 |
    |
 |
Répceszentgyörgyre költöztünk 1949-50-ben Tényleg hazaköltöztünk Répceszentgyörgyre. Mint kis falu, úgy élt mint egy család, itt aztán titok nem lehetett, minden házban tudták a sorsunknak mostohaságát, talán azt is mondhatom nem is sajnált tán mindenki, hiszen kárörvendező mindig akad, mint a sakál alig várja az oroszlán vad mohóságának a beteltét, hogy maga is rávethesse magát a megmaradt dögre, felfalja a megmaradt koncot. Tán ilyen is akadt, de mégis azt kell mondani, többen voltak akik szomorúan vettek tudomásul új életünk kezdetét, hiszen mindent most elölről kellett kezdeni, csak más viszonyok és lehetőségek között, mint a kezdeti időszakban. Otthonra találtunk édesanyu szüleinél, akik nagy szeretettel fogadtak be hajlékukba, semmiben se éreztették velem bukásomnak tragédiáját, habár magam is éreztem nem a főnyereményt ütöttem meg, hanem a bukásomnak a mélységébe pottyantam bele fejestül, amibő1 majd mikorra fogok ismét fejreállni, ez volt a kérdés. Odahaza kényelmes otthon volt számunkra, hiszen három nagyszoba és egyéb mellékhelyiségek voltak a házban, így számunkra egy teljesen nagy szobát biztosítottak apáék, ahol csak fűteni kellett, mert a tél bizony ekkor eléggé kemény volt. Ekkor még megvolt a gazdaságnak egy jó része, tehenek, lovak, sertések, baromfiak, szaladgáltak a nagy udvarban, tej bőven, vaj és túróban hiány nem volt. Így a mindennapi kenyér bőven megvolt, nekem kenyérkereseti gondjaim nem voltak a viszonyokat figyelembe véve, de mégis volt olyan érzésem, ez így nincsen rendben, kegyelem kenyér, habár soha egy ferde szót se kaptunk sorsunknak ilyenné való alakulásáért, csak bántott a dolog, hogy majd negyven esztendős koromra ennyire lerongyolódtam, elvesztettem a munkához való jogomat, állásomat, amit úgy szerettem. Na munkából kivehettem volna a részem, mert a napi otthoni munka nagyon sok volt és vegyes is, de sohasem mutattam nagy vonzalmat a paraszti munkáknak egyes ágazataihoz, valamiképpen kiesett az ambíciós körömből, gyerekkoromban is csak a kényszer és a szigorú parancs tudott a marhák mellé állítani, kapát és ásót nyomni a kezembe, valahogyan nem volt rá hajlamom és sajnos ez végig kísér és kísért az életemen át. Inkább tán a humán dolgok töltötték ki az üres időmet, olvasás, zene, népművelés, utazás, iskola, tanítás, na aztán ezekben fáradhatatlanul tudtam minden idegszálamat megfeszíteni, ezekben nem kíméltem magamat. Igen, csak most mivel változott a munkaterepem, beleestem egy gazdaságnak teljes közepébe, bizony jó lett volna ha odahaza besegítettem volna a mindennapi munkába, akadt volna munka az udvaron, az istállóban, de valahogyan idegenkedtem mindezektől, úgy voltam mint a hajótörött, csak mielőbb érhessek partot, ahol kedvemre megtudnék kapaszkodni. Apáék elsőben nem is igényelték a fizikai munkában való foglalatosságomat, hiszen úgyis érezték ők is, hogy idegileg bizony nem a legjobb állapotban vagyok, tehát kíméltek a legmesszebbmenőkig, de nekem is nagyon nehezemre esett a sok munkalehetőség mellett a teljes tétlenségbe való befészkelés, bizony-bizony idegesített a szorgos apai, anyai munka mellett én csak tengek-lengek... Édesanyú, édesanyja mellett megtalálta a napi elfoglaltságot, ő ki is töltötte munkában a napját, habár már ő is megszokta a magamurát, a maga független háztartásvezetést, hiszen voltak neki cselédlányai, akik a háztartásban segítettek és most majdnem cselédlányi szerepet kellett neki betölteni, mert jó édes nagymama öt lánynak is tudott volna állandó munkát biztosítani, csak győzték volna a parancsvégrehajtását. Így édesanyú is érezte ezt a nagy erőpróbát, amint előbb-utóbb változtatni kell. Igen változtatni kell, de hogyan. A rókáról és farkasról mesélik a tőrbefogók, ha csapdába kerül a róka, vagy a farkas, pl. a lába került a vascsapdába, eleinte ráncigálja, dobálja magát, s amikor úgy véli nincsen szabadulás, akkor a csapdába szorult lábát elrágja, hogy így szabaduljon meg a fogságából. Na mi ezt így nem mondhatjuk el, mert igazán teljes penzióban élhettünk apóséknál, de már megszoktuk a magunk függetlenségünket, magunk napi munkakörünket, ami teljes ellentétben volt az itthoni napirendtől, és ebbe pedig nagyon nehezen tudtam beleszokni, vagy talán azt is mondhatom, sohase tudtam volna paraszti munkában életemet leélni, ez okozott már később némi lelkiismereti furdalást. Szt.györgyi élet Apáméknak a napi munkaprogramjukat diktálták az állatok, a föld az erdő, szinte évről-évre, napról-napra ismétlődtek a már megszokott napi teendőknek a beprogramozott teendő, láncszerűen kapcsolódott egymásba. Nagyapa reggel már négykor kelt, nyáron-télen valamivel később, hiszen volt cselédje, aki a z istállói munkálatokat annak rendje és módja szerint már megkezdte, mielőtt nagyapa kiment volna, tehát kezdődött az istállónak a teljes kitakarítása, trágya összehordása, kibakszekerezése a trágyadombra. Majd tiszta szalma, alomra va1ó elteregetése, seprés, s már kezdődött a reggeliztetése az állatoknak, az egyes állatfajták más és más takarmányt, szülességet kaptak, mást kaptak a lovak, mást a fejős tehenek, mást az üszők és a növendékek, de valamennyi kapott finom réti szénát... Legjobban kellett táplálni a fejős teheneket, bizony korpa és dara került a finom szecskára, kukorica szecskára, amit jóízűen ropogtattak, szinte szimfonikus zenét keltettek a takarmány ropogtatása közben és ezt olyan jó volt hallgatni, de ismétlem csak hallgatni, mert bizony sohasem vettem akkora fáradságot, hogy ebbeni reggeli háztáji munkálatokból kivettem volna részem. Később azért kaptam a nagyanya részérő1 valami kis neheztelést, mert pl. etetés után jött az itatás, bizony kb.15-20 számos állatnak sokszor kellett megbuktatni a kút vödrét, mire a vályú kiszolgálta friss vízzel ezt a sok szomjas állatot, ezt a munkát pedig igazán vállalhattam volna, de felkelni nem tudtam erre az időre se, így erről a reggeli örömrő1 is lekéstem. Majd jött a nagymama reggeli besulykolt munkaláncolata, disznók etetése, itt is külön-külön mást kapott a hízó, a malacos anyakoca, a síró-rívó malachad, ő ezt már mind tudta, miknek mit és mennyit kell adni, csak ami fárasztó és nehéz volt a hidasig elhordani, és ott igazságot tenni ennyi röfi felett. Bizony sok időbe került a különféle fogásokat elkészíteni, mert hiszen volt, amikor főzni is kellett valamit, pl. krumplit, vagy tököt, korpát. Főleg télen minden ételt legalább langyos állapotban tálalni a disznók vályújába, ehhez már korán kellett vizet melegíteni. Hányszor jutott eszembe a hadifogságomnak legnagyobb kívánsága, csak egyszer is lakhatnék jól nagyanya által készített moslékából, pl. kukoricadara, főtt krumplival összekeverve és forró vízzel behabarva, mily jó illatot árasztott felém, fogságban lakodalmi ünnepi ebéddel felért volna, de sajnos idehaza a disznók jobban éltek, mint az orosz hadifogságnak albérlői. Valóban finom volt a disznók menüje. Majd következtek a libák, tyúkoknak a reggeliztetése, ami nagyon szép látvány volt, amikor vagy száz darab különböző baromfi a maga ékes és változatos tollazatában, a reggeli napfényben pompázva csillognak és kapkodják gyorsan a piros 1ó búza és kukoricaszemeket, és már ekkor a kakas már meg is kezdi a fajfenntartási biológiai munkáját. Már kezdi is a neki tetsző pipiskedő jércéket szexre csábítani, ami ellen nem is ellenkeztek ezek a kis jámborságok, amint megkerülte a kis szűzikét, már le is guggolt és a kakas egy hirtelenséggel már a hátára ugrott és biztosította az utódok fennmaradását. Úgy látom jól esett kis jércének ez a korai búbolás, mert szárnyainak és tollainak megberzelgetésével köszönte meg a kakasúrfinak ezt a figyelmességét, hogy őtet választotta ki elsőbűl a sok öreg anyó közül. Ilyen idillek a falusi udvarban gyakoriak és sok fordulatúak, de egyben mindegyik megegyezik, fajfennmaradásának örök törvénye. Majd következik a reggeli fejés, bizony ez nem is könnyű munka, hiszen még ekkor fejőgépről csak hírből lehetett hallani, hogy vannak külföldi nagyüzemek, ahol már a gépi fejés van divatban. Ehhez a munkálatokhoz kellett elsőben a tehén tőgyét esetleges szennyeződestő1 lemosni, mert bizony sokszor erősen szaros, trágyás lett a tehénnek a tőgye, amiért is nem lehetett volna így fejni, hiszen a tej erősen szennyeződik a piszkos tőgytől. Ezek a műveletek sajnos több istállóból ismeretlenek voltak, ha pedig mégis megtörténtek, akkor pedig azt a borzalmas hibát követték el a fejők, hogy abban az edényben mosták le a trágyás tehéntőgyet, amibe aztán fejtek is. Ugyanis, a zséterben vittek vizet, legtöbbször háromlábú fejőszéket tettek a tehén alá, arra ráült a fejni készü1ő asszony, vagy férfi. Előbb megsimogatta a tehenet, tudtára akarta adni a fejő, hogy most pedig a tejedtől akarlak megszabadítani, de eközben a tehénke rágcsálta a finom szénát, hogy így a figyelmét elvonják a művelet alól, majd a fejő lemosta a zséterben lévő vízzel a tőgyét, és aki jól végezte a dolgát a megmaradt vizet kiöntötte és már kezdődött a fejési művelet. Na ez volt a szennyeződésnek a legnagyobb foka, mert a tőgymosását egy külön edényben kellett elvégezni és még a tőgymosás után tiszta törülközővel kellett a tőgyet szárazra törölni, úgy mint mikor az ember kezet mos. Na aztán végig lehetett volna menni a falunak minden istállójában, hol végeztek el ilyen munkálatokat, bizony tán sehol se, később a népművelési, irodalmi munkák segítségével lehetett csak erre rábírni a kisgazdákat, hogy fejés előtt ilyen műveletek elvégzése után álljon csak neki a fejéshez. De ez ismeretlen volt a nagyközönség előtt. Minden tehén másképp reagált erre a fejési műveletre. A legborzalmasabb az az állat volt, ami rúgással fejezte ki akaratosságát, borzalmas nehéz volt, de egyben veszedelmes munka is volt ilyen tehén lefejése. Előbb össze kellett kötni a hátsó két lábát, ha hagyta, mert már akkor elrúgta a feléje közeledőt, legtöbbször az összekötött lábával is igyekezett megtagadni magát, hogy nem adja le egykönnyen a tejet, megfeledkezve magáról, hogy össze van kötve a lába, mint rúgni próbált, egyensúlyt veszítve elesik és bizony ha a fejőre esik ez a pár mázsás állat, nem ússza meg baleset nélkül, és kezdődik minden elő1rő1. Az ilyen tehenek fejéséhez készítettek egylábú széket, a teteje kerek és középen van beágyazva a szék lába, majd két oldalt szíjcsatlakozással folytatódik az ülőrész, a szíj csattal van ellátva, és a fejő magához köti a széket, arra az esetre ha ugrani kell székestül tudjon hirtelen felugrani, ne botoljék el a négylábú, vagy a háromlábú székben. Ez a gondolat azért is volt jó, mert fejés közben az állat változtatta az eredeti helyzetét, így a fejőnek mindig alkalmazkodni kellett a tehénnek a tőgyállásához, ekkor a zséter kellett fogni, majd a széket kellett megragadni, ami esetleg piszkos volt, és így helyezni át saját magát újabb fejési állásba és ez egy kicsit körülményes is volt. Ha nyugodt volt a tehén, akkor a fejési munka könnyebb volt, habár minden fejés erős csukló, ujj, marék izmokat kíván, hiszen ezek nélkül nem tud az illető fejni. Amikor a tőgy megtisztult, a tehén alá ült tiszta zséterrel a fejő végig kell simogatni, szinte masszírozni a tehén tőgyét, ingerelni a tejmirigyeket, hogy nyíljanak meg, engedjék ki a tejet. Érdekes művelet, amikor már ezt is elvégezte a fejő, akkor a tenyerébe csepegtet tejet, hogy ne legyen száraz a tenyere és ezzel a tejes marokkal igyekszik most megragadni a vastag tehéncsöcsét, mindig csak kettőt és felülről markolva, majd lefelé húzva markolja ki a tőgyben, a csöcsben lévő tejet. Amikor egy húzást befejezte a csöcs lapos lesz, a markát a fejő megnyitja, ezen idő alatt a csöcs ismét megtelik tejjel és a művelet kezdődik ismét, egészen addig folytatódik ez az erős fizikai munka, amíg csak csöpög valami kis tej a tőgyből. Mert az megfigyelés, hogy a legutolsó kifejt tejben van a legnagyobb zsiradék, és még azt is állítják a fejők, ha nem fejik ki egészen a tőgyet, amennyi visszamarad a tőgyben, legközelebb annyival kevesebbet termel a tehén, szinte visszatartja ezt a különbözetet. Egy-egy tehén kb. 5-20 liter tejet is lead egy fejésre, bizony egy tehénnek a lefejése is kifárasztó, hátha négyet, vagy tizet kell lefejni egy embernek. Illatos, friss tejből inni valami jó érzés, hamisítatlan, mentes mindennemű emberi beavatkozástól, nem mű tej, már Arany János is írta a Családi körben „éhes fiának enged inni egyet...” Majd jön a szűrés, hiszen a legnagyobb tisztaság mellett is juthat a tejbe tehénszőr, szénafoszlány stb... ezt a műveletet is többféleképpen látták el a házaknál. Korábban sűrű fehér vásznat használtak fel szűrés céljára, amit aztán naponta kimostak, később jöttek a k különböző szűrők, de semmi esetre úgy, amint Erdélyben láttam egy oláh menyecskénél, aki fejés után felhajtotta a felső szoknyáját, majd az alsó szoknyáján keresztül szűrte át a tejet, jó étvágyat hozzá. Sajnos ezt láttam bizony nem is ittam itt tejet. Szűrés után jött a tej szortérozása. Voltak olyanok, akiknek nem volt tehenük, azok igyekeztek tiszta háztól tejet biztosítani maguknak, tejeskannákban érkeztek nagymamához, és kimérették a tejet, örültek a finom és tiszta tejnek, majd pár szót is váltottak, röviden meghozták a falu friss híreit, majd elmentek. Ha túró, vagy vaj kellett, akkor sorakoztak a tejesfazekak, azokat nagymama feltöltötte, négyet ötöt, hogyan kellett és a megtelt fazekakat melegebb helyre tette, ahol megszületett a finom aludttej, tejfel, az aludttejből lett a jó túró. A tejes fazekak tetején gyülellett össze a tejfel, azt anyánk leszedte, majd egy fazékba gyűjtötte és volt kb. egy literre való vagy több, akkor jött házi vajkészítés, a köpülés. Erre a célra szolgált a köpülőfazék, ami állott egy nagyobb faedényből, ebbe beleállítottak egy köpülő fakorongot, ennek volt nyele, a nyele a köpülő fedelén lévő lyukból kiért, majd a köpülő nyelet húzogatni kellett fel és le, a tejfel a fazékban nagy mozgásba jött, a vajrészecskék összetapadtak, ezt a köpülés közben érezni is lehetett, könnyebben járt a köpülőkorong. Majd a keletkezett írót leöntötte a nagymama, a vajat friss vízben eggyé pacskolta, majd volt neki egy szép vajformázó kliséje, abba belenyomkodta, és amikor egy kicsit megkeményedett gyönyörű formában zsírpapírba csomagolva került a közeli uraságok asztalára. Nem volt a világon ekkoriban jobb, mint friss kenyérre, friss vajat kenni és zöld paprikával eltemetni. A mai gyerek előtt teljesen ismeretlen ez a művelet, azt se tudja mi az iró? Pedig nyáron lehűtve nagyon finom hűsítő ital volt. Ha sok volt belőle, akkor a kis malacok kapták meg darával összekeverve. Talán a köpülésben néha részt vettem, mert szerettem a vajat és az irót is. Ami még a reggeli munkálatokból kimaradt a reggeli vakarás, állatok tisztogatása. Erre a célra szolgált fémből készült valami erős fogazatú fésű szerepét betöltő eszköz, ezzel kellett az állat testét végig vakargatni, majd a bal kézben 1évő marhakefével az állat bőrét lekefélni. Hát bizony ismét, ha az állat szelíd volt, az még csak engedte ezt a műveletet elvégezni rajta, de ha csiklandós és rugós volt, akkor ez egymagában élet-halál tánca volt. Na gyerekkoromban magam is sokat vakargattam a teheneket, hiszen akkor még ismeretlen volt a sokféle labda, mi a kikefélt állatszőrt gyűjtöttük össze egy rakásra és elhasznált harisnyák segítségével csináltunk belőle labdát. Hol van már a tavalyi hó, ma melyik gyereknek jutna eszébe ilyen formán labdához jutni, amikor válogathat szebbnél-szebb bőr és gumilabdákban. Munkálatok sorrendje a gazdaságban Ezek a reggeli munkák bizony nagyon lefoglalták a ház lakóinak minden tagját, s mire ezek az ismétlődő, soha meg nem szűnő reggeli foglalatosságok befejeződtek, már nagymama gondoskodott a finom „fölöstökömről” reggeliről, ami kalóriadús és ízletes volt. A finom reggeli pálinka se maradt ki soha sem a reggeli menüből, hiszen ez adta a felfrissülésnek üde érzetét. A reggelinek elfogyasztása után a belső munkálatok után jöttek a külső munkálatok, persze ez más és más volt télen, tavasszal, nyáron és ősszel. Hát hogyne kellett volna nekem besegíteni ezekben a napi munkálatokba, Nekem semmi vonzalmam nem volt mindezekhez, valahogyan úgy éreztem többre vagyok hivatott, nem a marhák vakarására van nekem képességem, nem az istállóval kötöttem szerződést, habár most is állítom aki ezt szereti és bírja, legideálisabb foglalkozás és egyben legjövedelmezőbb minden tisztviselői könyökülésnél. Csak hiába, ha valami nem megy, akkor nem kell, erőltetni, nekem bizony ez ment. Zavarban is voltam ebben a nagy tétlenségben, nem tudtam, mihez kezdjek, mivel tegyem tartalmassá napi ébrenlétemet, pedig éreztem a szülők által irántam táplált segítségi kívánalmat, hiszen erre falun sokat is adtak, ha a vő dolgos, segít a háztáji vagy a mezei munkálatokban, sőt néha irigyelve is néztek a falu veteránjai, na lám... a vő milyen belevaló ember, kaszál, kapál, hordja haza a szénát, a sarjút, stb. Nagy ritkán azért volt rá eset, amikor szekérre pattantam és irány a mező, a lucernás és megrakott szekérrel tértem haza, de mindig valami ellentét feszült bennem, hát nekem mást kellene tennem. Ami pedig a legnagyobb igazság, azért a legnagyobb szeretet mellett is éreztem a kegyelemkenyérnek a mellékízét, mégis csak az apósomék asztalánál fogyasztom a mindennapi szükségleteket, ami bizony számomra egy kis keserűséget okozott deli koromban. Pár hét után bizony-bizony várták is a mi kedves szüleink, hogy valamiben mégis csak kellene segíteni, különösen nagyanya, az anyósom, aki a rendkívül magas kultúrával rendelkező, esztétikával telitett volt a maga nemében és korában. Ő lesegette nagy titokban mikor nyílik ki a hálószoba ajtaja, mikor dugom ki álmos képemet a szobából. Ugyanis a természetükből eredő ősi dolgos ösztönünk diktálta a munkához való állást, Mátyás lustáival nem tudtak megalkudni, édes kis párom védett a legvégsőkig, mindig pártomat fogta néha-néha azért intett a jó szóra, legalább a vizet húznád meg a marháknak a vályúba, már az is elég volna a szülők felé kiengesztelésül. Éreztem a gondtalanság mellett, nem szabad ennek a korszaknak sokáig tartani, főleg azért se mert előzetesen nagyon megszoktuk az önálló és független életmódot, senkitől se háborgatva, vagy ellenőriztetve. Mert bizony idehaza a jó nagyanyókánk mondogatta ám, hát most hová mentek? Miért kell ilyen rossz időben elmenni, és főleg mikor jöttök haza? Ez mind a gondos, szülői szerető szívnek a sugalmazása volt, de ki bírja ezt ki, ekkora szeretetre nem vágyódunk, hogy minden lépesünkrő1 beszámolót tartsunk. Talán csak most előjáróban, mert mi is ebbe a hibába esnénk, ha a gyerekeink közül valamelyik velünk lakna, legjobb, ha a fiatalok és a szülők külön hajlékot laknak, távolról szeretni lehet egymást, közelről pedig csak gyűlölet fejlődhet ki. | |
