 |


|
 |
 |

Mint szökevényt köröznek, keresnek…

Hamarosan elaludtunk, amikor mély álmunkból felriadunk, mert valaki veri a lakásunk utcai ablakát... ki ez a tapintatlan, aki ily korán kér bebocsátást, ki mer zavarni hajnal négykor, ugyan már ekkor világosság volt... Ebbéli pillanatnyi felháborodásunknak teljében anyut küldöm az ablakhoz, és amint kitekint, rettenetes ijedtséggel néz rám, Gyuszi egy rendőr áll itt az ablak alatt... Anyu hirtelen magára kap valamit, majd kinyitja az ablakot, kérdi, mit akar???
Nevemet mondja a rendőr... Engem keres elfogatási parancsa van ellenem, mint szökevényt köröznek, be kell kísérnem a szombathelyi rendőrségre –mondja a rendőr.
Magam is eltorzult arccal hallom a rendőrnek érces hangját "letartóztatási-elfogatási" parancsa van, szökevény vagyok, amiről ez ideig én nem tudtam...
Mért vagyok én szökevény?... Honnan szöktem én meg?... Na most nincs idő a ténfergésre –hol van az ura? –kérdi a rendőr... Én lapultam a szoba sarkában, majd súgtam... elutazott –mondta az anyu. –Mikor? –kérdi a rendőr. –Tegnap délután. –feleli az anyu... majd ezzel a rendőr eltűnt, és mi igyekeztünk azonnal egy ágyat bevetni, mintha tényleg nem aludtam volna odahaza, és iszkiri, kihúztam a csíkot a kertbe, annak is a bozótos részébe és elrejtőztem a sűrű bokrokban. Játszottam a bújósdit, hiszen már mint szökevény szerepét kell eljátszanom...
Ezen idő alatt a rendőr kiment a vasútállomásra, nyomozott utánam, hogy tényleg láttak-e tegnap elutazni? A vasutasok, László István főnök volt még ekkor nem tudom, de jött a Dallos főnök, akik a rendőrnek mondották, hogy ők nem láttak elutazni.
A rendőr visszajött anyuhoz, mert közben azt is megtudta a faluban, hogy úgy mint tegnap vasárnap még litániát tartottam a templomban, tehát nem utazhatott el, itthon kellek lenni, felelte a rendőr... Szegény anyu, amikor érezte, hogy betárult a hazugságnak a köre, nincs értelme a további ámításnak, igenis megmondta a rendőrnek, hogy idehaza vagyok, elbújtam a kertbe a bozótba.
Anyu kijött hozzám, még ő sem talált meg, halkan kiáltotta a nevemet, gyere elő szépen, úgysem hiszi el hogy elutaztál, magam is megmondtam a rendőrnek, hogy itthon vagy.
Lesz ami lesz, mese nincsen, felálltam a bozótban, és napvilágra jöttem. Amint kijöttem a kertből, már a rendőr ott állt az udvaron, közeledtem feléje, nem volt mogorva, mérges sem, hogy ez ideig becsaptuk... majd így szólt
Ezennel letartóztatom, elfogatási parancsra... mondta a rendőr, emberi hangon
Vártam a kézmozdulatát, hogy bőrtáskája felé nyúl és a bilincset rácsapja a kezemre, a csuklómra...
A rendőr értesülve volt az én tanítói kántori állásom felől, hogy közmegbecsülésben éltem és éltünk ez ideig– zsidó áldozat vagyok –talán ezért is volt hozzám oly humánus– emberséges –tán több hasonló parancsot kellett neki végre hajtania, amit ő sem tudott megérteni –nem tudta elvével összeegyeztetni.
Nem vette elő a bilincset, nem kattant a csuklómon a karperec... öltözzön fel, búcsúzzon el a családjától és a reggeli vonattal indulni kell a szombathelyi rendőr kapitányságra –mondta a rendőr, tizedes, vagy szakasz vezetői rangban volt, már nem tudom...
Igen a börtönből elbocsátottak, de az internálása fennáll és oda azonnal vissza kellett volna mennem és jelentkezni a Budapesti Központi Internáló parancsnokságon. Mese nincsen, felöltöztem, úgy ahogyan... enni nem volt kedvem... sírva. Sírva töltöttem el az utolsó perceket... Megint kíséret? Megint rendőri kísérő... mire való ez? –gondoltam magamban...
Idefigyeljen szkv. úr... mondtam a rendőr felé, velem nem találkozott, de én ígérem, hogy egyenesen innen kerékpárra ülök és bemegyek a börtönbe és ott jelentkezem. Pillanatnyilag meghökkent a rendőr bácsi, na még ilyent, eljön értem és vele akarok én menni, hát ez nem lehet, a parancs nem engedi ezt meg... szólt a rendőr. Majd ismét megerősítem az előbbi kérésemet, engedjen el, ígérem, hogy bemegyek a börtönbe egyenesen...
Jó rendben van... Hiszek magának –felelte a rendőr...
Azonnal kaptam magam, búcsúcsókok, könnyes szemmel ismét kerékpárra, gyerünk a börtönbe... a rendőrtől is elbúcsúztam, aki hitt a szavamnak, és elengedett...
Amint tekerem a reggeli órákban a Vát felé a kerékpárt, velem szembe jön Asbóth (József, Ferenc?) a falu végén lakott a vasútállomás felé, látja rajtam a nagy hajtást, köszön és kérdi hová ilyen septiben? –hová megyek én kerékpárral? –kérdi Asbóth bácsi... Meg sem álltam csak feleltem neki megyek a börtönbe!!! Szemei valahogyan megmerevedtek, amint hallotta ezt a mondatot a számból, megőrült a mi tanítónk?... Börtönbe megy ily korán, miért?... mormolta utánam a jó ember, de nem volt időm magyarázkodni, csak elköszöntem, nyomtam a pedált Szombathely felé... sietnem kell, hiszen szökevény ne ugráljon, mielőbb érjek a börtönbe.
Szegény anyu, édes kis fiam megint árván maradtatok... börtöntöltelék lett az apu, s hasonló gondolatok özönében tiportam a biciklimet.
|  |
|