 |


|
 |
 |

Lakner féle vendéglő...

A nagy gavallérságáról messze környéken híres volt, nagy ritkán elment a helybeli kocsmába is Lakner Lajos volt a kocsmáros, aki nagyon is jól tudta kinek mennyi bankó lapul a lejbi zsebében, hiszen bukszát, pénztárcát ekkor még csak az urak hordtak magukkal. Nagyapa ennek nagy gavallérságának egyszer aztán nagy ára lett, majd a nyakát törte ki a hiszékenységének.
Az itteni malomnak jött egy bérlője Pers László néven, aki kibérelte a Petőházi Cukorgyár malmát. Végtelenül nagy gavallér ember volt, hiszen akkoriban egy malom nagyon nagy jövedelmet tudott biztosítani, amivel átmenetileg Pers László nagyszerűen adminisztrálta is magát.
Többször ő maga is megjelent a Lakner féle kocsmába, amikor szinte kipécézte magának az áldozatait akképp, hogy kiismerje a falu gazdái közül ki lesz az, aki majd beugrik a kelepcébe, ha szükség lesz rá. Kezdetben nagyhangon, pesti nagyképűséggel igyekezett mindenkit megnyerni, megjátszotta a gazdagságát, fizetet is bőven, állítólag még a nagymama is elment közben egy kis szórakozásra, amikor a Pers úr nagyszerű likőrökkel kínálgatta a nagymamát. Na aztán igazán gavallér és gazdag ember ez a Pers, mindenki megtisztelve érezhette magát ha befogadta társaságába. Amikor már a markában érezte a gyeplőt, mindenki elbűvölt nagyszerű vagányságával, bőkezűségével, amikor még csak-csak egy szeplő se jelentkezett aljas szándékában, hiszen elég sokat befektetett italban, fellépésben ahhoz, hogy mindenkit a zsebébe tegyen, most jött a nagy jelenet, a „tetőpont”... Ugyanis a malmot csak úgy kapta meg bérletben, hogy a cukorgyár biztosítani akarta magát a Pers részéről, hogy zavartalanul tudja fizetni a havi bérletet, de ehhez a cukorgyár késztette arra, hogy szerezzen kezest is arra nézve, hogy nem lesz fennakadás a havi törlesztésben.
Erre a célra szemelte ki a mi drága nagyapánkat, akiben látta az ő mecénását, kellő vagyonát, földekben, ökrét, mezejét, stb...
Egy kellő pillanatban, jó hangulat hevében rávette a mi hiszékeny és gavallér nagyapánkat, aki szinte az első pillanatban büszke is volt rá, hogy őtet szemelte ki, benne látja az igazi gazdagot a többi falusi gazdák mellett.
Hát bedumálta neki, hogy egy nagyszerű üzletet szeretne vele kötni, ingyen fog nála őröltetni, korpa stb. bőven... lesz állathizlalás... mindketten jól járnak és csak Kozák urat akarja ebben a kegyben részesíteni, senki mást, de egy „váltót, pénzhelyettesítő okiratot” kellene aláírni, mint kezes a cukorgyár felé, hogy ő továbbra is bérelhesse a malmot. Az elmondott előnyök nagyszerűen kecsegtették nagyapát, sőt büszke is volt az előre várható nagy javaknak megszerzésére, na meg a Pers úr, aki oly kedves és gavallér ember, hát csak nem sérti meg azzal
hogy megtagadjon egy aláírást, hiszen ez örök haragot vonna maga után...
Pers urat megbántani, nem erről szó sem lehet... minden gondolkodás nélkül, a tisztelet, nagyráértékelés, na meg a biztos jó pénznek a tudatában, hiszen egy malom jövedelme áll mellette, csak alá lehet írni ezt a „váltót”! Forogtak nagyapa agyának a mérlegelő kis agytekervényeinek a kerekei.
Egy adott pillanatban a jó barátság és a tisztelet is így kívánja, hát gyerünk... és egy óvatlan pillanat, kezében már sercegett is a toll, mutatja a Pers úr hogy hol és hová kell azt a Kozák nevet alákanyarítani, és ezzel a kis aláírással magára vállalt kb. ez volt az 1930-as évek után egy akkora összeget, hogy felért egy kis házzal...
Büszkén mesélte el nagypap odahaza, hogy milyen megtisztelésben volt a része a Pers úr után, ezután ingyért fogja megőrölni a gabonát, korpát ad a disznóknak stb... elsőben nem értette meg nagymama miért van ez a nagy előzékenység... majd édes párja kinyögte végre, csak egy váltót írt alá... semmi az egész, hiszen gazdag, gavallér ember, nem kell tőle félni.
Nagymama, mint ahogyan állítólag a patkányok megérzik a közelgő veszedelmet...
Te Pista, most tönkre tettél bennünket... és ha nem fog fizetni, akkor minekünk kell ezt a hatalmas összeget kifizetni, de az a mi tönkremenetelünket is jelenti. Hát már hogy gondolsz ilyent egy úri emberről, aki ekkora gavallér állandóan láthatod a kocsmában is állandóan fizet, külön szobát ad neki a Lakner... hát hogyan csapna be bennünket, ez csak arra való... mondja nagypapa, hogy a gyár fedve legyen a töretlen bérfizetssrő1… szó se lehet, hogy Pers úr ne tudjon helytállni a fizetés felől... Jó-jó, de ha nem, akkor mi lesz Pista?... mondogatta az édes párja... Miért Te megtagadtad volna a kezességet? Legalább gondolkodtam volna rajta egy kicsit... ne ijedj meg, ez nekünk is csak jó lesz, javunkat, gazdag kamatokkal térül vissza nekünk ez a jótállás... majd meglátjuk, feleli aggódva nagymama... ezt nem kellett volna megtenned... és, ezzel mindketten nyugtalanul aludtak ezen az éjszakában, mert a nagymama elengedte a duruzsoló dongót a szobában és mindkettőjüknek a fülébe zsongta, hátha nem fizet? …és nagyon nyugtalanul aludtak mindketten…
Bizony nem kellett sokáig várakozni, habár közben még sokszor gavalléroskodott a Pers úr, na ugye nem kell félni, hiszen ma is fizetett jó likőrt és valamiképpen egy kis megnyugvás jött a szívek berkeiben. De már a gomolyfelhők gyülekeztek a Pers úr házatája felé, és egy szép napon csődbe jutott, fizetésképtelenné vált a gyár felé, és most lépett a kezes, a jótálló a gyár színpadára, aki köteles volt a gyár felé az adósságot a Pers úr helyett megfizetni.
Jött a pecsétes levél, a cukorgyártól, amelyben értesítették a jótállót, hogy tekintettel a Pers bérlő fizetésképtelenné vált, a törvényes rendelkezés szerint Kozák István vállalt érte kezességet, felszólítjuk, hogy ennyi és ennyi összeget erre az időre lefizetni szíveskedjék, ellenkező esetben árveréssel fogjuk a Pers úr adósságát Ön vagyonán végrehajtani.
Csak halovány arccal és könnyes szemmel lehetett ezt tudomásul venni, de ekkora összeget hol lehet előteremteni, hiszen erre rámegy több hold föld, ökrök, lovak... ez kész tönkremenés... siránkozott nagymama. Bözsit azonnal ki kell venni az iskolából, aki ekkor Sopronban tanult az Orsolya zárdában, mint gimnazista… Bizony a Kozákék zászlóját le kellet ereszteni az árbocról... szegény nagyapa most ébredt fel a nagy gavallérságának tettéért, de ki hitte volna, hogy ekkora csavargó, szélhámos legyen ez a Pers... de már késő a bánat, nem az első falusi ember, akit a jóhiszeműségéből eredő váltóaláírással tönkre tette magát... Kezdődött a pénznek a megszerzési lehetőségei, adogatták el sorjában a rétet, legelőt...stb. szóval bizony megapasztotta a Kozák vagyont, majd ráment az egész életnek a izzadmánya a nagyon kedves és gavallér Pers úrnak szélhámosságára.
A Pers úr el is tűnt a környékről, mi lett vele, azt csak az Isten tudja. Hogy jókiállású legény volt, azt az asszonyi körök is szívesen vették... hiszen nagyon szívesen vették a társaságát magányosságban é1ő nőszemélyek. A krónika is így írta fel, hogy többször eljárogatott Pósfára, ahol az akkori kocsmárosnéval szívesen elögyengelett, és utódot is nemzett, aki teljesen hasonlít a Pers úrnak volt komplexumával, jelenben Tsz elnök Szelestén. Persze ezt csak a mende-monda tartotta meg ezt ilyen hitelesen, ezért senki sem vonható felelősségre, de még csak bizonyításra se. Ezzel is csak azt akarom kifejezni, hogy a Pers úr széles körben kivívta a maga nagyvonalúságával még asszonyi szerveknek a meghódítását, szívesen fektették a nyoszolyás ágyba.
Igen ebben az időben volt közmondás, hogy a paraszt csak annyira tudjon írni, hogy a váltót alá tudja írni... nagyon sok embernek a bukását okozta, egyébként Petőfi is megírta édesapjáról, „Szegény atyánk! Ha ő úgy nem bízik
Az emberekben: jégre nem viszik.
Mert ő becsületes lelkű, igaz;
Azt gondolta, hogy minden ember az.”
Ahogyan besurrant a reggeli köd, úgy surrant be Pers úr is ebbe a környezetbe, kihasználva pesti ember fellépesébő1 eredő hazug, álbehízelgést, a jóhiszemű falusi dolgozók közül. Mert még ma is, de főleg a harmincas időkben még jobban nagyobb karátja tekintélye volt a pesti embereknek, mint a vidékieknek, valahogyan megszerezték a városi emberek azt a pluszt, beszédben, látszólagos ködösítésben, ami pillanatnyilag tetszett a falusi emberek előtt. Ebből a városi felszínű fellépésből ők kamatoztattak is maguk feléje a jóhiszemű gazdáktól, mert ragyogóan tudták magukat reprezentálni, a valóságtól elvonni a figyelmet, csak a ragyogót, csak a szépet mutatni, ha még ez adósságból is ered. A cél szentesíti az eszközt, majd valaki ezt megfizeti, mint ahogyan édes nagyapa meg is fizette busásan nagy baráti, esti vacsorázgatásokat, kupicázásokat. Pers úr már tudta, fogott a hálójába egy jómódú parasztot, csak még nem szabad teljesen partra tenni, még kell vele egy kicsit szórakozni, amikor majd teljesen bevonták a fellegek a fizetési lehetőségeknek, csődbeli gomolyfelhői, majd akkor kilép az álnok csaló a rejtekhelyéből, ügyesen már a korábbi kivetett csapdában végleg bezárul a szabadulási lehetőség, hiszen semmi kétség a Pers úrnak igaz és hiteles szavai felett, hiszen nem hagyott ki semmi gyanús rést, de hagyott is volna, ki gondolt arra, hogy ebbő1 gazdasági csődnek zsákutcájába érnek mindketten, nagyapa és a Pers úr is, azaz azon keresztül fog az áldozatnak a kelepcéjében véres, izzadmányos napokat és perceket elszenvedni.
Az irodalomban nem az első ilyen áldozat és nem is az utolsó, napjainknak „Kékfénye” is beszámol azokról, akik fellépésükkel, tele ígérettel, hamis okmányokkal csalják ki a szegény áldozatnak egy életen át kuporgatott ezreseit, amit soha többé megszerezni nem tud.
Ilyen ember, mint a Pers úr, mindig a felszínen a hullámok tetején akar labirintozni, hogy milyen áron? Kinek a könnyein keresztül, az már őtet nem érdekli, csak legyen áldozat, legyen olyan Pali a háta mögött, akitől alkalom pillanatában kihúzhassa a biztonságos életnek anyagi gyékényét. Amikor az áldozattal végzett, mint a jóllakott vad, otthagyja az áldozatát, elbújik a vadonban, hogy megeméssze zsákmányának nagyszerű ízes testrészeit, majd ha éhes lesz ismét keres magának újabb áldozatot, de neki életben kell maradni.
Pers úr se törődött nagyapa tönkremenésével, vagyonának jórészét kellett áruba bocsájtani, mindent lehetőséget pénzzé kellett tenni, mert a váltó az kegyetlen, a bank a legnagyobb óriás, aki minden ilyen szerencsétlen áldozatból kisajtolja az ő részét, jaj a jótállónak, nincs irgalom, nincs kegyelem, becsaptak, félrevezettek, ki hitte volna Persnek a gazemberségét, nincs bíróság, nincs ügyvéd, aki felmenthette volna nagyapát a kötelezettség alól. A vagyona elég lesz a váltóban kezeskedett összeg megfizetésére, lelkipásztori irgalmasságot egy bank se gyakorolt és a mai napon se gyakorol az áldozatnak lebukásának jóhiszeműsége felett. A váltónak meg van a pontos határideje, napja, órája.
Ebben az órában valakinek fizetni kell, vagy adós, vagy a jótálló. Mivel a kedves nagylábon é1ő bérlő, malom tulajdonos mosta kezeit, teljes csődbe jutott, sőt ahogyan beosont a környékre, egy szép napon el is tűnt a vidékről, köd előtte, köd utána, ütheti már nagyapa a nyomát, nem fognak többet a Lakner féle vendéglőben vacsorázni, iddogálni... a bank jelentkezett, hóhér pallosi joggal, fizetni kell Kozák úr a váltóban aláirt összeg felett. Egy életre szerzett, de nagyon nagy tanulságot drága nagyapánk, nem kell hinni a jöttment, nagystílű embereknek, még akkor se, ha nagyvárosból szakadt oda a környékre. Na persze, most azok aztán, akik tán némi irigységgel figyelték a Pers úrral a korábbi barátságnak meleg szálait, íme milyen kegy, hogy éppen nagyapáékkal találta meg a vidéki úr, malombérlő a kapcsolatot, most tán a lélek harang megkongatására mégis felocsúdtak a barátságnak kizártságának érzésétő1, sőt most áldották az urat, volt aki sajnálkozott nagyapán, volt aki örvendezett a nagy károsodás miatt. Apáék nagyon sok mindent eladtak, pénzeltek a bank követelésének kielégítésére. Bezzeg megtanulta, mennyire meg kell gondolni máskor, ha egy aláírást akarnak kicsikarni, nem lehet csak könnyelműen a nevét bárhová odaírni. Drága autogram volt, de a sebek amint utólag megtudtam
évek elteltével teljesen beforrtak, nagymama néha-néha azért célozgatott egy kicsit, ha netán nagyapa ismét valami társaságába került, Pista aztán ne ám elveszítsd a fejedet, gavalléroskodol, mert elég volt a Pers féle szakadékból kimászni, a csőd hullámait lecsitítani.
Felirat a vendéglőben...
A Lakner féle kocsma remek vendéglő volt abban az időben, ma sincs már ehhez hasonló sehol, hiszen a maszek korcsmáros nem csak bort árult, a konyhájának remekeit is asztalra rakta, enni, inni lehetett, ha valaki akart. Na meg aztán, ismerte a vendégeknek pénztárcai üzemeit, kinek mennyi pénz lakozik a zsebében, ez okozott is némi státusz szimbólumot, hiszen másképpen fogadta kezdetben Takács Lajos bácsit, akinek ugyancsak jócskán volt birtoka, majd húsz holdon felül. Tellett is ebből a gazdaságból éveken keresztül sok-sok mulatásra, szórakozásra, de hol van az a nagy hordó, amelyikből napra-napra hőbéreznek belőle, apasszák annak űrtartalmát, ha kezdetben nem is venni észre fogyatékosságát, de idővel csak közeledik a felszíne az aljához, sőt egyszer ki is apad. Lajos bácsi is kezdetben bőven hordta a földek árát a kocsmába, egy-egy tehén árát is odaköltötte be, persze ebben az állapotban a Lakner úr nem volt röst bőséges kiszolgálást megadni, sőt még hitelezett is neki, hiszen van az istállóban, a mezőn, a padláson tartalék, azaz fedezet, majd megadja a Lajos bácsi a torkot öblögető litereknek az árát... Nagy mulatozást szokott rendezni, ilyenkor mindig akadt is cimbora, ivótárs, éneklő kórus, akik szívesen hangolták Lajos bácsinak mulató kedvét az itatásra, sőt maguk is ittak a készletből, a ceruza fogott, Lajos bácsi meg fizetett, de meddig. Bizony-bizony nincs a sok, ami el ne fogyna... főleg ha a munka meg nem is kell, tehát nincsen utánpótlás, bizony a Lajos bácsi megette az „aranytyúkot is” így már tojni se tudott a vagyon, borrá változott. Lajos bácsi kipirosodott, Böske Kereszt apja volt, fia az Imre most 1979. dec. /tanácstitkár Hegyfalun/ se tyúk, se tojás, és főleg megdöbbentve olvasta egykor a kocsma faláról lemosolygó felirat, amit a Lakner úr írt fel „Kedves Lajos, pénz nélkül mulatni bajos,
Ha nincsen pénzed, igyál vizet,
Az a jó vendég, aki mindig fizet...!”
Lajos bácsi elsápadt a felirat olvasásán, hát idejutottam, az egész birtokom borrá változott és most már nincs is hitelem?...de ami aztán sajnos, azok akik közrejátszottak a mulatozásban, a pénzherdálásban, most nem jutott az eszükbe, valamit kellene törleszteni Lajos bácsi felé, hiszen sokszor fizetett nekik... ez már a múlté... feledés pörnyéje befedte az emlékezetnek barna állományát.
Az egyszeri ember is egy alkalommal colostokot, mérőszalagot vitt magával és méregetni kezdte a kocsmaajtónak hosszát és szélességét.
Megkérdezték tőle, mit mérsz barátunk? ...csak arra vagyok kíváncsi, hogyan fért be ezen az ajtón harminc hold földem, ökröm, tehenem... a vagyonom...
Soknak nem okozott a végrendelet gondot, mert már életében maga végrendelkezett felette, állandó mulatással, szórakozással.
Geresdi molnár krimije...
Geresdi molnár
Akkoriban a molnárok úgy látom nem voltak egészen hétköznapi emberek, ha Vitrai élt volna, azaz lett volna „Ülök és mesélek”. Van ami még csodálatos, biztosan készített volna valami nagy-nagy interjút a geresdi, Király nevű molnárról is, aki ritkítja párját, mert már a harmincas években nem elégedett meg azzal, mint más gazdagabb halandó, gróf, báró, földbirtokos, főjegyző, legyen egy autója, neki repülő kellett. Igen nem ámítok, nem mesélek, a Király molnárnak ekkoriban nem is kicsi hobbija volt, mert repülőt szerezett magának, kitanulta annak kresszét és repülgetett vele a légben. Persze, ez nagy feltűnést kellett az emberek között, még egy kerékpár is, amiből egy-egy faluban nem volt több tán négy-öt... vagy még annyi se, motorkerékpár egy se, tán autó meg a Mikes püspöknek, a grófnak volt, de repülője senkinek se volt ezen a tájon, de talán még a magyarhonban se.
Hogy-hogy azt már nem tudom a krónikások közül így mesélték el, anyu is emlékszik rá, mint kislány látta is ezt a repülőt.
Egy autónak a költsége abban az időben is tetemes összeget kívánt, ma is mindjobban érkezünk el oda, nincs fedezet egy autó fenntartásához, el kell adni, gondolom egy repülőnek a megvásárlása, üzemeltetése főleg nagy garatján emésztette a gazda vagyoni készletét.
Közben úgy segítette megoldani a csődbejutást, nem sajnálta a gyufát, több alkalommal jól bebiztosítatta a malmát, nem létező gabonakészletet is bele számítva, s amikor már minden rendben volt, a tűz martalékává tette a malmát, nem sajnálta pusztulását, mert a kapott biztosítási díjból új malmot tudott csináltatni, sőt maradt is a biztosítási összegből. Ez annak idején jó pénzszerzési lehetőség volt a malmosok részéről, a vasvári gőzmalom is minden tizedik évben lángok martaléka lett, a biztosítási összegből mindig szebbet építtetett a tulaj.
Na aztán hogy folytassam Geresdi molnárnak a további agyafúrtságát, a tűz keletkezésének az okát mindig valami okozta, ezt felderíteni nem lehetett soha. Pénzhez mindig ragaszkodott, bármi úton szerezett pénzt, ha szüksége volt erre. Nem sajnálta saját feleségét is az áldozati oltárra tenni, csak pénz hozzon a házhoz.
Ma is van biztosítás az autóknál és a benne ülők részére, akkoriban meg különösen a repüléshez nagy életbiztosítást kellett váltani.
A drága feleségét magasan bebiztosította, és egy alkalmi repülés alkalmával, hogy hogyan, soha nem jutottak a nyomára, szegény asszony, mint a palacsinta, egy nagy vízhólyag szétpoccsantva hevert a földön, kiesett a repülőből és ámen... Az érte járó nagy biztosítást malmos felvette, folytatta továbbra is üzérkedésének kifürkészhetetlen csavarintját, soha nem jöttek rá, úgy dobta e ki a repülőbő1 szegény asszonyt, vagy tényleg baleset folytán repült a levegőben egy darabig, de ejtőernyő nélkül. Borzalmas gonosz lelkületnek vetülete ez a végzetesség.
Ezt az oldalt most utólag írtam meg, mert közben találkoztam olyan élő valakivel, aki szintén molnárként bérelt egy malmot, a Király pedig nekik tőszomszédjuk volt. A kriminalisztika legfurfangosabb, Kék fénynek ritkaságszámában lévő bűnöknek volt a szerkesztője, de mindig úgy, hogy állandóan alibit tudott igazolni, és így nem tudták a hűvösre tenni.
Az ismerős, ahogyan elmondja, amikor leégett /felgyújtotta a hírek szerint/ a malma, kérdezte tőle a nyomozó, hogy-hogy a víz mellett leéghet egy malom?... Halottam én már azt is, hogy a tengeren, a vízen a hajó is leégett... és ezzel vége lett a nyomozásnak, nagy biztosítási díjat zsebre vágta.
Az ismerős vallomása szerint a Király molnárnak volt egy főkönyvelője, akin keresztül úgy könyveltette el a sikkasztásoknak a sorozatát, amihez nagy szakertelem kellett ahhoz, hogy nyomra jusson a nyomozó, de mégis amikor már a főkönyvelő rengeteg adat szolgálatában volt, Király felt a feljelentéstől. Egy szép napon a főkönyvelő baleset áldozata lett, mégpedig a malomban valami szerkentyű, kerék, az életét kioltotta. A nyomozás folytán mégis úgy alakult a helyzet, hogy rávette a malomban dolgozó egyik munkását, hogy vállalja el a bűntényt, mert mégis csak emberi kéz oltotta ki az életét, a munkásának pedig megígérte, a családját ellátja, sőt kielégítésül felajánlott neki egy nagy összegű pénzt.
A bíróság előtt megjátszotta a munkás a tettlegességet, magára vállalta a könyvelőnek az agyonütését, amiért kapott vagy tizenöt év börtönt. Ez már magában véve nagy embertelenségre vall a Király molnárral szemben, főleg pedig az, elfelejtette az ígéretét, bizony nem segítette az itthonmaradottak napi gondjait. Feltételen ez a háládatlanság a börtön falai közt é1ő munkást nagyon bántotta és tüzelte a bosszúnak minden fázisa.
Az évek teltek és megjött a felszabadulásnak az éve, amikor kinyíltak a börtönajtók, szabadlábra került minden börtönlakó. Kikerült az ártatlanul ült munkás is, aki személyes meggyőződhetett a Király gaztettéről, hálátlanságáról. A gyűlölet magaslatában valószínű arra a megállapodásra nem érdemli az életét, mielőbb el kell tenni lábalól ezt a gazembert. Ehhez a gondolathoz megnyerte a testvérét is. Gondolatból tett született meg.
Egy alkalommal megtudták, hogy a Király utazni készül, meglestek a határban, bizony utazott Király, de már csak a lelke, mert nem kellett neki többet levegőt szívni, a bosszú véres drámája ezzel véget ért. Elásták a közeli kis akácos erdőben, de valószínű nagy volt az izgalom a tettesek izgalmában, valamiképpen a Király, aki már örök álmát aludta az akácosban, közben a cipője hegye kikandikált a szabadba és így találtak rá a nyomozók.
Leírhatatlan sorozatokban követte el a legfurfangosabb bűncselekményeket, és mindig megúszta büntetés nélkül.
A hírek szerint, valahol a Mura mentén éltek a szülei, és ahogyan a hírek terjedtek erre felé az apja is követett el hasonló gyilkosságokat. Ugyanis és ismeretes, hogy annak idején csak csónakkal, vagy komppal közlekedtek a Murán. Amikor az apja, mint kompos, tudta a páciens zsebében sok a pénz vagy arany, azt a Mura közepén szépen örökre elsüllyesztette, az arany, a pénz maradt.
A Pers féle tragikus, váltó által okozott, bank felé járó kegyetlen adósságot sikerült kiegyenlíteni, ami egy életre megtanította nagyapát, mielőtt valamit aláír, azt nagyon meg kell gondolni, meg kell beszélni, nem szabad behízelgő csavaros eszű gazembereknek jóember szerepét betölteni, vagy hiúsági kérdést csinálni belőle. Nem is írta le a nevét, ha csak nem kényszerítették tettlegességgel, mint amikor a Koroncai, sárvári párttitkár jegyeztetni kényszerítette pofonnal, rugdalással, hogy kb. öt ezer forint kölcsönt jegyeztessen. Szomorú, terrorisztikus, embertelenséggel személyi túlkapásokkal vegyített időszak volt kb. /1950-tő1/. Szóval a váltó által okozott adóssági sebek a gazdaságnak némi kis fogyatékosságával a bank felé kiegyenlítést nyert, Böske is tanulhatott Sopronban, az Orsolya zárdában.
Az idő teltével új háznak az építésével foglalatoskodtak a jó szülők, az ősi ház elavult lett, modernizálni kell az egész családi fészket, ami bizony nem volt kis gond a szülők részéről, főleg a nagymama, aki már megelőzte a korát, modern házat akart, az ősi düledékek felett.
Az ablakokra redőny, fehér ajtók, színes padozat az előszobába, bizony szép házat építettek fel, a faluban messziről lehetett látni a jó gazdaságnak külső bélyegét. Főleg a konyha volt nagyméretre szabva, hiszen a falusi életnek legnagyobb része ott telik el, ott van a napi munkának a dandárja, a főzés, az állatok ételének készítése...
De tágas volt maga a porta is, habár a bejárati udvari rész egy kicsit szűk volt, de hátrafelé az udvar az már kitágult.
A lakóépülethez tartozott a nagykamra, a gabona homárral, ott tárolták a télire valót, ott erjedt a szilva cefrévé. Az udvart ékesítette a nagy pajta, ahol az állatok részére tárolták a finom réti szénát, sarjút, itt lehetett nagyokat aludni tavasztól, tél beálltáig. A finom szénaillat valósággal altatólak hatott a szervezetre, nem kellett altató beszedni. Maga szénának a különleges illata ringatta el a megpihenni vágyókat.
Ennek a pajtának a cserepe lett a mostani házunknak a teteje, na meg a gerendáiból lett kiszabva a házunk bognári szerkezete. Egy kicsikét szúette, főleg most jelentkezik jobban, de az építkezésnél nekünk ez nagy pénzbeli segítség volt. A pajta hátuljában emelkedett ki a nagy szalmakazal, ami egyben nagyságrendűségében szimbolizálta a gazda vagyonosságát, mert régi közmondás volt, nézd meg a gazda trágyadombját és szalmakazlát, megmondod hogy mekkora a gazdasága. Így is volt, ezek a tárgyi bizonyítékok valóságos képet adtak a gazda jómódjáról.
Bizony szokatlan is volt nagyapának a háztűznézése alkalmával, amikor elsőben jött el Rábakovácsiba hozzám, nincs trágyadomb, nincsen istálló, de még csak szalmakazal se. Mert ha a lányos házhoz elmentek háztűznézőbe, a lány mellett nem közömbös ezeknek a nagyságsorrendű látomása. Paraszti szem ezen a szemüvegen mérte le a lány értékét is, hiszen a lét határozza meg a tudatot, mindig a materiál állit a középpontba az egyen és a nemzetközi életnek a középpontjában.
|  |
|