|
|
|
|
A nyomorban is heccelődtünk… kihallgatás…
Új jövevények fogadtatása "jó hecc volt"
Hogy a hecc jól sikerüljön, nagyon komolyan fogadtam a jelentkezést, de egyben nagyon meg is pirongattam a jövevényeket, –mi az? –alázatosan!!!! még mindig megmaradt ez a szolgalelkűségi érzés, egy ember a másiknak azt mondja: alázatosan, miért, ha ezt nem mondja hozzá akkor tán nem tud alázatos lenni? De miért kell az egyik embernek a másik előtt még csak szóban is alázatosnak lenni??? Röpködött feléje az én megjegyzéseimnek az özöne.
Látszott a jövevényeken, megint baj lesz, rosszat csináltak, szinte féltek
hát most meg hová jutottak? –olvastam le az arcukról...
Na meg aztán "Úr" honnan veszik ezt a kispolgári csökevénynek számított megszólítást, az úr szót már eltehettük, nincsenek többé urak, csak elvtársak, polgártársak... oktatólag mondtam a megjegyzéseimet.
Csak irultak-pirultak szegény foglyok, hát szóval rosszul sikerült a bemutatkozás na jól van. Megjegyezték kérem!, hogy nincsen alázatosan jelentem. Meg nincsen "Úr szó"... Igen megértettük –felelték karban a foglyok...
Majd kérdem az egyiket, –mi a neve? –Horthy! Felelé halkan... Miiii???? Még egyszer kérdem és feleli rá, hogy Horthy. Megjátszottam a felbőszültet... hát kérem, hogyan lehet a háború után majd három esztendőre még mindig ilyen reakciós névvel járkálni a demokráciában?!!! Kérem ez a nevem. –válaszolja az egyik fogolytárs...Jó-jó, de már régen kellett volna névváltoztatást eszközölni, hiszen ez a névviselet már magában három év minden bírói kihallgatás nélkül... De kérem nekem ez a nevem, az egész családomnak és a rokonságnak... akkor is mielőbb magyarosítsa meg a nevét, vegyen fel egy haladó irányzatú igaz magyaros nevet, pl. Havasi... vagy akármi, de nem ez a név!
Mikor fogja elvetni ezt a nevet? –kérdem... amikor kiszabadulok, majd kérem a névváltoztatást, hebegi remegő hangon ez a jámbor lélek. Nagyon ajánlatos lesz ettől a történelmi bukásunkat okozó névtől megszabadulni, hiszen ebben a rendszerben ezzel a névvel még levegőt se kaphat... Igen... volt a válasz és folytatom a további kihallgatást. Az asztalnál persze helyet foglalt az ügyész (csak játékból, szintén egy internált volt) majd írnok, jegyzőkönyvvezető... orvos és négy laikus bíró... akik nagy ártatlanságot megjátszva, minden betűt írtak, azaz majmolták az írást...
Ügyész úr van e valami kérdése a vádlotthoz? –igen van... Tessék adom meg a szólási azaz kérdezési engedélyt...
Volt e nyilas? –kérdi az ügyész... Nem voltam kérem én –feleli a vádlott... semmiféle pártnak nem voltam tagja... válaszolja a kis barna emberke... Mi az hogy nem volt nyilas? –volt ebben az országban olyan aki ne lett volna nyilas?... de a németeket várta ugye?–... azaz szerette volna ha győztek volna... Mi? –kérdi az ügyész...
Kérem én sohasem politizáltam... Mi volt civilben?... vasutas –vasúti főnök... Na akkor meg vezető állásban volt, ide csak azok juthattak, akik a nyilas pártnak tagjai voltak, most elárulta magát... Nem-nem kérem én nem voltam
A szobában néha egy-egy kuncogás elhangzott, de azonnal leintettem, kérem a komolyságot megőrizni, ellenkező esetben lecsukatom, mondtam erélyesen... majd folytatódott továbbra is a kihallgatás.
Lehetett látni a szegény ázott verebeken, hogy idegileg nagyon ki vannak, mert bizony alig állottak a lábukon...
Hány oroszt lőtt agyon? –kérem én nem voltam a fronton, állandóan szolgálatban voltam... nem használtam puskát sohasem... Igen! –de késleltette az orosz szerelvényeket, a német szerelvényeknek pedig szabad utat engedett a pályán... Kérem ez volt a parancs... mindig a magasabb vasúti parancsnokság parancsát hajtottam végre, mondat a kis vasutas...
Hány német szerelvényt siklatott ki? –Egyet se kérem... erre nem kaptam parancsot, s majd könnyezik a vallatás alatt a kis vasutas...
Most már látom, hogy ez a játékos kis kihallgatás is megborzolja idegeiket, majd gyorsan folytatom a kérdést.
Ugyanis semmi csomagjuk nem volt , sőt a vasutason nagyon koszos és csupa vértől átitatott ing volt, valószínű hogy sok-sok dá–dát kapott... Hogyan érkeztek ide a táborba? –kérem minket rendőrök hoztak az Andrássy út 60-ból, nem autón jöttünk...
Miféle szálloda van az Andrássy úton?– kérdem. Az nem szálloda, hanem az ávósoknak a központi telepe... ahol már kettő hónapja tartottak zárkában... Ráförmedek, ..hogy mer ilyent mondani, az ávósok a legnagyobb jótevői a haladó embereknek, akik mindenkit megóvnak a bántalmazástól, és azok senkit se zárnak be... ha nincsen valami nyomós ok...
Majd így folytatja a kis vasutas. Kérem ezelőtt kettő hónapja, ebédelek Porpácon a családommal. Hallottam, hogy az épület előtt megállt egy dzsip-kocsi. Két civil ugrott ki belőle, és már kopogtattak is az ajtómon... Tessék... mondottam. Nagyon nyájasan kérdezték meg a nevemet, és kértek arra, hogy egy félórára szíveskedjek velük jönni... csak egy fél óra semmi több és azonnal jöhet vissza, csak pár szót akarunk váltani valami ügyben... Ne is tessék folytatni az ebédet, mert sietünk, majd ha visszajön akkor folytathatja a finom falatozást. Felségem megrémülten néz rájuk... de, …semmi az egész mondja az egyik ávós, azonnal idehaza lesz a főnök elvtárs... csak tessék egyszerre jönni velünk...
Felállok, majd akarok magamra venni valami kis melegebb holmit, csak ez a kis civiles ruha volt rajtam... de azonnal leintettek az ávósok, nem kell semmi öltözködés kérem, hiszen fél óra mulya itthon lesz megint...
Így nem tudtam magamra kapni semmi kis meleg holmit, habár már ekkor hűvös volt az idő...
Búcsúzni kezdtem a feleségemtől, a gyerekektől, de nagyon mosolyogtak rajtam az ávosok, úgy tetszik csinálni, mintha tán hónapokra menne el hazulról... hát kérem így szokás, ha elmegyek hazulról...
Otthagytam az ebédet, a családot, semmit magamhoz nem engedtek venni, se pénzt, se tisztálkodó eszközöket... egy fél óra az egész, és kérem már idehaza lesz...
mondogatták oly kedélyesen az ávós civilek...
Menni kell –mese nincsen, nem is ellenkeztem, indultam. Megcsókoltam ismét az egész családot... valami rosszat sejtettem, hiszen a hírekből tudom már a módszereket... s ezzel beültettek a dzsipbe... és mentünk ...hogy hová mentünk azt nem tudom... többször megálltunk, vártunk ...mezőt láttam csak... szólni hiába szóltam, mert ekkor már rám ordítottak, fogd be a pofádat te disznó!!!! Hű magamban hát itt tartunk, már disznó lettem!... nagy baj fog engem érni... Időt nem tudtam mérni, órám nem volt... majd esteledett... a kocsi ment–ment, hogy merre azt nem tudom...
Reggel felé kérem, valami nagy épülethez érkeztünk, na ez volt az Andrássy u 60. ide bekísértek... Szomjúhoztam, de éhes is voltam, de nem kérdezték meg tőlem hogy éhes? –szomjas?...
Valami kis zárkába kerültem... majd pár nap múlva vallattak valami összeesküvés vádjával gyanúsítottak... amiről halvány fogalmam se volt...
Naponta szembesítettek valakivel és valakikkel, akiket sohasem láttam– de ők se engem, valami összesküvésnek csoportját fogták le, s azt akarták belőlem kiverni, hogy én is tagja vagyok az összeesküvősöknek.
Kérem én semmit se tudok, semmiről sincs tudomásom... ártatlan vallomásaimat nem fogadták el, ütöttek, vertek, tetszik látni a vérfoltokat... s mutatja a testének a sebhelyeit.... Erre én persze mindjárt felelek: biztosan verekedett, részeg volt és leesett a lépcsőn... hogy mer mondani olyant, hogy az ávósok ütöttek is valakit.
Kérem én nem mondanám, de ez így volt... Sajnálatos volt a képe szegény vasutasnak, pucéron csupaszon állt itt a vallatók előtt, akik mindent látszólag jegyeztek... Már több mint kettő hónapja, hogy elhoztak hazulról, a családról semmit se tudok, de ők se tudják hogy hol vagyok... fogalmuk sincs a hollétemről... Na majd innen írhat a családjának –mondom szegény sorstársnak... egy kicsikét örömmosoly jelent meg a szája szögletében...
Hogy mégis teljes legyen a kihallgatás –szólok az orvosnak, hogy vizsgálja meg a jötteket. Az orvos a maga komolyságával parancsot ad hogy vetkőzzenek le meztelenre... megindult a vetkőzés, majd egy kicsit sürgette is a műveleteknek való elvégzését... Mindhárom magyar ott állt pucéron, igen lehetett látni az ütlegelések barázdáit, szegények... mit szenvedtek ártatlanul... majd az orvos, aki előzőleg koromba mártotta az ujját, vizsgálgatni kezdi a jötteket, persze ahogyan vizsgálgatta a magyarokat, kormosak lettek, majd befejezésül az odakészített lavórban levő vízbe kellett nekik beleülni, akik teljes komolysággal végre hajtották az orvos parancsait –de már ekkor az egész szoba nevetett –kuncogott, csak a szenvedők nem értették meg a nevetés okát... amikor mindennel végeztünk kezet fogtunk velük, ti kis barmok, mi is m internáltak vagyunk... ez az egész egy hecc volt, időtöltés... majd ők is kezdtek magukhoz térni és jót nevettek a drámai jeleneteken. De hogyan alusztok most, se takarótok se vánkosotok. Majd ruhástól, amíg hazulról nem kapunk valami takarót...
Másnap azonnal írtak haza, és egy héten belül már jött is a takaró...
Rémesebb és borzasztóbb epizódokat meséltek azok, akiket hosszabb ideig tartottak valami gyanúsítás miatt az Andrássy 60–ban. Ez a név –fogalom lett a magyarság történelmében, ahogyan az egyházi hittanban szerepel a legnagyobb rossz a pokol –s ahogyan mennyi szenvedést rejteget a senki által sohasem ismert pokol itt valóságban ismereték meg az ávósoknak a poklát, akit egyszer vallató eszközül vettek kezelésbe.
Itt már megnyugodtak a jövevény vendégeink, el is beszélgettünk velük, csomagjainkból jól is tartottuk őket, akik könnyeik csurdogálása mellett falták fel az adagokat... hogy mikor szabadultak nem tudom... mi lett a sorsuk, azt sem tudom...
Egy-egy hasonló szobai hecc, felejtette mindenki keservét –eltelt az este, s vártuk a következő napoknak újabb és meglepetéseit.
| |
|