 |
    |
 |
Méhészetről... visszajöttünk Szelestére... A kántori teendők némileg lekötöttek, de mégse volt teljes a munkaköröm, hiszen az iskola, a tanítás, a gyerekek kacaja nagyon is hiányzott az életemből. Valamit tenni kellene /1950. tél után.../ Már Rábakovácsiban kezdtem méhészkedni, egy-két kas, vagy kaptár volt az állományom, de jó arra, hogy beletanuljak a méhészet gyönyörű tudományába és ezt a lehetőséget itt Szelestén még jobban kifejlesztettem. Kondor Ferencnek kb. 100 felül volt méhcsaládja, ebből élt jóformán, az igaz, ha esetleg a természet időjárása letarolta az akácvirágot, akkor Kondoréknak ez egyiptomi csapást jelentett, hiszen másból nem igen lehetett pergetni. Látva ezt a nagy állományt, egy kis szerencsével hoz is valamit az asztalra, legalább három éveként jött a méhészetre szerencse jobban. Valamit kellene kezdeni, így jutottam el Varga Ferenc asztaloshoz, aki a báró kastélyának volt a gondnoka. Valami rokonságban volt Medgyes Jánossal, aki ekkoriban besegítette Varga bácsit erre az állásba. Remek asztalos volt, bejárogattam a műhelyébe, megengedte, hogy ott méhkaptárokat csinálhassak. Besegített az asztalosi munkákba és ekkor csináltam bizony sorra a kaptárakat, ikercsaládnak megfelelő fekvő kaptárt, kb. 30 kerettel. Szép munka volt, ekkor ismertem meg mi az a nuttulás, csapolás... bizony ha jó hozam volt egy ilyen kaptár meghozta a harminc kilo mézet. Nagyszerűen belejöttem a méhészkedésbe, annak minden fogására, mert azért tudni kellett mikor mit kell tenni a méhcsaládokkal, hogy azok kellő időben teljes felkészülésbe legyenek akácvirágzásra. Csodálatos egy-egy méhcsaládnak az élete, valóságos demokrácia, tökéletes államrend uralkodik a kaptáron belül. Több kaptárt is készítettem, a méhészekkel mindig volt mit tárgyalni. Hartvig Jóska is nagy méhész volt és a méhész a másik méhészt barátjának tartotta. A méhészet nem kíván sok munkát, de állandóan figyelni kell a kaptáron belüli életeket és azonnal kell látni a méhésznek ha kibontotta a kaptárt, na itt minden rendben van... vagy valami baj van. Éheznek?... anyátlanok, egér zavarja?- áll anya van? ...megtermékenyült az anya?... mindig tudtam már előre mit kell tenni, mire kell ügyelni az egyes időszakokban a családokkal. Tavasszal, amikor megindult a teljes járás, valóságos szimfóniai zene, muzsika volt a méhes környékén, egy szempillantás és már lehetett látni melyik kaptárban vannak a legszorgalmasabb családok, vagy melyik család lustálkodik, de ennek valami oka van... Ha méhész méhésszel találkozik, mindig van neki valami mondanivalója, vagy valamit kérdez, mert kitanulni a méhészetet igazából sohasem lehet, nagyon sok tényező játszik közre, ami vagy besegít a hordási szezonban, vagy éppen elbuktat egy munkafázisnak a kimaradása. Magának a kaptárkészítésnek is megvannak a maga törvényszerűségei, csak a méhész tudja, mit miért kell pont így, vagy úgy csinálni, aki nem méhészszemmel nézi a dolgokat, néha érthetetlen a készítésnek a kivitelezési munkálatai. Pl. egy asztalos szép bútort tud csinálni, de kaptárt nem tud, mert nem tudja annak felépítési szabályait, legjobb a méhészasztalos, az igen minden fogást ismer, tudja mit miért kell a kaptárt elkészíteni. Nagy izgalommal vártuk az akácvirágzást, kb. tudtuk is már előre mikorra várható az akácvirágzás. Általában a megfigyelés alapján a kajszibarack virágzást követő negyedik héten már várható az akácvirágzás, tehát erre az időre kellett a méhcsaládokat felerősíteni, elrendezni, hogy minden méh csak a hordással legyen elfoglalva, egy-egy kaptárban a méretétől függően kb. 4-8 kg méh van egy-egy kg méh általában 15000 méh... tehát nekem kellett kb.70-80 ezer dolgozóméh a teljes hordási időszakra. Ennek megvoltak a méhészeti fogásai, kellő időben kellett a tavaszi serkentő etetést végezni, az anyát petézésre bírni, méhrajzásokat előre elfolytani, az anyát hordási idő előtt lezárni egy kis területre, mert esetleg hordás alatt bepetézi az egész kaptárt és akkor csak fiasításokat kapok és nem lesz helye a méznek... akác alatt többször már a külső jelekből is lehet tudni a napi hozamot, hiszen ha egy kicsit hordás előtt megemeltük a kaptár egyik sarkát, majd hordás alatt megismételtük, lehetett érezni a súlykülönbséget, s ilyenkor a méhész vagy örült, vagy tekerte a fejét... ez biz kevés... Varga bácsinál bizony több kaptár készült el amit mindig módosítottam, volt olyan kaptárom amikbe hizlalt kereteket raktam, ide nem tudott petézni az anya, mert mély volt a sejt alja és a potroha nem ért le az aljára. Csak még egyet, az anya mellett szintén ott vannak here méhek, a nevükben is benne van a hivatottságuknak a biológiai funkciója, csak arra valók, több ezren vannak egy kaptárban, de csak tavasztól nyár végéig, télre kiirtják a fajtáját, egy hím, azaz here feladata, hogy a nászútra kirepülő anyát megtermékenyítse spermájával. A sok here közül csak egy éri el ezt a gyönyört, a többinek nem jut ki már ez a sex... ami a legjellegzetesebb, hogy ennek a herének a hímvesszője beleragad az anyaméhbe, ezt lehet is látni a anyánál amikor visszatér a nászútból, és ekkor a dolgozó méhek nagy örömtánc közben kiszedik a benne maradt hímvesszőt. Ezzel egy életre megtermékenyült az anya, többet nem megy nászútra, ezzel egy termékenyüléssel kb. 2-3 évig elél, közben lerak több ezer petét részben dolgozók /ezek nőneműek és egy csomó here petét, ezekből lesznek a fiuk, majd a harmadik évben anyát váltattunk, mert már elöregedett az anya és nem tudja bepetézni a kaptárt. Életem legszebb perceit a méhék közt találtam meg, sok-sok kellemes időt töltöttem el velük, mindig felüdített egy kis méhészkedés az iskolai munkák után. Maga méhészet, ha már megvan a megfelelő mennyiségű méhállomány, mint pl. Kondor Ferencéknek Szelestén több mint száz méhcsaláddal méhészkedtek, az már kedvező hordási feltétekkel jó megélhetést tud biztosítani. De ahogyan írtam, legalább minden harmadik év az, amikor jó hordási lehetőségek állnak fenn, így a többi évek azok csak közepesek, sőt sokszor volt teljes csőd, amikor az akácvirágzásba beleesett valami hideg ciklus, vagy esők halmaza és ilyenkor bizony csak cukorpótlásával lehetett a családokat átmenteni a következő évre. Nálunk a legfontosabb mézelési időszak csak az akácvirágzás jöhet számításba, még van korai repce, majd fehér lóhere, szavaskerep, esetleg vadlóhere, pl. Söptén a volt reptér adott sok fehér vadlóherét /majd később jöhetett a tarlóvirág, mi is a neve?… tisztesfű. Csak ahogyan fejlődött a kultúra, mezőgazdaságban ahogyan fogyott az ugar, úgy fogyott a méhlegelő is, különösen később meg valósággal gyilkolt a sok-sok permet-vegyszer… Az évnek minden időszakában kellett valamit tenni a méhesben, mily aggodalommal figyelgettem kb. febr. elején, márciusban, na melyik kaptárban folyik az élet, vagy tán a lakói el is pusztultak a tél folyamán... Ha egy kicsikét megkoppintottam a kaptár falát, majd a fülemet mint az orvos odanyomta a kaptár falához, szinte öröm volt hallgatni a hirtelen a külvilágból kapott inger hatására, hogy fel tudtak zúdulni, szinte tiltakoztak az ilyesféle háborgatás ellen. Na ez jó jel, élnek sőt fejlődő élet folyik a kaptár belsejében. Ha nem adtak jelt koppantásra, akkor bizony ez nagy bajt jelentett a méhész számára, itt már csak hullahegyek lehetnek, nincs élet valami oknál fogva elpusztultak a méhek, és bizony ide a tél, oda a hideg meg kellett bontani a kaptárt és tényleg meggyőződni a helyzetről, végleg üres lett a kaptár, vagy még valami kis élet jelentkezik belülről. Nem akarom itt részletezni a méhék világát, hiszen a nagy méhészek egész könyvtárt írtak már a méhék világáról, szóval nem jár sok munkával a méhészkedés, de mindenkor kell velük valamit törődni.... Minden méhész epedve várta a legnagyobb hordási idényt, hiszen most nyer, vagy veszt az évi befektetése. Ott ahol nincsen elegendő akácos, bizony vándorlásra kényszerül a méhész.... ami bizony sok-sok munkát igénylő előkészítéssel jár... Egy alkalommal nekem is volt egy borzalmas vándorlási időszakom, ekkor már Söptén laktunk és elhatároztam, hogy a góri és répceszentgyörgyi akácosban ütöm le a sátramat. Rengeteg az akácos ezen a környéken, nagyon sok méhész vándorol ide erre jó mézlegelőre. Egy vándorlást már napokkal előbb kell előkészíteni, a kaptárak pontos záródása, a kijárat megszüntetése, de levegőt kapjanak a méhek.... ne mozogjanak a keretek, mert akkor útközben a sok mozgó keret agyonveri a méheket.... jól lezárni a kaptárakat, esetleg lakattal is ellátni, avatatlan kezek elől... Na aztán mivel is kell szállítani a méheket? Csak teherautó, vagy spenitér szekér, aminek lapos a rakodó felülete... Ezt elkértem Giciéktől, majd Kiss Józsi adta hozzá a lovakat, itt is fel kell készülni az esetleges veszedelemre, mert egy lónak elég hat-hét méhcsípés és már kampec, ugyanakkor egy ember kibír majd száz méhcsípést is, igaz hogy belázasodik, esetleg orvos kell neki... A szállítást általában éjjel kell végezni, tehát már este mindent elkészíteni... legyen erő a kaptárak felrakásához, ne zökkenjen nagyokat a kaptár, mert a méhék felzúdulnak, óriási hőt fejlesztenek, sok levegőt fogyasztanak, és ekkor megfulladhatnak.... Úgy kell indulni az új helyre, hogy a hajnalt ott érjük meg, hogy a kiröppenés idejében már minden kaptár a helyén legyen. Nagyszerűen mentünk is Acsádon keresztül, mellékutakon át, majd az erdőbe érve vettük a végleges irányt... a helyet már korábban kinéztem, jó ha van víz a közelben a méhék számára, ha nincs akkor a vízkészletről is gondoskodni kell. Gyönyörű volt az éjszaka... csillagos égnek a ragyogása valósággal mosolygott felénk... Az erdőhöz érve, megcsapott a finom akácvirág illat, mert a délibb fekvésű erdőrészeken előbb virágzik általában az akác, mint beljebb... Úgyis kell legalább pár óra mire a méh betájolja magát az új helyen, mire felfedezi a nektárdús virágokat. A méhék általában nagyon felzajlottak a szállítás folytán, így kell várni pár órát, pihentetni kell a családokat, csendesüljön a zaklatottságuk és csak azután szabad szabaddá tenni a kijáratot. Így is mind nagy gomolyfelhők kavarodnak a kaptár körül a méhék...és jaj annak, akit a közelben találnak, mert azt aztán egy életre beinjekciózzák, s főleg nem szabad a közelben lovaknak lenni. Ilyenkor azért magam is feltettem a méhálarcot, máskor nem igen szoktam használni, de nem szerettem, ha az orromba bújva, vagy a szemem pilláját csókolgattak meg csípésükkel. Kiröppenés után pár órára helyre áll az élet ritmusa, sőt ha kedves az idő már teli potrohhal jönnek haza és már nem is érdekli őket a külső háborgatás. Érdekes, amikor nagy hordás van, szinte jámborabbak lesznek a méhek, de hordástalan napokon, jaj annak aki háborgatja őket. Különös finom magasrezgésű hangoknak csodálatos harmóniája töltötte be az erdőnek ózondús, illatszertárát, levegőjét, nézni a méheknek utánozhatatlan munka tempóját, nincs itt norma, nincs itt kényszer, mindent bele jelszóval mennek, jönnek virágtól a kaptárig. Van egy tévhit a naivok közt, hogy ott az akác közepén.... na itt aztán lehet gyűjteni, mondják sokan. Ha tíz méterről is gyűjti az akácmézet a méh, akkor mielőtt a kaptárba visszaröpülne repked még vagy egy kilométert a zsákmánnyal és ez idő alatt a mézgyomor átalakítja a virág nektárját mézzé, amit aztán hazarepülve a lépek sejtjébe kiokád... na még ez se egészen jó méz, azt még kell párologtatni, ezer és ezer méhecske rezgeti a szárnyát, párologtatja ki a nektárból a felesleges vizet Egy liter jó méz, kb. egy kiló negyven deka, ekkor érett a méz, ellenkező esetben vizes, vagy cukrozott... Csak a méhészi szenvedéllyel megszállott emberek tudnak gyönyörködni a méheknek nagyszerűsége felett, csak az tud olvasni a méhék állapotáról, ha megáll egy kaptár előtt, tudja azonnal annak természetét, hordási lehetőségét, család nagyságát, tudja, hogy él az anya, rend van a méhállamban, ahol mindenki tökéletes munkamegosztásban él. Külön csoportot képeznek a szellőztetők, a vízhordók, az anyaetetők, az anyaőrök, a kaptár elején a bejárati őrség, hullaszállítók, dajkálók, tökéletes rend és fegyelem a családon belül. Ilyenkor, a nagy hordási lázban engedékenyebbek is, nem olyan gorombák, vadak, még ezt is megengedik, ha egy-egy eltévedt méhecske besurran a röpnyíláson, főleg ha telt gyomorral érkezett, akkor minden bántódás nélkül elvegyülhet az idegen családban. De ha ez már a holtszezonban történne meg, főleg éhes gyomorral akarja magát belopni a kaptárba, rögtön nyakon csípik az őrök, és jaj szegény állatkának, cibálják, szárnyait rágják, vagy élve, vagy holtan kerül ki a külvilágba. Na egy ilyen vándorlás kb. kettő hétig tart, főleg az akácvirágzásnak az idejétől. Mikor kedvező az akácvirág nektárképződése? Ha az éjszakák nem süllyednek tizennyolc fok alá, továbbá ha páradús az idő, virágzás előtt jó esők voltak, vagy virágzás alatt van egy igazi nyári eső, amikor valósággal ömleszti a virág nektárját a dúsított levegő ilyenkor van napi öt-hét kg, hordás is családonként. Amikor pedig hideg napok köszöntik az akácot; bimbós állapotban esetleg májusi fagy is köszöntötte a fehér bimbó fürtöt, akkor siralom jön. Az egyik nyáron a szombathelyi méhészek Sükösdre mentek, az Alföldre, méhész szemszögbőkl valóságos virág dömping volt a fákon, valami nagy gyönyörrel nézték a vastagon csüngő virágfürtöket a fákon, szinte már tapsolta is a várható nagy mézszüretnek. Amikor rakodtak le a méhészek az állomáson, arrafelé tartott egy öreg mama, ej édeseim kár volt idejönni, nem lesz az idén hordás... mert az akác bimbós állapotban megfázott, majd hogy megfagyott... s ezzel ment tovább. A méhészek persze nem hittek az öreg, tapasztalt néninek ,letelepedtek az akácosban és várták a napi hordási gyarapodást. És uram Isten, a majd úgy jártak, mint a tengeren a hajósok, hogy szomjan halnak vízhiányában, itt pedig napról-napra fogyott a készlet, de annyira, hogy gyorsan kellett cukrot vásárolni, a rengeteg akácvirágzás közepette majd éhen pusztultak a méhcsaládok, virág volt, de nektár nem képződött, bimbós állapotban megfázott a virág. A méhészek ezt nem tudtak, mert akkor nem tartózkodtak Sükösdön, gyorsan ismét vonatra rakták a méhállományokat és irány haza. Na ez felér egy tűzvésszel vagy egy árvízzel, akkora csapás volt ez évnek a vesztessége. Na itt a góri erdőben most nem így volt, volt hordás is bőven, az idő is kedvezett pár nap, mert úgy nagyon ritkán adódik, hogy az akác alatt állandóan kedvező idő legyen. Általában a helyszínen van a mezpergető is... s estefelé, amikor már fáradtak méhek, akkor jön a pergetés... Ez nagy élvezet, de fáradságos munka is. Nagy öröm látni, amint telnek a kannák a friss mézzel, illatozik az akácnak dús illatától. Ma már virágporgyűjtésre és pempőtermelésre is befogják a méheket. Rengeteg vitamin van a virágporban és a pempőben. A virágport a lábán lévő kis kosárkába sepergeti bele és ezzel repül haza, lehet is jól látni a kis méhecskének ezt a terhét, a sárga kis kosárkát a lábán, majd a 1épek sejtjeibe elraktározzák, mert fiasítás esetén virágporral is etetik a kis kikelő lárvákat, kukacokat. Mi az a „méhpempő”? Gyakorlott méhész, amikor belenéz a kaptárba, főleg tavasszal, akkor a következőt kell hogy lássa. Egy keret felső része kb. nyolc-tíz centi mézkoszorú, majd alatta barnás színű falazás, egy kicsikét puposkás, ez a fedett fiasítás, és ha még nem fedték be a kis kukacokat akkor pedig etetik tejes, tejfelszerű sűrítménnyel, amit mint fejizzadmányként kapják a kis méhecskék. Ez a fejizzadmány a pempő. A dolgozó méhecskék amikor látják az anyának a szorgalmas petézését, naponta több ezer petét tojik a lépsejtnek az aljára, ha az ember olyankor nyitja meg a családot, amikor a petézés időszak van, gyönyörűen lehet látni ezt a műveletet, nem zavartatja magát az anya, és már harmadnapra ki is kell a kis cérnavékonyságú petéből a kis álca, de mohón eszik is, ekkora minden sejtnek az alját megrakják a méhék pempővel, amitől bámulatos gyorsan fejlődnek a kukacok bebábozás állapotig. Az anyát is ilyesfajta, királyi eledellel etetik a gondozó méhecskék. Na a mai orvostudomány megállapította a pempőnek nagy értékét, vitamin és hormonserkentő, valamint szépítő hatását, és most jön az üzlet, nagy reklámozás mellett árulják a különböző krémeket, amibe méhpempőt kevernek, és a szépülni vágyakozók ész nélkül veszik a drága kenőcsöt. Amikor pörgetni szoktunk, bizony a mézzel együtt kipergettük a befedetlen sejtekből a pempőt is, ami a méz felületére gyülemlett össze, persze ezt akkoriban hamarosan el kellett távolítani a vevőnek a szeme elől, mert gusztustalan volt a méz tetején úszkáló tejfölszerűség, ezt a lefölözött pempős mézet ismét megkapták a méhek, habár én többször ettem pempős mézet, hatására már nem emlékszem... Megrekedtünk az erdő közepén... A méz az 1960-as időkben tizennyolc-húsz forint körül mozgott, ma pedig 1980-ban ötven forint körül van, nagyot ugrott az ára, mint mindennek, általában egy kiló cukor vagy egy liter bor árához igazodott a méznek az ára. Amiért is ennyire belemelegedtem a visszaemlékezésbe, most következik. Pergetés után, akácvirág lehullatása után már csak a visszavándorlás következett. Az lényeges volt, hogy kipörgetett keretekkel szabad csak vándorolni, mert a szállítás alatt keletkezett nagy hőben a méz meghígul, folyós lesz és a méhék saját mézükben pusztulnak el. Ja igaz az idevaló hurcolkodást Pataki Lajos, volt futurás rendezte el, teherkocsival... most jött a Kiss Józsi fuvarja. Nagy spenitér szekérrel indultunk el Söptérről, az acsádi erdőkön keresztül a színhelyre. Gyönyörű nap volt, élveztem az szabadlevegőnek a jóságát, június van, szépek az éjszakák... Felpakoltam élelmet, italt, majd hazafelé szekér dülöngölés közben eszegetünk és iszogatunk, jobban telik az idő. Amikor mentünk, nem szerettem az erdei utat, nagy esőzések folytán rengeteg az árok, gödör, tócsa, ez nem lesz jó... Józsi bátorított, majd a lovai kisegítenek a kátyúból, jól van ő tudja, mit bírnak el a lovai... Felpakoltuk a kaptárokat, könnyűek voltak, hiszen a méz már a kannákban vannak... lehetett tán 23 óra is mire bevégeztük a rakodást. Minden rendben, mehetünk haza felé, amerre jöttünk... Jöttek a gödrök, egyikből ki a másikba be, a lovak nyögtek, majd pihentek, ismét egy-egy szakasznyi úttal előbbre ...na itt nem lehet se enni se inni, majd ha kikerülünk ebből a labirintusból.... A nagy erőlködés közepette egy nagy tócsa közepén, egy óriási reccsenés... én majd lebuktam bakról, ami kb. majd két méterre volt a földtől, a szekér és a rúd elváltak egymástól... mi történt?- kérdem a Józsit, aki azonnal leszállt a szekérről és nézegette a törés helyét, sajnos nem tudunk tovább menni, mert a vontató vastag szekérszeg, ami a rúd és kocsi közé volt illesztve eltörött... ott álltunk az éjközepében, a hold se volt hozzánk nagyon kegyes, sötét van.... Mit lehet tenni?- kérdem Józsit, de szekér is oldalt dőlt egy kicsit... csak fel ne boruljunk....Telt múlt az idő, de lassan, itt csak egy traktor segíthet, mert a lovak ebből nagy gödörből nem tudnak minket megszabadítani... De hol veszünk éjjel egy traktort? ...Józsinak valami megvillant az agyában... amikor jöttünk az acsádi, azaz a góri mezőben egy traktoros akkor ott szántott... irány...a traktoros. A lovakat kifogta a szekérből, én maradtam a rakománnyal, figyeltem a kaptárokat nem szabadulnak-e ki valahol a bogarak, igaz most éjjel van, nem látnak, de megérzik a lovak szagát és akkor pedig jaj lesz... Vártam-vártam az éjnek titokzatos csendjében, az erdő közepében, egy-két óra múlva meg is érkezett Józsi, mondotta, a traktoros majd jön, és kihuzat bennünket a kátyúból. Pillanatnyi öröm- de akkor se tudunk tovább menni, mert tört vonató szeggel nem lehet húzatni a nagy penitért.... Tényleg lehetett hallani messziről valami pöfögést, ekkor már jóval éjfél után voltunk.... majd pitymallott… nagy ügyességgel, láncok segítségével vontatni kezdte a traktoros a sárba jól befészkelő kocsinkat, bizony majd úgy nézett ki a helyzet, hogy itt maradunk, le kell rakodni, ez magában véve óriási csapás ránk nézve. De nagy ügyességgel ismét forogni kezdtek a traktor kerekei, a spenitér nyögni kezdett, majd nyújtózkodni, forogtak a kerekei, a gödörből kilépett, mi pedig tartottuk az óriási terhet, nehogy oldalra billenjen, méterről méterre kijutottunk a kátyúból, kemény úton megálltunk... többet már nem lesz kátyú... láncait kikapcsolta a mentő traktoros, megfizettem a fáradozását és elment... de Józsi is, mert be kell menni a faluba kb. hat km, a falu kovácsához, kezében a törött szag, hogy egy ilyent kovácsoltasson hamarjában... Igen ám közben reggel lett, kisütött a nap, a méhék is felébredtek, érezték ők is a bajnak a nagyságát, nem tudtak kiröpülni... nagy lett a zúgás a kaptárban... nem lehet csinálni semmit, csak várni-várni. Tán lehetett nyolc óra is, mikor Józsi jön ám, kezében az új vastag szekérszeg. Beillesztette a helyébe, lovakat befogta, gyü-gyü,… folytattuk utunkat. Kedvem nem volt... mert mindig féltem a veszélytől, nem tudom, hogy mikor melyik kaptárból tódulnak ránk a méhék és akkor lesz menekülés...Éber szemmel figyeltem a kaptárak felé, de még a vész nem jelentkezett... Acsádra értünk kb. kilenc órakor, majd jött Salköveskút és Söpte. Nagyon nagy zajjal zúgtak a kaptárakban, lehetett majd dél már, mire a méhék a volt helyükre kerültek... A hőség nagy, vízhiány és levegőhiány miatt jó volna mi előbb a repnyílásokat kinyitni, igen ám, csak ki meri ilyenkor megközelíteni a nyitott kaptárokat... Várni nem lehet... gyerünk,… feltettem az állarcot és már kezdtem is a nyitogatást, mint a megvadult Tisza, amikor kiöntött, ömlött ki a kaptárból a sok-sok ezer méh, jaj volt nekem ,nem győztem kapkodni a lábamat, másztak fel a nadrágszáramba, csipkedték még ott is ahol nagyon érzékeny emberi testrész van... Valóságos fekete felhőként kóvályogtak a kaptár előtt a kiszabadult méhrajok... ezen időközben és nem tudom, hogy keveredett oda Attila kert sarkában, hallom az iszonyatos sírást, segítség... amint odanézek a méhék százai repdesik körül a kis gyereket, hamarosan füvel, ruhával igyekezetem letakarni, védjem a méhék csípésétől, majd eltávolítottam a kertből, bizony sok-sok csípést kapott szegény gyerek, orvosi segítségre volt szükség, mert nagyon belázasodott... De ugyanekkor az utcáról is hallok kiabálást, lótás futás van... hát kérem a megvadult kis szörnyek az utcán járókra is rátámadtak, azok is menekültek ahogyan tudták védték magukat... Nem tehettem ellene semmit, várni kellett egy-két órát... mire lecsendesedtek a bogarak-és visszaállt a régi nyugalom... Mi lett volna, ha útközben egy kaptár kettétörik, vagy megnyílik, nem is jó rágondolni, elsőben is a két ló az biztos hogy megdöglött volna... Általában megedződtem a méhcsípésre, de egyszer azért nekem is menekülni kellett. Meleg déli időben rajozott az egyik kaptár. Figyelni kezdtem, merre veszi az irányt, á1talában ilyenkor a 30-50 ezer bogár az anya után megy… amerre repül az anya, a többi is követi útjában. Legtöbbször az anya siet a közeli faágon megszállni, és a többi bogár hegyibe száll, és ott keletkezik egy zsombor nagyságú méhgombolyag… Na jelenben az iskola udvarán álló hársfára szálltak, de kb. jó magasan 6-7 méterre. Sohase okozott különösen nagy gondot egy rajnak a befogása... főleg ha alacsony helyre telepedtek le... de ez egy kicsit körülményes, ide létra is kell már... na meg egy jó kas....lepedő...hamarosan elkészítettem a jó cukros kast, mivel meleg volt csak sortban voltam és így másztam fel a rajért.... Meleg volt, egy kicsit izzadtam is....amikor elértem a raj magasságában, ekkor igyekeztem a méhcsomót a kasba beleseperni, igen ám, nem sikerült egyszerre beleseperni a rajt a kasba, fele melléje pottyant, na hiszen, azok aztán rátámadtak hogy hány csípett meg nem tudom...de a kast eldobtam magamtól, én meg ahogy tudtam menekültem be az iskolába, becsaptam az ajtót, a testem meg lángolt a sok csípéstől, nem győztem a méhfullánkokat kioperálni a bőrömből. Bizony én is kezdtem egy kicsit lázasodni... de orvos nem kellett azért. Később ismét újra kezdtem a műveletet, de ekkor már teljes védelmi öltözetben és csak sikerült a rajt lehozni a fáról. Ha az anya belesett a kasba, akkor többi bogár leszáll a fáról, de ha azt látja a méhész, hogy nem szállnak bele a kasba a bogarak, mennek vissza a fára, akkor az anya kívül maradt. Söptén nagyon jó méz elő terem volt, főleg a sok vadlóhere a reptéren, amíg azt fel nem szántották. Az iskola kertjében voltak lerakva a méhek... mindig figyelhettem őket, ha kellett ápoltam etettem a családokat, sok örömöm volt itt a méhészetben. A pergetett mézet még aznap el is vitték a szülők, igazi hamisítatlan méz volt. A gyerekek, már a tanítványok többen segítettek a méhészetben, sokat beavattam a csodálatos méhvilágba. Mindig örömmel segítettek azok, akik többet sündörögtek körülöttem. A méhéket akkor is tartottam, amikor elmentem Söptéről, de véglegesen, amikor nyugdíjba mentem, már nem tudtam velük eleget törődni, elmolyosodtak, stb. majd végleg egy családot hoztam ide magammal Szombathelyre a kertünkbe, legalább legyen itt körülöttem egy család... de valahol a tavasz folyamán erős méreggel permetezhettek virágokat, és bizony napról-napra kevesebb lett a bogár, majd teljesen kipusztult az utolsó méhecském is. Bizony meg is sirattam őket... Később eladtam a mézpergetőt, egy-két megmaradt kaptárt, amit oly nagy fáradsággal gyártottam, majd útban volt a többi üres kaptár, amíg aztán a gyilkos fejsze foka alá, mint a hóhér bárdja apróra vagdalta valamennyit és lángoló tüzénél melegedtünk a szobában. Ha valamerre utazom, és ha látok méhest, fájó szívvel kell visszagondolnom azokra az időkre, amikor nekem is kb. húsz kaptárnyi méhem volt és most már csak az emlékekből élek. Egy-két fénykép még megmaradt ebből az időszakból. Endre fiam is pedig kedvelte a bogarakat, de az idő, a hely hiánya miatt fel kellett számolni a méhészettel. Azóta veszem a mézet és érdekes, amikor volt, akkoriban nem is igen fogyasztottuk ezt a drága orvosságot, hiszen a méz nagyon sok betegségnek a megelőzését segíti elő, vagy gyógyító hatása van, most amikor mi is úgy vesszük, bizony évente majd tíz kiló is elfogy. Ilyenkor sohasem tudom megállapítani, van e valami köze a méhéknek ehhez a mézhez, hiszen nagyszerűen lehet hamisítani mézet, pl. ha a méheknek naponta egy-egy családnak beadok 2.3 híg cukoroldatot, abból nagyszerű mézet tudnak csinálni, és ami a fő, jó üzlet is, csak nem valódi méz, nem virágok szedték a méhek. De ez is méz, ki tudja vegyvizsgálattal megállapítani annak hamis voltát. | |
