|
|
|
|
Kistarcsai internáló tábor embertelensége, nyomora, zsidók lázadása…
Most jön a java, már nagyon sok helyen szartam, szartam szalmakazal mellé, falun, szartam rétre, szartam istállóban, reterátban... klozetban, latrinában egyszerre százan... vödörbe, benzines hordóba, hadifogságom alatt, szép virágos rétre... és még sorolhatnám tovább, de most jön a java... Másnap, amikor elérkezett az ürítésnek elő fájdalmai, erőpróbái.... kérdezgetem azoktól, akik már megszabadultak a fölösleges bélsáradékuktól, menj ki az udvarra, majd balra, hátra, ott látsz egy gerendát, ott lehet szarni... Elindultam felfedező utamra, pontosan követtem az útbaigazítást... tényleg látok ám vagy tíz-húsz magyart, akik felém fordítva arcukat, különböző pofa grimaszokat vágva, nyögnek, és főleg valami ülőhelyzetet foglalnak fenekük pedig ellenkező irányba, pontosan egy lánykollégium homlokzatára fordítva –pontosan belőve minden ablak –és az ablakokban meg –megjelenő női vigyori arcokat látok– na aztán még színpad szerűen úgysem szartam sohasem, most pedig nézőközönség kuncogása mellett kell elvégezni a megkönnyebbülést. Mi volt itt? –Kb. 10–15 méter hosszú gerenda– a gerenda alatt kb. két méter mély árok kiásva–, a gerenda baklábra volt felerősítve le a gatyát –rá a gerendára és már mehetett is a fölösleges salak az emberből. Ha valakinek volt papírja, jó, ha nem volt így is jó volt... Na zsidók!? –ez meríti ki a népbírósági paragrafust? Hiszen engem ezért csukattatok le, azaz hasonlóval vádoltatok–, de ott nem voltak ilyen leprás állapotok ...mégis börtönbe zártatok.
Itt azt a lehetőséget megadták, hogy zsúfolt szobából többször ki lehetett menni az udvari részre, mert közös sétát úgy sem lehetett volna itt tartani, hiszen zsongtunk, mint rajzás előtti kasban a méhek –egymás hegyén voltunk nappal is összezsugorítva.
Nem barátkoztam itt se senkivel, mégis egyik estén, egy hasonló korú, azaz fiatalabb magyarral szóba eredtem, kisült hogy vasi, szombathelyi... erre felkaptam a fejemet, mondja hogy a Király u. ÁVÓ–n teljesített szolgálatot és most leinternálták... panaszkodott... Nem kíméltem gyilkos szemeimmel, hát te rohadék, nem tudtad, hogy abban az épületben mennyi magyar szenvedett ártatlanul, koholt rágalmak átkozatában... s most te panaszkodsz rájuk?!!!! Mentegetődzött, mondván: én csak GH–ás voltam, nem tudtam mi folyik az épületben... mondta ártatlan pofával ...majd szidta az itteni állapotokat... Vigyázni vele... mondtam magamban.. ez is beépített spicli ...itt sí–rí, mit mond a másik, és majd folytatja ifjúi munkakörét, a besúgást... Nem is folytattam vele tovább vitát, undok köpéssel otthagytam és többet nem is találkoztam vele...
Na aztán ami érdekes kezdett lenni ...ugye már ekkor kb. több mint kettőszáz zsidó (valuta sibolás, bokorugrás ...gazdasági lebukottak, stb.) gyülekeztek itt is össze, akik egy pillanatra se voltak elesettek, sőt, most mind hangosabban kifejezték elégedetlenségüket, azt szokták mondani kutyaugatás nem hallatszik fel a mennyországba, de most bizony az ugatásuk elhangzottak a belügyig. Ekkor Rajk László volt a belügyminiszter, (akit később rágalmak özöne mellett felakasztottak, majd pár év után mint halott rehabilitációt kapott, kiásták hullafoszlányait a földből, dísztemetést rendeztek számára) ma is díszsírhelyen fekszik Budapesten... Ki érti ezt?!!!! Rákosi végeztette ki, majd később mikor ez a fenevad már ismét orosz honban kapott menedéket orosz nő volt a felesége is... egy alkalommal elfogta a honvágy és visszajött Magyarországra, vágyott a szíve vissza a magyar földért, állítólag Balatonfüreden a szívszanatóriumban gyógyítatta magát. S ezt az időt akarták azok az özvegyek (Rajk Lászlóné, és a többi özvegyasszony) kihasználni, hogy "az apánkat" sok gazságáért, akasztásért, leinternálásért, kivégzésért magyar bíróság elé követelték, hogy ítéljen a nép, sok özvegy, árva, gyermek és édesanya, akik Rákosinak lettek az áldozataik.
Amikor az ügy kipattant, hogy követelték a letartóztatását, –erre törvény van, amilyen titokban megjött, olyan titokban megszöktették ismét az országból. Jóval később egy-két sorban hozta az újság a halálát, semmi kommentár semmi dicsőítés, semmi részvét...
Szóval a zsidóknak az összes pereputtyuk, mind a minisztériumban voltak, rokonok, testvérek ...hogyne hallották volna meg a bezárt besenyők jajgatását... annyira, hogy bizony futótűzként elterjedt a. táborban az a hír...hogy a belügyi szervek kiküldöttjei jönnek ide, valamelyik nap, hogy maguk is felülbírálják ennek a sivár, embertelen elhelyezkedésnek a valódiságát.
| |
|