunk már, a mi szemükben nevetséges vallási rítustáncokban, füstokádó szertártasokban nem hiszünk. Jó puska és jó célzó kell ahhoz, hogy egy szép szarvasbikát tudja trófeaként elejteni, hiába táncolok egy héten át, akkor sem lesz a hét ágú szarvasbika az én trófeám. De azok a néptörzsek, akik még ezt szent meggyőződésüknek teljes, örökletes meggyőződésükben, teljes hittel hajtják végre, próbálnád őket kinevetni, vagy az ellenkezőről meggyőzni, azt gondolom, szintén tested felett tort ülnének a megbotránkozóknak hada. Maga a keresztény vallás, és annak minden belső és külső szertartási formái, vagy kétezer éven át belegyökeresedett a keresztényhitben élőkben, habár maga a keresztény vallás is egy korábbi vallási szektáknak a már kialakult szertartási formuláknak az összegyűjtött mozaikjából áll. Tömjénezés, füstölés, hússzentelés, búzaszentelés, maga az áldozat -a vízzel való keresztelés-, és még sorolhatnám sorjában mindazokat a kereszténységben használt szertartási formulákat, amiket annak idején a már rég megvolt vallási felekezetektől átvéve, egy kicsit átpasszírozva, folytatták a keresztény papok. A kereszténység -amit ma keresztény vallás címén láthatunk- azoknak majd minden egyes mozdulatát már ősi /mohamedán, muzulmán, hindu/ vallásokban mind megtalálhatók voltak. Ebből a sok-sok vallási formulákból ötvöződött ki maga a kereszténység, ami aztán a keresztény papok a magukénak vallottak. Maguk hatalmának, a megfélemlítésére, azaz a hívek megnyerésére kerekítették ki a maguk szája ízének megfelelően. Tehát mint szűz-tiszta kereszténység nem volt és nincs is, öszvér, ökör hibrid az egész keresztényi szertartás.
Most nincsen szándékomban a keresztényvallásnak a kialakulását, azaz hogy honnan mit, kiktől mit vettek át keresztény papok, de ha ebbeli tanulmányokat olvasgatunk, akkor bizony a mai szertartásoknak szálai mind megelőzi a keresztényhitnek a megalakulását. De én ezt tudom, de nem tudja a jámbor lelkű falusi nép, mégsem lehet ajtóstul berohanni a szobába. A földeket lehetett egy aláírással átadni, habár ez is sokszor fejszefokának a villogtatása mellett ment /majd erről később/ de vallás az beivódott a léleknek a mélyébe, ott lerakodott, mint a moha a szikla odújába, azt onnan könnyedén nem lehet eltávolítani.
Na?- hát gondolkodott már azon, hogyan lehetne megtartani az előadást... Hogyne, gondolkodtam volna, válaszoltam a hölgynek..., úgy sehogyan sem, ahogyan Bence megírta a könyvében. Hát hogyan lehetne?- kérdezte a miniszteri kiküldött. Úgy éreztem, valami presztízskérdés van ebben az előadásban, hiszen a statisztikának kell egy számadat, hány ateista előadást tartottak?...
Nem zárkózom el azon feltétellel, ha Bence orvos a vallást a tudomány bonc asztalára fekteti, hiszen hit volt már az ősemberben is, amikor a villám felgyújtotta az őserdőt, mennydörgésre elbujt a barlangjába... Ez is hit volt, maga alakította ki a „nagy, a hatalmas” szellemi láthatatlan valamit, vagy valakit, aztán ebből lett később isten csapása, Isten haragja. Tehát ha tudományos alapon fejtegeti azt a tényálladékot, hogy mint vallás, mint hit hogyan alakult ki az emberiségben, micsoda mágikus erőt tulajdonított annak a természeti jelenségnek, aminek ok-okozati összefüggését még nem ismerte. Hiszen még gyermekkoromban magam is azt hittem, hogy a mozdonyfüstjéből lesz az eső..., tehát mint hit, elsősorban, mint félelem valami nagy láthatatlanságtól, szellemtől, vagy ördögtől, vagy a gyerekek krampuszáig..., vagy a jóságnak a megszemélyesítőjéig, az angyalokig, vagy az örök ellentmondásnak a jelképétől a Luciferig.
A korán, a talmud, vagy a biblia könyveiben megtalálható örök szép, és sok bölcsességi gyűjteménytől, mert szépek a gondolatainak a halmaza, tehát ha nem sérti meg a Bence orvos a falu lakóinak vallásos érzületét, nem bántja a papot -aki abból él, hogy van hit a faluban-, szóval mentes lesz az előadás minden személyeskedői sértegetésektől... igazán a vallás, és a különféle vallásnak a kialakulását, mint történelmet igyekszik felvázolni a beszédben, hogyan alakultak ki az egyes népfajok-törzsek vallási külső és belső formulái, ha ezt garantálja a Bence orvos, akkor, mint T I T előadást fogadjuk, a többi az én dolgom.
Végtelenül örült a miniszteri kiküldött, hogy mégis csak lehetett egy ponton velem találkozni, meg is ígérte, hogy az orvost ilyen irányban fogja eligazítani az előadásában. –Na, és hány hallgatót tudok erre az előadásra biztosítani? -kérdi a hölgyemény.... Mennyit? -a kultúrházba be tudok gyömöszölni vagy 100 ülőt, és száz állót..., és ez meglesz. Végtelenül elcsodálkozott a hölgy ilyen határozott válaszadásra. -Hát hogyan? Én még azt is tudom már előre, hogy hány hallgatót tudok mozgósítani egy-egy előadásra? -Igen... –feleltem. Ez már az én mesterségemhez tartozik, bízza csak ram.
Megegyeztünk a dátumban, időpontban, ismét eljönnek erre az előadásra, sőt még mások is jönnek a minisztériumból, mert kíváncsiak az egész rendezvényre...
Bíztam az ígéretben, az előadás tartalmában és formájában nem lesz bántó, ami pedig tudományos igazságon alapul, kár azt elhallgatni.
Egyébként bíztam is Dr. Bence orvosban, hiszen zsidó ember, a zsidóról meg azt tartja a közmondás: vagy igen okos, vagy igen buta. Na Bence az előbbiek halmazába tartozott, remekül tudtak a zsidók a maguk érdekük alá gyülekeztetni a falusi embert. Ismertem Vasvárott Dr. Dénes ügyvédet, amikor felkereste a falusi bácsi valami pörös üggyel, mielőtt kikérdezte volna, leültette a fogadó szalonjában, megitatta, gubaszivarra gyújtatott rá, ott ki is pihenhette magát és gondolkodhatta az a falusi, félszeg ember, milyen jó ember ez az ügyvéd, hiszen még vendégül is látja elébb.... ez aztán igazi ügyvéd... lett is népszerűsége a Dénes ügyvédnek, kenterbe verte a többi ügyvédet, hogy aztán hogyan hajtotta be a szligica és gubaszivar árát a pereskedőn, arról nem szól a krónika, de finom ember az ügyvéd úr, és ebbe minden költség belefért, nem számított, hogy mit fizetett ki a pereskedő ügyvédi költségekre....
Na hasonló volt a helyzet Bence orvosnál is, igen jó híre volt falun sajnálták is az Uraiújfalusiak és környékbeliek, amikor székhelyét idehelyezte Szombathely. Nagyon sokan bejártak hozzá továbbra is vidékről, mert csak benne bíztak...
Hát miben-miben bíztam?... Megindítottam az előkészületeket az előadásra.
Ekkor irtunk 1953. nov. havát..., tehát a külső mezei munka már megszűnőben volt mindjobban háztáji munkákkal volt elfoglalva a falu lakói, korán esteledett, rádió gyéren volt a faluban, Tv meg teljesen ismeretlen fogalom volt még ekkor. Szívesen vették a jó előadásokat, tehát most mindent bele..., íratlan, még iromány nélküli közművelődésnek kellett hathatós eredményes sikerét megteremtenem.
Annyit megtudtam, hogy a megyei népművelési szerveknél érdeklődött a miniszteri hölgy, hol lehetne, azaz ki tudna ennek a feladatnak megfelelni? Nekem már akkor nevem volt a népművelésnek berkeiben, láttak-hallottak már, úgy a járási, valamint a megyei vezetők. Feltétlenül sikert csak nálam tartották biztosítva, hiszen a pestieknek sem volt közömbös, hogy üres, azaz gyér kultúrotthonban zajlik le az előadás, vagy egy zsúfolt teremben, ahol hálás közönséggel találkozik az előadó és a kiküldött párti szemlélők.
Tehát 1953. november hónak valamelyik hetére tűztük ki az előadást, az esti órában 19 órakor. A szokásos és a jól bevált módszertani propagandának hathatós eszközével operáltam, ez pedig, a személyes, személyemi propaganda volt, habár volt utcai reklám is, na meg a már korábban ismertetett munkaközösségnek hathatós segítségére támaszkodva, és főleg a tanulóknak szüleire való hatására támaszkodva nagyon bíztam a létszámi sikerre.
Ahogyan az évnek kiemelkedő napjain fényárba fürdetik az országházat, valahogyan én is kicsiben így indultam el, ha eljön már hazulról a kedves hallgató, találjon valamit, amit otthon nem élvezhet. Ilyenkor kb. 2-300-as égőket csavartam minden foglalatban -az udvariba is-, fényárban úszott már vagy két órával előbb a kultúrház, szinte varázslatos volt annak tája, s ahogyan az éji bogarakat magához vonzza a fény, ott röpködnek körülötte, és nem tudnak szabadulni a fényárból.
Messziről kiviláglott a kultúrház a maga egyszerűségében, de megfürdettem előzőleg, seprés, előmelegítés, fűtés... az esti tejvivők, akik a csarnokba vitték a tejet, roppant nagy kíváncsiskodással kérdezgették, vajon mi lesz máma??? Volt már, aki tudta, ha pedig még nem jutott tudomására, akkor most megtudta!... Akkor siessünk haza, mert ma sokan lesznek a kultúrban és nem lesz helyünk, be se férünk. Lázas sietés az esti munkákban, menni kell a kultúrba, hiszen már két-három autó is parkérozik a kultúr előtt... Gyerünk öltözködni, mert a nagy fényben nem lehetett ám istállós ancugban megjelenni... Kiöltözött a hallgatóság, megtiszteli a kultúrának méltóságát... Ezt meg a nagy égőkkel szinte kötelezővé tettem..., mert ha akadt is tán egy-két megfeledkezett tag, aki egyenesen az istállóból jött, az biz igyekezte magát a sarokba valahol elrejteni magát, hiszen ez a kultúrának a temploma, ha oda fel kell öltözni, mert az Istenháza, hát akkor a kultúrház is Isten háza, legalábbis így kellett a tudatban meggyökeresíteni a tiszteletet.
A gyanakvók, kíváncsiskodók, kétkedők állandóan kérdezték, miről lesz előadás? Odáig kellett jutnom a kultúrának a propagandájában, ahogyan eljut a hír a város túlsó felére is, hogy hol mérik a jó bort, elhagyja jó magyar a kocsmák özönét, csak a jó hírű, jó ború ivóban köt ki. "Jó bornak nem kell cégér", valahogyan a falu hallgatóságát, ha nem is mindig, azaz minden előadásra..., de amit ki akartam emelni, azzal szellemi és érzelmi telítettségre törekedtem, ami majd ismét látogatásra bírja, ha a hívó szó elhangzik...
Bíztam a falunak a bizalmában, bíztak bennem is, hiszen a szellemi szikes ugaruknak a népművelői munkám valóságos felderítő táplálék volt, bíztam a munkámnak hitelében -soha nem éltem vissza a nép bizalmával- mindig többet adtam nekik ma, mint tegnap és ezt csak fokoztam az idő elteltével...
Elérkezett a kitűzött nap, ma lesz az előadás.
Ahogyan már leírtam, minden előkészületet megtettem, a színpadon lesz az előadónak ott lesz a széke, nagyon szép asztalterítővel letakarva, vizes kancsó és pohár, pár szál virág a tartóban, három darab 300-as égő árasztotta a fényt. Szőnyeg végig a színpadon, a kis vendégszobában főtt a fekete, hiszen ez így illik, a vendégfogadók ünnepben álltak, sorakoztak a kultúr előtt. A megérkezett vendégeket bekísérték a kis terembe, itt én fogadtam őket, majd megérkezett maga a miniszteri kiküldött, pár megfigyelővel, újságíróval, majd maga az előadó is, Dr. Bence. Kellemes kávézás közepette elbeszélgettünk, s ekkor már zsúfolásig megtelt a nagyterem, vagy kétszázötven ember szorongott a teremben, ablakot kellett nyitni elfogyott az oxigén, boldogság sugárzott a vendégek arcán, élvezték a jó szervezettségnek a precizitását, habár én nem tudom, hogy másutt hogyan megy, de nálam mindig nagyrabecsülésben részesítettem az előadókat, szívesen is jöttek Sötére.
Este hét óra lett. Erre is nagyon ügyeltem, soha ne késsek el, amire hirdetve van az előadás, az akkor meg is kezdődjék. Harangoznak, és már szól is az orgona, megszólalt a sekrestye csengője, nem szeretek várni, de erre szoktattam a hallgatóságot is, tudták hét óra az hét óra...,mennie kell, mert elkésünk....
Ahogyan beléptünk a terem színpadjára, elhalkult a nép moraja, nagy taps és szép jó estével köszöntve a hallgatóságot, ja még azt elfelejtettem mondani: az iskolások közül csak a nyolcadikosok jöhettek el az előadásra, másgyerek nem jöhetett el.
Az előadás menete… hangulata... Dr. Bence orvos az előadó...
Amikor a vendégek elfoglalták a helyüket, újságírók, a szokott vendég fogadói tisztségemben egyenként üdvözöltem a megjelenteket, külön kiemelve Dr. Bence orvost, érdemes címmel felruházott orvost..., nem mindenki előtt volt ismeretlen a név, majd felkértem: szíveskedjék megtartani az előadását.... Néma csend honol a teremben..., szúnyog dongása is hallatszik, ha volna. Mert hiszen azért a cím, a téma kiszivárogott a nagyvilágba: B A B O N A .... a vallás keletkezése... Na mi lesz itt ma, hogyan húzzák lábánál fogva az Istent az égből, hogyan gúnyolják ki ma a plebánost a templomba járókat, ehhez hasonló gondolatok cikáztak fel és alá azoknak az agyában, akik úgy vélték, hogy a mai előadással lesz az én nagy lebuktatásom, hiszen ilyen témájú előadással csak le lehet bukni. Felkavarom a híveknek lelki nyugalmát, s szinte örvendeztek is már az előre kitervezett elbuktatásomnak.
Magam sem voltam egészen nyugodt, habár előadás előtt határozottan és nyíltan kértem az előadót, kérem, nagyon ragaszkodom a tudományosságnak a színteréhez semmi személyeskedés, vagy gúnyolás, pap személyének az aláásása, hívek lelki hitbuzgalmának a felkavarása. Tehát szigorúan csak a vallásnak, mint ilyennek a történelem előtti kortól a mai napig való keletkezése és fejlődése. Bence meg is ígérte nekem, nem fog olyat mondani, amiért engem vád érhetne, bízzam csak rá, ha pedig vétett volna, azért elnézését fogja kérni...
Az előadást, azaz annak gondolati menetét, annak szálát visszavitte az őskorba -hiszen hit volt és van- csak az a kérdés, kik lesznek a sámánok, akik a hitnek a hathatóságát kisajátítják, magukat teszik isteni hatalomnak birtokosává, és csak rajtuk keresztül juthatnak el az örök nirvánába.... Bence orvos okadatoló roppant tudományos és mégis népies nyelven operálja a hallgatóságnak babonás burokkal bevont lelkivilágát, de anélkül, hogy azzal bántana. Valahogyan úgy, amint az előre beinjekciózott fognak a húzása is fájdalommentesen zajlik le. Tisztánlátásra bírta a hallgatóságot, a különböző hitfelekezeteket, mint tényeket emlegette, ahogyan kifejlődtek évezredeknek az ősi vadságából, elvetve ami rossz, meghagyva ami fejlődő... Előadás alatt állandóan figyeltem a hallgatóságnak az arcizmait, mikor láthatok valami fintort, vagy megbotránkoztató arcrándulást. De nem láttam semminemű visszatetszőt, így gondolatról, évezredeket egymásra rakva eljutott a mai időszámításba, amikor ezt mar megelőzve voltak vallási csoportosulások és azóta, hány vallási, hitbeli -sokszor érdekbeli- csoportosulások alakultak ki és alakulnak még a mai napjainkban is.
Kiemelte a papságnak, mint első intellektueleknek a vezető szerepét a társadalomban a mai napig betöltő szerepüket, a vallási háborúkat, a különböző szektariánusaknak vallási elvakultságukat, művészi, szellemi elmével operált ebben a kényes kérdésben, egyben, mint időben is, hiszen tán ez volt az ilyen, amit valaha is hallhatott Söpte dolgozói.
Közkinccsé kell tenni a nemzeti és nemzetközi kultúrának minden vívmányát, ez a jelszó, ami bennem égett. Magam is gondolati fáklyájának a fénye mellett önmagamat igyekeztem némileg megtölteni a szűkebb hazám, majd a külföldi országoknak kulturális eredményeivel.
Szóval, ha más nem tettem volna, csak a kultúrház előtt parkírozó autók álltak volna egymagukban, mert ott álltak, hozták a vendégeket Budapestről /nagy fekete autó/ hol volt még akkora autópark 1953-ban? Na meg a TIT-től, a párttól... Hiszen Bence orvos előadásának sikere, vagy bukása nem volt közömbös az akkori szemléletben a vezetőségre, bennem láttak azt a hidat, ami átvezet a babona és az észszerűségnek ismeretébe. Bennem látták a kísérleti nyulat, hogyan oldom meg ezt a nem mindennapi, kényes és nagyon veszélyes témának a felszolgálását, milyen módszerekkel, milyen agitációval, protokolláris előírásokkal tudom ezt a nagyon is merész témájú előadást a nagyközönség asztalára feltálalni és elfogyasztani?
Ahogyan egy jó szakács tisztában van a menüjének adagolásával, ízesítésével -nem rak az ételbe szódabikarbóna helyett szalmiák sót-, nem fokozza úgy a hőt, hogy az a komásodást elősegítse, sőt menetközben ezekre rá sem gondol, mert gyakorlati, főzési technikai, tudása pontosan vezeti a siker felé, valahogyan nekem egy ilyen előadásnak a megszervezése élvezeti fázisában könnyedén ment. Pedig ismétlem, még ekkor ennek a művelődéspolitikának semminemű irodalma, receptje nem volt közkincsen. Kár, hogy akkor nem ültem le az írógép elé és megírtam volna azt, amit jóval később az ügyeskedők tőlem és mástól elloptak, a szakmai fogásokat /Kuntár Lajos például és saját nevén kiadva pótolta a babérkoszorúból hiányzó babérleveleket/.
Már majd 40 perccel ment előbbre az óra..., de néma csend, semmi ellenkezés, a hallgatóságnak az arcán lehetett látni a nagy tetszés. Maga Bence orvos is nagyon logikusan és ismétlem, a népnyelvére lefordítva a tudományos vallási évszázadokat, sok-sok példával fűszerezte a babonáknak a kicsillámló megjelenését napjainkban, amit csak a butaság szült meg az őseinkben, amikor nem tudtak adni a jelenségre tudományos magyarázatot. Ma is élnek babonás maradványok: reggel pappal találkozni szerencsétlenség, ugyancsak ha fekete macska fut át az úton előttünk, ez csak veszedelmet hozhat ránk... Luca napján nem szabad varrni, mert akkor bevarrjuk a tyúkok valogát és nem fognak tojni..., fecskefészket leszórni, akkor véres tejet ad a tehén..., kéményseprővel találkozni, és a gombot hirtelen megfogni szerencsét hoz, az álmokra egész irodalom született, ami álmok fejtésével foglalkozott. Papok és cigányasszonyok jóslatai, ez külön egy foglalkozás volt hajdanában. Attila kardjának a legendás története, álmok megfejtése.... Boszorkánypereknek szomorú tragikus végzete, jaj, ha egy öregasszonyra kitalálták, hogy boszorkány, megégették, szemmel verte meg -hittek abban, hogy valaki csak szemmel is tud ártani- ezért volt, ha a gazda megmutatta a vendégnek a malacait, akkor a malacokat illett leköpködni, ellenkező esetben elpusztulnának a nézéstől... Rengeteg példát sorakoztatott fel Bence orvos, ami dívik az ország különböző tájain még ma is, de a mai tudomány, már minden babonás hitre megadja a pontos magyarázatot, így a babona ma már haldoklásra van ítélve.
A hallgatóságnak a szeme sem rebbent meg, mint a szomjas szivacs szívta magában az előadónak tartalmilag nagyon gazdag és dúsított példán keresztül a mondani valóját. Az óra megállt a hallgatóság időérzékében, pedig abban állapodtunk meg kb. 45 perc az elég lesz, hiszen falusi hallgatóság nem szokta meg a figyelést, azért ha lehet, ha egyáltalán lehet, sűrítse össze a mondanivalót a kiszabott időben.
Figyeltem az arcok játékát... Tóth Miskát, a vb. titkárt, Bozzayékat, Kiss Pali bácsit az aki törzsvendég volt mindenkor a kultúrházban... A Fáni néni, és az asszonyokat, de senki, de senki még csak meg sem moccant, semmi ásítás, csüngtek az előadónak a szaván...
Majd egy órai beszéd után egymásra néztünk, Bence és én, szememmel érzékeltettem vele az időnek múlását, majd feltette a kérdést: Ugye elfáradtak? -Nem! Nem! -kiabálták az orvos felé. Reggelig is elhallgatjuk, csak tessék beszélni! Na még egy ráadás... s kb. egy és negyed óráig tartott ez a mai előadás remek hangulatban -nagyon jó meleg volt a teremben, szellőztettem is közben... Megelőzőleg ruhatárt szerveztem egy mellékszobában, tudva, hogy nagykabátban nem lehet ennyi időt eltölteni....
A beszéd végével, nagy tapssal köszöntötték meg a hallgatók a páratlan és gazdag tartalmú elmefuttatást..., egy kis úttörő virággal köszöntötte az orvost..., végtelenül boldog volt Bence is, aki megköszönte ezt a feszült, és fegyelmezett figyelmet, ritkaság, hogy ilyen tudományszomjas közönséggel találkozhatott, boldog vagyok, hogy ekkora érdeklődés mellett szórakoztathattam önöket. Senki vallásos érzületét nem volt szándékomban megbántani, csak, mint tudományos álláspontot igyekeztem felvázolni a babonaságról, és a későbbi idők folyamán kialakult vallási gyülekezetekről...
Magam is megköszöntem az előadónak ezt a ritkaság számban menő tudományos, de népies- előadását, sok sikert és egészséget kívántam neki. Jöttek a kérdések a hallgatóság felől. Ezeket a kérdéseket a mellékelt újságcikkek is elmondják én most külön-külön nem mondom el, hiszen ez a két nagy újsághasáb maguk is tanúbizonyságot tettek arról, hogy Söptén biz nagyon jól sikerült Szabad Föld Téli estét rendeztek... Arra kérem a kedves olvasómat, böngéssze át ezeket az újságcikk hasábokat, hiszen ha csak egy kicsit is érdekli a múlt, akkor itt benne van a kultúrának a kicsíráztatása, majd annak szárba hajtása, érdemes egy kicsit beleolvasni. Örülök, hogy a sok-sok újsághírből pár megmaradt számomra, és amit örökre sajnálok, nem volt vendégkönyvem, amit ilyenkor dedikálhattak volna az előadók véleményezésükkel egyetemben... A pesti kiküldöttek meghatódottan mondtak köszönetet ezért a jól megszervezett estért. Igazan nem gondoltuk volna, hogy ekkora szervezőképessége legyen, magunk is tartottunk a bukástól, de most minden elismerésünk most Öné, majd elmondjuk fenn a minisztériumban is, hogy még vannak jó népművelők, főleg Söptén..
A vendégek útra keltek, búcsút integettünk... az autók elsurrantak. Tán ők is arról beszélgethettek, amiért jöttek, szép este volt, hangulatában és tartalmában.
A vendégek elmenetek, de a közönség nem akart ritkulni, valahogyan a nagy élménynek hatása alatt valahogyan megszédültek, a kultúra részegei lettek, csak integettek felém..., köszönjük, jó volt -hangzott az elismerés... Ilyenkor mindig elhárítottam a magam hadvezéri marsalbotot -csak önöknek köszönhetem a sikert Önök nélkül nincs hadsereg, nincs a kultúrának közkatonája. Hát persze, ha már mindenki szórta rám a gratulációnak a konfektjét, hát Miklós-ék is a maguk nyájas, de ördögi belső érzelmükkel gratuláltak...
Majd előkerült a tánclemez, a fiatalok hamarosan megtalálták szerelmi partnerüket, és majd éjfélig ropták a táncot, ha már a szellemvilága beragyogott a fejekbe, a testi ritmika is kapjon helyet ezen a szép napon.
Majd „lassan véget vetnek a zenének, hazamennek a legények"...csend borult a falura, itt-ott egy kutya vakkantott fel a hazaballagóra, kialudtak a ház ablakai, sötétbe burkolódzott a falu, hogy miről is beszélgethettek a nyoszolyás ágyon, vagy talán nem is beszélgettek? Pihenőre tértek, hiszen a munka korán csinál ébresztőt az alvókban.
Valamikor megfigyelték azt, hogy melyik operettnek lesz sikere, ha egyszer színpadra kerül. Ha előzőleg mar a suszterlegények is utca hosszat fütyölték a slágert, pl. a Csárdáskirályné egyes betétjeit. Vagy a „Menjünk Óbudára...”, vagy „Hallod-e Rozika te-gyerünk a moziba be...”, „Fenn az omnibusz tetején..”, vagy „János legyen...”, akkor a színigazgató nyugodt volt már bízott a sikerben, hiszen az utcán is már fütyörészik az inasok az operettnek a betétjeit... és ez, így volt, és talán így is van ez napjainkban, ha nem ad valamelyik opera, vagy operett, vagy dráma elő vagy autóhangulati élményt, akár dalban, akár szövegben, ha a kritika hallgat, akkor a darab halálra van ítélve, meghalt az már mielőtt megszületett volna....
Másnapi visszhang az előadásról.... Somogyi József szemrehányása...
Na magam is másnap hangulat-véleményezési útra indultam a faluba. Akikkel beszélgettem mindenkinek volt valami elismerő szava a tegnapi előadáshoz, több ilyen jó előadót hozassak még, reggelig is elhallgattuk volna... A sok jó mellett azért jó volna meghallgatni az ellenség hangját is, azokat, akik tán nem Cezglédy pártik, akik a kákán is csomót keresnek, főleg ha lehet találnak is ... Egy-egy jó ellenzék mindig jó a hibáknak a felismerésében, ha igazán meg akarod tudni, hogy milyen vagy, akkor kérdezd meg az ellenségedet, majd az megmondja. Ne a hízelgőkkel nyálaztasd körül magad, azok hamisak.
Na így kerültem valahogyan az örök ellenfélnek hangadójához, akit a falu is respektál, mert félig meddig valaha kitanulta a borjúztatás mesterségét, és ha baj volt a tehénnél, akkor mindig őtet hívták a az elsősegélynyújtásra és legtöbbször sikerrel borjúztatta meg a tehenet, amiért is, kivívta a község tiszteletét, de csak érdekből.
Na így találkoztam Somogyi Józseffel...aki korábban cseléd, majd kupec, aztán pár hold után önálló gazdává nőtte ki magát...jó szájtehetséggel, főleg forte hangjával letarolta a pianissimó kicsinyeket.
Ez volt a Bozzaynak a legjobb kortese, nagyon egybehangolódtak, tán a gyermekein keresztül, vagy a sors, nem tudom, de azt tudom ha a Bozzayt valami sérelem érte
akkor a Somogyi Józsit is bántották, akkor kerültem én méregfoga alá, hiszen a kollégám sokszor panaszkodott rám, azért mondotta nekem egykor Somogyi: vaj volt a maga fején... Ennek dacára igyekeztem én felebaráti szeretettel kezelni Somogyi bácsit –mondván az ellenséget ki kell kémlelni, nem lehet lebecsülni, próbáltam nézeteiben a magam igazát is bevilágítani, szóval egy kicsit a Bozzay féle hálóból kiemelni... Ami néha sikerült is...
Alighogy elkezdünk beszélgetni..., hamarosan el is kezdte a tegnapi estének a kritikáját rám olvasni... A következőket mondotta... Hát kit hozott maga ide a faluba?... Kérdi Józsi bácsi... Hát kit?, Dr. Bence érdemes orvost... Igen ezt tudja, de ki ez a Bence? Tudom-e -kérdi a furfangos Józsi bácsi –mondom neki, igen tudom, valaha körorvos volt, majd idekerült Szombathelyre, az első feleségét elhurcolták, meghalt, a fia a Balatonba fulladt, a második felesége is meghalt... stb. Kimeredt szemekkel figyelte az én információimat Józsi bácsi..., de azt mégsem tudja, hogy ki ez a Bence? És akkor, a szemembe vágta: ez a gazember az ÁVÓ-nak az orvosa, aki mindazokról, akiket az ávó valamilyen okból megfoszt az élettől, kínzás, gyötrődés, üldözés... ez a maga barátja állítja ki a halotti levelet, ő igazolja, hogy szívbénulásban, infarktusban meghalt... Ez ott lakik az ávó épületében a Király utcában... Most Bajcsy... stb. Hát magának ezt kellett idehozatni?... Az igaz, hogy amikor az ÁVÓ engem is kezdett csipkedni, akkor én is láttam ebben az épületben, a második emeleten volt a lakása... Hát ezt aztán meg honnan vette Józsi bácsi?.... Na ugye ezt maga nem tudja, és ilyen hóhért hoz ide a kultúrházba... Soha be nem teszem a lábamat, ha még egyszer ilyen gyilkost hoz a mi kultúrotthonunkban. Erre csak hüledeztem, de ő mondta és hallgattam, cáfolni sem tudtam, mert se a valót, se valótlanságot nem tudtam róla, most hallottam ezeket a megdöbbentő híreket. Sohasem nyomoztam le Józsi bácsinak ezeket a híreit, hiszen le sem tudtam volna nyomozni..., de megdöbbenve vettem tudomásul, ühüm... Mennyire kell vigyáznom még arra is, ki az előadó, milyen volt a múltja? miről ismerik a falu lakói... Persze, Józsi Bácsi, hogy mindezeket még kinek mondotta el, arról nincs tudomásom, de az előadásra ennek dacára eljött, végig hallgatta, magához az előadáshoz nem volt különös észrevétele, se az hogy jó volt, se az hogy érdektelen volt, de a személy aki itt most kiállott, annak a bűnei az égbe kiáltottak, tán érdekei kívánták, vagy a bosszú a feleségének az elvesztésén. Az igaz nekem sem segített annak idején, pedig jó nagyapa megkérte, hogy az ávón lépjen közbe védelmemben, de mivel zsidó ügy volt, zsidó, a zsidót nem támadja így bizony engem se védett meg, elhárította a védelmi lehetőséget...
Na ezt is elkönyveltem, ugye milyen jó, ha az ellenfelet is meghallgatja az ember. Na, ha Jóska bácsinak lett volna akkora mersze és ellenszervező képessége, akkor bizony üres maradt volna a kultúrház..., de valószínű ezt a véleményét igen véka alá rejtve mondogatta el itt-ott, és így nem tudta a nagyközönséget visszatartani a kultúrházból. Máskor jobban kell vigyáznom... Nemcsak az a fontos mit tálalnak fel, hanem az is fontos, ki tálalja fel az étket? –ki gondolt volna erre, és honnan értesült Jóska bácsi Bence múltjáról, biztos volt neki alapja, nem a kis Ujjából szopta...
Valószínű, amikor az ávót, mint elsődleges belügyi fegyveres, véres terroristaszervezetet átszervezték, átkeresztelték, amikor felszámolták a Király utcai darázsfészküket, akkor költözött Bence a Gyönygyös utcába, ahol nagyszerűen felszerelt orvosi rendelőt nyitott, volt röntgengépe is, nagy volt a pacientúrája. Amikor meghalt, a Szabados lányok, tanítónők vették meg a házát, ma is benne laknak /1980/.
A Koma Geiger Vilmos, amíg élt többször meglátogatta, mint falubelijét, akivel nagyon szívélyesen elbeszélgetett. Nekem nem volt vele sohasem randevúm, kivéve a söptei előadást.
Ezzel a sorokkal elvékonyodtak a vízgyűrűk, a múlt pora belepte ennek a szép kultúrforradalomnak a terepét, de az emlékek, az újságcikkek tanúbizonyításként dokumentálják történeti hitelét.
|  |
|